Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-19 / 272. szám

Szombat, 1977. november 19. « 5 Mint a mesében. Olyan hirtelen, gyorsan, váratlanul következett a fordulat há­rom ember életében Igaz, a legkisebb, a Péter család leg­ifjabb tagja vajmi keveset tud a változásról. A kisfiú nyolchetes, de helyette dup­lán örülnek a szülők. Tehát, mint a mesében, olyan ez az eset, annyi különbséggel, hogy az Óperenciás tengeren innen, Szegeden történt „Szerencs* n Északi városrész, 329-es épület tizedik emelet Péter­né az új bútort törölgeti, de ahogy elnézem, Inkább simo­gatja. Egy hete, hogy beköl­töztek. így érthető a rácso­dálkozása, a szoba szegletei­re, a tapétára, a szőnyegre, a gyönyörű konyhára. A hltet­ienkedés mással ls magya­rázható. — Ha valaki egy évvel ez­előtt azt mondja, 1977 őszén saját lakásom lesz, kineve­tem. Nagyon sokk kollegám évekig lakott albérletben, míg végre otthonhoz jutott. Tudom, nem megy könnyen, egyik napról a másikra az ilyen beköltözés. A mi hely­zetünkben még az is érdekes volt, hogy üres volt a zse­bünk — mondja a fiatalasz­szony. — Érdekes ezt hallani, egy OTP-lakás tulajdonosától. Tényleg hihetetlen. — Sokszor úgy érzem, óri­ási szerencsénk volt. Többen azt tartják, hogy a szerencse sem véletlenül szegődik va­laki mellé. A ml esetünkben sokat számított, hogy volt ifjúsági takarékbetétünk, és férjem vállalata, a DÉGÁZ — ahol szerelő — ls segített. Dupla boldogság Péterék mostanában sok mindent vártak. Szép őszi időt, egészséges gyermeket, fizetésemelést, de lakást nem reméltek. Hogy miért? Erről már a férj, Péter János be­szél. — Huszonegy éves vagyok és nézzen szét. Ilyen klassz otthonom van. Néha éjszaka fölébredek, még most sem hiszem el, hogy ném álmo­dom, hanem ez tényleg az én lakásom. Nagyon örülök, hogy a DÉGÁZ gondolt rám, amikor a munkíslakásokat osztogatták. De ez még ön­magáoan kevés lett volna ah­hoz, hogy vágyam megvaló­suljon. Az apámnak is sokat köszönhetek, az ő „ötlete" is megfizethetetlen. Ügy látszik, furcsán nézhe­tek, mert a férj bővebb fel­világosítást is ad. — Ez a másfél szoba mun­kás- és Ifjúsági takarékbeté­tes lakás. Hiába segített a cégem, ha nem lett volna egy fil'ór sem, amiből kipörköl­jem a belépőt A vállalattól is kaptam szép summát, de ez önmagában kevés volt. A beugrót az ifjúsági takarék­betét után tudtam csak kifi­zetni. S ezért áldom az öre­gemet hógy négy évvel ez­előtt eszembe juttatta a taka­rékoskodást. Mindig mondta, ne verjem el az összes pénzt tegyek legalább 200 forintot az OTP-be/ ö nyitotta az If­júsági takarékbetétet de a részleteket én fizettem. Ugyanis 17 éves korom óta már keresek. Akkor lettem szakmunkás. Azt a 200 forin­tot meg sem éreztem, külön­ben is abban az időben na­gyon gyorsan kifolyt a kezem közül a pánz. Tudja, hogy van ez, a legény nem nézi, mire költ Amíg pénz van nála, igyekszik jól érezni magát — Hozzányúlt most a be­téthez? — A pénzügyi tranzakciók­hoz soha nem értettem. Meg­lepődtem, amikor négyévi gyűjtés után a pénzt ki akar­tam venni, és azt mondta az OTP-s kisasszonyka, hagy­jam csak bent Előbb nem ér­tettem, aztán kiderült ez a takarékbetét a gyűjtés öt év-, re szól. S majd kiugrottam a bőrömbőt amikor közölteve­lem, minden nehézség nélkül megkaphatom a kért 25 ezer forintot kölcsönként így most bent van tízezer forin­tom a betéten, jövőre kama­tokkal együtt 14 ezer lesz, és addigra össze tudok annyit spórolni, hogy kifizessem a kapott kölcsönt. legtöbben a lakásvásárlás­nál használták a pénzt Ter­mészetesen a kedvezményt nemcsak a lakásnál, hanem az áruvásárlásnál ls érzik. Az OTP is építtett lakáso­kat Egy részét az ifjúsági ta­karékbetét-tulajdonosok kap­ják. Ma már nem új dolog, hiszen a tanácsok és az OTP együttműködésén már rég megszáradt a pecsét. Hogy kik élvezik e megállapodást? Akik éveken át gyűjtöttek és lakásra jogosultak. Halász Miklós fldy-est a tudsmány­egyetemen A centenáriumra rendezett ünnepségek, megemlékezé­sek sorában méltó Ady-em­lókezést tartottak tegnap, pénteken a József Attila Tu­dományegyetemen. Az aulá­ban rendezett esten ott volt dr. Sebe János, a megyei pártbizottság helyettes osz­tályvezetője, Schmidt József, (a városi pártbizottság mun­katársa ls. Dr, Antalffy György rek­tor mondott köszöntőt, majd dr. Csukis István egyetemi tanár, a bölcsészet­tudományi kar dékánja ün­nepi beszédben emlékezett a költőóriásra. Az emlékest közönsége Ady Endre ver­seit Csernus Mariann szín­művész értő, nagyhatású elő­adásában hallhatta. Reinitz Béla megzenésítette műve­ket énekelt Lengyel Ildikó, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, zongorán kí­sért Maros György karnagy. A színvonalas műsor zárása­ként a Szécsi József vezet­te Egyetemi Énekkar előadá­sában hangzott fel Kodály Zoltán kórusműve, a Fel­szállott a páva. Ugyancsak tegnap este ] nyitotta meg dr. Karácsonyi . Béla, az Egyetemi Könyvtár igazgatója azt a fotódoku­mentum és könyvkiállítást, melynek anyagát a könyv­tár dolgozói válogatták. A dokumentumok keresztmet­szetet adnak Ady életéről, az értékes könyvanyag pedig művéről. Tanács helyettf r N. E.-nek Ami nem legenda Ahogy ismerkedek Péterék szépen berendezett otthoná­val, sok minden eszembejut. Az olyan legendák is, ame­lyek a nagy ajándékokról, a tüntető pátyolgatásról, gép­kocsiról és családi házról szólnak. A legendákból kevés igaz, ezért legenda. Termé­szetesen sok szülő segít, ame­lyik csak teheti, erejéhez mérten támogatja a fiatalo­kat. De vannak olyanok ls, akik a kis fizetésből vagy a nyugdíjból alig tudnak vala­mit lecsípni. Péteréket sem tudták támogatni. De a fiata­lok segítettek magukon. A Jó példa szerencsére ra­gadós. A fiatalember el­mondta, hogy e3etük után a fél rokonság, ahol gyerek van, Ifjúsági takarékbetétet nyitott. Az előrelátás, a gondosko­dás formájá egyre népsze­rűbb. Nem C30da, ha évről évre növekszik a takarékos­kodók tábora. Ezt bizonyít­ják a hosszú számoszlopok, mert ki az utazásra, ki a ko­csira, kl pedig gyermekének spórol. A néhány évvel ez­elő't indított ifjúsági betét közkedveltté vált. Csak Sze­geden közel száz fiatal vette igénybe, néhány hónap alatt az ifjúsági takarékbetét után felhasználható kölcsönt. A Egységes rendszer Előkészületek a nemzetközi mértékegységek hazai bevezetésére 1978. január l-től megvál- valamennyi KGST-tagország toztatott mérőskálával gyár- csatlakozik az Sl-rendszer­tanak néhány mérőeszközt hez, hogy ezzel is elősegítsék — ez az első lépés az 1930- az Integrációs törekvések tói törvényerejűen életbe- megvalósítását. (MTI) lépő új mértékegységek be- ^^__ vezetéséhez. A mindennapi és a tudo­mányos életben az egységes méréseket elősegítő mérték­rendszer a technikai fejlődés nyomán állandó korszerűsí­tésre szorul. Egyes mérték­egységek elavulnak — pél­dául láb, öl, font, lat —, ugyanakkor újakat kell be­vezetni. Ezeknek az azonos alkal­mazására széles körű nem­zetközi együttműködés ala­kult ki, s szakértőkből álló bizottság 1980-ra kidolgozta az úgynevezett SI nemzet­közi mértékegységrendszert. Ehhez alkalmazkodva tér át Magyarország is 1980-tól az Sl-re. Az SI logikai egységéhez Igazodva Magyarországon 10 mértékegységet kell megvál­toztatni. Többségük a tudo­mányos életben használatos, néhánnyal azonban gyakrab­ban találkozhatunk. 1980-tól megszűnik a lóerő, helyette a vlllamosmotorok teljesítményének jelölésénél eddig is alkalmazott kilo­wattot használjuk majd hi­vatalosan. íly módon a jö­vőben például egy 41 lóerős autómotor teljesítményét 30 kilowattal fejezik ki. A sze­net sem mázsánként kell majd a TÜZÉP-től megren­delni, a mázsa elnevezés ugyanis megszűnik, száz kilo­grammot mondunk helyette, legalábbis hivatalosan Éppen így az erő egysége, a kilo­pond is megszűnik, helyette Newtont használjuk majd jele N. A kalóriát a Joule (J) váltja fel, egy kalória egyenlő 4,19 J. 1980-töl nemcsak Magyar­ország, hanem egységesen Levélét megkaptam, ked­vé* N. É., sokáig nem tudtam, mit U kezdjek ve­le. Személyes hangú, talán nem is mindig tárgyilagos sorai ugyan már első ol­vasáskor is hatottak rám, mégis vártam néhány na­pot á válasszal. Meg aztán abban sem Voltam biztos, seglthetek-e valóban? Be­széltem erről másokkal is, megnyugtattak: nem egye­düli cimzéttjé lesz vála­szomnak. • Azt kérte, adjak taná­csot, talán a kívülálló sze­me ésszerű megoldást ta­lál, talán józanabb lesz a summázata. Tehát, ha jól értem levelét: otthónt, él­vezhető munkát, békét és nyugalmat teremtett maga köré. Megérdemelte, meg­szenvedett érte magányo­san töltött évek üres es­téivel, gyűlölt vasárnap­jaival, váltakozó barátnők­kísérte mozlbajárással. A szilveszterektől már ősszel rettegett, nem tudta még, kiéhez koccintja majd elő­ször a pezsgős poharát, a tavaszi esőkben senkivel sem sétált, vagy csak köte­lező udvariasságból. Nem volt ez az egyedül­lét minden előny nélkül. Bizonyára végigolvasta a világirodalmat, s mindig volt pénze zsugorított ing­re. Cipőből a legdrágábbat vehette, és nem nyittatott folyószámlát a könyves­boltban: készpénzzel, azon­nal fizetett. Utazhatott félnapokat egy színházi előadás kedvéért, szóval kedvére élhetett. Aztán egyszer csak kez­dett terhére lenni — ugye, így volt. kedves N. É.? —, hogy már nincsenek anyagi gondjai, de gyermeke sem, hogy mindig van hónap végén pénze, s nincs, aki­re pazarolhatná. Szerette volna, ha nem oszthatnák be mindig ügyeletre, mond­ván: te úgyis ráérsz; sze­rette volna, hát persze, így! volt biztosan, ha nem él- ( hetne annyira kedvére. ! A huszonnegyedik órá-1 ban érkezett a „felmentő i sereg": nem volt szép, de a kék illett a szeméhez; nem akart alkalmazkodni, de nem is tűrt el semmi ilyesmit; rapszodikus ter­mészetét pedig vagy gyű­lölni, vagy szeretni kellett. Mint olvasom, az utóbbi következett be. S - most tanácsot kér. Megszenvedett nyugalma ismét megbillenni látszik, az otthonból lakásszag árad, a munka élvezhetet­lenné vált, a régen meg­vett ajándék a fehérne­műk mögé rejtve várja a békülést, a kezdeménye­zést restellik mindketten, tegnap zöldséges sült húst akart csinálni vacsorára, de nem lehetett, mert a tár­sa szereti, csak éppen nem eszik otthon, és megint itt a félelem a szilvesztertől, az egyedül töltött esték­től, a saját időszámítása előtti, kínnal viselt béké­től. Mit vár tőlem jótaná­csul? Hogy várjon türe­lemmel, vagy követeljen azonnali döntést? Esetleg menjen ügyvédhez, vagy mégis inkább ahhoz a má­sikhoz? Ne reménykedjen abban, .hogy - ha szépen megkéri, majd minden el­rendeződik. A válóperben sem adnak fájdalomcsllla-1 pítót. Megy vagy marad?: — holnapra nem mond-e mást? Csöndben telesírni | a párnát, no nem, azt sem érdemes. Tanács helyett i Csak annyit mondhatok, röviden annyit: lelki pos­tásra sohase hallgasson, i kedves N. É. Egyébként ez az egy re­cept másnál ls bevált. Pálfy Katalin Csemeték - csemetékkel Kisteleken, a Budapestre menő országút mentén feltűnően sok a gyerek. Nem veszélyes helyen, távolabb az úttól, tfz- 1 tizenöt fős csoportokban ásnak, lapátolnak: a kisteleki Rá­ícóczí Ferenc Általános Iskola VII. A osztályának tanulói. Most ők vannak soron a felső tagozat osztályai között: tár- | sadalmi munkában fákat ültetnek, gyomlálnak, kertészked­nek. Nyolcszáz facsemetét kapott a tanács, s Kistelek par­kosítási programjának megvalósítása érdekében a község különböző helyein mostanában hol itt, hol ott tűnnek fel a facsemetékkel — a gyerekcsemeték. Hogy miért éppen ők csinálják? Az iskolában a gyakorlati foglalkozás kereté­ben kötelező a faültetés megtanulása ls. Elmélet és gyakor­lat egysége Kisteleken tehát — kétszeres haszonnal jár. Képünkön: munkálkodnak a VII. A osztály tanulói Országos kniyéligyijlési nap A MÉH Tröszt és a KISZ KB november 19-re országos hulladékgyűjtési napot hirdet meg az üzemi és intézményi KISZ-eseknek. Az ifjúkommunistákra vár a feladat: munkahelyükön kutassák fel és juttassák vissza a termelésbe az elfek­vő, hasznosítható hulladék­anyagokat. A szombati mű­szak kapcsolódik az Ifjúsági szövetség 1977—78. évi akció­programjában foglalt célhoz, amely 1Ó0 ezer tonna hasz­nosítható hulladékanyag ösz­szegyüjtését határozza meg. Ebben a mozgalmi évben 90 ezer tonna vas- és fémhulla­dék összegyűjtésére vállal­koznak az ifjúkommunisták. (MTI) Aktívaülés Aktívaülésen vitatták meg pénteken társadalmi életünk időszerű politikai és művé­szetpolitikai kérdéseit a mű­vészeti műhelyek és főiskolák ifjú képviselői, a fiatal al­kotó- és előadó nűvészek. A fiatal művészek klubjában megrendezett tanácskozáson Barabás János, a Kommu­nista ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottságának titkára tartott vitaindítót. Felszólalt a vitában Pozsgay Imre kul­turális miniszter. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom