Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-01 / 231. szám
8 Szombat, 1977. október 1. Ml? HOL? MIKOR? Első levelem Örömmel tudatom a nénikkel és bácsikkal, hogy az előre kiszámított időben, pontosan megérkeztem. Súlyom az átlagosnál jóval nagyobb, ezért az egyik szomszédasszony rögtön azt kérdezte anyukámtól: császárral születtem? Ennek a ténynek még a gondolata sem merülhetett föl, hiszen anyukám erős nő, megérkezésem előtt rengeteget tornászott, és betartotta az orvosi utasításokat. Apunak még azt is megfogadta, hogy világra jövetelem közben nem fog jajveszékelni, inkább összeszorított fogakkal viseli el a fájdalmakat. E hősiességét — nagy büszkeségemre — a doktor bácsi külön megdicsérte. Hogy a legfontosabbat el ne felejtsem, kislány vagyok. Igaz — rossz, ősi szokáshoz híven —. fiúnak vártak, de erről igazán nem én tehetek. Ha felnövök, igyekszem rácáfolni az elavult hiedelemre, s okos leszek. Mint minden újszülött, kezemmel. lábammal összevissza kapálódzom, mozgásom rendezetlen, viszont nyugodtan, sokat alszom. Többre még nem telik. Nagyon várom már, hogy felfedezzem a kezeimet. Szeretném nézegetni, összekulcsolni az ujjaimat, felnézni szüleImre és másokra is rábámulni, később pedig a fejemet a hang felé fordítani, ha színes tárgyakat látok, utánanyúlkálni. Milyen szép az élet! Ilyenkor a rokonok, ismerősök egymás után érkeznek. A vázákban jó szagú virágok, az asztalon rengeteg ajándék. Mindenki babusgat, szeretget. Apu, anyu naplót vezet életem kezdetétől, így iskolás koromban, majd ha megtanulok olvasni, megtudom, mi minden történt velem. A rólam szóló naplóban rendszeresen föl kell jegyezni gyarapodó súlyomat. Ehhez feltétlenül szükséges egy babamérleg. E szerkezet miatt kis konfliktus történt hazaérkezésem negyedik napján. Anyu és én otthon pihentünk, apu pedig elindult azt a bizonyos mérleget beszerezni. Magával vitte katonai igazolványát, mert még nem szerelt le, valamint anyu személyi igazolványát A kölcsönzőben dolgozó nénik azonban szigorúan ragaszkodtak a buta előírásokhoz. Annak ellenére. hogy csupán egy babamérlegről volt szó, nem fogadták el a hivatalos okmányokat. Apu a bonyolult ügyintézés láttán bánatában készpénzért vásárolt mérleget, mivel anyu még nem mehet igazolványostól és velem együtt a kölcsönzőbe, a nagymamák munkaideje meg éppen egybeesik a bolt nyitva tartásával. Sajnálom a fölösleges kiadást, ugyanis arra számítottam, hogy a különbözetből szép ruhákat, játékokat kapok. Persze tudom, ez pech, hasonlóképpen az anyakönyveztetésemhez. Ha az ember nem abban a kerületben születik. mint ahol a lakóhelye van, hetekig tart e kulcsfontosságú okmány beszerzése. Ennek ellenére nyugodt vagyok, mert mire én hozok gyermeket a világra, már annyi anyakönyvvezető bácsi lesz, hogy minden peremkerületbe sok-sok jut, s akkor már a nagybetűkkel kiírt hivatalos munkaidőben is dolgozni fognak az irodájukban. No, de nem ezért akartam levelet írni, hiszen köztudott dolog, mennyi bonyodalom veszi körül egy alakuló család kezdeti napjait. Visszatérve születésemre, nagyon-nagyon vártak. Az ember ugye. a szebb és jobb portékáért nem sajnálja a pénzét. Hát valahogy így voltak szüleim velem is. A mamám — amikor még mint testének legféltettebb kincsét hordott magában —. két alkalommal próbálkozott M. doktor bácsi zsebébe csúsztatni a kis fehér borítékot. eredménytelenül. Aztán elérkezett hazautazásunk napja. A taxi a kórház előtt várakozott, jómagam anyu kariai közt, pólyába bugyolálva szemléltem, amint nagymamám és apu izgatottan dugdostak két lila színű papírpénzt egy borítékba. A folyosón hamarosan feltűnt M. doktor bácsi, aki a szülést vezette. Apukám elszorult torokkal mondott köszönetet, és kézfogás közben át akarta nyújtani a hálapénzt, mivel ez így szokás. A doktor bácsi ismét hajthatatlan maradt. — Aranyos doktor úr, értse meg, mással nem tudom kifejezni köszönetemet — habogott apukám —, annyira örülök ... — Na látia, nekem nagyobb ajándék a mások öröme, mint a pénz — vágott közbe M. doktor bácsi, azzal búcsút intett, s mosolyogva elsietett. Apukám esetlenül állt még egy ideig a folyosón, a doktor bácsi után bámulva. Meguntam a várakozást és fölsírtam, ugyanis szerettem volna már otthon lenni, a kiságyamban. R.I. Hortobágyi bőrök ÖlVMlClIe PEDAGÖGUSMÜVÉSZEK KlALLfTASA MAKÓN A makói József Attila Művelődési Központ kiállítótermében (Felszabadulás u. 3.) holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg a pedagógus képzőművészek megyei kiállítása. Megnyitó beszédet mond dr. Koncz János. a megyei pártbizottság titkára, a Pedagógus Szakszervezet központi vezetőségének tagja. A tárlat október 9-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10től 18 óráig. A lottó nyerőszámai: 11, 15, 46, 70, 83 A Sportfogadási és Lottó Tgzgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 39. heti lottósorsoláson a következő számoltat húzták ki: 11, 15. 46 70. 83. Az október 3-án megrendezendő tárgynyereménysorsoláson a 35. játékhét szelvényei vesznek részt. Olyasóinkhoz Örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy 1977. október 1-től lapunk, a Délmagyarország ismét a régi, megszokott terjedelemben jelenik meg — vagyis hetente 52 oldalon. A papírellátás gondjainak enyhülése így lehetővé teszi, hogy ismét 8 oldalas lapot nyomjunk minden hétköznap — az eddigi 6 oldalas szerdai és csütörtöki lapok helyett is —, vasárnaponként pedig 12 oldalasat. A régi lapterjedelem visszaállítása természetesen nem érinti a szokásos előfizetési díjakat. 17—21° Várható időjárás szombat estig: Változóan felhős idő, az ország északi részén néhány helyen esővel. Több felé megélékülő. helyenként erős lökésekkel kísért délnyugati. nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17—21 fok között. •shkískh Éil, '^lllil A Simo.itornyal Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat új, korsze.rü könnyűfám-szerkezetes csarnokot épített, ahol évente százezer hortobágyi juhbőrt készítenek ki. A vállalat a Hortobágyi Állami Gazdasággal társulási szerződést kötött a juhbőrök közös hasznú kikészítéséről és értékesítéséről ÁRVERÉS A GYŰJTÖK KLUBJÁBAN A Juhász Gyula művelődési ház (Vörösmarty utca 5.) gyűjtőklubjában holnap, vasárnap délelőtt 9 órától árveréssel egybekötött összejövetelt tartanak, amelyen minden érdeklődő részt vehet. 1977. OKTÓBER 1., SZOMBAT - NÉVNAP: MALVIN A Nap kel 5 óra 43 perckor, és nyugszik 17 óra 24 perckor. A Hold kel 19 óra 39 perckor, és nyugszik 9 óra 45 perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 166 cm (apadó). SZEGEDI NEMZETI SZtNHAZ Este 7 órakor: Csárdáskirálynő — Bemutatóbérlet. MOZIK Szabadság: (él 4 és háromnegyed 6 órakor: Apám, az agglegény (színes, m. b. szovjet), 8 órakor: Elkésett virágok (színes szovjet). Éjszakai előadás 22 órakor: A kék katona (csak 18 éven felülleknek, színes amerikai, 50 százalékkal felemelt helyárral). Fáklya: fél 3 és háromnegyed 5 órakor: Robin Hood nyila (színes. m. b. szovjet), 7 órakar: Háború és béke II. rész (m. b„ szovjet színes). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Apám, az agglegény (színes, m. b. szovjet), negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandjai (m. b„ színes, amerikai, 20 százalékkal felemelt helyárral) . Postás mozi: Az Ígéret földje I-n. rész (16 éven felülleknek, lengyel, dupla helyárral, 5 órakor) . Dugonics mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.): Cható földje (színes, amerikai kalandfilm, 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 1. az (13/57-esi este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a íj. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet az L sz. Sebészet! Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Október 8-ig, szombat 13 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig, elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: L és m kerület. Gyálarét Klskundorozsma területén: dr Duba István állatorvos Lakása Újszeged. Odesszai krt. 8 Telefon nincs II. kerület, Algyő, Tápé területén: dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Szeged-Tarján 610/B, fszt. 3. Telefon: 16-552. Kübekháza. Szőreg, Tiszasziget. Ojszentlván területén: dr. Mender Ferenc állatorvos. Lakása: Szeged-Petőfitelep Irinyi János u. 23. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. BUDAPEST L Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, tcs'vér és rokon, ID. SZŰCS ISTVÁN 63. évében hirtelen elhunyt. Temetése október 1-én 15 órakor le3z Kisteleken. Gyászoló felesége és családja. Fájó szívvel mondunk köszfinetet a távhőszolgáltatás dolgozóinak, szerelőinek, jó szomszédainknak, akik felejthetetlen, drága jó édesanyánk, TAMAS IANOSNÉ MAgori Julianna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mélységes fájdalmunkon enyhitenl Igyekeztek. KiUón mondunk köszönetet körzeti orvosának fáradságos gyógyító munkájáért, és a körzeti nővér temetésen való meslelenéséért, a hozott koszorúért és jóságos vigasztaló szavatért. Gyászoló fia, menye. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik szeretett halottunk. KATONA IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló osaléd. 2(1 697 Köszönetet mondunk mindazon Rokonoknak, ismerősöknek, jó Gyászköziemények barátoknak, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola kollektívájának, párt- és szakszervezeti bizottságának, volt munkatársainak, akik szeretett halottunk, BÖI5C5ÖK LAJOSNÉ Mészáros Erzsébet temetésen megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 27 098 Mélyen megrendült lélekkel siratjuk drága halottunkat, NAGY ÁGNEST (Tarján 316., Bocskai u. 8.). Október 3-án 15 órakor lesz elhantolása a Dugonics-temetőben. A gyászoló család. 20 096 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama. dédmama, ÖZV. KOVÁCS SANFORNE Stricr Lídia életének 85. évében szeptember 29-én elhunyt. Temetése október 3-án 12 órakor lesz a Tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 20 099 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, SZŰCS FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a Dcszki Szanatórium orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család — Csalogány u. 9 A. 20 531 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak. akik felej'hetetlcn halottunk, KALMAR FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virága'kkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — Köszönetet mondunk az I. belklinika intenzivosztálya orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család — Zákányszék. 20 536 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. barátoknak, akik szeretett halottunk, ID. FEHÉR PÉTER temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhitenl Igyekeztek. A gyászoló család — Kántor u. 5. 20 528 MUNKASVÉDELEM AZ IPARI SZÖVETKEZETEKBEN Az Ipari Szövetkezetek Csongrád megyei Szövetségének elnöksége tegnap, pénteken ülést tartott. Az elnökség tájékoztatót hallgatott meg a szövetkezetek idei első félévi gazdasági munkájáról, és a fejlődésben megállt szövetkezetek helyzetéről. Megbeszélték az elnökség tagjai az OKISZ és a Magyar Vöröskereszt országos titkársága együttműködési megállapodásból adódó Csongrád megyei feladatokat is. A megállapodás számos közös teendőt tartalmaz; például a munkások egészségvédelméről, egészséges életmódra neveléséről, a környezetvédelemről. HORGÁSZÁT! TILALOM A Szegedi Hermán Ottó Horgász Egyesület 1977, október 4-én és 5-én a Fehérpart, Szilvás, Sancer, Keramit és a Lencsés vízterületén 35 mázsás pontytelepítést végez. A halasítással érintett vízterületeken október 4-én 6 órától, október 13-án 6 óráig horgás^ti tilalmat rendeltek eL 9.13: 9.20: 9.50: 10.15 10.35: 11.10: 12.30; 14.32: 15.10: 15.35: 15.45: 17.20: 18.55: 19.10 19.20: 19.30: 20.00: 20.05 20.55: 21.35: 23.00 20.00 22.45: 17.45 18.45 20.00 20.25: 22.40 Tévétorna (ism.) Kamera Felfedező úton ÉszakAmerikában 4. (ism.) Természetbarát (Ism.) Nyitott boríték (ism.) A savanyú Jones — M b. amerikai film (ism.) Művészeti magazin (ism.) Játszótereink — riportmüsor Ajánlóműsor gyerekeknek Hírek Befejezetlen regény — Louis Aragon müveiből OSC—Vasas bajnoki v izllabda-mérkOzés Üdvözöljük a 60 éves Szocialista Forradalmat Egymillió fontos hangjegy Cicavízió Tévétorna Tévéhíradó Gusztáv gondos Lányom barátnője A zene világnapján Röplabda EB Tévéhlr-dó 3. BUDAPEST 2. Mozart: Figaro házassága Doktor toláshéj — M. b. angol tévéfilmsorozat 1. BELGRÁD I. Gyermekműsor Zenebarátok Az ember nem kerítés — humor A gazfickó — francia film Showműsor BELGRÁD 2. 16.55: Hét tévénap 17.15: Hölgyválasz 18.00: Életrajzok: Dickens 18.55: Labdarúgás: Cosmos— Santos 21.30: Huszonnégy óra 21.40: Tévéesszé 22.10: Zenei műsor 22.40: Sportszombat BUKAREST 13.50: Román dalok 14.10: Zenei Intermezzo 14.30: Riport a stadionból 15.50: Képek Kínából 16.10: Ifjúsági klub 17.05: Stan és Pan 18.10: Bel- és külpolitikai krónika 18.30: Tévéhíradó 18.50: A munkában elért eredmények 19.00: Tévé-enciklopédia 19.45: Regan — filmsorozat 21.20: Tévéhíradó 21.35: Románcok és dalok eüh?x1 KOSSUTH 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Született kilencéves korában. Kublnyl Ferenc dokumentumjátéka 9.30: Mindenki iskolája — Évnyitó 10.05: Zenekari muzsika 10.49: Tűzzel vassal. Epizódok Henryk Sienkiewicz regényéből 12.20: Zenei anyanyelvünk — Rögtönzés 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél Közben: 13.30: Kényszerjuttatások. Földes György Írása 14.05: Lakatos Sándor népi zenekara játszik 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés 14.55: Üj Zenei Újság 15:30: Fiatal magyar táncdalénekesek és együttesek felvételeiből 16.00: 168 óra 17.30: A zene hatalma. Metxner Mihály műsora a Zenei Világnapra 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.45: Gordonkázás. A sokarcú Krúdy 1. 19.50: Leopold Stokowsklra emlékezünk 20.35: A zene nem Ismer határokat — nemzetközi szórakoztatózenei műsor Az Állami Népi Együttes műsorából — J'sóT A Rádiószínház bemutatója. Közönséges szombat Steohan CalUat kórusa századunk kórusmüveiből énékel 23.15: A beat kedvelőinek 0.10: Melódlakoktél PETŐFI 8.05: A magyar munkásmozgaa lom dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Népdalok 9.38: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 10.38: Részletek Styne zenés játékaiból 11.33: Válaszolunk hallgatóinknak 11.48: Táncdalok Párizsból 12 25: Orvost tanácsok 12.33: Zenekari muzsika 13.33: Éneklő Ifjúság 14.00: Fiataloknak! 14.45: Erósz szavára. Válogatás a világirodalom szerelme" verseiből 15.00: Körkapcsolás 15.50: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora 16 33: Fráter Loránd és Balázs ArDád nótáiból 17.00: Ötórai tea 17.45: Tudósítás a Rába F.TO— Szeged bajnoki labdarú gó-m érközésről 17.50: Az utolsó negyed. Gazdaságpolitikai összeállítás 19.45: Magnósok figyelem! 20.38: Főszerepben a riporter: Raocsánvi László 21.35: Beniamtno Öleti énekei 22.20: Nigériai népzene 22.33: Stáeermúzeum 23.15: Mozart-művek Szedik Szabolcs aranyát Jól halad Szabolcs „aranyának", a téli almának a betakarítása. Ezekben a napokban 152 ezer ember szorgoskodik az almáskertekben a jó termés mielőbbi leszüretelésén. A százezer mezőgazdasági dolgozót a megyéből még 47 ezer iskolai tanuló és 4 ezer budapesti. illetve debreceni egyetemista segíti e fontos munkában. A mezőgazdasági nagyüzemek jól felkészültek a külső munkaerő foglalkoztatására, a csapadékmentes napokat maximálisan használták ki s a szervezett munka eredményeként a hét közepéig mintegy 35—36 ezer vagon almát szüreteltek le. A tsz-ekben 15 600 az állami gazdaságokban 5 ezer, a háztáii és kisegítő gazdasávokban a várható 17 ezerből 15 ezer vagonnal takarítottak be. DÉLMAGYARORSZAG | A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának nanilanja Főszerkesztő; F NAGY IBTVAn Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal. 740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10 - Telefon: 12-633 Felelős kiadó: KOVÁCS t.ASZLO A lapot nyomja-. Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsv-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban ós a kézbesítőknél Ftöflzetési dlj egy hónapra ?o fn-tot - Index: 25 059 ISSN: 0133-025 3