Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-06 / 235. szám

8 Csütörtök, 1977, október fiL Automaták Tizenhárom Vajon honnan erednek a népek tudatóban a szerencsétien számok? Miféle ősi, titkos félelmek hívhat­ták életre őket, hogy aztán száza­dokon, évezredeken át kísértsen bal­jós jelentésük? Legközismertebb ta­lán a tizenhármas. Amerikában ál­lítólag a felhőkarcolókban az emele­teknél, a hajókon a kabinoknál a 12­es után mindjárt a 14-es következik. S itthon? Hihető lehetne: történelmünknek a nép lelkében páratlan visszhangot keltő eseménye, a szabadságharc, és annak tragikus vége erősíthette fel a 13-as szám körüli babonákat. Vi­lágosnál augusztus 13-án tették le a fegyvert a magyar csapatok. És maidnem két hónappal később, októ­ber 6-án, tizenhárom férfi állt Ara­don, a várudvaron. Négyre lőnek, a többire kötél vár. Damjanich talán a leghíresebb, ez a mai szemmel me­sébe illő vakmerőségű hérosz mankó­val megy a bitó alá. Igazi fenegye­rek volt veressipkásai között, utolsó, híressé vált mondatával is bizonyí­tott: „Vigyázzon, kérem, össze ne kuszálja a szakállamat", szólt a ba­kóhoz. Grüne császári hadsegéd kí­vánságára Vécseyt hagyják utoljá­ra. Az ok: a hadsegéd régi, szemé­lyes haragosa a tábornoknak. (Két­szeresen is jaj hát a legyőzöttek­nek. Egyben előtanulmány a követ­kező évszázad fasiszta módszereihez.) Ügy mondja a legenda, mikor a ba­kó Vécsey elé lépett, ő körülnézett, de már nem volt kitől elbúcsúznia. Odalénett hát az utolsó előttihez — Damjanichhoz — és megcsókolta a halott bajtárs kezét.... A szabadságharc a magyarságé, vele ők is. Mégis: Damjanich szerb volt. Knézich is. Aulich, Leiningen, Lahner, Pöltenberg, Schweidel né­met-osztrák. Az internacionalizmus — az igazi — valahol itt kezdődhet. A sáncárokban testeik együtt oszla­nak a magyar Dessewffyvel, Tö­rökkel. Lázárral. Nagy Sándorral, Kiss Ernővel, Vécseyvel. Manapság sokszorosan végbement az. amit Nietzsche minden érték át­értékelésének nevezett, ha mást is értett akkor ezen. Kezdenek ki­menni a divatból a vértanúk. Mond­juk, hogy érthető? Amikor kétszáz­ezer magyar férfi maradt a Donnál, amikor tízezerszám, valóságos nagy­üzemi módszerrel aratta a halál er­refelé az elmúlt 50—60 év alatt a másként gondolkodni, cselekedni próbálókat? Tizenhárom nem nagy szám, egy kisebb utcai csetepatéban elesnek ennyien. Csoda-e, ha a mű­veltebb ember sem igen tudja már mostanában elsorolni azt a tizenhá­rom nevet? Hát a fiatalok? A legendák sokáig élnek. De már kihalt az a nemzedék is, akinek nagyapái-dédapái még titkos fuva­rokban segédkeztek a tábornokok hozzátartozóinak — elvinni parancs, tilalom ellenére azt, ami megmaradt belőlük, földi maradványaikat. Pe­dig tulajdonképpen ami ebből a ti­zenhárom emberből megmaradt, el nem vihető, sem titokban, sem nyíl­tan. Az elporladt csontokban, a fél­rebillent nyakcsigolyákban valami összesűrűsödött, megkeményedett, s egy nép életében a legfontosabbnak: a továbbélésnek, a fennmaradásnak adott táptalajt; hogy éppen azért öl­ték meg őket, amit tettek. Hogy a reménytelenség bénaságát oldia az áldozat, amit egy nemzet erőfeszíté­séért szenvedtek. Hogy érdemes ten­ni a jövőben is hasonlót, ha a hata­lom így retteg tőle. ilyen rettenetes kegyetlenséggel bünteti. Hogy küz­deni voltaképoen a reménytelenség­ben is lehet, ha erre maga a halál nyújt is példázatot. Vajon honnan eredhetnek a né­pek tudatában a szerencsétlen szá­mok? Nem tudni, miféle ősi. titkos félelmek hívták életre őket. Ne­künk, magvaroknak is babonáink közé tartozik a 13-as. Valóban sze­rencsétlen szám-e. nem fontos. Ta­lán mégsem az. Hiszen egyszer. Ma­gyarországon, egy várudvaron idegen hódítók végeztek ki néhány magyar katonát. Tizenhármán voltak. Domonkos László 15-20° Az Utasellátó Vállalat a fővárosban mintegy 200 étel- és esüí és^knyugat^eTőffdln'' italautomatát működtet. A közkedvelt és hasznos gépeket ként megnövekvő felhőzet főleg pályaudvarokon cs fonlosabb közlekedési csomóponto- elszdrtan esővel záporral kon állítják fel. Képünkön: automaták a Déli pályaudvarnál MérsékeU( idöként megélén­külő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nap­EGYETEMI TANÁR SZEGEDI KÜLFÖLDÖN HELYTÖRTÉNET „._ , „ , T „ n„ « , , ... Paü homérseklet csütörtökön Dr. Telegdy Gyula, a Sze- c(mmei kéthetente megren- i5_2o fok között gedi Orvostudományi Egye- dezésre kerülő, hatrészes tem Kórélettani Intézetének előadássorozat indul ma es­professzora a Magyar Tudo- te 6 órai kezdettel a Somo­mányos Akadémia és a Finn gyi.könyvtár ifjúsági könyv­Tudományos Akadémia kö- tárában (Tanácsköztársaság zötti egyezmény keretében útja 2.). Az első előadást egyhónapos tanulmányútra „Szeged őskora és a honfog­Turkuba utazott lalás" címmel Trogmaver AZ ÉRTELMETLENSÉG Ottó, a múzeum igazgatója DIJA tartja. Á Chicago egyik terén új szobrot emeltek. Óriási, több mint 30 méter magas base­ballütőt ábrázol. A szobrot acélból készítették, súlya 20 tonna. A döntéssel megbízott szenátor, aki havonta ironi­kus díjjal jutalmazza az adófizetők pénzének legér­telmetlenebb elköltését, az idei egyik díjat ennek a szo­bornak ítélte. A GYERMEK ÉS A JÁTÉK Könyvtáros-pedagógusok, illetve pedagógus-könyvtá_ PARTTÖRTÉNETI A MUNKASMÜVELÖDÉS­RÖL — KÜLFÖLDÖN Dr Soós Katalin tudomá­nyos főmunkatárs (József Attila Tudományegyetem) a közelmúltban részt vett a Munkásmozgalom Történé­szeinek XIII. Nemzetközi Konferenciáján, Linzben. A konferencián a magyarorszá­gi munkásművelödés kérdé­seiről tartott referátumot. Eszperantó tanfolyam Szegeden több mint 600 tagot számlál a Magyar Esz­perantó Szövetség, s továb­bi háromezer eszperantistát tartanak nyilván, akik nem tagjai a szövetségnek. A vasutasok mellett négy esz­perantócsoport működik; több szocialista brigád fel­Párbeszéd a bíróságon Bíró: Tehát nemcsak pénzt, hanem ékszereket is lopott? Vádlott: Igen, bíró úr. Anyukám arra tanított kiskoromban, hogy a pénz nem boldogít. Heghalt Korolovszki Lajos Mély fájdalommal közöl­jük, hogy munkatársunk, kollégánk, Korolovszki Lajos újságíró, a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségé­nek vezetője 1977. október 4-én, 62 éves korában bal­eset következtében elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Magyar Televízió, Magyar Üjságírók Országos Szövetsége JAVÍTÁSOK AZ AUTÓPÁLYÁN A KPM autópálya főmér­nökség közli, hogy az M7_es autópálya bal oldalának 29 -36 kilométer közötti sza­Hódszer rosok forgathatják haszonnal TANÁCSKOZÁS a Somogyi-könyvtár leg- Tihanyban szerdán befeje­ujabb kiadvanyat, amely z6dött a szocialista országok kaszát szerdán 15 órától — ajánló bibliográfia. A gyer- testvérpártjai központi párt- előreláthatólag néhány hét­mek és a játék című kötet- archívumai vezető munka- re — burkolatjavítás miatt ben tematikus csoportosítás- társainak nemzetközi tanács- lezárják. A közlekedést az ban található az utóbbi öt kozása. Az MSZMP KB említett szakaszon a jobb év idegen nyelvű könyv- és parttörténeti Intézete által pályán, kétirányú forgalmi foljtóiratanyaga, illetve ama- rendezett konferencián — rend bevezetésével tartják gyár nyelvű folyóiratanyag. amelyen tíz országból 23 fenn. A lezárt pályasza­A magyar nyelvű könyvek'- küldött vett részt — kölcsö- kaszt óránként 80 kilométe­nek a témához kapcsolódó nösen tájékoztatták egymást res sebességkorlátozás egy­anyagát 1960-tól vették fel szakmaj és iratanyag-védelmi idejű bevezetésével vasár­bibliográfiaba. Agárdi tevékenységükről és további naponként 14 órától 20 óráig megnyitják a forgalom előtt. Gyorsfagyasztott burgonya exportra Lászlóné, Pintér Éva mun- feladataikról, kája alapján arról tájéko­zódhatnak az érdeklődők, hogy a gyerekek foglalkoz­tatásában hol használják fel a játékot, a játékosságot. NYERETLEN SZELVÉNNYEL IS LEHET NYERNI! A tízéves jubileum alkal­mából október 6-án huszon­kiettedszer kerül forgalomba a borítékos sorsjegy — ezút­tal 9 millió darab. Változott az ára: 5 forintba kerül, de az új árnak megfelelően nö­vekedett a nyereményalap és nőtt a kis- és középnye­remények száma is. Meg­szűnt például a 8 forintos yeremény, helyette 10 fo­rintot lehet nyerni. Lehet .-érni „nyeretlen" szelvény-, .vei is. Ezeket névvel és" mmel ellátott borítékba teli tenni, a borítékon fel­tüntetve hány sorsjegyet tar­talmaz és a Centrum áru­házak eladóterében elhe­lyezett gyűjtöládákba kell dobni. Postán nem lehet el_ Megkezdték az elősütött, gyorsfagyasztott hasábburgonya küldeni! A beérkezett nye- export iát a Magyar Hűtőipar miskolci gyárából. Az idén retlen sorsjegyek között de- 6509 tonna hasábburgonyát fagyasztanak itt. amelynek java cember 13-án egy Traban* része a hazai fogyasztókhoz kerül, de már útnak indították személygépkocsit sorsol az első szállítmányokat Ausztriába és néhány közel-keleti nak ki. országba is. Képünkön: szalagon az elősütött burgonya KIÁLLÍTÁS A 60. ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE A Nagy Október plakátok­ban címmel kiállítást rende­zett az űjszegedi pártházban a népfront városi és űjsze­gedi körzeti bizottsága, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére. A kiállítást teg­nap délután nyitotta meg dr. Diós József, a népfront városi bizottságának alelnö­ke. A plakátok 12-ig tekint­hetők meg. SZERDAI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 32, a tojás darabja 1,70—2 forint volt. A burgonya kilóját 3— 5, a sárgarépát 3—4, a gyö­keret 6—7, a vöröshagymát 5—6, a fejes káposztát 2— 2,50, a kelkáposztát 5—6, a karalábét 2—5, a karfiolt 6 —8, a paradicsomot 5—6, a zöldpaprikát 4—10, a főző­tököt 3—5, az uborkát 6—10, a zöldbabot 18—20, a zöld­borsót 18, a fokhagymát 20 —25, a parajt 8—10, a sós­kát 10, a gombát 40—50, a retek csomóját 1,50, a zöld­tengeri darabját 1,50—2 fo­rintért adták. A téli alma kilója 5—8, a nyári alma 3— 6, a körte 8—16, az ősziba­rack 10, a szilva 8—10, a szőlő 6—15, a görögdinnye 4, a málna 28—30, a dió 18 —22, a száraz bab 24—26, a savanyú káposzta 10, a mák literje 40 forintba ke­rült MŰSOR — ÖREGEKNEK Műsoros délutánt szervez holnap, pénteken délután 4 órától a városi népfront köz­művelődési bizottsága, a 2. körzet nőbizottsága és a Vö­röskereszt Szegeden, a Bar­tók Béla Művelődési Központ nagytermében. Közreműköd­nek a Szegedi Nemzeti Szín­ház művészei: Boross Mária, Török Vera, Herczeg Zsolt, dr. Kiss Ernő, Markó Leó, Mentes József, Stanics Béla, Szabady József, Tóth Sándor és Várady Zoltán. SZILVIA: HARMATH ANDREA Tegnapi számunk nyolca­dik oldalán, az első kép alá­írásában névelírás történt. Kálmán Imre Csárdáskirály­nőjének Szilviáját a rryáso­dik szereposztásban Harmath Andrea, a Színház és Film. művészeti Főiskola musical­operett tanszakán frissen diplomázott fiatal színésznő, a színház új tagja lép kö­zönség elé. ajánlásaiban szerepel az alapfokú nyelvtanfolyam. Az eszperantisták évente nem­zetközi találkozókon, kong­resszusokon vehetnek részt, a világ minden tájára levelez­nek, s haszonnal forgatják a Somogyi-könyvtár könyv- és folyóirat-gyűjteményének példányait. Október 11-étől tanfolya­mot indít a szegedi területi bizottság, melyre kedden és pénteken esténként (6 és 7 óra között) lehet jelentkezni az Ifjúsági Házban. Kellő számú érdeklődővel üzemek­nél és vállalatoknál is ter­veznek tanfolyamokali" sőt a vidékleknek levelező tagoza­tot. Az érdeklődők a szegedi területi eszperantó bizottság címére írhatnak: 6701 Sze­ged. Pf.: 510. Forgalom­korlátozás Ma, csütörtökön délután 3 órától Üjszegeden, a Szeged —Odessza emlékkő-avatási ünnepsége miatt a Székely sor, Vedres utca. Torontál tér és Alsó kikötő sor kör­nyékén forgalomkorlátozás lesz az ünnepség végéig, a gépjárművezetőktől a tere­lóutakon fokozott figyelmet kérnek a közlekedésszerve­zők. A forgalomkorlátozás miatt 15 órától körülbelül 16 óráig a 60, 61 és 69-es, valamint a tiszántúli helyközi autó­buszjáratok a Népkert sor­Odesszai körút útvonalon járnak, a 69'Y és a 70-es autóbuszok pedig az Odesszai körúton. Népkert soron, Csa­nádi utcán mennek. Ezért a Volán arra kéri a helyközi és helyi járatok utasait, hogy a Vedres utcai, vala­mint a Székely sori megál­lók helyett a Liget vendég­lőnél levő megállónál várják a buszokat. Az odesszai ABC-áruháznál levő meg­álló helyett a buszok a 201-es épületnél levő buszforduló­ban veszik fel utasaikat. KERÉKPÁRUTAK BELGIUMBAN Belgiumban 2 ezer 600 ke­rékpárút építését vették tervbe és ezt a tervet követ­kezetesen meg is valósítják. DÉLMAGYARORSZÁQ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja „ Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivataj: 6710 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10 - Telefon: 12-633 Felelős kiadő: KOVACs I.ASZL.O A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban ős a kézbewltöknél Előfizetési dij egy hónapra • ,r,ni. - Index: 25 0-" tSSN; 0133-034 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom