Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-29 / 100. szám

Szombat, 1978. április 29. 3 A16 munka elismerése Kitüntetések, JyfcsSinak (Folytatás az 1. oldalról.) vetően Nagy Gizella, a me­gyei párt-végrehajtóbizottság tagja átnyújtotta a jubileu­mi oklevelet Szekeres Fe­rencné brigádvezetőnek, majd Juhász Géza adta át a Kiváló Brigád kitüntetést a Május 1. brigád vezetőjének, valamint Tóth Bélának, a Gagarin brigád vezetőjének. Május elseje, a munka ün­nepe alkalmából a Tisza­szálló tükörtermében tartott ünnepséget tegnap a Komp­lett Ruházati Vállalat. Ezút­tal adták át a kitüntetéseket és az elismerő oklevelet a vállalat szocialista munka­versenyében kiemelkedő eredményt elért dolgozóknak, és szocialista brigádoknak. Az ünnepségen megjelent Scharmon Ferencné az MSZMP városi pártbizottsá­ga képviseletében. Telkes György igazgató ünnepi beszéde után dr. Koncz János, a megyei párt­bizottság titkára méltatta a vállalat kollektívájának eredményeit, majd elismerő szavak kíséretében átadta a megyei pártbizottság jubi­leumi oklevelét, a munka­versenyben példamutató te­vékenységet felmutató sze­gedi Szorgalom szocialista brigád vezetőjének. Az Éva konfekcióüzlet és a Divat­butik szocialista brigádja e magas elismerés mellett át­vette a Vállalat Kiváló Bri­gádja oklevelet is. A hódme­zővásárhelyi Gagarin szocia­lista brigád ugyancsak el­nyerte a Vállalat Kiváló Bri­gádja címet. Az ünnepsé­gen 26 dolgozó vette át a Vállalat Kiváló Dolgozója ki­tüntetést, négyen a Szakma Ifjú Mestere kitüntetésben részesültek. A városok közötti szocia­lista munkaversenyben az első helyezést a hódmező­vásárhelyiek érték el, kép­viselőjüknek az ünnepségen adták át a kitüntető okleve­let. Az ünnepi i összejövetelen Jelen volt, és felszólalt Far­sang Lászióné dr., a megyei tanács vb kereskedelmi osz­tályvezetője is. ünnepséget tartottak teg­nap délelőtt Szegeden, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának Eszpe­rantó utcai székházában is, ahol Szél Ferenc, a MEDOSZ megyei bizottságának mun­katársa mondott beszédet. Ott volt Horváth Árpád, az MSZMP KB Csongrád me­gyei instruktora, Gyárfás Mihály, a megyei pártbizott­ság, Rigó Szilveszter, a vá­rosi pártbizottság osztályve­zetője, valamint Tóth Zsu­zsanna, a KISZ megyei bi­zottságának titkára is. Oláh Mihály, az SZMT elnöke át­adta az idei Juhász Gyula­díjakat a Csongrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Május 1. aranypia­kettes szocialista brigádjá­nak, Enyedi Zoltán fotóri­porternek, dr. Mihálka György karnagynak és Nó­vák András festőművésznek (a kitüntetettekről írásunk lapunk 5. oldalán). Május elseje qlkalmából a Szakszervezeti Munkáért arany fokozatú kitüntetést kapta: dr. Ágoston József (SZMT vezető titkára), Su­lyok József (MEDOSZ me­gyei bizottságának titkára), Szabó Ferenc (SZMT mun­katársa), Polgár Jenöné (Textilipari Dolgozók Szak­szervezetének megyei szer­vezője), Nacsa Józsefné (úi­szegedi szövőgyár), Fórján Eszter (HÖDIKÖT), Király Pál (Dél-alföldi Pincegazda­ság), Halász György (gyer­mekkórház), Szélpál Géza (Vasutasok Szakszervezete területi bizottságának mun­katársa), Bodor Ferenc (a Szeged-állomás szb-titkára), Várnai Miklós (nyugdíjas), Hajós János (MÉM Állami Erdőrendezőség szb-elnöke), Dudás Lászlóné (MTA Bio­lógiai Központjának osztály­vezetője), Gruber Anna (sze­gedi Tömörkény gimnázium) és dr. Vincze Irón (József Attila Tudományegyetem természettudományi kara). A Szakszervezeti munká­ért ezüst fokozatú kitünte­tést kapták: Török József (Vasutasok Szakszervezete területi bizottságának mun­katársa), Kovács Bertalan (SZMT munkavédelmi fel­ügyelője), Csiszár Lajosné (SZMT központi könyvtár munkatársa), Vincze Lajos (a szegedi állomásfőnökség főbizalmija), Nagy Zsigmond­né (a megyei KISZÖV szb­titkára), Vetró János (Szege­di Vízművek és Fürdők Vál­lalat), Fáy Etelka (ecset- és seprűgyár), Kiss Kálmán (nyugdíjas), Igaz Lajos (nyugdíjas), Dobó Istvánné (szegedi jutagyár), Márton Antalné (KSZV), Soós Ist­vánné (Szegedi Konzervgyár), Schreiter Frigyes (Szegedi Szalámigyár és Húskombi­nát), Körmöczy Margit (Sze­gedi Orvostudományi Egye­tem), Takács Istvánné (a ta­nács járási hivatalának egészségügyi osztálya), Ter­gulicza Lajos (Gorzsai Ál­lami Gazdaság szb-elnöke), Murányi Elek (Pankotai Ál­lami Gazdaság szb-titkára), Vidács Sándor (ATIVIZIG szb munkavédelmi megbí­zott), dr. Horváth István (megyei állategészségügyi ál­lomás főállatorvosa), Nagy Ferencné (SZTI hódmező­vásárhelyi kirendeltségének osztályvezetője), dr. Hegyi Árpád (tanárképző főiskola), dr. Rostás Istvánné (hódme­zővásárhelyi Zalka Máté ál­talános iskola) és Császár Lajos (NKFV). A Szakszer­vezeti Munkáért oklevelet 120 Csongrád megyei szak­szervezeti aktivista vette át. Tavalyi eredményes mun­káia alaoján az Alsóíisza­vidéki Vízügyi Igazgatóság elnyerte a Kiváló Vállalat címet. AzOVHés a MEDOSZ elnöksége nevében a kitün­tető oklevelet tegnap a Nem­zeti Színházban rendezett ünnepségen dr. Breinich Miklós, az OVH első elnök­helyettese adta át dr. Si­mády Béla igazgatónak. Az ünnepségen megjelent dr. Potri Gábor, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, Roska István kül­ügyminiszter-helyettes, a Duna Bizottság elnöke. Ko­vács Imre, a megyei tanács elnökének általános helyet­tese, Deák Bála, a városi pártbizottság titkára és Papp Gyula, a városi tanács elnö­ke. Az ünnepségen ott volt Carkvznjakov Miroszlav, a magyar—jugoszláv vízügyi vegyes bizottság jugoszláv titkára és Bubulo Jován, a Duna—Tisza Vízgazdálkodá­si Vállalat igazgatója is. Az ünnepségen kitünteté­seket adtak át. A Vízgazdál­kodás Kiváló Dolgozója, il­letve a Kiváló Munkáért ki­tüntetést kapta: id. Csillag­kúti József, Erdei Antal, dr. Kakuszi László. Kardos Imre, dr. Kováts Gábor, Kúsz Sá­muel, ötvös Mihály, dr. Si­mády Béla, Süli Ferenc, Sza­bó Mátyásné, Szegszárdi Mi­hályné és Venkei Miklós. Elnöki elismerésben öten, a Kiváló Újító kitüntetés arany fokozatában hárman, ezüst fokozatában ketten részesül­tek. A SZOT-kitüntetés ezüst fokozatát egy, az elismerő oklevelet két dolgozó vette át. Az 1977. évi szocialista munkaversenyben elért ki­magasló eredmények alapján az Élüzem címet és vándor­zászlót a szentesi szakaszmér­nökság nyerte el, Élüzem cí­met kapott a szegedi szakasz­mérnökség is. A csongrádi szakaszmérnökség dicsérő ok­levélben részesült. A Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetést a szegedi szakaszmérnökség­ről Sipos Mihály és Suti Pál szocialista brigádja, a hód­mezővásárhelyi Vásárhelyi Pál szocialista brigád és a központi Vízgazdálkodásért szocialista brigád kapta. Az igazgatóság 59 dolgozója a vállalati Kiváló Dolgozó ki­tüntetést vette át Tegnap, pénteken este a Kék csillag étteremben ren­dezett ünnepségen — melyen megjelent Bakacsi Júlia, a megyei pártbizottság, Bujdos Lajosné, a városi pártbizott­ság képviseletében, dr. Csada László, a megyei tanács vb kereskedelmi osztálya helyet­tes vezetője, a Centrum Áru­házak Központjának gazda­sági igazgatója, dr. Lehoczky Lajos adta át a szegedi Cent­rum elmúlt évi eredményei alapján elnyert Kiváló Áru­ház címmel járó oklevelet dr. Marsi Zoltán áruházigazga­tónak. A tavaly forgalmazott 450 millió 628 ezer forintos eredmény elérésében közre­működő szocialista brigádok­nak jelvényeket, az áruház tíz önkéntes tűzoltójának szolgálati érmet, a törzsgár­datagoknak jutalmakat, tíz áruházi dolgozónak vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést adtak át. Polyvás Csaba az ünnepségen vette át a Bel­kereskedelem Kiváló Dolgo­zója kitüntetést. Tegnap, pénteken délután a Tisza Szállóban tartotta meg ünnepi közgyűlését az Univerzál Vegyi- és Kultúr­cikkipari Szóvetkezet. Az ünnepségen megjelent Frányó Antal a megyei, dr. Soly­mossy Margit a városi párt­bizottság képviseletében, Ko­vács Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Tóth Lászlónak, a szegedi szövetkezetek pártbizottsága titkárának ünnepi beszéde után Fekete László elnök is­mertette a szövetkezet ered­ményeit. Dr. Molnár Zoltán, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetője Kiváló Szö­vetkezet oklevelet nyújtott át immár hatodik alkalommal az Univerzál kollektívjának. A Nehézipar Kiváló Dolgo­zója kitüntetés adta át Haj­dú Jánosné betanított mun­kásnak és Nyilasi Pálné utó­kalkulátornak. öten kaptak Szövetkezet Kiváló Dolgozója kitüntetést, négyen pedig 20 éves törzsgárdatagságért járó aranygyűrűt. Ünnepséget tartottak teg­nap délután a Szegedi Szűcs­ipari Szövetkezet központjá­ban is, ahol Temesvári Já­r.os, a KISZÖV osztályveze­tője adta át Gerendás József­nek, a szövetkezet elnökének az OKISZ vár.dorzászlaját és oklevelét. Konkoly Lászlóné üzletvezető és Almisi Lajos­né szűcs szabász a Szövet­kezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. Az eseményen jelen volt Tóth Ferencné, a megyei pártbi­zottság tagja, Ungi Gyula, a városi pártbizottság tagja, va­lamint Teleki Sándor, a vá­rosi tanács ipari osztályának képviselője. Múlt évi eredményes mun­kájáért a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat elnyerte az ÉVM és a HVDSZ elisme­rését, az Elismerő Oklevelet. Tegnap, pénteken délután az újszegedi Liget vendéglőben a miniszteri kitüntetést ün­nepélyes keretek között Hcim János, a Szeged megyei vá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságának tagja adta át. Az ün­nepségen jelen volt az MSZMP Szeged várcsi bizott­ságának képviseletében Vin­cze János munkatárs, vala­mint Gulyás Antal, a megyei tanács vb osztályvezetője. Az ünnepségen Marcheschi Ká­roly, a vállalat igazgatója méltatta a múlt évi eredmé­nyeket, és 16 dolgozónak Ki­váló Dolgozó kitüntetést adott át. A társadalmi szervek ju­talmában, elismerésében ti­zenöten részesültek. A tavalyi jó eredményeik alapján az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ elnyerte a Kiváló Szövetkezet címet Az ezt ta­núsíti oklevelet tegnap, pén­teken este Üllésen, a műve­lődési házban Ocskó Imre, a SZÖVOSZ Elnökségének tag­ja, a MÉSZÖV elnöke adta át. Az ünnepségen ott volt Szabó Jánosné, a megyei ta­nács elnökhelyettese, Szögi Béla, a járási pártbizottság titkára. Hegedűs Gábor, az ÁFÉSZ elnöke megállapította, hogy 1976-hoz vizsonyítva jelentő­sen emelkedett a szövetkezet forgalma. Az ÁFÉSZ ered­ménye több mint 10 millió forint, ami 1976-hoz viszo­nyítva 136 százalék. A szö­vetkezet öt faluban tevé­kenykedik: Üllésen, Puszta­mérgesen, Öttömösön, Rúzsán és Forráskúton — 4402 tag­ja van, ami a lakosság 36 százaléka. Dolgozóik létszá­ma 282. Az ünnepségen Hegedűs Gábor elnök és Fodor János gépkocsivezető megkapta a Kiváló Szövetkezeti Munká­ért kitüntetést. Ezenkívül ti­zenhármán Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek. A KSZV központjában és az Üjszegedi Szöv ">gyárban dolgozók együttesen emlé­keztek meg május « 1-éről tegnap délután az újszegedi gyár tanácskozótermében. Hegyközi Margit, a gyár szakszervezeti tanácsának titkára mondott ünnepi kö­szöntőt, majd kitüntetéseket és jutalmakat adtak át. Az újszegedi előkészítő üzem Kun Béla brigádja a Szakma Kiváló Brigádja ki­tüntetést vehette át. A gyár további 31 brigád­ja nyerte el a szocialista cím valamelyik fokozatát, közü­lük a szövős Tömörkény Ist­ván brigád a Vállalat Ki­váló Brigádja cím birtokosa lett A gyár dolgozói közül Nacsa Józsefné áruátvevő, szakszervezeti műhelytitkár a Szakszervezeti munkáért kitüntetés arany fokozatát vette át, a kitüntetés okle­vél fokozatát pedig Gonda József felvetőgép-kezelő, Joó Györgyné munkaverseny csoportvezető, Juhász Sz. Lászlóné szövőnő és Kószó Antalné szövőnő kapta meg. A vállalati központ nyug­díjba vonuló gépkocsiveze­tőjét, Nagy Balázst, a ken­deriparban töltött több mint négy évtizedes munkájáért a könnyűipari miniszter Kiváló munkáért kitüntetésben ré­szesítette. Kiváló Szakember címet kapott Honkó Mátyás. Honti Ferencné, Sirián László, Széli János, Tóth László és Vincze Mihály, öt­venegyen pedig Kiváló Dol­gozók lettek. Az újszegedi gyár üzemrészei közötti ver­senyt a szövődé nyerte, amelynek 33 dolgozója vehe­tett át pénzjutalmat, jó munkájáért. A munka ünnepéi ő' emlékeztek a Csongrád me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatóságnál, Szegeden. Az ünnepségen a kiemelkedő munka elismeréséül Révásy Zoltánná osztályvezető. Hor­i-áth Józsefni csoportvezető, Szűcs Anikó főelőadó. Kasza Gerqclyné élőadó Kiváló Dol­gozó jelvény kitüntetést vett át. A 25. éves szakszervezeti tagságukat ünneplő dolgo­zóknak „Emléklapot" nyúj­tottak át. Több mint száz dolgozó kapott jutalmat, s azt dr. Nagy Máté, az igaz­gatóság vezetője adta át Növekedtek a vállalati jóléti, kulturális alapok A két éve bevezetett új szabályozás hatására növe­kedtek a vállalati jóléti, kul­turális alapok: tavaly — 1975-höz viszonyítva — a juttatások, jóval meghaladva a bérek növekedését, 25,3 százalékkal emelkedtek — állapította meg egyebek kö­zött pénteki ülésén a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bi­zottság. Az elmúlt hetekben fejezte be a népi ellenőrzés a la­kosság életkörülményeit köz­vetlenül érintő, a vállalatok jóléti és kulturális, béren kívüli juttatásának vizsgála­tát A KNEB elé terjesztett jelentés a mintegy 300 ezer dolgozót foglalkoztató 280 vállalatnál és szövetkezetnél folytatott vizsgálat megálla­pításaira épült. KISZ-isták a Szovjetunióban A testvérmegyei kapcsola­tok hagyományai szerint ií­júkommunistáink — KISZ­esek — egy csoportja uta­zott el tegnap, pénteken dél­ben Odesszába és Kijevbe. A fiatalok a tavaly megrende­zett Ki tud többet Odesszá­ról? vetélkedő három győz­tes — a MÁV, a Hódmezővá­sárhelyi Porcelángyár és a szegedi járás — csapatának tagjai, a szervezési munká­ban legtöbbet vállalók, vala­mint a KISZ járási cs váro­si bizottságainak munkatár­sai. aktivistái. A tíz nap so­rán megismerkednek majd a hős városok gazdag történel­mi múltjával, nevezetességei­vel. részt vesznek a szín­pompás május 1-i felvonulá­son, találkoznak komszomo­listákkal, kommunistákkaL Lovászi József, a KISZ Szeged járási bizottságának titkára vezeti a harmincki­lenc tagú küldöttséget. A fiatalok május 8-án érkeznek haza. A szegedi megyei bírósá­gon tegnap, pénteken ünne­pélyes keretek között bú­csúztatták a megyei bíróság nyugalomba vonuló büntető­elnökhelyettesét, dr. Maróthy Lászlót. Ezúttal iktatták be hivatalukba a bíróság új ve­zetőit is. Az ünnepségen megjelent dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első tit­kára, dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke, Török József, a városi pártbizottság első titkára és Prágai Tibor, a városi tanács elnökhelyet­tese is. Dr. Kun László a megyei bíróság elnöke meleg sza­vakkal búcsúzott a nyuga­lomba vonuló — s ebből az alkalomból a Munka Érdem­rend arany fokozatával ki­tüntetett — elnökhelyettestől. Dr. Szilbereky Jenő igazság­ügyminiszter-helyettes ugyancsak elismerő szavak­kal méltatta dr. Maróthy László tevékenységét. A me­gyei bíróság szakszervezeti bizottsága nevében dr. Pál Imre mondott búcsúszava­kat. ' Az ünnepi összejövetelen beiktatták hivatalába dr. Fe. dor Attilát, volt járásbírósá­gi elnököt, aki ezentúl a me­gyei bíróság büntető-elnök­helyettesi tisztét tölti be. A szegedi járásbíróság elnöké­vé dr. Gaál Sándort nevez­ték ki, akitől a járásbíróság polgári elnökhelyettesi funk­cióján dr. Hullman György­né vette át. Ezúttal nevezték ki hivatalába Ökrös Károlyt, a megyei bíróság mellett működő igazságügyi könyv­szakértői hivatal vezetőjét is. Űj szolgáltatóház Sándorfalván Tegnap, pénteken Sándor­falván. az Űj Élet Művelő­dési Házban tartotta ünnepi küldöttgyűlését a Szegedi Já­rási Ruházati és Szakipari Szövetkezet. Értékelték a szocialista munkaverseny és a brigádmozgalom elmúlt évi eredményeit, majd tizenöt Kiváló Dolgozó kitüntetést, 18 elismerő oklevelet és több brigádnak jutalmat adtak át. Az idén másodszorra kapta meg a KISZÖV Csongrád megyei elnöksége vándor­zászlaját a szövetkezet. A küldött •;-".! 'a után felavat­ták az új szolgáltatóházat, amelyben a szövetkezet fod­rászai, kozmetikusai, szabók, rádió- és tévészerelők, vala­mint gumijavítók dolgozhat­nak. Az épület közel egy­millió forintba került. A tegnapi ünnepségen ott volt Szögi Béla, a szegedi járási pártbizottság titkára; Szabó Jánosné, a Csongrád megyei tanács elnökhelyettese, és Horváth János, a KISZÖV elnöke is. Képünkön a sán­dorfalvi asszonyok barátkoz­nak az új fodrászszalonnal. Somogyi Károlyné felvétele 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom