Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

2 / Vasárnap, 1977. augrnsztus 28,' • Táborzárás | az ifjúsági Sdölffkbei IÍÍMÍCMÍÍMSÍS Erfurtban Magyar I ö/ tanév eistt A hét végén az ország több Ifjúiig! üdülőtáborában fel­bbannak a búcsú tábortü­zek, s az ezt követő sátor­bontás már az üdülőtáboro­z-isi szezon végit jelzi. Az idén a központi ifjúsági alap­ból több mint 33 millió ío­zépiskolás-, szakmunkásta­nuló és az egyetemista, főis­kolás üdülőtáborokban az étkezési nyersanyag-normá­kat is felemelték. Az AIB, valamint az Ex­press Ifjúsági és Diák' Uta­zási Iroda — a KISZ cél­rinltal telték lehetővé, hogy kitűzéseinek megfelelően — a tavalyinál jóval több. ösz- mindenhol gazdag kulturális, szesen 77 400 fiatal üdülhes- művészeti és goortprogra­sen kedvezményesen. Pon­tosabban: 5200 ifjúmunkás, 4000 mezőgazdaságban dol­gozó fiatal, 3200 egyetemista, 35 000 középiskolás és szak­munkástanuló részelt a ked­vezményekből. Az alapból még 30 000 úttörő táborozá­sához is hozzájárultak. Amint az Állami Ifjúsági Bizottság illetékesei elmond­ták: az egyhetes turnusok­ban rendkívül olcsón, mind­össze 150 forintért nyaral­hattak' a fiatalok. S hogy még a ,.nagyútkű­ek" se panaszkodhassanak, a KISZ KB Javaslatára a kö­mokkal gondoskodott a fia talok hasznos időtöltéséről, pihenéséről. A táborok' rendjének, fe­gyelméneK megszilárdításá­val járt, hogy az eddiginél nagyobb számban vettek részt kísérő pedagógusok is az üdültetésben. Hatékonyab­bá vált a nevelő értékű prog­ramok szervezése, lebonyolí­tása is. Nagyszerűen bevált az a módszer, hogy az egyes táborok' pedagógus vezetőit a területileg illetékes me­gyei tanácsok jelölték ki. (MTI) A szocialista országok ki­állítói 1961 óta rendszeresen találkoznak az NDK-beli Erfurtban — a virágok vá­rosában —, hogy megismer­tessék egymással kertészeti eredményeiket. A tegnap nyílt és szeptember 25-ig tartó nemzetközi bemutatón részt vevő magyar vállalatok kiállított termékei számot adnak a magyar kertgazda­ság célkitűzéseiről és ered­ményeiről. a KOST kereté­ben folytatott együttműkö­désről. A Hungarofruet hatvan or­szágba juttatja el a magyar gyümölcsöt. A Szovjetunió után az NDK a legjelentő­sebb kereskedelmi partnere, s a kiállítás is ezt tükrözi. Az évszaknak megfelelő friss gyümölcs és zöldség mellett a magyar konzervipar termé­keit is bemutatja a vállalat. Iskofakö penyek, tankönyvek Bő választék a ruházati üzletekben A tankönyvbeszerzés nem a szülők gondja Felkészülés a pártoktatási évadra A műszak letelte után pon­tos időben ült össze tanács­kozni a Csongrád megyei Tejipari Vállalat pártszerve­zetének VezélöséRe. A napi­renden két téma szerepelt: a párt- és tömegszervezeti ok­tatás előkészítése az új tan­évre, valamint tagfelvétel. megbeszélt velük a tavalyi vezetek által nyújtott tanfo­tanévben szerzett tapasztala- lyamokat is: a tejipari vál­tókat, hogy azokból a jót to- lalat szegedi telepén dolgo­vább lehessen adni, a tanul- zók közül mintegy 180-an ságokat pedig levonni. A tej- vesznek részt ősztől politikai iparból eddig is több párt- oktatásban. A dolgozók össz­tag tanult, illetve tovább létszámának ez majdnem a folytatja tanulmányait a fele. Ebben 10 párttag vesz marxista—leninista esti egye- részt az 53 főnyi alapszerve­Mindkettőt Spornyi Miklós temen, szakosítón, speciális zetből. szervező titkár, beosztása sze- kollégiumon. Számuk a most # rint főművezető terjesztette következő új tanévben is A másik téma amélyet elő. majd a vezetőségből az gyarapszik. ugyancsak jól előkészítve tett oktatási felelős, Tóth Béla fű- lói megszervezték és ősszel asztalára a tejipart vállalat zött hozzá kiegészítést. először kezdi meg működését alapszervezeténck Vezetősége itt a kihelyezett, és két tan­Meglehet, hogy az alapszer- even at tartó marxista-leni­vezetek között talán itt, a nlsta Középiskola. Sajnos, a tejiparban tűzték elsőként leendő hallgatók között nincs napirendre a part- és tömeg- egyetlen fizikai dolgozó sem, szervezeti oktatás előkészí- és ez kirí az egyébként di­tését. Éppen ezért tanulságos cséretes számokból. Ugyanez Is.. Elsősorban azért, mert alapos, körültekintő, folya­matos munkát végeztek, és ezzel a témával nem is csak először foglalkozott a veze­tőség. Másrészt: ha kiegészí­tésre szorulna még a Dárt­és. tömegszervezeti oktatás fizikai dolgozó. Okét a előkészítése, van rá idő, nem kell kapkodniuk. Alapul vet­ték az eddigi oktatási for­mák iránti érdeklődést, a tananyagot, hogy esetleg mi kerüljön még ismétlésre, jobb megértésre az új tema­tika mellett. Nem utolsósor­ban pedig a propagandisták felkészültségéi. Megnézték, hogy tékű politikai alapképzett­séggel rendelkeznek, milyen szerepet töltenek be a párt­ós tömegszervezetekben, a vállalat gazdasági életében. Az oktatásban milyen té­mákban jártasak? Mi az ér­Számuk közel ötven, * Az 0J tanév kezdete előtt nem késő még a tejipari vál­vizsgálták. lalatnál sem, hogy a fizikai milyen ér- dolgozók sorából is legyen a kihelyezett kétéves marxista —leninista középiskola hall­gatói között. Talán tartóz­kodnak, netán megijedtek a középiskola szótól, holott ta­valy és azelőtt sikerrel vet­tek részt a pártéletből össze­deklődésük? Részt vesznek-e állított tanfolyamokon. A ve­állami oktatásban, valamint zetőségi ülésen egyébként a pártépítés, szintért ér­deklődést keltő volt. Nem véletlen, hogy itt egy erős, 70 tagot számláló KISZ-szer­vezet dolgozik a púrtcláp­szervezet jó irányításával. Az' új párttagok is zömmel a KISZ soraiból kerülnek itt ki, mirit ahogy mpst is példa volt rá. Éivélt is mellettük az alapszervezet vezetőségi ülésén szintén jelenlevő KtSZ-titkár, Hódi János fő­mechanikus. Két szakmun­kás, Ábrahám József és Ke­sadalmi és állami élet, a rekes István, valamint Ju­nemzetközi politikai kérdé- hász Imre Uzemellenőr felvé-. sek tanfolyamokon találjuk tele mellett döntött az alap­leendő hallgatókként, vala- szervezet vezetősége. A KISZ­mint a KISZ-oktatásban. szervezet feltétlenül ajánlot­ta őket, és Juhász Imre mel­lett szólt még az a tény is, hogy fegyveres szolgálatot lát Néhány nap csupán, s meg­kezdődik az iskolai tanév. A hatévesek vegyes érzések­kel készülődnek, az óvoda utáni nosztalgiát egyelőre csak a szép új iskolatáska, s az idősebb testvértől oly­annyira irigyelt tanszerek megvásárlására tudja kis időre elfeledtetni. Az év­ről évre ismétlődő, tanév előtti vásárlási lázban a szü'ők üzletről üzletre jár­nak, hogy lehetőleg csinos, praktikus öltözetet szerez­zenek be a gyermekeknek. Hozzájuk csatlakozva, néz­zünk körül, mit kínálnak a boltok. Kezdjük az iskola­köpenyekkel. A ruházati üz­letek Szegeden bőséges vá­lasztékokkal várják a vá­sárlókat. A Komplett Ru­házati Vállalat idén jóval több iskolaköpenyt rendelt, mint tavaly, számolva az­zal, hogy megszaporodott az elsőosztályosok száma. A ki­sebb és nagyobb lányok 22 fazon közül válogathatnak. Uniformizálásról tehát szó sem lehet. A köpenyek kö­zött találni hagyományos és egészen új szabásút, pél­dául kivágottat, melyhez a ma oly divatos garbót is fel­vehetik a lányok. Akad kö­zöttük T-ujjú, többféle vál­tozatban, színben és díszí­téssel, rövid és hosszú uj­jal, zsebbel és zseb nélkül. Á köpenyek hossza változó, némelyik már-már midi, van olyan, amelyet kifejezetten a nadrágviselet kedvelőinek rövidesen újabb szállítmány érkezik az üzletekbe. Hasonlóan bőséges a vá­laszték az iskolai ünneplő ruhákból. A sötét szoknyák és nadrágok, a hozzájuk Illő fehér blúzzal és inggel ugyancsak többféle fazonban, anyagból készültek. Legtöbb­jüknek szintetikus, köny­nyen tisztítható, vasalást nem igényló a szövete. A Komplett idén sem változtat a már évek óta bevált gya­korlaton: egyes üzletekben kívánságra megvarratják az iskolai egyenruhákat. A ci­pőkről se feledkezzünk meg: félcipőtől a szandálig és a különféle tornacipőkig meg­felelő árumennyiség várja a vevőket. A tankönyvek beszerzése már nem a szülők gondja, mégsem érdektelen utána nézni, vajon megkapják-e Időben az általános- és a középiskolás diókok a tanu­láshoz elengedhetetlenül szükséges könyveket. A sze­gedi általános iskolások tan­könyveiről immár huszadik esztendeje a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, pon­tosabban a Tömörkény könyvesbolt gondoskodik. Az üzlet vezetője elmond­ta, a város és a Járás isko­lái részére mér június 15-én megérkezett a könyvek 90 százaléka. A könyvek érté­ke megközelíti az 1 millió 300 ezer forintot. Augusztus 20-ig meg is kapták az is­kolák a megrendelt köny­terveztek. A fiúk számára veket. Egyelőre csökkentett szerényebb a kínálat, de ők mennyiségben, tudniillik jó­is hatfélé "médell közül' vá- néhány kiadvány még ez?­laszthatnak. Á fiú- éfr<n ka- után érkeztl: a nyomdákból, masxköpenyekből egyébként Átmenetileg tehát gondok­ra is lehet számítani, de ezek az utánrendeléssel megoldódnak. A nehézsé­gekben szerepe van annak is, hogy az iskolák nem vál­lalkoztak a használt tan­könyvek — például a II. osztályos • olvasókönyv és a VIII. osztályos történelem — begyűjtésére. Nyilvánva­lóan kényelmességi szem­pontból, teljes egészében új könyveket rendeltek. Sok iskolában túlságosan nagy „rátartással" készítették el az igényléseket, azaz jóval többet rendeltek a szüksé­gesnél. Ennek a hátrányát több tanintézet érzi. sok helyre ugyanis ezért nem ju­tott elegendő könyv. A középiskolai tankönyvs­ket ugyancsak az iskolák­ban vásárolhatják meg a diá­kok. A könyvek kiszállítását augusztus közepén kezdte el a Móra-könyyesbolt. Sajnos, hosszú évek óta, így idén is. ismételhetjük a már is­mert mondatot: a tanév kez­detén nem tudnak minden szükséges könyvet a diákok kezébe adni. Ahogy már annyiszor elhangzott, a köny­vesboltok által megrendelt mennyiség hiányosan érke­zett. Főként a szakközépis­kolások tankönyvei kés­nek. A tananyaghoz kapcsolódó kötelező és javasolt irodal­mi anyagból Viszont . bősé­ges választék várja a vevő­ket. A Móra könyvüzletben rendkívül ötletes, módon, jól áttekinthetően, egy helyre gyűjtötték össze ezeket a ; köteteket. L- fe. L. és az iskola a jelenség az itt szintén első ízben megszervezett „A ma­gyar munkásmozgalom tör­tenete" című tanfolyamokkal is. Az ezekre jelentkezett párttagok és pártonkívüliek, férfiak és nők között nincsen tár­mikor, milyen műszakban dolgoznak? Elsősorban számításba vet­ték a végzettséget a marxis­ta—leninista egyetemen, az adottságot, a jó előadói kész­séget. Számítva valamennyi, eddig is jól dolgozó propa­gandistára, számukat gyara­pítani akarják azokkal a párttagokkal, akik közben megszerezték a kellő politi­kai képzettséget. Ezért dön­tött a pártszervezet vezetősé­ge úgy, hogy összehívja — még az oktatás kezdete előtt részt vettek a pártcsoportve­zetők is. Hallották, tudják, hogy rájuk is számítanak ebben a szervező munkában. Dicséretes viszont — és ezt ae alapszervezet titkára, Fás­kerti Márton is hangsúlyozta később, amikor beszélgettünk vele —, hogy a KlSZ-okta­tásba a vezető propagandis­tákat, marxista-leninista egyetemet vegzetteket a pórt­alapszervezet soraiból válo­gatták, lévén, hogy inaguk is fiatalok. A pártoktatósi év kezedete előtt az összkép jó, ha hoz­el a munkásőrségben, A jó vitaszellem mellett mi jellemezte még ezt a vezető­ségi ülést? A tömörségre tö­rekvés az előterjesztésekben éppúgy, mint a hozzászólá­sokban. Nem üléseztek for­málisan, hanem döntöttek, felelősséggel. Egymás idejét, türelmét nem vették el. A párttitkár persze ínég ma­radt, a tanácskozásról óment el utolsóként. Rendbe rakta Jegyzetelt, azután megnézte, hogy mit kell még aznap elintéznie, vagy rögtön más­nap. l.ődi Ferenc L. nem akar tanulni. Négy­ezer forintot keres. Érthe­tően elégedett ezzel. Különö­sebb igényei nincsenek. Né­hány jó öltöny, munka után egy-két korsó sör. És — na­pi négyezer kalória, jó fala­tokból. Ila erre jut — és jut! —, L. elégedett. — Hogy képzeli a jóvöjét? — Mit kell arról képze­lődni. A csákányt, a lapátot kát vállal, a másik: nem tö­ínindig megtalálom. Még rődnek Vele a szülei, Inkább utánam is hozzák, mert sok kiűzetik a tanács kirótta bír­embernek nem kell. ságokat, az még mindig egy­L. nevelve mondja ezt, ma- szerűbb, mint állandóan a gabiztosan. gyerek sarkába lenni, kör­— És ha átszervezik a cé- mére nézni. get, és ha nem kellenek mar Igazság az is, hogy a taná­lapátolSk, meri elvégzi a ne- csóknak ez. Idő szerint nincs eleget a törvényben előírtak- hogy gépjárművezetői iogo­nak. És ami elszomorító eb- xítványt csak akkor lehet ben, csak elenyésző részük szerezni, ha megván a nyolc nem végzi el uz általános is­kolát egészségügyi okok mi­att. A típusok a következők: bukdácsol a gyerek a felső­tagozat osztályaiban, aztán gyorsan saját kereset után akar nézni. Gyárba megy, általános elvégzését igazoló bizonyítvány. — Ügy tudom, együtt van, vagy nemsokára együtt lesz a pénze a kocsim v.. — mondtam neki. L. hosszan hallgatott. Szo­héz melói a gep? L. derűsen ítéli meg a hely­zetét: — Akkor máshova megyek Amíg én dolgozom, add g lesz ilyenfajta munka, és pénz is lesz. Tétel: Szeged munkásságá­nak harmincnyolc százaléka nem végezte el az általános iskolát. Országos átlagban minden tizedik tanköteles nem tesz segéd-, vagy betanított mun- morú voltam amiatt, hogy ez az érv volt a legerősebb. Második tétel: Szocialista kultúrpolitikánk tudatos és szervezett törekvései ellené­re még igen sok fehér folt van a munkásmüvelődés tér­képén. (Részlet az MSZMP Szeged városi végrehajtó bi­zottságának a város művé­szeti életéről és fejlesztésé­is elég fegyelmezőeszköz n kezükben. A kiróható bírság nek feladatairól szóló állás­összege csekély. Arra ls van foglalásából.) mód, hogy a szülök — úgy- j. mond — lesírjanak belőle valamicskét. Helyzetkép: az Iskolavég­zetlenek aránya állandó, az erőfeszítések ellenére sem ja­vul évek óta. a propagandistákat, és závesszük a társadalmi szer­Védnökség Kőszegen a városi tanács és a népfrontbizottság a par­kok fenntartására, karban­tartására, védelmére, véd­nökségi megállapodást kötött az oktatási intézményekkel. Ugyanilyen szocialista szer­ződés jött létre a város üze­meivel és szövetkezeteivel a Játszóterek, Játszóeszközök felújításával, karbantartásá­val kapcsolatos feladatok ellátására is. Árpád-kori templom Ásatások Abaújváron A Borsod megyei Abaúj­vár határában levő földvár feltárását a miskolci- Hermán Ottó Múzeum már negyedik éve végzi. A korábbi évek­ben a földvár mintegy tíz méter magas sáncának épí­tésszerkezebét tárták fel. ál­lították össze. A sánc által bukkantak. Az idei ásatáso­kat ennek nyomán kezdték meg. Az eddig végzett munka sorén teljesen kibontották a mintegy 14 méter hosszú, egyhajós hajdani templom falait, A templom a régé­szek megállapítása szerint határolt várbelsőben tavaly az Árpádok idejében épült, megközelítőleg 600 sírt tar- , ... „ ' ' tak fel. és mintegy két mé- csaknem a fa,fest­ter mélységben egy félkör- menyeiről országszerte híres íves faLmaradványra is rá- vizsolyi templommal (MTI) — Jár színházba? L. hallgat. — Moziba? — Láttam a Cható földjét. — Mást? — Mást nem. — Olvas? — Üjságot, -néha. — Nem okoz nehézséget az olvasás? — Tudok olvasni! — Mennyire? L. töpreng a válaszon ... — Nem Rondolja meg L. esete, nem egyedi. Nincs rákényszerülve az alapmű­veltség megszerzésére — nem is szerzi meg tehát. Gondol­kodtam rajta, hogy miként győzzem meg ót. hogv mégis végezze el a hiányzó két osztályt. Érveim — úgy gon- mégis? Augusztus végéig le­dőlöm, hogy ez nemcsak az het Jelentkezni az iskolába, én. vereségem — kevésnek a Kossuth Lajos sugárúton, bizonyullak, ahogyan zsák- U. lehajtotta fejét, nem utcába jutottam egy betaní- szólt semmit, tott munkással való beszél- Végső és egyben alaptétel: getésben is. „Az emberiség jövője teljes­— Miért tanuljak? —kér- a felnövekvő munkás­dezte —, ha szakmunkás le- nemzedék képzettségétől szek, sem keresek lényegesen fúgg." többet... * — Csak a pénz érdekli? — Abból élek. L. és én a most kifüggesz­tett plakátokát nézegettük. Azt hirdetik, hogy ismét van — A fia? — Eddig kitűnő tanuló. — Elhagyja? Remélem, hogy L. válasza az lesz. hogy beiratkozik. A felvétel a dolgozók általános dátumot plakátok hirdetik. A iskoláiba. L. figyelmét csak Rókusi általános Iskolába egy dolog ragadta meg a pia- .kell menni, kát szövegéből: jelesül az, Petri Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom