Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-25 / 251. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! OELMAGYARORSZAG MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 67. évfolyam 251. szám 1977. október 25., kedd Ára: 80 fillér A szegedi tóeszekben Á héten elvetik az őszi búzát A szegedi termelőszövetkezetekben a kedvező október végi időjárást kihasználva, teljes lendülettel szántanak és vetnek. Az őszi vetés előtti mélyszántást, a tervezett vetésterületen, közel 8 ezer hektáron, a napokban fejezik be. A hét végére elvetik az őszi búzát is. Eddig 5,5 ezer hektáron már a földbe került a mag. Előreláthatóan elsőként a Felszabadulás Termelőszövetkezet végez e fontos mezőgazdasági munkával. E téeszben jövőre 1400 hektáron termelnek őszi gabonát. s ma már az utolsó hektárokat járják a vetógépek'. Legtöbb helyen egyenletesen kel az őszi árpa és a rozs. E növényeket már korábban elvetették a szegedi határban. A tavaszi vetések előtti őszi mélyszántás a betakarítás jelenlegi üteme miatt akadozik. Eddig 2 ezer hektárt szántottak fel a tervezett 4 ezerből. Ha az őszi termények teljes egészében lekerülnek már a földekről, nagyobb lendülettel foghatnak a szántáshoz. A korábbi hetekhez viszonyítva lassúbb a kukoricatörés is. mert a kései fajták rnég bem értek be, így a szedéssel várni "kell. Ennek ellenére a termel őszövétkézetekben, a háztájiban és a kisgazdaságokban már háromnegyed részben biztos helyre került a kukorica. Befejeződött a burgonya, a napraforgó és a fűszerpaprika betakarítása is a szegedi termelőszövetkezetekben. A silókukorica 96 százaléka került be a földekről. A lehetőségekhez képest lassabban halad a zöldségek szedése. A termelőszövetkezetek szeretnék1 kihasználni a kedvező időjárást, de az átvételi ütemezések, s a szabványelőírásnak megfelelő szigorú válogatás miatt nem halad elég jól a kékkaralábé, a káposztafélék és a sárigarépa betakarítása. Különösen a Szegedi Móra Ferenc Termelőszövetkezetben okoz mindez nagy gondot. A termelőszövetkezetben az idén 60 hektáron termelték a sárgarépát. A szedést csak a napokban kezdhették el, de az átadás máris akadozik, mert a felvásárló vállalat a többlettermés miatt szigorú szétválogatást kíván. Nagyobb területen díszlik a Móra Tsz-ben cékla is. de a szerződő felvásárló vállalat még mindig nem engedélyezi a szedést, pedig a répák fejlettsége már megfelelő. Sajnos ilyenkor bármelyik' pillanatban beköszönthet a hideg, ami kedvezőtlen hatással lehet a még kint levő termények minőségéreBudapestre érkezett az osztrák külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hétfón hivatalos látogatásra Budapestre érkezett dr. Willibald Pahr, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminisztere. A magyar külügyminiszter a nap folyamán rezidenciáján felkereste az osztrák diplomácia vezetőjét, s tiszteletére vacsorát adott a Külügyminisztérium Dísz téri vendégházában. A vacsorán részt vett Polinszky Károly oktatási miniszter, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke. Nagy János külügyminiszter-helyettes, s a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Részt vettek a vacsorán az osztrák külügyminiszter kíséretének tagjai is. A szívélyes, baráti hangulatú vacsorán Púja Frigyes és dr. Willibald Pahr pohárköszöntőt mondott. Acs S. Sándor felvétele Szedésre érett a cékla a szegedi Móra Tsz-ben Vasárnapi csúcsforgalom A MAV Szegedi Igazgatóság munkaterületén — a dél-alföldi megyékben — vasárnap is sok teendő akadt. A területre érkezett, illetve onnan útnak indított több mint 2 ezer vagon ki- és berakásával csúcsforgalmat bonyolítottak le a vasutasok', a szállító vállalatok. Harmincnégy ..répaállomás" üzemelt, ahol 250 vagont raktak meg a földekről beérkezett terméssel. Ezeken az átvevő helyeken olyan korszerű, szovjet gyármányú berendezések dolgoznak, amelyek néhány perc alatt megszabadítják hasznos terhüktől, kiürítik a szállító járműveket. Ily módon a nagy forgalom ellenére sincs torlódás, sikerült minimálisra csökkenteni a várakozási időt, gyorsan váltják egymást a teherautók, a pótkocsis vontatók. Az exportáruk folyamatos továbbítását ugyancsak elsőrendű feladatnak tekintik a MÁV dolgozói. Vasárnap konzervvel, gyümölccsel, zöldséggel, gabonával megrakott 150 vagont indítottak a külföldi megrendelőkhöz. Tanácskozott az országgyűlés kulturális bizottsága A várható igényekhez mérten kis alapterületűek a fővárosban most épülő közösségi, kulturális létesítmények — így foglalt állást hétfői ülésén az országgyűlés kulturális bizottsága. Az Ortutay Gyula elnökletével a XVIII. kerületi Rózsa Ferenc művelődési házban tartott tanácskozáson rész vett Raffai Sarolta és Inokai János, az országgyűlés alelnöke, valamiilt Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes. (MTI) Ülést tartott a járási pártbizottság Tegnap délután Szegeden, a járási hivatal nagytermében kibővített ülést tartott az MSZMP szegedi járási bizottsága Jáhni Lászlónak, a járási pártbizottság első titkárának elnökletével. A tanácskozáson részt vettek a községi pártbizottságok és pártvezetőségek titkárai is. Napirenden szerepelt egy jelentés az MSZMP KB 1973. november 28-i káder- és személyzeti munkáról szóló határozata végrehajtásának tapasztalatairól a szegedi járásban. E témához Szögi Béla, a járási pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést, majd hozzászólások következtek. Sorrendben felszólalt Túri Ferenc, a csengelei pártvezetőség titkára, Vőneki János, a rúzsai pártvezetőség titkára, Tóth Szilveszterné, az MSZMP KB, a szegedi járási párt-végrehajtóbizottság tagja, Talpai János, a szegedi járási párt-végrehajtóbizottság tagja, Tiszasziget és Üjszentiván egyesített tanácsánák elnöke. Szögi Béla válaszolt a felmerült kérdésekre. majd a jelentést egyhangúlag elfogadta a járási pártbizottság. Jáhni László előterjesztésével és szóbeli kiegészítésével tájékoztatót fogadott el a járási pártbizottság az 1977. évi gazdaságpolitikai állásfoglalás végrehajtásának harmadik negyedévi tapasztalatairól és várható teljesítéséről. A NOSZF 60. évfordulója tiszteletére Pedagógiai emlékülés Szegeden A Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 60. évfordulója tiszteletére a Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége,'Csongrád megyei és Szeged városi tagozata, valamint a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya .szervezésében pedagógiai tudományos ülés kezdődött tegnap, hétfón Szegeden. A kétnapos rendezvénysorozat célja tisztelegni a Nagy Október eszméi előtt, nyomon követni a, szovjet pedagógia elmúlt hat évtizedének fejlődését, felmérni a szovjet pedagógia és a magyar neveléstudomány kapcsolatainak eredményeit ós feladatait A városi tanács dísztermében rendezték meg a program elsó rendezvényét, melyet dr. Ágoston György egyetemi tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság tagozati elnöke vezetett Az emlékülést Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese köszöntötte, majd dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára mondott megnyitó beszédet Ott volt az eseményen dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára. Deák. Béla, a városi pártbizottság titkára, Orbán Sándorné, a Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének titkára, dr. Kiss Árpád, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint a szegedi felsőoktatási intézmények vezetői. A tegnap délelőtti ünnepi megemlékezésen dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője tartott előadást A magyar—szovjet pedagógiai kapcsolatok címmeL Előadásának első részében felvázolta e kapcsolatok történelmi ívét, majd a jelen eredményeit és feladatait elemezte. A magyar—szovjet kapcsolatok hagyományainak gyökerei 1919-re nyúlnak viszsza, amikor is a Tanácsköztársaság iskolapolitikája szoros és mély rokonságot mutatott a Szovjetunió pedagógiájának eszményeivel, közoktatás-politikájának intézkedései bizonyítékok a kapcsolatok termékenyítő hatására és mélységére. A két világháború között és az ellenforradalom korszakában sem szűnt meg az ez irányú kapcsolat, többek között a Korunk, a Gondolat a 100°/o és a Magyar Pedagógia , követte nyomon a szovjet neveléstudomány eredményeit. A szovjet nevelés eszméi — közvetítéssel — a fasizmus idején is eljutottak hazánkba. A pedagógiai kapcsolatok a felszabadulás után kaptak hatalmas lendületet, amikor felismertük, hogy nép és kultúra találkozásának legfontosabb fóruma az iskola, valamint azt, hogy szocialista társadalmunk politikai és gazdasági céljait csak a korunk színvonalán álló tömegekkel valósíthatjuk meg. Lenin kulturális forradalomról szóló tanitásainak adaptálása saját viszonyainkra megteremtette nemcsak a magyar szocialista neveléstudomány alapjait, de elősegítette kapcsolatunk erősödését is. A felszabadulás utáni években az Űj Szó, a Jövendő, a Köznevelés nagyszerű fórumai voltak a szovjet pedagógia népszerűsítésének, jaraerteaiw Dr. Kornidesz Mihály előadását mondja tájékoztatók, tanulmányok jelentek meg lapjaikon. A klasszikusok, Kalinyin, Makarenko, Krupszkaja és a többi kiváló szovjet tudós munkáin, művein a magyar pedagógusok nemzedékei nőttek feL A szovjet pedagógia alkotó alkalmazása termékenyitó hatással volt nevelési és metodikai tudományos munkák egész sorára. Dr. Kornidesz Mihály előadásában ázt is elmondta, hogy a Szovjetunióban mind nagyobb becsületet vívnak ki a magyar pedagógiai kutatások. A fejlett szocialista társadalom időszakában a szocialista országok hasonló feltételeiből és azonos céljaiból adódóan mind jobban előtérbe kerül a közös tudományos munka. Nagy lendületet kaptak az • intézetek közötti kapcsolatok és közös kutatásokCéljaink közös perspektívájából adódóan a két ország neveléstudományi szakemberei együtt keresik a kommunista személyiség nevelésének, a kommunista erkölcsiség alakításának tudományos módszereit, adják meg a polgári neveléselméletek kritikáját és térképezik fel a marxista neveléselmélet történetét. Az előadó elemezte a mai szovjet pedagógia legfontosabb feladatait, a kutatási területek főbb irányait, az SZKP XXV. kongresszusa alapján. Megállapította, hogy ezek összecsengenek a mi 1972-es oktatáspolitikai határozatunkkal, valamint az MSZMP XL kongresszusának ide vonatkozó megállapításaivaL Szólt nevelőmunkánk legfontosabb mai tennivalóiról, majd a szovjet pedagógusok három évtizedes szakmai tevékenységét ecsetelte. Megállapította, hogy nagy segítséget nyújtottak a szovjet szakemberek az orosz nyelv oktatásához, és számos, hazánkban nem oktatott szakma szakemberellátásához. Az elmúlt harminc évben több mint négyezren szereztek oklevelet a Szovjetunióban, s jelenleg 1300-an tanulnak a Szovjetunió egyetemein. Évente 1500 hallgató járt kint termelési gyakorlaton. 1200 orosz szakos egyetemistának van lehetősége, hogy tanfolyamokon, vagy egész szemeszter idejére a Szovjetunió valamelyik egyetemére járhasson. Dr. Komidesz Mihály meg. állapította, hogy szocialista neveléstudományunk az el múlt években és ma is nagymértékben támaszkodik a szovjet pedagógiai kutatások sikereire, a kapcsolatok eredményeinek kölcsönös felhasználása, egybevetése, a fejlődésünk biztosítéka. Délután a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola dísztermében tudományos ülésszakkal folytatódott a? eseménysorozat, mely ' ma, keddért délben ér véget. A tudományos ülésszakot dr. Kiss Árpad, a Magyar Pedagógiai Társasag elnöke vezeti. A két ülés során tíz előadás hangzik el. Dr. Duró Lajos, a pszichológiai tudományok kandidátusa Személyiségkutatások a leningrádi Gercen Intézetben címmel, dr. Illés Lajosné, a neveléstudományok kandidatusa Zankov professzor élete és munkássága címmel, dr. Koncz János, a neveléstudományok kandidátusa Pedagógusok a Szovjetunióban címmel, dr. Köte Sándor, a neveléstudományok doktora A szovjet neveléstörténeti irodalom fejlődése címmel, dr. Petrikás Árpád, a neveléstudományok kandidátusa Az iskolaközösség szerepe a kommunista személyiség nevelésében címmel, dr. Nagy József, a neveléstudományok kandidátusa A Galperin-T alizina iskola hatása a pedagógiai kutatásainkra címmel, dr. Salamon Jenő, a pszichológiai tudományok doktora A fejlődés és fejlesztés problémái a szovjet pszichológiában címmel, dr. Szarka József, a neveléstudományok doktora Állandóság es változás a szovjet pedagógiában címmel, dr. Széchy Éva, a neveléstudományok kandidátusa A nevelés növekvő jelentősége és tartalma a mai szovjet pedagógiában címmel, dr. Székely Tibor, a neveléstudományok kandidátusa pedig Egy iskola modellkísérlet és a szovjet pedagógia címmel tartotta meg előadását * Dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának elsó titkára a délelőtti órákban találkozott dr. Kornidesz Mihállyal, akivel időszerű kulturális és művelődéspolitikai kérdésekről folytatott megbeszélést A találkozón ott voltak dr. Némoth Lajos és dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkárát r t