Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-24 / 198. szám
MAGYAR SZ O C I ALISTA M U N K ÁS PÁRT LAPJA A szegedi tejipar jó eredményei A csepeliek felhívása a tejipar dolgozóit is cselekvésre ösztönözte. Annak idején kora tavasszal ők is elhatározták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepének jó munkával tisztelegnek. Március közepén a tejipari brigádvezetők országos tanácskozásán Szegeden, összegezték és ajánlották felvállalásaikat. Az itt elfogadott tervszámok mutatják a célt a Csongrád megyei Tejipari Vállalat szegedi üzemének is. Ügy számoltak, hogy az idén negyedével több tejet vásárolnak fel, mint tavaly.. Most megállapítható, mindez sikerül. Igaz, messze van még az év vége, de már az, hogy 20,4 százalékkal több tejet hordtak össze > vállalat tejesautói a korábbinál, jót sejtet. Segítségükre sietett a mezőgazdaság is, de az átvétel nehezebbik része a tejipar dolga. Majdnemhogy zökkenőmentesen megoldották a feladatukat a magasabb követelményeknek megfelelően. Néha ugyan akadtak átvételi zavarok, de elégedettek lehetünk az eredménnyel, hiszen a számok jelentós előrelépésről tanúskodnak, mindnyájunk megnyugtatására. A tejipari szakma alapanyagnak nevezi a nyers tejet, amit a termelőktől, téeszektől vesznek át. Mindez sok bajjal jár, főleg a meleg nyáron, amikor gyorsabban romlik a tej. Amint • szegedi üzemben Spornyi Miklós főművezető elmondta, 30 százaléka még nincs lehűtve a beérkező tejnek. Ez ugyan a gondjuk, de nem akkora, hogy ne legyen szembeötlő* a fejlődés. Tavaly fél év alatt 18 millió liter tejet gyűjtöttek össze, az idén közel 22 millió litert Arra törekednek, hogy az V. ötéves terv végére minden szegedi lakosnak naponta jusson fél liter tej. Most 50 ezer liter „folyékony kenyér" kerül a boltokba, és ez már ^nnak a jele, hogy jó úton haladnak. SegitséZacskókba kerül a tej Nemcsak a gépeknek köszönhetik, hogy az előírás szerint haladnak, a fegyelem erősödése is közrejátszik ebben. A technológia az előírás pohtös követése, a ltainőség szerinti bérezés segít a tejipar kollektíváját!. Sok a baj évek óta a tejeszacskókkal. Mi vásárlók, mindig panaszkodunk, csöpög, kiszakad, elválik a ragasztása. Hogy ez a jövőben ne így legyen, a tejipari szocialista brigádok felajánlották, hogy a „szakadt tej" mennyiségét 2 százalékra csökkentik. Örömük nagyobb a vártnál, mert naponta 1,8 százalékra sikerült visszaszorítaniuk a zacskóhibás tejet. Nem feledkeztek meg a társadalomnak felajánlott segítségükről sem. Ügy számítottak, még évkezdetkor, hogy az idén fejenként 16 órát dolgoznak a közért. A termékek zömét a szorialista 'brigádok.1' készítik. Így a mostani alkotmány ünnepre meg azt követő vasárnapra 92 ezer 127 liter tejet csomagoltak, ezer literrel többet, mint tavaly. A kettős szabadnapra tejfölből közel 28 ezer pohárral szállítottak ki a gyárkapun. Vajból és sajtból is jutott bőven a vásárlóknak, hiszen e két termékből összesen 7 ezer kilót vittek az üzletekbe. Jól járt, aki dolgozott, mert több pénzt kap, jól járt aki vásárolt, mert volt mit. A szegedi tejipar dolgozói örömmel csatlakoztak a csepeli felhíváshoz, még ha az ünnepek alatt ők dolgoztak is. M. T. Nagygyűlés a Kirov-gyárban Dr. Maróthy László mondott beszédet A gazdag munkásmozgalmi hagyományairól ismert leningrádi Kirov Művekbe, a fennállásának tavaly 175. évfordulóját ünnepelt Putyilov-gyarba látogatott kedden délelőtt dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, a II. szovjet—magyar ifjúsági bafátságfesztiválón résztvevő magyar küldöttség vezetője. Maróthy László és a magyár küldöttség kíséretében levő tagjai, köztük Marjai József nagykövet, a nagyüzem párt- és szakmai vezetőinek társaságában a K—700-as óriás traktorokat gyártó üzemcsarnokot tekintette meg, majd pedig jelen volt a szovjet—magyar „barátsági acélöntésnél". Kétnyelvű üdvözlő feliratok köszöntötték az üzem központi épülete előtti téren álló Lenin-szobor körül öszszegyűlt több ezer dolgozót és a magyar küldöttség jelenlevő tagjait a tizenkét órakor kezdődött forró hangulatú szovjet—magyar barátsági nagygyűlésen. A nagygyűlés elnökségében foglaltak helyet dr. Maróthy László és Borisz Pasztuhov, a magyar és szovjet küldöttség vezetői, Marjai József nagykövet, valamint a két küldöttség díszvendégei. A barátsági nagygyűlést Alekszandr Fomin, üzemi Komszomol-titkár nyitotta meg. Ivan Prokofjev, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja, a gyár dolgozója Kádár János és a vállalat kollektívája közötti találkozókat elevenítette fel beszédében. Gonda Péter, csepeli esztergályos a „Vörös Csepel" 30 ezres kollektívájának üdvözletét tolmácsolta a nagygyűlés résztvevőinek. Emlékeztetett rá, hogy a szerszámgépgyár „Béke" brigádjától indult el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére kezdeményezett és immár nemzetközi méretűvé vált jubileumi munkaverseny mozgalom. Elmondta, hogy a gyár kollektívája 60 százalékban teljesítette szocialista kötelezettségvállalását és egynapos túlmunkát ajánlott fel a határidőre történő maradéktalan teljesítés érdekében. Beszéde végén a Kirov gyár dolgozóinak átadta a csepeliek ajándékát, egy bronz öntőszobrot. Ezt követően dr. Maróthy László mondott beszédet. Bevezetőben a Kirov-gyár történelmi szerepéről beszélt, majd így folytatta: A Kirov-gyár a történelmi magyar—szovjet barátság egyik legjelesebb szimbóluma számunkra. 1957 márciusában. a magyarországi ellenforradalom leverése utáni nehéz időkben, Kádár János elvtárs itt jelentette be, hogy a Szovjetunió internacionalista segítségével megvédtük a munkáshatalmat és visszavonhatatlanul felépítjük a szocialista társadalmat 1974-ben szintén itt mondta el Kádár elvtárs, hogy a magyar munkásosztály. egész népünk derűlátó légkörben, kiteljesedő szocialista viszonyok között ünnepelheti felszabadulásának 30. évfordulóját." Most, Kádár elvtárs első látogatása után húsz évvel, a magyar ifjúság, az ifjúkommunisták küldöttei jöttek el Önökhöz, hogy elmondják: IWi a párttól már azt a feladatot kaptuk1, hogy a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodva felkészüljünk a kommunizmus építésének megkezdésére. Ez is azt mutatja, hogy közös eszménk, a Nagy Október lenini szelleme, nem ismeri a tér és az idő korlátait, él és hat nemzedékek életén át az em, beriség javára. A KISZ KB első titkárának beszéde után Alekszandr Szemjonov,. a Barátságöntés szovjet brigádjának tágja emiéköntecset adott át Maróthy Lászlónak és Borisz Pasztuhovnak, Alekszandr Fomin, a Komszomol üzemi bizottságának titkára pedig a szovjet—magyar barátság eltéphetetlen szálait szimbolizáló acélfonatot nyújtott át a magyar küldöttség vezetőjének. A szovjet—magyar barát, sági nagygyűlés a DIVSZinduló hangjaival ért véget. • A Leningrád közelében levő Razlivban, Lenin egykori illegális tartózkodási helyén tett látogatással folytatódott a negyedik napja tartó II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál programja. Este a Kirov kultúrpalota nagytermében rendeztek szolidaritási nagygyűlést. „Az ifjúság az an ti imperialista szolidaritásért, a békéért és a haladásért" cím* mel megtartott, forró hangulatú tömegdemonstráción Borbély Gábor, a KISZ KB titkára és Vlagyimir Grigorjev, a Komszomol KB titkára mondott beszédet. Felolvasták a szolidaritási nagygyűlés résztvevőinek azt a levelet, amelyet a II. szovjet—magyar ifjúsági barátságfesztivál küldöttei intéztek a KISZ és, a Komszomol, a két ország ifjúsága nevében a XI. VIT nemzeti előkészítő bizottsága elnökéhez, Fidel Casíróhoz. (MTI) Nagyüzem a hagymaföldeken Szélcsatornában a Nyugati pályaudvar Jubileumi verseny Barátságfesztivál 67. évfolyam 198. szám 1977. augusztus 24., szerda Ára: 80 fillér gükre szolgál a hat új adagológép, amit nemrégen vásároltak. A májusban üzembe állított elősűrítővel naKedvező terméskilátások — Új ezervagonos tároló VILÁG PROLETÁRjAV>ESULJETEIC! ponta 30 ezer literrel több tejet dolgoznak fel. így kevesebb az úgynevezett kényszergyártás. Nem kell a terven felül túrót készíteniük. Három szűk esztendő után az idén bő termést ígérnek a makói tájkörzet fűszernövény-ültetvényei. A nyári főzöhagyma után már a téli tárolásra alkalmas termést is Zöldségnemesítés KGST állandó bizottság ülése Kecskeméten Hazánkban tartotta szokásos évi munkaértekezletét a KGST-országok mezőgazdasági állandó bizottságának zöidségnemesítéssel foglalkozó szekciója. A tapasztalatcserévei egybekötött négynapos tanácskozás bolgár, lengyel, csehszlovák, NDK, szovjet és magyar résztvevőkkel kedden, tegnap Kecskeméten, a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben kezdte meg munkáját Az üiést dr Somos András, a Magyar Tudómányos Akadémia alelnöke nyitotta meg, majd a témafelelős országok képviselői számot adtak a korábban egymás között felosztott zöldségnemesítési munka eredményeiről, koordinálásáról. (MTI) szállítják a ZÖLDÉRT Vállalat telepeire a gazdaságok. A vállalat felvásárlási terve 3 ezer 500 vagon, és eddig l ezer 600 .vagonnal veitek ál. többet, mint tavaly egész idényben. Ez nem csupán a vetésterület jelentős növelésének, hanem a terméshozam emelkedésének is köszönhető. Igazi nagyüzem van Makó város és járás határában. Mindenütt dolgoznak a termést kiemelő, rendre rakó és a különböző típusú betakarító gépek. A termés nagyobb részét már kifordították a talajból, rtéhány napig száradni hagyják, utána felszedik, és szállítójárművekre ömlesztve viszik az átvevőhelyekre. A gazdaságok szinte versenyre keltek az idővel. Nagyon sok múlik most azon, hogy az óriási értéket képviselő étkezési vöröshagymát, valamint a dughagymát — a jövő évi szaporítóanyagot — milyen, körülmények között tudják betakarítani. Kedvező időjárásban bizakodnak, mert még háromnégy hétig eltarthat, amíg a kései érésű, magról vetett hagymafajtákat felszedik. Az átvételi, tárolást lehetőségek tovább javultak: elkészült a ZÖLDÉRT Vállalat új„ ezervagonos raktára. Makó város három termelőszövetkezete pedig saját kivitelezésben épített korszerű tárolókat, amelyekhez válogató, osztályozóhelyiségek is tartoznak. Ezek az új létesítmények is fogadják már a fűszernövényt. Folyamatosan szállítanak [ MTI-fotó: Csikós Gábor -KS ipari feldolgozásra, száritmá- A Budapesti Műszaki Egyetem szélcsatornájában vizsgálnyok készítésére vóröshagy- j ják a Nyugati pályaudvar makettjét. Az áramlástani tan mát a szegedi és a kalocsai i szék szakemberei azt mérik, hogy a műemlékként számon paprikafeldolgozó vállalathoz, tartott épület tetőtartó vasszerkezete megfelcl-e a szigorú valamint, a nagykőrösi kon- biztonsági előírásoknak. Az ellenőrzés után döntenek az zervgyárba. esetleges további teendőkről 4 *