Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-19 / 272. szám
8 Szombat, 1977. november 19. Különös ajándék Minden azzal kezdődött: egy szép napos szombat délelőtt Kovács felesége ugy érezte, hogy kilencedik hónapban járó terhessége megérett a gyermek megszületésére. Mivel elsó alkalommal történt kis családjukban, hogy ilyen közel kerültek a létszámnövekedés lehetőségéhez, hát gyorsan cselekedtek: a beutalás után máris a szülészeten feküdt az asszony. Az egész rokonság, de főként Kovács és felesége, a leendő kismama, roppant szorongva várták a további fejleményeket. Nem annyira a szülés , tényétől, inkább az esetleges komplikációktól tartottak. Szerencsére, az orvos meggyőző, bátorító magatartása valamennyire feloldotta a görcsös szorongást. Vasárnap éjszaka azután elkezdődött az igazi, a döntő megpróbáltatás. A férj telefonon értesült a szülés megindulásáról, így a nagy esemény utolsó két óráját a szülőszoba előtti kis padon töltötte. Hétfőn, hajnali 3 óra 55 perckor fiú gyermekük született. Az öröm leírhatatlan, a hálapénz megszámolható volt. Másnap, látogatás előtt, összeült a családi tanács. Mit is kellene vinni a sokat szenvedett, de boldog anyukának? Ételt, italt, esetleg valami szép ékszert? Szó, ami szó, Kovács úr egy gyönyörű csokor virágot vett. Mi szebb, nemesebb, s olcsóbb ajándék képzelhető el egy ilyen nagy eseménynel, a líónap végén, fizetés előtt? Teive, amit az éjjeliszekrényen pompázó, kórtermet díszítő vörös szegíűcsokorról szövögetett, gyorsan szertefoszlott. Ugyanis már a kapuban közölték, hogy bármit vihet, de a szép csokrot nem viheti fel a feleségéhez. Amikor a miért után érdeklődött, a táblára bökött a portás: tilos, ki van írva! Szégyellte, hogy nincs meg a kellő olvasottsága a látogatásokhoz, de ritkán művelődik tiltó táblákból. Sebaj, a virág ugrott! Az ok a tisz>taság megőrzése, a virágok sok fertőzést terjeszthetnek. így hát üres kézzel, sűrű elnézések közt üdvözölte anyává lett feleségét. Kérdésére, hogy vajon mit szeretne kapni kárpótlásképpen a virág helyett, rövid és meglepő volt a válasz: — Most minden vágyam egy doboz rovarirtó, ha szeretsz, rögtön hozol az ABC-ből! — Tréfa, nem tréfa? Kovács hozott egy dobozzal. Szó nélkül átengedték a portán! De hát minek is a rovarirtó? Magyarázatképpen felesége és szobatársai elmesélték egy éjszakájukat, a sok egyforma közül. A lényeg a rengeteg csótányon, no meg az általuk keltett rettegésen volt: a virág által terjesztett fertőzéstől ilyen jól óvott intézetekben ugyanis szép kövérre hízott csótányok sétálnak a kórteremben, a szülőszobán, a gyermekágyas osztályon, mindenütt. A látogatási idő után Kovács visszakapta a portán a virágcsokrot. Otthon vette észre, hogy az egyik szegfűszirmon egy aranyos kis csótánybogár illegette magát. Másnap visszakérte feleségétől a Chemotoxot. Mészáros Tibor Versenyben — fűrésszel KITÜNTETÉSEK TAtlSADALMI MUNKÁÉRT A Műszaki és Természettudományi Egyesületek megyei szervezete tegnapi ülésén dr. Kovács Kálmán elnök a megyei emlékérem kitüntetést adta át kiemelkedő társadalmi munkájáért Czapáry Miklós főosztályvezetőnek. az MTESZ megyei elnöksége tagjának, Kiss Attila főmérnöknek a szövetség szentesi bizottsága titkárának és Tóth László vezérigazgatónak, a megyei szervezet társelnökének. ESZPERANTISTAK KITÜNTETÉSE A Magyar Eszperantó Szövetség szegedi területi bizottságát az Országos Béketanács a békemozgalomban végzett több évtizedes eredményes munkájáért emléklappal tüntette kl. ÁRAMSZÜNET Csütörtökön este 22 óra 30-kor az Északi városrészt ellátó nagyfeszültségű kábel zárlatos lett, kikapcsolt. Az áramszünet a háromszázas epületek hagy részét érintette. A DÉMASZ szakemberéi még aznap éjszaka hozzáláttak a hiba javításához; s megállapították, hogy a DÉLÉP munkagépe megsértette a kábelt, ez okozott áramszünetet. A szerelők a hiba elhárításán egész éjszaka dolgozlak, s így pénteken 13 óra 30 perckor a kérdéses körzetben ismét megindulhatott az energiaszolgaitatás. Felhőátvonulások Várható időjárás ma éstig: felhőátvonulások, elszórtan futó záporral, hózáporral. Többfelé élénk, időnként erős északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4—8 fok között. A lottó nyerőszámai: 3, 36, 41, 46, 56 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a Kunszentmártoniján megtartott 46. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húztak ki: 3, 36, 41, 46, 56. KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? A Ki tud többet a Szovjetunióról? és a Kl tud többet Odessza megyéről ? című vetél ketíösorozat megyei döntőjét holnap, vasárnap délelőtt 10 órától rendezik meg Hódmezővásárhelyen, az Ifjúsági Házban. A KISZ .megvei bizottsága, a HÖDIKÖT KISZ- és szakszervezeti' bizottsága és a vásárhelyi Ifjúsági Ház által közösen szervezett megyei döntőn az eddigi versenyeken legeredményesebben szerepelt 10 csapat méri össze felkészültségét. Az első három helyezést elérő csapatok tagjai odesszai utazáson vehetnek részt. SZEGEDI KÉPZŐMŰVÉSZEK SZABADKAN Szeged és Szabadka, a két testvérváros kulturális kapcsolatainak sorában kiemelkedő helyet foglal el a képzőművészeti kiállítások cseréje. A szegedi Képtárbanvasárnap nyílt meg két szabadkai képzőművész tárlata, holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor pedig a szegedi képzőművészek kollektív kiállítását nyitja meg a Szabadkai Városi Múzeum Képtárában Szelesi Zoltán művészettörténész. A kortárs szegedi képzőművészetet a szabadkai tárlaton 23 művész 45 alkotása reprezentálja. 1977. NOVEMBER 19., SZOMBAT - NÉVNAP: ERZSÉBET A Nap kel 6 óra 35 perekor, ós nyugszik 16 óra 04 perekor. A Hóid kel 13 óra 11 perckor, és nyugszik 0 óra 09 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 133 cm (apadó). HETVEN EVE született Jonikovioh Ferenc (1907-1971) Kossuth-díjas költő és író. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 22.20: Haaaflas és forradalmi Este 7 őrsikor: Borisz Godonov dala* fesztiválja - Egressy-bórlet. BELGRÁD 2. KISSZINHAZ Délután 3 órakor: Julius Caesar — bérletszünet. MOZIK Szabadság: A tizenöt éves kapitány (színes, m. b. spanyol, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: A tizenöt éves kapitány (színes, m. b. spanyol), negyed 4 ómkor: Szivárvány (szines, szovjet mesefilm-összeállítás), fél o és háromnegyed 8 órakor: A szerelem rabja (színes, m. b. szovjet). Fáklya: A Seotlcmd Yard vendége (14 éven felülieknek, szines, m. 1). angol, 50 százalékkal felemelt helyárral, fél 3, háromnegyed 5 és 7 -órakor). Postás mozi: Dr. Mtaden (jugoszláv film, 5 órakor). Dugonics mozi (Kossuth l.ajos sgt. 53.): Bandit astrató (szines, spanyol Ilim, 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-esl este 0 órától reggel 1 óráig Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszt fel, sebészeti ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET November 36-ig, szombait 13 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz elléí esetére ügyeletes: I. és m kerület. Gyálarét. Klskundoroz.sma területén: dr Malcsay Ferenc állatorvos Lakása. Szeged. Szt László u. 23/A Telefon: 14-212. rt. kerület Algyő. Tápé területén : dr. Felber Ödön állatorvos. Lakása: Szeged. Debreceni u. 34/A. Telefon: 16-041. Szőreg Ulszentlván. Tlszaszlcet. Kiibekháza területén: dr Kis Albert állatorvos Lakása: Újszeged Közép fasor 21 Telefon: nincs Az állatorvos kiszállításáról i hívó fél- köteles gondoskodni 16.30: Vízilabda: Bajnokok kupája 17.30: Hét tevénan 17.50: Népi muzsika 18.35: Diake.ns — filmsorozat 19.55: Őrizzük meg a természetet (ism.) 20.00: Utolsó posta Zagreb 30.50: Otelló Tegnap Csengelén rendezte meg a Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság fakitermelő versenyét. Iiat erdészetből — Békés megyéből Gyuláról és Vésztőről, valamint Ásotthalomról, Kistelekről, Mindszentről és Szegedről — nyole, hárem-három fős csapat versenyzett, különféle szakmai és munkavédelmi feladatokat végrehajtva. A versenyzők motorfűrész-szereléstől kezdve, a fák „célba kidöntésén" át a gallyazásig, a szabásig, a darabolásig, különféle kategóriákban mérték össze tudásukat. A szakmai felkészültség és a minőségi munkavégzés szempontjából egyaránt roppant hasznos, érdekes versenyben egyénileg Tóth Lajos, a vésztői erdészet dolgozója, csapatban a gyulai gárda bizonyult legjobbnak. Képünkön: méretre, időre „szeletel" a kisteleki csapat Mely fájdalommal tudattuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testier. nagynéni és tiédmama, ARADI ISTVANNÉ Szabó Etel éleiének 82. évében hotztrt szenvedés után elhunyt. Temetése november 22-én 11 órakor lest a Dugonics-temető ravatalosolából. A gyáazolo csalad — Tápéi 11. 4(1. 21 294 Síomorii nívvel tudatjuk, hogy a félejlheirtlrn édesanya, nagymama, dcdm.-una, anyós, HEGEDŰS „ANOSNE Hegedűs Erzsébet életének 79. evében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 21-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 21 297 Mély fájdalommal tudattuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmaina, testvér, ÖZV. MÉSZÁROS JOZSEENÉ Molnár Mária életének 93. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 21-én 11 órakór leai a nitgonlrs-temetö ravatalozójából. A gyászoló család - Fclsöváros 134 B. n 286 Fájdalomtól porig sújtott szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább (eleség, édesanya, testvér, sóGyászközlemények gornő es keresztmama, SF.LLER ISTVANNÉ Szabó nona 1977. november 17-én életének 59. evében rövid szenvedés után örökre itthagyott bennünket. Temetese 1977. november 21-én du. 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló férje és gyermekei — Szeged, Móttas tér 24. 21 290 Mely fájdalommal tudatjuk, hogv a szeréteti fiú és testvér, IFJ. BALLA JÁNOS életének 26. évében tragikus körülmények kőzött elhunyt. Hamvasztás uláni hótsúrtatása november 22-én 15 órakor lpsz a Belvárost temető ravatalozójából. A gyászoló család - Gerle sor 32. 21 288 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek akik szeretett feleségem, SIMON JÖZSEFNÉ temetésén megjelenték, részvétükké! és vlráe galkkal mély fájdalmunkat rnyhtieni igyekezték. Gyászoló férje. Tudatjuk a rokonokkal. Ismerősökkel. volt munkatársakkal, hogy felejthetetlen halottunk, KATONA ISTVÁN ZOLTÁN hamvasztás utáni búcsúztatása 1977. november 21-én (hétfőn) délután 3 órakor lesz a Dugonicstemető ravatalozójából. A gyászoló család — Damjanich u. 2S ;A. 21) 9C)S Köszönetet mondunk mindazon ismerősöknek, barátoknak, a ház lakéinak és mindazoknak, ak'k felejthetetlen testvérünk, BF.NEPl'K ISTVANNÉ Sándor Anna búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló testvérei, Mária és Honka. j.) 9R9 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretelt férj édesapa, ; nagyapa, KOCSIS SAVANYA IM- i RE életének 56. évében november | 17-én hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Temetése novem- | ber 21-én (hétfőn) délelőtt 11 óra- i kor lesz a Mórahalmi temető ravatalozójából. A gyászoló esalád — Mórabalom, Csend u. 7. 20 970 SZÉKI PARASZTTANCOSOK SZEGEDEN Holnap, vasárnap délután 6 órakor, a Juhá-c* Gyito Művelődési Központban, az ÉDObZ isze^e-< i.a-v.-.ij'U.tes táncházában az érdeklődők először találkozhatnak személyesen széki paraszttáncosokkal. A Székről érkezett két táncospár három napot tölt Szegeden és a megyében, fellépnek az üllési művelődési házban, a hódmezővásárhelyi Ifjúsági Házban és Szegeden, a MÁV nevelőintézet Kollégiumában. A megyei Továbbképzési és Módszertani Központ által indított Táncház Stúdió első foglalkozásának is vendégei a széki paraszttáncosok. HAGYOMANYOK ÉS A JELEN A Hazafias Népfront városi elnöksége mellett működő Értelmiségi Klub hétfőn, november 21-én délután 6 órakor tartja soron következő összejövetelét a városi bizottság tanácskozó termében (Vörösmarty u. 3.) Sze'esi Zoltán művészettörténész tart bevezető előadást Szeged képzőművészeti hagyományai és a mai képzőművészet címmel. BUDAPEST 1. 7.59: Tévétorm (Ism.) 8.05: ITV: Osztályfőnöki óra 8.25: Ember es Föld — spanyol ismeretterjesztő rövjdfilmsoroza t 8.50: Mindenik! közlekedik (jsm.) 9.05: Volt egy-szer egy ház — 2. (ism.) 10.00: Vílágszlripod (ism.) 10.40: Nemzetközi slagerfesztivál 11.40: Játék a betűkkel (jsm.) 14.02: Valdiu képük — szovjet rövidfilm 14.30: Budapest útjain — 2. 14.40: Melyiket válasszam? — dok.-ülm 15.20: Hírek lf.25: Rovarok — ftrwwáa ismeretterj esető fiAmso.ro/ziat 16.00: Ritmikus .SportglminasztiikB X. Intervízáós Kupa — 1. nap 17.30: Grödená történetek NSZK ismeretterjesztő rövidfilm 18.00: Filmszem 19.00: Egymillió fontos hangjegy 19.IS: Cicavízió 19.20: Tívéto-rna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Gusztáv ét a következmények 20.05: Kojak — m. b. am-c-riíkal filmsorozat: Mielőtt az ördög megtudja 21.25: Régi idők focija magyar fi l/m 22.40: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 30.00: National Gallér)' — 7. 20.25: Flet. és halál a tóban NSZK rövidfilm 21.10: Tévéhíradó 21.33: Eurovízló Dalfesztivál 1077. 22.50: Doktor tojáshéj BELGRÁD 1. 13.25: Jugoszláv labdarúgómérkőzés 17.15: Külföldi do-k.-műsor 17.45 • Vetélkedő gy-c/rmelkeknek 18.45: Zenei klub '77 19.15: Rajzfilm 29.011: Humor 20.30: Boldog, oikl öljia/n, mimt Odüsszeusz — francia játékfilm KOSSUTH 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Marcella Főbbe- és LibertO de Luca énekel 9.30: Mindenki is-kolája 10.05: Versenyművek 10.59: A Rádiószínház bemutatója 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva . .. 12.45: Melódiako/ktél Közben: 1-3.30: Akik meUémyzsebbSI fizetnek 14.01: A mezőgazdasági muiYkásoik dalaiból. 14.30: Gyümölcstermesztés új utakon 15.05: Uj Zenei Újság 15.40: WtUi Borkovsky Joha.1111 Stnauss-műveket vezényel 16.00: 168 óra 17.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 16.40: Embermestik 19.40: A ..Mary Rogers" kapitánya — J&ck London elbeszélése 19.55: Nóták 20.45: A daléneklés mesterei 21.30: Gyulai Gaá: János: János vitéz szvit 22.25: A beat kedvelőinek 2.1.10: Századunk zenéjéből 0.10: Melódiákoktól PETŐFI 8.05: Bangó Margit ciganydalokat énekel 8.20: Tiz perc külpolitika (Ism.) 8.33: FúvósátiMttok 9.00: Válaszolunk hallgatóinknak 9.15: Népzenei Magazin 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Operetthárma.sok 12.33: Az orosz forradalom dalaiból 12.50: Munka nélkül nem jó 13.15: Faúré: c-moll zongora-négyes 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 14.55: Orvosok a mikrofon előtt 15.00: Verbunkosok, csárdások 15.33: Napraforgó 10.30: Éneklő Ifjúság 10.33: Sportkrónika 17.00: Ötórai tea 13.00: Közkívánatra! 20.07: Haydn: G-dúr szimfónia 20.33: Kulcs/keresők. Örkény István színműve 22.40: Régi híres énekesek műsorából 23.10: Stágermüzeam 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika 10.05: Gounod: FaustÖUelvonásos opera Közben : 11.02: Paul Éluard versei 13.39: Monteverdi müveiből 14.05: Zenekari muzsika 14.55: Slágerlista 15.30: Délutáni hangverseny. Póka Eszter énekel 16.39: A középkor alkonya 17.02: Arabella — Részi. 18.03: Gondolatjel 19.00: Uj Bach-kantáta lemezeinkből 20.02: Artúr Hublnsteln zongorázik 20.45: Dzsesszfelvételekből 21.24: A Prágai Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye ÍTÉLET A PÖLÖS-ÜGYBEN A szegedi megyei bíróság az 58 éves Pölös Józsefnél 8 évi, a 27 éves Molnár Gábornét. 8 évi, a 26 éves Pölös Teréziát 7 évi szabadságvesztésre ítélt'e, társtettességben elkövetett emberölés bűntette miatt. A büntetést szigorított börtönben kell letölteniük. A vádlottak, anya és leányai ez év szeptember 11-én Szegeden, a Gyula utca 19. szám alatti lakásukon ütlegelték, majd fojtogatták a 61 éves Pölös Józsefet, aki a bántalmazás következtében meghalt. Az ítélet nem jogerős. emsny Dr. Szathmáry Mária fogorvos magán-rendel - ét megkezdte. Rendel: hétfőn, szerdán 5-7 óráig. Szeged, Párizsi krt. 13. x A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja KSfzerUesztö: f NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10 - telefon 12-433 Felelős kiadó: KOVACs LASZLO A lapot nvnmja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 78. Nyomdaigazgató: DOBO JÖZSEF Terjeszti a Magyat Posia előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetőéi díj egv hónapra 20 forint. - Index: 75 OK ISSN: 0133-024 s