Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

Vasárnap, 1977. augusztus 28. PX MAGAZIN ZMO1 A bajnok M indenki kinn volt, aki szá­mított valamit az uszodá­ban. Azok hatan már fennálltak a rajtkőn. Integettek, vigyorogtak. Egy borsózöld úszó­sapkás férfira vártak: a tus víz­sátrában álldogált. — Na mi lesz már, Bényikém? Mindjárt indítják a számot! Kilépett a vízsugárból, ráérő­sen elzárta a csapot. Néhány ma­lomkörzést csinált. Oldalazó járá­sával a hármas rajtkő felé in­dult. Szőrös karjai szinte a nya­kából nőí-pk ki, komoly szertar­tásossággal haladt. Minden év­ben övé volt a hármas. — Bízunk magában, mester! Néhány térdropogtató guggolás után fellépett a rajtkőre. A tö­meg felmorajlott. A hangszóró: Hagyományos évadzáró versenyünk utolsó szó­ma következik, a 100 méteres férfi gyorsúszás. Indulnak: Egyes pólyán Benkő SZVSE, kettesen Kasza Kinizsi, hármason Bényi, egyesületen kívüli, négyesen Büky SZAK, ötösön... Üszósapkáját igazgatta, fakó fecskéjének a madzagjával bab­rált. Az indítót figyelte, járom­csontján megfeszült a bőr. ... A verseny indítása a leg­újabb olimpiai versenyszabályzat alapján történik! A versenyzők (zsinegen ránga­tott rongybábuk) izmaikat lazí­tották. ötven évének egész szá­nandóságóban állt ott, a napbar­nított, fiatal testek között. Az in­dító hangja harsant: — Felkészülni, vigyázz, egy, kettő, három, négy ... most! A Kinizsis Kasza háromnál belevetette magát a vízbe. Fütty, taps, vihogás. Visszamászott a rajtkőre. Hiába, ez az új szabály! Kasza széttárta a karját. A má­sodik rajt már sikerült. Végre, igen. ö ismer engem, gondolta. Behunyt szemmel úszott. A többiek most ugrottak a vízbe. Valaki egy labdát do­bott be nekik a tribünről. Pasz­szolgatva haladtak fölfelé, há­rom-négy testhosszal mögötte, ö csak úszott Kimérten, konokul. Mindent bele, mester! Bényikém, mutassa meg ne­kik! (Ott ül az asztalnál, és gépel. Fáradt, szürke arc. Most az órá­jára néz. Még tíz perc, iktatja magában a tényt. Tovább gépet Kat-kat-kat-kat. Szavak, számok, rubrikák. Kat-kat-kat. Gyakorlott üjjak. Kat-kat-kat. Havi ezerki­lenc a levonásokkal. Kat-kat-kat­kat ... Az ajtó résnyire nyílik. Kimért hang a folyosóról: — Bényi kartárs! Nem hallja, gépel tovább. A kinti hang ingerülten ismétli: — Bényi kartárs! Felkapja a fejét, riadtan te­kint körül. Észreveszi a nyitott ajtót, félbetört mozdulat. Feláll. Az ajtó még jobban megnyílik. Egy szögletes fej jelenik meg a nyílásban: — Az osztályvezető kartárs hí­vatja. Zavartan gombolgatja a zakó­ját. — Igenis, azonnal. Valamelyikük visszadobta a * labdát a tribünre. Taps, fütty. Fogózni kezdtek. A tribün elis­merő röhögéssel nyugtázta az öt­letet. Mindjárt Itt a forduló. Az inas karok ólomlassún lapátoltók a vi­zet. Meg kéne próbálnom a bukó­fordulót, gondolta. Izgalmában rosszkor vett levegőt, ivott. Nem, mégse próbálom meg a bukót. A többiek felhagytak a fogócs­kával, s a forduló után álmos csapásokkal követték. Lehet, hogy kifogytak az ötletekből, vagy csak unták már. A tribün: — Bé-nyi! Bé-nyi! (Fújtat, mire felér a negyedik­re. Sajnálja a liftre a pénzt. „Egy sportembernek ez meg se kottyan, a rendszeres tréning te­szi, tudja Baloghné, az a legfon­tosabb!" Az ajtó előtt áll, mélye­ket lélegez. Bentről kaparászás, csaholás hallatszik. — Jó napot! Mi újság? — jön elébe a főbérlőnő. Mintha ő csa­holt volna az imént. — Jó napot, Baloghné — indul a szobája felé. Azelőtt úgy él­tek, mint a házasok. Mosott, fő­zött rá az özvegy, és illedelme­sen fel-felnyikkant a savanyú, kutyaszagú ágyon. Most maga varrja meg az alsóit, stoppolja a zoknikat. A vállalati koszt is tűrhető, csak ne lenne olyan ne­héz beletalálni abba a fránya tű­be. — Bényi úr! — kocogtatja meg az özvegy az ajtót. — Tessék! — Ne haragudjon, hogy szólok, de tegnap megint égve felejtette a villanyt a vécében. — Maga meg ma is beengedte a szobámba a kutyáit! — Mi baja velük? Ne olvasson a vécében, azt mondom! — Semmi köze hozzá! Én vi­szont megtiltom, hogy beengedje ide azokat a húgyos, bolhás dö­göket, érti? Bevágja az asszony előtt az aj­tót. — Finis, Bényikém! Fini-i-i-s! — A lábtempó, erősítse a láb­tempót! Szinte fájt a víz. A gyomor­szája összeszorult a megerőltetés­től. Istenem, segíts, hogy kibír­jam! Karjai akaratától független, makacs evezőként működtek. — Ha most valaki rámúszik! Lehe­tetlen, hogy ne én... Elsőnek fordultam, és az időmérő is ... — Nem mert körülnézni, szemhéja görcsösen lehunyva. A célnál beleütötte a kezefejét a medence falába. A többiek ek­kor gyorsítottak. A hátára fe­küdt, krallozott egy kicsit. Szag­gatott sóhajokban szakadt ki be­lőle a levegő. Krétafehér arccal, a nyálát köpködve, elindult kife­lé. A versenyzők még a vízben gratuláltak, ahogy szokás. Jobban megszorítottál, mint ta­valy, veregette meg az egyik vál­lát. Csak tudod, ahogy a vízért nyúlsz, nem jó a szög ... Majd megmutatom egyszer. — Köszönöm, mester — mond­ta Benkő az SZVSE-ből. A parton kezek, virágcsokrok, mosolyok. Valaki a vállára terí­tette a fürdőköpenyét. — Fantasztikus! — jött a ver­senybíróság elnöke. — Üj Eurá­zsia-csúcsot úszott a mester! Fantasztikus! Gratulálok. — Az idő? — kérdezte tétován. Arcok táncoltak feléje minden­honnan. A kezét rángatták, mint egy fogantyút — Köszönöm, igazán semmiség — rebegte sugárzó arccal. — Már benne volt — bólogatott a SZAK Béla bácsija. — Már a múltkor is benne volt ez a nagy idő. Én tudtam. És aztán a dobogó. Az érem az egyik kezében, sorra kezet rázott a vezetőkkel. A helyezetteknek gratulált. Vaku villant, feldübör­gött a taps. Mindenki fölött élit. A vizet nézte. A tömeg nevetve körülfogta a dobogót, a vállukra vették. Ha ezt a Baloghné látná, gondolta. ' TEMESI FERENC Bencze /ózsef A tűzhöz Tüzet vessetek, tűzbe essetek, érjetek, égjetek, tűzhöz megtérjetek, tűzből Ítéljetek, tüzet kísérjetek, tüzet védjetek, tűzhöz göbbedjetek, tűztől senyvedjetek, tűztől töppedjetek, tűzből fölkeljetek, tüzet öleljetek! Magamat befognám Magamat befognám vasszeges igába, hogy húzzam én is a gondot a világba! Küllős kerekekkel fölszöknék az égre, hold-tököt lehozni haza a cserénybe. Ostor oltalmazzon mindörökre engem, zsömle felhőimbe villám ne kerengjen! Szarvamat odaadnám béke-harsonának, jó kaszatokmánynak jövő aratásra! Sokan boruljanak jászolkarikómra. hogyha megszakadok egyszer az igába! Petri Csathó Ferenc A mester Értőinek okos tanító, butáknak mutatványos: rögeszmés öngyilkosjelölt, mint tudós Apáczai Jénos, ki lepipálta Szent Ferencet, mivel a körégyűlt vadaknak nem lelkük békességét prédikálta, hanem a szükségszerű rendet, melyben vadak már nem is laknak. Tudta magát "mindennél szabadabbnak; mert kinek az álma: tudományban haladva írni és írva haladni előre — a halált is le tudja bírni, < ahogy az igazában kétkedőket:' hűs logikája láncára köti. táncoltatja és szánja őket. Hóesés F.gy hete szülni ment a nő hóesést álmodsz éjszakánként és benne Józsefet kinek lassan hosszú fehér szakálla nő. Szerelem Ezen a világvégi műtőasztalon ebben a furcsa tetszhalálban nem hallok mást csak a lélegzeted suhog fölöttem mint az angyal szárnycsapása. Képek Ady életéből ír J§ HHK XL h Sir* Wmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom