Délmagyarország, 1977. szeptember (67. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-30 / 230. szám
6 Péntek, 1977. szeptember 23. M éte re n ként ezer forint Társadalmi munka Szőregen Három-négy óra után, amikor aznapra túljutott a nehezén, amikor a kalapácsot, a golyóstollat, a kormánykereket elengedte, amikor „letette a lantot", akkor ön mit kezd az idejével? Teszvesz a ház körül, játszik a gyerekkel, olvas, gyomlál, vagy vacsorát főz? Persze, ez a valószínű, ez a logikus. Hát azt meg hogy lehetne beilleszteni a dolgok térmészetes menetébe. hogy valaki levelet kap szabadsága letelte előtt négy nappal, aztán „összecsomagolja" a családját, s rohan haza, mert — ezt a hírt adta tudtára a levél — „indul az útépítés"? Amíg csak világos van, lapátolják a sódert, hordják a homokot, a cementet osztályozzák a i köveket, aztán hozzátérdelnek, s jöhet az illesztgetés — egyiket a másikhoz, hogy aztán legyen belőle út, járható. Jó három hete is van annak. hogy Szőregen, a Budzsák utca elején túljutottak az első kapavágáson. No, persze, pontosabban illene fogalmazni: az úttükröt mélyítő gép első markolása volt az inkább. S onnan aztán már ment minden, jó ütemben. Készen is tudják a vízszintezés szak- Nem tudni, haragszanak-e van ám az út, az oly rég mai fogásait? Hol tanulták a szőregi asszonyok, hogy áhított kövesút egy jókora az útépítést? a családfők, s fiaik az útszakasza, már a Kisszőlő ut- Persze azt is kérdezhet- cán töltik idejüket a vacában kanyarog, még né- ném, miképpen tudták 1977. csoráig, s nem tudni azt hány esőmentes délután, s első félévében az egymillió sem, mivel marasztalták ottkifogynak a munkából az 250 ezer forint értékű tár- hon a néhány társadalmi utca lakói. sadalmi munkát megszer- munkától távolmaradót — Merthogy róluk van szó, vezni a szőregiek? Járda- egy biztos: az út hamaroa szöregiekrőL akik né- építésből, fa-, rózsa- és cser- san készen lesz, s min hány lelkes népfrontaktivis- jeültetésből meg -gondozás- denki használhatja majd. ta. s utcabizalmi biztatására ból, árokásásból és-takarítás- • elhatározták: megépítik ők ból, utak egyengetéséből, Az 1975 december 31-i maguk, ami a tanácsnak fél- padok és szemétgyűjtők fes- adatok szerint Szőregen a millió forintjába kerülne, s téséből „jött össze" fél év 21 és fél kilométeres útki tudja, mikor futná a alatt a hivatalos, tanácsi hálózatból 19 2 kilométer keretből. árfolyamon számított egy kiépítetlen volt.' Egy év múlKendergyari munkasok és és negyed millió — s persze ... „ , 1Q„ ... pedagógusok, postások és a munkaidő utáni, a ház kö- taval mar csak 1H>/ kü0" téesztagok, textilesek és ön- rüli teendőkből elcsent méter marad, tödések — ugyan honnan órákban. Acs S. Sándor felvétele A Kisszőlő utca sártengerének helyén szilárd burkolat készül, méterenként ezer forint lenne az ára A fegyveres erők napján Kitüntetések, koszorúzások A fegyveres erők napja al- nokságának vezető beosztású kalmából Czinege Lajos ve- munkatársai, zérezredes, honvédelmi mi- Megjelent Fedőt Filipovics niszter a katonai igazgatás Krivda vezérezredes, az terén hosszú időn át végzett ideiglenesen hazánkban álkiemelkedő munkájuk elis- lomásozó szovjet déli hadsemeréseként a Haza Szolgála- regcsoport parancsnoka, Jutáért Érdemérem, valamint rij Andrejevics Naumenko a Honvédelmi Érdemérem vezérezredes, a Varsói Szerkülönböző fokozataival tün- ződés tagállamai egyesített tetett ki 87 társadalmi akti- fegyveres erői főparancsnovistát. A kitüntetéseket a kának magyarországi képvihonvédelmi miniszter nevé- selője, továbbá a budapesti ben Oláh István altábornagy, diplomáciai képviseletek a Magyar Néphadsereg ve- számos katonai és légügyi zérkari főnöke, miniszterhe- attaséja, lyettes adta át csütörtökön. * Délelőtt koszorúzási ün- Csütörtökön szerte az ornepseg volt a Hősök terén a szagban a fegyveres erők Magyar Hősök Emlékművé- napját köszöntő ünnepséget nél. tartottak. A hagyományos A koszorúzási ünnepséget pákozdi demonstráció ezúttal követően Czinege Lajos fo- is az 1848-as csata emlékműgadást adott a Magyar Nép- vénél zajlott le. hadsereg központi klubjának * nyári helyiségeiben. A foga- A fegyveres erők napja áldáson megjelent Biszku Bé- kaimábol ünnepséget tartotla, az MSZMP Politikai Bi- tak a MAV Szegedi Igazgazottságának tagja, a Köz- tóságnak dolgozói tegnap, ponti Bizottság titkára, Ben- csütörtökön a vasutas művekei András belügyminiszter lődési házban. Eredményes és Papp Árpád vezérőrnagy, MHSZ-mur.kájáért Várszegi a munkásőrség országos pa- János • csoportvezető kapott rancsnoka, valamint politi- kitüntető jelvényt, az MHSZ kai, társadalmi életünk több Csongrád megyei titkárának más, ismert személyisége. dicsérő oklevelét pedig GelRészt vett a. fogadáson lért József vehette át A menéphadseregünk tábornoki gyei titkár pénzjutalomban és parancsnoki karának sok részesítette Kővári Bertalant ,, , „, (MAV nevelőintézet). Az tagja, ott voltak a Magyar MHSZ városi> illetve járási Partizán Szövetség, a Magyar titkárának dicsérő oklevelét Honvédelmi Szövetség veze- Gardi Júlia, Benczik László tői továbbá a Honvédelmi és Mágori Attila (mindhár... , „ . _ ... . man ügyintézők) kapta meg. Minisztérium, a Belugymi- Pénzjutalomban 85-én, nisztérium, valamint a mun- tárgyjutalomban 30-an részekásőrség orggágos parancs; sültek. Pálfy Katalin Szépül Sándorfalva Csütörtökön ülést tartott a sándorfalvi nagyközségi tanács dr. Ócsay József tanácselnök vezetésével. Előbb a tanács és a nem tanácsi szervek kapcsolatáról hangzott el tájékoztató, majd a szakigazgatási szerv munkáját ismertették. A sándorfalvi tanács együttműködési megállapodást kötött a dóci és a nagyközségi Hazafias Népfronttal, hogy összefogva szebbé formálják a környezetüket. Az eredményekről a tanácsülés adott számot. Tavaly közel kétmillió forint értékű társadalmi munkával segítették a községbeliek a fejlődést. Virágokat, fákat ültettek, platánokat neveltek, járdát építettek. A virágos nagyközségünkértmozgalmom jó alkalmat adott a sándorfalviaknak öszszefogásra. Kivették a részüket az utcák, a parkok csinosításából a kisiparosok is. A KISZ-bizottság védnökséget vállalt az épülő tornaterem felett Portugál küldöttség megyénkben Az MSZMP Központi Bizottsága gazdaságpolitikai osztálya vendégeként hazánkban tartózkodó Portugál Kommunista Párt delegációja tegnap Csongrád megyébe látogatott. A küldöttséget a megyei pártbizottság székházában Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára fogadta, és tájékoztatta Csongrád megye gazdaságában folyó gazdaságpolitikai munkáról. A délutáni órákban városnézésen vettek részt Szegeden. A programban részt vett Kovács Imre, a megyei tanács általános elnökhelyettese is. Anyagmozgatás — korszerűbben Nyolcmillió forintot költenek az idén az anyagmozgatás gépesítésére az Északmagyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat gyáraiban. Az év első nyolc hónapjában Csehszlovákiából és Olaszországból öt szállítótargonca érkezett. Ifjúsági lakótelep A Csongrád megyei Tömörkény községben a fiatal házaspároknak ifjúsági lakótelepet építenek. Az első négylakásos, emeletes ház már tető alá került, és még az idén beköltöznek a tulajdonosok. Jövőre további húsz lakás készül el. Mind háromszobás, erkélyes. A házakhoz előkert is tartozik. Az építtetők valamennyien tömörkényiek, zömében a helyi Alkotmány Termelőszövetkezet tagjai. A kivitelező a gazdaság építőbrigádja, de maguk a családok is egyenként több mint 12 000 forint értékű saját munkát vállaltak, ugyanakkor 72 000 forintot fizettek be. Az OTP 35 évre nyújtott kölcsönt egySZMT-ülés Tegnap, csütörtökön ülést peli felhíváshoz csatlakozott tartott a Szakszervezetek megyei üzemek vállalásait. A Csongrád megyei Tanácsa, gazdasági sikerek között elAz ülésen — amelyen meg- ső helyre kívánkozik, hogy jelent Vajda György, az Csongrád megyében januárMSZMP Csongrád megyei lói augusztus végéig az ipar bizottságának vb-tagja és fejlődésének növekedési üteKulcsár Péter, a megyei me 7,3—7,5 százalékos volt, KISZ-bizottság titkára — ami az országos mértéket is először dr. Ágoston József, meghaladja, az SZMT vezető titkára tá- A munkaverseny lendülete jékoztatta az egybegyűlteket, napjainkban fokozódik, és a legutóbbi ülés óta végzett várhatóan novemberben éri munkáról. Ezt követően Ha- el csúcspontját. A további jas Lászlónak, az SZMT tit- sikerek érdekében az SZMT kárának jelentése hangzott elnöksége a vállalati szakéi a jubileumi munkaverseny szervezeti szerveknek felelső féléves eredményeiről, adatul jelölte meg, hogy a Utalt arra, hogy a megye megyei és területi bizottságazdálkodó egységeinek tel- gok folyamatosan kísérjék jesítményében igen jelentős figyelemmel a vállalati terszerep jut a Nagy Októberi melőmunkát és a versenySzocialista Forradalom 60. eredményeket, ezekről ké, évfordulójára indított mun- szítsenek átfogó értékeléseszázalékos kamatra. A hét. kaversenynek. Az időszakos ket, az SZMT közgazdasági házból álló 24 lakásos ifjú- eredmények igazolják, hogy osztálya pedig november 7-re sági lakótelep alig két év a verseny politikai mozgósí- készítse el a jubileumi veralatt épül fel a község köz- tó ereje nagy társadalmi seny összefoglaló megyei érpontjában. t mozgalommá bővítette a cse- tékelését. •HIÜ^LXT A következő napirendi pont keretében dr. Ágoston József tartott tájékoztatót a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottságának, és az SZMT elnökségének az üzemi demokrácia egyes kérdéseivel kapcsolatban kiadott együttes állásfoglalásáról — a szakszervezetek feladatainak tükrében. Ebben az egyes vállalatoknál a szakszervezeti bizalmiak és a szakszervezeti bizottság együttes ülésének főbb szempontjait határozták meg: az üzemi demokráciának ezekhez az új fórumaihoz tartoznak ezután a munkásgyűlések, a munkahelyi szintű termelési tanácskozások és munkaértekezletek, amelyeket negyedévenként kell megtartani, valamint a szocialista brigádvezetők és brigádok tanácskozásai. Mindezek jogkörét és feladatait úgy kell megoldani, hogy azok egységes, összehangolt rendszert alkossanak ama elv szellemében, hogy az üzemi demokrácia továbbfejlesztésének és működési feltételeinek biztosítása a társadalmi és gazdasági szervek közös feladata. Gazdagítják az ismeretterjesztést TIT-elnökségi ülés Szegeden A Tudományos Ismeretter- politikai feladatok megjelöjesztő Társulat Csongrád lése. megyei Szervezete elnökségi A szakosztály-vezetőségek ülést tartott tegnap délután jóváhagyása után az egyéb Szegeden. A Szabó G. Lász- bejelentések között hangzott ló. a megyei tanács elnök- el, hogy együttműködési helyettese, a TIT vezetőségi tervezet készült az MTESZ tagjának elnökletével meg- és a TIT megyei szervezete tartott tanácskozáson dr. Ki- között Az elnökségi ülésen szely György egyetemi ta- rövid vita után a tervezetet nár, a TIT megyei elnöke elfogadták. Az elhangzottakszámolt be a VII. küldött- hoz többek között hozzászólt gyűlés határozataiból adódó dr. Sebe János, a megvei feladatokról. Elmondotta, pártbizottság osztályvezetőhogy a jövőben a TIT-mun- helyettese is. ka minőségének javításán Az elnökség nevében dr. van a hangsúly és a társa- Dömötör János múzeumdalmi munka gazdagításán, igazgató köszöntötte dr. KiTovábbra is központi kér- szely Györgyöt és Németh dés a munkások közötti is- Istvánt kitüntetésük alkalmeretterjesztés. mából. Dr. Kiszely György Az eddigieknél nagyobb a TIT-ben végzett munkámértékben kell támaszkodni jáért a Bugát Pál-emlékf, hallgatói TIT-szerveze- érem els6 fokozatát, Németh tekre, a KISZ segitsegere. ... ,. „. , További feladat az írásos lstván pedlg a Mu"ka Lsmeretterjesztés kiszélesítő- demrend bronz fokozatai se, ebben a tevékenységben kapta. a szakosztályi tagokra hárul mmm^^^^^^m^^^^^^^^m a munka. Különösen nagy jelentősége van az ismeretterjesztésben az előadói konferenciáknak. amelyeknek számát a megyében is növelni kell. Ugyanez vonatkozik a jól bevált komplex előadási formákra. Gondot fordítanak a meglevő nemzeti kapcsolatok ápolására, mások kialakítására, a marxista—leninista világnézet fejlesztésére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról való méltó megemlékezésre. A beszámolóban konkrét feladatként hangzott el a szakosztályok éves tervének elkészítése az említett szempontok alapján, valamint a mozgalmi jelleg erősítése, Szaloncukor, Már karácsonyra készül- szaloncukor kerül majd az nek a Magyar Édesipar Sze- üzletek polcaira. A 2700 dolrencsi Gyárában. Készítik a gozót foglalkoztató gyárban, szezonális édességeket, így a ahova Hegyalja csaknem 20 szaloncukor-függelékeket, a településéről járnak be doldiósgyőri gyáregységben pe- gozni, nagy gondot fordítadig a csokoládé mikulásokat, nak a szakmunkások képzéA tervek szerint 100 vagon sere. Szabadkai KBTdeiegáció Szegeden A két, határközell varos, sótagozatos pedagógusok sz®. Szabadka és Szeged közle- gedi közlekedésmódszertani kedésbiztonsági tanácsai kö- továbbképzésének, amelyen zött már évek óta szövőd- a II—IV. osztályosok játének a baráti együttműködés kos akadályversenyeinek szálai. Tegnap. csütörtökön megszervezéséhez, lebonyoa szegedi KBT meghívásé- lításához kaptak a pedagóra Szegedre érkezett a sza- gusok elméleti * segítséget éa badkai KBT négytagú kül- gyakorlati útmutatást, döttsége, hogy az egynapos A Kolozsvári téri közlelátogatáson megismerkedje- kedési tanpályán megrendenek a magyarországi álta- zett módszertani bemutató lános iskolákban folyó köz- után a Szabadkai KBT küllekedési ismeretterjesztés döttsége felkereste a III. módszereivel, eredményei- számú tarjáni általános vei. iskolát, majd délután a A tapasztalatcserére érke- tanárképző főiskola műzett küldötteket Prágai Ti- szaki tanszékén ismerkedbor, a városi tanács elnök- tek meg a tanárjelöltek helyettese, a VKBT elnöke közlekedési képzésének módfogadta. és tájékoztatta a szereivel. A szabadkai közbiztonságos közlekedésért lekedési szakemberek látotevékenykedő társadalmi gatásuk befejezéseként megszervezet felépítéséről és tekintették a röszkei óvoda munkájáról, majd a Ko- szomszédságában nemrégilozsvári téri Gagarin iskolá- ben elkészült, társadalmi ba látogatott a delegáció. Az munkában kialakított iskola adott helyet az al- KRESZ-parkot is.