Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-11 / 9. szám
36 Szerda, 1978. január 11'. Találmány — plazmára Korai bánat A két srác a parton állt, a korlát előtt. Tizenegy-tizenkét évesek lehettek. Már nem fagyott, megenyhült a hideg, de a szél a Balaton felől fújt. Csak a part közvetlen közelében tartotta még magát a jég, alig lehetett látni a töméntelen sirálytól. Nyüzsögtek, röpködtek, vijjogtak kegyetlenül. Mintha tudomást sem vennének a napsütésről, a tóról és téli hódolóiról A magasaobik Karján reklámszatyor csüngött, nyakát mélyen behúzta a csuklyás kabátba. Kezét csak azért vette ki, néha-néha a zsebéből, hogy rakoncátlan, göndör fekete fürtjeit elsimítsa a homlokából. A kisebbik edzőcipóben toporgott, jambósapkája fülére húzva, hóna alatt színes újság, itt-ott tűntek elő a betűk: é... e... S ... ort. Látszólag tanácstalanul pillantott a másikra: — Megyünk? Fél háromkor kezdődik a film. A csuklyás felelet helyett levette a 'karjáról a degeszre tömött szatyrot. I Komoran nézett végig a kétkilós í veknin, határozott mozdulattal törte I a végét. — Segíts széttördelni — csak enynyit mondott. Egymásután repültek a darabok a jégre. A sirályok egy pillanatra megriadtak a váratlan áldástól, azután ádáz vijjogással, dulakodva vetettéK rá maguKat a repdeső elemózsiára. Itt is, ott is madárgomolyagok keletkeztek, néhány határozatlan pórul járt. Egyik csoporttól a másikig szállott, de minduntalan, lemaradt a kiszámíthatatlanul mindig máshová érkező jó falatokról. Amikor a kenyér elfogyott, a magas srác újra a szatyorba nyúlt Arca közben kipirult, szeme csillogott. Ezúttal egy egykilós került sorra: a sok kenyér a hétvégi készlet tevássárlására engedett következtetni. Dühösen, dacosan kezdődött újra a siráiyetetés. A kisebbik szemlátomást teljes szolidaritással vett részt az akcióban. Hűségesen, szinte odaadással hajigálta ő is a kisebb-nagyobb darabokat, mintha még a másik — értetlennek tűnő — minden-mindegy bánatát is átélte volna. Amikor az összes vekni sirályeledelként fejezte be kenyérpályafutását, szinte magától értetődően nézett társára. Az bólintott, de egyre csak a távoli vizet kémlelte. A tihanyi apátság szent esküvésre emelt két újjtornya ködbe veszett, de a sirályok között nyilván távirdai sebességgel futott szét a jó hír: rengetegen tolakodtak a korlát előtt. A kisebbik srác megfordult, futni kezdett a város belseje felé. Pár méter után lassított, de azután is határozott, gyors léptekkel tűnt el a sarkon. Jó tíz perc múlva tért viszsza, kezéből messzire- világított a fehér csomagolópapír. Kibontotta, lelkesen nyújtotta át az újabb egykilós kenyeret. A sirályok — mit tesz az ösztön — máris felélénkültek. Nyilván az a titkos meggyőződés alakult ki bennük, hogy valamiféle rejtélyes csoda folytán ünnepet tart számukra a sirályok jótevő Istene. A magasabb srác arcán jobban látszott az elkeseredés és az elszántság, mint valaha. Miután az utolsó darabka ls berepült, jelt adott társának: indulhatunk. Mégegyszer visszafordult a sirályok felé, utánozhatatlan hanghordozással nem is a másiknak mondta: — A Csalinkayra mosolygott egész ! nap az a bestia ... hiába, csak nőkkel ne kezdjen az ember ... Domonkos László A Villanjasipari Kutató Intézetben a plazmateclmika ipari alkalmazásának c . új lehetőségét kutatják. A több <-zer fokos hőmérsékletű plazmaláng , üvegkeménységúvé égeti a beton felületét. így az égetett kerámiához hasonló felületet kapnak, amely az eddigieknél jóval olcsóbb és színezhető ls. E-zel a módszerrel az űj lakótelepek változatosabbá. szebbé tehetők. A 43. A'lami Építőipari Vállalatnál a VKI tervel alapján kísérleti üzem épül, ahol a házgyári épületek homlokzati fa'alt kezel'k majd. S mindehhez azt is hozzátehetjük: remélhetőleg előbb-utóbb Szeged is hasznát látja majd e találmánynak. (Képünkön: ellenőrzik az atadás előtt álló üzem berendezéseit. Kiadvány Építkezés ez évfordulóról felülről lefelé Szórványosan havazás • Várható időjárás szerda estig: Időnként felszakadozó felhőzet. Szórványosan havazás, havas eső, később ónos eső. Napközben megélénkülő déli szél. Helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6zerdán: nyugaton 0, keleten mínusz 3 fok körül. Klub Szatymazon BEVÁSÁRLÓKÖZPONT Makón a piactér mellett épül a város bevásárlóközpontja. A Maros ment) ÁFÉSZ létesítménye, az emeletes, korszerű áruház csaknem 50 millió forintba kerül és — a tervek szerint — az év második negyedében adják át rendeltetésének. Különböző osztályain minden olyan cikk kapható lesz, amit a nagyvárosi áruházak kínálnak. A választék bővítésére a budapesti Skála áruházzal való együttműködésre tervet dolgoztak ki. Az új létesítmény egyben Makó legszebb épületei közé sorolható. Az Akadémiai Kiadó megelentette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia. az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete, Politikai Főiskolája és Társadalomtudományi Intézete szervezésében tavalyok, tóber 26—27-én rendezett tudományos ülésszak jegyzőkönyvét A kötetbén közölt előadások, korreferátumok megvilágítják a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatását a szocializmus építésére, hazánk belső fejlődésére, a jelenkort nemzetközi munkásmozgalomra, s a világpolitika mai alakulására. GÁZROBBANÁS Hétfőn este Debrecenben gázrobbanás történt a Nagyerdei körút 2. szám alatti OTP társasház negyed'k emeleti lakásában. Az eddigi megállapítások szeriint a gázkonvektorok egyikének Szivárgása okozta a szerencsítLenseget. A nagyerejű robbanás következtében a lakás tulajdonosa, Jánosi András 32 éves műszaki vizsgabiztos harmadfokú égési sebeket szenvedett. A lakásban keletkezett tüzet a tűzoltók oltották el. A robbanás következtében a szomszédos lakások falai is megrongálódtak, emiatt a 32 lakásos épületbői négy családot ki ke'lett költöztetni. A robbanás okának a tisztázására szakértők bevonásával megindult a vizsgálat. Felülről lefelé haladva folyik az építkezés azzal a szabadalmaztatott eljárással, amely fél évvel is lerövidítheti az építési munkálatok időtartamát, s jóval gazdaságosabb a hagyományosabb építési módoknál. Az Építéstudományi Intézet és a Könynyúipari Saerelő és Építő Vállalat közösen kidolgozott, úgynevezett ' zsaluemeléses technológiájának lényege, hogy előre felállított acéloszlopok mentén, sepciális emelőszerkezettel a legfelsőbb szintig tolják a zsaluzatot — a zsaluzat nem más, mintáz egész emelet vázszerkezete —, s ide szivattyúzzák fel a betont. Amint a legfelső szint elkészült, a zsaluzatot egy szinttel lejjebb ehgedik, s így haladnak egészen a földszintig, ezzel az eljárással lényegében egy hét alatt elkészülhet egy szint. ADY GYŐRI KAPCSOLATAI Pernesz Gyula, a győri Kisfaludy Károly könyvtár igazgatója hosszú ideig tartó kutatómunkája revén értékes dokumentumok kerültek elő Ady Endre győri kapcsolatairól. Eszerint Ady Endre négy éven keresztül — 1899-ben, 1900-ban, 1901ben és 1902-ben — külső munkatársa volt a Győri Hírlap című újságnak. Rendszeresen jelentek meg versei, s más írásai. Ezeket Ady Endre újságírói pályafutásának különböző városaiból, többek között Nagyváradról küldte Győrbe. ELHUNYT AZ UTOLSÓ SÉRÜLT Molnár József felvétele A Rába Magyar VagonA szatymazi Béke művelődési házban november ele'én és Gépgyárban január 4_én DRÁGA SZÉN A 26 éves, büntetett előéletű Pálszabó János, Szeged, Csendes utca 33.. és a 27 éves, büntetett előéletű Bozóki György, Szeged, Olajos utca 2. szám alatti lakos tavaly november 8-án lovas kocsival, 300 forint értékű szenet szállított egy megrendelőnek. A címzettet nem nagyszabású társadalmi munkáin/, kezdtek a falu fintaljni, történt robbanás utolsó sétalálták a lakásán, ezért nyugd: "asai, munkásai. A kultúrház színpadi része alatt riiltje, Nagy Ferenc 58 éves megkeresték a hozzátartozó- pincklubot létesítettek. Az új klubhelyiséget *z"Ivcsrt»"kor villanyhegesztő, győrszentját, s tőle egy másik számla vették birt*kukba a k"zséir lakói. A tanács támnga'ásával jváni lakos is e'hunyt kedalapján 1580 forintot vettek fpy újabb helyiséggel bővült a művelődési ház, ahol ifjú- den a budapesti központi fel. A pénzt elszórakozták, sági klub, ryugdíjas találkozó és szabás- varrás tanfolyam honvéd kórház különlcgeíi A rendőrség csalás miatt in- működik. Az összesítés szerint 92 ezer forint értékű társa- osztályán, ditott büntetőeljárást el- dalmi munkál végeztek a fu'vmaziak. Képünkön a pincelenük. klub HÉTKILÖS ÚJSZÜLÖTT lfá»rA«0ft LrssmonrÁL MEGIIALT Szemán Györgyné újfehérKereself KemenCeK LENGYEL LAJOa, t6i lakJ kÍddeTDebrecenKülföldön is több száz mű- állításon. A sikert tanúsít- .A Könnyűipari Mimszté- ben az orvostudományi ködik már a jó teljesítményű ja. hogy Lengyelországban a Nyomdaipar! Egye^ egyetem szüleszetd kbrükámagyar gyártmányú hulla- már 280 ilyen magyar gyárt- ^lés, valamint a Papír- és ián 7 kiló 5 dekás kisfiút dékégető kemencékből. Eze- mányú kemencét üzemeltet- Nyomdaipar! Mu^ta Egye- hozott világra. A 30 éves ket a környezetvédelemben nek, szép számmal fellelhe- ™ et mély megrendüléssel asszonynak ez a hatodik fontos feladatot ellátó beren- tők az NSZK-ban, Olaszor- adat\a' ^ Len®'el gyermeke, A klinika orvadezéseket jelenleg az áitalá- szágban. Görögországban, s Kossuth-díjas, a magyar sai szerint m'nd az ádesnos gép- és műanyagipari eljutottak Irakba. Iránba, könyvművészet nemzetsozi- anya. mind János nevű szövetkezet, valamint a kis- Nigériába és Peruba is. elismert mestere 73 gyermeke egeszséges. ipari termeltető vállalat ál- Ideha-a e-eket a kemon-é- éV€f, • J TC , f Dr- I^mpé Lász'ó, a szólítja elő. A szövetkezet cí- keHobbá^ in- me ésérŐ1 késobb intézked' tésze'i klinika igazgató* mére már megérkeztek az el- tézménvek kórházak szana- neit" tájékoztatásul elmondotta, ső idei rendelések, egyebek tóriumok. ' rendeiő'ntézetek. SZOVJET MŰSZEREK hogy a küntkán született mellett Lengyelországból és jr,ari üzemek és főleg kis - gyermekek átlagsúlya 3—3,20 Uruguayból. állatok tenyésztésével fog- ££££ Uti* W szülő 'kemencékePaz^elmútt lalk°zb alkal™ szüle'ett. A ott még nem másfél évtlzed' alatt bemu- zák. a fertőzésveszélyes hul- bányászok biztonságát s-ol- "aiRrtt leTkülönösebb tatták számos nemzetközi ki- ladékok megsemmisítésére. Káló uj mu«zerek első cso- hpnra.i;n7gsra „em volt el a hazai szénbányákat. A szülés nonpálls körülmények Személyforgalom a röszkei határállomáson felkészítés különbözeti vizsgáia , beavatkozásra portja — 5 J0 darab — most szüksé« megérkezett, s ezeket a tatabányai, a mecseki és a GARÁZDA nógrádi bányászok kapták meg. Az eddig alkalmazott A rendőrség letartóztatta metánmérőkhöz képest nagy és garázdaság miatt bünTavaiy 2,96 százalókkal nö- 1978-ban a személy- és előnye a szovjet gyártmá- tetőeljárást indított a 24 vekedett a személyforgalom járműforgalom további növe- nyiinak, hogy nem kéli meg- éves, büntetett előéletű, a röszkei határállomáson, kedése várható a röszkei ha- határozott időnként leolvas- Friss János eben (Szeged, 1977. január 1-től december tárállomáson, ami mindenek- ni számská'áját, mert ha Tolbuhin sgt 53—55.). Friss 31-ig összesen 2 millió 764 előtt a belépni szándékozó metánt észlel a munkahely János múlt év októbere óta ezer 897 utas lépte át a ha. jugoszláv és a nem szocia- levegőjében, azonnal és autó- az éjszakai órákban a Szetárt az ország legnagyobb lista országokból érkezők kö- matikusan erős fénnvel és gedi Orvostudományi Egyedéli kapuján. A közel há- telező pénzbeváltásánaksneg- hanggal jelzi a veszélvt. Az tem Semmelweis kollégiuma rommillió utas 772 869 sze- szüntetésével lesz összefüg- műszereket az eiőváiá- Cőtt a hallgatókat szemémélygépkocsival, és ötven- gésben. sokban, a munkahelyeken, rems4rtő magatartásával ezernél több kamionnal ér- Tavaly, különösen munka- bányászok közelében he- z«k]atta. Ügyében az eljárás kezett a határra. szüneti napokon, több okból lyezik el. folyik. A személj'- és járműforga- — vámbűntett, hamis útieve. A dolgozók gimnáziuma számára készült rendtartás lehetővé teszi, hogy a szakmunkásképző iskola emelt szintű tagozatán végzett fiata'ok, a biológia és a földrajz I—II. osztályos gimnáziumi anyagából tett sikeres különbözeti vizsga után, beiratkozzanak a gimnázium esti tagozatának III. osztályába. Annak érdekében, hogy a felkészülés szervezetten folyjék, a Radnóti Miklós Gim. názium — az elmúlt iskolai évhez hasonlóan — az idei tanévben is indít különbözeti vizsgára előkészítő tanfolyamot a biológia és a földrajz tantárgyakból. A tanfolyamra jelentkezni lehet személyesen vagy levélben az iskola Igazgatóságánál (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium, Lenin krt. 6.) január 21-ig. lom növekedése egész évben lek stb. — következően is — elsősorban a nyári idő- torlódás keletkezett a határszakban — megfeszített mun- átkelőhelyen, s az átlépés kát követelt a határállomá- előtti várakozási idő ezért sin dolgozóktól. Az ellenőrök hoss2Ú volt A röszkei határmunkájat nehezítette, hogy tehermentesitésM tóbb utas útiokmánya külön- allomí»s lehermentesitésit böző okok miatt nem felelt szolgálja majd az év másomeg az átléptetés feltételei- dik felében a tompái határnek. Viszonylag sokan vám- átkelőhely megnyitása, amely és deviza-bűncselekményt, kö- ... , .. vettek el, egyesek hamis út- 1978 kozePén a nemzetközi levéllel, vagy útiokmány hi- forgalomban részt vevő utaányában kísérelték meg a sok rendelkezésére áU. határátlépést Gazsó Béla DELMAGYARŰRSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged v..rosl Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség ** kiadóhivatal, 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10, - Teleion: 12-63. Felelős kiadó: K.OVACS LÁSZLÓ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 211 Nyomdaigazgató: COSO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető mluúen postahivatalban és a kézbesítőimé? Előfizetést dfj egy hónapra 20 forint — Index: 25 053 ISSN: 0133-025 a