Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-28 / 176. szám

I Csütörtök, 1977. július 2S. SPORT * Nemzetközi Kézilabda Kupa Toborzó A SZEOL AK SI birközó­Bzakos/táiya várja azoknak a 6—15 éves korú fiúknak jelentkezését, akik kedvet éreznek a sportághoz. Az edzéseket a Madách utcai általános iskola tornatermé­ben tartják minden héten keddtől péntekig, délután 3 és 5 óra között. Jelentkezni Benkő Gyula edzőnél lehet. Tornafelszerelést vinni kell. Labdarúgás A Szeged városi kézilabda szakszövetség augusztus 5— 6—7-én rendezi meg az új­szegedi Kisstadionban hagyo­mányos nemzetközi kézilab­datornáját. A versenybíró­ság mind a nők, mind pedig a férfiak mezőnyében há­rom csoportba osztotta a benevezett csapatokat, ahol körmérkőzéseket játszanak. A csoportgyőztesek az 1—3. helyért, a csoportok második helyezettjei a 4—6. helyért stb. játszanak. A nők mezőnyében 13 csa­pat küzd a helyezésekért íme a csoportbeosztás: A csoport: Bp. Híradótech­nika (kupavédő). Szentesi Kontakta, DVSC, Salgótarjá­ni BTG. B csoport: Csepel, SC, Hrav. METRIPOND, Nyíregyháza, Kecskeméti TE, Bp. Építők. C csoport: Békéscsabai E.-Sp., RK Sen­ta. Szegedi Konzerv, Kiskun­halas. A férfiaknál 11 csapat mé­ri össze tudását. A csoport: Szegedi Volán SC, Tatai Vo­lán, BÁCSÉP Kecskemét, Békéscsabai E.-Sp.. B cso­port: Csepel SC, RK Senta, Tatai Rákóczi, Újkígyós. C csoport: Békéscsabai Víz­mű, RK Horgos, Szentesi Ki­nizsi. A mérkőzések augusztus 5-én, pénteken reggel 8 óra­kor kezdődnek, az ünnepé­lyes eredményhirdetésre augusztus 7-én, vasárnap a kora déli órákban kerül sor. Szegedi kajak-kenusok Snagovban Á megyei I. o. sorsolása T. forduló, »ug. 28.: H. Force­Mn-^Szt. Kinizsi, Makó-Sparta­cus, HÓDIKÖT-Hüsos, Csongrád -Kender, Kk.-dorozsma—Kiste­lek, Sándorfalva—Mindszent, DÉ­I.EP-Apétíalva, Szt. Vizmü-Csa­nádpalota. n. forduló, szept. I.: Szt. Ki­nizsi-Makó, Spartacus—HÓDI­KÖT, Húsos-Csongrád, Kender­Kk.-dorozsma, Klstelek-Sándor­falva, Mlndszent-DÉLÉP. Apát­falva—Szt. Vírmü, Csanádpalota —Porcelán. III. forduló, szept. II.: HÓDI­KÖT—Szt. Kinizsi, Porcelán­Apátfalva, Csongrád-Spartacus, Kk.-dorozsma—Húsos, Sándorfal­va-Kender. DÉL.ÉP—Kistelek, Szt. Vízmű-Mindszent, Makó­Csanádpalota. IV. forduló, szept. 18.: Szt. Kl­nlzsi-Csongrád. Spartaeus-Kk.­dorozsma. Húsos—sándorfalva, Kender—DÉLÉP, Klstelek-Szt. Vízmű, Mindszent-Porcelán, Apátfalva—MakO, Csanádpalota­HODIKÖT. V. forduló, azept. 25.: HÓDI­KÖT—Apátfal va, Porcelán—Kis­telek, Kk.-dorozsma—Szt. Kini­zsi. Sándorfalva—Spartacus, DÉ­LÉP-Húsos. Szt. Vízmű-Kender, Makó.-MIndszent, .Csongrád­Csanádpalota. VI. forduló, okt. 2.: Szt. Kini­zsi—Sándorfalva. Sparlacus—DÉ­LÉP. Húsos—Szt. Vizmü, Kender -Porcelán. Kistelek-Makó, Mind­szent-HÓDIKÖT. Apátfalva­Csongrúd, Csanádpalota-Kk.-do­rozsma. VII. forduló, okt. S.t DÉI.ÉP­•n. Kinizsi. Szt. Vizmű-Spnrla­eiis. Húsos—Porcelán, Kender­Makó, Kistelek—HÖDIKÖT, Csongrád—Mindszent, Kk.-do­roz.smn—Apátfalva, Sándorfalva— Csanádpalota. J VHI. forduló, okt. 18.: HÓDI­KÖT—Kender. Porcelán—Sparta­cus. Szt. Kinizsi—Szt. Vizmü, Makó—Húsos. Kistelek-Csongrád, Mindszent—Kk.-dorozsma, Apát­falva—Sandorlalva, Csanádpalo­ta-DELEP. IX. forduló, okt. 23.: Spartacus -Kistelek, Mindszent-Húsos, Kender—Apátfalva, Csanádpalo­ta-Szt. Kinizsi. Kk.-dorozsma­Makó, Sándorfalva—HÓDIKÖT, DELÉP-Csongrád, Szt. Vízmű­Porcelán. X. forduld, okt. 30.: HÖDIKÖT —DÉLEP, Porcelán—Kk.-dorozs­ma. Szt. Kinizsi-Kistelek, Spar­tacus—Mindszent. Húsos—Apátfal­va, Kender—Csanádpalota, Makó —sándorfalva, Csongrád-Szt. Vizmü. XI. forduló, nov. «.: Kistelek­Kender, Mindszent—Szt. Kinizsi, Apátfalva—Spartacus, Csanádpa­lota—Húsos, Kk.-dorozsma— Csongrád, Sándorfalva—Porcelán, DELEP-Makó, Szt. Vízmü-HÓ­DEKÖT. xn. forduló, nov. 13.: HÓDI­KÖT—Kk.-dorozsma, Porcelán— DELÉP, Húsos—Kistelek, Kender —Mindszent, Szt. Kinizsi—Apát­falva, Spartacus—Csanádpalota, Csongrád—Sándorfalva, Makó— Szt. Vízmű. XIII. forduló, nov. 20.: Makó­HÓDIKÖT, Csongrád—Porcelán. DÉLÉP-Sándorfalva, Szt. Vízmű -Kk.-dorozsma, Húsos—Sparta­cus. Kenden-Szt. Kinizsi, Apát­falva—Mindszent, Csanádpalota— Kistelek. XIV. forduló, nov. 27.: HÓDI­KOT—Csongrád. Porcelán—Makó, Kk.-dorozsma—DÉLÉP, Sándor­falva—Szt. Vizmü. Szt. Kinizsi­Húsos, Spartacus—Kender, Kis­telek—Apátfalva, Mindszent—Csa­nádpalota. XV. forduló, drc. 4.: Porcelán HÖDIKÖT. Kk.-dorozsma—Sán­dorfalva, Húsos—Kender. Kiste­lek—Mindszent. Makó—Csongrád, DELÉP-Szt. Vízmű. Szt. Kinizsi —Spartacus, Apátfalva-Csanád­palota. Az ifjúsági csapatok — párhu­zamosan — a felnótt csapatok találkozója előtt játszanak. A HÖDIKÖT esetében az ifjúsági együttesek az első csapatok mérkőzése után lépnek pályára. Snagovban rendezték meg a korábbi IBV versenyek Druzsba Kupa elnevezésű küzdelmeit, ahol a szocialis­ta országok ifjúsági kajak­kenu versenyzői mérték ösz­sze tudásukat. Az NDK, a szovjet, a román, a lengyel, a csehszlovák, a bolgár ifi kajak-kenusok mellett rajt­hoz álltak a magyarok és Kuba legjobbjai. Magyaror­szágról az IBV csapat in­dult, köztük négy szegedi — Balázs Antal, Lichtenstein József, Gera Ferenc, Berta László. A VB-rendszerben lebonyolított versenyen a Berta—Gera kenupáros 1000 és 500 méteren hatodik, a kajakos Balázs K—I. 1000 méteren 9. a K—IV. 500 mé­teren a Csapó, Balázs, Pong­rácz, Lichtenstein négyes második, 1000 méteren pedig 7. helyezést ért el. A pont­versenyt nagy fölénnyel az NDK nyerte a Szovjetunió előtt. A magyar csapat har­madik lett. A két kenust — Berta László, Gera Ferenc — Hingl László edző, a két kajakost — Lichtenstein Jó­zsef, Balázs Antal — Ko­vács László edző készítette fel az IBV versenyre. NAGY ÁGNES ÉS KANALAS GYÖRGY SIKERE Az elmúlt hét végén Bé- lyet szerezte meg, a har­késcsabán az országos újonc-, madosztályú versenyen pe­serdülő- és ifjúsági tenisz- dig második lett Kanalas bajnokságon szép eredmé- György, fővárosi ellenfele­nyeket értek el a SZEOL . . , .. . AK versenyzői Nagy Ágnes Ket legy°zve' az UK™ kor" az ifjúsági korú leányok osztályúak kőzött végzett az vetélkedőjében az első he- első helyen. FODOR SZILVESZTER ÉS SCHIFF LÁSZLÓ II. OSZTÁLYÚ BAJNOK A közelmúltban Budapes- SZVSE versenyzői is sző­ten a Körcsarnokban ren- nyegre léptek. Eredmények': dezték meg az országos II. 52 kg: 1. Fodor Szilveszter, osztályú kötöttfogású birkó- 2. Kalapács István. 100 kg: zóbajnokságot, amelyen az l. Schiff László. ASZTALITENISZEZÖINK HELYEZÉSEI A RANGLISTÁN Elkészült az 197(5—77. évi szakemberek, különböző szezon pontozásos asztali- kulcsszámok alapján. A lis­tenisz-rangListája, amelynél 1a hízelgő a magyarokra, a világbajnokság, az Európa Magos vezeti a női listát, 12, az európai liga mérkő- Kisházi második. Szabó pe­zések és a legjelentősebb dig tizedik. A férfiaknál nemzetközt bajnokságok Jónyer második, Gergely eredményeit értékelték a ötödik, Klampár hetedik. ADÁSVÉTEL Bútorelsdás, nagy vá­lasztékból válogathat, darabonként la. Teleki utca 6. X M 21-ea Volga eladó. Béketelep, Nagyszombati utca 32/B. Érdeklődni: 15 óra után. a 195* előtti kalandos könyveket vásárolok. — Tóth Lejoe Szóreg. Szerb u. 141. X ID rendszámú Trabant megkímélt állapotben éa ecv 3 éa fél m> fOtófe­lületa Vlnyiaztó rend­szerű kazén eladó. Ken­dergyárl űt 19. x Jó állapotban levó Zas­tava személygépkocsi — CX rendszámú — jutá­nyos áron eladó. (Mű­szaki 1979.) Érdeklőd­ni : sándorfalva. Dózsa György u. 85. Tóth And­rás. Jó állapotban levó IZS oldalkoosls motorkerek­pár eladó. Érdeklődni lehet: szász Antal Csen­gele. Tanya 481. Pianínó eladó. Klskun­doTozsma, Tag (Árpád) u. 18. ZR-es Polski FIAT 125 eladó Zárda u. >. B, ín. 9. (ŰJ szállodánál.) 17 órától. Eladó sürgóeen négy­ütemű, 250 em> N6U Max motorkerékpár igé­nyesnek, olcsón. Űttoró tér 31.. H. 5. Tér felőli bejárat. 229 V-ot hegesztőtrefó alkalmi áron eladó. Kis­kundorozamá. Felszaba­dulás u. 34. UL-ea Trabant eladó. — ..Combi 11 373" Jeligé­re a Sajtóházba Olcsón eladó szép kom­binált szekrény, hát­támlás rekamié, fotel, szék, kisasztal, sezlon, konyhaszekrény, háló­szoba darabonként le, ágynemütartó. Brüsszeli körút 14. Utcái garázs, felsőváros! benzinkútnál. Baktól kertemet új Tra­bantért vagy 3 éves. új műszakival rendelkező Wartburgért ,.Cserélek 11 039" Jeligére a Saj­tóházba. Garanciás Orion 70 te­levízió sürgősen eladó. Megtekinthető: Püspök utca 12/A, in. 10. Es­te; 5—7 óráig. Válasatási malacok el­adók. Sándor u. 11. Kétéves, törzskönyvezett, kan német Juhász kutya eladö. Szeged, Remény utca lí/A Lakodalmakra. tovább­l artasra tyúkok eladók. Veres ács ú. 23. Eladó motoros bór ove­rall, '/,-es nöl kerékpár, táskaírógép, barna paró­ka. bontásból 1000 db cserép. Holló ú. 7/B. Hazaérkeztek vívóink Sokan várták szerda dél­után a Ferihegyi repülőtéren a Buenos Aires-i vívó-világ­bajnokságról csaknem három hét után hazaérkező magyar küldöttséget A magyar küldöttség ha­zaérkezése után Gábor Ta­más szövetségi kapitány rö­vid összefoglalójában ezt mondta: — Szereplésünk jobb voft. mint a montreali olimpián, amit egy arany-, két bronz­érmünk és további hat pon­tot érő helyezésünk is bi­zonyít. Az egyéni számokban sokkal többre nem is szá­míthattunk volna, a csapat­versenyekben viszont nagy lehetőségeket szalasztottunk eL A szakvezető véleménye, hogy a VB-szereplés alapos elemzésre szorul, hiszen ál­lomás volt a moszkvai olim­piához vezető úton. A várakozók legnagyobb ovációval természetesen Ge­revich Pál világbajnokot fo­gadták. A BVSC 29 éves aranyérmese kijelentette: — Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült régi álmom, megvalósítása. világbajnok lettem. Ügy érzem, a döntő­ben nagyon jól ment a ví­vás, de a holtverseny olyan izgalmasan alakult, hogy azt soha nem lehet elfelejteni. KERESK EDEI .MI V AI,LA LAT pályázatot hirdet KÖNYVELÉSI OSZTÁLYVEZETŐI, valamint ADÓELSZÁMOLÁS! OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és 2 év gyakorlat, vagy mérlegképes könyvelői oklevél és 5 év gyakorlat. Fizetés: 16/76. MüM sz. rendeletben foglaltak szerint. Kereskedelmi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Pályázatot „Sürgős 189 656" jeligére a Hirdetőbe kérjük leadni. Az ATI szegedi iskolája folyamatosan indít motorkerékpár- és személygépkocsi-vezetői tanfolyamokat. Jelentkezni: Autóközlekedési Tanintézet. Szeged, Berlini krt. 16. szám alatt, munkanapokon 8—12 óráig. Haivftnwattos Vermona, tízwattos EAQ erősítő, M—20 magnetofon, SA­CI—II gyermekgarnitúra, kílencvoltoa adapter el­adó. Tarján 321/A. IX. 33. öt órától. UO Zsiguli eladó. Pusz­taszer 2(53. Trombitás. Négyszemélyes alumíni­um motorcsónaktest el­adó. Tápé, Fiúmé út 22. ALBERLET Udvari bejáratú szoba, konyha, bútorozva, al­bérletbe kiadó. Szeged, Petőfitelep. Benczúr u. 6. (volt VI. utca). Bútorozott szoba, fürdő­szoba-használattal ki­adó. Holló u. 7/B. Fiatal házaspár albérle­tet keres. ..Kerthaszná­lattal 189 607" Jeligére a Hirdetőbe. Fiatal hazaspar garzont vagy egyszobás lakást bérelne szeptember 15­től. „összkomfort — 189 649" jeligére a Hir­detőbe. LA K A S Kétszobás, összkomfor­tos tarsasházrész, ga­rázzsal eladó. Kp. + OTP. Szeged, Háló u. 11 A. I. 3. * Szegedi lakásmegoldást keresek, esetleg Szent­endrén nyaralót adhatok cserébe. Tel.: 207-432, vagy ,,OTP-átvállalással 149 765" jeligére a sze­gedi Hirdetőbe Tarjáni, házfelügyelői. 2 szobás lakásomat elcse­rélném másfél szobásra. „Tanácsi 189 632" Jel­igére a Hirdetőbe. Elcserélnem tarjáni. két­szobás, erkélyes, össz­komfortos, szövetkezeti lakásomat garzonra vagy egyszobás, összkomfortos tanácsira. „OTP-átvál­lalással 189 645" jeligé­re a Hirdetőbe. INGATLAN Kétszobás, komfortos, kertes, családi hág el­adó. Újszeged, Rózsa F. sgt. 116. 71-es autóbusz. Csák du. x Eladó Baktóban 260 n-ől telek, lakható kis tégla épülettel, építőanyaggal és kúttal. Érdeklődni: Szeged, Retek u. 7., IX. em. 33. Pacsirta utcában fél ház egyszobás lakáscserével, eladó. „Közműves — 189 648" jeligére a Hir­detőbe. Belvárosi, 2 szoba, ' hall, fürdőszobás, gázfűtéses ház eladó. „Lakáscseré­vel ls 189 643" jeligére a Hirdetőbe. Kamaratöltésnél, Sző­reg, Törökkanlzsal u. 76. számú ház eladó. Állat­tartásra kiválóan alkal­mas. Érdeklődni: egész nap. Kétszobás ház, beépít­hető telekkel eladó. Pe­tőfitelep, Benczúr u. 44. Buszállomáshoz 6 perc. HÁZASSÁG Harminchárom éves, 167 cm magas, érettségizett, előadói munkakörben dolgozó leány keresi In­telligens, gyermekszerető férfi ismeretségét, há­zasság céljából. Leveleket „Napsugár 11 573" jel­igére a szegedi Sajtó­házba kérem. x 40 éves nő megismerked­ne házasság céljából korban hozzá illő, értel­miségi férfival. „Lakás van 189 650" Jeligére a Hirdetőbe. x 69 éves nyugdíjas va­gyok. Szépen berende­zett lakásom, amely 2 szobás, szép nyugdíjam van, némi készpénzzel rendelkezem, és mellette dolgozom. Házasság cél­jából megismerkednék hasonló korú nővel. — „Kalandorok mellőzze­nek 1 1 625" jeligére a Sajtóházba. Diplomás férfi megis­merkedne 26—32 éves, értelmiségi nővel, há­zasság céljából. „Gyer­mekszerető 189 610" jel­igére a Hirdetőbe. 70 éves, intelligens, jó­zan életű, Jól öltözött, nem dohányzó, egészsé­ges, nyugdíjas férjet ke­res hasonló adottságok­kal. „Hazavárlak — 189 612" jeligére a Hir­detőbe. 30 éves, 178 cm magas, zenét, sportot, természe­tet kedvelő, kissé zárkó­zott természetű, becsüle­tes fiatalember társaság hiányában keresi nem dohányzó, szolid, házias leány ismeretségét há~ zassag céljából, aki harmonikus családi élet­re vágyik, és g/j életéből hiányzik u kölcsönös megbecsülés és a szere­tet. Minden fényképes levélre válaszolok. „Ka­rácsonyi esküvő 189 603" jeligére a Hirdetőbe. 29 éves, 170 cm magas, komoly gondolkodású, józan életű fiatalember, házias, egyszerű, víg ke­délyű nő fényképes le­velét várja ház&ssag céljából. Lakás szüksé­ges, kaland nem érdekel. „Romantikus 11522" jeligére a Sajtóházba. Hatvanhárom éves, 180Ö Ft nyugdíjjal özvegyas­szony házassá, céljából keres! azt a szarény Igényű, hazlas társat, aki meg tudná becsülni egy szerény Igényű, tiszte mzzzonyt. egy éle­ten át lz. Hiányzik a szeretet és e megbecsü­lés. Lakás van. Falura ls megyek „Hűség, sze­retet 11 832" Jeligére a Sajtóházba. Harminchárom éves, 189 cm mages, ezlnos, kar­csú, nem dohányzó, gyermekét egyedül nevelő pedagógus megismerked­ne Jó megjelenésű. Intel­ligens, korben hozzá 1116 férfival, házasság céliá­ból. „Fényképes levelet 11 828" Jeligére a Saj­tóházba. 62 éves, özvegy, nyug­díjaz. szerény asszony vagyok, házasság céljá­ból keresem hozzám 1116 özvegyember Ismeretsé­gét, nem dohányzót és nem Italozót. Lehet 88 éves ls. legalább 2000 — Ft nyugdija legyen. La­kásom van. Várom a le­velét. „Nem ló egyedül 11 600" jeligére á Sajtó­házba. EGYÉB Függönytisztítás, ruha vegytisztítás, Dugászné vegytisztítónál. Tápéi ut­ca 7. Régi helyen. X Kisiparos, jótállássa!, villanyszerelési munkát vállal. ÚJ munkák, fel­újítás, javítás. Telefon: 19-917. X Kívánságára áttervezem, kivitelezem, berendezem Szeged környéki tanyá­ját, hétvégi házát mo­demül vagy tájjellegnek megfelelően, Igényes, öt­letes, olcsó kivitelben. „Zsalugáter 189 639" jeligére a Hirdetőbe. x Garázs, nagyméretű mikrobusznak ls, kiadó. Alföldi u. 8. x Parkettázást, parketta­csiszolást, -lakkozást azonnal vállalok. PetÓfl­telep, Fadrusz u. 39. X Rekamié, ágybetét, sez­lon, fotelágy készítését, átdolgozását vállalom. Dudás kárpitos, Vajda u. 1 /B. X Minden másnap reggel­től estig bármilyen se­gédmunkát vállalok. — „Becsületes 189 641" Jel­igére a Hirdetőbe. Garázs kiadó. Szatyma­zl u. 29. Július 22-én elveszett barna szlnü autóstás­kám. Benne személyes holmijaimmal. Kérem a becsületes megtalálót. Jutalom ellenében szíves­kedjen kaszás u. 5/B alá leadni. Garázst bérelnék a Bel­városban. Ajánlatot 17-385 telefonszámra ké­rem, 17—19 óráig. Munkaalkalmak 309. számú gépjárművezető és karbantartó szakmunkás­képző tanfolyamot indítunk A tanfolyam ideje 34 hét. Tandíj összege: 3400,— Ft A tanfolyam elvégzéséhez hivatásos vezetői jogosítvány es munkaadói javaslat szükséges. Je'cntkeznl lehet az Autóközlekedési Tanintézel. Szeged. Berlini krt. 10. szám alatti ügyfélfogadóban, munkanapon h—13 óráig. 50 négyzetméteres helyiség kibetonozására és burkolására közület kisiparost keres „Sürgős 5435/13" jeligére a Sajtóházba. Ai Ady Kollágium Újszeged, Beikert u. 1. állandó munkára . felvesz egy adminisztrációs munkakörben dolgozót és egy takarítónőt. Jelentkezni: a gaz­dasági irodában 9-15 óráig. x A Gáz- es Olajszállító Vállalat Algyői Hírközlési Üzeme felvé­telre keres 1 távközléstechnikái műszerészt, valamint 1 átvitel­technikai műszerészt. Jelentkez­ni személyesen: Algyő, Gáz- és Olajszállító Vállalat, iroda, vagy telefonon: 10-655/390 mellék. x Az MTESZ Technika Háza 2 takarítónőt felvesz hetenkénti váltó műszakba. Kígyó u. 4. x A Hídépítő Vállalat Déli Terü­leti Főmérnöksége felvételre ke­res D kategóriás gépkocsiveze­tőket. Fizetés: kollektív szerző­dés szerint. Jelentkezni: min­dennap 8-16 óráig, Szeged, Vid­ra u. 3. szám alatt. x Két műszakos palackféjtö (izembe női munkavállalókat, raktári és szállítási munkára fér­fi segédmunkásokat felveszünk. Kőbányai Sörgyár kirendeltség Szegeti, Hétvezér u. 26,B. A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat szegedi üze­me felvételre keres: egy szer­vizmunkást, a gázüzembe beta­nított munkásokat. Jelentkezni lehet Nagyalfő. " Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat s/egvxil üzeme, Algyő, központi iparte­lep, munkaügyi csoport. A Postai Gépjármű Szállítási Üzem felvesz autószerelő szak­munkásokat. Jelentkezni lehetf Szeged, Párizsi krt. 19. Az Erdőrendezőség térképraj­zoláshoz műszaki rajzolót keres azonnali belépéssel. Érdeklődni: Föltámadás u. 29. szám alatt, 7-15 óráig. x Felvételt hirdetünk villanysze­relő, vasesztergályos, marós, la­katos, kőműves szakmunkákra, valamint varrógép-műszerész munkakörökre. Jelentkezni le­het: KSZV Szegedi Jutaárugyá­ra, munkaügyi osztályán. Sze­ged, Dorozsmai üt 18. X A Szegedi Ruhagyár felvesz raktári segédmunkást, varrodai munkára betanított dolgozót, asztalost, takarítónői, hőkezelői, bérelszámolót és szabászali munkára betanított dolgozói. Je­lentkezni: a munkaügyi osztá­lyon, Szeged, Kossuth Lajos sgt. 72. sz. x \

Next

/
Oldalképek
Tartalom