Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-11 / 239. szám

2 Kedd, 1977. október 11. L. Brezsnyev fogadta Dávid Owent • Moszkva (MTI) Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere hétfőn délelőtt tárgyalásokat kezdett Moszk­vában Dávid Owen angol külügyminiszterrel, aki va­sárnap este érkezett hivata­los látogatásra a szovjet fő­városba. Az 1975-ös Moszkvában megtartott szovjet—angol csúcstalálkozó határozatai­nak megfelelően a két kül­ügyminiszter áttekintette a Szovjetunió és Nagy-Britan­nia kapcsolatainak jelenlegi helyzetét és a kapcsolatok fejlesztésének távlatait. Esz­mecserét folytattak az idő­szerű nemzetközi kérdések­ről ls, köztük az európai biz­tonság és együttműködés kérdéseiről, a nemzetközi enyhülés elmélyítéséről, a fegyverkezési verseny meg­szüntetéséről és a leszerelés­ről, a nukleáris háború ki­robbanása veszélyeinek ki­küszöböléséről. A tárgyalás tárgyszerű, konstruktív légkörben folyt le. Andrej Gromiko hétfőn ebédet adott brit kollégája tiszteletére. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, hétfőn a Kremlben fogadta Dávid Owent. Leonyid Brezsnyev aláhúz­ta, hogy a Szovjetunió fenn­állásának hatévtizedes törté­nete során mindig követke­zetesen a lenini békepolitikút folytatta és folytatja, állást foglal amellett, hogy a nem­zetközi kapcsolatokban min­den téren érvényesítsék a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett élésének elvét. Az új szovjet alkotmányban ki­fejezésre jut. hogy a Szov­jetunió külpolitikájának alapja az államok közötti békés viszony. A beszélgetés további ré­szében eszmecserét folytat­tak arról hogyan fejlődnek tovább a szovjet—angol kap­csolatok a szovjet és az an­gol vezetők között. 1975 feb­ruárjában Moszkvában meg­tartott találkozó alkalmával aláírt dokumentum és meg­állapodások alapján. Hang­súlyozták annak fontosságát, hogy a Szovjetunió és Nagy­Britannia között a különbö­ző területeken szélesedjék az együttműködés. Megvitatta azokat az időszerű nemzet­közi kérdéseket is, amelyek mindkét fél számára jelentő­sek és mindenekelőtt az enyhülés megszilárdításával, a fegyverkezési verseny meg­szüntetésével és a leszereléssel függenek össze, mind Euró­pában, mind pedig az egész világon. Elvi jellegű megbeszélés folyt a nukleáris háború ki­küszöbölésének problémájá­ról. Dávid Owen James Calla­ghan miniszterelnök nevében megismételte azt a meghí­vást, amelyet Leonyid Brezs­nyevhez már korábban in­téztek : tegyen látogatást Nagy-Britanniában. A felek kapcsolatban maradnak egy­mással, hogy rögzítsék a lá­togatás mindkét fél számá­ra megfelelő időpontját. Forró drót létesül Moszk­va és London között a vé­letlen nukleáris háború ki­robbanása veszélyének meg­akadályozására. Hétfőn a moszkvai Kreml György ter­mében Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Dmitrij Usztinov, Vaszilij Kuznye­cov és más szovjet vezetők jelenlétében írta alá Andrej Gromiko szovjet és Dávid Owen angol külügyminiszter azt az öt cikkelyből álló meg­állapodást, amelyet a Szov­jetunió és Nagy-Britannia kötött' a nukleáris háború véletlen kirobbanásának megakadályozásáról. A meg­állapodásról még 1975 feb­ruárjában, a Moszkvában megtartott szovjet—angol csúcstalálkozón született elvi megegyezés. A megállapodás leszögezi: a két kormány, annak tuda­tában, milyen megserhmisítő következményekkel járna a nukleáris háború, megálla­podott abban, hogy egya­ránt kötelezettséget vállal a már meglevő szervezeti és technikai intézkedések fenn­tartására és tökéletesítésére annak érdekében, hogy meg­akadályozza a birtokában le­vő nukleáris fegyverek vé­letlen, vagy engedély nélkül történő alkalmazását. Közéleti napló BORBÉLY SÁNDOR BERLINBE UTAZOTT A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottságá­nak meghívására Borbély Sándornak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága titkárának vezetésével hétfőn 5 napos látogatásra Berlinbe érkezett a Magyar Szocialista Mun­káspárt küldöttsége. A ma­gyar pártküldöttség hétfőn délután a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­ságának székházában baráti megbeszélésen találkozott Horst Dohlussal, a KB Poli­tikai Bizottságának póttagjá­val, a KB titkárával, akS tájé­koztatást adott az NSZEP IX. kongresszusa határozatai­nak végrehajtásáról, a párt­szervezetek előtt álló legfon­tosabb feladatokról. VISSZAÉRKEZETT BUDAPESTRE GRÓSZ KAROLY Grósz Károly, a Központi Bizottság osztályvezetője, aki az MSZMP képviseletében megfigyelőként részt vett az Angol Munkáspárt konferen­ciáján, visszaérkezett Buda­pestre. INDIAI SZAKSZERVEZETI DELEGÁCIÓ HAZÁNKBAN A SZOT meghívására hét­főn Budapestre érkezett az Indiai Nemzeti Szakszerve­zeti Kongresszus (INTUC) küldöttsége. Az INTUC kép­viselői elsó hivatalos ma­gyarországi látogatásuk so­rán tanulmányozzák a ma­gyar szakszervezetek tevé­kenységét, a magyar dolgo­zók' élet- és munkakörülmé­nyeit HAZAÉRKEZETT POZSGAY IMRE Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével haza­érkezett az a küldöttség, amely Jan-Erik Wikström svéd közoktatási és kultu­rális, illetve Kalevi Kivistö finn közoktatási miniszterek meghívására hivatalos láto­gatást tett Svédországban és Finnországban. Oroszország enindent kimondott 1. „e.eLemondok a trónról..." Magyar—afgán kapcsolatok Az Afgán Köztársaság Elő­Azsiában fekszik, 655 000 négyzetkilométer területen. Északon a Szovjetunióval ha­táros, további szomszédai Irán, Pakisztán. India és Kína. Lakosainak száma 18 millió. Területén mintegy 20 nemzetiség él. Hivatalos nyelve a dari (a perzsa nyelv afgán változata) és a pastu. Fővárosa a félmillió lakosú Kabul. Gazdasági kapcsolataink alakulásában fontos lépés volt a szabad devizás ke­reskedelmi egyezmény alá­írása 1974-ben. Ez a megál­lapodás fektette le tulaj­donképpen a gazdasági kap­csolatok alapját. Az egyez­mény alapján az Afgán Köz­társaság gyapotot. gyapjút, különböző bőr- és szőrme­féleségeket. szőnyegekel, gyógyszeralapanyagokat és szárított gyümölcsöt szállít. A magyar fél mezőgazdasá­gi berendezéseket, orvosi mű­szereket, kórházi felszerelé­seket, szerszámgépeket, kis­üzemeket, gyógyszereket, vegyianyagokat és különbö­ző fogyasztási cikkeket ex­portál Afganisztánba. Az árucsere-forgalom az idei év első felében már több mint a háromszorosa volt. a há­rom évvel ezelőttinek. A múlt évben hazánk és Afganisztán képviselői már a második kulturális együtt­működési jegyzőkönyvet ír­ták alá. A magyar felsőok­tatási intézményekben az el­múlt. tanévben 20 afgán ösz­töndíjas tanult. Hazánk részt vett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szer­vezésében épülő kabuli su­gárterápiái központ építésé­ben. Afganisztánnal 1956-ban létesült diplomáciai viszony követi szinten, ezt 1964-ben nagyköveti szintre emeltük. Eddig Hollai Imre és Rácz Pál külügyminiszter-helyet­tes járt Afganisztánban, 1971-ben, illetve 1974-ben. Afganisztán a bonyolultab­bá vált külső tényezők el­lenére is szilárd, pozitív el nem kötelezettségi politikát folytat a térség békéje, po­litikai stabilitása érdeké­ben. U Ma már senki sem vitat­ja, hogy 1917-ben valami gyökeresen új született Oroszországban — és az em­beriség történetében. Feb­ruárban a Minden Oroszok Cárjának félelmetes elnyo­mó gépezetét elsöpörte az egyetlen erő, amely elsöpör­hette — a Minden Oroszok Népe. A földkerekség egy­hatodán hihetetlenül rövid idő alatt összeomlott a világ legreakciósabb birodalma. Mi épüljön e birodalom rom­jain? Milyen hatalom lép­jen a régi helyébe? A leg­jobb elmék világszerte már akkor felismerték, hogy az erre a kérdésre adandó vá­lasz nemcsak a közvetlenül .érintett népek, hanem hosz­szabb távon az egész embe­riség számára sorsdöntő. „Néhány hónap leforgása alatt — írja Konsztantyin Pausztovszkij — Oroszor­szág mindent kimondott, amiről évszázadok óta hall­gatott. Ezerkilencszáztizenhét februárjától őszéig az egész országban éjjel-nappal gyű­léseztek, szüntelenül és a legnagyobb összevisszaság­ban. A városok terein, emlék­művek tövében, klórszagú pályaudvarokon, gyárban, fa­lun, piactéren, minden vala­mennyire lakott ház udva­rán, lépcsőházában embertö­megek zúgtak. Esküvések, felhívások, le­leplezések, szónoki hév — mindez tomboló „Le vele!" kiáltásokba, vagy lelkes, re­kedt éljenzésbe fúlt. Mintha kocsi dübörögne végig macs­kaköves úton. úgy hangzott fel ez a kiabálás minden út­kereszteződésnél-" Oroszország akícör a törté­nelem útkereszteződése volt. Nemcsak a» emberek hangu­latát jellemezte valami kü­lönös lebegés, hanem a ha­talom jeliegét is. Március másodikán megalakult egy kabinet, amely igen stílsze­rűen nevezte magát Ideigle­nes Kormánynak: az „ideig­lenes" volt az egyetlen jel­ző, amelynek jogosságában e kormánnyal kapcsolatban senkisem kételkedett... A burzsoá kadetpárt kép­viselője, Miljukov, a kabi­net megalakulásakor kijelen­tette: „A nép által létreho­zott első társadalmi hatal­mat már nem lesz olyan könnyű megdönteni". Csak­hogy ezt a hatalmat nem a nép hozta létre, a nép „csak" elsöpörte a gyűlölt régit. A népuralom csíráját nem ez a testület képviselte, hanem az a másik, amely már egy hét­tel korábban megalakult a cári Duma székhelyéül szol­gáló Tauriai-palotában: a Munkás- és Katonaküldöt­tek Szovjetje, amelynek ere­detileg kétszázötven, nem sokkal később már kétezer tagja volt. A Szovjet új típusú, népha­talmi szerv volt, tévedései is tükrözték a benne képviselt tömegek tévedéseit. Március 2-án, az Ideigle­nes Kormány megalakulásá­nak napján még egy ese­mény híre járta be a vilá­got: II. Miklós cár Pszkov­ban délután 15 órakor le­mondott. Egyik főtisztje, Da­nyilov tábornok, aki jelen volt a történelmi pillanat­ban, így emlékezik: „ ... Sírí csend támadt. A cár felállt és látszólag nem is tudva, mit tesz, az elfüg­gönyözött ablakra meredt. Szája lebiggyedt, amit még sosem láttam és ettől egyéb­ként oly nyugodt arca el­torzult. Látszott, hogy hihe­tetlen harc dúl a lelkében. Miklós cár hirtelen felénk fordult és szilárd hangon így szólt: — Döntöttem. Döntöttem, hogy lemondok a trónról Alekszej fiam javára..." A lemondás és a kormány megalakulásának időbeli egy­beesése véletlen. De a tör­ténelemben néha a véletle­neknek is megvan a maguk jelképes jelentősége. Az Ideiglenes Kormány ugyanis nem a cárizmust akarta megdönteni, hanem — ép­pen á monarchia megmenté­se érdekében — ezt a cárt lemondatni. Azok az embe­rek, akiket a vihar első szél­vésze a bársonyszékekbe re­pített, tehetetlenül, semmit sem értve álltak. Az esemé­nyek sodorták őket, nem ők irányították az eseményeket. Nem volt egy tettük, sőt sza­vuk, amely el né késett" vol­na. És mit érteltek meg az eseményekből a régi világ képviselői? „Szárnysegédem — emlékezik Alekszandr nagyherceg — hajnali szür­kületkor, elkékült szájjal ébresztett fel. A lemondó ok­irat volt... Felültem az ágy­ban, mégegyszer elolvastam. Nikinek (ez volt Miklós, azaz Nyikolaj cár beceneve a cá­ri családban) nyilvánvalóan elment az esze. Mikor mon­dott le egy uralkodó azért, mert a fővárosban kenyér­hiány miatt zavargások vol­tak? A tartalékcsapatok áru­lása Petrográdon? De hiszen tizenötmilliós hadsereg felett rendelkezett!..." A cár végülis — féltve a fiát — testvére, Mihail nagy­herceg javára mondott le, Mihail viszont magát féltet­te. „Eltökéltem — jelentette ki március 3-án, —, hogy csak abban az esetben foga­dom el a legfelső hatalmat, ha ez lesz nagy népünk akarata..." Ez volt a Ko­manovok történetében az el­ső eset, amikor a cári fa­mília tagjait hirtelen szenve­délyesen érdekelni kezdte az orosz nép akarata... Az Ideiglenes Kormányt azonban most sem érdekel­te. Március negyedikén Mil­jukov külügyminiszter táv­iratot intézett a szövetséges hatalmaknál akkreditált orosz nagykövethez, amely­ben kijelentette: „A kor­mány, amelynek tagja va­gyok, minden erejével igyek­szik majd kivívni a győzel­met ..." Az orosz nép azon­ban nem katonai sikereket akart, hanem azonnali bé­két. Harmat Endre (Következik: ,Kezén-lábán gúzsbaköti...") aVu" ü: Íl# WiSiülí!:^' '- ' M * * MACHEL KUBÁBAN Magas rangú delegáció élén vasárnap Havannába érkezett Samora Machel, a Mozambiki Népi Köztársa­ság elnöke és a Mozambiki Felszabadítási Front veze­tője. Az afrikai államfő Fidel Castrónak, a Kubai Államtanács elnökének, a Kubai KP KB első titkárá­nak meghívására tesz láto­gatást Kubában. PLENÁRIS ÜLÉS BELGRÁDBAN Hétfőn második munkahe­tében lépett a belgrádi euró­pai biztonsági és együttmű­ködési találkozó. Az új­belgrádi „Száva" kongresz­szusi központban zárt ple­náris ülésen folytatta ta­nácskozásait a 33 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada nagyköveti szin­tű küldöttsége. A SZOCIALISTÁK VÁLASZA A Francia Szocialista Párt igazgatóbizottsága ülésén egyhangúlag elfogadott hatá­rozatban válaszolt az FKP Központi Bizottságának szep­tember 23-i levelére. A szo­cialista dokumentum azt han­goztatja, hogy a szocialisták: hűek maradnak a baloldali unióhoz és elutasítják az ellenük indított „alaptalan támadásokat" — a szöveg a kommunista elemzést mi­nősíti így —, amelyek „csak a jobboldalnak használnak". Berezeli A. Károly Vándorének (Regény) 105. — Forduljatok vissza gyorsan! — s kézzel-láb­bal hadonásztak, hogy megértsük őket. S mikor látták, hogy bambán nézünk rájuk, a vezér oda­ugrott hozzánk, s csak ennyit mondott: — Cara­blnieril — aztán nekiiramodtak a sűrűnek, s egy szempillantás alatt eltűntek az áthatolhatatlan bozótban. Egy-egy lomb rezzenése vagy csak a haraszt roppanása jelezte, hogy merre vannak, de néhány perc múlva már teljesen nyomuk veszett, mintha a föld nyelte volna el őket. Mi meg inkább elkeseredve mint megszep­penve egy ideig még tanakodtunk, mert nehezen tudtunk beletörődni, hogy fuccs a báránysült­nek, de aztán mégiscsak megembereltük magun­kat, s lógó fejjel indultunk visszafelé. Ernst megint kitett magáért, mert csalhatatlan kutya­ösztönnel szimatolta ki, hogy merről jöttünk, és bizosan vezetett vissza bennünket a megtett úton. Kisült, hogy minden gallyra, avarkupac­ra, vagy mohos törzsre emlékezett, úgy, hogy hamarosan derengeni kezdett az erdőszéli fény. s mi ugyanott voltunk, ahol előző este meg­telepedtünk. — Te így tudsz tájékozódni ? — kérdeztem Ernsttől őszinte elismeréssel, mert belőlem ez a képesség teljességgel hiányzott. Még Szegeden is el tudtam tévedni, ha a Felsővároson vagy az Alsóvároson barangoltam. — Ez semmi — legyintett Ernst. — A harc­téren sötét éjszaka, ismeretlen területen is biz­tos érzékkel vezettem a bajtársakat a megfelelő irányba. Egyszerűen érzem, hogy merre kell menni. Az erdei zaj azonban fokozódott, s mi nem tehettünk egyebet, mint, hogy gyorsan leheve­redtünk. elővettük ételünket, és falatozni kezd­tünk. Ebben az ártatlan állapotban aligha fog­ják elhinni rólunk, hogy összejátszunk a hara­miákkal, akik valószínűleg csak egyszerű sze­gényemberek. S bár a báránysültből semmi sem lett, mi mégis hálát éreztünk irántuk, mert meg volt bennük a jó szándék, s ók sem tehettek ró­la, hogy a hatóság beleavatkozott nemes terve­ikbe. Máig fájlalom, hogy nem láthattam a zsi­ványtanyát, bár — ha most visszagondolok — volt ebben valami veszély is, hiszen fogalmunk sem volt róla, hogy ott mi vár ránk. Elvadult, konok fickóknak látszottak, különösen a vezér, akinek széles, lapos orra, hunyorgó, szúrós sze­me, s kissé nyitva tartott húsos szája végsőkig menő elszántságot árult el, nem beszélve két hatalmas mancsáról, melynek lomha lóbálása is fenyegető volt, és mindig támadásra kész. Azt hiszem nem sokat habozott, ha ütnie kellett, hogy elnémítson valakit, esetleg örökre. Falatozgattunk tehát, amikor az erdő fái kö­zül több helyen is fegyveres carabinierék buk­kantak elő, nyilván abban a hiszemben, hogy sikerül lecsapniuk a banditákra. Izgatott szóvál­tással nyomultak felénk, de minél közelebb ér­tek hozzánk, annál lehűltebben vették tudomá­sul. hogy nem sikerült a hajtóvadászat. Inge­rültek és dühösek lettek, s bár mi a legártatla­nabbul bámultunk föl rájuk, szitkozódva, kel­letlenül ordítoztak velünk: — Mit kerestek itt? Mit csináltok? — kiabál­tak kiábrándultan. Voltak vagy tízen, egy egész kis hadsereg, amely a napóleoni csákóban en­gem most valami színházi jelenetre emlékezte­tett. De az olaszok haragja még Szicíliában is hamar elpárolog, így egy darabig ők is morgo­lódtak, sőt hivataloskodtak is, de aztán csak megbékéltek, s akkor az egyik valamivel szelí­debben fordult hozzám: — Nem láttatok erre senkit? Gyanús személyeket? — Nem — ráztuk tagadólag a fejünket szin­te egyszerre, a hatósági tényezők ellen érzett ösztönös komiszsággal. — Pedig itt is aludtunk az éjszaka. Kit keresnek? Az őrmester habozott, hogy elárulja-e a tit­kot, de ő is olasz volt, és szeretett beszélni. — Tolvajokat — jelentette ki szárazon, hogy a bizalmaskodásnak azért elejét vegye. Kari megint nyájas modorához folyamodott, s nevetgélve állt a hadvezéri zsandár elé: — Lövik a szarvasokat vagy az őzeket? — s rám villantott, hogy segítsem kl a beszédben. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom