Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

Yasárnap,' 1977. augusztus 28. 11 Ujj gyártmány a be nem ázó telefonkábel Méhes Lajos látogatása a Szegedi Kábelgyárban A Magyar Kábelművekben Károlyné. az SZMT titkára rád megyében levő alapszer­és annak szegedi gyárában is. . vezeteinek munkájához kap­ebben az ötéves tervben 3 A gyárlátogatáson a ven- csolódó tapasztalatokról Ha­milliárdos nagyberuházás ve- dégek megismerkedhettek a jas László, az SZMT titkára szi kezdetét. A kábelművek már alkalmazott új techniká- adott összegezést. A beszélge­és gyárainak helyzetét ele- val. gépekkel, s az itt készü- tésen ott volt Gyárfás Mi­mezve látogatott tegnap, lő új telefonkábelekkel, me- hály, a megyei pártbizottság csütörtökön Szegedre Méhes lyeket a beázástól megkímél osztályvezetője. Szűcs Gyula, Lajos, az MSZMP KB tagja, a belső teret kitöltő vazelin. A látogatás során Méhes La­jos a gyár kiváló brigádja címmel kitüntetett Tyeresko­va szocialista brigád napló­jába írt rövid bejegyzést, a Vas-, Fém- és Villamos­energia-ipari Dolgozók Szak­szervezetének főtitkára. Lá­togatásának első állomása a Szegedi Kábelgyár volt. A Magyar Kábelművek — s így a szegedi gyár is — évente mintegy 30—35 000­féle terméket állított elő. Most, az ötödik ötéves terv­ben, a termékszerkezetet át­alakították, s egyben tizen­ötezerre csökkentették gyárt­mányaik- számát. A termék­szerkezet korszerűsítésével párhuzamosan került és ke­rül sor a gépek, a berende­zések cseréjére. Megkétsze­reződik majd a termelés, a gyárak szakosítására, a kon­centráltabb gyártásra, a munkahelyek számának 20— 25 százalékkal való csökken­tésére is sor kerül — ahogy tájékoztatójában Müller István vezérigazgató elmond­ta. A beruházás, a gépcse­rék a szegedi gyárat éppúgy érintik, mint a kistelekit. A szegedi gyár munkájáról, az idei első félévben elért ered­ményekről. a távlati elképze­lésekről Vrbán Lajos, a gyár igazgatója adott számot. A tájékoztatón, s az ezt követő gyárlátogatáson részt vett dr. Kakuszi László, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese, Berta István, a szegedi városi pártbizottság osztályvezetője, dr. Dobóczky A kora délutáni órákban Méhes Lajos felkereste a megyei pártbizottságot, ahol dr. Komócsin Mihály, a me­gyei pártbizottság első titká­ra fogadta. Az eszmecserén, amely a szakszervezeti mun­ka időszerű kérdéseit ölelte fel. részt vett dr. Németh Lajos, a megyei pártbizottság titkára is. A Vasas Szakszervezet fő­titkára ezt követően az SZMT vezetőivel találkozott. A szakmai szakszervezet Csong­a Vasas Szakszervezet Csong­rád megyei szervezője is. Csongrád megye szakszer­vezeti aktivistáival az SZMT tanácstermében találkozott Méhes Lajos, ahol előadást tartott. Szólt az időszerű gaz­daságpolitikai kérdésekről, a vasipar helyéről, szerepéről, az első félévi szakszervezeti munkáról. Kiemelte a cente­náriumi év jelentőségét, a szakszervezetek nevelőmun­káját, a szocialistabrigád­mozgalom eredményeit, a kommunista műszakok fon­tosságát, valamint az üzemi és a szakszervezeti demokrá­ciához kapcsolódó főbb ten­nivalókat. Szentendrén felavatták Czóbel Béla szobrát A szentendrei művésztelep lebontották, s helyén fűvel szomszédságában álló házában borított halmot létesítettek. E alkotott nyaranta Czóbel Bé- halmon ál! most a kedvelt la Kossuth-díjas festőművész, kerti székében ülő művészt A tavaly, 93 éves korában el- ábrázoló bronzszobor, Varga hunyt kiváló művész csak- Imre Kossuth-díjas szob­nem négy évtizeddel ezelőtt rászművész alkotása. Czóbel választotta alkotóhelyéül a Béla szobrát csütörtökön lep­barokk kisvárost. lezték le. Az ünnepségen A művésznek még életében megjelent Aczél György, a múzeumot létesítettek a vá- Minisztertanács elnökhelyet-; rosban, egykori házát pedig tese is. k. A 9 m r I rr| r r. tw Megyei tcmev-elokeszito értekezlet Szegeden Százötven betöltetlen állás a megyében A tanácsok művelődésügyi remtése. Tovább kell segíte- elmúlt tanév munkáját erté­osztályvezetőit. az általános ni a fizikai dolgozók gyer- kelte, és a most következő és középiskolák igazgatóit, a mekeit, hiszen arányuk a fel- időszak tennivalóiról szólt. szakfelügyelöket, az iskolai sőoktatásban nem javult a Elmondta, hogy a 14 évesek alapszervezet párttitkárait és kellő mértékben. Gondot je- korosztálya demográfiai a vezető óvónőket tájékoztat- lent, hogy a megyében ál- mélyponton van, s ez szíiksé­ták tegnap, csütörtökön Sze- landó az általános iskolát gessé teszi a beiskolázási geden, a Szabadság filmszín- végzettek aránya. Az elmúlt rendszer szabályozását. Be­házban, a most következő tanévben minden tizedik tan- szélt a gondokról is. A pá­tanév legfontosabb feladatai- köteles kimaradt! A megyei lyázati rendszer bevezetése ról. Az értekezleten részt pártbizottság osztályvezetője óta javult a pedagőgus-ellá­vett Szarka Lászióné, az Ok- befejezésül az iskolai de- tottság, de még mindig száz­tatási Minisztérium középis- mokratizmus fejlesztésének ötven állás betöltetlen a me­kolai főosztályának munka- szükségességéről beszélt. gyében. Kevés a tanító és a társa is. Az első előadást dr. testnevelés szakos általános Tamasi Mihály, a megyei Hódi György, a KTSZ iskolai tanár. A megyei ta­pártbizottság osztályvezetője Csongrád megyei bizottságá- nács ezért saját forrásból tíz tartotta, aki ismertette az nak els° titkára a KISZ és újabb ösztöndijat létesít. az úttörőszervezetek időszerű „ feladatait ismertette. Ettől a Az értekezlet Okros Janos­tanévtől kezdve megváltozik nak' a Pedagogusok Szak­a KISZ-szervezetek pártira- szervezete megyei titkárának nyitásának rendszere. A mun- zárszavával ért véget. MSZMP Csongrád megyei bi­zottságának állásfoglalását a megye értelmiségének hely­zetéről és munkájáról, vala­mint a közoktatásban dolgo­zók időszerű feladatait. Elmondta, hogy az értei­Tovább erősödnek testvérmegyei kapcsolataiek Dr. Perjési László nyilatkozata a tanácsi delegáció odesszai látogatásáról A hagyományossá vált testvéri kapcsolatok keretében több év óta tesznek kölcsönös látogatást különböző küldött­ségek Odesszában, illetve Csongrád megyében és Szegeden. Most az Odessza területi tanács, illetve V. F. Pohodinnak, a végrehajtó bizottság elnökének meghívására Csong­rád megye és Szeged megyei város tanácsának delegációja kulturális intézmények Tétre­hozásában is. A vállalatok nemcsak pénzt adnak az épít­kezéshez. hanem részt vesz­nek a lakások elosztásában is. A kiutalások a tanácsok jogköre, de a lakás odaítélé­sénél figyelembe veszik a tartózkodott Odesszában, dr. Perjési Lászlónak, a megyei váUalaü javaslatot. amely azt tanács elnökének vezetésével. A küldöttséget — melynek tagjai voltak: dr. Csatordai Antal, Vásárhely tanácselnöke, Bányainé dr. Birkás Mária, Szeged megyei város tanácsának elnökhelyettese és Sárvári Zoltánné dr., a megyei tanács vb makói járási hivatalának elnöke — Szabó Jánosné, a me­gyei tanács elnökhelyettese fogadta csütörtökön délelőtt Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren. A tanácsi vezetők a déli órákban érkeztek Szegedre, s dr. Perjési László nyilatkozott lapunk munkatársának a de­legáció útjáról, a testvérmegyei és városi kapcsolatok to­vábbfejlesztéséről, az odesszai tanácsi munkamódszerek, a városépítési kérdések tanulmányozása során szerzett tapasz­talatokról.; célozza, hogy elsősorban a fegyelmezett, jó minőségű munkát végzők, a társadalmi tevékenységben példamuta­tók jussanak lakáshoz. — A látogatások minden alkalommal hozzájárulást je­lentenek a testvermegyei kapcsolatok fejlesztésében — hangsúlyozta. — Megbeszé­léseink ez alkalommal is ki­fejezték azt a kölcsönös el­határozást, hogy tovább mun­kálkodunk a sokoldalú kap­csolatok gyarapításáért. Ezek­nek az elgondolásoknak je­gyében utazott most első íz­ben kimondottan megyei ta­nácsi küldöttség Odesszába. Látogatásunk alkalmával Éppen ezért örömmel fo­gadták a Lenin Termelőszö­vetkezet meghívását, és kül­döttségük rövidesen Makóra látogat, hogy e fontos, a Szovjetunióban is nép­élelmezési cikk, a hagyma makói termelési tapasztalatait ségleti megismerjék. — A jubileumi munkaver­seny minden üzemben, szö­vetkezetben magas szintet ért el. Negyedévenként érté­kelik e nemes vetélkedés — A megyei tanács ' tevé­kenységében első helyen áll a mezőgazdasagi termékek és a közszükségleti cikkek ter­melésének szorgalmazása, il­letve a termelés fejlesztési irányának kimunkálása. Odessza megye területén 492 szovhoz és kolhoz működik, ezek területe átlagosan 4500 hektár. Mint említettem, fon­tos ezekben a gazdaságokban a gabonatermelés. Az idén a megye 1 millió 400 ezer ton­na kenyérgabonát adott az országnak. . . , ., .. ..... . . eredményeit, a vállalások lehetoseg nyílott tajekoztat- teijesítésének esetleges prob­m a testvérmegye vezetőit a lémáit Nagy energiát fordu Nagy Októberi Szocialista For- tanak'arra> hogy anyagüag radalom 60. évfordulója tisz­teletére Csongrád megyében. Szegeden megrendezésre ke­rülő Odessza barátsági hét előkészületeiről. Ismertettük a csepeli dolgozók kezdemé­kát a tanácsadó tanárok irá­nyítják, akiket órakedvez­mény is megillet; munkáju­P. F. nyezése nyomán megyénkben is kibontakozott jubileumi munkaverseny eddigi ered­ményeit. — Vendéglátóink örömmel fogadták a tájékoztatót, s fel­ajánlották segítségüket a ba­rátsági hét kiállításainak megrendezéséhez. Rövidesen szakemberek érkeznek Sze­gedre. hogy konkrétan meg­ismerjék, milyen kiállítási anyagot mutathatnak majd be Csongrád megyében. A jubi­leumi versenyről szólva, ők is részletes tájékoztatást ad­tak a terület dolgozóinak ne­mes vetélkedéséről. Elmon­dották, hogy a Dzerzsinszkij­ről elnevezett kolhoz, amely páros versenyben van a ma­kói Lenin Termelőszövetke­zettel. milyen szép eredmé­nyeket ért el. Ezt a kolhozt küldöttségünk is meglátogat­ta. A 8500 hektáron gazdál­kodó közösgazdaság területé­nek 56 százalékán termelnek gabonát. A búza hektáron­kénti átlagtermése 41 mázsa. Kukoricából is hasonló át­lagtermést várnak. Termel­nek szőlőt, lucernát, napra­forgót és a jövőben nagy te­rületen hagymát is. Ehhez a makóiaktól várnak segítséget. Külön koordinálóbizott­ságot hoztak létre a közszük­cikkek gyártásának fejlesztésére. Lényegében még a nem közvetlen tanácsi irányítású válallatoknál is elérték, hogy részt vállalja­nak a lakosság igényének ki­elégítésére fontos közszükség­leti cikkek gyártásából. Az utóbbi időben több mint 680 újfajta termékkel bővítették az áruválasztékot. Az ezzel kapcsolatos tevékenységet a pártszervek is ellenőrzik, de a koordináló munka jelentős része a tanácsokra hárul. — A közszükségleti és élelmiszer-ipari cikkek ter­melése és az ilyen jellegű erkölcsileg és politikailag megbecsüljék a fegyelmezett, jó munkát, a társadalmi te­vékenységet kifejtő embere­ket. Ez társadalmi igény a Szovjetunióban. Ezt fejezik ki az Odessza megyei dolgozók a Szovjetunió új alkotmány- áruválaszték bővítése érdeké­tervezetének nyilvános vitái alkalmával is. Nagyon sokan javasolják: rögzítsék az al­kotmányban, hogy a fegyel­mezett, jó minőségű munka az állampolgárok kötelessége. — Széles körben vitatják ma Odesszában is az új al­kotmánytervezetet. A említett javaslaton túl fi­gyelemreméltóak azok ls, amelyek a szülők kötelessé­gét es felelősségét hangsú­lyozzák a gyermekek neve­lésében. Azt kérik, hogy ezt határozottabban fogalmazza meg az új alkotmány, és azt is, hogy kapjanak több jogot, tiszteletet, anyagi támogatást a többgyermekes anyák. — Küldöttségünk tanul­ben kiállításokat is rendez­nek Odesszában. Ezzel kap­csolatban számunkra is je­lentősséggel bíró javaslatot mondott N. K. Kiricsenko, az Odessza megyei partbizottság első titkára, aki szintén fo­gadta delegációnkat. (Három hónapja választották meg e már tisztségre, korábban hasonló beosztásban tevékenykedett a Krímben.) Elmondotta, örömmel vennék, ha a Csong­rád, meqyei üzemekben ter­melt közszükségleti és élel­miszer-ipari termékekből bemutatót rendeznének Odesszában. Viszonzásul a Szegedi Ipari Vásáron odesz­szai termékeket mutatnának be. — Nemcsak ezzel bővülné­nek a kapcsolatok, hanem üzemek, termelőszövetkeze­tek, intézmények baráti mányozta a tanacsi munka- együttműködésével, tapaszta­miség szerepe egyre növek- fc patronáló tanárok ^ szik. A megyeben 1960 ota kétszeresére emelkedett a diplomások száma. Jelenleg gítik majd. Újdonságként említette, hogy a megyében kísérletként — a jövő év­közel hatezer pedagógus dol- m kezdve szinkronba hoz_ gozik — es nemcsak a szak mai tevékenységük „ , zák a mozgalmi évet a tan­évvel. A KISZ-sz°rvezetek hanem társadalmi, politikai akcióorogram1aikat szeptem­munkajuk is. A tanárok, ta- ­berben készítik majd el. Bó­di György ezután értékelte az építőtáborok munkáját. Különösen a belvizes tábo­... . .„ rok váltották be a hozzájuk ciokat. Erre a jovoben oda » fi.f„ U„1, C- n-o^oci ivr;_ fuzott reményeket. A fiata­nítók 71 százaléka nő. Mind­eddig nem sikerült elérni, hogy arányuknak megfele­lően kapjanak vezetői funk kell figyelni. Dr. Tamasi Mi hály az iskolákban működő pártszervezetek munkájáról hangoztatta, hogy további feladatuk a marxista világ­nézet megszilárdítása, a köz­életi tevékenység szervezése. szakpróMkat Leszögezte, hogy tovább kell ^„^^ , törekedni az iskolák közötti lok másfél millió forint ér­tékű munkát, végeztek. Be­szédének második részében az úttörőmozgalom feladatai­ról szólt. Elmondta, hogy az idén hat ágazatban rendez­s azt is, hogy bevezetik a felvételi Luicrv-Uiii a*. próbát a kisdobosoknak és az szmvonalkulonbseg csökken- Pttör5knek egyaránt. tésére. A szocializmust epito társadalom iskolájának Dr. Müller József né, nme­ugvanis kötelessége a társa- gyei tanács vb művelődés­dalmi esély azonosság megte- ügyi osztályának vezetője az Hazaérkezett Temesvárról a megyei pártkiildöttség Tegnap, csütörtökön este Fogadta megyénk pártkül­hazaérkezett a Románia fel- döttségét M. Telescu, a Ro-' szabadulásának 33. évfor- mán Kommunista Párt Te­dulója alkalmából Temesvá- mes megyei Bizottságának el­ron járt Csongrád megyei ső titkára, valamint a test­pártküldöttség. A delegáció vérmegye számos más párt­— amelynek vezetője Szabó és állami vezetője, akikkel Sándor, a megyei pártbizott- megbeszéléseket folytattak a ság titkára volt, s tagjai vol- két terület, a két egymás tak: dr. Horváth Károlyné, a mellett élő, szocializmust megyei pártbizottság osztály- építő nép kapcsolatai bővíté­vezetője és Szögi Béla, a sze- sének további lehetőségeiről, gedi járási pártbizottság tit- A nagylaki határállomá­kára — részt vett Románia son a hazaérkező pártkül­legnagyobb nemzeti ünnepe, döttségét dr. Németh Lajos, augusztus 23-a alkalmából *"^.^"^ÍSÍf ra, valamint a makói jarasi rendezett temesvári felvonu- és a városi párt- és tanácsi láson és nagygyűlésen, vezetők fogadták. latcseréiével, s azzal. hogy például a Szegedi Ünnepi Hetek alkalmával rendszere­sen indítanának barátságvo­natot Odesszából Szegedre. Ha a Tisza vízállása kielégí­tő. akkor elképzelhető, hogy a szovjetunióbeli dunai kikö­tőből barátsághaió indulna a Tisza-parti városba. — Természetesen, mind a Csongrád megyeiek, mind az odesszaiak tovább szorgal­mazzák a kulturális és sport­kapcsolatok kiszélesítését Mivel mind többen látogat­nak el megyénkből is Odesz­szába, a jövőben több tol­mácsra lesz szükség a feke­te-tenger-parti városban, módszereket. Különösen azt a tevékenységet, amelyet a lakásépítés és -elosztás, az ellátás érdekében fejtenek ki a tanácsok. Fogadta delegá­ciónkat az Odessza városi tanács elnöke, ellátogattunk az ovidopoli járási, a pri­morszki kerületi tanácshoz. Meglátogattuk Ujicsovszk ki­kötővárost. Lényegében ez az új, Odesszából kivált, már 50 ezer lakosú város az új fekete-tengeri kikötő körze­tében épült. Ezt a várost gyors ütemben fejlesztik, öt év alatt. a tervek szerint, annyi lakást építenek itt, hogy 100 ezer lakosa lehet ezert megteremtik annak le­ennek az új városnak. Éven­te Odessza megyében 485 ezer négyzetméter alapterü­letű lakás épül, ez 10 ezer la­kásnak felel meg. Ennek 85 százaléka Odesszában épül hetőségét. hogy odesszai diá­kok magyar nyelvet tanulja­nak Szegeden. — A két megyei tanács ve­zetői megegyeztek abban, hogy kétévenként látogat­fel, 9—12—16 emeletes há- nak el kölcsönösen egymás­zak formájában. hoz delegációik, hogy ta­— Az üzemek, intézmé- nácskozzanak a testvérme­nyek, szovhozok és kolhozok S.yei kapcsolatok fejlesztésé­anyagilag is részt vállalnak. r°l — fejezte be nyilatkoza­nemcsak a lakás építésében. tat dr. Perjési László, hanem különböző szociális, Nagy Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom