Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-14 / 293. szám

Szerda, 1977. december 14. 126 mm Ulésf laridH az SIKP KB tésről, illetve az 1976. évi költségvetés teljesítéséről tar­tott beszámolót. A jövő évi terv és költségvetés szerepel a Legfelsőbb Tanács ma kez­dődő új ülésszakának napi­© Moszkva (MTI) Leont/id Brezsnyev beszé­det mondott az SZKP KB tegnapi Ülésén, amely a nép­gazdasági terv és költségve­tés kérdéseivel foglalkozott, rendjén, s a Központi Bízott Az ülésen Nyikolaj Konsz- ság ezt megelőzően vitatta tantyinovics Bajbakov. n Mí- meg a jelentéseket, nisztertanács elnökhelyettese, A Központi Bizottság az az Állami Tervbizottság el- előterjesztések és a vita után nöke terjesztette elő a Szov- határozatot fogadott el. jétünió Jövő évi népgozda- Az elfogadott határozat ság-fejlesztést és társadalom- alapjaiban jóhagyja a jövő politikai tervéről szóló jelen- évi tervet és költségvetést, s tést, Vaszillj Fjodorovics hozzájárul ahhoz, hogy azt Garbuzov pénzügyminiszter a Legfelsőbb Tanács elé ter­pfedig a jövő évi költségve- jesszék. Aczél György nyilatkozata Az Angolából hazatért MSZMP-delegáció vezetője, Aczél György nyilatkozott az MTI munkatársának. Egye­bek között elmondotta: — Küldöttségünknek ab­ban a megtiszteltetésben volt része, hogy személyesen is ott lehettünk az MPLA tör­ténelmi jelentőségű kongresszusán. Afrika jén ez volt az első olyan fórum, ahol egy nemzeti felszabadító mozgalom alakította meg saját marxista—leninista pártját, a munkásosztály­ai egész felébredt Afrika földjét mozgósítja az an­golai munkásosztály él­csapatának, pártjának lét­rejötte. — Küldöttségünk talál­kozott és megbeszélést foly­tatott az angolai vezetőkkel, akik hangsúlyozták, hogy első most az eredeti feladatát be­föld- töltött felszabadítási moz­galom párttá történt átala­kulása után még nagyon sok lesz a tennivaló. Valójában csak egy most kezdődő hoez­szú és a kongresszuson meg­határozott távlati célokkal nak azt az élcsapatát, körvonalazott amely gazdaggá és vi­rágzóvá fogja tenni An­gola elszegényedett, de természeti kincsekben rendkívül gazdag föld­jét. ÚJ azt az országot, ahol száz­ezrek és milliók élnek még ma is az őserdőkben. Olyan emberek, akiket még meg kell tanítani írni, olvasni és meg kell tanítani a modern kor követelményeinek meg­felelően a munkára. Segí­teni kell nekik, hogy a nagy területen szétszórtan élő tör­zsek is munkát találjanak és megműveljék a földeket, Angola népében és ennek a népnek most párttá ala­kult élcsapatában megvan minded igyekezet és amel­lett a harci kedv ls ehhez. Elszántságukat csak erősiti, hogy a délafrikai gyarma­tosítók még most ls, mi­alatt a kongresszus ülése­zett, be-be törtek az or­szágba. Ugyanakkor a neo­kolonlalizmus is fenyegeti őket. Ezért volt nagy je­lentőségű az a nemzetközi szolidaritás, amely a kong­resszuson megnyilvánult — Az a tény, hogy az MPLA kongresszusán részt vettek a szocializmus or­szágainak, a világ kommu­nista-, munkás- és nemze­ti demokratikus mozgalmá­nak képviselői, egyértelmű­en bizonyítja: az angolai forradalom világszerte szé­les körű rokonszenvet élvez és valamennyi antiimperia­lista erő szolidáris vele. — Ezzel kapcsolatban az angolai elvtársak is kiemelték azt a segítséget, amelyet a szocialista Kuba nyújt az angolai nép­nek. Az a Kuba, amely most vi­szonozza a szocialista or­szágok segítő szolidaritását — mint ahogy a kubai kül­döttség vezetője, Raul Cast­ro elvtárs mondotta — azt a segítséget, amit ők kap­tak és kapnak a nemzetközi munkásmozgalomtól. — Nagy, nemzetközi szo­lidaritás közepette, a ku­balak. a Szovjetunió segít­sége és az egész haladó vi­lág támogatása mellett ala­kult most meg Angola mar­xista—leninista pártja és él­csapata, hogy vállalja a to­vábbi harcot és annak irá­nyítását a nép jólétének megteremtése érdedében Meggyőződésünk, hogy en­nek messze Angola határa­in ls túlmutató Jelentősége vam folyamatról van szó. Az angolai mun­kásság osztállyá szerveződé­se még nem fejeződött be. és szép számmal vannak el­lenségei ls. Az angolalak már a szo­lidaritás jegyében segítik Afrika más haladó mozgalmait, és igyekez­nek mindenütt segítsé­get nyújtani a földrész többi országiban folyó fel­szabadító harcokhoz. — Azt tapasztaltuk, hogy az angolai vezetők reális optimizmussal néznek a Jő­vő elé. és olyan öaszeko­váesolódott harcban meg­edzett vezető gárdával az élükön kívánják megterem­teni a dolgozó nép hatal­mát. amely tudja, hogy mit akar. Agostlnho Neto elnök személyében olyan vezetőt választottak pártjuk Köz­ponti Bizottságának élére, akinek nevét az egész világ ismeri. Tisztelettel és szo­lidaritással tekintünk az an­golai nép önfeláldozó, fel­szabadító harcára, e harc ve­zetőjére, az MPLA munka­pártra és meggyőződésünk, hogy rövidesen komoly eredményeket fognak elér­ni. amely Afrika egész föld­jének Jövőjére is hatással lesz — fejezte be nyilatko­zatát Aczél György. 1978. május 23. és fűnlus 28. között Rendkívüli leszerelési ülésszak az ENSZ-ben © New York (MTI) előbb „sikeresen fejezzék be" Államok közötti újabb a nukleáris fegyverkísérletek SALT-megállapodds megkö­Az ENSZ-közgyűlés lesze- teljes betiltásáról szóló ta- tése mindenekelőtt a nuldeá­reléssel foglalkozó rendkívüli nácskozásukat, s ennek ered- ris fegyverkezés korlátozását ülésszakát 1978. május 23. és ményeit terjesszék a genfi eredményezi. A határozat iúnius 28. között tartják New ieszerelé3l bizottság tavaszi ellen ismét csak Kína és Al­Yorkban. Erről döntöttek a tanácskozása elé. A szocia- bánia szavazott, közgyűlés most tanácskozó 32 ii3ta országoknak a leszere- A közgyűlés rendkívül fon­Uléss^akán. meghallgatva a iés megvalósítását célzó kez- tosnak minősítette a vegyi rendkívüli ülésszakot élőké- deményezéseire épülő hatá- fegyverek fejlesztésének, izítő bizottság jelentését. Ez- r0zat ellen csak Kína és At- gyártásának és tárolásának zel kapcsolatban a plenáris bánia szavazott, Franciaor- tilalmát és megsemmisítésü­ülésen elfogadták azt a Ja- szag tartózkodott. ket. Valamennyi államot föl­vaslatot. hogy nevezzenek kl A világszervezet plenáris szólították, hogy e tárgyban szakértői bizottságot, amely ülése határozatot fogadott el sürgősen kössenek megálla­jelentést készítene a leszere- az új típusú tömegpusztító podást. A plenáris ülés a to­lás, a gazdasági fejlődés és a fegyverrendszerek klfejlesz- vábbiakban leszögezte, hogv biztonság összefüggéseiről. tésének és előállításának tl- a „nemzetközi béke megszi­A hétfői plenáris ülésen lalmáról. Az erre vonatkozó lárdításához való lényeges jóváhagytak több más, a le- javaslatot a Szovjetunió, hozzájárulás" volna az In­szerelésre vonatkozó határo- Magyarország és az NDK diai-óceán békeövezetté nyil­zatot is. A nukleáris fegy- közösen terjesztette elő. vánításának megvalósítása, verkisérletek betiltásával Nagy többséggel fogadták majd síkraszállt azért, hogy kapcsolatos határozatban fel- el azt a határozatot, amely nukleáris fegyverektől men­szólították az Egyesült Alla- kifejezésre juttatja a tag- tes övezetté változtassák a mokat, Nagy-Britanniát és országok reményét, hogy a Közel-Keletet, Afrikát és a a Szovjetuniót, hogy minél Szovjetunió és az Egyesült világ más részeit. Reménykeltő hírek Kommentár Veszélyekkel és remények­kel terhes világunkban ne­héz lenne valamiféle fontos­sági sorrendet megállapítani a számtalan napirenden levő külpolitikai kérdés között. Van azonban egy terület, amely vitathatatlanul meg­különböztetett figyelmet ér­demel, mert több vonatko­A szovjet javaslatok olyan folyamat útját kövezik kl, amelyek egyik jelentős állo­mása lesz a nemzetek lesze­relési világkonferenciája. ugyanakkor pedig legalább legmagasabb elnöki beisme napi egymilliárd dollárt köl- rés szerint ls, egy időben el­tenek fegyverkezésre, szinte távolodott erről az útról, elképzelhetetlen ennél fon- majd visszatért és ez Jelen­tosabb feladat. tős haladáshoz vezetett a SALT-tárgyalások ügyében. Márpedig többször is bebi­zonyosodott, hogy a SALT­téma a szovjet—amerikai vi­szony „kemény magja". Ma itt jól mennek a dolgok, ez , . „ . „„ Ennek időpontját ma még jótékonyan befolyásolja a zásban is az emberlseg jö- nem iehetne megjövendölni. ... '„ „ ' ' . vője függhet tőle. A leszere- Az azonbaiv biztosnak tűnik, ket nagy orszag kapcsola' lésről, az ijesztő méreteket hogy a rendkívüli ENSZ- tait> sőt. az egész nemzetkö­öltött fegyverkezési hajsza ülésszak elérhető közelségbe zi helyzetet. Ilyen közegben csökkentéséről, Illetve meg- hozza magát a vllágkonfe- eleve több a remény a lesze­szüntetéséről van szó. renciát is. A legutóbbi órákban éppen Számos hír érkezett a tő­erről a kiemelkedően fontos £gS& Tej"­területről érkeztek többfelöl ieményekről, a SALT-tárgya­is biztató, jó hírek. Úgy tű- lásokról. Ezek a megbeszélé­nik, kezdenek végre komo- sek közismerten a két legna­lyan beérni annak á sok esz- gyobb nukleáris hatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között folynak Carter elnök személyében tehát az egyik legilletéke­sebb személyiség nyilatko­relési sikerekre is. A Genf­ből érkező hírek máris Iga­zolják ezt a tételt: onnan ls haladást jelentenek. Harmat Endre TANÁCSKOZÁS BELGRÁDBAN A belgrádi európai biz­tonsági es együttműködési találkozó kedden bizottsá­gokban tárgyalt. Hat Föld­közi-tenger menti ország javaslatot terjesztett elő ar­ról, hogy hozzanak létro munkacsoportét a találkozó záróokmánya földközi-tenge­ri térséggel foglalkozó szö­vegtervezetének kidolgozá­sára. Ugyancsak indítvá­nyoztak n földközi-tengeri térség együttműködése fo­kozásáról tanácskozó két konferencia összehívását is. MARCHAIS ALGÍRBAN Georges Marchais. a Fran­jia Kommunista Párt főtit­kára az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) meghívására kedden kétna­pos látogatásra álgírba ér­kezett VANCE BEJRUTBAN Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter ammani tár­gyalásainak befejeztével kedden délelőtt Bejrútba ér­kezett s nyomban meg­kezdte tanácskozásait Szár­ktaz elnökkel, valamint Fuad Butrosz külügy- és had­ügyminiszterrel. FISCHER TOKIÓBAN Fukuda Takeo japán mi­niszterelnök kedden fogadta a hivatalos látogatáson To­klóban tartózkodó Oskar Fischert, az NDK külügy­miniszterét. A megbeszélésen a kormányfő elégedetten szólt a két ország kapcso­latairól és gikraszállt Ja­pán és az NDK együttmű­ködésének továbbfejlesztésé­ért A LEMP PB ÜLÉSE A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Politikai Bizottsága keddi ülésén a munkakörül­ményekkel és a vállalatok szociális tevékenységének helyzetével foglalkozott. Rá­mutattak arra, hogy az ál­lam a munkavédelemre, a munkaegészségügyre és a szociális-kulturális tevékeny­ségre az Idén mintegy 60 milliárd zlotyt fordított. tendós szívós küzdelemnek a gyümölcsei, amelyet a szo­cialista országok — erejé­hez mérten hazánk is — folytatnak. Az egyik hír a New York-i z°tt amerikai újságírók előtt üvegpalotából érkezett. Meg- a témáról. Egyik mondata született a döntés: 1978. má- különös figyelmet érdemel, jus 23-tól június 28-ig tart- hiszen félreérthetetlenül ben­ják az ENSZ-közgyűlés rend- ne foglaltatnak bizonyos ön­kívüli, leszerelést ülésszakát, kritikai elemek is. A szovjet diplomácia márré- „Jelentős haladást értünk gen küzd azért, hogy a le- el azzal — mondta az ame­szerelésért az eddiginél ls rlkai elnök —, hogy vissza­többet tegyen a nemzetek tértünk (!) a Szovjetunióval világfóruma. Egy olyan vl- folytatott tárgyalások útjá­légban, amelyben még min- ra." Visszatérünk — mondta dlg óriási tömegek osztályré- Carter. Ez magyarul annyit sze az éhség és a nyomor, jelent, hogy Washington, a Előkészületek a kairói tanácskozásra • Kairó (UPI) Kedden Kairóba érkez­tek az egyiptomi főváros­ban szerdán megnyíló úgy­nevezett előkészítő konfe­rencia résztvevői. Az izraeli delegációt Aliau Ben Elisszar. a miniszter­elnöki hivatal főigazgatója vezeti. Az Egyesült Államok kül­döttségét Alfréd Atherton, közel-keleti és dél-ázsiai ügyekben illetékes külügyi államtitkár vezeti. (Az ame­rikai delegáció előzőleg el­kísérte Jordániába VancA külügyminisztert, s Amman­ból érkezett Kairóba.) Ensio Siilasvuo finn tábor­nok. az ENSZ közel-keleti békefenntartó erőinek főpa­rancsnoka, aki a világszer­vezet képviselőjeként vesz részt a kairói tanácskozá­son. gépkocsin érkezett Jeru­zsálemből Kairóba. A Mena House-ban ked­den délután megtartották a szerdán megnyíló tanácsko­zást előkészítő „előzetes'* ülést. Berezeli A. Károly Vándorének (Regény) 153. S a legnagyobb meglepetésemre, a gyomrom nemhogy fellázadt volna e vakmerőség követ­keztében. hanem egyszerűen és természetesen va­lami emésztenlvaló beszerzésére ösztönzött. Egy­szóval: megéheztem. S ez a változás oly radiká­lis volt, hogy most már kiállhattam a hajó or­rába is, ahol emeletnyi magasságig ringott a hajó fel-le. s ott sem kísértett meg a tengeribetegség. Megszoktam volna? Nem tudom, de hirtelen tel­jesen közömbössé vált számomra, hogy a hajó táncol-e, vagy nyugodtan halad. Inkább feneket­len űrt éreztem a gyomrom táján, s mert tudtam, hogy még hosszú út áll előttem, s még csak egy darab kenyerem sem maradt a korábbi beszerzé­sekből hátizsákomban, elindultam a petróleum­bűzben az orrom után. vagyis arrafelé, ahol ne­mesebb szagok is terjengenek. így jutottam el a konyhához, melynek ajtaja, tekintettel a szélre, most be volt csukva, de a Jellegzetes, kerek nyí­lás ott tátogott, s ontotta magából az ínycsiklan­dó Illatokat. Bedugtam a fejem a nyíláson, s el­bájoló mosollyal köszöntem oda a szakácsnak, aki alacsony, bajuszos, elég girhes emberke volt, s nagy serénységgel sürgött-forgott az asztal meg a tűzhely körül. Spagetitt főzött, s ott rotyogott a paradicsomos mártás ls egy óriási fazékban. Az asztalon meg reszelt parmezán sajt állt nagy ku­pacban egy tálon, s küldte felém csípős, ingerlő szagát. A köszöntést megismételtem, mert a szakács zord képet vágott, s buzgó elfoglaltságával igazolta részvétlenségét. Végre felütötte a fejét, aztán rám morrant: — Mi maga? — Magyar — mondtam. — Miért nem így kezdi? — válaszolt hibátlan magyarsággal, s rögtön mosolyra húzódott a szá­ja. — Azt hittem, hogy valami digó kéreget itt. — Aztán szidta az olaszokat, az ördög tudja, hogy miért, de az ilyen ellenszenvnek rendsze­rint nehezen kibogozható okai vannak. A messi­nai képviselő a magyarokat nem állta, s talán ő maga sem tudta pontosan, hogy miért. De a sza­kácsnak inkább csak a szája járt. talán egy kicsit nagykénűsködött is, mert hamarosan kiderült, hogy akkor ls ezen a hajón szolgált már, mikor ez még magyar volt. — Ha ezek a digók nem árulnak el bennün­ket, akkor nem így állunk — fakadt kl harcia­san, de aztán keze legyintésével Jelezte, hogy er­ről már kár is beszélni — Beszart népség ez, csak a pofájuk nagy — fűzte még hozzá, aztán kérdezés nélkül egy lavórnyl tálat vett elő, s megtöltötte spagettivel, nyakon öntötte a szósz­szal, s marékszám szórta rá a sajtot. — Hová valósi? — Szegedi — válaszoltam. — Na, akkor teszek rá még egy kis sajtot, mert én meg félegyházi vagyok... Kunivadék... Haza­megyek én, mihelyt tehetem, csak egy kis pénzt kell még megtakarítanom... Itthagyom ezt a ban­dát, itt én... Tisztelettudóan bólongattam, s nyúltam a tál felé, mert csak úgy csorgott a nyálam az izga­lomtól. Aztán leültem a matracomra, s percek alatt bevágtam a hatalmas porciót. — Kell még? Mert adhatok — vigyorgott a kis kun. — Hát — hümmögtem én —. nem akarom megbántani, ha már ilyen szíves. Erre újra megtöltötte a lavórt, s én úira be­faltam az egészet De aztán el is nyúltam a fek­vőhelyemen, mint egy jóllakott kígyó, s órákig csak pihegtem és emésztettem. Közben az idő is kezdett megenyhülni, s hir­telen átnyilallt a napsugár az oszladozó felhők között, s a felkavart vízre nagy. kék foltokat va­rázsolt. Én már egészen otthonosan járkáltam a hordók között, s egy óvatlan pillanatban lesurrantam a fűtőkhöz ls. (A vége következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom