Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

Szombat, 1977. augusztus 20. Az izzadás élettanilag szüksé­ges működése a szervezetnek. Nem szabad semmiféle beavat­kozással teljesen elnyomni. Ré­gebben röntgensugárzással pró­bálták megszüntetni. A röntgen­sugarak hatására a verejtékmi­rigyek elsorvadtak, azonban a tudomány fejlődésével a későb­Diek során kiderült, hogy e su­gármennyiség már a bór egyéb sejtjeit is tönkreteheti, és helyre­hozhatatlan károsodást okozhat. Ezért ma már az izzadás gátlásá­ra ezt a módszert nem alkalmaz­zák. Természetes azonban, ha túlhaladja a normális mértéket, csökkenteni kell. A fokozott iz­zadás ugyanis kényelmetlen. A nyirkos bőrön könnyen megtele­pednek és elszaporodnak a kór­okozó gombák. A mellkason bar­nás foltok, a hajlatokban vöröses foltok és karikák, a lábujjak kö­zött viszkető berepedések jelzik a gombás fertőzést. Vannak betegségek melyeknek kísérő tünete a fokozott izzadás, a nyirkos bőr. A Basedow-kóros betegeknek is ez az egyik pana­sza. Ilyenkor természetesen az alapbetegséget kell kezeltetni. Nem ritkaság, hogy tinédzser­A verejtékezés kozmetika korban a lányoknak, fiúknak egyaránt izzad a keze, lába, eset­leg a hónalja is. Ebben az eset­b;n és ezeken a területeken a verejtékmirigyek nem akkor ter­melnek több izzadságot amikor meleg van, hanem a fokozott ve­rejtékezést az izgalom, az ideges­ség válthatja ki. Az idegrendszer kezelését teh£t nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni. Enyhe nyugtatók csökkentik az inger­lékenységet, és ennek következ­ményeképpen az izzadás is alábbhagy. Nagy gondot kell fordítani a nelyes öltözködésre. Kerüljünk minden olyan ruhadarabot, amely gátolja a párolgást, ami nem szellőzik kellóképpen. Az izzadásra hajlamos ember ne hordjon nylon fehérneműt, zok­nit vagy műszálas ruhát. A fe­herneműt legjobb naponta válta­ni. Az izzadó bőrfelületet napon­ta többször is mossuk le szap­pannal, vízzel. A reggeli és esti fürdés vagy mosakodás után használjunk hintőport, üdít, hű­sii és szagtalanít. Az izzadó láb külön kínszen­vedés. Vásároljunk Minőién gombagátló hintőport, és ezzel szórjuk be a cipő belsejét is. Reggel és este 10—10 percig áz­tassuk lábunkat Burow-oldatos fürdőben vagy ecetes vízben. Egy lavór vízbe keverjünk 1 dl 10 százalékos ecetet, és 10 perc­nyi áztatás után töröljük lábun­kat szárazra. Nagyon fontos, fő­leg nyáron erről a témáról be­szélni, mivel a hősegben minden ember izzadhat. Vigyázzunk a sprai-vel. Iz­zadt bőrünket mossuk le, és utána használjuk. Izzadt bőrre permetezve csíphet, kényesebb bőrűeknek gyulladást is okozhat. Kölnit se használjunk ez eset­ben, barna foltok keletkezhet­nek miatta a hajiatokban. A fokozott verejtékezés ellen nem könnyű eredményt elérni. Kerülni kell mindenesetre a túl­ságos mértékű folyadékfelvételt is. Csak kitartó, rendszeres keze­lésekkel, gyógymódokkal tudunk eredményt elérni. CSABA ÉVA A jövő hét a múltban időjárás Az 1900—1976 között napon­ta végzett szegedi meteoroló­giai megfigyelések feljegyzése és rendszerezése jó alkalmat ad arra. hogy összehasonlítsuk a ielenlegi napi időjárást az egykorival, s megállapítsuk, mennyiben tekinthető rendkí­vülinek, szélsőségesnek, vagy éppen az évszaknak megfele­lőnek, átlagosnak. AUGUSZTUS 22 23 24 25 26 27 23 Középhőmérscklet Atl. maximum Atl. minimum Legmagasabb hőmérséklet Legalacsonyabb hőmérséklet 21.0 20.4 26,9 25.8 15.1 15,0 37,5 37.2 1913 1943 20.5 26.1 14,8 34.6 1918 20.9 20,9 20.0 20.5 °C 26.4 26,6 26,7 26,0 °C 15.3 15,2 15,1 14.9 °C 36.4 35.6 37,3 38.2 °C 1943 1950 1950 1950 10.0 9,6 9.0 8,6 9.0 7,2 7.8 °C 1949 1940 1910 1922 1919 1972 1972 Augusztus 20.: Alkotmány ünnepe. Ká­dár Jánosnak az alkotmány módosításával kapcsolatos parlamenti felszólalásából idé­zünk. Meggyőződésünk szerint az alkot­mány híd, amely a megpróbáltatásokkal terhes, több mint... — folytatás a rejt­vényben. VÍZSZINTES: 1 Az idézet első része (zárt betűk: E. T. N, L, J, L). 13. Szárító. 14. Mész egyik formája. 15. Vízen is köz­lekedni tudó dzsip (SEEP). 16 Futását Vörösmarty örökítette meg. 1?. Folyadék felszínén, buborékokból összeálló laza kép­ződmény, névelővel. 20. Zambia. Málta és Románia gépkocsijainak jelzése. 21. Ne­hézkes. faragatlan. 23. Gyerünk. lódulj; közismert francia szóval. 24. Igekötő és mássalhangzó is kiejtve. 25. Ostoba. 26. Keletkezik. 28. Hamis. 29. Sikerült, bevá­lik. 31. Az egyik oldal. 31. Itt. van elte­metve II. Rákóczi Ferenc. 35. Hegycsúcs a Börzsönyben, kis és nagy is van belőle. 37. Ügyirat, okirat. 38. Szirom és .. Ta­mási Aron regénye. 39. Község a Kiskun­ságon. 40. Koppenhága része. 41. Nézd. 43. A láb rés/.e. 15. A földtörténeti középkor egyik rétege (—') 47. A labdarúgás célja. 49. Hívó szó. 51. Duna egynemű betűi. 52. Szarvasmarhával rokon, púpos hátú állat. 54. A hal petéje. 56. Mássalhangzó kiejt­ve. 57. Folyó a SZU-ban. 59. Szomszédos ország. 61. Lám. 62. Kiváló színészünk (József). 64. Régies férfinév. 65. ... és föl­dón, mindenütt, 66. Párolok, puhítok. 68. Konyhakerti növény. FÜGGŐLEGES: 2. Péksütemény. 3. Ke­rek szám, 4. Nem egés-en harap. 5. Más­salhangzó kiejtve. 6. Ünnepélyes nyilat­kozat a néphez. 7. Női név. 8. Véradó. 9. Visszalő. 10 Posta része. 11. Apró, zöld. vtráRtalan növény. 12. Hivatkozás. 13. Az Idézet második része (zárt betűk: B, O, B, F, L). 17. Észak-Afrikában és a Közel­Keleten lakó nép. 18. Férfinév. 21. Palac­kok elzárására szolgál. 22. Sakkban a ve­zér üthető. 25. Föld alatti munkát, végző dolgozó. 27. Déligyümölcs. 30. Evőeszköz. 32. Vívásban a mérkőzés egy menete. 34. Várostromban használt mesterséges árok­hálózat. 36. Spanyol mondák hőse 37. Meztelen emberi testet ábrázoló kép. 42. Eszköz, szerszám. 44. Itt található a Tadzs Mahal mauzóleum. 46. Nagyobb mérték­ben. 47. Dudorodás. csomó. 48. Luxem­burg, Olaszország, Norvégia és Uruguay gépkocsijainak jelzése. 50. Visszavonultan élő személy. 53. Erjedő mustból az edény­re lerakódó szilárd anyag. 55. Egy kevés­sé. 58. Vidék, névelővel. 60. A Chalkidike­félsziget egyik ága. 61. Legyűr, le... 63 ILÖ. 65. Vágószerszámnak van. 67. Rovó közepe 69. Fordított képző. BEKÜLDENDŐ: Vízszintes 1. és függő­leges 13. sorok megfejtése. MEGFEJTESEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtt megjelent rejtvény helyes megfejtése: Az élet engem küzdeni hívott, / Szívem szervezte harcra, / Hogy a reményt magasra tartsam ... A megfejtők közül sorsolással nyertek és személyesen vehetnek át vásárlási utal­ványt a szegedi Móra Ferenc Könyves­boltban (Kárász utca), ahol azonnal vásá­rolhatnak is érte: Gidai Gábor, Szeged, Felsőváros 301/A, I. 5., Hegedűs József. Szeged. Római körút 26/A. IV. 1., Csóti Tiborné, Szeged. Budapesti körút 1., Tollas Domokos. Szeged, Festő utca 2.. I. 4 . Fö­vénves András. Szeged. Tarián 418/B. V. 14 A megfejtéseket postai levelezőlapon kér­jük beküldeni. Beküldési határidő a meg­jelenéstől számított hat nap. Címünk: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Budapesti levél Jó napom van, ha szegediek­kel találkozom. Ilyenkor felmerül bennem a' múlt, szegedi törté­netekkel teli múltam, fiatalsá­gom ... Miért ne szerezzek magamnak jo napot, és szegedi olvasóim­nak egy csipetnyi érdekességet, immár történelmi olvasnivalót? felkerestem szép budai ottho­nában a Szegedről három évtize­de elszármazott Kossuth-díjas házaspárt: dr. Baló József pro­fesszort és feleségét: dr. Bangha Ilona biológust. Az idősebb kor­osztályból még sokan emlékez­nek rájuk, dr. Baló József a kór­szövettan professzora, s nehéz időkben a szegedi egyetem rekto­ra, Bangha Ilona pedig Szent­Györgyi Albert egyik kedvenc növendéke volt annak idején, majd kitűnő segítőtársa. Akkor írtam a tudós fiatal biológusról, amikor Szegeden a kiemelkedő tudományos munka még inkább csak férfielőjog volt. Az elmúlt télen véletlenül tud­tam meg, hogy a Baló házaspár egy budai villában lakik. Mindketten a nyugdíjasok visz­•zavonult, csöndes életét élik. A visszavonulás azonban inkább csak társadalmi, ók aktív koruk­ban sem keresték soha a nép­szerűsítést ... Azonban mindket­ten éppen olyan tevékenyek tu­dományos téren, mint egész ed­dtgvaló életükben. Baló profesz­szor nyugdíjasként minden dél­elöttjét bent tölti az intézetben, ahol volt tanítványainak taná­csaival, hatalmas tudományos ta­pasztalataival segít. Felesége pe­dig a Gerontológiai Intézetben tudományos tanácsadó, és az egyetem felkérésére most feje­zett be egy biológiai tudományos munkát. Mindketten nagyon so­kat dolgoznak, ez boldogítja, fia­talítja őket. No meg a kisunoka, a hároméves kis Ildikó, aki ha­marosan betoppan, és a nagyma­mát igényli a maga számára... S míg Balóné felkíséri az eme­letre kisunokájat — a fiáék lak­nak felettük, a tágas villa eme­letén —, addig kérésemre Baló professzor elmondja azt a sze­gedi történetet, amit soha, senki­nek nem mondott el, de amiről mi, régi szegediek annak idején értesültünk. Az ország történetének legszé­gyenteljesebb esztendejét írtuk. A fasizmus kegyetlen tombolása közepette Szegedről is elhurcol­tak azokat az ártatlan polgáro­kat, akik vagy szembenállottak a véres diktatúrával, vagy szárma­zásuk, - vallásuk révén voltak megbélyegezettek. Akiben szív volt és becsület, az mentette a menthetőt. Igy tett Baló József professzor is, amikor megtudta, hogy a szegedi egyetem két. Eu­ropa-hírű professzorát: Rusznyák Istvánt és Purjesz Bélát is fel­rakták a marhavagonba — irány a megsemmisítés ... A szegedi egyetem részéről nemigen akadtak professzorok, akik mellé álltak volna, s így csaknem egymaga ment fel a kultuszminiszterhez, aki nem nyúlt bele ebbe a kényes ügybe, majd a kormányzóhoz. A bátor feliepés, igaz emberség meghoz­ta az eredményt, Rusznyák és Purjesz professzorokat a határon vették le a halálvonatról. Mondhatná valaki, hogy — ré­gen volt, talán igaz sem volt... De amíg élnek a történelmi idők tanúi — közöttük szerény magam —, addig kell, hogy néha felidéz­zük a legtragikusabb múltat is, bizonyítva, hogy akkor is éltek — ha elvétve, ha kevesen is — igazlelkű, segítőkész emberek. CSANYI PIROSKA mennyiségét az eddigi felmérések alapján 40 mii- módon — robbantással lazítják fel az ércrétegeket. A törvények törvénye A kurszki mágneses anomália zónája 160 ezer négyzetkilométernyi területre terjed ki. Délkeletről északnyugati irányban, 850 kilométer hosszúságban húzódnak a föld alatti ..érchegységek", szélességük 40—250 kilométer. Területét és készleteit tekintve, egyaránt ez a világ legnagyobb vasérclelőhelye. Az 50—60 százaléknál magasabb vastartalmú ércek liárd tonnára beesülik. De ugyanott a 30—35 szá­zalékos vastartalmú kvarcit kőzetekből is található vagy 10 billió tonnányi. A kiváló minőségű, csaknem teljesen kén- és foszformentes vasércet a legkorszerűbb módszerek­kel termelik ki. A nagy kiterjedésű, 1,20 méter mély lebegyinszki kürtőben például — a képen látható 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom