Délmagyarország, 1977. október (67. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-07 / 236. szám

8 Péntek, 1977. október 7. Momar József felvétele Elvetették már a* ffsrf árpát a röszkel Kossuth Termelö­sxövetkezetben, mintegy száz hektáron. Tegnapelőtt — ki­használva a jó időt — vetették már az őszi búzát is. Ok­tóber végéig 740 hektáron akarják elvégezni a vetést OKTÖBER fi-RA EMLÉKEZTEK Csütörtökön országszerte megemlékeztek az iskolák­ban a szabadságharc tizen­három hós tábornokáról, ki­végzésük 128. évfordulója al­kalmából. Az általános is­kolákban sok helyütt a pe­dagógusok az osztályfőnöki órákon méltatták az aradi tizenhárom szerepét, másutt az úttörőrajok állítottak össze műsort. ORVOSTUDOMÁNYI ELŐADÁS A Szegedi Akadémiai Bi­zottság és a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem ma, pénteken délután 4 órakor az Akadémiai Bizottság székházában tudományos ülést rendez. W. J. Rozs­nov professzor, a Moszkvai Központi Orvostovábbképző Intézet Pszichoterápiás Tan­székének vezetője tart elő­adást a hipnoterápia kli­nikai alkalmazási lehetősé­gei cimmel. Az ülés elnöke dr. Szilárd János egyetemi tanár. BEVONTATJÁK AZ ÜSZÓHÁZAKAT Október 19-én és 20-án be­vontatják a téli kikötőbe az úszóházakat és a Szőke Ti­sza-strandhajót, ezért a téli tárolási engedéllyel rendel­kező csónaktulajdonosok­nak hajóikat október 17-ig el kell helyezniük az úszó­házakon. Akik pedig csak vízen való csónaktnrolási engedélyt kaptak, október 15-ig el kell vinniük hajói­kat, mert a vízművek nem vállal felelősséget az úszó­házaknál maradt vízi jár­müvekért. „IZZÓVAROS" Az Egyesült Izzó nagyka­nizsai fényforrás- és üveg­gyára területén 750 millió forintos költséggel export­árualapot növelő" korszerű lámpagyárat létesítenek. A beruházás a programnak megfelelő ütemben épül. Legfontosabb része egy csak­nem ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnok, amely a nagy tömegű vil­lanyégő-sorozatgyártás ha­zai központja lesz. A nagy­kanizsai „izzóváros" új lé­tesítménye az év végére ké­szül el. A villanyégőgyártás ezzel 70 százalékkal növek­szik. MÓDOSÍTOTT JELZŐLÁMPA­PROGRAM Ma. pénteken reggel kez­dik el a város közúti lám­parendszereinek felülvizs­gálatát és összehangolását. Ezért előreláthatóan dél­utántól megszüntetik a Jó­zsef Attila sugárút és a Nagykörút kereszteződésé­ben a Római körútról a su­gárútra való, eddig enge­délyezett jobbra kanyaro­dást. Tápé irányából tehát két sávban egyenesen, a bel­sőből pedig balra, nagy ív­ben kanyarodva is folytat­hatiák útjukat a járműve­zetők. Köszönet — Hallja, szomszéd, a kutyája ma megette két tyúkomat. — Köszönöm, hogy szólt. Legalább ma nem kell vacsorát adnom neki. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás péntek estig: délnyugat felől időn­ként megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon szórványos záporral. Meg­erősödő déli, délnyugati szél, a Dunántúlon viharos löké­sekkel. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet pénteken: 18—23 fok kö­zött. LENGYEL ÚJSÁGÍRÓ SZEGEDEN A koszalini Glos Pomorza és a Délmagyarország test­vérkapcsolatának keretében tíznapos tapasztalatcsere­programot tölt hazánkban Tadeusz Martychewicz len­gyel újságíró. Csongrád megyei tanulmányútja után országjáráson vesz részt. LEONTYEVA PÉCSETT TANÍT Ludmilla Leontyeva tanít­ja a Pécsi Balett tánco­sait. A Leningrádi Kama­ra Balett ismert balett­mesternője most szerződött a Pécsi Nemzeti Színház­hoz és egy évig irányításá­val sajátítják el a klasszikus balett alapmotívumait, technikáját a pécsi művé­szek. GYERMEKRAJZ­KIÁLLÍTÁS Barátság címmel szovjet pionírok és magyar úttö­rők rajzaiból nyílik kiállí­tás holnap, szombaton dél­előtt 10 órakor Szegeden, a Balázs Béla Üttörőházban (Lenin körút 2—4.). Az Odessza megye barátsági hét alkalmából rendezendő kiállítást Pádár Lászlóné, megyei úttörőelnök nyitja meg. Ezer va<ron befogadóképességű élelmiszer-hűtőház építésé­vel bővítik a Magyar Hűtőipar miskolci gyárát. A több mint 500 millió forintos költséggel épülő, könnyűszerkezetes hű­tőházban tárolják majd a gyorsfagyasztott készítményeket A kubai indiánok Sokáig azt hitték, hogy Kuba őslakosait teljesen ki­pusztították a spanyol hó­dítók. Néhány évtizeddel az­után, hogy 1492-ben, Ko­lumbus partra szállt Ku­bában, már csak 5 ezer ős­lakos élt a szigeten. A töb­bit megölték a spanyolok. Az életben maradt indiá­nok a hegyekbe menekül­tek és elrejtőztek a karsztos barlangokban. 1570-ben már csak 60 kubai indián csa­ládról tudtak, akik a kis Guanabacoa faluban él­tek. Nemrég azonban Rivero de la Calle professzor, a havannai egyetem antropo­lógusa érdekes felfedezés­re jutott: megállapította, hogy azok a Guantanamától északi irányban 30 kilomé­terre fekvő Yaterasban élő indiánok, akiknek családne­ve Ramirej: vagy Rojas, va­lamennyien magukon vise­lik a sziget hajdani ősla­kóinak érdekes fiziognómiái és antropológiai jegyeit. Bő­rük fahéj színű, sima és lágy hajuk fekete, szemük sötét, és termetük igen kicsi. Rivero doktor már 1964­ben részt vett egy expedí­cióban, amelynek tagiai között szovjet és csehszlo­vák kutatók is voltak. Az expedíció Yateras területén folytatott kutatásokat, ahol dokumentáló jellegű archeo­lógiai anyagokra is bukkant. Később, 1972-ben dr. V. P. Alekszejev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája moszkvai etnográfiai inté­zetének munkatársa is arra a következtetésre jutott, hogy a kubai őslakók nem haltak ki, mint ahogy azt addig gondolták. Rivero és Alekszejev vé­leményét alátámasztjáx Ruggles Gates brit geneti­kus megállapításai is, aki 1952-ben Yateras és Cari­dad de Los Indios területén folytatott vizsgálatokat. Ga­tes szerint azok a családne­vek. amelyekről Rivero em­lítést tesz, részben Miquel Ramirez nevére vezethetők vissza, aki 1528-ban Kuba püspöke volt, és az indiá­nok védője, részben pedig Manuel Rojas nevére. aki Diego Velasquez unokája volt. Gates a Yateras kör­nyékén élő indiánokat a tai­nok unokáinak tartja, akik az Orinoko-folyó völgyei­ben élő, halászattal és anyagművességgel foglalkozó ara vak törzsből származ­tak. DIÁK­SZEMINÁRIUM Debrecen ad otthon az I. országos ifjúságmozga­lom-történeti diákszeminá­rium október 13—16-a kö­zött zajló rendezvényeinek. A tanácskozás legfőbb cél­ja az, hogy hozzájáruljon a kommunista ifjúsági mozga­lom történetét kutató mun­ka fellendítéséhez. MÚZEUMI FILMVETÍTÉSEK A Móra Ferenc Múzeum központi épületének új dísz­termében ma, pénteken dél­után fél 5-kor kezdődnek a szokásos októberi filmve­títések. Ez első alkalom­mal népművészeti tárgyú filmeket mutatnak be: Foly­tatás, Kincsek a homályban, Malagan, Vankóné Dudás Juli. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Hetven esztendeje, 1907. október 6-án kötött házas­ságot egymással a most 96 éves Balázs Lajos és Ügi Irén. aki nemsokára tölti be 90. évét. Az évforduló al­kalmából tegnap a családi és társadalmi eseményeket rendező intézet munkatársai köszöntötték otthonukban kis ünnepségen az idős házas­párt, s ajándékokkal, mű­sorral kedveskedtek ne­kik. VÉRADÓK A vállalati Vöröskereszt, a pártszervezet és a szakszer­vezet másodszor rendezte meg az idén a Ruhagyárban a véradó napot. Az ott dol­gozók közül 150-en adtak vért. SZEGEDI KUTATÓ AZ NDK-BAN Dr. Szentirmai László, a József Attila Tudomány­egyetem Központi Könyv­tára tudományos osztályve­zetője 2 hónapra az NDK­ba utazott. A Német De­mokratikus Köztársaság kü­lönböző egyetemeinek szo­ciológiai kutatócsoportjainál előadásokat tart kutatásai­ról. az egyetemi hallgatók életmódjáról. EMLÉKÜNNEPSÉG AZ ANATÓMIÁN Ünnepi megemlékezést rendezett tegnap délután a Szegedi Orvostudományi Egyetem Anatómia-, Szö­vet- és Fejlődéstani Inté­zete dr. Gellért Albert pro­fesszor, az intézet régi, hír­neves vezetője halálának 10. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen — amelyen meg­jelent dr. Petri Gábor, aa egyetem rektora is — dr. Sá­vai Gyula egyetemi tanát mondott emlékbeszédet, maid kiállítás nyílt az inté* zetben folyó kutatómunkád ról. és Gellért professzor anatómiai gyűjteményéből. VIRÁGOK AZ ÖREGEKNEK Az öregek Hete alkal­mából városszerte ünnepsé­geken köszöntik a különböző intézmények, társadalmi szervezetek képviselői az idős embereket. A Vám téri,, öre­gek napközi otthonában is nagy a vendégjárás. A 600. sz. Ipari SzakmunkásképzL Irtézet KISZ-szervezetének és vöröskeresztes csoport­iának képviselői virággal kedveskedtek az otthon la­kóinak. De ott voltak a Ga­garin Általános Iskola ta­nulói, a népfront, a KISZ és a Vöröskereszt küldöt­tei is. Az ünnepséget zenés műsor tette hangulatossá. Gorillák kerestetnek A növekvő bűnözéssel egyenes arányban nő Nyu-, gáton a testőrök iránti ke­reslet. A keresletet az aján­lat követi. A nyugatnémet Frankfurter Allgemeine és a Main-Post ilyen hirdetéseket közöl: „Hű gorilla" — szerény, fegyelmezett, tud viselkedni társaságban, atléta termetű (190 centiméter magas) kö­zépfokú műveltséggel ren­delkezik, orvosi tanulmá­nyokat végzett, katonai kép­zettséggel rendelkezik, ki­tűnően beszél angolul, fran­ciául és németül, a világ minden táján megfordult már — ajánlja szolgálatait idős uraknak mint testőr, külföldi utazásaik során. Elsőrendű ajánlásai van­nak. Csak komoly ajánlatok­ra válaszolunk." „Sokéves tapasztalattal rendelkező testőr kész az ön szolgálatába állni. Hajlan­dó önt őrizni otthon, uta­zásai során autón, vonaton és halón. Repülőgép ki­zárva." DÉLMAMR0RSZÁ6 . A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F NAGV ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 12-633 Felelős kiadd: KOVÁCS LASZLÖ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 26. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - Indexi 26 053 ISSN: 0133—025 a Zsupán Antal negyvenöt éves nagyvárosi polgár megvett egy ha­lálra szánt, százkét éves falusi há­zat. A falu szomorúan néptelenedik, a hagyományőrző öregek kihalnak lassan, a fiatalok városban keresik — és meg is találják — a boldogu­lást, az elhagyott házak térdre es­nek lassan, nincs aki gondozza, fel­újítsa. Zsupán elég olcsón jutott hozzá a házhoz, látta, hogy kivül­belül omlik az évszázados és régen javítgatott vakolata, de azt is látta, hogy a szalmás agyag mögött or­mótlan, erős kövek képezik a falat, lehetőség volt tehát arra, hogy új vakolatot verjenek rá. A két szoba agyagpadlóját megbontotta, hogy szűz földre teríthesse a beton alapot, amelyre majd parkettát ké­szül rakatni. Rengeteg munkát követelt a ház. Az első évben lekotorta a falak bel­ső vakolatát, cementet fuvarozott ki, homokot szerzett hozzá, és ősz elejére annyira jutott, hogy a na­gyobbik szobába beállíthatott már valami bútort. A ház külseje most is kopott, akár egy régimódi koldus, de Zsupán nem adja föl a harcot. Meg­érkezik szombaton este, nekivetkőzik Optimista a piszkos munkának és gyúrja, amíg lát. A villanyt rengeteg költséggel bevezettette már, van heverője, ame­lyen elalhat, hozott már vödröt, mo­sóedényt, van a szobában egy asztal is, amit kéz alatt vett, egy költöz­ködő városi családtól. — Jövőre a volt istálló földjét bontom meg — tájékoztat lelkesen. — Legalább fél métert leveszek ró­la. mert nagyon mélyen őrzi a trá­gyaszagot Aztán az is betont kap, és" végül szobának szánom. Három gyerekem van, ha üdülni jövünk, kényelmet akarok biztosítani nekik. Megható ennek a Zsupán Antal­nak a kitartása. Negyedik éve övé a ház, és annyi munka van még raj­ta-ben ne, hogy két. ritkaság számba vehető szakember is eldolgozna vele fél évig. De Zsupán győzi lelkesedés­sel. Takarékoskodik, másodállásban is keresi a forintokat, nem iszik, nem költekezik másra, csak a házra. Bevezet a régi kamrába, ahol a hajdani parasztok a kenyérmagot, a disznóhúst, füstölt szalonnát tartot­ták. — Tessék, ez lesz a fürdőszoba. A kád megvan mar. Azt is kéz alatt vettem. Sőt, megvan a hűtőszekrény is, anélkül nehéz már meglenni. Bú­tor is van már egv és más. de nem akarom még ideszállítani, útban len­nek a munkáknál. Ha megújhodott formában is. de megmarad egy öreg parasztház. Üdülő lesz belőle. De ott. van a he­lyén, Zsupán nem bontott le semmi­féle melléképületet, csak a trágya­domb helyét tüntette el nehéz mun­kával. — Ezt én persze nem csak a gye­rekeimnek csinálom. Ide jövök lakni a nyugdíjazásom után. — Nyugdíjazás? Hol van az még. — Már csak tizennégy és fél év. Akkorra végleg rendben lesz itt min­den. Kerítéssel, házi vízvezetékkel, parkettás szobákkal, tessék csak el­gondolni, milyen öröm lesz, hogy mindezt én csináltam. Irigylésre méltó Zsupán optimiz­musa. Ormos Gerő HSEQSE Vetik a búzát

Next

/
Oldalképek
Tartalom