Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-24 / 198. szám

SrerÜa, 1977. augusztus 24. 5 Nyelvészek kongresszusa A magyar nyelvtudomány az elmúlt évtizedekben fel­fedezte a nemzetközi együtt­működés szükségességét, s nem mond le a határainkon túli nyelvtudomány újabb elméleti és módszertani eredményeinek ismeretéről, figyelembevételéről, értéke­lésért sem — hangoztatta Hajdú Péter akadémikus, a Magyar Tudományos Aka­démia Nyelvtudományi Inté­zetének igazgatója kedden Nyíregyházán, a magyar nyelvészek III. nemzetközi kongresszusán elhangzott megnyitó beszédében. A Nyíregyházán megnyi­tott kongresszus fő feladata a magyar történeti nyelvta­ni kutatásokkal, illetve a magyar leíró nyelvtannal kapcsolatos legújabb kutatá­si eredmények megvitatása, valamint az anyanyelvi­nyelvtani képzés szerepének és módszereinek feldolgozá­sa. Hajdú Péter megnyitója után, Szentágothai János, a Magyar Tudományos Aka­démia elnöke köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd megkezdődtek az előadások. Az ismerkedés napjai i I tanyai kollégium lakói Tanyavilág, szélfútta tanya­világ. Az út úttalan. A te­hetségnek mégis az a dolga, hogy elinduljon innét, mert elvesznie nem szabad. — Körbejárhatta volna ennyi fáradsággal az egész világot — mondom az igaz­gatónőnek. — Én a tanyavllágot jár­tam. — Meddig? — Megyehatártól megye­határig. — Időben? — Három hónap alatt si­került minden szülőt felke­resnem. Beszélnem kellett velük. Fontos volt. .Végtére is a legdrágábbat, gyermekü­ket bízzák rám és kollégá­imra. A 600-as Ipari Szakmun­kásképző Intézet udvarán gyerekcsapatok. A nagyob­bacskák egy-egy tánárt ül­nek körül. Legkedvesebb ol­vasmányaikról beszélnek. A katonai pályáról Az Országház előtt, a fel­lobogózott Kossuth téren a fegyveres erők újonnan ava­tott fiatal tisztjei augusztus 20-án ünnepélyes fogadalmat tettek, ök már túljutottak a pályaválasztás nem könnyű feladatán, sok vonatkozásban megismerték a választott hi­vatás főbb jellemzőit. A fialalok életében az egyik legnehezebb teendő an­nak a szakmának, hivatás­nak a megválasztása, amely megfelel az egvéni adottsá­goknak, elképzeléseknek, s melyek összhangban is van­nak társadalmunk szükségle­teivel. Pártunk és kormá­nyunk segíti a fiatalok meg­alapozott pályaválasztását, s a cél. hogy minden fiatal megtalálja számítását, egyéni boldogulását. A hivatásos tiszti és tiszt­helyettesi életpálya, szocia­lista hazánk fegyveres védel­mének elkötelezett gyakorlá­sa egyike a fialalok számára adott lehetőségeknek. A hi­vatásos katonai szolgálat sa­játos életpálya, sok más fog­lalkozástól eltérő. Egy egész életre szóló elkötelezettség, amely célt' és tartalmat ad eletüknek. Kötött életút, melyben a hivatástudat. a helytállás nélkülözhetetlen követelmény. Magába foglal­ja a haza és népe fegyveres szolgálatát, védelmét, ezek politikai meggyőződésen ala­puló tudatos vállalását, az emberek, a közösség szerete­tét, a kötelességek teljesíté­sében az áldozatra is képes magatartást. A szolgálat hétköznapjai felelősséget, időt. fáradtságot, akaratot, önfegyelmet és nagy kitartást követelnek, ám ezek a tulajdonságok is fém­jelzik a szép és megbecsült hivatást. A szépség és a ro­mantika abban rejlik, hogv a tisztek és tiszthelyettesek vezetésével beosztottaik a szemük előtt fejlődnek embe­rileg. katonai tudásban és egységes akaratú katonakö­zösségekké formálódnak. tiszthelyettesi képzés pedig a tiszthelyettesi iskolákon történik. A katonai főiskolá­kon a tanulmányi idő négy év, a tiszthelyettesi iskolá­kon két év. A katonai fő­iskola — a katonai szakképe­sítéssel egyidejűleg — meg­határozott svakon üzemmér­nöki, üzemgazdász! vagy ál­talános iskolai tanári képesí­tési nyújt. Azok a pályázók, akik a katonai főiskolán nem nyernek felvételt, ha egyidejűleg más felsőoktatási intézménybe is jelentkeztek, ott felvételi vizsgát tehetnek. A magyar néphadsereg hívja a végzős középiskolá­sokat, a szakmunkásképző is­kolák tanulóit; üzemek, vál­lalatok, termelőszövetkezetek fiataljait, akik egészségesek, kiegyensúlyozottak, szeretik a közösségi életet. Néphad­seregünk várja azokat a fia­talokat. akiket vonz a sajá­tos életpálya, s magas fokú felelősséget éreznek szocialis­ta társadalmi rendszerünk védelméért. A magvar néphadsereg sokrétű lehetőséget biztosít a fiataloknak tehetségük ki­bontakoztatásához. érvénye­süléséhez a katonai pályán. A legkedvezőbb feladatokat adja a változatos érdeklődési köröknek. A fiatalok a katonai pályá­ról teljes részletességgel a megyei hadkiegészítési és te­rületvédelmi parancsnokság­tól kapnak tájékoztatást. Csongrád megyéből. Sze­gedről is sok fiatal tanul a katonai főiskolákon, tiszthe­lyettesi iskolákon. Szorgal­masan sajátítják el az élet­hivatáshoz szükséges ismere­teket. Jóleső érzés hallani a hallgatóktól, nem bánták meg, hogy a katonai pályát választották élethivatásul. Barna Péter őrnagy ,,-A megmenekültek"', ezt a könyvet én régen olvas­tam, de nagyon tetszett ne­kem, és különösen az tet­szett, amikor..." — ezt egy szőke, tízéves forma fiú me­séli a tanárnőnek és újdon­sült társainak. A legkisebbek „adj király, katonát!" játszanak — Látja ezt a kislányt? — kérdezi az igazgatónő —, teg­nap majd mindenkit megrí­katott a felnőttek közül. Este az édesanyjáról énekelt ne­künk. Tudja, az a szokás, hogy vacsora után minden gyerek bemutatkozik vala­mivel nekünk és a társainak. A kislány odaintetik, és el­énekli a dalt. Aztán egy kisfiút is bemu­tatnak nekem; kitűnő tanuló, remek futballista. — Honnan jöttél? — Pusztamérgesről, ott már a felsősök csapatában ját­szottam — mondja. Az igazgatónő pedig ezt te­szi hozzá: — Valóságos csoda ez a kisfiú, szerintem igazi tehet­ség, vigyázni kell rá, a töb­biekre is. hogy el ne kallód­janak nálunk. — Szabó G. László, a me­gyei tanács elnökhelyettese kérte meg intézetünket, hogy a kollégistáknak néhány napra adjunk helyet — ezt Hofgesang Péter, a szakmun­kásképző intézet igazgatója mondja, miközben a kollé­gium szobáit nézegetjük. A gyerekek itt tanulják a diák­otthoni életet. Rettentő lelke­sen. A szobarendet ellenőrző igazgatónő füzetében csupa dicséret sorakozik. — Meg kell szokniuk, hogy közvetlen környezetüket min­dig rendben tartsák' — És hogy szokják? — Gyűrődés nélkül... — Nem egészen értem! — Pedig egyszerű, már az első napon sem volt egyet­len bevetett ágy gyűrött! Az igazgatónő, Kaári Sán­dorné, szülői értekezletet tar­tott. az első napon a kollé­gium ebédlőjében három­száz apukának, anyukának — Az eredmény? — öt újahb kollégista. A szülők hívták fel a figyel­münket egy gyerekre, akit Idős nagyapja nevelt eddig. Idekerült hozzánk négy tár­sával együtt. Meg egyébként is szükség volt a tájékozta­tóra, meg arra is, hogy a szülők lássák: jó helyen van­nak a srácok; annál is in­kább, mert a nyár közepén szárnyra kapott a rémhír a tanyavilágban: végképp el­szakítjuk a szülőktől gyer­mekeiket. Szerencsére a szü­lők bizalma nem rendült meg. A gyerekek itt vannak' Az első napok az ismerke­dés napjai. A gyerekek meg­ismerkednek Szegeddel, az is­koláikkal, a kollégiumukkal, mely az Április 4. úton épült fel, hallanak a városban fon­tos közlekedési szabályokról, megnézik a Füvészkertet, ki­mennek a' Vidámparkba is Szeptemberben új korszak kezdődik az életükben. Nem lesznek többé hátrányos hely­zetű diákok. Petri Ferenc Szocialista államunk fi­gyelembe véve a katonai szolgálattal járó nagy felelős­séget —. messzemenően gon­doskodik a katonák szolgála­ti. élet- és munkafeltételei­ről, frkölcsi, anyagi megbe­csülésükről. A hivatásos tiszti pályára a képzés a Kossuth Lajos Katónai Főiskolán, a Zalka Máté Katonai Műszaki Fő­iskolán. a Kilián György Re­pülő Műszaki Főiskolán, a Ünnepélyes keretek között kiosztották kedden este Ber­linben a Nagy Október 60. évfordulójának szentelt Szoc­filex—77 nemzetközi bélyeg­kiállítás díjait. A szocialista országok nagyszabású nem­zetközi ,.bélyegfesztiváljá­nak" a nemzetközi zsűri által adományozott nagydíját Vla­gyimir Sznyegirev • szovjet fi­latelista kapta- Ezüstérmet nyert. Ferenczi Pál ..Harc a fasizmus ellen, a fasizmus mártírjai" című anyaga. s ezüstérmet kapott, a zsűritől mind a három kiállított ma­gyar irodalmi anyag: dr. Sj­mándy Béia könyve, a ma­gyar díj.iegyes postai nyom­tatványok katalógusa, vala­mint a Filatéliai Szarnle 1976-os és a Philatelica 1975 —76-Ps évfolyama ü korszerű mezőgazdaság Gépek a termelésért I Mind gyakrabban ta­«• lálkozunk olyan hirde­tésekkel, miszerint egyik vagy másik termelőszövetke­zet, állami gazdaság tipizá­lás miatt eladásra kínálja néhány' különböző típusú mezőgazdasági gépét. Vajon mi készteti ilyen elhatáro­zásra a mezőgazdasági üze­mek vezetőit, és hogyan képzelik el a tipizálás meg­valósítását? Hiszen nagyon összetett feladat ez. De mit is jelent az, hogy valame­lyik üzem tipizál? Az értel­mező szótár szerint: „Típu­sokba sorol, típusok szerint csoportosít." Tehát igyekszik azonos gépcsaládokhoz tar­tozó, gépeket beszerezni, és ezeket üzemeltetni. Ehhez elegendő alkatrészt raktároz, a szerelőket is ezekhez a gé­pekhez képezi ki, az átla­gosnál magasabb szinten. Nagy hozzáértést és lelkiis­meretes kezelést követel meg az erőgépek és munkagépek kezelőitől. A gépek üzemké­pessége, műszaki állapota, a gyors hibaelhárítás megte­remtése, a gépi munkák szervezése ma a mezőgazda­sági termelés nagyon lénye­ges alapfeltétele. A tipizá­lással az üzemek már erre törekednek. Mit mond a tipizálásról a termelőszövetkezeti vezető, Gubacsi Béla, a szegedi Fel­szabadulás Tsz főmezőgaz­dásza: — Mindenképpen ideális, ha megvalósul. Kevesebb al­katrészt kell raktározni, könnyebb a szakmunkások dolga, a javítás és karban­tartás gyorsabb, eredménye­sebben szervezhetők meg a munkák az azonos teljesít­ményű gépekkel, és előnyö­sebb a traktorosok helyzete is. Csak elhatározni a tipi­zálást azonban még kevés. Mi, a Felszabadulás Tsz-ben háromszor hozzáfogtunk már, mégis majdnem ugyan­olyan változatosak a gépe­ink, mint előtte. Igaz, ez idő alatt gyökeresen megválto­zott a termelési technológia, s az akkor még rendelkezés­re álló gépek teljesítőképes­sége is. Először az MTZ—50­es erőgépre akartunk spe­cializálódni, de nem sikerült, mert évenként változtak a megvásárolható gépek. Az egyik esztendőben például a román UTOS volt kapható, de traktor kellett, hát meg­vettük. Mpst az MTZ—50-es is megszűnik, jön helyette 80-as. Így célszerű ezt a tí­pust is ki futtatni. Sokat se­gítene, ha a Rába-erőgép­csalad beválna, különösen a 180 lóerős változatát variuk érdeklődve. A mezőgazdasá­gi üzemeknek is tudomásul kell venni, hogy az V. ötéves tervidőszakban jelentős vál­tozás lesz a traktoroknál, hi­szen 1980-ig a jelenlegi lét­szám 4 ezerrel csökken, még az átlagos teljesítmény meg­nő, s 85 lóerő lesz. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a termelés fejlődési üteme gyorsabb, mint a gépek amortizációja. A 8 éves amortizációs idő alatt leg­alább három újabb és kor­szerűbb típus jelenik meg, ami a termelést lényegesen befolyásolja költség, vagy agrotechnika vonatkozásá­ban. Munkagépeknél még nehezebb a tipizálás megol­dása. A mezőgazdasági üzemekben az a ked­vező, ha gépcsaládok szület­nek, s ezek látják el a ma már nélkülözhetetlen gépi munkát. A kereskedelmi szakem­ber, Sinkó Antal, az AGRO­KER igazgatója ugyanerre a kérdésre így felel: — Az idén is 65—70 ezer féle alkatrészt szerzett be 82 millió forint értékben válla­latunk. A termelőszövetkeze­teknél levő rendkívül válto­zatos géptípusokhoz nagyon nehéz biztosítani és megol­dani a zökkenőmentes alkat­részellátást. Még jelenleg is tízféle erőgépet és ötféle kombájnt forgalmazunk. Semmiképpen sem lehet cél­szerű, hogy a cukorrépa- és burgonyabetakarító gépekből ls 5—6 országból származó géptípusok kaphatók. A ke­reskedelemnek is könnyebb­séget jelentene, ha az adott talajviszonyokhoz és a ki­alakult termelési technoló­giákhoz igazodó tipizálásra törekednének a termelőszö­vetkezetek. Ehhez a kereske­delemnek, de főként a gép­gyártásnak is a jelenleginél jobban kellene alkalmazkod­nia. A technológiai igénye­ket és termelési változáso­kat a gépgyártás ma még nem egyformán követi. Kü­lönösen a hazai gépgyártá­sunk lehetne rugalmasabb. Születésnapi kőszentek Az Országos Rendező Iro­da Születésnapi köszöntők címmel a napokban több elő­adásból álló ünnepi műsort adott az orenburgi gázveze­ték magyar építőinek. Husz­ton, Gusztatyinban és Bogo­rodcsányban tartottak nagy sikerű előadásokat. A műsor­ban — meglepetésként — családtagjaik: szüleik, felesé­geik, gyermekeik képmagnó­ról köszöntötték a születés­napjukat osaládjuktól távol ünneplő dolgozókat. (MTI) A géprendeléseknél a keres­kedelem igyekszik a terme­lök szempontjait figyelembe venni, azonban még így is több, mint ezerfele géptípus forgalmazása szükséges. A KGST-szakosodás előrehala­dásával a tipizálás lehetősé­ge is fokozottabban terem­tődik meg. A nádudvari Kukorica és Ipari Növénytermelési Együttműködés gépészmér­nöke, Bíró Mihály szerint: — Csongrád megyében 22 termelőszövetkézet tagja az 1973. január 1-én alakult termelési rendszerünknek, s ezekben 32 komplett gépsor dolgozik. Az első évben a teljes tipizálás jegyében te­remtettük meg azt a gépsort, amely szerintünk a legjobb teljesítmény mellett is gaz­daságosan üzemeltethető. A következő években a külke­reskedelmi nehézségek mi­att változtatni kellett koráb­bi elképzelésünkön, és új gé­pek kerültek hozzánk. A tendencia a továbbiakban az, hogy a traktorokat Rába— Steigerre cseréljük, a kom­bájnokat a lengyel Bizon­Gigant-ra, a munkagépeket pedig a chicagói IHC licence alapján a Győrben és Szom­bathelyen gyártottra váltjuk. E gépsor 600 hektár kukori­ca, vagy ezer hektár gabona művelésére elégendő, tehát nem mindegy, hogy a ren­delkezésre álló gépek meg­bízhatók vagy sem, jó minő­ségű munkát végeznek, vagy sem. Tehát tipizált gépsor­ral indultunk, ennek ellenére jelenleg is allandó változás­ban vagyunk. Ez nehezíti a szervizszolgálat munkáját, hiszen növelni kell a speciá­lis szakemberek létszámát, az alkatrészek választékát, sőt a javításban nélkülözhe­tetlen műszereket is be kell szerezni. Sajnos, a kis Rába —Steiger traktor, aminek nulladik szériáját már kipró­báltuk, a jelenlegi állapotá­ban nem azonos értékű a gazdaságainknál levő erő­gépekkel. Reméljük, a gyár változtat majd a traktoro­sok, a szerelők és a termelő­szövetkezeti vezetők véle­ménye és ötlete alapján: El kellene jutni odáig, hogy a gépgyártás igazodjon a ter­melőkhöz, és ne a termelés alkalmazkodjon a megvásá­rolható gépekhez. A Rába­család hosszú időre megold­hatja a termelés problémá­ját, ha az igényeket, szem­pontokat, kívánságokat a gyártásnál figyelembe ve­szik. A mezőgazdasági üze­mek tipizálási szándékának sikere ezért a gépgyártáson és a kereskedelmen is mú­lik. Radlcs Ferenc Tovább javult a lányok aránya Ötvennyolcezer fiatal a szakmunkásképző iskolák első évfolyamán Szeptember 7-éji évnyitó. 6-án pedig megkezdődik a tgnítás az ország szakmun­kásképző iskoláiban is. Kö­zülük mintegy 58 ezren első­évesek. Az utóbbiak létszá­ma összességében megfelel a népgazdasági terv előirány­zatának. Mind a jelentkezők, piind pedig a felvettek szá­ma és ^rányg egyaránt nőtt az előző évekhe-z képest. To­yább jav-tjH a lányok aránya, erősítve a szakképzés terén már az előző esztendőkben is kimutatható tendenciát Az előirányzathoz hason­lítva azonban az idén is el­léréséket mutat a jelentke­zettek szakmánkénti, illetve szakcsoportonkénti érdeklő­dése. Változatlanul vannak szakmák, ame'yek a vártnál kevésbe vonzzák a fiatalokat, mpsokban pedig még mindig na'gy a túljelentkezés. Gépi­forgáesólónak például csak a tervezett létszám három­negyede jelentkezett, ugyan­akkor, amikor az autószere­lőknél másfélszeres volt a túljelentkezés. Az arányta­lanságokat a szakmunkás­képző iskolák a tanulók át­irányításával igyekeztek eny­híteni. A lányok egy részének is például a könnyű, tiszta munkával járó műszeripari szakmákat ajánlották, mert az idevágó, kézügyességet és precizitást igénylő munkakö­rökben jól megállhatják a helyüket. * megtalálhatják számításukat is. Az idei elsőéveseknek meg­közelítőleg 75 százaléka az ipari és építőipari szakmák­ban kezdi meg választott életpályájára felkészítő ta­nulmányai*.. Az I. évfolya­mon tanulók több mint 9 százaléka mezőgazdasági és élelmiszeripari, csaknem 20 százaléka pedig kereskedel­mi. illetve vendéglátóipari szakmunkát tanul. A szakmunkástanulók egy részét nemcsak Új iskolák, új otthonok, hanem gz új tanévre további. újabban korszerűsített szakmai tan­könyvek 'is várják. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom