Délmagyarország, 1977. december (67. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-15 / 294. szám
3 9 Csütörtök, 1977. december 15. Cigányóvoda Bakson BÍZtatÓ SZánSVCtéS Merre mentek, cigányok? — ez a kérdés foglalkoztatja nemzedékünket, akármilyen újabb lépéssel igyekszik segíteni. Régóta tudjuk, a célba éréshez két út járható: a rendszeres munka és a tanulás. Az iskola, bármenynyire Igyekszik is ugyanazt nyújtani, mint többi tanulójának, a cigánygyerekek egy részével nem boldogul. Egyre több, de így is csak néhány kivételtől eltekintve többségük megragad az alsó osztályokban, sokszor már a másodikban, és nem Titka, eset, hogy innen mennek férjhez a lányok. Gyakorló pedagógusok a megmondhatói, mennyi gondot okoz az ennyire túlkoros gyerek az osztályokban, annak a remé. nye nélkül, hogy neki magának egyáltalán használ valamit. Az úgynevezett cigányosztályok vagy cigányiskolák vitathatók is — erősen —, és támogathatók is egyaránt. Vegyük most azt az egyetlen ellenérvet, hogy akkor égetjük bele a gyerekbe a megkülönböztetés érzését és bélyegét, amikor erre a legérzékenyebb. De mi mást tehetnénk? — tárjuk szét karjainkat. így legalább a többiek normális előmenetelé' nem akadályozzák, és maguk is jobban haladhatnak. A baksi cigányóvoda híréből ne azt olvassuk ki e'.ső nekifutásra mindjárt, hogy itt még hamarabb kezdjük a megkülönböztetést, a külön kezelést, mert a baksiaknem ezt akarják. Azért nyitottak óvodát a cigánygyerekeknek, hogy ne kelljen se cigányosztályt, se cigányiskolát nyitniuk. Évekkel ezelőtt fölszámolódott a putri, minden csalód jó házban, többsége fürdő, szobásban lakhat. A fölemelkedés egyik nagy küszöbét már átlépték tehát. Sajnos, nem dolgozik még mindenki rendszeresen, ez a legnagyobb baj. Talán ott a baj, hogy gyermekkorban nem sikerült fölkelteni bennük a másképpen élés igényét, és az évszázados hagyományátok sok embert köt gúzsba és húz vissza. Miért nem tudja beletáplálni az iskola a gyerekekbe ezt az igényt? Hivatalosan tíz éve van rá. Nincsen annyi. Negyvenkét cigánygyerek járt most iskolába. nyolcadikos egy sem volt köztük. „Parkoló pályára" kerültek az alsóbb osztályokban. Jöttek eddig az iskolába, és nem tudtak magyarul. Nem értették, mit mond a tanító néni, és a pedagógus sem értette, mit akarnak ők. Esetleg cigány nyelven oktatni? Nincsenek meg hozzá a föltételek. Külön előkészítőre is gondoltak iskolakezdés előtt, oda meg nem adták a szülők a gyereket. Akár cigányról van szó, akár másról, az általános is. kola legalsóbb osztályához is „előképzettség" szükséges. Ezt adja az óvoda három éve. De miért kell ezt külön csinálni? Azért is, mert az óvodai csoportok előmenetelét is nehezítené a magyarul nem tudás, ahogy eddig az iskolásokét nehezítette. Van más, legalább ilyen súlyos gond is. Az igazgató, Bánfi József így mondja: egyéni higiéniájuk nincsen, szervezett közösségben nem tudnak élni. Ezt a két nagy hátrányt, és több kisebbet együtt akarja behozni a baksi cigányóvoda. Tavaly ősszel indult, a tárgyi föltételek megteremtésében igen sok társadalmi munka is segített. Az óvónő és a két dajka házról házra járt, elmondani, hogy mit akarnak, és nagyon sokszor találkoztak teljes elutasítással. Dolgozott az az alaptalan félelem is, hogy így elveszik a családi pótlék, meg az is. hogy elveszik a gyere, ket önérzetes visszautasítás is volt: el tudom én tartani a saját gyerekemet! Nehéz ke-dés volt, bizonyító jó példa nélkül. Mire az óvoda megnyílhatott minden óvodás korú cigánygyereket be-; A cigányóvoda egyik sarka Aki innen megy iskolába, könnyebben boldogul íratták, és a tizennyolcas létszámból 12—15-en mindig itt vannak. Idétlen ellenérvek is hangoztak el az első tiltakozásoknál, de a belső logikájuk ezeknek is érthető. Volt, aki azt mondta, nem adja a gyerekét, mert ott megverik. (Sokszor verekedtek eddig cigányok és nem cigányok.) De olyan is volt, aki attól félt, hogy ott tanul majd meg cigányul beszélni, pedig ők már magyarul tanították. Az első év végére mindenki beszélt magyarul. Elő. ször Kolompár Zsolt tolmácsolt társainak oda-vissza, amíg teljesen meg nem értették egymást. Még mindig átöltöznek reggel az „állami" ruhákba, és visszaöltöznek este a sajátjukba, de egyre kevesebb a különbség a kettő között. Minden szülő tudja, óvodáskorban erőszakosabb a gyermeke: mindent meg akar otthon is csinálni, amire bent megtanították. Tiszták, mint a többiek. Az egyik dajka gyermeke, Papp Andrea is be-bejön, itt játszik. Anyja sose mondja neki, ne a cigányokkal játsszál. Balogh Edit, Csurár Gyöngyi, Csurár Zoltán, Rostás Anikó, Rostás Gábor, Rostás Gyöngyi, Rostás Ibolya, Rostás István, Rostás József Rostás Miklós és még egy Rostás Miklós, Rostás Szil. via és Rostás Zoltán, Csurár István, Csurár Róbert, Tóth Anita, Kanalas Mónika, Kolompár Zoltán, Dimovics Róbert és Rostás Katalin jár óvodába- Tizennyolcat mondtunk az előbb, mégis húszas a létszám? Nagy a rokonság, vándorolnak is, a húszból kettő éppen vendég, és amíg itt van, óvodába jár. Erre már nyugodtan mondhatnánk, jobban sikerült, mint ahogy eltervezték. Szombaton csak délig vannak, és sokan semmiképpen nem akarnak délben hazamenni. Jó tehát a „közérzet'' is az óvodában. Merre mentek, cigányok? — tegyük föl a kérdést még egyszer! Innen iskolába, de ott már ugyanolyan eséllyel indulnak, mint a többiek. Alapja sem lesz a megkülönböztetésnek! Egymás között sem. Egy bélyeggel kevesebb! Egy dacos ellenállással is kevesebb! Azt remélik a tanárok, aki ezután elkezdi az iskolát, nem abbahagyni, de befejezni is tudja. Ha háromévestől tizennégy éves korukig peda. gógus hatása, segítő vezetése alatt állnak, talán a felnőttekről, önmaguk felnőtt koráról alkotott véleményüket is meg lehet változtatni. Arra is számítanak Bakson, hogy a gyerekeken keresztül a szülőkre is hatni tudnak. Iskolai cigányosztály eddi? sem volt Bakson, ezután sem terveznek ilyet. Akik bírják a lépésváltást, igen jó hatással van a vegyes osztály. Sok gyereknek van cigány pajtása, cigány barátja ebben a faluban. Mind-mind lépcső, és mind fölfelé visz. Horváth Dezső Csongrád megye termelőszövetkezetei, szakszövetkezetei a szigorúbb közgazdasági környezetben is jól zárják az idei évet. A nagyüzemi termeiéi optimális üzemmérete a téeszek többségében kialakult, így javulhatott az eszközellátottság és az eszközkihasználás is. Ezekben a napokban már leltároznak a közös gazdaságok, zárszámadásra készülődnek és a következő év feladataira. A gazdálkodás értékelése A megnövekedett feladatokat csökkenő munkaerőlétszámmal egyre magasabb színvonalú technika és technológia alkalmazásával, kizárólag az élőmunka-termelékenység növekedésével oldották meg. A termelés anyagiműszaki ellátottsága javult. Tért hódítottak a nagy teljesítményű erő- és munkagépek. A növénytermelés és az állattenyésztés termelési értékének egyre növekvő hányadát az iparszerű termelés keretei között állítják elő. A termelőszövetkezetekben javítottak a termelés szerkezetén és a legtöbb helyen a népgazdasági igényekkel, s az éves, illetve közép távú tervvel összhangba hozták. A zöldségprogram, a tej-, a húsprogram megvalósításáért sokat tettek. A rendkívül tőkeigényes ültetvénytelepítés azonban a tervezett és a népgazdaságilag szükséges ütemtől elmaradt. A kisüzemi szőlő-gyümölcsterületek csökkentését nem tudták ellensúlyozni a nagyüzemi telepítések. Az ötödik ötéves tervben 2700 hektár nagyüzemi ültetvény telepítésével számolnak, de tavaly és az idén mindössze 422 hektárt telepítettek. Igen jók a termelési mutatók. Külön figyelemre méltó a hektáronkénti 41 mázsás búzaátlag, és a kukorica hozama is minden eddiginél magasabb. Rekorderedményeket értek el a szövetkezetek a paradicsom, a fűszerpaprika termelésében is, az idei átlaghozam az 1980-ra tervezettet is meghaladja. A növénytermeléshez hasonlóan az állattenyésztés dinamikusan fejlődött. Az 1977. szeptemberi állatlétszám valamennyi állatfajnál magasabb, mint az előző három év végén. A nagyobb teljesítményű fajták aránya jó. A tenyésztési-tartási technológia és a takarmánygazdálkodás javulásával a fajlagos hozammutatók kedvezőbben alakulnak. Legjelentősebb a tejtermelésben tapasztalható, az 1977-ben termelt tej az előző évit 20 százalékkal meghaladCsúcsforgalom előtt a MÁV i Megkezdik a Nyugati felújítását Az eredmények azt jelzik, hogy a tervezett 132 millió tonna helyett 133,5, az időjárástól függően, esetleg 134 millió tonna árut szállít el az Idén a vasút, amely most idei utolsó erőpróbáiára. az év Végi személycsúcsforgalom lebonyolítására készül — közölte szerdai saitótáiékozta+óián Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazgatóia. Az ünnepi forgalombaq összesen 212 mentesítő vona? tot indít a vasút. A kisegítő szerelvénvek a törzsvonatok előtt közlekednek, s biztosították hozzájuk a megfelelő autóbuszcsatlakozást is. Minden nem dohányzó vasúti kocsiban megjelölt helyet tartanak fenn a gyermekkel utazóknak. A nagy vonatindító pályaudvarokon külön ünnepi forgalmi és műszaki technológiát dolgoztak ki, s a személyzet átcsoDortosításával gondoskodnak arról, hogy valamennyi jegypénztár nyitva tartson. A vezérigazgató bejelentette, hogv január 9-én elzárják az utasforgalom elől a Nyugati pályaudvar vonatfogadó nagy csarnokát, megkezdik a szerkezet úiiáéoítését. Ennek következtében több elővárosi vonat csak a perem-pályaudvarokig — oéldául Angya'földig. Rákosrendez.őig. Újpestig. Zugló megállóhelyig stb. — közlekedik. A változásokról részletesen tátév^tetja majd az utasokat a MÁV. ja. A tejértékesítési prémium előreláthatóan a megye téeszeiben 92 millió forintot tesz ki: Az egy tehénre jutó tejtermelés mintegy 3 ezer liter, megközelíti az 1980-ra előirányzottat. A zárszámadások is bizonyítani fogják, hogy a megye szövetkezeti parasztsága kitett magáért. A búzatermés 6 százalékkal, a kukorica 10 százalékkal, a cukorrépa 22 százalékkal, a vöröshagyma 22 százalékkal, a paradicsom 10, a fűszerpaprika 36 százalékkal, a szóló 100 százalékkal, az alma 40 százalékkal többet termett hektáronként, mint 1976-ban. Várhatóan az üzemi termelési érték 10 százalékkal, a szövetkezeti eredmény 10—13 százalékkal, a szövetkezeti bruttó jövedelem 8, a részesedési alap pedig 3,7 százalékkal haladja meg az előző évit. E kedvező eredmények létrejöttében mindenképpen a szervezettség dicsérendő, a műszaki színvonal javítása, a tudományos eredmények hatékonyabb alkalmazása, az önállóbb, vállalatszerűbb gazdálkodás. Azonban nem szabad megfeledkeznünk a szövetkezetek tagjairól, az emberi gondolkodásban végbement változásokról sem. A szocialista munkaverseny és brigádmozgalom eredményei meghatározóak voltak. A tagság általános és szakmai műveltsége tovább gazdagodott. A javítanivalók Nagyot lépett előre Csongrád megye mezőgazdasága. Jó néhány területen elérte, illetve meghaladta az országos átlagot. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincsen gond, javítanivaló. Ezek megoldása egyben a továbbfejlődés tartalékát is jelentik. A szabályozó rendszer módosulása önmagában mérséklőén hat a differenciálódási folyamatra, a legeredményesebben és a leggyengébben gazdálkodó szóvetkezetek között azonban változatlanul számottevő különbségek vannak. E termelési és jövedelemkülönbségek csak részben magyarázhatók objektív, időjárási, termőhelyi és közgazdasági tényezőkkel, ugyanis a vezetés színvonala alapvetően hat a gazdálkodásra. Elég csak példának említenünk, hogy 1977-ben a búzatermelés átlaghozama hektáronként 14,7 mázsa és 51,2 mázsa között váltakozott. Az egy tehénre jutó tej termelése 1700 és 5 ezer liter között. Egyes pénzügyi, jövedelmi mutatókban tízszeres, vagy azt meghaladó színvonalkülönbség is előfordult. Több gazdaság részben objektív, részben szubjektív okok következtében veszteséggel zár. Egyik legfontosabb feladat tehát a tartalékok kihasználása, a meglevő differenciáltság mérséklése, az átlagosnál alacsonyabb színvonalon gazdálkodó szövetkezetek fejlődési ütemének meggyorsítása. Néhány helyen még nem sikerült a természeti, közgazdasági adottságoknak, a népgazdasági igényeknek legjobban megfelelő termelésszerkezetet kialakítani. Rengeteg a tennivaló az áruforgalom területén, a szerződéses kapcsolatok megjavításában, hogy minden megtermett árut, időben, jó minőségben vásároljanak meg a felvásárló és feldolgozó szervek. Mindezek megfelelő kiindulási alapot szolgáltatnak az 1978-as évhez s az ötödik ötéves terv sikeres teljesítéséhez. Már az őszi munkák során szervezettség, megalapozottság mutatkozott, és a jövő évi tervek készítésénél la a szövetkezetek figyelembe veszik a népgazdasági tervben foglaltakat, a megyei pártbizottság irányelveit, az ötödik ötéves terv legfontosabb termelésfejlesztési céljait, s nem utolsósorban a helyi, természeti-közgazdasági adottságokat. A termelés további növeléséhez a vetésszerkezetben nincs szükség alapvető módosításra. Indokolt azonban 10 százalékkal növelni a kukorica vetésterületét, fokozni az ültetvénytelepítéseket. A termőfölddel való racionálisabb gazdálkodás, a parlagterületek művelésbe vonása, a komplex vízrendezés, a gyorsabb ütemű melioráció, mind-mind figyelmeztető és megoldandó feladat. Nem utolsósorban a gyepterületek hasznosítása. A különféle melléktermékek U nag^ figyelmet érdemelnek. A követelmények jövője Az állattenyésztés a növénytermelésnél gyorsabb ütemben fejlődik. A létszámnövelés mellett a tartási feltételek, a tenyésztői és állategészségügyi munka javítása, az állattenyésztési telepek kihasználásának, eredmenyességének növelése a cél Alapvető követelmény az elért termelési színvonaL stabilizálása, növelése valamennyi ágazatban. Önkritikusan, konstruktív felfogással vegyük számba teendőinket, hiszen a további előrehaladás egyáltalán nem könnyebb, mint az az út, ami mögöttünk van. Ügyeljenek a veszteségek csökkentésére, és á termelés során keletkezett melléktermékek hasznosítására. Sokan ezt lealacsonyítónak vélik, pedig a holland, a dán és amerikai mezőgazdaság jól példázza, hogy semmi sem vész el, hazánkban viszont 9 millió tonna kukoricaszár terem évante, s ennek jó ha egyharmadát értékesítjük. A különböző termelési rendszerek tói a lényegüket kérjük számon, az olcsóbb termelést. A szakosítás sohasem gigantomániát jelent, hanem célszerű méreteket, a tájhoz idomítást. Csongrád megyében 1969től kezdve igazi, jó gazdálkodású év nem volt, elég csak megemlítenünk az 1970-es árvizet, a három esztendőben jelentkező súlyos belvízkárokat, amelyek a mezőgazdaság normális fejlődési ütemét lefékezték, s így akkor az országos átlagtól elmaradtunk, az üzemek között meglevó nagyságrendi méretek is erősen különböztek, \ Az elmúlt két évben leküzdötték a hátrányokat, a viszszahúzó tendenciákat felszámolták a közös gazdaságok, Sokat javultak a termelési mutatók, egyértelműen pozitívan ítélhető meg a megye tTvezőgazdaságának fejlődése. Két év eredménye már nem lehet véletlen, a hosszú távú bizonyítás ezután következik. Csongrád megye mezőgazdasága képes tartani jó helyét, s tovább javítani pozícióját a hazai és nemzetközi piacokon. Sz. Lukács Imre Téglagyári rekonstrukció Elkészült a 7600 négyzetméter alapterületű gyártócsarnok a soproni téglagyárban. A létesítményt az idén megkezdett 200 millió forint költségű rekonstrukció keretéilen építették Fedél alá kerül a gyártási folyamat s ezáltal télennyáron. az időjárástól függetlenül dolgozhatnak. A rekonstrukció eredményeként évente 30 millió, kisméretű téglát gyárt a soproni gyár.