Délmagyarország, 1977. november (67. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-15 / 268. szám

8 Szerda, 1977. november 16. 8 Pénznyelők Azt hiszem, a huszadik század utol­só negyedében sokkal több alapvető köznapi kifejezéssel kell tisztába len­ni, mint annak előtte. A víznyelő természeti jelenségével és a tűznyelő cirkuszi mutatványával — gondolom — mindnyájan tisztá­ban vagyunk. Itt van azonban a „pénznyelő" fogalma, amely már lé­nyegesen körültekintőbb magyarázat­ra szorul s első látásra nehéz eldön­teni, mit is takar e kifejezés. Egy bizonyos: ez nem természeti jelenség s nem holmi bűvészmutat­vány (bár hozzáteszem, sokkal in­kább hasonlít cirkuszi zsonglőrködé­sekhez, mint a természet furfangos játékához). Mindjárt azt is le kell szögeznem* hogy nem élőlényről, hanem egy tárgyról van szó, amelyet újabban már a legtöbb szegedi buszon is meg lehet találni. A definíció kb. a követ­kező: pénznyelő — buszokon, jobbára párosan elhelyezett kézi készülék, amely csak kétforintosokkal táplál­kozik, s a billentyű lenyomásával az is megtörténhet, hogy jegyet ad, amit azonban nem csekély megpróbáltatá­sok árán magának az utasnak kell le­szakítani. Miután kezelője eljutott ez utolsó munkafolyamatig és sikerélményét növelte az a körülmény, hogy csak egy db kétforintosát nyelte el a ké­szülék, nyugodtan leülhet babéraira, ha ugyan közben oda nem ért a vég­állomáshoz. Igen ám, de az ember szellemi lény, s próbálkozó kedve nem ismer határokat. Ha ugyanis az első kétforintos után nem jön a várt válaszreakció, azaz a jegy, s állandó­an fönnforog az ellenőrzés veszélye, akkor újabb pénzérmék esnek kíván­csisága martalékává. S ha ezek után mégis jön az ellenőr, szívdobogását megkettőzheti, s plusz egy ötvenessel csökken pénztárcájának fajsúlya. Megszokhattuk már manapság, nem elég elindulni egyetlen személyiga­zolvánnyal a zsebünkben. Kellenek villamosjegyek, helyjegyek, tejjegyek, be- és kilépőjegyek, fel- és leszálló­jegyek; takarék-, SZTK- és terhes­kiskönyvek; postaláda- és konzerv­nyitók; ki-, be-, fel-, le-, el- és oda­piszkálók azokra az esetekre, ha az automatákat szeretnénk rendeltetés­szerűen használni. No és mindenek­előtt kétforintosokra (mert az egyfo­rintos már csak a telefonhoz és a metróhoz jó). Ami a buszokat illeti, lenne egy ja­vaslatom. Igazán felszerelhetnének már egy újabb készüléket is, amely a büntető ötvenesek bedobására lenne alkalmas! Mennyi ellenőrt lehetne átcsoportosítani népgazdaságunk más területeire! S ha ez is kétforintosok­kal működne, egyáltalán nem hara­gudnánk, ha mindjárt az első után bemondaná az avast. Erről jut eszembe ... Ha netán új­ra megbüntetnek, csupa kettesekkel fogok fizetni... Söt, jogom van a tíz­filléresekhez is!?... Már van négy­százkilencvennyolc ... Holnap újra bemerészkedhetek a városba .. . Nem, mégsem mehetek. Az utolsó kettese­met éppen az előbb cseréltem el húsz db tízfilléresre, s csak másodikán ka­pok újra fizetést... Palágyl András Új környezetben a vésztői cigányok Emléklap, jutalom párt­ós népfront­aktivistáknak A III. kerületi területi párt vezetőség és a móravá­rosi pártalapsaervezet aktí­vaülést rendezett, amelyen részt vett Katona Gyula, a III. kerületi népfront titkára is. Szilágyi Ferenc, a móra­városi alapszervezet titkára köszöntötte a párt- és a népfrontaktivistákat, közöt­tük azokat, akik' esztendőkön át kiemelkedő munkát vé­geztek, Számosan részesültek pénz- és könyvjutalomban, dicséretben és többen emlék­lapot kaptak. Valamennyiü­ket uzsonnával vendégelte meg a két rendező szerv. TISZTŰJLTÖ GYŰLÉS AZ SZVT­SZERVEZETÉBEN A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Csong­rád megyei szervezete hol­nap, szerdán délután 3 órakor a szegedi Technika Házának nagytermében tart­ja tisztújító taggyűlését. A rendezvényen dr. Jenei Ti­bor. a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának helyettes vezetöie tart elő­adást; „A gazdasági szabá­lyozók 1978. évi kiigazítása" címmel, majd dr. Kapás Pál a szervezet titkára beszámol a csoport elmúlt időszak­ban végzett munkájáról. Szeles idő Várható időjárás kedd eslig: napközben felhőátvo­nulások záporral, később a magasabb fekvésű helye­ken hózáporral. Élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északnyugati. északi szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet kedden 4—9 fok között. TANÁCSKOZÁS A TAKARMÁNYOKRÓL A Magyar Agrártudomá­riömsödi Dózsa tsz és a KONKORDIA Szövetkezeti Közös Vállalat rendezésé­ben tanácskozást tartottak tegnap a Technika Házá­ban. Dr. Pádi Gyula bioké­mikus, a dömsödi Dózsa Tsz kutatója tartott előadást a takarmány ízesítők. -kiegé­szítők és -aromaanyagok sze­repéről a nagyüzemi szarvas­marha-. sertés- és juhte­nyésztésben. KIVÁLÓ EGYÜTTES A Kulturális Minisztérium xiZFNFGY és a Népművelési Intézet Kiváló Együttes címmel tün­tette ki sok éves munkája el­Különbség — Mi a különbség az orvos és az állatorvos között? . — Az orvos feleségül veheti betegét, az állat­orvos nem. VAGON MÉZ A szegedi ÁFÉSZ kereté­ismerésekent a Tápéi Népi ben működő méhészeti élmény-beszámolót Lengyel­Együttest. NÉPRAJZI SZABADEGYETEM szakcsoport ebben az évben °'"szag es varosai tizenegy vagon mézre kö- színes diavetítéssel, tött szerződést, és- ezt tel­Ma, kedden este fél 7-kor jesítette is. Kiskereskedel­a TIT Kárász utca 11. szám mi forgalomban 170 mázsa GONDATLANSÁGBÓL HALÁL Téli egyetem Harkányban alatti klubjában dr. Bodrogi Tibor, az MTA néprajzi ku- mez keruIt A szakcsoport tatőcsoportjának igazgatóhe- szombaton tartott tanácsko­lyettese tart előadást a finn- zásán Dobó István elnök kér- tént baleset" a Szatymazt ugor népek társadalmáról. te nyolcvanadik életévére Forróskúttal összekötő úton való tekintettel nyugállo- Pénteken 21 és 22 óra között mányba helyezését. A mé­A napsugaras Harkányban hazánk legdélebben fekvő fürdőhelyén december 10-én nyitja meg kapuit a TIT IX. nemzetközi téli egyeteme. A téli egyetemen — a ha­gyományoknak megfelelően — elsősorban a szocialista országokból érkező vendégek vesznek majd részt. Éppen ezért a programban kiemelt helyet kap a mai magyar valóság: szocialista hazánk gazdasági, társadalmi és po­litikai helyzete, valamint a béke védelmének nemzetközi kérdései. Megemlékeznek Ady Endre szülelésének 100. évfordulójáról. Magyarországon ez az egyetlen nemzetközi téli egyetem, népszerűsége és látogatottsága ma már vetek­szik. a nyári egyetemekiével. versitasoknak. Az idei talál- iáért- és a szakcsoport új el­kozón csaknem másfél száz nokéul dr. Malik Mi vendéget vár a rendező TIT. választották meg. Megkezdődött a nádaratás mint Korán kezdődött az idén ben tavaszig több a nádaratás az alföldi szikes nyolcszázezer kévét gyűjte- szág úton ütasát,"a" megsérült tavak mentén. Csongrád me- nek össze. Üjból „divatba Kiss József 29 éves szatyma­gyébén Asotlhalom és Móra- jött" a nádtetőkészítés. A 7x (m ker jj^j lakost, halom határában megindul- gazdaság egyik brigádjának, Szombaton azután Kiss test­tak a kévekötő betakarító a nádfedélkészítés meste- vérével tehergépkocsin la­gépek, helyenként pedig kéz- reinek bőven van munkájuk, kására szállították a sérül­zel is aratnak. A korai idény- Alig győznek eleget tenni a tet. A körzeti orvos a rosz­kezdést az tette lehetővé, sok megbízatásnak. Tanya- szui jett sérültet Szegedre hogy az utóbbi hetek ködös múzeumokon és egyéb mű- szállíttatta, aki a klinikán időjárása már lepergette a emlék jellegű épületeken belehalt sérüléseibe. A bal­nád levélzetét. felújítják a tetőzetet. Ezen- esetről az elhalt testvére A Felgyői Állami Gazdaság kívül egyes új gazdasági tett jelentést. A balesetet csongrádi üzemének Csöng- épületek, mint például a okozó Farkas Béla Lászlót rád, Bék'és, Bács és Szolnok juhhodályok', ma is ilyen jó előzetes letartóztatásba he­megyére kiterjedő körzeté-; hőszigetelő fedelet kapnak, lyezték. 1977. NOVEMBER 15., KEDD - NÉVNAP: LIPÖT A Nap kel 6 óra 49 perckor, és nyugszik 16 óra 09 perekor. A Hold kel 10 óra 49 perckor, és nyugszik 20 óra 40 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél héttőn plusz 93 cm (áradó). Békés megyében 19 településen 9500 cigány él, többségük már nem putriban. Vésztön, a megyei cigányügyi koordi. nyi Egyesület Csongrád me- nációs bizottság ülésen tízéves munka befejezéséről adtak gyei szervezetének állatte- számot. Ez idő alatt 82 család került új. emberibb körül­nyésztési szakosztálya, a menyek közé. A tanács 93 lakást biztosított vásárlásra, és 5 új ház is épiilt. A volt telepről 26 utcába költöztettek szét a cigánycsaládokat a nagyközség területén NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA A HVDSZ Csongrád me­gyei KISZÖV területi szak­szervezeti bizottsága hol­nap. szerdán délután 3 órai kezdettel nyugdíjas-találko­zót tart a KISZÖV-klubban (Arany János u. 9.). A ta­lálkozón dr. Kristóf Árpád ny. makói főkönyvelő, Jó­zsef Attila volt iskolatársa tart előadást a költő életé­ről. Ezt követően dr. Fehér József adjunktus tart úti­címmel. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 óra-kar: Don Carlas — Kodály-bérlet. November 16., 17., 18.: Nincs előadás. November 19., szombat, este 7 óraikor: Borisz Godunov — Eg­ressy-béirlet. November 20.. vasárnap, dél­után 3 órakor: Csárdáskirálynő — bérletszünet. November 20., vasárnap, este 7 órakor: Csárdáskirálynő — bér­ié tsztiraet. November 21., hétfő: Nincs elő­adás. November 22.. kedd, este 7 óra­kor: Borisz Godunov — Juhász GyuLa-bérlet. November 23., 24.: Nincs elő­adás. November 25.. péntek, este 7 óraikor: Csárdáskirálynő — Jó­zsef A.-bérlet. November 26., szombat, este 7 órakor: Csárdáskirálynő — bér­letszOnet. November 27., vasárnap, dél­után 3 óraikor: Csárdáskirálynő — bérletszünet. November 27.. vasárnap, este 7 órakor: Csárdáskirálynő — bér­letszünet. November 28., hétfő: Nincs elő­adás. November 29., kedd, este 7 óra­kor: Don Oarlos — Jancsó-bé-rlet. November 30.. szerda: Nincs előadás. KISSZINHAZ November 16.. szerda, este 7 órakor: Juüus Caesar — Déryné 2. bérlet. November 17.. csütörtök, este 7 órakar: Július Caesar - Somiay­bc-rlet. November 19., szombat, délután 3 órakor: Julius Caesar - bérlet­szünet. November 30.. vasárnap, dél­után 3 órakor: Egy válás törté­nete — bérletszünet. November 23., szerda, este 7 órakor: Julius Caesar - Uray­bérlet. November 24., csütörtök, este 7 órakor: Julius Caesar — Petőfi­bérlet. MOZIK Szabadság: A szabadság kato­nái III—ív. rész (színes szovjet, másfél helyárral, fél 4 és 7 óra­kor) . Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: A szabadság katonái IIT—IV. rész (színes szovjet, másfél hely­árral), délután negyed 4. fél 6 és háromnegyed 8 órakor: I-'ehér hajó (színes, m. b. szovjet). Fáklya: fél 3 órakor: A kis hableány (színes, m. b. Japán rajz-játékfilm), háromnegyed 5 ós 7 órakor: Az utolsó vérbosszú (szovjet). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-cs) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti ügyeletet is a II. sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET November 19-ig. este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz. ellés esetére ügyeletes: I. és ni. kerület, Gyálarét. Kis­kundorozsma területén: dr. Palo­tás Gyula állatorvos. Lakása: Sze­ged, Partizán u. 7. Telefon: 10-563. ti. kerület. Algyö. Tápé terü­letén: dr. Kratcsovtcs László ál­latorvos. Lakása: Szeged-Petőfi­telep. Göndör sor 23/B. Telefoni nincs. Kübekháza. Szőreg, Tiszaszigeti Üjszentiván területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Üjsze­ged. Marostői u. 12/A. Telefon; 18-200. Az állatorvos kiszállításiról » hívó fél köteles gondoskodni EOfiáS 22.35: Tévéhíradó 3. 22.35: Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményeiben BUDAPEST 2. 30.00: Beszélgetés Viktor Rozovvai 20.40: Pcter Dvoirsky oporaáriá'kát énekel 21.10: Tévéhíradó 2. 21.40: A bűvész — m. b. amerikai filmsorozat BELGRÁD L 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Népszerű-tudományos film 1R.15: A győzhetetlen nép 16.45: A zenei ifjúság nemzetközi vetélkedője 19.15: Rajzfilm 20.00: Aktualitások 21.00: Őrizzük meg a természetet 21.10: Kereskedés a korzón — csehszlovák film BELGRÁD 2. 18.45: Dokumentumfilm 19 00: Színház a házban 20.00: Lorenzaccio — tévédráma 21.45: Huszonnégy óra 22.05: Szórakoztató zenei koktél 22.40: Látóhatár BUKAREST 15.05: Iskolatévé 15.35: Angol nyelvoktatás 16.05: A volánnál ­a utóve7,ei óknek 16.20: Az előadó-művészetről 16.50: A mezőgazdaság dolgozóinak 17.30: Fórum 17.40: Románia—Bulgária férfi közt ktihda-m érkőzés 18.20: A legkisebbeknek 18.30: Tévéhíradó 18.50: A megyék bemutatása: Dimbovltza megye 19.15: Operaest 30.20: Dokumentumfilm a perzsa szón.végről 20.40: Az ének és a tánc csillagai 21.20: Tévéhíradó mm 8.27: 8.57: 10.05: 10.35: 11.40 12.35: 13.10: 14.01 14.50: 15.10: 15.32: 15.44 16.05 16.35 17.07: 17.32 18.00 19.15 20.05 20.35 21.05 22.20 23.00 23.51 0.10 KOSSUTH A regénnyé vált elmekórtan Zenekari muzsika Iskolarádió Ra h m anlnov: Alj eko Ady Endre pályája — 3. Melódiakoktél Törvénykönyv Százszorszép Színház Éneklő Ifjúság Szokolay Sándor műveiből A magyar munkás­mozgalom dalaiból Magyarán szólva . . . • Harsan a kürtszó! : Boros Lajos népi zenekara játszik Köztünk maradjon 1 Mozart: A-dur szimfónia A Szabó család : Hallgassuk együtt! : Nyugaton a helyzet változatlan? : Félóra a debreceni Délibáb együttessel : Kilátó : A philadelphiai Szimfonikus Zenekar hangversenye : Meditáció : Vautor: Bájos szemek : Várkonyi Mátyás táncdaLaiból Hétfőn tisztázódott egy, még november 11-én tör­Farkas Béla László 27 éves szatymazi (Dózsa Gy. u. 55.) „ Eddig összesen 1200 részt- h<*zek elismeréssel adoz- lakos Jáva motorkerékpárján ő vevője volt a harkányi uni- tók eddi8 ve8zett munka- - utast is szállítva - For­• ' ' —t új el- raskut fele igyekezett. Al­Miklóst k°holos befolyásoltsága mi­att azonban elveszítette ural­mát a motor felett és fel­buktak. A baleset után Far­kas Béla László sem or­vost, sem a rendőrséget nem értesítette, hanem szombat reggelig ott őrizte az or­BUDAPEST 1. 7.59: Tévétotrna (ism.) 8.05: ITV: Történelem 9.45: Francia nyelv 10.05: Történelem 10.35: Pingpongsull — 2. (ism.) 12.05: Földrajz 15.15: Történelem (ism.) 15.30: Történelem (ism.) 16.00: Földrajz (ism.) 16.33: Hírek 16.45: Budapest útjain - 1. 16.55: Mit teszünk értük? — 3. 17.30: Mindenki iskolája 18.35: A Horizont szerkesztőség műsora 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Volt egyszer egy ház - 2. 20.55: Most mutasd meg 21.55: Nemzetközi Stúdió ­A világ pénzgondjai PETŐFI 8.20: Tíz pere külpolitika (ism.) 8.33: Fényes szabolcs operettjeiből 8.57: szemforgatás nélkül. 9.34: Derűre is derű 10.00: A zene hullámhosszán 10.16: Bataaszerviz 12.00: Sudi Farkas Pál népi zenekara játszik 12.33: Arcképek a szovjet irodalomból 12.50: Hangszerszólók 13.33: Táncra fel! 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 18.33: Beszélni nehéz 18.45: A népzene folytatása 19.15: Mit olvasunk a Béke és Szocializmus című folyóiratban? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Irodalmi kirándulások 21:03: A Rádió Dalszínháza 22.46: Tíz perc külpolitika 23.25: Nóták KÍNA MA Dr. Tálas ügyi Intézet tese tart egybekötött kedden este zsef Attila tem Bolyai Előadásának Barna, a Kül­igazgatóhelyet­konzultációval előadást ma. 8 órától, a Jó­Tudományegye­kollégiumában. címe: Kína ma. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt 6zeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - tnésntt tr, 059 ISSN: 0133-028 z

Next

/
Oldalképek
Tartalom