Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

3 Vasárnap, 1977. november (5. Díszünnepség a Szegedi Nemzeti Színházban A Magyar Szocialista Munkáspárt Csong­rád megyei és Szeged városi bizottsága, a Csongrád nftegyei tanács és Szeged megyei varos tanácsa, a Hazafias Népfront Csong­rád megyei és Szeged városi bizottsága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tegnap, szombaton este díszünnepséget rendezett a Szegedi Nemzeti Színházban. A színháztermet munkások, szövetkezeti parasztok, értelmi­ségiek, az üzemek, intézmények képviselői, társadalmi és tömegszervezetek vezetői, a forradalmi munkásmozgalom veteránjai, az évforduló alkalmából kitüntetett dolgozók töltötték meg. A díszünnepség elnökségé­ben helyet foglalt Tóth Szilveszterné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, dr. Németh Lajos, az MSZMP Csongrád me­gyei bizottságának titkára, dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke, dr. Pelri Gábor, az Elnöki Tanács tagja. Török József, a Szeged városi pártbizott­ság első titkára, Papp Gyula, a szegedi vá­rosi tanács elnöke, Jáhni László, az MSZMP szegedi járási bizottságának első titkára, dr. Ágoston József, a Szakszerve­zetek Csongrád megyei Tanácsának vezető titkára, dr. Antalffy György, a JATE rek­tora. országgyűlési képviselő, Bódi György, a KISZ megyei bizottságának első titkára, özv. Dáni Jánosné veterán, dr. Fülöp Já­nos. az MSZBT vezetőségi tagja. Fekete Valéria, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola KISZ-bizottságának titkára. Gál István munkás, állami díjas olajipari szocialis­ta brigádvezető. Juhász. Sz. István, 8 Pankotai Állami Gazdaság állami díjas szocialista brigádvezetője, Kaj­ái Ferenc, a szegedi honvédhelyőrség parancsnoka, dr. Kelemen Miklós vezérőr­nagy, a Csongrád megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője. Kovács íren, a Kender­fonó és Szövőipari Vállalat munkásnője, a Munka Érdemrend bronz fokozatával ki­tüntetett ötszörös Kiváló Dolgozó, dr. Ko­vács Józsefné pedagógus, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, Laczi István munkás, a gumigyár állami díjas szocialista brigád­jának vezetője. Mákos István, a megyei munkásőrség parancsnoka. Molnár Ferenc, a DÉMÁSZ állami díjas szocialista bri­gádjának vezetője. Mohuír Judit, a Papri­kafeldolgozó Vállalat munkásnője. Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának titkára, Sípos Mihály, a DÉLÉP igazgatója, Sőregi Ferenc, az ÉLIKER párttitkára, Tombácz Imre veterán, Tóth Béla író. a Somogyi­könyvtár igazgatója. Verők Ernőné, a Fel­szabadulás Tsz párttitkára, dr. Wollemann Mária, az MTA Biológiai Kutató Intézeté­nek tudományos kutatója, valamint a ha­zánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok meghívott képviselői. Az ünnepség nyitányaként a Szegedi Szimfonikus Zenekar a magyar és szovjet himnuszt játszotta, majd Papp Gyula, az ünnepség elnöke köszöntötte a meghívotta­kat. Ezután Török József mondott ünnepi beszédet A megemlékezés első része az Internacionáléval végződött, majd művészi emlékműsor következett A Szegedi Nem­zeti Színház művészei részleteket adtak elő Gyurkó László Lenin, Október című mű­véből. KádárJános beszéde Kijevben Török József beszéde Az ünnepség szónoka elöl­járóban szólt a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom jelentőségéről. Hangsúlyozta, hogy 60 évvel ezelőtt a tár­sadalmi fejlődés új szakasza kezdődött. Lehetővé vált a kizsákmányolástól mentes társadalom építése, az anya­gi és szellemi értékeknek a társadalom és az ember szol­gálatába állítása. A történe­lem igazolta és a haladó vi­lág közvéleménye ma már széles körben felismerte, hogy a kapitalizmus nem utolsó állomása az emberiség történetének. A jövő tovább fogja igazolni, hogy kizsák­mányolók nélkül lehet iga­zán magasabb szintű, korsze­rű társadalmat építeni és fej­leszteni. A szocialista forra­dalom a dolgozó népet emel­te hatalomra, teremtett fej­lett gazdaságot, magas szint­re emelte a dolgozó ember értékét és életszínvonalát. A kultúrát, a tudományt az emberiség szolgálatába állí­totta. A Szovjetunió hat év­tizede igazolja azt a nagy változást, mely a belső fej­lődésében végbement. Meg­erősödött a szovjet gazdaság, a termelés nagymértékben emelkedett, a világ ipari ter­melésében vezető helyre ke­rült és ipari nagyhatalom­má vált. A továbbiakban megálla­pította: — A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzel­me új helyzetet teremtett a viálgopiltikában is. Nagy ha­tással volt és van a nemzet­közi élet alakulására. Ez azt is jelentette, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalomig uralkodó és a világ fejlődését meghatározó tőkés viszonyok e területen is el­vesztették egyeduralmukat. Lenin a forradalom másnap­ján első kérdésként a béké­ről tartott beszámolót. Ez a dokumentum azt bizonyítja, hogy a fiatal szovjet állam már szülelesének első nap­jaiban szembefordult az im­perialista politikával és a politikát szolgáló háborúk­kal. — Ez a politikai fő irány­vonala valósul meg ma is — mutatott rá —, mert teljes őssznangban van az emberi­ség érdekével. Csak ezek az e!v»k ha'j1"! át hat évtizede a Awv>t'irió politikáját, az embniseg. a béke és a szo­cuikzmus véde'mében. Az e!óa<' á szóit arról is, hogy a N*.:y Október mi­képp hatott a magyar nép útirori törtenetére. — 1913 őszen a magyar dolgozók leghaladóbb része, megértve Lenin forradalmi eszméit, annak célját a ha­ladás ügye mellé állt. A pol­gárháború éveiben Oroszor­szágban levő magyar hadi­foglyok — számuk megköze­lítette a százezret — önkén­tesen fegyvert fogtak, s har­coltak a forradalom győzel­méért az intervencióval szemben. Idehaza 1918 no­vemberében meghalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja, s ez a magyar mun­kásosztály nagy győzelmét jelentette. A párt szervezte, vezette a forradalmi erőket a Tanácsköztársaság megte­remtéséért. A Tanácsköztár­saság leverésé után is a ta­nácshatalom, a szocialista forradalom eszméje mélyen élt és megmaradt népünk szívében, bízva abban, hogy a szocialista forradalom győz­ni fog Magyarországon is. A továbbiakban kiemelte: — A felszabadulás adta lehetőséggel a magyar nép élni tudott, a párt vezetésé­vel hozzáfogott a romokban heverő ország újjáépítéséhez, az életet teremtő munka megszervezéséhez. E felada­tokhoz is a Szovjetunió nyújtott nagy segítséget, mint ahogy segítséget ka­punk napjainkban is a fej­lett szocialista társadalom építéséhez. Török József végül ezeket mondotta: — Ma ünnepel az egész haladó világ és bizakodva tekint a Szovjetunióra. Tisz­telettel adózik a Téli Palotát, a régi világot ostromló és megdöntő szovjet munkás­osztálynak, pártjának, mely lelkesítője és szervezője volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, és ma is szervezője, lelkesítője, irány­mutatója a kommunizmus építésének. Szeretettel és tisz­telettel adózik a haladó világ a forradalom második nem­zedékének, akik Moszkva alatt a Volgánál megállítot­ták, majd hosszú harcban szétverték a náci imperialis­ta erőket. Megvédték az első szocialista államot, bástyát emeltek az emberi haladás védelmének. A nemzetközi munkásosztály a forradalom ünnepén bizalommal tekint azokra az eredményekre, amelyeket a szovjet nép elért gazdaságának fejlesztésében. Hatvan év alatt a Szovjet­unió nagy gazdasági, politi­kai, kulturális és tudományos sikereket ért el; gazdaságilag és katonailag is világhata­lommá vált. — Tisztelettel emlékezünk azokra a hősökre, akik fel­szabadították hazánkat, har­coltak függetlenségünkért, népünk szabadságáért, lehető­séget biztosítottak szocia­lista társadalmunk építésére. — Ünnepelünk mi is itt. Szegeden. Tisztelettel kö­szöntjük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom útját járó, a kommunizmust építő Szovjetuniót. Köszöntjük a magyar forradalmárok nem­zedékeit, akik Október pél­dáját követve részt vettek a szocialista forradalom kiví­vásában, a szovjet állam védelmében. Köszöntjük azt a nemzedéket, amely a fel­szabadulás kezdetén nagy erővel fogott hozzá az ország újjáépítéséhez. Köszöntjük a fiatalabb nemzedéket, amely munkával, tanulással, helyt­állással az idős nemzedék­kel együtt dolgozik és részt vesz szocialista céljaink meg­valósításában. Hétfőn Holnap, hétfőn Szegeden koszorúzási ünnepségeket tar­tanak. Az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Csongrád megyei és a Szeged városi tanács, a Hazafias Népfront me­gyei és Szeged városi bizottsága a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évfordulóján koszorúzási ünnepséget ren­dez a Széchenyi téri és a Dugonics temetőben levő szovjet hősi emlékműveknél, valamint a Lenin-szobornál. A Szé­chenyi téri emlékműveknél november 7-én, holnap 11 óra­kor, a Dugonics-temetőben délelőtt 10 órakor, a Lenin-szo­bornál 11 óra 30-kor koszorúznak. (Folytatás az 1. oldalról.) meg elóször a gyakorlatban az új társadalmi rendet. A szovjet valóság hat évtizede, a hősies harccal és munká­val létrehozott hatalmas gaz­dasági, szociális, tudományos és kulturális vívmányok, a kommunista építés újabb eredményei, mind a szocia­lista társadalom magasabb­rendűségét bizonyítják. A szovjet népnek az új társa­dalom építésében elért ki­magasló sikerei meggyőzően tanúsítják, hogy csak a szo­cializmúsban valósulhat meg mindaz, amit a legnagyobb gondolkodók az emberiség javára és boldogulására va­laha is elképzeltek. A mai Szovjetunió helyze­tét már alig valamiben le­het összehasonlítani az egy­kori cári Oroszország viszo­nyaival. A szovjet népgaz­daság egy év alatt az 1913. évi nemzeti jövedelemnek 68-szorosát állítja elő, és en­nek megfelelőek az eredmé­nyei az élet minden terüle­tén. A szovjet nép senkitől semmit nem kapott ingyen, amije van, azt áldozatos munkával, példátlan erőfe­szítéssel teremtette meg ma­gának, hősies harcban vívta ki és védte meg. A szovjet nép méltán büszke eredmé­nyeire, mint ahogy büszke azokra a világ minden ha­ladó embere. A nagyszerű vívmányok híven visszatükröződnek a Szovjetunió új alkotmányá­ban, amely messzemenően és sokoldalúan biztosítja a szovjet emberek kiterjedt jo­gait és egyben kifejezi a Szovjetuniót alkotó köztár­saságot, népek és nemzetisé­gek szilárd egységét. Mi, magyarok lelkesedéssel üd­vözöljük szovjet testvéreink történelmi vívmányait, gra­tulálunk a hatalmas ered­ményekhez és szívből továb­bi, még nagyobb sikereket kívánunk saját boldogulá­sukra, az emberiség javára. Elvtársak! Scserbickij elvtárs beszé­de jól tükrözte azt a törté­nelmi fejlődést, amelyet a Szovjetunió testvéri népei­nek sorában az ukrán nép elért. Az elmúlt hatvan esz­tendőben felvirágzott Szov­jet-Ukrajna gazdasági élete, nemzeti kultúrája. A szocializmus világrendszerré vált A magyar nép nagy ér­deklődéssel figyeli és jól is­meri Szovjet-Ukrajna életét, lendületes fejlődését, nagyra becsüli az ukrán nép jelen­tékeny hozzájárulását a nagy haza, a Szovjetunió erejé­nek és hatalmának növelé­séhez, a kommunizmus épí­téséhez. Szovjet-Ukrajna ma úgy él dolgozó népünk tu­datában, mint a hatalmas ipar, a korszerűen fejlett mezőgazdaság, az élenjáró tudomány és kultúra köz­társasága. Tudjuk, hogy Uk­rajna népgazdaságának va­lamennyi ága óriási fejlődést ért el az Októberi Forrada­lom óta. Szovjet-Ukrajna gazdasága ma már sok te­kintetben eléri a fejlett eu­rópai országokét, sőt, az egy főre jutó nyersvas-, acél- és kőszéntermeiésben a legna­gyobb ipari hatalmak előtt iár. Emellett sikeresen' foly­tatódik a közfogyasztási cik­keket gyártó ágazatok és üzemek fejlesztése. A világszerte híres ukrán mezőgazdaság is nagyszerű eredményeket ér el. öröm­mel hallottuk, hogy Ukrajna gabona-, cukorrépa , hús- és tejtermelése ma már a több­szöröse a háború előttinek, és a most záruló gazdasági évben is nagyot fejlődött az ukrán mezőgazdaság: sike­resen teljesítettél: o betaka­rítás nagy felc.de -j.it. Tud­juk, hogy az idén niinden eddigit túlhaladó, rekord­mennyiségű gabonabeszol­gáltatást teljesítettek, ame­lyért magas elismerésben ré­szesültek. A jó szomszédság nevében üdvözöljük az építőmunká­ban elért nagyszerű eredmé­nyeiket. Szovjet-Ukrajna jö­vője további nagy fejlődést, még szebb távlatokat ígér. A Nagy Október évforduló­ján a magyar nép ujaob, lti­emelkédő sikereket kíván Ukrajna népének, minden dolgozójának. Elvtársak! A világ 1917. november 7-e, a szovjet forradalom győzelme óta-alaposan meg­változott. A második világ­háború tüzében megsemmi­sült az imperializmus legag­resszívabb ereje, a fasiszta államok tömbje. Az első szo­cialista ország létrejöttét kö­vette a többi, a szocializmus világrendszerré vált. A gyar­mati rendszer összeomlott. Amikor a szovjet nép el­sőként, egyedül hozzáfogott, hogy egy országban felépít­se a kizsákmányolástól men­tes szocialista rendszert,, va­lójában utat tört az emberi­ség számára. De történelmi küldetését még ez az önma­gában hatalmas tett sem me­ríti ki. A Szovjet Népbizto­sok Tanácsa, amelynek első elnöke Lenin volt, működé­sének első napjától kezdve deklarálta a népek jogát a szabadsághoz és a békéhez. A Szovjetunió azóta is hí­ven és következetesen ezt a politikát követi és most az új alkotmányban ismételte.n és ünnepélyesen kinyilvání­totta, törvénybe iktatta. A Szovjetunió erkölcsi és anya­gi erejének, békepolitikájá­nak óriási és kimagasló sze­repe van abban, hogy az utóbbi években megtört a hidegháború, tért hódított az enyhülés, a különböző tár­sadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, és reális cél lehet az embe­riség számára egy új világ­háború kirobbantásának megakadályozása. A jelenlegi helyzetben, amikor a kapitalizmus álta­lános válsága elmélyült, amikor a népek sem a régi, sem álcázottabb újabb for­májában nem tűrik továbbá gyarmati elnyomást, a fajül­döző rendszereket, amikor hatalmas tömegpusztító fegy­verek vannak felhalmozva, a kiutat és a reménységet a társadalmi haladás és a tar­tós béke jelenti az emberi­ségnek. Ebben a helyzetben a népek, a különböző színű, nemzetiségű és gondolkodá­sú dolgozó emberek növek­vő számban és szimpátiával fordulnak a szocializmus és a béke eszméjét megtestesí­tő első állam, a Szovjetunió felé. Elvtársak! A magyar nép, a testvéri szovjet néppel együtt, mint saját ünnepét köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 60. évfordulóját. A Nagy Október eszméi­nek hatására a magyar pro­letariátus az elsők között kö­vette oroszországi osztály­testvéreinek a példáját, és 1919 tavaszán kikiáltotta a Magyar Tanácsköztársaságot. Az első magyar szocialista forradalmat eltiporta a nem­zetközi reakció. A magyar nép legjobbjai azonban az elnyomatás negyedszázada alatt is reménységgel tekin­tettek a Szovjetunióra. Nem­hiába, mert a hitleri fasiz­must szétzúzva a dicsőséges szovjet hadsereg a mi ha­zánkat is felszabadította. Népünk elmúlhatatlan hálát érez a szovjet hősök iránt, akik súlyos véráldozat árán hozták el nekünk a szabad­ságot. A magyar nép élni tudott a szabadsággal: győzött ha­zánkban a szocialista forra­dalom, Magyarországon ma a fejlett szocialista társada­lom épül. A lakosság életkörülmé­nyei — a szoci lizmus ter­mészetéből fakadóan — rendszeresen javulnak és megfelelnek gazdasági fej­lettségünknek. Tareaaal­munk előrehaladásával össz­hangban fejlődik hazánkban a szocialista demokratizmus, a szocialista tudat és köz­gondolkodás. Munkásosztályunk, népünk nagy és nehéz megpróbálta­tásokon ment át, de a törté­nelmi küzdelem eldőlt: tár­sadalmunk, hazánk vissza­vonhatatlanul a szocializ­must választotta. A Magyar Népköztársaság rendíthetet­lenül halad azon az úton, amelyet számára is a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom nyitott meg. Közös úton — több mint három évtizede Elvtársak! Barátaink! A lélekszámban kis ma­gyar nép sok évszázadon át magára hagyatva, ellenségei­vel viaskodva állt a törté­nelem viharában. Sorsában az hozott döntő fordulatot, hogy immár több mint há­rom évtizede a vele közös úton haladó, azonos érdekű és törekvésű szocialista né­pek családjába tartozik. Ki­emelkedő fontosságú sza­munkra a magyar—szovjet barátság és együttműködés amely nemzeti függetlensé­günk, szocialista fejlődésünk és békénk legfőbb támasza A magyar—szovjet barát­ság ezerszálú kötelék, amely a közös, lenini eszméktől s politikai célok és elvek azo­nosságán át a legkézzelfogha­tóbb együttműködésig éle­tünk minden területét átszö­vi. Jóleső érzés itt arról szól­nom, hogy a magyar—szőttjei együttműködés számos élő kapcsolata fűz össze bennün­ket a szomszédos Szovjet­Ukrajnával. Sokoldalú az együttműködés a magyar és az ukrán dolgozó emberek között: .hat magyar megye testvérkapcsolatokat ápol a herszoni, a kárpátontúli, a krimi, a lvovi, az odesszai és a vorosilovgrádi területtel. Erőt és önbizalmat ad szá­munkra, hogy a szovjet nép őszinte, önzetlen, internacio­nalista barátságára mindig számíthatunk. Ez a testvéri barátság kiállta az idő pró­báját, kitéphetetlenül él né­pünk szívében és értelmében. Azt kívánjuk — és mindent meg is teszünk érte —, hogy a magyar—szovjet barátság a szó teljes értelmében örök és megbonthatatlan legyen! Kedves Elvtársak! Kedves Ukrán Barátaink! Szeretném megismételni, hogy nagy örömmel tettünk eleget meghívásuknak. Jóleső érzés számunkra, hogy ma együtt ünnepelhetünk Önök­kel, s hazatérve hírül adhat­juk: akárcsak az egész szov­jetország népei, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársa­ság népe is erejének és fej­lődésének teljében folytatja a kommunizmus építésének nagy művét. Kívánok újabb nagy Sikereket a testvéri uk­rán népnek. Kívánom, hogy áldozatkész munkájuk nyo­mán tovább virágozzék szü­lőföldjük, erősödjék és gaz­dagodjék köztársaságuk, Szovjet-Ukrajna. Éljen a Szovjetunió és di­cső kommunista pártja, éljen a nagy szovjet nép! Éljen az Ukrán Kommu­nista Párt. virágozzék Szov­jet-Ukrajna! Éljen a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság! Éljen a szocializmus és a béke! Kádár János nagy tapssal fogadott beszédét követően az ünnepi ülésen felszólaltak a Nagy Októberi Szo-nalista Forradalom 60. évfordulójá­nak tiszteletére indított mun­kavemen/ kiválóságai, élen t-.rd dolgozók. 4? z ünnepi ül-St hangve-­sen.v és díszvacsora követte. Kádár János és felesége, valamint Magjai József a ke­só esti í-ál.Pu/i vonattal vtsz­jzaindult i,«aszkvába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom