Délmagyarország, 1977. augusztus (67. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-20 / 196. szám

Szombat, 1977. augusztus 2x. 3 A nyár hordaléka U tólagos engedelmével, köl­csönveszem Déry Tibor­tól a szót: megint sok mindenfélét összehordott a sze­gedi nyár „vízgyűjtőjébe" a kö­zönség és a kritika. Olvastunk s hallottunk jót. Igen sok jót? ta­lálkoztunk tárgyilagos Ítélkezé­sek egész seregével; megpiszkál­ták gyöngeségei nket; néha még lesajnáló arisztokratizmussal is összefutottunk. De így teljes a nyár szinképe, s mindebben az a legjobb, hogy Szeged magára vonta a közfigyelmet. S mindez együtt azt súgja, hogy a közmű­velődés békés, szép nyara telt el az idén. A kritika, a közvéle­mény és a szolgált cél Igen ba­rátságosan simult össze. Százez­rek pártolták értő szeretettel a nyár minden Jelesebb vállalko­zását: Szegedet, Gyulát, Szent­endrét, Egert... A sok és sokféle visszhang mégis kivált az emberből néhány gondolatot, esetleg egy-két ellen­kezést. Ezt nevezem én mo6t a nyár hordalékának. ' I >> ségesebb, felvonultathat rendre világnagyságokat, e nemben mind más. Így aztán tetszhet nagyképűségnek, mégis az az igazság: e játékok előtt szerepel egy szó, az, hogy szegedi — és cz adja műfaját a variánsok sű­rűjében. JT] Gondolatok a „műfajról Sokan még mindig azt hiszik, hogy amikor a Dóm téri tribünre felülnek, színházba váltottak je­gyet. Pedig nem. Nem csak azért, mert a nézőtér fölött nincsen te­tő, az ülőhelyeket nem húzták be bársonnyal; nem csak azért, mert csíp a szúnyog, és oda hal­latszik a mentő szirénázása... Nem is csak azért, mert ritka az ekkora nyílású és ilyen mélysé­gű színpad tető alatt, s ilyen ha­talmas díszleteket meg ekkora szereplőgárdát színházi deszkák alig bírnak el... Nem. Legfőkép­pen azért, mert a minőség sajá­tos. Itt játékokról van szó. Tö­megjátékokról. A művelődési szellem dimenziói is mások itt. Nincs rá skatulya. Szeged más szabadtéri színhá­zaktól is elütöt, egyénit és sa­játosat alkotott és nevelt föl. A nyári testvérszínpadok más ös­vényen járnak. Eredetit terem­tett szinte mindegyik, ha neta­lantán annak Idején Szeged ad­ta is az ihletet. Így minden ha­sonlítás eleve mankóval jár. Es a különbséget vagy különbözősé­get nem úgy értjük, hogy tökéle­tességben nincs pórja — specifi­kumai, eredeti természetrajza el­ütő. Ráérő emberek vltntgassák csuk, hogy alkalmas-e játékokra j ez a tér, itt lassan-lassan már !ötven éve nyaral a múzsa, s százezernyi ember döcög el érte Szegedre Nagykanizsáról, Nyír­egyházáról, Tótkomlósról, Vas­várról, Budapestről... A dóm ls olt áll, két tornyával, sokat kri­tizált építészeti megjelenésével, s mindig hatásos a kérdés: illlk-e elé a Lear király vagy az Aida, a Bánk bán vagy a Turandot, el kell-e takarni a játék elől vagy bele kell kombinálni, neta­lántán meg kellene fordítani, s u déli oldalra kellene rakni a színpadot? De. ez a kérdés sem lendít előre. A Szentivánéji álomhoz, a Lear királyhoz, a Bánk bánhoz tényleg minek — a Parasztbecsülethcz, a Hunyadi Lászlóhoz, a Budai Nagy Antal­hoz meg a Tragédiához pedig mennyi ötlettel vonta játékba a rendezői fantázia! Nem véletle­nül nevezik mind többen dóm­szinpadnak ezt a játékteret. Az adott külsőségeknél is fon­tosabb azonban a szegedi játékok „műfajának" esztétikai sajátossá­ga. amit neves rendezők serege dolgozott ki évtizedek tapaszta­lataival. A látvány és a művészi tartalom harmóniájára, a színészi játék transzformálására, a tö­megmozgás koreográfiájára, a fényeffektusok alkalmazására, a kamarajelenetek beillesztésére gondolok elsősorban, s mindezek­ről hiszem — rendezői nyilatko­zatokból tudom is —, hogy kü­lönleges és egyedi ösztönzéseket ad, máshol nem helyénvaló meg­oldásokat követel. Itt sem Salz­bjrg, sem Bayreuth, sem Verona, sem Dubrovnik -r egyetlen kül­földi fesztivál sem példa. Vala­mennyi mérce elsősorban a tér sajat történetéből, hagyományai­ból való, és csak sajátosságai ke­retében múlható fölül. Lehet va­lamely szabadtéri játék exklu­zívabb, műsorszerkezetében egy­2. | Még mindig a koncepció? Ezt is minden nyár előhozza. Hugy megöregedett a koncepció, merev a műsorszerkezet. Olvas­tam olyat is, hogy ide nem való próza; olyat is, hogy már megint Aida és megint A cigánybáró ... Miért nem csak hazai műveket játszanak? — vagy éppen: Hogy kerül ide daljáték? Korábban magam is szájaskod­lam, fújtam néhány taktust ha­sonló nótából, s az idő meggyő­ződést fialt. Mindenekelőtt a kö­zönség szavazatai intettek az eredeti műsorszerkezet megbe­csülésére. Az az egyszerű tapasz­taias, hogy a hagyományos mű­sorszerkezet ellenére — amely ugyan kötelező mérséklettel újul és gazdagodik — egyre nagyobb a játékok tömegvonzása. Nem csak azért, mert más rendezés­ben, új díszletekkel és friss sze­reposztásban szívesen látunk új­ra egy-egy műsort, hanem fő­ként azért, mert új generációk nőnek bele a nézőseregbe, és or­szágunkban még mindig hatal­mas a potenciális, szervezhető közönség. Százszor ls kinyilatkoztatott szándék: ez az intézmény nép­színház, így sem kockázatos ren­dezői kísérletekre nem fogható, sem művek közönségpróbájára. Itt egy-egy este 5—6 ezer ember, ül a nézőtéren, s egy-egy mű három-négy előadását annyi em­ber látja, mint némely színház programját két hónap alatt. Ahogy tudom — a koncepció lényege igenis marad. A magyar és az egyetemes drámai, balett, néptánc, zenei és daljáték termés legjavából merítenek ezután is; mégpedig abból is az ismert és népszerű műveket. S vajon mi­ért kellene ezt kárhoztatni, ha itt éppen ez vált be? |"T] A közművelődés áramában Amikor Szeged felújította a szabadtéri játékokat s vele a tel­jes nyári fesztiválprogramot, a nyári hazai kulturális életre az igénytelenség volt jellemző leg­inkább. Haknibrigádok garázdál­kodtak, az ízléstelenség, a giccs elég szabadon ülte torát. Nem valami eltúlzott lokálpatriotiz­mus diktálja tehát azt a vélemé­nyemet, hogy ez a város kultúr­történeti érdemeket szerzett az­zal, hogy intézményt teremtett a nyár, a pihenés, a szórakozás új értékrendjéért, s példájával ösztönzést adott más városoknak is erejükhöz, hagyományaikhoz, vállalkozási kedvükhöz illő nyári programok szervezésére. Gomba módra szaporodtak akkor a min­denféle „napok" és „hetek" — ám amelyik kiállta az értékpró­bát, meggyökeresedett, hagyo­mányt teremtett és beilleszke­dett, beépült a közművelődés mai rendszerébe is. Nem lehet véletlen, hogy például az MSZMP Központi Bizottsága kü­lön is említést tett a szegedi já­tékokról, annak közművelődési jelentőségéről egyik határozatá­ban, s az intézmény mindjobban élvezi a Kulturális Minisztérium figyelmét is. De hozzátehetem: Szegednek ez a vállalkozása igen hosszú ideje kivívta a Csongrád megyei párt- és állami szervek támogató megbecsülését, pártfo­gását, sokoldalú gondoskodását és segítségét is. A közművelődés felszabadult hazánkban sohasem volt üzlet, tudni kell hát, hogy még ilyen méretekben sem „rentábilis", s ha egy város és egy megye a gazdálkodás szigorúbb éveiben i3 jó mértékkel és rendszeresen ál­doz az ország közművelődésének oltárán, többet szolgál saját presztízsének és hírének ápolá­sánál. Ezért különösen fájdalmas, ha finnyáskodással, fumigálással, netán itt felejtett vagy ide cím­zett kis plasztikbombákkal talál­kozik az ember. 117] A kritika színképe A kritika — az természetes és jogos következménye minden nyilvános vállalkozásnak. S bár érdekes tanulmány volna annak színképét felmutatni a kezdetek­től, most maradjunk csak annyi­ban, hogy az is eljutott megér­tésben, a küldetés felmérésében a realitásig. Már kevés és ritka a disszonáns hang, annál több az erőfeszítéseket megbecsülő, korrekt és szerető reagálás. Sőt, bizony a kritikai Ítélkezés né­hány mértékadó szempontját is olvashattuk ezen a nyáron, ilyen­iéle tartalommal: nem lehet s nem szabad a produkciót a hely­től, annak sajátosságaitól, lehető­ség- és követelményrendszerétől elidegeníteni, továbbá a hagyo­mányos, a színházi előadásokon edződött kritika „mértékrend­szere" Itt hamis mérlegelést ad. Végre egy komoly és mértékadó összefoglaló írást kaptunk a nyá­ri színházakról is. De tulajdonképpen nem ide törekszem én az erről szóló mon­dandóban, hanem oda. hogy kissé túlzottnak tartom az érzékenysé­günket. Altalános magyar fertő­zés ez. Meg azt szeretnénk, ha saját véleményünket látnánk igazolva benne — holott a kö­zönség mindig szélsőségesebb, mint a kritika. Gyakran megüt­közünk azon, hogy egyik lapban meleget, másikban hideget olva­sunk, s szívesen csatlakozunk egyik vagy másik megítéléshez. A helyes magatartás pedig az '.enne, hogy „egy összegben" mérnénk meg, hiszen nem egy irás, hanem, a kritikák összessé­ge adja meg a teljes színképet. S ha az országos figyelemre szá­mot tartunk, az országos vissz­hang teljességét kell figyelembe vennünk jobbító és erősítő szán­dékainkhoz. Ez pedig nem kizá­rólag a játékokra értendő. Meg­érné minden esztendőben össze­söprögetni a magyar sajtó nyári szegedi cikkeinek mondanivaló­Ját a vendéglátásnak, a kereske­delemnek, az idegenforgalomnak is. Végül ami az idei kritikák, a sajtóvisszhang színképét illeti — hiszen az lenne itt a lényeg —, Szeged rangjához, nyári prog­ramjának gazdagságához illendő­en és arányosan kapott a figye­lemből, az elismerésből, ha esett is rá némi árnyék, akár egy-egy előadás gyengéi, akár erőpróbá­jának bizonyos ingatagságai mi­att. SZ. SIMON ISTVÁN Visszhang A mint a dómszínpad is el­lenáll a kísérletezői kísér­téseknek, akként merész vállalkozás lenne kritikákkal, nyilatkozatokkal, interjúrészle­tekkel megrajzolni a hátraha­gyott negyven nap, a szabadtéri iálékok idei szezonjának hiteles törtenetét. Meg aztán igaztalan kép kerekedhetne ki, a kiemelés szauadsága aránytalanságra, il­letlen súlyozásra csábíthatná a válogatót. Szeretnénk ezt előre­bocsátani, nehogy bárki is más­nak vélje összeállításunkat, mint aminek szánjuk: villanásoknak, melyek csupán jelzik — s nem tükrözik! — hányféle szándék, óhaj és vélemény összegződik, mire a néhány hetes eseményso­rozat véget ért. « Valódi népszínház ez a hatal­mas tér — és lényegében ebben különbözik nevezetes külföldi fesztivál társai tói. (Somogyi Nép­lap, 1977. július 23.) Giyan hangulatot teremt, mint az ógörög szabadtéri színház; amelynek előadására a közönség már napokkal előbb készült, mint élvezetes népünnepélyre ... A színháznak ezt a népünnepély­íeiiegét adta vissza a szegedi nyári rendezvénysorozat is. (Ma­gyar Szó, augusztus 7.) e> Szeged évről évre gazdagodó programmal őrzi meg elsőségét a fesztivált rendező magyar váro­sok között. Sok egyéb mellett ma is épít értékes prózai és zenés színnázi hagyományaira, ünnep­lőbe öltözteti utcáit, középületeit, lereit. parkjait, s — más városok számára is például szolgáló — pallérozott külsp körülmények­kel teremt kellemes-bensőséges hangulatot, jó közérzetet a mű­sorokhoz. .(Film-Színház-Muzsi­ka. augusztus 6.) « Az elmúlt években jogos kifo­gása volt nézőinknek, hogy nem megfelelő a tér akusztikája ... Most ez is megoldódott. A néző­téren úgynevezett hangkésleltető berendezést szereltettünk fel, amely a hang minőségét úgy ja­vította meg, hogy a nézőtér egész területén egyformán jól hallhat mindenki. (Részlet Horváth Mi­hály ügyvezető igazgató nyilat­kozatából.) A hang nem onnan jön ki, ahol látni vélné az ember. Régi gond, azt hiszem, jó néhány évig még nem megoldható, jóllehet nincs olyan esztendő, hogy a tökéletes' megoldásról meg ne nyugtatná­nak (Film-Színház-Muzsika, jú­lius 20.) 4 A nézőtér évről évre nagyobb felújítást, karbantartást igényel. A vasszerkezet elöregedett. A megoldás új nézőtér építése len­ne. Az ideális, könnyen szétszed­hető és összerakható nézőtér ter­vezesére és elkészítésére nem akad vállalkozó. Hiányzik ehhez, meg a felújításhoz szükséges mintegy százmillió forint is. (Ma­gyar Hírlap, június 17.) A tervezők az esetek többségé­ben a háttér ellenében kénytele­nek dolgozni — a díszlet minden igyekezetével arra törekszik, hogy feledtesse a Fogadalmi 'emplom adta horizontot. (Ma­gyar Nemzet, augusztus 7.) A templomháttért vállalnunk keli tornyokkal együtt; olyan tö­megű a dóm, hogy kár lenne el­lene hadakoznunk. Elég korán teilsmertük, hogy a templom ön­maga is lehet díszletelem. (A műszaki vezető szavai a Dél ma­gyal ország augusztus 7-i számá­ban.) A szegedi Lear királyt a leg­áldczatkészebb kritikus sem néz­helné meg annyiszor, hogy fel­mérje, melyik alakítás fejlődik, melyik fárad el a főpróbától a huszadik előadásig. Huszadik előadás nincs. így az érvényes bírálat csak arról az egyetlen es­téről szólhat, melyen a bíráló je­len volt, hogy több mint hatezer nézővel együtt kutassa, mit mond Learről alkalmi társulatá­val Vámos László. (Élet és Iroda­lom, augusztus 6.) Az előadás után az az ellent­mondásos, különös érzésünk ala­kult ki, hogy Vámost végül is a lehetőségek ejtették rabul: ezek kiaknázására nagyobb gondot fordított, mint a dráma érvényes is aktuális, az adott előadáshoz sölött gondolati tartalmának ki­munkálására. (Nők Lapja, július 10.) Az előadás legfőbb meglepeté­se, hogy ennyi jó színésszel mi­cépp lehet ilyen rossz produk­:iot létrehozni. A választ abban találhatjuk föl, hogy a rendező a magát nehezen megadó tragé­diának csak tahulmányi stádiu­mában tart. (Népszabadság, júli­us 50.) A Lear királlyal húsz éve fog­lalkozom. Először húsz évvel ez­slőtt akartam megrendezni. Az­tán egyszer meg is rendeztem út, a Rádióban. (A rendező nyi­latkozata a Petőfi rádió július 23 i adásában.) Sokféle tapasztalattal gazda­godtunk, így hát tudjuk, hogy az slőadás fogalmazza meg a gon­dolatot. (Film-Színház-Muzsika, lúmus 11., idézet Vámos László­tói.) Ez a Lear király nem egészen azonos egy ilyen összetételű gár­da kőszínházi Lear királyával. Kevesebb. Színháznak is, drá­mának is. (Magyar Szó, augusz­tus 4.) Egy-egy nemzetközi méretű fesztivál nemcsak alkalom a ta­lálkozásra, hanem manifesztum is. ezúttal Szegedről hirdeti, hogy Európa tíz országának fia­taljai hisznek a nemzetek közöt­ti barátság lehetőségében. (Nép­szava, július 24.) Két év múlva Vásár címmel szeretnénk megrendezni a gála­estet, s ebből már — a közönség kérésére — reméljük, két előadás lesz ... Dramatikus műveinkkel a világ dolgairól szólunk, s sem­mivel sem elmaradottabb szem­Telefonok a térről „Csak azt tessék mondani, megtartják-e a ma esti előadást, mert hogy itt, Pécsett esik az esö, és nem szeretnénk hiába el­indulni." Ugyan melyik időjós merne határozott választ adni? „Tanácsot szeretnék kérni, felve­ti etem-e az estélyi ruhámat, vagy öltözzek inkább nadrág­kosztümbe?" Asszonyom, ha raj­tam múlna, télikabátba bújtat­nám a nézőteret. „Igazán kár ..." „Es azt is olvastuk az újság­ban — nem tudjuk, igaz-e —, hogy a főpróba hétkor kezdő­dik." Nem tetszik gondolni, hogy épp az olvasók tájékoztatására írták meg az újságban a szoká­sostól eltérő próbakezdést? ... „Igazán furcsa, hogy a grúz együttes nem tart jelmezes fő­próbát!" Mert az úgy van ám, hogy a premieren öltözködni muszáj, de próbálni már lehetet­len. „Negyvenhat tagú csoport érkezik, feltétlenül kell nekik Cigánybáró-jegy. Hogyhogy nincs már? Hozzanak székeket a kol­légiumból!" És ugyan hová te­gyük? Talán két hónappal ez­előtt még nem kellett volna ne­met mondanunk — hangzik a sajnálkozó felelet. „Hol csináltatják azokat a gyö­nyörű virágkosarakat, amelyek­kel a szereplőket köszöntik az előadások végén? Mert mi is ott rendelnénk meg a csokrokat." A Bartók Béla téri virágüzletben, amelynek vezetője — Berta Ist­vánná — harmadik lett az orszá­gos virágkötészeti versenyben. „A múltkor hajnaltájban láttam egy kékre festett házgyári panel­szállító teherautót, rajta az Aida­díszletből a hatalmas fej. Hová vitték?" A filmfelvevő gép látó­szögébe. Film készül a Játékok eddigi történetéről. A film egyik epizódjában játssza a főszerepet az egyiptomi díszletelem. Hét telefonbeszélgetés részleté­vel aligha szemléltethető azok­nak a furcsaságoknak a sora, amelyek soha nem kapnak nyil­vánosságot, mégis elválaszthatat­lanul hozzátartoznak a Játékok­hoz. Úgyis fogalmazhatnék: a Telefon a térről sorozatból mind­eddig kimaradtak a térről érdek­lődők telefonjai. Pedig kiváncsi, mindent tudni vágyó, vagy éppen óvatos nézők szép számmal akadnak, odacsörögnek hát a Klauzál térről elköltözött igazga­tóságra — egyikük szerint a rej­tekhelyre —, s kérdeznek, tuda­kolnak, magyarázatot kérnek, vagy megnyugtatást, biztatást óhajtanak. Mesélik a szabadtéri állandó és csak nyári dolgozói, hogy az ország időjárási térképét is megrajzolhatnák az érdeklő­dők telefonjai alapján, de épp­úgy felmérhetnék a vállalati kö­zönségszervezőknek a közműve­lődésben játszott szerepét is. E telefonbeszélgetések felidézé­sével záruljon be hát a kör — a körkapcsolásos Telefon a tér­ről. P. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom