Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
0 VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! 67. évfolyam 232. szám 1977. október 2., vasárnap Ára: 1 forint f !>• ' A M AGY A R S Z O C í A L I S T A H Ü N K Á S P ÁR T L A P J A Szabadság és barátság Csongrád megyének abban a történelmi szerencsében volt része 1944 őszén, hogy éppen október első napjaitól, elsőként élhette át a felszabadulás örömeit. A szabadságot a II. ukrán front katonái hozták, délkeletről, véresen és győzr tesen felvonulva. A történészek azóta kikutatták már, hogy kik vezényelték ezt a sereget, kik léptek soraiból elsőként magyar földre, s kik véreztek el közülük éppen a mi jövendő életünkért, boldogulásunkért. Kiderült, hogy a felszabadítók jó része Odesszából vagy az odesszai körzetből köszönt el kedveseitől, mielőtt hadba indult, s végül a megmaradottak győztesként is oda tértek meg, ott élnek. S ha életüknek e nagy próbájára emlékeznek, így emlegetik a háború hatalmas országújának egyik szakaszát: Makó, Hódmezővásárhely, Szeged... Kétségtelen, hogy itt kell keresnünk történelmünkben annak okát és indítékát, miként is, hogyan is esett, hogy Csongrád megye és Szeged éppen az odesszai területtel és Odesszával építette ki közvetlen testvéri barátságát, testvérmegyei és testvérvárosi viszonyát. A hála, a szeretet és az érdeklődés iránytűje erről a tájról ezért mutat a . Fekete-tengerhez, Ukrajna déli mezőire — és viszont. Népeink, nemzeteink történelmi és testvéri barátságában különleges helyet foglalnak el ezek a kapcsolatok, éppen közvetlenségükkel, mind^pnapos gyakorlatiasságukkal, közösségek és egyes emberek részvételével. S nekünk Csongrád megyeieknek különösen kedves, hogy amikor országrészek, városok barátkozása, testvérmegyei és testvérvárosi kapcsolatainak rendszere kerül szóba az országban, Csongrád megyét és Odessza területet, Szegedet és Odeszszát mindig a sor elején említik, s nemcsak a kapcsolatfelvétel régi dátuma miatt, hanem inkább azért, mert tartalmában és érzelmeiben gazdag, életünkben mindennap jelenlevő barátkozásról van szó. Ennek a barátságnak azonos a hőfoka hétköznapokon és ünnepeken, s éppúgy része a munka, a tapasztalatszerzés, mint a személyes ismeretségek és barátságok szövete. Hogy most mégis összefoglaljuk jelentőségét, annak három természetes oka is van. Az egyik az, amiről már szóltunk: Csongrád megye városai és községei ezekben a napokban emlékeznek a szabadság 33. születésnapjára, az itt küzdött és vérzett szovjet katonákra, s e bő három évtized szocialista építésének lelkesítő sikereire. Másodjára említhetjük, hogy az emberiség nagy ünnepének, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának közelsége népünket is megindította érzelmileg és gondolatilag, s jól tudj ük, hogy minden további történelmi fordulat ehhez az eredeti nagy forráshoz tartozik. A harmadik dolog ezekből következik: Csongrád megye barátsági héttel fejezi ki tiszteletét és rokonszenvét a testvérnép, a testvérmegye, a testvérváros iránt október 5—12. között, viszonosság jegyében is. Az Odessza megyei barátsági héten delegációt: fogadunk, barátságunknak emléket állítunk, találkozunk a megye felszabadításában részt vett veteránokkal, politikai előadássorozatban méltatjuk október világtörténelmi jelentőségét, a kommunizmus építésének eredményeit és nagy folyamatát, a szovjet kultúra és művészet jön el hozzánk látogatóba, kiállításokon mutatjuk be a testvérmegyét, filmhéten ismerkedünk a szovjet filmművészet alkotásaival.. A gazdag program kiterjed az egész megyére s ezrek lesznek részesei: gyárak, iskolák, intézmények közösségei, amelyek levelező és látogató kapcsolatban vannak; művészeti műhelyek alkotói, akik a barátság tartalmát a művészetek eszközeivel emelik érzelmi magasságba; tudósok, akik rendszeresen eljárnak egymáshoz tanulni, tapasztalni; politikai vezetők, akik a kiterjedt kapcsolatok rendszerét ápolják és épí tik. S a részvétel kifejezi . a barátság legszebb tartalmait is. Történelmi egymásra találásunkat, internacionalista segítőkészségünket, sokoldalú együttműködésünk társadalmi méreteit, s egyúttal azt, hogy a testvéri barátság nem csupán politikai és társadalmi szervezetek ügye, hanem közösségek és egyes emberek tömeges találkozása, eszmecseréje, lélekben, szívben hordozott mindennapi érzés a csongrádi tájon is, miként a Feketetenger partján. Szabadság és barátság — ebben a jegyben várjuk odesszai vendégeinket, arra gondolva, hogv azon a 33 évvel ezelőtti őszön nemcsak a háborús élet gondjaitól és a fasiszta rendszertől szabadították meg megyénk lakosságát, majd egész országunkat, hanem mindjárt barátsággal mellénk is álltak, gazdasági segítséggel, társadalomépítő tapasztalataikkal új társadalom megteremtésének feltételeihez juttattak bennünket, s azóta is élvezzük támogatásukat minden gondunkban, s örömmel hallanak eredményeinkről. Szívünknek az lesz legkedvesebb, ha az Odessza megyei héten közöttünk megforduló szovjet vendégeink felismerik az egykori felszabadító harcban hozott áldozataik érzelmi és gondolati elismerését és szocialista építőmunkánkban személyesen tapasztalhatják az áldozat mély értelmét. Ez a meggyőződés a fundamentuma a népeink közötti történelmi barátságnak, s erre épül testvérmegyei és testvérvárosi kapcsolataink rendszere is, melynek szeretettel, szervezett ünnepi hete most kezdődik Csongrád megye, ben. Lázár György Irakba átázott Lázár György, a Minisztertanács elnöke Szaddam Husszeinnek, az Iraki Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsa alelnökének meghívására szombaton hivatalos látogatásra az Iraki Köztársaságba utazott. Útjára elkísérte Bíró József külkereskedelmi miniszter, Várkönyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár, Roska István külügyminiszter-helyettes. és Litttíai István kohó- és gépipari miniszterhelyettes. Gonda Lajos, hazánk bagdadi nagykövete az iraki fővárosban csatlakozik a kísérethez. A Ferihegyi repülőtéren búcsúztatására megjelent Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Simon Pál nehézipari miniszter, Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkár, Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője, Lengyel László, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Ott volt Abdul Mahdi Abdul Amir al-Shalan, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Lázár György és kísérete szombaton hivatalos látogatásra megérkezett Irakba. Kádár János megbeszélése Enrico Berlinguerrel Kádár János, a Magyar jelen voltak Németh Károly, és kísérete Németh KárolySzocialista Munkáspórt Köz- az MSZMP Politikai Bizott- lyal találkozott, akivel gazponti Bizottságának első tit- ságának tagja, Gyenes And- daságpolitikai kérdésekről kára szombaton délelőtt a rás, a Központi Bizottság folytatott eszmecserét. Központi Bizottság székháza- titkára, Katona István, a KB * ban megbeszélést folytatott tagja és Berecz János, a. KB Enrico Berlinguer és kíséEnrico Berlinguerrel, az osztályvezetői. rete vasárnap Bács-Kiskun Olasz Kommunista Párt hazánkban tartózkodó főtitkárával. A megbeszélésen részt vett Anselmo Gouthier, az OKP titkárságának tagja és Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője. A két párt vezetői tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről, véleményt cseréltek a nemzetközi politikai élet és 'a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről, áttekintették a pártközi kapcsolatok és együttműködés tapasztalatait, és továbbfejlesztésük lehetőségeit. Kádár János a megbeszélést követően ebédet adott Enrico Berlinguer' tiszteletéire, amelyen magyar részről Az Indiai KP küldöttségének látogatása Magyarországon A Magyar Szocialista Mun- Meglátogatott ipari, mezőkáspárt Központi Bizottságá- gazdasági üzemeket, kultunak meghívására 1977. szép- rális intézményeket, ismerketember 21.—október 1. között dett hazánk nevezetességeilátogatást tett Magyarórszá- vei. gon az Indiai Kommunista a szívélyes, elvtársi légköPárt küldöttsége, Gopal Be- rű megbeszéléseken kölcsönarjee-nak, a Központi Vég- nösf" tájékoztatták egymást J-íx. .. . x -x , partjaik helyzeterol, teverehajto Bizottság tagjának, £enységéről, soron következő nyugat-bengál pártszerveze- feladataikról, tének első titkára vezetésé- A két párt képviseiői úgy vek vélik, hogy a nemzetközi A küldöttséggel megbeszé- enyhülés kedvező feltételelést folytatott Gyenes And- ket teremtett a világ forrarás, a Központi Bizottság tit. dalmi erői számára. Fontoskára, valamint Jakab Sán- nak tartják az enyhülés dor, a Központi Bizottság megszilárdítását és kiterjesztagja . és Berecz János, a tését valamennyi kontinensKözponti Bizottság osztályve- re. Helyeselnek minden zetői. olyan lépést, amely azt szolAz indiai testvérpárt kül- gálja, hogy Ázsia a béke és döttsége tanulmányozta az az együttműködés kontinenMSZMP pártépítési tevé- sévé váljék. Támogatják a kenységét, és szövetségi po- konstruktív, az államok köllitikájat. Látogatást tett a csönös biztonságán nyugvó Hazafias Népfront Országos leszerelési javaslatokat. ElTanácsánál, találkozott Bacs- ítélik az új tömegpusztító Kiskun megye, Kecskemét, fegyver, a neutronbomba Kalocsa, Harta es Solt, vala- gyártására, az atomíegyvemint az Ajkai Timföldgyár rek elterjesztésére irányuló pártbizottságának vezetőivel, törekvéseket. (MTI) Délután Enrico Berlinguer megyébe látogat. (MTI) Két Tisza-híd épül a megyében Alapozzák a mederpilléreket Szegeden A szegedi új közúti Tisza- által egyszerűsödik a gépjei* híd mederszakaszának ala- müvek pályája, hiszen népozása szeptember utolsó hány nagy kanyar el fog tűnhetére befejeződik. A bal ni. parton álló hatalmas, A— 2-es jelű pillér, melyen A hídépítések mindig kő több hónapig dolgoztak, már rülményes és nagy ráfordíteljesen kész. A pillanatnyi fással járó előkészítést kövelegnagyobb feladat a folyó telnek. Előbb mindkét paimedrének altalajából ki- ton ideiglenes szervizutakat nyúló mederpillérek körül- keI1 építeni, melyen a súlyos zárása szádlemezekkel, hogy munkagépek közlekednek és vízzáró legyen. Ha ezzel ÍJ az anyagszállítások lebonyotél beállta előtt. elkészülnek, Jódnak. A szentesi oldalon akkor nagy az esélye, hogy folyamatban van a felvonuá jövő nyáron a Hídépítő lási épület, a betonkeverő. Vállalat levonulhat a terep- a vasszerelő és a zsaluzóről.' telep kialakítása. A csongrádi oldalon felépítik ugyanMint ismeretes, a tavaszi, ezeket az alkalmatosságokat, sokáig tartó magas vízállás hozzá ácstelepet és faanyaghuzamos ideig akadályozta tár0lÓt emeInek' az építők munkáját. Az ere- Az új csongrádi híd 494 detileg előírt ütemtervtől méter hosszú lesz, szerkezete uíu i _ - •• eltér az épülő szegeditől. egy-ket hettel meg ma,g is Mindk-t p^on föfdtöItés elmaradt a 05. számú fő- vezet majd a folyót átívelő építésvezetőség. A feladatok szakaszhoz, így elmarad a sorrendjének megváltoztató- felvezető hidak megépítése. sával azonban elérték, hogy A hidat mindkét oldalon sok idén elvégzett munkák kisebb pillér fogja alátómaszGrósz Károly Londonban Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője szombaton Londoba utazott, hogy az MgzMP képviseletében megfigyelőként részt vegyen az Angol Munkáspárt hétfőn, Brightonban megnyíló konferenciáján. Szerződés Első ízben kötött a Transelektro külkereskedelmi vállalat exportmegállapodást egy holland céggel alapított konzorcium útján. A több mint 17 millió dollár értékű szerződést a török villamosművekkel írták alá 60 megawatt teljesítményű hőhasznosító erőmű 1978—1979. évi szállítására. tani az ártérben, egy-egy nagyobb pedig a vízben. (Szegeden az árteret is átíveli a mederhíd.) Csongrádon három különálló részből áll össze az egység. A mederhíd szabadon betonozott szerkezet lesz, amit vízszintesre fektetett csúszózsaluval készítenek el. Ehhez csatlakozik az ártér fölött mindkét oldalon egy-egy előregyártott hídgerendás szerkezet. Magán a vasbetonhídon kétszer két nyomsávot alakítanak ki a járművekszámára. A legnagyobb műszaki nehézséget (mint ahogy Szegeden is), a mederpillérek elkészítése jelenti. A cölöpök helyét nagy átmérőjű fúrókkal vájják ki. A pilléreket itt nem kell olyan nagy mélységben megtámasztani, mint Szegeden, mert az altalaj valamivel szilárdabb. A vízszintes csúszózsaluzás Gépesítő Vállalat dolgozik technológiájában nincsenek nagy erőkkel az előkeszitö még hazai tapasztalatok. Az földmunkákon. A forgalom új „know-how"-t, Franciaúj irányba való tereléséhez országból vásárolta a Hídépíjélentős útkorrekcióra van tő Vállalat. A földmunkák szükség. A bal parton a víz- előrehaladtával a pillérek művek közelében válik el alapozása ősz végén kezdőmajd az új út a régitől. Ez- dik meg. teljes értéke jóval meghahaladja a tervezettet. Jelenleg a Hídépítő Vállalat 240, a Ganz-MAVAG 30 és -a Közúti Építő Vállalat 30 embere dolgozik a helyszínen. Ök sem nélkülözhetik azonban további 15, különböző funciókat betöltő vállalat közreműködését. Ezek a kölcsönös segítés, a munka jobb összehangolása céljából a nyáron együttműködési szerződést kötöttek egymással. A többségében távoli országrészek lakosaiból álló szocialista brigádok önzetlen felajánlásaikkal segítik elő a terv teljesítését Szentes és Csongrád között, a Tiszán átvezető vasúti-közúti hídtól folyásirányban néhány száz méterrel lefelé épül meg az V. ötéves tervidőszak végére az új közúti híd. Jelenleg a Földmunkát * «