Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-09 / 238. szám
4 Vasárnap, 1977. október fl. július Caesar Bemutató a Kisszínházban Shakespeare-rel bizony n«m lehet kukoricázni. Ha valamely színház alkotói együttese a köteles gonddalisennyel készül rá, az előadás általában nemcsak az egyszeri teljesítményről, hanem az Illető együttes általánosabb, nagyobb időszakra érvényes törekvéseiről és a megvalósítás minőségeiről is Jelzésekkel szolgál. Ha — mint véljük — megesett ez az évad első klsszinházl előadása, a Julius Caesar bemutatója alkalmával is, már elismertük a tiszteletre méltóan alapos, közös munkát csakúgy, mint a rendező, Láner Péter törekvéseinek átgondoltságát A bemutatót jellemző, a néző által mindvégig érzékelhető furcsa kettősség: a felfedezhető alkotói szándék és a színpadon látható-hallható valóság különbségei azonban roppant tanulságosak, figyelmeztetőek. A Julius Caesarról a jogos, vagy a színház szempontjából teoretikusnak Ítélhető viták résztvevői abban jórészt egyetértenek: a drámairodalom máig legnagyobb politikai drámája készült el —- közvetlenül a „tragédiakorszak" küszöbén. Politikai dráma, amely mindazonáltal hamisítatlan shakespeare-i, amennyiben egész politikai-történelmi gondolatanyaga a hősök egyéni problémáiként jelentkezik. Ha valaki a drámairodalomban, a nagy angol sohasem elvont elvekét-ideákat ütköztet, hanem jellemeken belüli és egyéniségek közötti ellentéteket. Ugyanezt szokás kifejezni a formulával : Shakespeare nem mechanizmusokat, hanem embereket ábrázol. A Julius Caesarban Brutusnak és pártjának hatalomra emelkedését, a hatalom bírásának „pillanatát", a hanyatlást és a bukást — Brutusnak és hiveinek jellemzésével, egyéni vívódásaik, belső ellentmondásaik „kirajzolásával" teszi konkréttá. Vagyis: színházban előadhatóvá, színházi közönségnek átélhetővé. Politikáról, hatalomról szóló kérdései ilyenformán válhatnak számunkra színházban megszerezhető „élettananyaggá". Léner Péter természetesen tisztában van mindazzal, amit fentiekben jelezni próbáltunk. Erről tanúskodik egész „színészvezetése", az erkölcsi-önismereti kérdésekkel, belső ellentmondásaikkal megharcoló főszereplők finom kiemelése az „elnagyoltabb" vonásokkal színpadra tett alakok közül. Ismeri a caesarizmus vétkeit, Caesar vesztet hozó hatalommámorát, zsarnokvonásait. Ugyanígy Brutus tragikus vétségének mibenlétét, természetét. Hogy az általa képviselt ügynek, a köztársaság ügyének a történelem törvényei szerint akkor buknia kell; és hogy Brutusnak — erkölcsi emelkedettsége, humanizmusa ellenére, cselekvés és idea feloldhatatlan ellentmondása okán és reálpolitikusi képességet hiján. Ügy tűnik, jól ismeri az okos, földönjáró, de barátságért életét áldozó Cassiust, és a céltudatos, katonai és politikustehetség Antoniust is. Csakhogy: mintha nem bízna abban, hogy a sok színnel fölfestett jellemek valóban közvetíthetik a politikai drámában a politika természetéről, a hatalom jellemzőiről nekünk szóló közKovács János — Caesar — és Barta Mária — Calpurnia A szervezkedik: Brutus (ifj. Zoltán), Cassius vetitendőket. Jánosa Lajos színpadát csuromvér drapériák keretezik, halotti maszkokkal, fegyverszabdalásokkal. A kezdetben csak nyomukkal árulkodó fegyverek kisvártatva megjelennek kiszakított réseiken, nemcsak azért, hogy mindvégig figyelmeztetően jelen legyenek; idővel rendeltetésszerűen használják is őket. (A díszlet valamennyi darabja egyébként, beleértve a sokfunkciójú vastraverzet, mely éppúgy idézi a kezdeteket, az angol kocsmai előadások nem-földön-játszásra szolgáló erkélyeit, mint a legmodernebb színházi kísérletek kellékeit; szóval a diszletelemek folyton „játszanak", a színpadkép hatásosan puritán és gondolatgazdag egyszerre, ideális játéktér.) Brutusék római tógái (jelmezterv: Jánoskuti Márta m. v.) a Caesar-halál után végestelen-végig csurgatottak vörös embervérrel. Az emberhalálok (társadalmi változások, forrongások, hatalmi-politikai átmenetek) idején sokkoló hang- és fényeffektusok törnek ránk; a költő Cinnával nem másként, akasztással végez a dühödt tömegk, kisértetiesen ismerő ütemű és lejtésű együttordítás közepette. Végül és főként: ebben az előadásban mindenki „bukó". Megbukik, meghal Caesar, Cassius, Brutus. Es bukik Antonius. Az utolsó jelenetben ugyanis Brutus holttestével együtt az ő rémültre tárult szemét, elképedtségbe merevült testét is elfedi a hátsó benyilót takaró véres függöny. És marad a színen a magabiztos holnapember, Octavius, aki ismerős, unszimpatikus önteltséggel mondja el a darab utolsó mondatait. Vagyis: holnap minden kezdődik elölről? Mindez összességében: túl véres és riasztó, Hernádi Oszkár felvételei ÜJlaky László). Casca (Nagy (Verebes István) mert elsősorban külsőségekből, formai-formális jelekből építkező kép a hatalom mechanizmusáról. A színészek —, úgy tűnik — sokat tehettek volna azért, hogy a merész, de megfelelően használva nagyon színszerű, kiemelkedő alakítások esetén helyénvaló színpadképek, meg az auditív hatások ne elfedjék, hanem kiteljesítsék a shakespeare-i mondandókat közvetítő játékot. Ifj. Üjlaky László így is sokoldalú, vívódásaiban roppant rokonszenves Brutus. Nem ő tehet róla, hogy sem Caesarnak, sem Antoniusnak nem lehet drámai partnere. Kovács János Caesarja ugyanis csak önmaga túlbecsülésében az igazi, az elhitető erejű; amúgy inkább szelíd nagypapa, mintsem hatalmas diktátor. Szendrö Iván (Antonius) halotti beszéde az előadás egyik legjobb, legintenzívebb részlete; ez a szónok egyszerre lehet az igazság tántoríthatatlan bajnoka és a legravaszabb demagóg, de mindenképpen tehetséges. (Ezért sem igen értjük, miért lehetséges oly szánnivalóan a háttérbe csúsztatni.) Verebes Istvánt nagyon szerencsésen „találta meg" Cassius: anakronisztikus szemüvege csupa okos villanás, tele van energikus, racionális mozdulatokkal, alkata-játékstílusa ugyanakkor hihetővé teszi a barátért vállalt áldozatát. Az asszonyokat megformáló Barta Mária, illetve Fekete Gizi korrekt teljesítményét szükséges említeni; a kisebb szerepekben Nagy Zoltán (Casca) és Kdtay Endre (Deci us Brutus) remekelt; Illetve az Octavius néhány mondatát a mezőnyből kiváló szép dlkcióval és átgondolt játékkal közvetítő Rácz Tibor. Sulyok Erzsébet Választ adni korunk kérdéseire Beszélgetés odesszai művészekkel Kegyetlenül döbbenetes, és mégis csodálatosan humánus, felkavaró, megrázó filmet vetítettek a napokban az Odessza megyei barátsági filmhét nyitányaként. A világhírű szovjet rendezőnő, Larisza Sepityko Ifálvária című filmdrámáját, mely a tavalyi nyugat-berlini filmfesztivál nagydíjasa. A bibliai motívumokra épülő második világháborús történet, az emberi helytállás, hűség és árulás, élet és halál ma is érvényes lehetőségét és igazságát keresi, kiváló filmes eszközökkel. Nem véletlen, hogy gyakran felmerül a kérdés: miért él ma is, immár 33 esztendővel a győzelem után á kortárs művészekben a háború élménye, miért nyúlnak viszsza írók, filmesek gyukran a második világháború eseményeihez? Többek között erre a kérdésre válaszolt a film mellett két odesszai művészvendég, Tajmuraz Alekszandrovics Zolojev, az odesszai filmstúdió rendezője és Dmltrij Szergijevics odesszai iró. — A filmművészet elsődleges célja nem a szórakoztatás, hanem ennél sokkal lényegesebb dolog — az emberek egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyának ábrázolása. S ezek a dolgok élesebben és pregnánsabban jelentkeznek kiélezett, drámai helyzetekben. Nemzedékünk legnagyobb élménye a második világháború, s hiszem, hogy az embernek ismerni kell a szenvedést is ahhoz, hogy mások szenvedését és örömét meg tudja érteni. — Huszonkilenc évesen, haditudósítóként harcoltam végig a háborút — mondta Dmitrij Szergijevics. — Minden témám, minden Írásom mögött ott van a háború élménye. Oda irányul emlékezetem minden szála, oda kötődnek az életemet meghatározó gyökerek. Biztos vagyok abban, hogy ezek a témák ma is aktuálisak éppen példájukkal, tiszta képleteikkel. Művészi pályájukról, alkotó tevékenységükről és terveikről is érdeklődtünk a két művésztől. — Eredetileg történelem— orósz szakos tanár vagyok. Kijevben kezdtem dokumentumfilmeket készíteni, elsősorban érdekes, izgalmas embereket kerestem, nem számított a foglalkozása, lehetett tudós, lakatos vagy mérnök. Az érdekelt, hogyan él, hogyan gondolkodik, szíve, esze hogyan jár. Azok lettek a slkerültebij munkáim, ahol megtaláltam ezeknek az érdekes embereknek lényegét. — Mint mondtam, a második világháború idején haditudósító voltam. Tizenhárom könyvem jelent meg eddig, valamennyiben a háborúban szerzett élményeimet, tapasztalataimat írtam meg. A háború éveiben a központi hadtest tudósítójaként Jártam Magyarországon, voltam Budapesten, Győrben, Szombathelyen. A felszabadulás után katonaként dolgoztam Odesszában, s 1956-ban az ellenforradalom Idején ismét Magyarországra jöttem, mint tudósító. Nehéz napokat éltünk át. Ezekről az Időkről, 1956 októberének és novemberénei? eseményeiről Írtam Vihar a fényben című regényemet, melynek hőse visszaidézi második világháborús élményeit is. Ez a kötet Kádár elvtárshoz is eljutott, aki meleg hangú levélben köszöntött, s munkámat kiváló Internacionalista műnek és aktuális témának minősítette. A kötet 30 ezer példányban Jelent meg. Most egy családregényen dolgozom; Egy belorusz család történetét írom meg 1914-től a kollektivizálás befejezéséig, Jövőre jelenik meg, Szerencsés előjelek címmel. Itt járt a filmhét megnyitóján Borisz Fjodorovica Zsukov, a SZOVEXPORTFILM magyarországi képviselője, aki néhány nagyon érdekes és jellemző adatot mondott el a szovjet filmgyártásról. Harmincnyolc filmstúdióban évente mintegy 150 játékfilmet, 100 tévéjátékot és mintegy kétezer népszerű-tudományos, ismeretterjesztő, dokumentum- és oktatófilmet készítenek. A Szovjetunió történelmét, a szovjet emberek életét gazdagon bemutató filmeket 120 ezer moziban láthatják a filmet szerető szovjet emberek. A mozi nagyon népszerű, minden szovjet állampolgár évente átlagban hússzor megy moziba. T.L. Gerencsér Miklós: A holnap elébe Ady Endre élettörténete Néhány hétig Pesten időzött, ahol szívesen maradt volna tovább, de megélhetési gondjai miatt ismét haza kényszerült, a kiadásait erősen mérséklő Érmindszentre. Az év hátralevő részeben került nyomdába újabb verskötete, A menekülő élet. A költőt ekkor még teljesen lekötötte Léda — érzéseiben szüntelenül viaskodott vele. Erős emberi kötődés váltakozott benne a testi szakítás szándékával. Felemás helyzetét érzékelteti a Nyugat 1912. január 16-i számában megjelent verse, amelyben tépelődve kérdezi: ..Akarsz-e szerelem után ls szeretni?" Ezután hosszú ideig nem is írt verseket. Legközelebbi költeményét csak 1912 áprilisában közölte a Nyugat, közben azonban január végén napvilágot látott a Földessy Gyula szerkesztette kötet. ' Az új könyv a híres költő életében Is nagy esemény, érthető hát. ha Ady a fővárosban akarta tudomásul venni a fogadtatást. Megviselt egészségi állapota egyre kevésbé bírta a gyors égéssel járó életmódot. Februárban hirtelen összeropnant egyik pillanatról a másikra orvosi kezelésre szorult. Brüll Berta, Léda húga és Ady Lajos vitték be a Városmajor-szanatóriumba. Itt azonnal erős kúrára fogták, elsősorban azért, hogy idegileg minél hamarabb talpra álljon. Négy héten át speciális fürdőkkel, pakolással gyógyították, kevés cigarettát és még kevesebb bort engedélyeztek neki. De Ady soha nem tartozott a fegyelmezett betegek közé. összebarátkozott az egyik gazdag pácienssel, ennek bőven volt pezsgője, kedvére ihatott hát a suba alatt, rezsgőzései ellenére meglepően gyorsan javult. Tavaszra ugy rendbe jött, mintha soha semmi baja nem lett volna. Meglehetősen nagy szabadságot engedélyezett betegeinek a Városmajor-szanatórium. Az előírásos kezelés mellett önállóan rendelkeztek idejükkel a gyengélkedők. Ady sokat járt a városban, szorgalmasan udvarolt, már-már telhetetlenül, és ezt el is mondta a verseiben. Léda joggal nyugtalankodott emiatt Párizsban. Érthető asszonyi Indulatai Budapestre kergették, felelősségre vonta Adyt, aki elérkezettnek látta az időt a szakításra. Hosszú töprengéssel, nagy műgonddal írta meg az Elbocsátó szép üzenetet. Május 16-án közölte a Nyugat a kegyetlen, szenzációs verset. Szerzője még gyakrabban mutatkozott a városban, felkészülve arra. hogy szembetalálkozik az elbocsátott asszonynyal. de Léda már Párizsban volt, ott olvosta a megrendítő sorokat. De a költőt is megviselte a szakítás. Legénykedő kalandozásaira ráunva, visszavonult szülőfalujába. Itt kapta kézhez Diósi Ödön levelét. Kibontva a vaslag borítékot, a köteteiből való dedikált lapok hullottak elébe. A kísérő szöveg csupán ennyi volt: „Vissza Adynak, a hűtlen kígyónak!" Ezzel egyszer s mindenkorra megszakadt az a kapcsolat, amelynek jegyében Ady Endre költői zsenije kibontakozott és a csúcsra érkezett. Szilágysági tartózkodása alkalmat kínált arra. hogy széi'epelién Zilahort. a WéSselényi Kollégium hangversenyén. ÜJ költeményeiből olvasott fel a közönségnek, köztük a tanároknak és a növendékeknek, akik büszkén és meghatottan ünnepelték az Alma Mater híressé lett egykori tanulóiét. A^yrrk ls szén é'ménve mn^a-it a zilahi s-»e-enlés. Jókedvűen, felfrissülve érkezett vissza a fővárosba. Minden külső jel arra vallott, hogy javára vált a szakítás, személyi függetlensége sokat használt egészségének, közérzetének. Rengeteget dolgozott, ezzel párhuzamosan kiadósakat szórakozott, és egy ideig a barátaival is többet törődött. A Városmajor-szanatóriumban levő szállásáról rendszeresén végigportyázta a pesti kávéházakat, a budai kiskocsmákat. Jövedelmének fő része változatlanul abból származott, hogy a Nyugat folyóirat főmunkatársa volt. Ebben az időben, 1912 tavaszán-nyarán gyakrabban időzött egvütt olyan kiváló kortársaival, mint Móricz Zsigmond. Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Schöpflin Aladár. Istenitőjének, az Ady-versek új sáfárjának, Földessy Gyulának is ekkor volt módja sűrűn együtt tartózkodni a költővel. Hiába titkolta Ady, Léda miatt nőttön nőtt benne a hiányérzet. Nem sokáig bírta a kiegyensúlyozott önuralmat. Mivel a Városmajor-szanatóriumban mégis csak illett Ügyelni bizonyos formaságokra, itt nem hódolhatott korlátlanul a gyengébb nemtől remélt örömöknek. Kiköltözött hát a szanatóriumból, át a pesti belvárosba, a Vigadó utca és a Dorottya utca sarkán levő Magyar Király szállodába. Ettől kezdve életének sokszor visszatérő színhelyévé vált a centrumhoz tartozó, mégis viszonylag olcsó hotel. A hotel kávéhazában rendezte be műhelyét, itt dolgozott a szorgalom egyáltalán nem ritka óráiban. Mindig szüksége volt valakire a „fuss ide — szaladj oda" teendők elvégzésére. Ezúttal a kávéház bérlőjének fia, Steinfeld Nándor ifjú banktisztviselő titkárkodott körülötte megható önzetlenséggel. De a munka józan órái mellett egyre merészebben tette próbára egészségének teherbírását a szórakozásban is. Pedig egy lépést sem tett a nők után. ünként jöttek, fölös számmal. A nőkhöz fűződő zűrzavaros kapcsolatban a Boncza Bertával való, egyelőre nem túl gyakori levélváltás maradt a változatlan. De mintha Ady is kezdte volna megelégelni a prózai kalandokat. 1913 februárjában irodalmi matinét rendezett a Nyugat szerkesztősége a Nemzeti Színházban. A költő nyugodtan olvasta fel verseit, bejelentve, hogy szakít rossz életmódjával, elbocsátja a „kis női csukákat" akiket aranyhalaknak képzelt. Ígéretét be is tartotta, a nőkkel szemben tartózkodóbb lett, a bor azonban maradt. Orvosi tanácsra a stájerországi Marta-Grünt választották. 1013 márciusában indult a jónevü szanatóriumba, de mielőtt alávetette volna magát az orvosi kezelésnek, egy pezsgős éjszakát töltött Gráe leghíresebb mulatójában. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanitt szórakozott dragonyos tisztek társaságában Haynau gróf. az aradi hóhér unokaöccse. Bosszantására Ady a Kossuth-nótát játszatta a mulatóhely magyar zenekarával. Ebből vitá kerekedett. Haynau gróf sértve érezte magát, Ady sem hagyta az igazát. Végül sikerült elsimítani a kakaskodást. Csupán anyagi kár származott ebből a pezsgőzésből, hogy Ady elképesztően sokat költött a, Hatvany Lajostól fontosabb célra kapott nagy összeg rovására. (Folytatjuk.)