Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-02 / 283. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! /y „ , ím i y o?I X/ M S Z M P ! I BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 67, évfolyam 283. szám 1977. december 2., péntek Ára: 80 fillér illési tarts A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága 1977. dcyember 1-én, Ká­dár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és el­adta Győr: Imrének a Központi BVíott­g titkárrnak clőle-jesztésében a Nagy Októberi Szocialisa Forradalom 60. évfor­dulójának megünnepléséről szóló tájékoz­tatót; Németh Károlynak, a Politikai Bi. zoíttag tagjának, a Központi Bizottság tit­kárának elöierjesztésében az 1977. évi nép­gazdasági terv teljesítéséről, illeive az 1978. évi terv és állatni költségvetés irány­elveiről szóló jelentést. Az ülésről közlemény jelenik meg. Egyre több lakás készül panelből Idén 2400-at ad át a DÉLÉP A Dél-magyarországi Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat idei terveiben 2262 lakas át­adása szerepel. Az első fél­evben nem sikerült a megje­lölt ütemben dolgozni az épí­tőmunkásoknak, főként amiatt, hogy nem kapták meg időben a munkaterületet. A harmadik negyedévben már sikerült megszüntetni az el­maradást, így november utol­só napjaig 2010 lakás műsza­ki átadásával végezlek. Ezzel nem csupán a cél vált elér­hetővé, lehetőség nyílt a terv túlteljesítésére is. December végéig várhatóan 2400 lakást adnak át az építők. Különö­sen a célcsoportos lakások építésékor mutattak nagy igyekezetet. November 7. előtt 1145 Ilyen lakást adtak át, f>8-cai többet a tervezettnél. Legtöbb otthon, szám sze­rint 1845 Szegeden készült, il­letve készül el; Vásárhelyen 110, Makón 165, Csongrádon 42, Békés megyében 240 la­kást épít föl a DÉLÉP — ta­valyi megállapodás értelmé­be.n. Szentesen 150 lakást sze­Válaszol dr. Bán Ákos, az OKGT állami díjas vezérigazgatója Az egész világon prímsze- a' települések, melyek első éves terv idejére a program repet kapott az energia, s ízben jutottak gázhoz, a fej- fő célkitűzéseit, ebben jelentős a földgáz. A lesztést már földgáz alapon földgázipar megteremtése indíthatták. Így trösztünk hazánkban egybeesik az tevékenységének jelentőségét OKGT megalakulásával, a hazai gázszolgáltatásban a 1960-ban párt- és kormány- földgá/.termelés és -szállítás határozat született a gázipar mellett azok az eredmények földgázaiapon történő fej- is mutatják, amelyeket a lesztésére. A határozat ki- városigáz-gyártás rekonst­tért minden olyan intézke- rukciójában és a földgázra désre. amely a fejlesztés való átállásban biztosított, megvalósítását befolyásolja: A városok távvezetékes föld­a szervezetre, a beruházá- gázellátásának fejlődése a sokra, — Gnöknek mit kell végrehajtaniuk az V. öt­éves tervciklusban? — El kell érnünk, hogy 1980-ig a szénhidrogén-kuta­tás 750 ezer méter legyen; a szénhidrogén-termelés pe­dig 6,2 milliárd köbméter, vagyis a hazai földgázfor­ras importtal együtt érje el . , ... „, a 10 milliárd köbmétert a finanszírozásra, a vártnál nagyobb utemu volt. tervidőszak vétare Pronán­szakemberek biztosítására és Egyik ilyen említésre méltó JJS^JTTT . ^kr%PVnatrz,at ^r zedmén\^áAui Székert SKJ5WÍÍA: ián az életszínvonal emelé- hérvar, ahol a városigaz-fel- _„ „mf,,w!Sik A t(ik„ sének biztosításával kapcso- hasznalás 1961-beu 2,7 mii- J^TffiKt lakások s^ latos a gázszolgáltató ipar- hó köbméter volt, a fö'.d­nak az a feladata, hogy a lakossági és a kommunális gázra való átállás után 1975­ben viszont már 130 millió ma meghaladja a 850 ezret, a palackosgáz-fogyasztó he­lyek száma pedig a 2 milliót. Csupán megjegyzésként em­egy ar™k°r,,a s2?k^n/be;ek á"fT l980-£, 58"ra:. utóbbiak pe- hatokból "kitűnik, kintették a foldgázfejlesztési dig 63-ra növekszenek. — • Az Északi városrészben alapoz a Zalka Maté brigád hetnek az elemek ezrei. Gond- persze nem elegendő a válla­relt'ek ös*sze~ az "" építók,~de jai inkább a házgyáriaknak lat saját műszaki fejlesztési ironviolj- hicT/sn nriiio riro Tűi _ ilonin Ri-jtti! hortif o Peftivrt­műszaki at.adasukra jövőre kerül sor. Az otthonra várók­nak természetesen az a fon­tos, hogy mikor költözhetnek. A műszaki átadást egy hóna­pig tartó hiánypótlás követi, aztán kerülhet sor a költö­zésre. A szegedi munkákról: hat­van lakást ad át a DÉLEP Turjánban, az ötös ütemben, elkészül a Nemes takács utcai OTP-ház, s hosszú várakozás után megkezdődött az újsze­gedi magasház átadása. Az összes többi lakást az Északi városrészben építik. Több ezer ember lakik már ott, egyelőre még nem a legmeg­felelőbb körülmények között. Nincs üzlet, ahol vásárolhat­nának, nincs gyermekintéz­mény. Az első bölcsődét, óvo­dát és iskolát jövőre kezdik építeni. Jelenleg az összes lakások 85 százalékát készíti panelből a DÉLÉP. Az ötödik ötéves tervidőszak végére ez az ér­ték körülbelül 99 százalékra emelkedik. Az arány valtozá­sa máris érezhető, hiszen a jövő évi tervben 2 ezer 584 lakás íölépívéséf jelölték meg s 2 ezer 505-höz panelt alkal­maznak. Üjra építenek Felso­városon. Meg kellene jelenni «-z első új háznak 1 arján he­tedik éoítési ütemében, a Jó­zsef At' .la sugárút közelében. Erre aligha kerülhet sor, mi­vel még hozzá sem foghattak • terület e őheszítéséhez. \z Északi városrészben nincs kü­lönösebb akadálya a munká­nak, oda tevábara is érkez­vannak, hiszen növekvő fel- alapja. Biztató, hogy a Csong­adataik megoldásával egyidő- rád megyei tanács, a DÉLÉP ben meg kell kezieniük jö- kérésére foglalkozik a gondo­vőre a rekonstrukciót.. A há- lattal: pénzügyi támogatást rom évre tervezett munkához ad a rekonstrukcióhoz. igények kielégítése a fejlesz- köbméter volt a város fo­tésben elsőséget kapjon, gyasztása. Jelenleg 41 város- hów^h^takban jú'i'g­Nemrég zajlott le Szegeden nak és 45 községnek van ve- ha Tehet tóbb 4 mülió haz­eev konfr^a' roof ^ futása, e'őbbiek ^ná . Tm.ni fenti r s> cT-a .ceinihprrtr áftp-. 10fin_ir, SR-ra nfíKKiíiV pe- - _ Ez millió háztartás élvezheti ., .... -gázlűtó* és -használat min­fbbl <^mVrf°lkat ™lvel településeken ipari es mező- előnyét. E tervidrózak­IT J ? a f6/ze" pzdasagi uzTek . !s . gfzt ban 600 kilométer hosszú­aT P haSZna:naT T Mm,sztcfta- ságú szállítóvezetéket kell hajtfeaton « a hazai ter- nacs iovaha«rta az orszá-ros építenünk, meg kell olda­mAlnhiílc r> n í / , frihhcóffA An_ ti,—T i 1 ii'ji',1 II. ,.........I T/.. ' ... 500 millió köbméter program végrehajtását ésto- azt jelenti, hogy ereken melőbázis döntő többsége ép- területfejlesztési tervet. En- nunk pen a medencében szegedi szénhidrogén- nek alapján kiielöltük azo- „, föld tti tárolását és :ében van. indokolt- kat a he'vséertrei nmelvék r? *?M » '»"» tatousai e» , vTn' T n1^ cat, a .hc'ységeket amelyek 20 eze kiibméter propán­nak látszott, hogy dr. Ban fejleszteset a népgazdaság bután gáz tárolását. Ehher Ákos vezérigazgatótól tájé- terveived kozódjunk a programról összhangban ki­^ , ,,,...., rendelkezésünkre áll több emelt figyelemmel Kísérünk. ^tat 20 mUliórd forint. De Mii..™ fpi^oípk,* az- ország lakosságának enntík kör(iibelül-tíz százaié­rt 1 Sl™ml^Jó- több mint 70 va- tót a fővárosi gázművek fej­^Lsá^TrszTmrte- Milyen formában részesül Résére fordítjuk. Külön­1-elöse, az Országos Kő- a gázellátás által nyújtott kiemeli a program Budapest - - - ' - gázellátását, a városi gaz fölcserélését földgázra; a vegyipar alapanyagának biztosítását; az ipari fo­gyasztók közül azoknak az ellátását földgázzal, akiknél a földgáz e'-ónyei egyéb ener­giahordozókkal szemben egy­olaj- és Gázipari Tröszt? előnyökből. I — Az OKGT szervezetébe kerültek a vidéki gázgyártó­és szolgáltató vállalatok. Ez­zel azonos irányítás mellett megkezdődhetett az a mű­szaki fejlesztési tevékenység, — Mit értünk a földgáz­felhasználás központi fel­lesztési programján, mit tartalmaz? — A népgazdaság hosszú amely szénhidrogén alapra ^ tózép távú terveinek meg- értelműen bizonyítottak, helyezne a városi gazgyártást, alapozására több változatú hAÍ lHi^hotfitt o pÍuací rrÁműszaki-gazdasági koncep­bei.idulhatott a városi gáz lecserélére földgázra. Azok Szovjet kitüntetés csepeli brigádoknak Magas szovjet kitünteté- Az ünnepségen részt ve- emelkedő eredményt hozott seket nyújtottak át csütör- vöket Karkalik János, a a jubileumi munkaverseny, főkön, tegnap a Csepel Vas- Csepel Művek Szakszerveze- s lendületének tovább kell és Fémművek pártbizottsá- ti Tanácsanak vezető titka- folytatódnia, gán a jubileumi munkaver- ra köszöntötte, majd Ivan A kitüntetett szocialista senvben élen járó hét szo- Vladicsenko méltatta a cse- brigádok és tagjaik nevé­cialista brigád tagjainak. Az peliek versenykezdeménye- ben a jubileumi versenyt SZKP Központi Bizottsága, zését. kezdeményezett szerszám­a Szovjetunió Miniszter- Juhász Ottó, a SZOT tit- gépgyári Béke brigád veze­tanácsa, a Szovjet Szak- kára is hangsúlyozta: az tője, Horváth József ' kö­szervezetek Központi Taná- egész országban minden ága- szönte meg a magas elisme­csa és a Lenini Komszomol zat vállalatainál sok ki- rést. (MTI) által alapított ,J\. szociális- i.i—•mm ta munkaverseny győztesei" kitüntetést több mint 80 csepeli dolgozó kapta meg. A kitüntető jelvényeket Ivan Vladicsenko, a Szovtet Szak­szervezetek Közporti Taná­csának titkára tűzte" fel a kitün'etettek mellére é' ezzel egyítt elismerő oklevelek• * adott út a Szerszámgcpgyá és a Csőgyár „Béke", a -Tár­mű- és Konfekcióipari Gép­gyár „Gagarin", az Egyedi Cúi gyái „Április 4.", a Vas­és Acélöntödék „Ifjúsági", az Acélmű „Verseny" és a Fémmű Allendéről elneve­zett szocialista brigádjai tagjainak. — Mennyiben fedezi szükségleteinket a hazai termelés, s a kutatások mi­lyen eredménnyel kecseg­tetnek? — A program szerint gon­doskodni kellett a hazai szénhidrogén-kutatás révén új földgázkészletek feltárá­sáról, a szovjet importíölü­ciók készülnek, és e koncep­ciók alapján a népgazdasági tervekkel összhangban né­hány nagyobb jelentőségű cél megvalósítására központi fejlesztési programokat hagy jóvá a Minisztertanács. A műszaki-gazdasági koncep­ciók közül azonban csak azok válnak központi fej- . . ,. . .. .... lesz'ési mwnmmá amelvek ^z fogadasarol. a szükséges lesztesi piogramma, amelyek vezetékhálÓ2at megépítésé­ről, a munkaerőről, a bér­megvalósítása kiemelkedően hát a társadalmi termelés W&l^me&iBtiyB űt járható A szerdc esti órákoan a az ország keleti megyéiben d" keleti szél enyhébb leve- síkossá, latyakossá vált fő­g's és havazást oozott közlekedési, valamint az al­amelynek intenzitása tegnap sóbbrendű utak főleg hegy­reggelre csökkent. Va"ameny- vidéki szakaszairól folyama­nyi f'•- és mellékút járható, tosan takarítják a havat. Az a járműforgalomban fenn­akadás nem volt A jelentés országban jelenleg 230 gép szerint az éjszakai, illetve dolgozott és minden utat kora reg'eli havazás miatt rendbehoztak. szerteetérft ni>vek<3S «£"IfJfSt 'SS" ss i&st ss ts^as&sni társadalmi jelentőségűek és a végrehajtás irányítása, el­lenőrzése magas szintű, a ve­lük járó kockázat nagysága , , , . . , . , , miatt. További jelle,nzöjük ^ruházási keretebol a fold­az ilyen programoknak, hogy gazProfam . részesedroe 18 széles körű és szoros koordi- ™,tUlard fonnt. Igyf nálást és jelentós központi kutatá?ra f8 ftaz.kutak fura­erőforrások igénybevételét sara kozel 1 ™Úhard foT kívánják meg. Amennyiben rmot". kon„ epitesere 3 milliárd forintot, ben a gázipari rész megha­ladja a 40 százalékot. Az V. ötéves tervben trösztünk ke­reken 40 milliárd forintos egy műszaki-gazdasági cepció megfelel ezeknek a követelményeknek, az Állami ^Itatására több mint városigáz-gyártására és szol­700 Tervbizottság tárcaközi bi­millió forintot, szállító és zottságot hoz létre a prog­ram kidolgozására és meg­elosztó vezetékek építésére 4,7 milliárd forintot kellett valósításának ellenőrzésére, beruháznunk. Megvalósultak A földgázfelhasználás köz- oly?n nagy Je entoségu ob­ponti fejlesztési programja 3ektumc>k" mint az . algyoi megfe'elt ezeknek a félté- foIdyazuzem a Testvenseg teleknek és a Miniszterta- gazvezetek elso üteme. Gsz­nács már 1971-en jóváhagyta fontán az V. ötéves terv a IV. — és 1976-ban —. ldfJen a hazai termelésű amint tisztázódtak a szovjet íbldfáz meghaladja a 30 mil­-magyar tárgyalások során ?lá,rd tóhmétert és import­az importgázra vonatkozó b°l 18 tobb mint tízmilliárd megállapodások — az V. öt- (Folytatás « 3. oldalon.) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom