Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-30 / 256. szám

10 Vasárnap, 1977. október 30, 10 Magyarország—Bolívia 6:0 (5:0) Asztalitenisz Szuper Liga — Magos nélkül Bérezik Zoltán, az asztali- tem. Nem lepett meg tehát tenisz-válogatott vezető ed- a hír, hogy a csapat nélkü­zője kihirdette, hogy kik lem utazik Clermont Fer­utaznak a november 2-án randba. Tömegsport r Altalános iskolások mezei futóversenye Az „Edzett ifjúságért"­tömegsportmozgalom kere­tében a Szeged megyei vá­ros tanácsának művelődés­ügyi osztálya október 31­én, hétfőn délelőtt fél 9-kor és délután 2 órakor, no­vember 2-án szerdán ugyan­ebben az időben általános is­kolások részére mezei fu­tóversenyt rendez a Re­pülőtéren. Közel 5 ezer fia­tal vesz részt a tömegsport­versenyen. Kitűnő időben nagyszerű ívelte középre a labdát, és nyeskedővé vált magyarok futballhangulatban, 16.50-kor Nyilasi magasan felugorva ellen a bolíviaiak igen sok­vonult ki az interkontinentá- hat méterről a jobb alsó sa- szor tartózkodtak a magyar lis VB-selejtező két csapata tokba fejelte (1:0). Utána térfélen, sokat veszélyeztet­a zöld gyepre, az uruguayi Taritolay sárgalapos figyel- tek. Barreto vezetésével. Elhang- meztetésben részesült, mert A második félidőben ké­zottak a himnuszok, és kez- felvágta Törőcsiket. A 14. nyelmesen játszott a ma­a nagyon fontos 90 percben Váradi 25 m-es gyar csapat. Előbb Fazekast sorra kerülő Franciaország— — Mit gondol, ki szerepel nagy erejű szabadrúgása pusztai, majd Nyilasit Nagy Magyarország Szuper Liga- maga helyett a vegyespáros­vágódott szögletre, mindjárt váltotta fel a magyar csere- mérkőzésre. Jónyer, Klam- ban? utána Váradi Tóth J. part- játékos azonnal a hálóba ta- Pár, Gergely, Kisházi és Sza- _ Szerintem a Klampár, dobását kapásból, nehéz iab; Törőcsik tette vissza bő nevét közölte, ezek sze­szögből, alig lőtte mellé. A klubtársának a labdát, és rint Magos Judit kimaradt a 16. percben Török beadása Nagy 14 rn-röl a bal sarokba csapatból. A Statisztika négy­után Kereki lövése mar túl- va(?ta (6ö) Ezután megjött szeres Európa-bajnoka hosz­„ a közöns^g' hangja, lendüle- szú idő óta először nem sze­dődött perc. Magyarország: Gujdár — Török, Kocsis, Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Zom­bort — Fazekas, Törőcsik, Váradi. Bolívia: A. Galarza — Villaion — Dellano, Tarito­lay, Angulo, Baldiviezo — Aragones, Mezza, Romero — Bastlda, Aguilar. Bolívia kezdte a játékot. A közönség azonnal zászló­kat lengetve, óriási hang­erővel buzdította ment a kapuson, Villalon Szabó kettős a legesélyesebb. - Egyszer Jónyerral, egy­szer Gergellyel láttuk ve­gyes párosban játszani. He­lyes ez? .„.„„ — Nem akarom bírálni a ben Zombori Törőcsiket elmaradva játszóit,"első" fél- — Őszintén bevallom — válogatást, csak szeretnék hozta játékba, az újpesti iclei remek teljesítményétől, mondta Magos —, hogy az már valakivel összeszokni, csatár kilépett a védők kö- A percben az előretörő utóbbi időben nem ment úgy mert páros játék enélkül el­zül, a kapust is kicselezte, és Török szögletet harcolt ki. a játék, ahogy szerettem vol- képzelhetetlen. Egyébként az 7 m-ről az üres kapuba gurí- váradi beíveléséből újabb na. Pontosabban; érzem a erőnlétem kifogástalan. azonban a gólvonalról ki- tesebbé vált a magyar együt- repel majd a válogatottban, vágta a labdát. A 18. perc- tes de változatlanul messze — Mit szól a döntéshez? -V maf,yar tott <2:0). A 22- percben Tő- szögiet lett." Nem szabadul- labdát, csak éppen verse- pörgetéseket jobban lekeze­csapatot. Rendkívüli volt a röktől indult a harmadik tak ki a bolíviaiak kapujuk nyézni nem tudok. A csepeli lem, mint azelőtt, de mégis, .endulet. Mindjárt az első gól. Ügyesen fordította bal elől egy perc múiva Váradi idénynyitón harmadik let- valami hiányzik... Lehet, pillanatokban egy bolíviai oldalra, Zombori nagy vág- niiir a harmadik szögletet tem, utána megnyertem a hogy túl vagyok játszva? szabálytalansag után szöglet, ta után 22 m-ről óriási bom- ívelhette a jobb oldalról, szolnoki viadalt, majd Ceglé- Vagy nem tudok odafigyel­Fazekas beiveleset Kereki bát küldött a bal felső sa- Kereki hatalmas lövést kül- den kiestem a második for- ni? Előbb-utóbb ki kell jön­eppen, hogy föle fejelte. Ket rokba (3:0). Pintér kapott dött kapura, de bombája a dulóban, s a Tízeken is csak bolíviai szöglet volt a valasz. ezután .sárga lapot. mert kapusrói kivágódott. A a negyedik helyen végeztem, ekkor meg ugy tűnt, hogy Augilart szabálytalanul sze- nézósereg ünnepelte a La Ráadásul a svédek és a szov­a dél-amerikaiak tamada- relte. Fazekasnak volt a kö­„,,.., . _ ,, ... . - Faz-i november 30-án sorra jetek elleni Szuper Ligá­sokká! is probalkoznak Ha- vetkező percben helyzete, de kerülő visszavágóra hat gólt mérkőzésen sem egyéniben, marosan kiderült, mindez a kapu előtt elsodorták. A csak véletlen volt. kétségbe- 26 percben Fazekas meg­esetten védekeztek, levegő- szerzett egy labdát a vendé­ben lógott az annyira várt gek 16-osanál, Váradinak szerzett magyar csapatot. sem vegyesben nem győz­nie a sok játéknak. Bízorn abban, hogy a november! miskolci nemzetközin már jól szerepelek. Ebben a szakvezetők is re­ménykednek. magyar gól. A 8. percben Kereki éppen hogy a bal sa­rok mellé lőtt (szöglet lett), majd a beívelést ismét fölé tejelte. A 12. percben meg­indult a gólzápor. Török Diáksport — tömegsport Veszélyes A közelmúltban csak a csodaszőke Danny lélekje­lenléte mentette meg a Cruyíí-család vagyoni hely­zetének csorbítatlanságát Mint arról a különféle hír­adások már röviden beszá­moltak, a feleség lélekje­lenléte és harciassága fegy­veres betörési kísérletet hiú­eitott meg. Egy szép, meleg szeptem­beri estén a csengő hangja szólalt meg az odahaza, csa­ládja körében tartózkodó előkerült a villa hátsó ré­szében tartózkodó biztonsági őr is. Riadalom. Menekülés. Rendőrség. Járőrkocsik. Fel­ügyelők. A nagy esti pará­dénak hamar meg is lett az eredménye, a tettes gyorsan előkerült. Kiderült, hogy egy Hollandiában élő (!) negyvenöt éves spanyol, bi­zonyos Carlos Gonzalez Ba­buj igyekezett erőszakkal a házba behatolni. A keri­tésakadályt sikerre] is vet­adott, és a Vasas gólkirálya 14 m-ről laposan a bal sa­rokba bombázott (4:0). Tom­bolt a közönség, ellenállha­tatlan volt ebben az idő­szakban a magyar csapat, Senki sem vitatja, vitat- — Kezdettől figyelemmel megyei tanács végrehajtó hiszen 15 perc alatt négy hatja, hogy az iskolai sport, a kísérheti a diáksport sorsát bizottsága és az MSZMP me­golt lőtt. Bolívia együttesé- testkultúra fejlesztése terén fordító változást, mi több, gyei bizottsága is tárgyalta a bői csak a balszélső Aguilart igen nagy volt a lemaradó- munkájával maga is segíti az testnevelés megyei helyzetét, okozott gondot előretörései- sunk. Pedig mint dr. Fernkl elképzelések megvalósítását. A további feladatok megha­vel, az irányzéka azonban Róbert, az orvostudományok Hogyan kezdődött? kandidátusa, a Testnevelési Mint minden Főiskola tanszékvezetője is különösen vonatkozik a mondta: „Az ifjúsági sport sportra, a középiskolák diák­biztosítja a sportágak után- jainak kiírt bajnokságok és pótlását, de elindítja azokat kupaküzdelmek formái is építését tavaly három, az is a rendszeres testedzés út- nagy vitát, értetlenséget és idén kétmillió forinttal segí­já n, akik nem kerülnek a aggályoskodást váltottak ki. tették. szakosztályokba." A sokolda- Mivel egyesületi edző vol- — Köztudott, munkájanak ll'lnn lzénzjstf *»mK(,r j. , -í-a: i «„„.,*•* te a kapus, majd a 40. perc­tározása mellett a szakellá­neki is rossz volt. A 30. kandidátusa, a Testnevelési _ Mint minden új s ez tottság biztosításáért több fő­percben Fazekas elől Baldi- Főiskola tanszékvezetője is különösen vonatkozik a iskolai hallgatónak megyei vizeo kézzel ütötte el a lab- mondta: „Az ifjúsági sport sportra a középiskolák diák- ösztöndíjat biztosítanak, a riát a 16-oson belül, az uru- biztosítja a sportágak után- iáinak kiírt buinoksáaok és sportlétesítmények, kispályák guay játékvezető intett, hogy nem látta ... Két perccel később Augilar beadását Kereki a magyar kapu fölé fejelte. Torocsik lövését vea- lúaa kepMtt ember testi igé- tam,"nekem "elsősorban ön- legkedveltebb területe a ver­f'ocicsillag otthonában. Fe­lesége sietett ajtót nyitni te, már remenykedett, hogy a kései látogatónak — aki az „egynémely értékes cse­azonban az ilyenkor szoká- csebecsét" összerámolva, sos udvarias mentegetődzés némileg lendíteni tud anyagi helyett puskát fogott a házi- helyzetén. Valóságos arze­asszonyra. Szerencsére az nállal rendelkezett, a flinta de 14 m-es lövését védte a kapus. A közönség először azt hit­te, hogy a második félidőre Bolívia ki sem áll. Már a ajtó nem tárult még ki^el- mellett egy pisztolyt és egy magyar válogatott és az uru jesen: Danny Cruyff ' — kést is találtalt nála. 1J" ux akárcsak férjeura a pályán — gyorsan átlátta a helyze­tet. Lábával (természetesen: kapásból) berúgta az aj­tót. miközben hangos sikol­tozás közepette igyekezett minél nagyobb zajt csap­ni és feltűnést kelteni. Nem is hiába: Johann otthagy­ta két játszadozó kislányát, átszáguldott a szobák töm­kelegén — közben pedig Mostantól kezdve a biz­tonsági személyzet létszá­mát hat fóré emeli Johann Cruyff. Veszélyes élet. Eddig nai­vul azt hittük: egy gólgyá­ros csatárnak csak a pályán van félnivalója, a kemény­szívű és könyörtelen védők­től kell életét és testi épsé­gét féltenie... (Horváth) guayi játékvezetői hármas is a pálya közepén várakozott, Sportműsor VASÁRNAP Kosurlabda Medikus Kupa, Ságvari E. gya­korló általános iskola tornater­me, 7.30. Röplabda NB I. Nőit, a 7-U. helyén: S~e­gertt Spariacus-BSE. DEL1ÍP­soortcjaraok. Szűrést út, 21.30, •Vts.-.ároa, Kátü. Sakk OB II: SZVSE—Up, Postás, Ap­r :m 4. útja 1.. Sá-vári E. Sarló gimnázium díszterme, Teke NB I. Férfiak: DELEP SC-BKV Előre, DELEP-pálya, 12.30. ben megszületett az ötödik magamat kellett meggyőznöm senyszervezes Nem vetetlen. Pül Ismét Fazekas szerzett , egfeledkezm' A felfokozott, az érvényben levő verse- hogy egyre tobb országos labdát Pintért ugratta ki a rohano tempójú élet hétköz- nyeztetési rendszer helye,sse- esemény lebonyolításához ad jobb oldalon aki lü méter- napi gond'ai mellett figyel- gérők jómagam is rádöbben- otthont Szeged és a megye. rö! a kapus lába között la- men klvül hagyj"*, hogy tem, az egyesületi és diák- Az idén, illetve jövőre milyen. posan a hálóba vágta a lab- egeszseges fizikum nélkül sport mereven nem választ- rendezvenyeket láthatunk dát (5:0). A félidő befejezé- r'nc*s alkotó rnunka, önkifej- bató szét, egymásra vannak Szegeden? se előtt Váradinak volt még tesztés, emberi haladás, to- utalva. A közös célt, a nem- _ A sportoló, legyeit fia­egy gólszerzési lehetősége, talis személyiség. 7eti és társadalmi érdekek tal vagy idősebb, versenye­Nagy utat jártunk be, összpontosulását a sportban ken, mérkőzéseken tudja amíg ismét eljutottunk an- csak ezen az úton járva ér- mérni felkészültségét, ráter­nak felismeréséig, hogy a hetjük el. Az első, testnevelő mettségét. Tulajdonképpen sport legnagyobb, szinte ki- tanároknak összehívott szak- ezért csinálja, amit csinál, menthetetlen bázisa a tanuló mai értekezleten enyhén Nincs ez másként a diákok­ifjúság marad. Jól tudjuk: szólva viharos volt a hangú- nól sem. Megyénkben éven­„Mindenfajta sporttevékeny- lat. Szerencsére nem hiába te a nyolc sportágban 18—20 ség alapja a magas szerve- múlt el három év. A meg- versenyt rendezünk. Ezeken rnv kor jelentős késéssel zettségü. korszerű ifjúsági győző, szemléletformáló mun- közel kétezer diák vesz részt, megjelentek a játékoskijá- sP°rt- Ebben összpontosul el- ka eredményeként ma már itt. is érvényesül a mennyi­re ban. Egy csere történt a sódlegesen a nemzeti, társa- sikerekről is beszélhetünk. ségi-minőségi összefüggés, vendégeknél, Bastidat San- dalmi érdek." Ezek felisme- — Azt mondja, az egyesü- Egyre többen jutnak el me­ezhe váltotta fel. A 49. perc- rése, maradéktalan elfogadó- leti és diáksport nem vá- gyénkből az országos dön­ben Augilar ismét megug- sa vezérelte a Miniszterta- lasztható szét, mégis sokan tökre és érnek ott el jó he­rott, és 16 m-ről küldött lö- nácsot, amikor 1974-ben ha- vannak tanárok, akik önös lyezéseket, bizonyítva: élet­vése alig kerülte el a bal tározatot hozott, hogy vala- érdekeket tartva szem előtt, képeseké a diáksportkörök, alsó sarkot. Ekkor még azt mennyi megyében és Buda- görcsösen ragaszkodnak te- van létjogosultságuk. lehetett hinni, hogy ez is pesten hozzák létre a Diák- hetséges sportolójukhoz. Mi Foplalkoztatottságunkról olyan véletlen előretörés sport Tanácsot. Ezt követően történik akkor, ha egy elsős nem panaszkodhatunk hí Xau SOt?? IÍTJ^H fde" ff oktatási miniszter utasí- vagy másodikos diák túlnő szen az orezágban Csongrád mit, hogy a lefékezett, visz- tasa meghatarozta a müve- a diáksportkor adta lehető- t„„t„ „ W^KK ™ szaesett, lassúvá, körűimé- lődésügyi osztályokon belül ségeken? dlz^nyt Két éve labdlrul működő szerv feladatait: az _ Minden körülmények kö- gásban területi, vívásban or­versenyek, zött egyesületben a helye! szagos döntőket rendeztünk. Nem szabad érvényesülnie Tavaly az atlétikai és torna­„az én váram az én házam" sportágakban területi döntőt szemléletnek. A sportoló ta- bonyolítottunk le, az idén —,J1 diáksportkörbe való pedig az atlétika területi, a iskolán kívüli sporttevékenységek szervezé­sét, lebonyolítását, irányítá­sát és ellenőrzését. Dicséretes módon Csöng- nuló sos-Apátflalva, Cserepes sor, Cyálarét, 13.30, Paczali. Szöreg- rád megyében is — az elsők kényszerítéséről egyre keve- torna területi valamint a 'a "itata^DS^Mihto ^ kÖZÖtt _ megalakult az ál- sebbet hallani, alig fordul torna országi döntőjének ".•. Kí??JíF 13-30- Minaiy. Ma- lostas Il.-Deszk, Postas-palya, tai/,_„ a, úA,Ar,icb-r,iD: -ia :iv~ a .HK1L- „t ta, kól SVSE—s.tndortalva. Maikó, io.45, zsarkó. pistás i.-sandor: falános és középiskolai sport elő ilyen eset. A viták, az biztosítottunk helyet. 13.30. Börcsök. Csongrád-Szentesi falva ti.. Postás-pálya, 9. Szecsi felügyeleti szerve, a Diák- aggályoskodások megszűnte- T- .. .,„.., Vízmű, Csongrád, 13.30, Bács m. A. Mthálytelek-Sz. Tanárképző, sDOrt Tanács téséért hozták létre a két rlovaD,° Dovul ,.a jv. Az első csapatok mérkőzése Mihálytelek. 13.30, Kozma. SZE-1 p ianacs- a ,, 1 program. Tornaban a teru­eiőtt az ifjúságiak játszanál;. OL .\K ifi III.-SZ. Spartacus u„ Ennek három éve. Ez az versenj zesi iormal is. A ku- ]etj ^ 0rezag0S döntőt, ako­Megyci II. osztály: Ferencszál- Tisza-parti stadion, 9.45, Dobó. időszak sok is, kevés is ah- paküzdelmekben az iskolák jarigixjában a bajnoki ésku­lái—Fáb'.ánsebestyén. " "-1-' *—•—--- • • ^ >--!1- — «t~«-i— : — lás. 1S.S0, Bo'.tv. Szókkutas, Derokegyhóz, ,, whmmau, h.——ucci, uu- • — , . . . . . - . , Papp P. Szegvár—Algyő. Szegvár, ntaszék. 10. Csóu. Forráskút- több évtized utóhatásait ma- A oajnoki merkoze-eken vi- . („r„,„Ko„„i.t.,„; 13.30 Córé. Tapi—Nagyin a gocs, Pusztamérges. Forráskút. 13. En- radéktalanul eltüntesse. Arra szont csak a DSK-ba igazolt xornaszuajnoksaga­sztaiy: Ferencszál- - »•'«• tuoszak SOK IS. Keves is an- e-"-™- sarlabdóban a bajnoki és ku­Styén. Ferencszál- Járási bajnokság: Csengele- hoz, hogy mélyreható váltó- bármelyik egjesuletbe Iga- naküzdelmek országos dön­tet. Derek egyház— Dóc. Csengele. 13.30, Megyeri. -.;0li,„f íj; ' - 70lt tanuióia is s/erenelhet , , rekegyház, 13.30, Domaszék' ii.-ópusztaszcr, DO- sasokat idezzen elő. hogy tanú oja is szerepemet. t t valamint a k sdobosok Zl'n- Táoe. 13.30. Bárna. Mórahalom— 9.30. Alsóváros, Mórahalom, 13.30, Fenyvesi. Balástya—Tanárképző, Balastya, Buborí. gt. ~ Pitvaros-Kis- n 30i Madarász. SZEOL AK-Sely zombor. Pitvaros, 13 30 Kuinsza- iye_ Ti^-panL stadion, 13.30, NB IL Nőki DELÉP SC—Vasas Slny®^"3^^ elflcto^- SZVSE-PVSK. Vas­NR, t ,I< tok mérkőzése előtt az ifjúságiak utas-stadion, 9.45, Tóth F. Játszanak. Mrgyrl III. osztály: Szatymaz— Baks. Szatymaz, 13.30, Füzesi. Ti­szasziget—Rúzsa, Tiszasziget, 13.30. Szász, öttömős—Kübekháza, öttömös, 13.30, Csánji. ÜJszent­Iván—Pusztaszer, OJszentlván, 13.30, Matula. Üllés—Donulszék, viszont mindenképpien ele- első- és másodevesek vehet- nak viadalát kell megrendez­Sz0,S&v^énd8Í H^yam 6f|r; gendö volt, hogy a bizonyta- ne* részt Ebben az esetben nünk. Eddig végzett mun­o toernzMiol/vL- olcorrveUoM r.t* . lan kezdeti lépések után a testnevelők elsősorban az kánk kötel a jövöben ^ , , , , , , áltáluk nevelt, felfedezett , , . . ,, . eredményekről is lehessen diákokra támaszkodhatnak. akarunk s^gyent vallani. beszélni, hiszen az eltelt idő A múlt, sajnos, még Bizonyára a diákok is be­alatt nemcsak egyengették, ma is kísért. Sokan, amikor látják, tapasztalják, sportolni hanem kijelölték, megható- meghallják ezt a szót: diák- jó dolog. Ha csak annyi rozták a diáksport további sport — legyintenek. Véle- „haszna" lesz a három éve útját. ménye szerint mennyiben van született kezdeményezésnek, Debreczeny Pállal, a Csöng- igazuk? hogy egyre többen hagyják szekeres F. Alföldi Vendéglátó- rád megyei tarács vb műve- — Ellenzék mindig volt és el úgy az iskolák padjait, Üllés, 13.30, Vízhányó. Asottha- FC ACCV, 17.30. Kubatovics. Ve- lődésügyi osztályának sport- i^j, ^ Megnyugtató szá- hogy szeretik, igénylik is a lom—Zákányszék, Asotthalom, teresz-JATE Bölcsészkar, 18.30, főelőadójával, aki egyben a , , „„ ,„„ . ' . .. . . 13.30, Móra Góré. Hónvéd tér-K. Liget sc, DST titkára is. a tapasztala- munkra- hogy munkankat rendszeres sportolást, tested­Megyei in. osztály. Városi cso- 19.30. Köböl. TTK-Henger sc- tokról, az eredményekről és esyre jobban elismerik, zést — mar megerte! pori: Gyáiarét-Kszv st u„ Csiiias ter, 20.30. Kormányos. a tervekről beszélgettünk. igénylik. A közelmúltban a Gyttrki Ernő Ikarus, DELEP-palya. 10. Tömegsport Az Edzett ifjúságért sportnap, újszeged! Sportcsarnok, ». Labdarúgás NB III. Keleti csoport: Szegedi Dózsa—SZVSE, Hunyadi tér, 13.30, Szávó. Megyei I. osztály: HODIKÖT­DF.LEP SC, Hmv.-hely, 11.45, Bé­kés m. jv. H. porcelan-Kiskun­dorozama, Hmv.-hely, 13.30. Szol­nok m. jv. Szentesi Klnizsi-Kis­tetek. Szentes. 13.30, Pál. Sz. Spartacus—Mindszent, uj szegedi Pálya. 10 30, Papp J, Kimzsa-Hú­HÉTFÖ I.abdarugás Radnóti-hétfők. Kispályás mér­kőzések a gimnázium udvarán. Kozmosz—Szt. György tér, 16.30. b »S

Next

/
Oldalképek
Tartalom