Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-22 / 300. szám

CsutortSk, 1977. december 22. 7 Szerződnek a cukcrré Kötik a szerződéseket a cu- lalkoznak cukorrépával, s rendszert, ennek jó „előisko­korrépára a gyárak és a me- ezeken a vidékeken szintén Iája'' a premizálás, amely zőgazdasági termelők; a ta- igyekeznek területi koncent- végeredményben ugyanolyan pasztalatok szerint a terme, rációt végrehajtani. ' minőségi mutatókat veszála­lökedv megfelelő. A jövő évi Jövőre az ipar változatlan pul, viszont nem alkalmaz termesztésre az ideihez ha- felvásárlási árakkal dolgozik, annyira következetesen és sonló nagyságrendű területet Továbbra is fenntartja a mi- nagy számban minősítési szemeltek ki a' gazdaságok, s nőségiprémium-rendszert. Ez kontrollt. azt jelenti, hogy mázsánként Az 1979. évi átállásra az átlagosan 2 forint felárat ipar az idei, valamint a jö­kapnak a termelők. Termé- vő évi tapasztalatok alapján ez az elképzelés egyezik a cukoripari vállalatok tervei­vel is. Miután a termőterü­let növelését nem irányozták szetesen elé®?é nagy a szó- rendezkedik be úgy, hogy elő, arra van szükség, hogy ródás' van olyan téte1' ame- messzemenően figyelembe ve­lyikért 5 forint felárat is fi- szi a termelő gazdaságok ki­zetnek. A cukoripar 1979-ben egészítő javaslatait, észrevé­bevezeti a minőségi átvételi teleit is. a gazdaságok a terméshoza­mokat növeljék. A termelők 110 ezer hek­tárra — a csaknem teljes ré­paterületre — kiváló minő­ségű vetőmagot kapnak az ipartól, s ily módon megala­pozhatják a jövő évi jó ter­mést. A decemberi adatok szerint 800 üzemben foglal­koznak jövőre cukorrépa-ter­mesztéssel, s az átlagos föld. terület egy-egy üzemben 150 hektárt tesz majd ki A nö­vénytermesztésnek ebben az ágazatában a koncentrálódás folyamata figyelhető meg. Jó jel, hogy a cukorgyárak kör­zetében az üzemek mind na­gyobb földterületet vetnek be répamaggal, de csak ott, nem járt el tisztességesen, nem fizette ki a pénzt hite­lezőinek, vagy a kamatokkal machinált Vajon mi történt vele? A törvények szigorúak voltak, a tisztességtelen ban­ahol a föld minősége ezt le- kárt elűzték a piacról, pad­Velencei bcmkpadok A középkori Velencében bankrott kifejezés. A pad bankok még nem léteztek. A olaszul banca, a törés pedig bankműveleteket a piacokon latinul a „rupt" tőből szár­hajtották végre. Minden mazik. Tehát a bankrott, uzsorásnak volt egy fapadja, vagyis az, aki csődbe jutott, amelyiken ült, és kiszolgálta az a becstelen ember, akinek klienseit. széttörték a padját. Egyéb­Tegyük fel, hogy valame- ként helyesen... lyik „pénzügyi szakember" 19 DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: ZÉNÓ kel 7 óra 29 perekor, és nyugszik 15 óra 56 perekor, kel 14 óra 14 perckor, és nyugszik 4 óra 19 perckor. VÍZÁLLÁS Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 70 cm (áradó). Nap Hold BUKAREST IS.05: Iskolatévé 16.05: Egészségügyi érdekességek ic.23: Mexikói rinart 16.50: Csehszlovákia—Svédország j égkorongm érkőzés 17.30: Pionírok iskolája 17.50: Feetöi Románia 10.20: A legkisebbeknek 10.30: Tévéhíradó 19.15: Iíjusági óm 20.10: Román színházi esi 21.30': Tévéhíradó HETVENEVES Madáesy László (sz. 1907) egyete­mi tanár, a szegedi József Attila Tudományegyetem francia tan­székének vezetője, a 18, századi francia irodalom és a szegedi iro­dalmi hagyományok búvára. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Este 7 órakor: Szabad szél — Uruy-bériel. Fáklya: Erik a fény (színes magyar, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es) este 8 órától reggei 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­D él előtt fél 11 órakor: A haj- bészett Klinika (Pécsi u. 4.) ve­nalok itt csendesek... - Ka- szi fel, sebészeti ügyeletet az I. paszkodj Malvin... — Nyugdí- sz. Sebészeti Klinika tart. jasbórlet. KISSZlNflAZ Este 7 órakor: A hajnalok itt csendeseit... — Kapaszkodj Mal­vin.., - Petőfi-bérlet. MOZIK Szabadság: fél 4 és háromne­gyed 6 órakor: A csillagszemű (színes magyar), 8 órakor: Sze­relmesfUm (magyar). Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­ALLATORVOSI ÜGYELET December 24-ig, este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes­I. és m. kerület. Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Palotá3 Gyula állatorvos. Laká­sa: Szeged, Partizán u. 7. Tele­fon: 10-563. II. kerület, Algyő, Tápé terü­letén: dr. Krajcsovics László ál­kor: A csillagszemű (színes ma- latorvos. Lakása: Szeged, Gön­gyar), délután negyed 4 órakor: Halló, itt Iván cár! (színes, m. b. szovjet), fél 6 és háromnegyed 8 árakor: Tojásrántotta (színes, m. b. francia). hetővé teszi. A gyáraktól na­gyobb távolságokban is fog­ját pedig apró darabokra tör. ték. Innen származik a ADÁSVÉTEL 443-u Moszkvics, üzem­képes állapotban eladó. Érd.: Újvári Sándor, sratjnMO, IV. kerület 109. Olcsón eladó aaip, négy­személyes rekamié, négy párnázott seék. heverők, szekrénybe beépített, két­személyes beverd, ágy­nemütartó. Juhász Gyula u. 38., földszint, bal, felsővárosi benzinkútnál. olajkályha (Mekalor. ki­tűnő állapotban), füst­csövekkel eladó. Feltá­madás n. 27. kb! éa nagy teljesítmé­nyű daráló eladó. Meg­fektethető: Ságvárltelep. Újvidéki utca 55. bsásháss literes villany­bojler ÜJ állapotban, hő­csöveo olaj kályha, gázpa­lack eladó. újszeged, Fürj ntca 99/B. Négyévesnél nem Idősebb Trabantot vagy friss mű­szakival rendelkező Sko­dát vennék. ,,Készpénz­ben fizetek 16 583" Jel­igére a Sajtóházba. Texán és Klng tenyósz­ralambok és műanyag bontású ketrecráosok el­adók. Thököly u. 46/A. Háromlárgü gáztűzhely palackkal és egy olaj­kályha eladó. Tarján 116. ép., F lh„ Olajos n. 1., VI. 19. a. M—II Volgát vennék 78­ban érvényes műszaki vizsgával. „Ármegjelölés 105 484" Jeligére a Hlr­i'etőbe. Weltmeister 120 B har­monika, alig használt, eladd. Hajnóczy u. 11., udvari lakás. ALBERLET Két, egészségügyi du'.go­zó nő egyszobás, össz­komfortos lakást bérel­ne, hosszabb Időre. ..Sür­gős 16 587" Jeligére a •laj lóhátba. Egyetemista mellé szo­batárenót keresünk. Tar­ján 608/A. IV. 15. Fiatal, elvált asszony ol­csó, külön bejáratú al­bérletet keres a szegedi Nagyállomás mellett. — „Szerény 105 515" Jel­igére a Hirdetőbe. Különálló, összkomfortos, gázfűtéses lakásban egy szoba bútorozva kiadó. Rózsa n. 11. Kecskés. L A K A S Tarjáal, 2 szobás, OTP­lakás, beköltözhetően el­adó. újszeged. Olt n. 7. x Kétssobás. összkomfortos lakás eladó. Dugonics u. 20/B. IV. emelet 1. ajtó. Érdeklődni:. 15—19 órá­ig-:" ' x .Százötvenezer forint készpéQBEél, i mindenfaj­ta lakásmegoldás érde­kel. „Sürgős 16 495" Jel­igére a KajtóháAa. 11S MS kjy + OTP-át­vállalással lakásmegol­dást keresek. „Garzon — 16 538" Jeligére a Sajtó­házba. Borozsmán, as új lakó­telepen OTP-s, I. eme­leti, 3 szobás, lodzsás, garázsos lakást szegedire cserélném, vagy eladnám. Érd.: Dorozsmai út 47. Elcserélném 1 szobás, komfortos, nagyméretű, Budapest, XTV. kerületi lakásom szegedi, másfél vagy kétszobásért. Aján­latokat: „Thököly út vé­gén 105 085" Jeligére a Hirdetőbe. Békési, kétszobás, össz­komfortos lakásom sze­gedi hasonlóra cserélném. „Sürgős 105 488" Jeligé­re a Hirdetőbe. Belvárosi, összkomfortos, földszinti lakásom elcse­rélném a legegyszerűbb szoba-konyhásra. „Bár­hol 105 489" Jeligére a Hirdetőbe. INGATLAN Külterület 46. sz. alatti tanya eladó. Személy­gépkocsit beszámítok. Érd.: Tápé. Dráva u. 11. x Dr rozsmai úton lakható, új melléképülettel, terv­rajzzal, építési anyaggal telek eladó. írd.: Kis­martont út 28. Szomba­ton, vasárnap 9- -11 órá­ig^ X Kándurfalva, Iskola u. 66. szám alatt három­száz négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Sán­dorfalra, Dózsa György u. 41. alatt. Magvarltefepl, kertes ma­gánházamat felsővárosi vagy Északi városrészben levő másfél szobás la­kásra cserélném. „Meg­egyezünk 105 492" jel­igére a Hirdetőbe. Báa eladd. Érdeklődni: mindennap 17 órától. — Gép u. 18/B. HÁZASSÁG HUSII negy éves, 170 cm magas, barna, érettségi­zett fiú társaiig hiányá­ban megismerkedne, köl­csönös szimpátia esetén, házasság céljából, csi­nos, .endes, házias, bot­ban hozza Illő lánnyal Kézzel irott,. fényképes leve'sket váró*. '„Gyer­mek nem akadály — 16 590" Jeligére a Sajtó­házba. Nyugdíjas, 60 éves, csi­nosnak mondott, elvált asszony keres nyugdíjas, 60—62 év közötti, tisz­taságot szerető. Józan életű férfit, házasság céljából. Pontos lakás­címre válaszolok. Csak özvegy éa szegedi férfi válaszoljon. Lakás van. „Rossz egyedül 16 567" Jeligére a Sajtóházba. Házasság céljából kere­sek 56 év körüli, család­talan és káros szenve­délytől mentes férfit. — Berendezett, főbérletl la­kás van. „Komoly szán­dék 105 491" Jeligére a Hirdetőbe. E G Y E B Parketta-szegely lccet BC­szltek. újszeged, Thököly a. 45/C. X Hófehér mosószappant, kiváló mosóporokat adunk cserébe hulladék zsírért. Alsóváros, Szent Antal u. 8. A Tisza-ma­lom során. X Szegeden munkahelyet keres munkaügyi vezető beosztásban dolgozó nő, 15 éves szakmai gya­korlattal és felsótokon szakvizsgával, munka­ügyi területen. Leveleket a szegedi Sajtóházba „Hatezer-négyszáz — 16 511" jeligére ké­rem. X Kötőt és varrót, lehet nyugdíjas ls, felveszek. „Pontos munka 16 550" jeligére a Sajtóházba. X Garázs kiadó. Fürész u. U. Gyermekgondozást vál­lalok, 1 éves kortól, la­kásomon. Bágváritelep előnyben. Ságvárltelep, Cseh Imre tér 6. Érd.: egész r.ap. Hatodikos kisfiamnak matematikából korrepe­tálót keresek. „Sürgős 105 493" Jeligére a Hir­detőbe. Munkaalkalmak Költségvetést szerv pályázatot és Szakmunkásképző Intézet. ­hirdet ügyviteli alkalmazott Szöged, Marx tér 7. x munkakörbe, könyvelöt képcsí- A Kenderfonó és Szövőipar: téssel, gép- és gyorsírást gya- Vállalat közgazdasági technikum korlattal rendelkező számára, ipari tagozatán végzett, gyakor­Illetmény a 15/1973. (XIL 27.) lattal rendelkező munkaerőt fel­MüM számú rendelet n. sz. mel- vesz alapanyagbeszerzői munka­léklet 2106-2109-es kulcsszáma körbe. Középfokú áruforgalmi szerint. A pályázatra „1978 azon- vizsgával rendelkezők előnyben, nal 6411/12" jeligére a Sajtóház- Jelentkezni lehet: Üjszeged, Ál­ba lehet válaszolni. x só Kikötő sor 11. (Alapanyag­Takarítónőt felveszünk, AUöI- beszerzési osztály.) x dl TÜZEP Vállalat 201. számú A KEVIfiP Szegedi Építésveze­telepe, Szeged-Rókusi pályaud- tősége felvesz éjjeliőröket, nyug­var. X dijas is lehet. Jelentkezni lehet: Felvételre keresünk szakkép- a Fonógyári út 10. szám alatt, zett kertészt, férfi segédmunkást, hétfőtől péntekig 8-16 óra kö­takaritónőt. „Üj intézmény, Üj- ziitt. x szeged 6420/12" jeligére a Sajtó- Az Iskolai Napközi Otthonos házba. x Központi Konyha gépkocslveze­A Csongrád megyei Vendéglá- töt és konyhai dolgozókat vesz tó Vállalat belvárosi üzleteibe fel, egytonnás tehergépkocsira, szakácsokat, központi cukrász élelem szállítására. Munkaidő: 6­termelő üzemébe cukrász szalíx 14 óráig. Jelentkezni lehet: Ju­munkásoKat Vesz fel. Jelentkor- hász Gyula u. 7. x ni lehet a vállalat központja- Újonnan beinduló, modern üze­ban, Szeged, Honvéd tér 5/B, a műnkbe olajtüzetésükazán-keze­munkaügyi osztályon. x löt, hűtőgépkezelőt, villanyszere­A pincegazdaság állandó mun- lót azonnali belépéssel felvesz a kahclyre villanyszerelő, lakatos Kisteleki Tejüzem. Jelentkezni és fütö szakmunkásokat vesz fel. lehet az üzemvezetőnél, szemé­Jelentkeznl lehet: Szeged, Tábor lyesen, vagy telefonon: Kistelek u. 3., munkaügyi osztály. x 41. x Pályázatot hirdetünk szállítási A Szegedi Bútoripari SzOvet­előadói munkakör betöltéséi:, kezet bérszámfejtői munkakör Jelentkezni lehet: Dél-alföldi betöltésére munkavállalót keres. Pincegazdaság, Szeged, Tábor u. Jelentkezni lehet: Szeged, Bárka 3. sz., munkaügyi osztály. x u. 1. x Költségvetési intézmény kö- A Volán 19, sz Vállalat eszter­zépiskolához felvesz gépírni tudó galyos, portás, öltözőőr és gép­adminisztrátort, konyhára író munkakörbe felvételt hirdet, anyagbeszerzőt azonnali belépés- Jelentkezni: Szeged, Bakay N. sel. Jelentkezni: Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola Nagy választékban rúd- és idom­vasak, automata mosógépek, Orion televíziók kaphatók: Sándorfalván Vas-Műszaki Áruházban. Telefon; 34. u. 48. Munkaügyi önáUó osztály (földszint 4-es szoba). x A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Központja pályázatot hirdet gépíró munkakör betölté­sére. Jelentkezni lehet: a köz­pont terv-gazdasági osztályán, Szeged, Béke u. 11—13. x Érettségizett, szakképzett szak­ügyintézőt, valamint közgazda­sági képesítéssel rendelkező ASCOTA-gépkönyvelőket azon­nali belépéssel alkalmaz a Dél­magyarországi MEH Vállalat. ­Jelentkezni lehet: személyesen a személyzeti vezetőnél. Szeged. Tábor u. 7/B szám alatt. x Építésztechnikust és beruhá­zói munkakörbe középfokú ké­pesítéssel rendelkező gépésztech­nikust keres felvételre kereske­delmi vállalat. Jelentkezéseket: „Felújítás, karbantartás 6378/12" jeligére a Sajtóházba kérjük le­adni. x dör sor 2S/B. Telefon nincs. Kübekháza, Szőre?, Tiszasziget, Ojszentiván területén: dr. Kis Albert állatorvos. Lakása: Üj­szeged, Közép fasor 2L Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó féi köteles gondoskodni. surfra BUDAPEST 1. 16.28: Műsorismertetés 15.30: Stop - közi elted ési műsor 15.40: Hírek 15.45: Az MRT Szabadegyeteme 15.45: Vízilabda Szuperkupa — közvetítés Ljubljanából 18.30: Szénre települt város ­Komló 19.10: Esti mese 19.20: Tévétoma 19.30: Tévéhíradó 20.00: Sopronban kérték ­mi teljesítjük 21.35: Művészeti Magazin 22.25: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 18.59: Francia nyelvtanfolyam 19.15: Angol nyelvtanfolyam 19.301 Tévéhíradó 20.00: Táncpestis - színházi előadás (16 éven felülieknek'.) A szünetben: 21.20: Tévéhíradó BELGRÁD L 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermekműsor 18.15: A hős brigád 18.45: Vetélkedő 19.15: Rajzfilm 20.00: Külpolitika 30.50: KapeLai tüzek — drámasorozat 22.25: Üdvözlet a világnak BELGRÁD 2. 16.45: Vízilabda szuperdóntő 17.45: Rajzfilm 18.00: Kultúra 13.45: Válogatás 18.15: Tájékoztató 20.00: A megpróbáltatások forgatagában — filmsorozat 20.50: Huszonnégy éra 21.10: A világ ma - dok.-film ÜJ VIDÉK 17.M: Tv-hínadó, 1. kiadás ­magyarul IMI: Marxista nevelés: Forradalom és* alkotás 11.45: Kérdezünk, kérdezzetek! — 19.33: Rados Ferenc zenekari KOSSUTH 8.27: Fellcia Weathers és Ivo Zidek énekel 9.00: Harsan a kürtszó! 9.30: Bartók: VI. vonósnégyes . 10.05: Gyermekeknek 10.34: Zenekari muzsika 11.25: Nemcsak a címke változott 11.40: Különös házasság ­Mikszáth Kálmán regény a 2. 12.35: Melódiákoktól Közben: 13.15: Házunk tája 14.00: Kék iUuűál - Sütő András elbeszélése 14.35: Népszerű fúvósátiratok 15.10: A Budapesti Madrlgál­kórus énekel 16.17: Ezeregy délután 16.10: Népdalcsokor 17.07: Beszélgetés AncscJ Eva filozófussal 17.32: Pataky Kálmán énekel 17.56: Beethoven: E-dúr szonáta 18.15: Kritikusok fóruma 19.15: Fazekas Mihály: Ludas Matyi 20.41: Nóta felvételek 21.05: örökzöld dallamok 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Népszerű muzsika — világhírű előadók 23.30: A „Colours" együttes játszik 0.10: Három Gesuatdo-madrigul PETŐFI (.0$: Világhírű művészeik zenés játékokból énekelnék 8.30: Tiz perc külpolitika 8.33: Slágermúzeum 9.30: Független emberek ­Hall dór Kiljan Laxness regénye 20.00: A zene hullámhosszán 12.00: Nyári Károly népi zenekara játszik 12.33: Szolnok! stúdiónk jelentkezik 12.55: Haydn: D-dúr gordonkaverseny 13.25: Edes anyanyelvünk 13.30: Zenevár 14.00: Félóra Beraie Smith-szi 14.35: Két arckép a sport világából 15.20: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 16J3: Boruvka felügyelő esetei: Az öreg kandúr vége ­Josef Skvorecky elbeszélése 16.56: Zenei Tükör 10.00: A Belügyi minisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik 18.33: Hétvégi Panoráma 18.55: Slágerlista. 30.33: Fehér karácsony 36.47: Diákkönyvtár hangszalagon 21.20: Delibes 2. MŰSOR 14.00: Messalaen: Kvartett az idő végezetére 14.50: Négy évtized magyar operája 15.50: Magyar Remekírók 16.03: Zenekari muzsika 16.40: Ml a véleményed? 17.00: ötórai tea 18.05: Madrigálok 18.20: Kamarazene vetélkedő 10.15: Jó éjszakái, gyerekek! ­magyarul 19.30: Tv-hiradó, 2. kiadás ­magyarul 20.00: Országok, népek, események 30.45: A vörös ház lovtaaa — francia filmsorozat zongoraestje Mozart műveiből Közben: Kb. 20.45: Versök világa Kb. Sl.40: Dzsesszfélvételeinkből 22.11: Magyar zeneszerzők BELGA IMPORT MÜBÖR NÖI KABÁT! Szőrmebundák reklámáron a Centrumban ! f%l«M Női műszőrme bunda Férfi műszőrme bunda Lányka műszőrme bunda Fiú műszőrme bunda amíg a készlet tart. Centrum Áruház a centrumban. 2800 Ft helyett 2000 forintért 2650 Ft helyett 2300 forintért 3250 Ft helyett 2600 forintért 3490 Ft helyett 2600 forintéri MOST ÉRKEZETT! ÚJDONSÁG! Belga import műbőr női kabát sok színben s Nyitva reggel 8 órától este 7 óráig; 24-én, szombaton 8—3 óráig. KAPHATÓ: a NÖI MODELLBOLTBAN (Kárász u. 5.) és az ALFÖLDI RUHAH.4ZBAN (Lenin krt. 51.) v MOST NAGY A VÁLASZTÉK! Ajándékozzon a KOMPLETT1 RUHÁZATI VÁLLALAT BOLTJAIBÓL. Bö ÁRUVÁLASZTÉKKAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! , az EVA leányka­cs bakfiskonfekció-boltban (Nagy Jenő u. 4.) BELGA IMPORT MÜBÖR NÖI KABÁT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom