Délmagyarország, 1978. április (68. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-21 / 93. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 68. évfolyam 93. szám 1978. április 21., péntek Ara: 80 fillér Illést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága 1978. április 19—20-án ki­bővített ülést tartott. A Központi Bizottság elfogadta a Po­litikai Bizottság jelentését a XI. kongresz­szus óta végzett munkáról és a párt előtt álló fe'ada'okról, majd szervezeti és sze­mélyi kérdé:ekben döntött. A Központi Bizottság széles körű vi­ta után egyhangúlag hozta meg hatá­rozatait. Az ülésről közlemény jelenik meg, és a Központi Blzo'tság nyilvánosságra hozza határozatait. (MTI) Szegedi sikerek a Pannónia Vásáron Díjkiosztás Szabadkán A VII. Szabadkai Pannó­nia Vásár nem csupán a szakemberek előtt arat si­kereket, hanem a közönség is elismeri a nemzetközi ta­lálkozók A két szomszédos ország gazdasági, kereske­delmi és termelési együtt­működésében a határ menti kapcsolatoknak összekötő 6zerepük van. Az idei tava­szi vásáron a magyar kiál­lítók száma rekordot dön­tött meg, hiszen hatvanhá­rom magyarországi kiállí­tó reprezentálja legújabb termékeinket déli szomszé­dainknál. Az új utakat ke­reső és a kooperációban is együttműködő jugoszláv és i magyar ipari vállalatok, mezőgazdasági üzemek és kereskedelmi cégek remél­hetően hozzájárulnak ah­hoz, hogy bővüljön a határ menti árucsere, növekedjék az áruk választéka és kíná­lata. A szabadkai Pannónia Vá­sár hatodik napján döntöt­tek a kiállítók értékrendjé­ről. A Vajdasági Gazdasá­gi Kamara, a szabadkai te­rületi gazdasági szervezetek, valamint a vásárigazgatóság szakembereinek ítélete alapján kiosztották, tegnap, csütörtökön a díjakat, ör­vendetes, hogy az elsők kö­zött a magyarországi kiál­lítók szerepeltek. A Pannó­nia Vásár első díját kapta a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat, sokoldalú termé­keinek bemutatásáért, a vá­sár legszínvonalasabb meg­jelenéséért. Második díjat nyert a Kéziszerszámgyár bemutatója, s ez a szege­dieknek is elismerés, hiszen a nagyvállalat szegedi gyá­ra járt élen a Pannónia Vá­sáron látható hazai kézi­szerszámok propagandájá­ban és piaci megismerteté­sében. Harmadik díjat' ka­pott az isaszegi Lignifer-cég, mely fa. és fémipari ter­mékeivel aratott sikert Sza­badkán. A magyarországi kiállí­tók meghódították a szom­szédos ország érdeklődőit. Az elismerést kapott vál­lalatok valóban sok újdon­sággal jelentkeztek a kiállí­táson: a szegedi Kenderfon j és Szövőipari Vállalat be­mutatta kender- és szinteti­kus zsinegeit, köteleit, a kender, és szintetikus szá­Részlet a kéziszerszámgyár termékeinek szabadkai be­mut ató járói lakból készült zsákjait, ken- si cikkek közül a faragott der és pamut ponyvaszöve- kisbútorokat, zsúrkocsikat. teit, műszaki szöveteit, po- . . , _ lyamid hálóit, félkender bú- A szabadkai Pannónia Va­torszöveteit, farmer felső- sár a hét vegen, vasárnap ruházati anyagait, malimo- ?ste ^/í® kaPuit a na§y­készítménysit, kender és koz?n3ég elott- de remél­polyamid tűzött nemezeit, hetően a kiállításon résztve­pozdorja bútorlapjait, s vo, es lugoszláv cé* természetesen a konfekcio- ge,k a vá^ár . "tan rcalizal­nált farmerruhákat, táská- Jak mindazokat az kat, cipőket, kenderből ké- eredményeket, amelyekre ez szült lószerszámokat és lasz- az .. esemeny lehetőséget szókat. A második díjat »VU)tott, s az elkezdodott nyert Kéziszerszámgyár - tárgyalásokat folytatjak a a szegedi üzem ismert ter- Júliusban mcg-endeztsre ke­mékei mellett — egyete­mes fogókat, laposfogókat, ron­svéd oldalcípőket, csőfogó­kat, kétpofás állítható csa­varkulcsokat, reszelőket, csa­varhúzókat, lemezollókat, spcciális gépkéseket, mező­gazdasági, faipari, vasipari, papíripari és textilipari szer­számokat, láncokat, szeráru­kat, metszőollókat és fűré­szeket állított ki a Pannó­nia Vásáron. A harmadik díjas Lignifer Fa. és Fém­feldolgozó Szövetkezet talán a legsikeresebb kiállító rülő Szegedi Ipari Vásá­Egészségügyi vezetők látogatása Tegnap, csütörtökön Sze­gedre érkezett az Egészség­ügyi Minisztérium pártbizott­ságának küldöttsége, többek között dr. Paál György, a pártbizottság titkára és dr. Medve' László miniszterhe­lyettes. Először a megyei pártbizottság székházát ke­resték fel, ahol fogadta őket dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára, vala­mint dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke és idő­szerű egészségpolitikai kér­déseket beszéltek meg. Ezt követően a fekvő- és járóbeteg iptézetekben tevé­kenykedő etikai tanácsok képviselőinek részvételével tapasztalatcserére került sor. Ezen az etikai tanácsok mun­kájához kapcsolódó kérdések­ről esett szó. A tapasztalat­cserét dr. Koncz János nyi­totta meg. * Délután az Egészségügyi Minisztérium piártbizottságá­nak tagjai ellátogattak a deszki tüdőgyógyintézetbe. A vendégeket elkísérte dr. Koncz János, a megyei párt­bizottság titkára. Szabó G. László, a megyei tanács el­nökhelyettese és dr. Rózsa József, a megyei tanács vb egészségügyi osztályának ve­zetője. Megtekintették a most készülő 140 ágvas pavilon munkálatait, majd a vendé­gek a délutáni órákban visz­szautaztak Budapestre. Hantos lános Szegeden Szegedre látogatott teg­nap, csütörtökön Hantos Já­nos, a Magyar Vöröskereszt főtitkára. A délelőtti órák­ban a megyei tanács szék­házában fogadta dr. Perjési László, a megyei tanács el­nöke és dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titká­ra, s aktuális kérdésekről folytattak eszmecserét. Délután Hantos János fő­titkár részt vett a Vörös­kereszt megyei vezetőségé­nek kibővített ülésén, majd elutazott Szegedről, (A Vöröskereszt megyei vezetőségének üléséről tudó sításunk lapunk 5. oldalán.) A városi tanács vb üléséről jelentjük Touríng motel épül Szegeden Szeged megyei város ta­nácsának végrehajtó bizott­sága ülést tartott tegnap, csütörtökön délelőtt Pepp Gyula elnökletével. Az elő­terjesztések között elfogadta a szegedi Touríng motel be­ruházási programját. Ennek előzménye, hogy a városi Idegenforgalmi Hivatal pá­lyázatát az Országos Ide­genforgalmi Tanács kedve­zően bírálta el és egyrészt közel 14 milliós támogatást, másrészt 9 millió 600 ezer forint hitelt biztosít hozzá. A hivatal saját fejlesztési alapjából 10 millió körüli összeggel egészíti ki e két tételt. A vb által jóváhagyott program szerint a motel a kemping mellett épül. a be­járó út és a Kazánkovács Ktsz közötti területen, a DÉLÉ? kivitelezésében. A házgyári elemekből készülő épületben 106 ágyat helyez­nek el. két, illetve három­ágyas szobákban. A turisták kényelmét központi fűtés és melegvíz-ellátás is szolgálja. Az építkezés kezdetét a program 1978 negyedik ne­gyedévére teszi, az üzembe­helyezés előzetes dátuma pe­dig 1980. június 30. Á hatósági munka törvényessége volt Szabadkán. Ötvösárui közül a vörösréz, a fali és asztali tálak, dohányzókész­letek, italkészletek, ciga­retta- és hamutartók, fe­ketéskészle'.ek, fémdíszmű­áruk, vörösréz vázák arat­tak nagy sikert. De a kerá­miaárukat is sokan megdi­córték: padlóvázákat, sö­röckorsákat, virágcserepeket népi díszítésű tányérokat edényeket, s a lakberendezé­Tanácskozott a KISZ megyei bizottsága Tegnap délután a KISZ kerülő beszámolóról Bódi Csongrád megyei Bizottsága György első titkár adott tá­Bódi György első titkár el- jékoztatást. A Forradalmi nökletével ülést tartott. Részt Ifjúsági Napok előkészítésé­vett a tanácskozáson dr. Vas- nek és rendezvényeinek ta­tagh Pál, a KISZ KB Intéző pasztalatait Tóth Zsuzsanna Bizottságának tagja. Oláh megyei titkár ismertette a Miklós, a megyei pártbizott- résztvevőkkel. Az idei Sze­ság munkatársa, Nemes Ildi- gedi Ifjúsági Napok előké­kó, dr. Frank József és Csapó szítéséről, programjáról dr. Géza, a KISZ KB tag.iai és Dskány Klára, a KISZ Sze­Kiss János, a KISZ KB mun- ged városi bizottsága első tit­katársa. kára adott tájékoztatást. Ez­A Csongrád megyei KTSZ után személyi kérdésekben küldöttgyűlés időpontjáról és döntöttek, megrendezéséről Kulcsár Pé- A testület elfogadta a je­ter táiékoz'at'.a a testületet, lentéseket és meghozta hatá­A megyei küldöttgyűlés elé rozatait Napirend szerint tárgyalta a végrehajtó bizottság a ha­tósági munka törvényességé­ről és a jogalkalmazás jog­politikai irányelveinek hatá­lyosulásáról szóló vb-titkári ielentést. A testület megálla­pította, hogy a városi ta­nács szakigazgatási szervei a párthatározatok szellemében végzik hatósági munkájukat, s ennek színvonala az el­múlt években javult. A fel­adat nagyságát számmal tud­iuk érzékeltetni: tavaly több mint 395 ezer ügyirat for­dult meg a hivatalokban. Ezek közül tízezer darab hí­ján mind 30 napon belül in­'éződött. Az összes iratfor­galom százalékában ugyan nem nagy ez a tétel — ám ha ugyanennyi ügyként fog­juk fel. akkor a vb elége­detlensége teljesen iogos. Azt is kifogásolta a testület, hogy a szakigazgatási szervek a törvényesság keretei között ritkán élnek a méltányos­ság lehetőségével, s még elég gyakori, hogy első fo­kon nem teljes az ügyek fel­derítése. A iövőben a vb fo­kozott figye'met követel a hatósági munka ellenőrzésé­re. s hatásosabb jogpropa­gandát kér, részben a társa­dalmi szervek segítő közre­működésével. Á téeszek és a törvényesség A termelőszövetkezetek és a halászati szövetkezetek működésének törvényességét a tanácsok ellenőrzik. A mezőgazdasági osztály az ilyen célú ellenőrzésék ta­pasztalatairól tett jelentést a végrehajtó bizottságnak. Megállapította, hogy a szö­vetkezetek mindegyikében életbe lépett már az új alap­szabály. s ezek törvényességi szempontból kifogástalanok. A tanács illetékes osztályá­nak vizsgálatai jogszabály­szerű, az alapszabálynak megfelelő működést tapasz­taltak, meggyőződtek a tag­sági jogok és kötelességek érvényesüléséről, a munka­díjazás, premizálás, a jut­tatások jogszerűségéről. Hatósági jogkörében a mezőgazdasági osztály főleg munkavédelmi, árképzési, ár. alkalmazási téren tapasztalt szabálytalanságokat. Sza­bálysértési eljárást kezdemé­nyezett jogosulatlan kereske­delem. munkavédelmi elő­írások megszegése miatt a Rákóczi Tsz elnöke, főme­zőgazdásza és főkönyvelője ellen; ártúllépés miatt a Tisza Halászati Szövetkezet elnöke és elnökhelyettese, s az Üj Élet Tsz ágazatveze­tője ellen. A szövetkezetek ellenőrző bizottságai munkaterv alap­ián dolgoznak. tapasztala­taikról a közgyűlésnek be­számolnak. Munkájuk javul, szakértelmük növekszik. A belső ellenőrzés szervezetét azonban tovább kell erősí­teni. 1977-ben már egy kivé­telével minden szegedi szö­vetkezet alka'rnazott üzemi rend ászt is. Részben az el­lenőrzések hatékonyságát bi­zonyítja a feltárt rendelle­nességek szaporodása. Ta­valy 128 esetben fedeztek fel társadalmi tulajdont károsí­sító cselekményt, s az oko­zott kár meghaladta az 5 milliót — jóllehet a tétel nagyobb része néhány ügy­ben halmozódott fel. A vb az ellenőrző szervek jó együttműködésének szer­vezését'. a társadalmi tulaj­don fokozott védelmét és a fele'ősségrevonás. a kártérí­tés szigorát szabta felsdatul a mezőgazdasági osztálynak ellenőrző tevékenységében. ISÁS^SIÍ ALTJAIK CB muaikaiscBii éCe&I JÁRÓKAT 5 (Az MSZMP Központi Bizottságának májas 1-i jelszavaiból.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom