Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-14 / 216. szám
Szerda, 1977. szeptember 14. 95 5 Lengyel lapbarátunk • I ünnepen Huszonöt éves a G/os Pomorza Jött a meghívó, menni kellett. Lengyel lapbarátunk, a Glos Pomorza 25. évfordulóját ünnepelte szeptember első napjaiban, s a szíves invitálást lehetetlen volt elutasítani. Lengyelország Koszalin és Slupsk vajdaságainak kommunista újságja néhány év óta testvéri kapcsa, latot tart velünk, természetes tehát, hogy a jeles eseményen képviseltük a Délmagyarországot. A Balti-tenger különben is egy ugrás ide. Budapesttől egy órányira fekszik Varsó, onnan Ka. szalin ugyanannyira. Repülőgéppel természetesen. Külföldről négy újságíróküldöttség érkezett a 80 ezer lakosú város Jalta szállójába, kettő-messzebbről és törődötten, egy közelebbről és frissebben, mint mi. Ez úgy értendő, hogy Leonyid Kizi az ukrajnai Poltovából több mint 30 órát vonatozott, mert nem híve a légiközlekedésnek, míg Gerhard Schiedewitz, a brandenburgi Freie Erde főszerkesztője könnyedén átruccant autóval a szomszédból. Constantin Turtoi a romániai Brailából egy nappal később érkezett, ennélfogva a legelső barátságéltető találkozón nem vehetett részt. Azt szoktuk mondani, hogy mi magyarok jól tudunk ünnepelni. Amit azonban Koszaiinban tapasztaltunk a Glos Pomorza jubileumán, az meglepő volt számunkra. Először is: a várost felékesítették zászlókkal, feliratokkal. szalagokkal, virágokkal, s bármerre jártunk, mindenütt éreztük, hogy a lapot szereti, magáénak vallja a lakosság. S aztán a sok-sok rendezvény! A városi színházban rendezett hangversenyen annyian zsúfolódtak össze, hogy kevés volt a levegő. A sportversenyek megmozgatták szinte az egész ifjúságot. A hatalmas, négyezer személyes anfiteátrumban egy tűt is nehéz lett volna leejteni, s a színvonalas esztrádműsor közönségét egy féktelen zivatar is alig tudta megzavarni. Az esti utcabálon az idősebbek is próbálgatták a divatos táncokat. S a legfőbb eseményen, a Glos Pomorza jelentőségét és munkáját méltató ünnepi esten ugyanilyen élénk érdeklődést tapasztaltunk. Amikor Barbara Polák, a Koszalin vajdasági pártbizottság titkára arról beszélt, hogy a lap milyen hatékony segítséget nyújt a két szomszédos vajdaság fejlődéséhez, olyan meggyőző tapassal reagált a közönség, amilyet csak általánosan elismert jó munka érdemel. S amikor Wladyslaw Kozdra, a párt Koszalin vajdasági első titkára 16 sajtómunkásnak állami kitüntetést — érdemkeresztet — tűzött a mellére, a színház közönsége felállt és hosszantartó tapssal fejezte ki egyetértését. Tgen szimpatikusnak találtuk, hogy a méltató beszédeket és a köszöntőket mindig mindenütt rövidre fogták. Csak a lényeget hangsúlyozták a fölszólalók, s talán ezért is volt oly eleven és gördülékeny valamennyi ünnepség. A díszebéden szintén csak két-három mondatos tósztok hangzottak el — egy kivétellel. Az egyik varsói vendég anynyira megfeledkezett az íratlan szabályról, hogy még három perc múlva sem hagyta abba a lap, s különösen a megyei vezetés dicséretét. Ez elég kínos lehetett az első titkárnak, mert a mellette buzgolkodó szónokot egyetlen mozdulattal leültette: „Hagyd abba és egyél!" Nagy sikere volt. Lelkes lokálpatriótákkal találkoztunk. A város főmérnöke színes tablókon és maketten szemléltette a város nagyarányú fejlődését, és a jövő terveit. A tanácselnök-helyettes a meghívott vendégeknek autóbusszal mutatta meg hol, mit építettek a legutóbbi években: a fedett uszodát, a sportcsarnokot, a 40 ezer személyes stadiont, a széles útgyűrűt a város körül, s természetesen a rohamosan növekvő új városrészeket. Az állami zöldségkombinát igazgatója arról győzött meg bennünket, hogy munkájuk eredményeként azon a vidéken is lesz maid paradicsom, karfiol az üzletekben. Maradandó élményekkel tértünk haza. Jóleső érzés tudni, hogy a távoli Pomerániában is igaz barátaink élnek és dolgoznak, akikkel érdemes időnként találkozni és tapasztalatokat cserélni. F. Nagy István w Átköltöztek a kaktuszok s Ötezer hallgató Az Egyetemi Füvészkertben elkészült az új pálma- és kaktuszház. Az ázsiai, dél-amerikai, ausztráliai és a Földközi, tenger környékéről származó pálmákat, valamint a mexikói és dél-amerikai óriás kaktuszokat már áthelyezték az új növényházakba Ezekben a napokban zajlanak az MSZBT Gorkij nyelviskoláján a felvételi vizsgák. Mint Pócs Ilona, az iskola vezetője elmondotta: várhatóan 5000 hallgatóval kezdi meg idei tanévét október 3-án az oktatási intézmény központi nyelviskolája és a megyei tagozatok. A felvételik szeptember 21-én zárulnak. Az érdeklődők közlött egyaránt szép számmal vannak diákok és felnőttek. Az 1977—78-as tanévben alapfokú, középfokú, társalgási és kandidátusi, illetve állami nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamokat indítanak heti 2, 3, 4, és 6 órában. Az orosz anyanyelvűek számóra kezdő és haladó szinten magyarnyelvoktatást is szerveznek. Könyvtár - iskolának Könyvtár nélkül a pedagógia segítség nélkül maradna. A jó iskolai könyvtárak mellett azért fölösleges szólni, mert nélkülözhetetlen segítői a napi tanulásnak és a holnapra kéKoncertsorozat fiataloknak Idén: a francia zeneművészet A filharmónia hagyományos koncertsorozatai között idén is meghirdetik Szegeden a főiskolai-egyetemi bérletet, a korábbiaknál gazdagabb, színesebb, sokrétűbb programmal. Erről beszélgettünk Weránger Richárddal, a sorozat egyik szervezőjével, a szegedi zeneakadémiai tagozat igazgatójával. — Az idei bérlet több újdonsággal szolgál. Eddig főleg a zenei intézményekben propagáltuk, mos egyetemistákat, főiskolásokat, ifjúmunkásokat is várunk a hangversenyekre. Négy évre előre meghatároztuk az évadok profilját; egy-egy nagy zenei hagyományú nemzet muzsikája jelenti a koncertek gerincét. Idén a francia zeneművészet reprezantatív alkotásai szólalnak meg, a reneszánsz- és barokktól a romantikán, Debussyn, Ravelen, Honeggeren át azavantgarde-ig; a következő években hasonló elképzelések szerint engedünk bepillantást: hallgatóinknak az osztrák— német, az orosz-szovjet és a magyar zene legjelentékenyebb műhelyeibe. Az idei program Korunk zenéjének két koncertjével és Fischer Annié Beethoven-műsorával egészül ki: Fischer Annié hangversenye és a szegedi szimfonikusok P.avei—Honegger műsora helyet kapott a filharmónia főbérleti sorozatában is, de természetesen nem ugyanazokról a koncertekről van szó, hanem azoknak a megismétléséről. A főiskolai-egyetemi bérlet hangversenyeit többségéKiállítóterem az egyetemi klubban Szeptember 16-án nyit a József Attila Tudományegyetem klubja. A legszembeötlőbb változást a nyári átszervezéssel létrehozott, kiállítóterem jelenti. A béke-barátsóg-szolidaritás jegyében a Fotóművészek Szövetsége, majd a magyar Könyvkiadó és Könyvterjesztő Vállalat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére, a szovjet könyvkiadásból rendez kiállítást. Az Adv-évíorduló al--' kalmából a Képcsarnok Vállalat pályázatára beküldött rézkarcok közül a legjobb 12 alkotást a félév végén mutatja be a klub kiállítóterme. Februártól a budapesti Stúdió Galéria anyaga, a Fiatal Művészek Stúdiójának alkotásai, kisplasztikák, festmények, grafikák láthatóak itt. A klub programja is jelentősen változik: a műsor gerincét a kiscsoportos foglalkozások adják. Művészekkel való találkozások, irodalmi, képzőművészeti, néprajzi, filmművészeti, tudományos előadások, beszélgetések, viták szerepelnek a foglalkozásokon. Az előreláthatóan nagy érdeklődésre számot tartó avantgarde képzőművészeti kör előadásait Beke László tartja. A néprajzi kör műsorát filmtéka, a rendszeres vetítések teszik változatossá. A vallástörténeti körben Tökei Ferenc, Lukács József, Hahn István előadásait hallgathatják az érdeklődők. A fotókörben a hazai fotóművészet jelentős alkotóival, Gink Károllyal, Komiss Péterrel ismerkedhetnek meg a klubtagok. A Kormoran együttes vezetésésável, a Népszínház művészeinek és a Színház és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatóinak közreműködésével egész évre szóló' programmal alakult meg a Kormorán klub, ami havonként egy alkalommal jelentkezik. Négyféle filmsorozat indul, ahol a Balázs Béla Stúdió filmjeit, a Színház és Filmművészeti Főiskola vizsgafilmjeit és bemutató előtti magyar filmeket vetítenek. Lehetőség nyílik arra is, hogy az alkotókkal, rendezőkkel, operatörökkel találkozzanak a kluotagok. Az éjszakai vetítéseken régebbi s'keres alkotások szerepelnek műsoron. Az irodalmi és zenei estek amatőr és hivatásos előadok" bemutatására vállalkoznak. A Pódiumszínpad műsortervében Sándor György, Sinkovits Imre. Ronyecz Mária. Jancso Adrienne, Csernus Marianne, Huszti Péter, az Universitas együttes előadása, Köllö Miklós és Karsai János pantomimestje szerepel. — Nyitottabbá akarjuk tenni a klubot — mondja Goldschmied József klubvezető —, hogy az egyes rendezvényeket olyanok is látogathassák, akii: nem tagok. Ifjúsági szervezeteknek, üzemeknek, gyáraknak küldünk meghívót a különböző műsorokra. Lehetővé szeretnénk azt is tenni, hogy kiállításainkat minél többen megnézhessék kívülállók is, a délutáni órákban. A kiscsoportos előadások bevezetésével, amelyek az egyetemi oktatáshoz kapcsolódnak, a vizuális, művészeti neveléshez járulnak hozzá, intenzívebbé, változatosabba akarjuk tenni a. klubéletet, aktivizálni a tagságot. Sajnos, probléma a teremhiány. Remélem, a dolgozók klubjával sikerül megegyeznünk. és engedélyt kapnunk, hogy helyiségeiket használhassuk. Stépán Balázs ben a Tömörkény zeneművészeti szakközépiskola Lenin körúti nagytermében rendezik meg, este fél 8 órától. Először október 5-én, amikor •is világhírű londoni kamarazenekar (The Fires of London) látogat Szegedre, s műsorukon egyebek között a művésze'i vezetőnek, Peter Maxwell Davies-nek és Durkó Zsoltnak egy-egy kompozíciója is szerepel. Ugyancsak korunk zenéjéből merít október 26-án a Pál Tamás vezette Szegedi Kamarazenekar: Lendvay-, Kadosa-, sugár Rezső- és Britten-műveket játszanak, brácsán Lukács Pál működik közre. November 14-én Kecskés András vezetésével a Collegium Musicum szólaitat meg francia reneszánsz és barokk darabokat, s föllép meg Szécsi József dirigálásával a József Attila Tudományegyetem vegyes kara, valamint Delley József (csembaló). Decemberben a francia romantikát idézi Bódás Péter, Sin Katalin, Sinkó György és Szecsódi Ferenc kamaraestje, februárban Debussy és Ravel műveiből játszik Juhász Zoltán, Román Zoltán, Szabó Orsolya. Weningcr Richárd: ez. alkalommal lép pódiumra dr. Mihálka György dirigálásával a tanárképző főiskola női kara. Vaszy Viktor dirigálja a szegedi szimfonikusokat és a zeneoarátok kórusát március elején a színházban, a műsoron Ravel G-dúr zongoraversenye — Bódás Péter szólójával — és Horiegger Dávid király oratóriuma szerepel. Április derekán Kraszna László, Kerek Ferenc és Rozgonyi Éva vezényletével a BartoK Művelődési Központ kamarakórusa szolaltat meg francia avantgarde szerzőknek műveiből. Fischer Annié Beethoven-hangversenye zárja a sort. Az ifjúság zenei ízlésének formálásában jelentősnek ígérkező koncertsorozathoz hathatós támogatást nyújt a városi KISZ-bizottság is, ugyanakkor az egyetemek, főiskolák és kollégiumok nevelési programjuk részének tekintik. Az igen méltányos árú bérleteket a zeneművészeti főiskola szegedi tagozatán osztják eL N- I. szülésnél;, az életnek tanuló diáknak és a jövőnek tanító tanárnak. A fölismerés ugyan régi, iskolai könyvtáraink is régóta vannak, de kevésről mondhatjuk el még mindig, hogy az oktatás szerves részévé váltak. Ezért érdemel figyelmet olyan aprócska hír is, hogy a DÉLÉP néhány brigádja átalakítással új könyvtárat hozott létre a Gutenberg utcai Közgazdasági Szakközépiskolában, Társadalmi munkában dolgoztak a brigádok, az Egy üzem — egy iskola mozgalom keretében, és ilyenkor nem szoktuk kérdezni, milyen érdeke fűződik ehhez vagy ahhoz a munkához magának a vállalatnak. Pedig itt valóban létező érdekről van szó, a szocialista együttműködési szerződésnek két oldala van: a vállalat azért segít, mert káderutánpótlásának egyik forrását az iskolában látja. A kölcsönös együttműködés egész sor szép példáját sorolja Kovács János, az iskola igazgatója, A gyerekeknek jó, ha előre tudhatják, állást kapnak majd egy nagy vállalatnál, de azt is tudják, sok olyan ismeretre van ott szükség, amit az iskola nem tanít. A szakmai gyakorlat tehát nem csupán a tanultak gyakorlására való, hanem új ismeretek szerzésére is. Az építővállalat szakemberei fölajánlották, hogy külön szakkörben foglalkoznak azokkal, akik itt akarnak majd dolgozni. Jelképes ösztöndíjat is adnak a vállalkozóknak, közös megegyezés szerint csakanynyit, amennyi jól jön ugyan a diáknak, de nem oko? nehézséget a visszafizetése, ha mégis meggondolná*.és máshol állna munkába. Van persze az együttműködésnek olyan aga is, amiben ácsok, lakatosok, parkettázók, villanjlszerelök vagy más szakmához értök játsszák a főszerepet. A könyvtár raktárból készült, tervét a Szegedi Tervező Szövetkezet készítette el, szintén társadalmi munkában. A terem magasságát megfelezve galériát képeztek ki, alul van a szabadpolcos könyvtár, fölül pedig az olvasó. Ennek az iskolának a könyvei voltak már pincé-v ben is, voltak szekrényekben, háromsorosan, szinte hozzáférhetetlenúl, most végre minden könyv megtalálható, kézbe vehető, és helyben is olvasható. Az igazgató számítása szerint a fölhasznált anyag ára 75 ezer forintot tesz ki, és legalább ennyibe került volna maga a munka is, ha nem kapnak társadalmi segítséget. Csakhogy akkor hozzá se kezdhettek volna, mert es a másik 75 ezer forint hiányzott. Most megteremtődött a föltétele annak is, hogy nem csupán a meglévő könyveket tudják elhelyezni, és naponként hozzáférhetővé tenni a diákoknak, de ki is egészíthetik a könyvtárat végre mindazokkal a kötetekkel, amelyekre egy középiskolának nélkülözhetetlenül szüksége van. A szakmai ismereteket nyújtó iskolának is törekvése, hogy minél többet olvassanak diákjai, ehhez adott segítséget az épitővállalat. önzetlenül vagy számításból? Teljesen mindegy. H. D. Az együttműködés jegyében Tanácskozás a műtrágyagyártásról Kedden Balatonalmádiban megnyílt a műtrágyagyártás hatékonyságának működésével foglalkozó négynapos szakmai eszmecsere, amelyen az NDK, Csehszlovákia, Bulgária, Románia és Magyarország ammónia-, illetve .karbamidgyártó szakemberei vesznek részt. Ilyen jellegű eszmecsere — mint a megnyitón rámutattak — ma még igen ritka a KGSTtagországok között, holott számos azonos technológiával dolgozó tőkés cég specialistái rendszeresen kicserélik tapasztalataikat. A rév.zt vevő valamennyi szakember olyan gyárból érkezett, ahol korszerű, nagy intenzitású technológiákat alkalmaznak, s ezek hatékonyságának növelése az elsődleges célja a mostani eszmecserének is. A házigazda — a Péti Nitrogénművek — mellett a tanácskozás másik kezdeményezője a Piesteritzi vegyipari kombinát, amellyel már hatékony együttműködést alakított ki a péti gyár. A műtrágyagyártás hatékonyságának növelése érdekében létréjött együttműködés első nyilvános fóruma ez a balatonalmádi tanácskozás, amelytől ötleteket, javaslatokat várnak, megvitatják többek között a közös alkatrészbázis kialakítását, a kapacitásnövelés le-r hetóségeit is. (MTI)