Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
12 Vasárnap, 1977. november 20. Kamásnis angyal E3B00 Víztároló a Gellérthegyen ELEKTROTECHNIKAI KONFERENCIA SZEGEDEN A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Csongrád megyei csoportja fennállásának 25. éves jubileuma alkalmából november 22—23án. kedden és szerdán konferenciát rendez Szegeden, a Technika Házában. A rendezvénysorozat központi témája az áramszolgáltató vállalatok üzemirányításának technikai fejlesztése lesz. Az előadások Idején a Technika Háza (Kígyó u. 4:) előcsarnokában kiállításokat is rendeznek, ahol a Villamosenergiaipari Kutató Intézet telemechanikai berendezéseit és a Magyar Kábelművek szegedi gyárának koaxiális és nagyfrekvenciás kábeleit is megtekinthetik az érdeklődők. Ideges emberek — Maga lesz itt a hivatalzegcd. Én vagyok a főnök. Ideges ember vagyok, ha intek, maga azonnal idejön. — Értem. Én leszek a hivatalsegéd, maga pedig a főnök. De én is ideges ember vagyok. Ha intek, akkor nem megyek. ORVOSI ELŐADÁS A három alsóvárosi Vöröskereszt-alapszervezet holnap, hétfőn délután 5 órakor előadást rendez a népfront Rákóczi utca 11. szám alatti körzeti székházában. Az orvosi előadást dr. Agócsi János tartja Miért vagyunk idegesek? címmel. BIOI.ÖGIAI SZABADEGYETEM A szemészeti klinika előadótermében tartják meg ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a biológiai szabadegyetem következő előadását: dr. Megyeri János főiskolai tanár a természetes és a mesterséges környezetvédelemről tart beszámolót. IBOLYÁK Az ország legészakibb részében. Borsodban a szokatlanul hosszan tartó, enyhe, őszi időjárás „másodvirágzásra" késztette a jellegzetesen tavaszi virágokat. Sárospatakon, a Bodrog mentén levő családi házak több kiskertjében kinyílott és tavaszi pompában virágzik az ibolya. A mi milánói parkunk leírására nom térek ki, hanem legott áttérek arra a két munkanélkülire, aki ezen a fagyos reggelen egy padon kuporgott. Hangulatuk — mint az olvasó könnyen megértheti — nem volt túlságosan rózsás: a fagy nem pótolja a munkát, a munkakeresés gondjától pedig aligha melegszik fel az ember. Nem voltak toprongyosak — éppen ellenkezőleg. Sőt, valami választékosság is megfigyelhető volt raj luk: nadrágjuk még nem kopott el és éle remekül vasalt, felöltőjük vékony prémmel bélelt és teljesen megfelel a divatnak — a tavalyelőttinek. Egy szó, mint száz: olyan munkanélküliek voltak, akik még szégyellik szegénységüket. És ezt persze azonnal felismerte az a kamáslis úriember, aki ebben a pillanatban érkezett hozzájuk. Méltóságteljes tartású, önérzetes férfi volt, odalépett a padon kuporgókhoz, és így fűzte a szót: — A szegénység... bizony, érthető... Önök munkát keresnek — bizony, nyomban rájöttem erre. Legyen bármilyen kereset, csak valami jusson a családnak... Magam is belekóstoltam ebbe... És azt hiszem, segíteni tudok. A két szegény ember, aki mindig úgy gondolta, hogy az angyalok meg miegymás — mindez dajkamese a kis kölykök ámul tatására; kamásnis angyalok meg aztán semmi esetre sincsenek És lám, most egy igazi angyal állt előttük, aki fehér szárnyait gondosan a meleg felöltője alá igazította, kezében pedig tekintélyes bőr aktatáska volt, tele megannyi csodával... — Nos hát, signori, én munkát tudok adni önöknek, mégpedig állandót. A pénzügy-igazgatóságon. Éppen új személyzetet vesznek fel. Tudják, adóemelésre készülünk, az adók haladéktalan beszedéséhez pedig erélyes tisztviselőkre van szükség... — Éljenek az adók! — kiáltottak fel a leendő erélyes tisztviselők, és mentőangyaluk után szegődtek. S hamarosan már felfelé haladtak egy zord homlokzatú és nem kevésbé zord külsejű épület lépcsőjén. — Itt várjanak — szólt a kamásnis angyal, s bevezette őket egy szobába. — Okvetlenül orvosi vizsgálaton kell átesniük. Nálunk ez a szokás. Ha nem szenvednek semmilyen komoly betegségben, akkor az egészet üres formaságnak tekinthetik. De ha valamilyen panaszuk van, akkor inkább mondják meg azonnal... — Makkegészségesek vagyunk! — kiáltották egyszerre a leendő adószedők. — Ez remek, vetkőzzenek le, nem akarom zavarni magukat. És az angyal csendesen eltávozott, s betette az ajtót maga mögött. Ing, zakó, nadrág és minden más — egytől egyig a padra röppent. A tarka ruhakupac egyre nőtt. Néhány perc múlva az angyal újra benézett a szobába. — Készen vannak? Nagyszerű, menjenek át a szomszéd szobába, mindjárt szólítja önöket az orvos, már megbeszéltem vele. A két cimbora átballagott a szomszéd szobába és várt. Eltelt öt perc, eltelt tíz. eltelt félóra. Amikor már egészen elkékültek a hidegtől, kinyílt az ajtó, és a küszöbön megjelent a portás. — Mit csinálnak itt? — dünnyögte ijedten. — M-mi... az... o-orvost v-várjuk — motyogták fogvacogva a leendő adószedők. — Segítség! — kiáltott fel a portás. — örültek! Mint a kedves olvasó már valószínűleg kitalálta, a kamásnis angyal nyomtalanul eltűnt. Persze, a ruhákkal együtt. Egy óra múlva a két kárvallott flótás rongyokba bugyolálva — ame'yeket a portástól kaotak — kioldalsott az utcá-a. A pénzügv-igazgatóság súlyos aitaia hangos koppanással csapódott be mögöttük. Egy arra haladó járókelő együttérző pillantást vetett rájuk, s ezt dünnyögte: — Istenem, hová jutnak a becsületes adófizetők... Achille Campanlle A terveknek megfelelő ütemben halad a gellérthegyi kétszer 40 ezer négyzetméteres ivóviztároló medencerendszer építése. Az első medence már elkészüli, s ez a Jövő évben már bekapcsolódik a Belváros nyárt ivóvíz-ellatásába. Képünkön; Az épülő víztároló részlete KI MINEK MESTERE? A Szegedi Orvostudományi Egyelem és a megyei tanács vb egészségügyi osztályának szervezésében november 18-án, pénteken rendezték meg a gyermekklinikán a megye laboratóriumi asszisztenseinek és KöJÁL-ellenőreinek vetélkedőjét. A Ki minek mestere ?vetélkedő három kategóriájában Vass Valéria (Csongrád megyei KÖJÁL). Szűcs Sándorné (I. Sebészeti Klinika) és Dobos Mária (Szeged. kórház) lett a győztes, ők hárman vesznek részt az országos döntőn. KLUBPROGRAM Az építőipari szövetkezet Lenin körúti klubjában az Ady-évforduló alkalmából dr. Kovács Miklósné tart előadást holnap, hétfőn este 6 órakor. Az érdeklődők hanglemezről Latinovits Zoltán előadásában hallgathatnak Ady-verseket. TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A Pest megyei tanács végrehajtó bizottsága természetvédelmi területté nyilvánította Csömör határában elterülő legelőt. A 26,7 hektár nagyságú lápos rétről a szakemberek megállapították, hogy az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb botanikai ritkaságokkal rendelkező felfedezése. Jellemzője a rence- és békaszőlőfajokból összetevődő hínárvegetáció. A növényzettel borított tózegmohás rész úgynevezett úszóláp,, alatta csaknem 2 méter mélységű víz van. Védetté nyilvánítását a rendkívül értékes növényzeten kívül a terület tájképe indokolja, ugyanis a patak mentén húzódó üde rét és az öreg fűzfák csodálatosan szép látványt nyújtanak. 4-9° Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, szórványosan átfutó eső, néhány helyen hózápor. Többfelé élénk, időnként erős nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap plusz 4— plusz 9 fok között. LOTTÖTAJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 170 fogadónak volt, nyereményük egyenként 41 ezer 98 forint. Három találatot 13 299 fogadó ért el, nyereményük egyenként 283 forint. A icátta'alatos szelvények száma 335 411 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. A nyercménvek az illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. VETÉLKEDŐ ENERGETIKUSOKNAK Az energiafélék ésszerű, gazdaságos és takarékos fölhasználása valamennyiünk érdeke. Hasznosnak ígérkezik tehát a Ki mit tud a takarékos energiagazdálkodásról? elnevezésű vetélkedő. amelyet az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület rendez. A Dél-alföldi elődöntőre —, amelyet az ETE megyei csoportja rendez — november 29-én délután kerül sor Szegeden, a Technika Háza földszinti nagytermében. A résztvevők: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye vállalatainak, intézményeinek energetikusai és más energiagazdálkodással foglalkozó szakemberei. A legjobb eredményt elérők pénzjutalmat kapnak, s az első húsz helyezett indulhat a jövő áprilisban, Budapesten tartandó országos döntőn. A vetélkedő elsősorban azért hasznos a szakemberek számára, mert elősegíti továbbképzésüket. így üzemi feladataik megoldását. Gyászközlemények Mély fájdalommal ttuiaöuik, hogy a szeretett édesanya, nagymama. KOTORMANY GYULÁNK Török Rozália életének 83. évében rövW szenvedés után, nov. 18-á.n elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászold család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. VIRAY KAROLYNÉ Szász Hona meghalt. Temetése november 23-án 11 Órakor lesz a Bélvárosi temető kupolájából. A gyászold család. T. 21 287 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretest testvértinik, SÁNDOR JULIANNA, életének 72. évében hcsszú betegség után csendesen elhunyt. Temetése november 22-én 19 Órakor lesz a Dugonicstemető ravataloz ójából. Gyászoló testvérei. Gál u. 5. T. 21 296 Szomorú 6zívvel tudatjuk mitradiazcMcal, alkik ismerték és szerették, hogy a legdrágább édesanya, nagymama és testvér, DR. MICHAILOVITS LEHELNE Kristó Nagy Klára november 18-án, 68 éves ikorában elhunyt. Temetése hamvasztás után Szentesen lesz. A gyászoló család. Mély fájdalommal ezúton tudatjuk, hogy édesanyánk, nagyi-mamánk, dédmagymiamánk, ÖZV. PETYKO KAROLYNE Vecsernyés Luca életénrók 81. évében november 18-án elhunyt. Temetése november 23-án (szerdán) IS óraikor lesz az ÜJ szegedi temető ravataloaójáíbóL A gyászoló család. 38 971 NYUGDÍJASTALALKOZÓ A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemében idén is fogadták a nyugdíjas dolgozókat, egyúttal búcsút vettek azoktól, akik ebben az évben fejezték be munkájukat. A 120 idős embernek Juratovics Aladár üzemvezető köszönte meg az olajmezőn végzett munkát, és ismertette az eredményeket. Az idén nyugdíjba vonult 32 dolgozó pénzjutalmat kapott. Különösen nagy elismerést érdemel Tóth József gépkocsivezető négy évtizedes olajioari munkája és Péter Lajos 31 évi tevékenysége. A találkozó alkalmával ellátogattak a nyugdíjasok egykori munkaterületükre; végül vacsorával kínálták őket. FILMEK A FJORDVIDÉKRÖL Fjordvidék címmel Wirth István vetíti le amatőríilmjeit holnap, hétfőn délután 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban, LOPOTT JARMLIVEL — ITTASAN A 19 éves Pataki Tamást (Szeged, Rókusi feketeföldek 30.) már két ízben ítélték szabadságvesztésre. Legutóbb lopás miatt kellett 10 hónapot letöltenie. Büntetéséből ez év szeptember 28án feltételesen szabadult. Az előírt magatartási szabályokat nem tartotta be. Október 25-én ittasai) járta a várost, s a Bodzafa utca 3. szám alatti udvarából magával vitt egy lezáratlan segédmotor-kerékpárt. A lopott járművel közlekedett, a rendőrjárőr tetten érte. A szegedi járásbíróság Pataki Tamást 20 hónapi szigorított börtönbüntetésre ítélte, és két évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet jogSZOMBATI PIACI ARAK A vágott csirke kilóját 39, az élőét 32, az élő tyúkét 27, a tojás darabját 1,80—2, a burgonya kilogrammját 3—5, a sárgarépáét 3,50—4,50, a gyökérét 5—6 forintért lehetett kapni a tegnapi piacon. A vöröshagymát 5—6. a fejes káposztát 2—2,50, a kelkáposztát 4—5, a saláta darabját 1,50—2. a karalábé kilóját 2—5, a karfiolét 5—6, a paradicsomét 10—12. a zöldpaprikáét 8—15 forintért kínálták. A főzőtök kilójáért 5. a retek csomójáért 1,50—2. a fokhagymáért 18—22, a parajért 10 —14. a sóskáért 14. a gombáért 40—50 forintot kértek. A téli alma 3—7, a nyári alma 3—4, a körte 10 —14. a szőlő 8—20, a dió 22 —24. a száraz bab 24—26, a savanyú káposzta 8—10, a mák literje 45 forint volt a szombati piacon. Szabónál SZAVALÓVERSENY Az Ady-centenárium alkalmából megyei szavalóversenyt rendez a KISZ megyei bizottsága és a MÉSZÖV ifjúsági bizottsága. A szövetkezeti tagok és dolgozók részére hirdetett verseny ma, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. ET ÖADAS MAJAKOVSZKIJRÓL Az iordalmi szabadegyetem második előadása holnap, hétfőn este 7 órakor lesz a Somogyi-könyvtár olvasótermében. Dr. Bojtár Endre tudományos főmunkatárs' Majakovszkij és az európai avantgarde kapcsolatát elemzi. KISIPAROSOK TAGGYŰLÉSE A KIOSZ körzeti csoportja holnap, hétfőn délután 6 órakor tartja taggyűlését a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében. AZ ŰRKUTATÁS ÉS A FÖLD A Szegedi Akadémiai Bizottság klubjában rendezik meg holnap, hétfőn délután 5 órakor dr. Jákucs László egyetemi tanár előadását, melynek címe: Hogyan változtatta meg az űrkutatás a Földről kialakított tudománvos nézeteinket. Az előadást vetítéssel kötik össze. Vonulnak a vadludak Hadár-idegenforgalom A Balatonon megkezdődött a madár-idegenforgalom főszezonja: régen nem tapasztalt tömegben gyűltek össze a tavon az átvonuló madarak csapatai. Az utóbbi három napon valóságos vadliba-inváziót észleltek. Az északról dél felé húzódó vadludak valószínűleg megszakították útjukat és meglenték a balatoni madárszállókat, a csendes nr,. öblöket, a nádasszéli vizeket és a Kis-Balaton környékét. A vadludak éjjelente is igen nagy tömegben vonulnak a Balatonhoz, ahonnan gyakran tesznek kirándulásokat a környező vidékre. Tömegesen tartózkodnak a Balatonon különféle vadkacsafejták, s feltűnt az északi vizek jellegzetes lakója, a kontyos réce is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGY ISTVAN Főszerkesztő-hetvettes: SZ. SIMON ISTVAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8740 Szeged. Tanácsköztársaság útja II) - Telefon: 12-933 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky otea 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési dl) egy hónapra ío forint. - Index: 25 053 ISSN: 0133-029 a V