Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-04 / 285. szám

Vasárnap, 1977. december 4. 11 Szeged — nyílt város ? A

várost, amelyben élünk, többnyire adottságként lógjuk fel, érzékeljük, adott, s létező környezetként. S ez természetes is, hiszen mióta eszünket tudjuk, áll a városháza, állnak a Széchenyi, vagy a Klauzál tér épületei, a Kárász utca. Epületek, együttesek, melyek sok ezer tonnás súlyukkal nehezednek a város földjére, a végtelenség, a megváltoztathatatlanság képzetét keltve. Igaz, „apróságokban" változott a bennünket környező világ. Mások ma már a Széchenyi tér parktükrei, mint évtizeddel ezelőtt voltak, korlátok vasa tűnt el az idő ködében, s a Dugonics tér és a Kárász utca sarkán immár több mint egy évtizede áll az „új" lakóház, fehér erkélysoróval. ám ezeket a változásokat végső soron alig érzékeljük. Néhány nao alatt hozzászokunk, s egy esztendő múltán már változatlannak tudjuk a bennünket környező, csak itt-ott módosuló városkéoet. Az új foltjai szinte észrevétlenül olvadnak össze az idő során a régivel. Organikus egység A város, mint minden tárgy, vagy dolog, az időben létezik. S nem is csak egyszerűen létezik, hanem fejlődik, alakul, s fejlődér se. változása szervesen összefügg egy másik fejlődéssel: a társadalom változásaival. Minden kor. minden generáció elvesz valamit a városból, s egyúttal hozzátesz valamit. Elveszi azt, ami már idejétmúlt. amire már nincsen szüksége. s hozzátesz valamit lehetőségei és igényei szerint. A lehetőségek és igények kettőssége alakítja a város fejlődését Az igényeké, mert változó életünk szükségeleteihez próbáljuk formálni a várost. Mire van szükségünk leginkább? Lakásokra. Lakásokra, amelyeket csak új lakónegyedekben tudunk a szükséges mennyiségben fölépíteni. Am az új lakónegyedekhez közművek szükségesek, utak és közlekedés. kereskedelmi hálózat, és gyermek- és közintézmények. Ezek az igények. S az igényekhez adottak a lehetőségek, a társadalom teherviselésének képessége, az adott technológia és munkaerőhelyzet összefüggése, vagyis hogv elsősorban a házgyári technológiára vagyunk utalva, s az ötvenhárom négyzetméteres lakásátlag, amelyet az egész országban tartani kell. Mert hogy a feszített fejlesztések közepette ennyit képes jelenleg viselni a társadalom. Igények és lehetőségek bonyolult összefüggései formái iák tehát a várost az adott időszakban. De hát ez az adott időszak, még ha tizenöt éves. hosszabb távú tervet is ölel fel. csak egy pillanat a várostörténetében. Hiszen Szeged is sok száz éves múltra tekinthet vissza, s csak az árvíz pusztítása után kialakult, akkor még tartalommal alig megtöltött városszerkezet is lassanként százesztendős lesz. S ez csak a múlt. és még előttünk van a beláthatatlan, aligha fölmérhető jövő. amelyből lehet, hogy csak két-három évtizedet tudunk úgy ahogy megtervezni. De hát két-három évtized is csak oillanatszámba megy a város életében. Ha még oly jelentős pillanat >Js. Mi következik mindebből? Az. hogy a város, amely a jelenben szinte moccanatlannak tűnőén létezik, hiszen változásait gyorsan megszokjuk, amely az adott igények és lehetőségek szerint feilődik. jelen állapotában valamiféle híd a múlt és a jövő között, olyan organizmus, amelvre mostani generációnk a lendületes fejlődés időszakában alapvetően rányomia bélyegét. Organizmus a város, amelv elveszó századokból jött el hozzánk változásaiban, hogv szolgálion bennünket, s amelyet most ma"u-knak formálva, a jövendő generációk számára ala,rítunk lakóhellyé és élet térié. De vajon hogvan atekítiuk ezt az idő, az évszázadok sodrában létező organizmust? Koncentrikus körök Szeged konvencionális és földrajzi középpont ia a Széchenyi tér. Jókora sík téglalap, büszkeségünk. Közép-Európa egyik legnagyobb tere. Gyűrűként övezi a Lenin körút, s az általa bezárt térben három-négy emeletes, jobbára eklektikus épületek tömege. Kijjebb, még húszegynéhány évvel ezelőtt is, csak a fokozatosan ellaposodó, mindinkább ..alföldiesedő" város övezte ezt a kört. Aztán tizenöt-húsz éve már itt-ott kezdett fölmagasodni a két körút keze is — terebélyesedett a városias város, de még alapvetően nem változtatta meg Szeged képét. Most viszont már alapvetően más a helyzet. Menjen csak föl valaki a Fogadalmi templom, vagy a városháza tornyába, netán az új postapalota tetejére, máris világos és áttekinthető lesz számára a változás: Észak felöl felmagasodó, fehér házak gyűrűje övezi ma már a várost. Tarián, Felsőyáros, és a még születőben levő Északi városrész, s a majdani Rókus, amely még csak a tervezők asztalán, s gondolataiban létezik. Lassanként koncentrikus körök rendszerévé alakul tehát Szeged. A szűken vett Belváros háromnégy emeletes, eklektikus körét. • földszintes, egyemeletes gyűrű övezi, amely után öt-tíz emeletes házak gyűrűje fehérlik az ég felé. Mindez természetesen nemcsak a magasság által adott látványban tükröződik, hanem alapvető változásokat hozott a köztes városrészek életében is. Ürességbe vesző nyugalmukat megmozgatta a közlekedés zaja. Bár a szélesedő'sugárutakon még olykor elvész az áramló járművek tömege, a Nagykörút, a József Attila és a Szilién sugárút már teljesítőképességének határain tart csúcsforgalom idején. Vagyis egyre inkább megtelik tartalommal az elődeinktől ránkhagyományozott városszerkezet, lüktető forgalommal az utak. körutak és sugárutak hálózata. Változik az élet városszerte, átalakulóban van a múlt és jövő határán, a jelenben. Egységes városszerkezetben, amelyet nem feszít szét ez az új lüktetés, mert elődeink, anélkül, hogv száz éve különösképpen előre látták, vagy sejthették volna a jövőt, gondoltak ránk is. Bár lehet. hogv csak divatnak engedelmeskedve. de olyan városszerkezetet alkottak, amely magába olvaszthatja a jelent, anélkül, hogy a jelen dinamizmusa szétfeszítené a múlt örökét, megbontaná és bomlasztaná a város századokban létező organizmusát. Az életteli rend Városfejlesztő és -építő elődeink rendet akartak. Ennek köszönhető, hogv Szeged ma is egységes városszerkezetben, s nem települések egymásutániságában létezik. Nagv dölog ez az egység, mert a szó legjobb értelmében szervező, várossá tévő erő. Létrehozták a mai városszerkezet gyűrűs-sugaras. akkor éppen divatos és korszerű rendiét (amelyet ugyan a szakemberek szerint már túlhaladt az idő), olyan rendet teremtettek, amely ma is életünk alapja. Igaz. akkor tartalommal még nem tölthették be. csak centrumát és formáiát alkothatták meg. ám az akkor megálmodott világ napjainkban tartalmassá, igazi várossá válik. Rendet akartak elődeink, s megteremtették a rend kereteit, mivel hogy akkor sem igényekből. sem lehetőségekből nem futotta többre. Mi viszont továbbvisszük elődeink szándékát a megvalósulás felé, tartalommal töltve meg az általuk alkotott forma egyes szegmenseit. Mi is rendet akarunk, rendet is teremtünk tehát: épületek, lakóházak, gyermekintézmények. ABC-áruházak, vendéglők rendjét. Igényeink és lehetőségeink szerint megkíséreljük a rendezett városkéni egységek megteremtését, funkcionális egységekét, amely a lakás mellé iskolát, bölcsődét óvodát, üzletet és vendéglőt is ad. vagyis a városi szolgáltatások alapjait. S e kisebb funkcionális lakóegységek közé. Tarján és az Eszik városrészt határán a tervezők már elképzelték a leendő kulturális és intézményi centrum helyét is, amely már bővebb szolgáltatási egységbe fogja majd össze ezeket az űj városrészeket. Minden szép és jó ezeken a terveken, hiszen rendet teremtenek, egyszer s mindenkorra, egy negyedszázad építkezéseiben valóra válva, megszabják egy tekintélyes városrész, egy „városfél" arculatát, hangulatát, jellegzetességeit, s ezen belül életét is. Befejezett városrészeket építünk, s nem tudom, jó-e ez. Jó, mert rendet teremtünk, de az mór talán nem a legjobb, hogy magát a RENDET igyekszünk megteremteni, s nem a rend kereteit. gondolván eljövendő évtizedekre és évszázadokra, amelyek tovább gazdálkodhatnának az általunk megszabott keretekkel. Mint ahogyan mi gazdálkodhatunk elődeink tágította-formálta világunkkal. Vajon, jó-e befejezett rendet, évszázadra, vagy még tovább szóló rendet teremtenünk mai igényeink és lehetőségeink szorításában és korlátai között? Igaz, lenyűgöző és szép ez a rend, de néha már ma is betonkerítés-keménységűnek érezzük magunk körül. S mi lesz vajon a jövőben? Nem tudom. Csak egyet hiszek és remélek: lehetőségeink és igényeink egyaránt változni fognak. Lehet, sőt biztos, hogy nem leszünk szupergazdagok, de gazdagabbak — igen. Arra talán sosem fog telni, hogy tízemeletes házak tucatjait eltakarítsuk az útból, valami szebb és jobb érdekében, de hogy köztük szebbet és jobbat is létrehozzunk, ha van helyünk is rá, arra mindenképpen telni fog. Ügy érzem, no meg hiszem és vallom is, hogy a befejezetlenségnek is megvan a maga varázsa, kedvessége. A Szilién sugárúton szerintem kedves a tízemeletesek között még álló kis földszintes ház, fodrászüzlettel a gyomrában, s nekem az is kedves, ahogyan az új Hungáriával szemben kissé esetlenül virítanak egy tűzfal téglái a lebontott sarokház szögében. Mondom, a befejezetlenségnek is megvan a maga varázsa, mert a fejlődést, a változást sugallja és érezteti lépten-nyomon az emberrel, mint a valahai amerikai városokban volt egykoron, föllendülésük és jövőjük kezdetén. Mert a lezárt, tökéletesen meg- és beépített új. ha még ely új is, inkább már csak a múltat, ha csak az egy-két éves múltat, érzékelteti. A lezárt rend világából pedig vajon hol marad a jövő?! Ha az ember elveszíti nyíltságát. szellemi érzékenvségét a változások iránt, dinamikus korunkban az emberi tragédiákhoz vezet. Ha egy város részei elveszítik nyíltságukat, a változás számára fönntartott lehetőségeiket, az lehet. nem tragikus, lehet, hogy még nem is kellemetlen. Csak évtizedek múltán válik azzá. De ez megelőzhető, s talán nem is drágán elkerülhető. Mai építészetünkben. s beépítettségünkben is nyíltnak kellene megtartani „kezelésbe vett" városrészeinket, mint ahogyan nyílt maradt számunkra a majdnem százéves városszerkezet. amely nyílt marad még utódainknak is. legalább még egy évszázadig. Pedig őseink divatot követtek elsősorban. Mi, tudatos céltudatossággal talán többet is adhatnánk gyermekeinknek. Talán most kellene számon kérnünk magunktól, még idejében, azt, amit gyermekeink már hiába is kérnének okos, de merev, saját lehetőségeink a múlttá váló jelen szabta korlátok közé zárva SZAVAY ISTVÁN A rossz ellen jóval H

árom dolog van Magyarországon, amelyhez — állítólag — mindenki ért: a labdarúgás, a közlekedés és a szórakozás, vagy ha úgy tetszik: a könnyű műfaj. A „hozzáértés" kitetszik abból is. hogy ezekhez mindenki szeret hozzászólni, szinte alig akad ember széles e hazában, akinek a fentiekről ne volna külön véleménye. Többnyire az, hogy „ha rám volna bízva, nem így csinálnám". Évek során aztán kiderült- hogy azért mégis jobb mindezt azokra bízni, akik valóban értenek hozzá. „Mindössze" az a kérdés, hogy — hogyan. Felsorolni is sok volna a szórakozási lehetőségek tengernyi fajtáiát-formáját. a legifjabbak mesehallgatásától a táncon, mozin, színházakon, rádión, televízión, olvasáson keresztül, egészen a szomszédolásig, a kártyacsatákig és a kocsmai üldögélésig, társaságban vagy anélkül. A szórakozás szerves része a pihenésnek. Napjainkban egyre nagyobb az igény olyan szórakozási formák iránt, amelyek egyszerre több ember pihenését, felüdülését szolgáliák. Különösen nagy szerepet játszhat ebben a televízió, hiszen — és erre vannak statisztikai adatok — a munka és az alvás után a harmadik helvre került az ember életében, az előtte eltöltött időmennyiséggel. Már csak ezért is közügy a szórakozás-szórakoztatás. Elmúltak azok az idők, amikor minden tánczenei számot vagy bohóctréfát aszerint „értékeltek", hogy viszi-e előbbre az előttünk álló gazdasági-politikai feladatok megoldását. Am éppen ennyire hiba volna, ha mértéktelenül elszaporodnának az ízlésrómboló, nyakatekert, magyartalan szövegű táncdalok. az öncélúan malackodó ..villámtréfák", az önmagukat zenés-irodalminak hirdető, való-jában irodalom alatti — csupán a résztvevők pénzkereseti céljait szolgáló „hakni"-műsorok. Bebizonyosodott az is, hogy adminisztratív módszerekkel vajmi keveset lehet tenni. Ősrégi, jól bevált módszer: a fossz ellen csak a jó népszerűsítésével lehet fellépni. Hivatkozhatunk itt arra is. hogy mennyit csökkent — például — a giccses. ízléstelen mázolmányok aránya a magvar lakásokban. amióta megjelentek a piacon értékes képzőművészeti alkotások, reprodukciók, poszterek. N Akadályozza az ízlésnevelés hosszú folyamatát az az „arisztokratikus" — vagy inkább sznob, előkelősködő — álláspont is, amely szerint a könnyű műfaj egészében elvetendő, vagy legalábbis csak „szükséges rossz". Tagadhatatlan, hogy vannak ilyen vetemények. Akadnak olyanok, akik — a magasabb rendű művészetek állítólagos védelmében — tagadiák mindannak jelentőségét, ami csupán a szórakoztatás céljait szolgálja. Hajlamosak a színházba járó közönséget ..Hamletnézőkre" és „Csárdáskirálynőnézőkre" felosztani, lemosolyogva az utóbbiakat. Pedig a hazai és a nemzetközi gyakorlat éppen azt bizonyítja, hogy a könnyű műfajú, de jó művészi színvonalú előadások sok embert szoktatnak a színházba járásra. Hasonló, de általábah hosszabb az út a ..könnyű műfajú" irodalomtól a valódi művészi írások olvasásáig. Mégis: az út nagyobbik fele az, amíg a korábban nem olvasó embert rá lehet venni, hogy könyvvel a kezében töltse szabad idejének egy részét. S aki eleinte csak krimit.. kalandregényt, vagy éppen tudományosfantasztikus könyvet olvas — előbb-utóbb megéhezik a magvas mondanivalójú irodalomra. Mindez bizonyítja: aligha lehet merev határt vonni a „magas" művészet és a szórakoztató művészet közé. Termeszetesen csak ott és akkor, ahol és amikor valódi művészek valóságos művészettel jelennek meg — személyesen a képernyőn, vagy hangjukkal a rádió hullámain. Erőltetett, természetellenes a kettő szembeállítása. Sokkal inkább lehet úgy tekinteni, hogy a szórakoztató művészet valamiféle első lépcsőfok a magasabb műveltség megszerzésére, a művészi alkotások élvezete felé. Ám az is tény, hogy nem minden művészet, ami a szórakozást szolgálja. Az étteremben muzsikáló zenész, a beatzenekar kíséretével fellépő táncdalénekes, a vándorartista, a magyarnóta-énekes — noha ezekben a szakmákban is vannak már, akik művészi tökélyre fejlődtek — a szórakozás iparosai. Ez egymagában korántsem lebecsülendő, hiszen a jó "iparos, a jó szakember a maga területén mindig tud hasznosat, a nagyközönség számára megbecsülendőt adni. Ha a szórakoztatás iparágában dolgozik — jól, hangulatosan szórakoztat. A természetes fejlődés azóta oda vezetett, hogy a beatzene elfoglalta az őt megillető helvet: százezreket szórakoztat. művelői közül azonban csak kevesen jutottak el a művészetig, a többi — még ha híre nagyobb is — megmaradt iparosnak. A kivételek pedig éppen azt bizonyítiák. hogy a szórakoztató művészet léncsőfok az igényesebb művészeti alkotások felé: magas színvonalú színpadi műveket játszanak színházaink beatzenei betétekkel. Lehetne hosszan sorolni a szórakozás-szórakoztatás többi műfaját is: a kabarét, a könnyed reviit, a zenés irodalmi műsort, vagy a táncházakat, discoklubok programjait, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Olyan amatőrök, műkedvelők állítanak össze olyan műsorokat, amelyeket megillet a „művészi" jelző — s az is előfordul (mi tagadás: még nem elég ritkán), hogy ismert nevű művészek lépnek fel olyan műsorokban, amelyek iparosnak sem válnának díszére. Mindezekért nehéz, sőt szinte lehetetlen határvonalat húzni ma a szórakoztató művészet és a szórakoztatóinar közé. De nem is az elhatároláson van a hangsúly. Elsősorban azon. hogy a szórakoztatás színvonalas legyen, senki ne tekintse „szükséges rossz"nak vagy alkalmi pénzkeresetnek. Hiszen a pihenéshez mindenkinek joga van. s azon belül ahhoz is, hogy jól, igényeit kielégítően szórakozhasson. Sőt: még ahhoz is, hogy szórakozás közben kedveltessék meg vele a kultúrát. a művészeteket. VARKONYI ENDRE Csanády János Fcrpacás VillanysütésNen a tükör szememre hányja horpadt vállamat, szeltem vele habot tengeren. s most idáig süppedt a szemtelen. S Mind, akik hősök voltak! Temető földiéi rejti vállcsontjaikat, a jobbra törő karok gyökerét, a forgókat, a porcogókat. Ott alul, azt a tengert szelik habok nélkül, mozdulatlan, míg csak ki nem veti a csontokat a föld. az utolsó ítéletig. Gyerek voltam, kicsi gyerek, mikor elment a dédanám. Aztán még mindig kicsi gyermek: a nagyapám. Követte őket az apám. ott fekszenek másfél méterre a föld alatt, a református temetőben, egymás közelében. Ha vállamra nézek, őket láttom. Arcuk játszik a horpadáson.