Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-31 / 179. szám

Fúrják az Alföldet A megismert is ismeretlen marad? Népdal vagy magyar nóta? Beszélgetés a zenei ízlésformálásról Az irány: Nyugat. Ettől is, no meg attól, hogy az UAZ igencsak dülöngél alattunk és velünk, akár hajón is utazhatnánk. Kiskőrösről indulva, már jó ideje magunk mögött hagytuk az aszfaltutat, s a földutakon kacskaringózva, de azért nagyjából toronyiránt vágunk át egy sor akácerdőn Nyugat, a Szelidi-tó irányába. Kocsink szorgosan fogyasztja az erdei út huppanóit, gödreit, mígnem a fák közül kibukkanva, végre föltárul előttünk a síkság. Az igazi Alföld, amelyet nemigen láthat az úton járó ember, csak ha a miénkhez hasonló, tengelytörő. a lelket is majd kirázó túrára vállalkozik. Fúrótornyot keresnék a kitáruló látóhatáron, hiszen fúráshoz indulnánk, de csak egy kettős gémeskút osz]opát látom, valahol az ég alján. Útmutatóként szolgál, afféle alföldi világítótoronyként a pusztában. S ahogy megállunk, a csordás már tereli is állatait a kettős kúthoz, csak hogy bemutathassa szóból hihetetlenül értő kutyáinak művészetét. Ha a kocsi nem várna ránk, mintha évszázadot léptünk volna vissza az időben ... De mégsem! A gémeskút gém nélküi való immár, pöfögő szivattyú húzza fel a vizet a szomjas jószágnak. Másfél kilométerenként Indulunk tovább, s már előkerül a térkép is, akár navigációnak ls beillik, ahogyan tájékozódunk. — Messze van még? — kérdezem a térképtől kicsit megriadva, jövendő hányattatásokra gondolva, no meg, hogy fúrótoronynak meg a nyomát sem látom. — Itt vagyunk már, a közelben — kapom a választ kísérőmtől, Kuti László geológustól, a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársától. Elhagyott, kidőlt falú tanyamaradványokat hagyunk el, aztán egy ép tanya mellé kanyarodva, megállunk. — Itt fúrtunk éppen — mutat szakállas kísérőm két pihenő fiatalemberre. — Ügy látszik, már készen is vannak — teszi hozzá. Kissé értetlenül bámulhatok a néhány csőre, amelyek a földön fekszenek, mert amíg a szép sorban elrendezett talajmintákat elemzi, csomagoltatja kísérőm, már kérdezi is: — Ugye, tekintélyesebb fölszerelést vártál? De ezt a munkát egyelőre nemigen tudjuk gépesíteni. Tíz méterre fúrunk, másfélkét óra alatt végzünk egy-egy helyen. De hát a következő fúrásnál majd meglátod. — Messze megyünk? — Ugyan, a szomszédba. Másfél kilométerenként fúrunk le, négyzetháló szerint dolgozzuk fel az Alföldet — mutat az ismét előkerülő térképre, amelyen a laikus legföljebb kusza vonalakat lát. Ismét Indulunk tovább, miután a csövek kocsink hátuljába kerülnek. Ezúttal már pontos tájolást igényel a következő fúrási pont kijelölése, előkerül hát egy precíz navigációs eszköz: colstokkal méricskél immár kísérőm a térképen. Kézzel, lábbal A kocsi tovább indul, a másik csoporthoz. Két fiatal csongrádi fiúval maradok, a tizenegy szál, méteres csó és néhány szerszám mellet! — Végre látom már a fúrást is — gondolom, amikor a földbe mar a kézzel hajtott fúró. Egyszerű, szinte primitív szerszám, mégis nevezetes. Nemrégiben kanadai geológusvendég járt erre, s nem győzte fényképezni, rajzolni, nézegetni. Pedig „csak" annyit tud, hogy szépen kiadja vagy tíz centi átmérőjű, huszonöt centi körüli magasságú g.yomsából a mintát, a talajt. Ügy látszik, ebben Kanada előtt járunk.ki Már sorakoznak a minták. Az eleje — 20—25 centi mélységig — a megszokott talaj, aztán egyre sárgábbra, homokosabbra vált. Két méter táján jár a fúró, mire nedvesedni kezd a homok. Aztán két összecsavarozott, cső csusszan a lyukba, rácsavarják a harmadikat is, tetején, csavarok tartotta deszkalappal. — No, most hogyan tovább? — kérdezem magamban. Mint kiderül, egyszerű a válasz. Egy vödörből víz csorran a lyukba, a csövön át, aztán az egyik fiú mar fönt is egyensúlyoz a méter magasan levő deszkalapon, egy kötélen egy kisebb csövet ereszt le, s súlykolni kezdi a lyuk alját. A cső üreges, alul golyó zárja el, amely beengedi a vízzel elegy homoko! s benn is tartja a csőben. Ha a cső megtelik, a vödörbe ürítik, ahol leülepszik a homok. A víz visszakerül a fúrólyukba, a homok pedig precízen a minták közé sorakozik. S a cső hol megtorpanva, hol nekiiramodva, elindul lefelé, tgy megy egészen tíz méterig, újabb és újabb csöveket nyel a föld. Csak a keskeny agyagrétegnél kell fúróval is segíteni a kézzel, lábbal „hajtott", ötletes szerszámnak. Visszaérkezik a kocsi is, mire készen van a fúrás. Rövid elemzés, néhány jegyzet arról, amit helyben is meg lehet állapítani. A mintákra fröccsentett sósav pezsgése nagyjából jelzi a mésztartalmat, a nagyító pedig elárulja, hogy szél vagy folyó terítette-e a homokot, hogy élesek-e a szemcsék, vagy csiszoltak. Aztán csomagokba kerülnek a minták, a hely és a mélység pontos megjelölésével, hogy az intézet laboratóriumában valljanak majd részletesebben önmagukról, az Alföldről, a fontos összefüggésekről. Az építésföldtantól az agrogeológiáig Este a kiskőrösi albérlet tornácát szinte érzékelhetően, nagyobb városhoz szokott ember számára már-már fájdalmat okozva öleli körül a csönd. Itt beszélgetünk Kuti Lászlóval, aki Szegeden, 1969-ben végzett a JATE földrajzföldtan szakán, s azóta dolgozik a földtani intézetnél, geológusként. 1670 óta végzi mostani munkáját, egy másik csoporttal együtt. A fél Alföldet végigfúrták már... — Földtani szempontból föltérképezzük az Alföldet — mondja. — Rónai András, az intézet osztályvezetője dolgozta ki a szempontokat, s indította be annak idején a munkát. Részletes, négyzethálós térképet készítünk. A cél: az Alföld felszín-földtanának a megismerése. Ilyen kutatás tudtommal még sehol a világon nem volt... — De hát mi a célja? Mi értelme van a szűken vett szakmaitudományos érdeklődésen kívül? — Sok mindenre választ kapunk a tudomány számára az Alföld felszínének koráról, keletkezésérő! Megismerjük a nagy összefüggéseket, hogyan változik a talaj, a felszínközeli anyagok összetétele, a talajvízszint, s egyáltalán, hogy mi van alattunk. — És ez jár valamilyen konkrét haszonnal is? — Hogyne járna! Rengeteg hasznos adatot tudunk szolgáltatni. Például építésföldtani adatokat. Sok tízezer forintot takaríthatnak meg a tanácsok, ha egyegy építkezés, beruházás helyének eldöntése előtt az intézettől adatokat kérnek a talaj minőségére, a talajvíz összetételére vonatkozóan. Az elótervezésben tudunk sokat segíteni, hiszen megmondjuk. hol érdemes és hol nem érdemes építkezni. Végzünk hidrogeológiai vizsgálatoka! amelynek eredményéi a mezőgazdaság és az építkezések számára egyaránt fontosak. Például, a talajvíz áramlására vonatkozó adataink hasznos segítséget nyújthatnak az öntöző- és belvízelvezető rendszerek tervezéséhez, a talajvíz kémiájának, például a szulfáttartalomnak az ismerete az építőipar és a beruházók számára lehet nagyon fontos. Ami pedig engem illet, leginkább az agrogeológia érdeke! — Az meg mi fán terem? Még nem hallottam róla. — Nem is igen hallhattál, mert egyelőre még keresi a helyét valahol a talajtan és a geológia közöt! De szükség van rá. Csak a talajnak az ismerete kevés a mai mezőgazdaságnak. Nagyobb mélységben is ismerni kell a földet, s ehhez ez a térképezés kiváló adatokat ad. Például a talajvíz, a talaj és az altalaj összefüggéseinek ismeretében lehet eldönteni, hogy milyen homokon életképes egy gyümölcsös. A nagy telepítések idején sok csődöt és jókora károkat lehetett volna elkerülni a mi adataink ismeretében. De fontos a víztartalom és a talaivíz összefüggéseinek ismerete is ahhoz, hogy a művelés mélységét megszabhassák a gazdaságok. Az agrogeológia nem pótolja ugyan a részletes talajtani felmérést, átfogó képet ad viszont mélységben is. Márpedig a mélységi viszonyok befolyásolják a felszín adottságait hogy hol, milyen kultúrát érdemes telepíteni, s hogyan kell művelni. — Az ember a geológust a hegyek között képzelné el, ahol urán. réz, szén. arany vagy bauxit után kutat. Valami igazi, „nagy fogás" után. Miért választottad mégis az Alföldet? — Mert szeretem, s mert ismeretlen. A hegyvidéket már átmeg átkutatták, az Alföldet pedig alig ismerjük. És az ország nagy része alföld. És például az agrogeológia ... Ha nem is olyan látványos, mint rezet vagy uránt találni, de nagyon fontos a mezőgazdaságnak. — Hasznát is veszik? — Amikor egy-egy téesz területén fúrunk, s megtudják, miért, az agronómusok igen megörülnek. Nagyon fontos adatokat kaphatnak ugyanis az intézettől, csakúgy, mint az építészek, a várostervezők. De hát egyelőre kevesen ismerik ezt a munkát, kevesen tudnak róla. Bár például a kiskörei vízlépcső tervezéséhez kérték a mi adatainkat is. S ha valaki kéri, komplett tanulmányt is készítünk, a megadott szempontok szerint, egy-egy terület földtani viszonyairól. Csak hát egyelőre nemigen kérik. Pedig úgy volna igazán értelme a munkának, úgy térülne meg sokszorosan a befektetés, az állam pénze. Mi csak annyit tehetünk, hogy az elkészült tanulmányokat, térképeket, ha a nyomdából kijönnek, elküldjük az illetékes megyei tanácsoknak. És szívesen állunk a tervezők, a beruházók és a téeszek rendelkezésére egyaránt ... (Érdemes mindehhez hozzátenni, hogy Csongrád megye nagy részét is földolgozták már. Szeged, Csongrád és Hódmezővásárhely környékét. És a Magyar Állami Földtani Intézet szívesen segít, szívesen megad minden szükséges információt. Hogy ne maradjon ismeretlen a megismert világ!) SZÁVAY ISTVAN Tarczai Zoltán, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola docense, az ének-zene tanszék vezetője több országos zenei szervezet tagja. Vezetője a tanárképző főiskola ének-zene szakbizottságának, ugyancsak ő az irányítója a zenepedagógusok szakszervezete iskolai tagozatának. Társszerzője a készülő általános iskolai új tanterv alapján megírandó zenehallgatási gyűjteménynek. — Mi a véleménye a népzene jó ismerőjének az országos méretű Röpülj, páva!-vetélkedők utáni csendidőszakról? — Az ország legnagyobb hangversenyterme, a televízió nyilvánossága indította el az elmúlt években azt a pezsgést, amely országos érdeklődést váltott ki a népdal, a népzene, a néphagyományok ápolásában. Amikor a pávaköri mozgalom elindult, a csoportok műsorában nemcsak népdalok kaptak helyet, hanem egyes népszokások is megelevenedtek. Később viszont az újjáalakuló népdalkörök elsősorban a népdalhagyományok ápolását, gyűjtését vállalták, örvendetes, hogy a tévészereplések után újabb és újabb csoportok alakultak, a régiek pedig tovább éltek, fejlődtek. S a tévé tojáspatkoló műsora után újabb vetélkedösorozat várja a legjobb együtteseket. — Vannak-e még mostanában gyűjtött és megmentett dallamkincsek? — Éppen a KOTA (a Kórusok Országos Tanácsa) szervezetei a megmondhatói, hogy a népdalkörök szorgalmas tagjai ma is találnak kallódó gyöngyszemeket. Többek között a pásztordalokat, a különböző siratóénekeket veszik fel magnószalagra, hogy a szakzsüri véleménye után a helyi gyűjtésű anyag bekerüljön a dalkörök műsorába. — Népdal vagy magyar nóta? A kérdés nem új, mégis fel kell tenni: haragudjunk a nótára? — Meglehetősen bonyolult és tényleg nem újkeletű a kérdés. Köztudott, hogy a magyar ember igazán jól szórakozni nótázva tud, melyhez bizonyos atmoszféra is szükséges. Bartóknak és Kodálynak is sok gondja volt az emberek megénekeltetésével, amikor a népdalokat gyűjtötték. Sehogyan sem akartak énekelni, a nők különösen húzódoztak. A falusi emberek azt mtindták: józan ember nem éneke! az énekléshez bor, pálinka kell és valamilyen családi ünnep. Sokáig így élt a köztudatban: a magyar dal az, amit a múlt században teheséges vagy kevésbé tehetséges nótaszerzők alkottak. Ez annyira elterjedt nézet volt — ezt népszerűsítették hoszszú ideig a cigánybandák is —, hogy ezt ismerték m'eg a hozzánk külföldről érkezett muzsikusok is. Hivatalosan népies műdalnak nevezzük ezeket a dalokat, amelyek egészében nem értéktelen termései a múlt századi zenének. Ugyanakkor, éppen a kisebb tehetsegű szerzőktől, egy sereg szentimentális, értéktelen dallam is született. De nem egy generáció nőtt fel ezen a zenén, még az úgynevezett műveltebb réteg is, éppen az alkalomhoz kötöttség miatt, kellemes emlékeket őriz róla. — Tehát ne dobjuk el a magyar nótát? — Kár lenne kirekeszteni, megbélyegezni általában a magyar nótát, s gyanúsan meregetni azokat, akik alkalmanként szívesen éneklik. Az viszont kinek-kinek általános műveltségén, zenei ízlésén múlik, hol vonja meg a határ! — Mit tesz vagy tehet az iskola (sőt, az óvoda), hogy a jelenleginél többen ismerjek és szeressék a népdalokat? — Valóban, már az óvodában el kell kezdeni a munkát, és ennek szép példáival találkozhatunk. Sajnos, azonban elég kevés a jó hangú óvónő, és ez sem-mellékes a daltanításná! Az iskolák . között példamutató szerepet töltenek be a zenetagozatos általános iskolák, ahol mindennap van énekóra, s ez egyáltalán nem fárasztó a gyermekeknek. Statisztikai adatok igazolják, hogy ezekben az iskolákban — amelynek célja nem zenei szakemberek nevelése — az általános tanulmányi eredmények is magasabbak. — S mi vár a többségre, akik nem zenetagozatos iskolába járnak? — Sajnos, a többi általános iskolában egyre inkább háttérbe szorul a művészi, így a zenei nevelés. A testnevelés szükségességére — ha megkésve is — rájöttünk, s úgy tudom, ennek egyik tapasztalatát a katonai sorozások adták. Ha lenne esztétikai „sorozás", amelyen a gyermekek ízlésbeli fejlettségét vizsgálnák, félő, hogy a követelményeknek sokan nem felelnének meg. Az énekzene órák csökkentése, az iskolai énekkarokban való részvétel fakultatívvá tétele nehezíti az egyébként is kevés énektanár munkáját — Milyen kutatasi témája, hobbija van Tarczai Zoltánnak? — Nemrég láthattunk egy nemzetközi bélyegkiállítást, ahol az egyik bélyeg korabeli lovas postást ábrázolt, kezében kürttel. Kevesen tudják talán, hogy hajdanán a lovas postásnak egészen kis szótárra való jelzése volt, amellyel messziről hirt adott arról, mit tartalmaz a táskája, levelet, csomagot stb. Nemrég hallottam, hogy Sopronban él egy idős postás, aki még kürttel járta a vidéket. Hozzá készülök. — Kutatási témám még a vadászkürthöz kapcsolódó jelzések feldolgozása is, hisz más-más kürtjelet használtak nyúlra, fácánra vadászva, kezdéskor, a vadászat lefújásához és így tovább. De még az úgynevezett kurjantások is izgatnak. Valóságalapja van annak a strófának: „Ha egyet-kettőt kurjantottam, mindjárt tudták, hogy én voltam." Különböző hangjelekkel sok faluban jól megértették egymást a gyermekek, felnőttek. Ezeknek a hagyományoknak a megmentésére, tudományos jellegű feldolgozására is gondolnunk kel! PIXX, FIT"T A KOPPÁNY ATTILA: HÁZAK