Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

8 Vasárnap,' 1977. december 25; fi Regionális tervezés Silgótarja SZAK' Miskolc j— Eger •Nyiragykáza n\0\/ ÉSZAK_. v'KÖZPONTIV.J'I , jr, ^ „ÉSZAK-"*01" Tatabanya'., (•JBUDÁPESTV Debrecen^ DUNÁNTÚL Székeslehecvar ennirr \S/olnok ALFÖLD \ Szombathely . • ; r* /' jf ..A Veszprém^ - J • » Kecskemét Lw/Bekéscsaba ( Zalaeserszej' e- ^ ) a J DÉL-DÖNÁNTÚL f DÉL-ALFÖLD ^ Kaposeare Szekszárd } Szeged PécsCs) A

z élet nem tiszteli a közigazgatási határokat. Ami persze nem azt a következtetést sugallja, hogy ezek a határok fölöslegesek, hanem a különböző területrészek közötti együttműködés növekvő fontosságára figyelmeztet. A vasút már régóta nagy területeket fog át egy-egy igazgatóságával, így formálódik a víz-, az energiagazdálkodás és szolgáltatás szervezete, észrevétlenül lépik át a megyehatárokat a gáz- és olajszállító csővezetékek, s ezt teszi majd a Duna—Tisza-csatorna. A gazdasági fejlődés szükségszerű útként jelöli meg a tervezési-gazdasági körzetek kialakítását. így teremtődik lehetőség a kiegyensúlyozott haladásra, az egyes területrészek közötti indokolatlan különbségek fokozatos fölszámolására. A népgazdaság ötödik ötéves tervéről szóló törvény 15. paragrafusa kimondja, „a termelőerők fejlesztése segítse a területek természeti, gazdasági és társadalmi adottságainak hatékony hasznosítását, a népgazdaság fő céljaival összhangban álló fejlődését." Hat tervezési-gazdasági körzet foglalja magába a fővárost és a tizenkilenc megyét. A körzetek között — szinte minden tekintetben — nagyok a különbségek. Ezek egy része Indokolt, mert éppen a sajátosságok tükrözője, a különbségek másik része viszont fölszámolandó, mert a korábbi, egyenetlen haladás következménye. Tényekre hivatkozva: minden száz ipari foglalkoztatottból hetvennégyen a nehéziparban keresik kenyerüket az észak-magyarországi körzetben, a Dél-Alföldön ugyanakkor csak harmincnyolcan. Amiből helytelen lenne az a következtetés: azt kell fejleszteni, ami hiányzik. A Dél-Alföld vezeti ugyanis a búza és a kukorica vetésterülete alapján összeállított országos listát. Az egy hektárra jutó termésátlagok — 1976-ban — szintén itt voltak a legnagyobbak. Az MSZMP XI. kongresszusának határozata „kiegyensúlyozott fejlesztést" szab meg a területrészeknél. Az egyes körzeteket vizsgálva az eltérés és egyezőség sokféle jel^t lelhetjük fel. Kiegyenlítettségre mutat például, hogy szinte teljesen azonos az egy pedagógusra jutó általános iskolai tanulók száma mind a hat körzetben. Az érem másik oldala, míg DélDunántúlon 1976-ban az orvosi körzetekből 5,4 százalék volt betöltetlen, az észak-magyarországi, az észak-alföldi körzetben egyaránt 9,5 százalék. Miként hatnak e különböző tényezők a regionális tervezésben? Egyebek között úgy, hogy tudatos központi döntések — az infrastruktúra, azaz a háttérágazatok átgondoltabb fejlesztése — következtében némileg apad a népesség városokba áramlása. Ily módon enyhülnek a túl gyors népességnövekedés okozta ellátási gondok a városokban. Ugyancsak tudatos, s a regionális adottságokat mérlegelő döntés nyomán az ipari centrumokra — egyben az ország legjelentősebb városaira — koncentrálódik az állami lakásépítés 85 százaléka. Megszokott, központi és helyi döntésekhez kapcsolt teendők sorozatával kell tehát szembenézni a regionális tervezésben. A vízkészletek további szennyeződésének megakadályozásához például elengedhetetlen — az ötödik ötéves tervben — napi 850 ezer köbméter szennyvíztisztító kapacitás kiépítése. Ma már vannak figyelmet érdemlő eredmények a regionális tervezésben. A kiegyensúlyozottságra törekvést mutatja, hogy a tervezési-gazdasági körzetek adatait összevetve, tavaly, az egy lakosra jutó kommunális beruházások értékének különbözősége kisebb volt. mint a negyedik ötéves tervben átlagosan. 1976-ban az összes beruházásból nagyjából azonos arányban, 15—17 százalékkal részesedtek a kommunális ágazatok valamennyi körzetben, míg korábban hat-nyolc százalékos különbségeket is tapasztalhattunk. Egy-egy nagy területegység persze mindenkor megőrzi — s kell is, hogy megőrizze — sajátos arculatát. Tavaly az észak-magyarországi körzetben 11, az északdunántúliban 21 várost, a DélAlföldön 231, a Dél-Dunántúlon 887 községet számolhattunk öszsze. Már ez sokat mond arról, miként hatnak a történelmi fejlődés jegyei a tervekre, teendőkre. A regionális tervezés eredményei nem lebecsülhetőek, de még kezdetiek. Legfőbb haszna a tervezés e formájának már most érzékelhető; megvilágítja az érdekek sorrendjét, s elemzéssel mutatja ki, mi érdemel s miért, elsőbbséget. Társadalmi-gazdasági kapcsolataink egyre bonyolultabbá válnak, egyre nagyobb a jelentősége tehát a körzeteken belüli közigazgatási egységek, s a körzetek összehangolt, az össztársadalmi érdekeket érvényre juttató fejlődésének. MÉSZÁROS OTTÓ Mi marad hétköznapra ? U»Iéff /él órára beülni egy étJ^ terembe, a hallgatni az asztalnál ülők beszélgetését, vagy átfutni a szerkesztőségbe érkező reklamálóleveleket, könnyen megállapítható: a vendéglátást szidni, örökzöld téma. Vajon jogosan? Gyakran túl sokat kell várni a kiszolgálásra, s legtöbbször az elénk tett étel sem képes eloszlatni a rossz hangulatot. Sokan és egyre sűrűbben sérelmezik, az éttermek túlnyomórészt egyforma, sablonos ételeket kínálnak, s ha mégis kapni valamit, ami a szokásos, egyhangú izektől különbözik, azért igencsak a pénztárca mélyére kell nyúlni. Pedig az őszi vendéglátó napok alkalmával sokan meggyőződhettek róla: a város hivatásos szakácsai, konyhafőnökei profik a szakmában. Rendkívül változatos, elfeledett ízeket idéző ételeket kínáltak, s ami ugyancsak nem lényegtelen, szolid, vagy elfogadható áron. Szakácsaink külföldön is felhívják magukra a figyelmet. Kívánságunk csak annyi, azt az üzletet, amelyben ki-ki dolgozik, tekintse magáénak, s igyekezzék a tőle telhető legjobbat nyújtani. Ahogyan jólesne a vendégnek az is, ha a vendéglátó köszöntené, amikor az ajtón belép, s nem hagyná hosszú percekig tanácstalanul az ajtóban toporogni. A tarjáni Kék csillag étteremben többen meggyőződhettek róla, ez a kívánság egyáltalán nem illuzórikus gondolat. Sokakat meg is lepett — voltak, akik egyenesen gyanakodtak, mit jelentsen icz — az étterembe belépőket szíves szóval köszöntötték, s érdeklődtek tőlük, találtak-e már helyet maguknak. Az üzleti érdek diktálta szívességből, sajnos, ritkán jut a hétköznapokra is. Ezért azután újra és újra kampányokat kall indítani a vendégek meghódítására, a vendéglátás jó hírnevének biztosítására. L.Zs. Andrássy Laios Cédula az asztalon — „Mindig mindenben egy veled!" — ugye nem volt ez olyan könnyű? Pedig én mondtam: szertelen vagyok s kimérhetetlen röptű Nem bántalak — hisz én talán jobban sajnálom ami történt; ennyi keserves-szép után mondom: ne üljünk mégse törvényt Olyan fiatal még szíved és úgy megszépített a bánat! Formálgasd — amíg teheted álmaidhoz friss unokádat. József Attila és Sík Sándor V

ártam mindeddig, hátha valaki kiigazítja Boldizsár Ivánt. Nem akarom mindig az okvetetlenkedő látszatát kelteni, jobban örültem volna, ha valaki megelőz. Am végül mégis kénytelen vagyok a dolgot szóvá tenni, nehogy téves adatok igazságként terjedjenek. Még november 20-án vasárnap késő este, éjszakába nyúlóan sugározta a tévé Faragó Vilmos beszélgetését Boldizsár Ivánnal, s ebben hangzott el két olyan megállapítás, amely igazítást kíván. Az egyik a régi cserkész jelszónak („emberebb embert, magyarabb magyart") József Attila művében való szerepére vonatkozik. Boldizsár szerint ez visszhangoznék a Hazám című szonettkoszorú ismert végszavaiban: adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, Boldizsár azt a véleményét fejezte ki, hogy a cserkész jelmondatot József Attila ugyanúgy Sík Sándortól hallhatta, mint ahogyan ö, Boldizsár Iván. hiszen — úgymond — József Attila Szegeden Sík Sándor tanítványa volt. Nem hiszem, hogy a József Attila verséből imént idézett soroknak köze volna a föntebb említett cserkész jelmondathoz, amelyet Boldizsár a pesti piarista gimnáziumban tanárától, Sík Sándortól, a neves cserkészvezetőtől és -nevelőtől, valóban hallhatott. A két szöveg fölületes összevetése nyilvánvalóvá teszi, hogy mondanivalójuk, eszmei céljuk lényegesen más; csak nugyon távoli rokonság födözhető föl bennük. De mégha e hatást kizártnak nem tarhatom is, azt mindenképpen, hogy e megfogalmazást a költő Sík Sándortól hallhatta volna. ' József Attila 1924—25-ben járt a szegedi egyetemre; Sík Sándor 1929. december 27-én kapta meg tanári kinevezését ugyanide. Sik Sándor maga írta meg 1953-ban József Attilára vonatkozó emlékeit. Igy kezdte: „Életemben egyszer találkoztam József Attilával." A Baumgarten-jutalom utáni vacsorán (tehát — ezt már én teszem hozzá — 1935. január 18* án) ismerkedett meg vele. Utána József Attila hazakísérte Sík Sándort a piarista rendházba. „Miről beszélgettünk? Természetesen versekről." Ekkor vetette föl Sík, hogy József Attila a beszélgetés közben fejtegetett ritmikai elméletét dolgozza ki doktori értekezéssé, és nyújtsa be hozzá. Hogy Sik nem szépít, nem utólag túlozza el ajánlatát, bizonyítja Gál István emlékezése: szerinte Sík ugyanezt ajánlotta föl Mészáros Zoltánnak, az utóbb mártírrá lett írónak, aki kommunista tevékenységéért börtönt ült, és akit ezért kizártak a pesti egyetemről. József Attilának tetszett az ötlet, s azzal váltak el, hogy hamarosan nekilát a doktori értekezés megírásának. Ez azonban nem készült el; Sík és József Attila nem találkozott többé. Nem hiszem tehát, hogy mindez elég alap volna Boldizsár idézett állításának i—.zolásához. A másik igazítás ls egy Idézettel kapcsolatos, Boldizsár Juhász O'MtlámV tntn'donította a té'elt: „Ki a költő? Az az ember, akinek a szavak fontosabbak, mint az élet." Ezt azonban Kosztolányi írta az Ábécé-ben. Igaz, az téveszthette meg Boldizsárt, hogy Juhász is írt hasonlót L Formát keresni minden lgondolatnak, Es elvérezni egy fonák igén (Formát keresni) De Ady is: „elvérzik egy gondolaton" (Én nem vagyok magyar?) S Juhász egy teljes verset szentel a szó varázslatos hatalmának: ölnek és feltámasztanak. Szavak, csodálatos szavak. (Szavak) Nem nagy tévedés egyik sem. De talán nem árt, ha a helyes ismereteket teriesztiük, PÉTER LÁSZLÓ Kezek Telizik látni, én átlagos kisgyerek vagyok. Vagyis, ha nem anyu kezebol kapnám as ebédem, kézzel-lábbal ennek, s ami csak a kezem ügyebe esnék, biztos kézen-közön túnuék el az asztalról. Még szerencse, liogy az utcán Jo kezekben, nagyapáéban vagyok. Azaz kicsúszott kezemből a gyeplő. Meg az Irányítás, mint annak a bizonyára kétbalkezes bácsinak, akt miatt majdnem kezeinlábam törtem. Tudom biztosan, hogy a keze benne volt a dologban, akarom monftanl, a gödörben, csak aztán más munka éghetett a körmére. Apukámról példát vehetne, ó aztán kézben tartja a dolgokat, még ha egy kicsit későn nyúl is utánuk, vagyis utánam. Kezet rá, mondja aztán, hogy abbahagyjam a sírást. Kárpótlásul elfelejti kiporolni a kezeslábasomat. Kézenfekvő, hogy hazaérve máris kezdődhet a kézíogócskánk az üvegajtón. Ki a gyorsabb, eldől az első kézmozdulatnál, s persze, az a vége, hogy Itt a kezem, nem disznóláb. Kózenfog, kezűmhez szoktatja a természetot, z két kézzel Itap utánam, ha baj van. Egyelőre cl sem tudom képzelni, ml lesz, ha leveszi a kezét rőlant. Nincs most kéznél más épkézláb ötletem, mint ezt kezet csókolom. {SOMOGYI KAKOLYNE FELVÉTELEI)