Délmagyarország, 1978. január (68. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
AZ M S Z M P S Z E GED VÁROSI BIZOTTS ÁG ÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! 88. évfolyam 19. szám 1978. január 22., vasárnap Ára: 1 forint Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és kísérete — Romány Pál • mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Házi Vencel külügyminiszter-helyettes társaságában — szombaton Székesfehérvárra látogatott. A Fejér megyei pártbizottság székházában Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára, Závodi Imre, a megyei tanács elnöke és Székesfehérvár vezetői fogadták a vendégeket. A vendégek innen az Ikarus székesfehérvári gyárába látogattak. A gyár művelődési házában Toldi József, az Ikarus vezérigazgatója fogadta őket, majd Tóth István, a székesfehérvári gyár igazgatója a nagyüzem munkáját, eredményeit, a járműgyártás fejlesztését ismertetve elmondotta, hogy az Ikarus gyár az idén csaknem 13 ezer au» tóbuszt gyárt, ebből a székesfehérvári üzem 6500-at készít. A jemeni vendégek elsősorban a trópusi körülmények között üzemeltethető városi és távolsági autóbusztípusok iránt érdeklődtek, Ali Nasszer Mohamed miniszterelnök elismerőleg jegyezte meg, hogy jelenleg száz Ikarus autóbusz fut a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban, és igen jól működnek, A székesfehérvári látogatás következő állomása a Vörösmarty Termelőszövetkezet volt, ahol Tőke Ferenc elnök ismertette a közös gazdaság tevékenységét. A jemeni vendégek különösen a növénytermesztési és az állattartási módszerekről, a velük elért eredményekről érdeklődtek, majd megtekintették a termelőszövetkezet tehenészetét és baromfitelepét (MTI). Háromszáz résxiwew8wel Folytatja munkáját az európai ifjúsági leszerelési konferencia Szombaton, a Parlament kongresszusi termében a plenáris üléssel folytatta munkáját az európai ifjúsági leszerelési konferencia. Kontinensünk országaiból az ifjúsági szervezetek további képviselői érkeztek Budapestre, így már több mint 300 fiatal ült a padsorokban. A reggeli vitát követően Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára lépett a szónoki emelvényre. A Magyar Kommunista IfjúBági Szövetség és hazánk ifjúsága nevében köszöntötte • leszerelési konferencia résztvevőit, majd így folytatta: — A magyar ifjúság, •melynek nevében beszélek, jóformán beleszületett a szocializmus mai gyakorlatába. \Jól érzi magát, bizalommal tekint a jövőbe és reális terveket sző. Van ereje ahhoz, hogy elődeink munkájára alapozva és példájából okulva megteremtse a boldogulásához szükséges gazdaságot. Ehhez viszont béke és nemzetközi biztonság szükséges. A továbbiakban arról szólt: H hetvenes években kibontakozott enyhülést folyamat bizonyítja, hogy egyre több felelős politikai erő ismeri el az európai államok kapcsolatainak alakulását meghatározó új realitásokat Maróthy László utalt az enyhülési folyamat kiemelkedő állomásaira, s a helsinki záródokumentum kapcsán hangsúlyozta: — Hazánk népe és ifjúsága üdvözölte a saját törekvéseit 'tükröző dokumentum aláírását és támogatja azokat a lépéseket, amelyeket • Magyar Népköztársaság kormánya tett és tesz a megvalósítás érdekében. Mi azt a felfogást valljuk, hogy a helsinki záróokmányt nem újraértelmezni vagy újrafogalmazni kell, hanem kitartó erőfeszítésekkel, türelmes munkával egységes egészként végrehajtani. Ebben a zottak el. s amelyekre a Magyar Népköztársaság parlamentje egyetértéssel, pozitívan válaszolt. A nukleáris fegyverek gyártásának egyidejű beszüntetése, majd a készletek fokozatos megsemmisítése és a békés célú atomrobbantások moratóriumának meghirdetése az általános leszerelés elengedhetetlen feltétele. A KISZ KB első titkára hangsúlyozta az ifjúság jelentős szerepét a békéért és az enyhülésért vívott harcban, kiemelve, hogy a magyar ifjúság szervezetei részt vállalnak a haladó ifjúsági mozgalmak munkájában és különös gondot fordítanak az európai fiatalok szervezeteivel kialakított együttműködés fejlesztésére. A kontinens ifjúságának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy mindenki, az illetékes kormányok is megértsék: a fegyverkezési versenyt nem lehet új, és mind újabb, hatásosnál hatásosabb fegyverekkel megállítani. A leszerelés nemcsak a fegyverek kérdése. Sokkal többről van szó. Az életről, minden ember jogáról egy igazságosabb, biztonságosabb jólétei ígérő holnaphoz. Arról, hogy minden nép szabadon döntse el milyen utat választ saját boldogulásához. Arról, hogy az emberiség a rendelkezésére álló hatalmas tudományos és termelési kapacitást ne önmaga elpusztítására használja fel. Arról van szó, hogy ne neveljük félelemre, bizalmatlanságra \ és ellenséges érzületre a fiatalságot. Terjesszük a népek kultúráját, tanuljuk egymás nyelvét, utazzunk, ismerkedjünk, kereskedjünk — egyenrangú félként. A leszerelés kérdése ilyen ügy! Ezért szavazunk tiszta lelkiismerettel a konferencia közösen kidolgozott záródokumentumára és biztosíthatom önöket, hogy a magyar ifjúság, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kész aktívan közreműködni annak megvalósításában — mondotta befejezésül Maróthy László. Huszár István Vietnamba utazott Le Thanh Nghi, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettese, az Állami Tervbizottság elnöke meghívására szombaton küldöttség utazott Hanoiba, Huszár István minisztei elnökhelyettes, az Országos Tervhivatal elnöke vezetésével, a gazdasági együttműködés időszerű és távlati kérdéseinek megtárgyalására. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Bíró Ferenc, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese búcsúztatta, ott volt Nguyen Phu Soai, a VSZK budapesti nagykövete. (MTI) Idegenforgalom Jegyzőkönyv aláírásával szombaton délben Szófiában befejeződtek a magyar—bolgár idegenforgalmi együttműködés bővítésérői folytatott tárgyalások. A jegyzőkönyv, amelyet magyar részről Szurdi István, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke, bolgár részről pedig Georgi Evtimov, az Idegenforgalmi Állami Tanács elnöke írt alá, elsősorban a mindkét irányban kiegyensúlyozott létszámú, szervezett turizmus növelését irányozza elő, A megállapodás értelmében a jövőben tovább bővíük a két ország idegenforgalmi szakembereinek tapasztalatcseréjét. Árvízi emlékmű Mint arról már beszámoltunk, 1979-ben, a nagy szegedi árvíz centenáriumának évében emlékművet avatnak Szegeden, a Tisza-parton a város népének árvízi küzdelmei emlékére. Az emlékmű makettjét ábrázolja képünk. Ismertető cikket lapunk 4. oldalán közlünk. Garancialevél, onmeó Szegedet szépítik Somogyi Károlyné felvétele A vállalat dolgozói parkosítják a Petőfi Sándor sugárutat Brigádvezetői tanácskozáson döntöttek: a Szegedi Városgazdálkodási Vállalat dol. gozói csatlakoznak a Láng gépgyári munkások felhívásához, s ebben az évben is folytatják a szocialista munkaversenyt. Elsődleges céljuk munkájuk minőségének és hatékonyságának fokozása. Ügy vélik, hogy jobban ki kell használniuk a munkaidőt, többet kell dolgoztatni nagyértékű gépeiket, hogy mindezt teljesíteni tudják, takarékoskodni akarnak az energiával Is. A vállalat tizennyolc szocialista és négy a címért küzdő brigádjának vállalásait a mozgalom legkorszerűbb rendszerében, egyénenként értékelik. Így lehetővé válik az is, hogy mindenki felelősséget vállalhasson saját munkájáért A városgázj dálkodásiak garancialeveleket töltenek majd ki ebben az évben, s bevezetik az ön. meózást is; szeretnének áttérni a Dolgozz hibátlanul munkarendszerre. Mindezt azért, hogy javítani tudják szolgáltatásaik színvonalát Nem kis feladat ez, hiszen ők a lakosság figyelmének középpontjában állnak. Jó, vagy rossz munkájuk senki előtt sem maradhat titok. Igényeink pedig évről évre növekszenek... Ahogyan a brigádvezetőH vállalati tanácskozása fogai-, mazta: alapkérdés, hogy vállalásaik ne általánosságok legyenek, hanem minden dolgozó gondolkodjon el azon, hogy saját munkaterületén mivel járulhat hozzá ennek a gazdasági évnek sikeres befejezéséhez; mit tehet 6 ennek érdekében, s tegye is meg azt! A fiatalok segítését külön passzusban rögzítették. Ügy gondolják, hogy minden régebbi dolgozónak kötelessége beilleszkedésüket, indulásukat elősegíteni. A vállalat — ahogy mondani szokás — ott van a kirakatban. Dolgozói vala. mennyiünk ismerősei. Ezért Is fontos, hogy vállalásaik közé felvették: azon lesznek, hogy a szocialista magatartási szabályokat minden dolgozójuk betartsa. S végül még valamin)' ami egyikünk számára sem kö. zömbös, hiszen városunk épüléséről-szépüléséről van szó: a dolgozók megígérték, hogy társadalmi munkaakciókkal járulnak hozzá Szeged jövőbeni csinosodásához. Ali Nasszer Mohamed látogatása Székesfehérvárott szellemben szorgalmazzuk, hogy konrét eredmények szülessenek a katonai feszültség enyhítésével és a leszerelés különböző kérdéseivel foglalkozó tárgyalásokon is. Támogatjuk a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének 1976 novemberi ülésén elhangzott javaslatok megvalósítását, amelyek értelmében a helsinki záróokmányt aláíró országok — többek között — kötelezettséget vállalnának arra. hogy nem alkalmaznak egymás ellen elsőként nukleáris fegyvert. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a Szovjetunió új békekezdeményezéseinek, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját Ünneplő Moszkvában hang-