Délmagyarország, 1978. február (68. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-08 / 33. szám

r 30 Szerda, 1978. február 8. Vietnami felhívás az ENSZ-hez O Hongkong (AFP) is tartalmazta. A vietnami Nguyen Duy Trinh viet­nami külügyminiszter hétfőn i°"a' h0gy »<üINSZx WA^' felkérte Kürt Waldhelm rához intézett felkérése ENSZ-főtitkárt és az el nem VaJabb bi^nyitéka annak, kötelezett országokat, hogy b°Ry S 3 í°n,fllk.' támogassák Vietnamot a ^eg0'dfara .. torekszik'\ szomszédos Kambodzsával E^,3^0^^^^ támadt határkonfliktusban lf Syalasokra vonatkozó yi­- jelentette kedden fhanoi J™**"* . J"***1 rádiA mind a délkelet-ázsiai tér­ség, mind a világbiztonság A Waldheimhez intézett érdekének. üzenetben Trlnh külilgyml- A vietnami külügymlnisz­nlszter részletesen kifejtette ter ugyancsak üzenetet inté­orszBgának a konfliktussal zett az el nem kötelezett or­kapcsolatos álláspontját, úgy, szágok koordinációs bizott­nhogv azt a vietnami kor- sága külügyminisztereihez — mány vasárnapi nyilatkozata közölte a hanoi rádió. „Ervelés" fegyverekkel Már hosszú ideje érkeznek Jelentések azokról .a fegy­veres összecsapásokról, amelyeket a kambodzsai katonák kezdeményeznek a kambodzsai—vietnami határon és viet­nami teriileteken. A kambodzsai vezetés nem tárgyalások útján akarja rendezni vitás problémáit, hanem fegyverekkel érvel vélt igaza mellett. Az „Indokfnlai föderádó"-ról terjesztett hamis vád alapján vietnami területekre, így például a sűrűn lakott Mekong-deltavidékre támasztott igénnyel lépnek fel a 181 ezer négyzetkilométer területű, közel 8 milliós Kambodzsa vezetői a 332 ezer négyzetkilométer területű, 54 millió la­kosú Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. Etióp ellentámadás • Addisz Abeba, Róma (AP) Határozottan cáfolta azo­Folytatódlk az etióp had- kat a nyV,?ati *aj4tó altal fő­sereg ellentámadása az oga- k*Pott állításokat hogy ku­deni térséget megszállásuk ba' « szovjet katónak har­alátt;'tartó szomájiai erők el- colnak ogadeni fronton, len - közölte kedden Addisz Ugyanakkor ram atott: Abebában Baalu .Girma, -Senki kérdőjelezheti Etiópia ügyvezető tájékózta- me* Etiópiának azt „ Jogát, tcísi minisztere. hogy igénybe vegye bármely Etiópiai részről közölték, baráti ország műszaki es hogy az ellentámadás súlyos egészségügyi eegítseget . veszteségeket okoz a szomá­Szovjet-osztrák tárgyalások téséért, az európai biztonság megszilárdításáért és az együttműködés bővítéséért. A szovjet kormány kedden este vacsorát adott a Kreml­ben a hivatalos munkaláto­% Moszkva (MTI) Szovjet—osztrák kormányfői tárgyalások kezdődtek kedden Moszkvában. A két ország külkereskedelmi minisz­tereiből és más gazdasági szakembereiből álló tárgyaló küldöttségeket Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának el- ^ > nöke és dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár g^táson lévő"Brúnó"Kreisky vezeti- tiszteletére. A tárgyszerű, baráti lég- szilárdítására törekszik, mert Alekszej Koszi gin a va­körű tárgyalásokon megvl- ez a népeik érdekelt szolgál- csorán mondott beszédében tatták a kölcsönösen előnyös, Ja és a béke javára válik. aláhúzta: a Szovjetunió po­jószomszédi szovjet—osztrák A szovjet és osztrák mi- litikájának elvi és • hosszú kapcsolatok fejlesztésének niszterelnök áttekintette az időre szóló eleme a barátság lehetőségeit. Megelégedéssel Időszerű nemzetközi prob- és a sokoldalú együttműkö­állapították meg, hogy mind- lámákat is és síkraszállt az dés Ausztriával. Ausztria két fél a kapcsolatok további enyhülési folyamat elmélyí- hasonló irányú lépései ezen az úton mindig megértésre és támogatásra találnak ná­lunk — hangoztatta a szovjet kormányfő. Dr. Bruno Kreisky pohár­köszöntőjében rámutatott, hogy jelenlegi moszkvai tár­gyalásai abban a szellemben folynak, amely immár csak­nem negyedszázada, az oszt­rák államszerződés aláírásá­nak pillanata óta jellemzi az osztrák—szovjet kapcsola­tokat. fJííf/í?^"' 0 * RÁDIÓJELEK SZADAT FENYEGETŐZIK Szadat elnök kedden Wa­shingtonban a kongresszus tagjaival találkozott. Erélye­ISMÉT DÖRÖGNEK A FEGYVEREK LIBANONBAN Bejrútban sen követelte: engedélyezzék «T amerikai fegyverek szallítá- ^ker^, Si arabközi békefenntartó erők ben -nagy botrányt csinál' _ . ., ,, hétfő óta megszigorították J? £j,£r w^bhW ellenőrző tevékenységüket. A bogy - l«8alább kor- BeJrútt61 ke,etre fekv6 Fa. látozott számban - adjon J kedden négyórás kis hatotavolsagu, tíz evvel lŰ7n;irbaj --üott J ű11á­ezelőtti típusú harcigépeket «££•» ^att állő Db^om és más hadianyagot Egyip lomnak, de a kongresszusi többség még ezt is ellenzi. MEGBESZÉLÉS AZ INDIAI-ÖCEANRÖL Kedden Bernben felújítot­ták az Indiai-óceánnal kap­csolatos kérdésekről szóló szovjet-amerikai tárgyalá­sokat. Először a két ország delegációjának vezetői talál­koztak, majd plenáris ülésre került sor. A MAGYAR ENSZ RLR TÁRSASÁG INTEZÖ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLESE A Magyar Népköztársaság növekvő nemzetközi tekin­télyeként értékelhető, hogy hazánkat az ENSZ leg­utóbbi ülésszakán az 1978— 80. közötti évekre az ENSZ gazdasági és szociális bi­zottságába választották — hangsúlyozta Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, a magyar ENSZ Társaság In­téző Bizottságának keddi ülésén. GERILLAHARC NICARAGUÁBAN A kormányzat megdönté­séért harcoló Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front továbbra ls fegyveres harc­cal támogatja a nicaraguai általános sztrájkot, amely­nek részvevői Somoza diktá­tor lemondását követelik. A gerillaszervezet a mexikó­városi AFP irodához eljutta­tott közleményében bejelen­tette, hogy az elmúlt hét péntekére virradó éjszaka öt fegyveres támadást hajtat­tak végre az ország külön­böző körzeteiben. Ezekben a kormánycsapatok 99 kato­náját megölték, 11-et pedig megsebesítettek. A sandinis­ták három embert veszítet­tek, másik három gerillájuk megsebesült. hadsereg újoncai és az arab­közi biztonsági erők egysé­gei között Az államszerződés „láírása óta eltelt évek azt bizonyí­tották, hogy szakembereink gazdasági téren hamar meg­találták a közös nyelvet. Mindenekelőtt arról van szó, hogy a korszerű ipari állam­má vált Ausztria a korábbi­nál aktívabban vesz részt a Szovjetunióban megvalósuló beruházásokban — mondotta az osztrák kancellár. A belga király fogadta Púja Frigyest # Brüsszel (MTI) Baudouin belga király teg­nap fogadta a hivatalos lá­togatáson Brüsszelben tartóz­kodó Púja Frigyes magyar külügyminisztert Az uralko­dó és külügyminiszterünk a két országot kölcsönösen érintő kérdésekről és idősze­rű nemzetközi problémákról folytatott megbeszélést. A nap folyamán Púja Fri­gyes ebédet adott belga kol­légájának, Henri Simonét nak a tiszteletére. Kedden délután Púja Fri­gyes felkereste Brüsszel pol­gármesterét. Hazánkba látogat Jamaica miniszterelnöke 0 Budapest (MTI) Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meg­hívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezik Michael Manley, Jamaica miniszterelnöke. Országok útján 4. No add kl magad I Saját mondásukat tartják leginkább jellemzőnek rá­juk. Don't glve yourself anay, . Ne add kl magad. • A hajót, ami átvisz a La a legnagyobb szégyen fel­Manche-csatornán (Ők An- nőttkónt U. Ne add kl ma­gol Csatornának nevezik),— 6*d. kompnak hívják. Jó félóra A bolhapiacon viszont rt­mülva ismerem kl magam hógnek a zacskók. Ez a slá­tápéi vagy szántód!—tihanyi 8er: két-három összekötö­fogalmakhoz szokott kép- zött zsákocska, érintésre Londonban a házinéni nem öregurak is. akiket nap mint angol, tízegynéhány év ta- nap látok a nagy sportkom­pasztalatalt összegzi: érzel- bihut melletti különpályán. met, fájdalmat, fizikai rosz- Jól összeszokott törzstársa­szullétet kimutatni — bűn. ság benyomását keltették. A Kicsi kortól tilos a sírás, simára döngölt pázsiton zeteimmel. Négy fedélzet, folyosószövevény, bank, ét­terem, bár, üzletek, televí­zió. És a rengeteg iskolás­gyerek. Most mennek haza franciaországi tanulmányi éktelen cinegehangon vi­hogni kezdenek. Velük ka­cag szinte mindenki, fel­szabadult és derűs a vasár­nap délelőtt itt a Petticoat Lane Market-en. Keleti ba­kirándulásról. A zsivaj viselhetetlen. A hideg Minden létező ruhadarabot magunkra aggatva reszke­tünk a nyitott fedélzet vi­szonylag szélvédett sarká­ban. A sós permet így is a szembe vág. kihajolva el­akad a lélegzet. Tündöklő ei_ zár, tumultus. áttekinthe­óriási gömbökkel golyóz­tak, akár a Pál utcai fiúk­ban a vörösingesek a mú­zeumkertben. Vacsora után minden korosztály a pubok­ban felhörpinti sörét, az­után „darts": dobálja a kis nyilakat a számokkal éke­sített táblákba. A sport­őrület, a versenymánia, a fogadások — korosztályon felüliek. Megérkezés: a pályaudva­ron barátom — két éve nem lS tetten áruféleség-kavalkád, láttuk egymást — messzi­Zene bömböl lökdösődés, ről megpillant. Arca felde­cirkáló rendőrök, ütött-ko- rül, világosan kivehető, pott házak. Sok az indiai, hogy nagyot ugrik örömé­pakisztáni. Óriási szemét- ben (vagy csak én láttam halmok minden sikátor- úgy?). Rohanni kezd elém. ban. Két percig tarthatott, míg Viszontlátva a két éve odaért. Roppant kedves, da napsütés. Az esőben imboly- megismert londoni belvárost, teljesen „háromlépéses" mo­soly, meleg, határozott kéz­fogás, „jól utaztatok?". Semmi más. Ne add ki ma­gad. Délután érünk a vidéki házhoz. Jó tíz percig azt borzongva. llai egységeknek, amelyek az -ogadeni front több szakaszán fegyvereiket hátrahagyva menekülnek. A visszavonulás tényét szomáliai részről ls megerősítették. Hivatalos mogadishul bejelentés sze­rint a szomáliai csapatok az etióp ellentámadás hatására „taktikai visszavonulást" haj­tottak végre. * Girma Neway őrnagy, az etióp forradalmi tájékoztatá­si központ vezetője kedden, Rómában tartott sajtóérte­kezletén közölte, hogy „meg­bízható információk szerint .Egyiptom, Szaúd-Arábia és Irán, a Jelentős fegyverszál­lításokon kfvül 7000 katonát Is küldött Mogadishuba, a szomáliai csapatok támoga­tására^. Szaljut—6 Koccintás üdítő itallal 0 Moszkva (MTI) kordra, maga Grecsko mon- réssel nyilatkozott Roma­Kedden a Szaljut—6 flrál- dotta azonban a Földről ér- nyenko és Grecsko eddigi lomás kéttagú személyzete, kezett gratulációkra, hogy a teljesítményéről: nemcsak a JurlJ Romanyenko és Geor- Jelenlegi kísérletek célja ko- kiképzés során tanultakat gtj Grecsko folytatta a tudo- rántsem valamiféle rekord hasznosítják a lehető legjob­mányos vizsgálatokat, a kí- felállítása, hanem a jövő űr- ban, hanem alkotó partnerei sérleteket. Az űrállomáson is állomásaival kapcsolatos elő- a földi irányító központban megünnepelték azt, hogy készítő munka, a Föld és az dolgozó tudósoknak, számos Grecsko sajátos világrekor- azt körülvevő atmoszféra, a kezdeményezéssel, javaslattal dot állított fel: a világűrben világűr tanulmányozása. álltak elő. az általuk végzett töltött két utazása során már Georgij Beregovoj tábor, megfigyelések, kísérletek tu­csaknem kilencven napot . flrhniósolc dományos értéke Igen jelen­dolgozott űrhajókon és flrál- nolc' az urh°Jósolt kiképzésé- tős, munkabírásuk, hangula­lomásokon. A két űrhajós nek parancsnoka minden- tuk, együttműködésük min­. üdítő itallal koccintott a HK esetre a legnagyobb elisme- den dicséretet megérdemel. gó fedélzeten botorkálok, 8 legfeltűnőbb változás: a már vagy negyedszer üt- hihetetlen mennyiségű sze­köznek belém. Tízéves- mét. Az angolok szerint a forma srácok fogócskáznak- külföldiek tehetnek róla futkároznak mindenfelé. Rö- Az Oxford Street fényűző vid ujjú ingben. Végtére boltjai előtt degeszre tö­iúliust frunk, nyár van. mött kukák, amikből a szó se mondták: hát Itt vagy­Amint feltűnik a távolban a szoros értelmében kifolyt tok? Hogy a barátomnak brit part legendás fehér a hulladék. Közönyös arc- testvére is van, jóformán szikláival, egy emberként, cal sietnek el mellette. Üj- akkor vettem észre, amint üdvrivalgással tódulnak a ságlapokon, csikkhalmokon a lépcsőn a bőröndöket vlt­korláthoz, negyedórákig bá- taposni a Hyde Parkig. Be- te felfelé. A beszélgetés ki­múlnak előre. Ekkor már fordulva az EdgWare Road- mért, udvarias — és ész­az alsó, zárt fedélzet abla- ra> a kép ijásztő. A for-. vésztőén közömbös-unal­kából figyelem őket tovább, galom lassan mögénk ke- mas. A vendéggel egyébként rül. Vasárnap délután van. 'is a lehető legkevesebbet A zöld parkfoltok ls el- kell foglalkozni, hogy ott­tűntek. Pillantás a mellék- hon érezze magát. Szép Utcákba: a távolibb felhő- délelőttök, egyedül a ház­karcolók előterében föld- ban, zenét hallgatva, szintes üzletek, óriási hir- Töprengek: nem akkor detésekkel. Vadnyugati film- árulja tán el az ember leg­atmo8zféra. Az égen vihar- inkább magát —, amikor felhők, hatalmas úlságko- nem akarja? Csupa ellent­loneot görget a szél egyik mondás minden apró mozi­Oldalról a másikra. Far- zanat. Kevés a jó színész, mernadrágos néger suhanc még igazi színpadon is. A vág át zsebre dugott kéz- szerep nőtt a bőrre, lefejt­zel az úton, távol-közei sen­ki mást nem látni. Este. jellegzetes Iondo­ni sárga ívlémpákkal. A Maida Vale-negyed újra le­nyűgöz. Egyformának tűnő vörösesbarna téglás házak, klasszicista oszlopbejárók­kal, kertek elől-hátul. A földszinti szobában csalá­dok ülnek, teát szürcsölve, igy estefelé ez lehet már vagy az ötödik. Bizonyára hazatértek már azok az hetetlenül, vagy a sziget-lé­lektan csupán? Netán mind­kettő? Odakint bágyadtan kisüt a Nap. Ritkaság Ang­liában. Azt mondják, ez a brit-szigetek legszebb ékes­sége, örök hiányt pótol. Köz­ben belül dobol tovább: ne add kl magad... A Nap kibújik a felhók közül, fé­nye határozott. Körben még­is szürkés az ég. Lehet, hogy ez a megoldás? Domonkos László

Next

/
Oldalképek
Tartalom