Délmagyarország, 1977. július (67. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-27 / 175. szám

Szerda; 1977. július 27. 5 A nemzetközi térképészeti élet egyik központja Budapest Dr. Radó Sándor nyilatkozata — A szocialista országok sorban a többi szocialista együttes munkájával, nagy ország térképészeti vállalatai koordinálással elkészült az a is bekapcsolódtak a munká­világtérkép, amelynek meg- ba. Egységes szempontok jelenésére évtizedek óta vár- alapján, egységes jelkulccsal nak a különböző tudomány- és közös tartalommal állítot­ágak és a gyakorlat szakem- ták össze a világtérkép lap­berei — tájékoztatta az MTI jait. A térképmű meg jelené­munkatársát dr. Radó Sán- se nagy érdeklődést keltett; dor professzor, az Országos a Nemzetközi Térképészeti Földügyi és Térképészeti Társulat vezetőinek vélemé­Hivatal főosztályvezetője, a nye szerint a mű „mérföldkő világszerte ismert magyar a térképészet történetében", s tudós, aki a térkép ösz- igen elismerően méltatják szeállítását személyesen kez- jelentőségét az ismertebb deményezte. — A külföldi külföldi térképészeti éa szak­térképészek legtöbbje szkep- mai folyóiratok. tikusan fogadta az alig több A professzor elmondotta, mint tíz évvel ezelőtti beje- hogy 16 éve minden évben lentést, hogy tudniillik 1975 megrendezik Budapesten az —77-re készen lesz a 2341a- úgynevezett tematikus térké­pes világtérkép: egy ilyen pészeti kiállítást, amelyet összeállítás kiadása ugyanis minden évben egy-egy téma­csaknem száz éve várat ma- körben hívnak össze. Idén a gára, s a századforduló óta geomorfológiai térképek nem­egész sor kezdeményezés bu- zetközi bemutatója szerepel a kott meg. programban, erre a kiállí­— A világtérkép elsőmin- tásra is a világ minden ré­talapját 1964-ben mutattuk be széből várnak anyagokat. a londoni földrajzi világ- A magyar térképgyártás kongresszusán — mondotta a külföldön szintén rangot ví­professzor —, majd ezt kö- vott ki, rendszeresen nagy vetően a szocialista országok- mennyiségű térképanyagot ban nagy erővel láttak hoz- rendelnek külföldről. A Kar­zá a teljes térképmű elké- tográfiai Vállalat a nyugati szítéséhez. A Szovjetunió megrendelések teljesítését szakemberei 107 lap, a ma- alig győzi, évente több száz­gyar térképészek 50 lap ki- ezer dollár értékben gyárta­dolgozását vállalták, és így nak térképet exportra. Perek az örökségért Öröklési rr SZEGEDI ÜNNEPI HETEK A VI. Művelődéseimé­lett Nyárt Egyetem elő­adásai, délelőtt 9 órától a Biológiai Kutatóköz­pontban. A XVm. Szegedi Nyá­ri Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában, au­gusztus 21-ig. Kátai Mihály festőmű­vész kiállítása a Közmű­velődési Palota kupolá­jában, augusztus 28-ig. A természettudomá­nyok Szegeden. Kiállítás a Somogyi-könyvtárban, augusztus 4-ig. Csanádi György ipar­művész kiállítása a Gu­iácsy Lajos-teremben, augusztus 4-lg. Eifert János fotókiál­lítása a Bartók Béla mű­velődési központban, jú­lius 28-ig. „Szeged világa". A IV. Országos Kisgraflkai pá­lyázati kiállítás a Bar­tók Béla művelődési köz­pontban, július 28-ig. Eékassy Csaba rézmet­szetei a November 7. mű­velődési központban, jú­lius 29-ig. A Móra Ferenc Múze­nm állandó kiállításai. Nyári tárlat Megöregedhet, megifjod- izzás és a mondandó ereje, dületes festőiséget mély h«­hat-e egyáltalán egy kiállí- intenzitása akkor is elárulja mánummal ötvöző festmé­tás a rendszeresség, a folya- magát, ha a kifejező eszkö- nyei, Bujdosó Ernő intellek­matosság léghuzatában?! Le- zök között sok még a hatás, tuális tartalmakat oldott fes­het-e csecsemő-, kamasz-, a motívumok ismerősek, a tőiséggel párosító alkotásai felnőtt- vagy öregkora egy stílus kiforratlan. Csakhogy emelkednek ki. A szobor­tárlatnak pusztán az évek a kiállító fiatalok egyik ré- anyag szegényes. Nemcsak múlásával?! A Szegedi Nyári szének munkáira éppen a számszerűségében, de színvo­Tárlat tizennyolc éve önma- felületesség, a zavarosság, az nalában is gyenge. Pedig gában elegendő rang, bizo- utánérzés a jellemző. Külö- Kelemen Kristóf realista nyosság és hitel-e feladaté- nősen a festőkre az odave- portréjától Újházi Péter Kék nak. küldetésének teliesíté- tett, öncélú gesztus, a meg- szoba című igénytelen ötlet­sére?! Hihetünk-e annak, alapozatlan, ötletszerű for­hogy képzőművészeti életünk majáték. A másik részük — jelenének keresztmetszetét elsősorban a grafikusok — kapjuk évenként?! Egyálta- szinte új csoportként, kiraj­lán, mérhető-e évenként kor- zó együttesként jelentkeznek játékáig szélesre feszítik a műfaji kereteket. Meglepe­tést, igazi művészi izgalmat alig-alig tartogat az anyag vagy kommersztémák társ művészetünk a hitelesí- nagy mesterségbeli felké- szokványos feldolgozásaival tett serpenyőkön?! szültséggel, korszerű monda­A mostani nyári tárlat nivalóval, filozofikus gon­csalódás. Ennek sok oka, dolatokkal. több összetevője lehet. Egy Ha már a műfajoknál azonban bizonyos, okokat so- tartunk, az előbbiekből az rolhatunk, mentség viszont is kiderült, hogy ismét a találkozunk, vagy újszerű el­képzelések éretlen megjele­nítéseivel. Szólni kell a szegediek szerepléséről is, hiszen éppen luuiaiuiin, iiicu^cc V13Z.U1U 4a iviuci un, uuuv toficei- u ., _ , , , , nincs - a műveknek ma- grafikáé a prímszerep. Évek í ™gaSZz°dtll makacsul a gukért kell helytállniuk. A óta ez a helyzet. A grafika SÍ^T ev«"kenti ™egr,e"; kiállítás eredendő célia. lee bár a közönsée szélesebb ae2e??.nez aKKOr' amttcor fel-« kiállítás eredendő célja, leg- — bár a közönség szélesebb főbb értelme és hivatása, tömegeiben máig nem kel­hogy a Szegedi Ünnepi He- lően becsült — jóval maga­tek művészeti kavalkádja- sabb művészi színvonalon merült az ötlet — haszno­sabb és hatásosabb volna biennálét szervezni a szege­ban országos kitekintést jelentkezik a szegedi sereg- di „Sef5SfemlébŐJ; J*0* s0~ u voi/sia, ..amiALrún kan távol maradtak nyújtson hazai és külföldi szemléken, mint a többi mű­érdeklődőknek, felmérési le- faj. Ha nem is vonul fel a hetőséget a szakmának, jó teljes magyar élgárda, a ki­a sze­repléstől. s akik részt vesz­nek, azok is saját színvona­• iciunc^ci a o/.aiviimucm, ju I-CIJCB magjai ciuuiud, <t AI- ... . , , ,, értelembe vett látványossá- állítók és a művek érzékeny got, jó értelembe vett peda- szeizmográfjai kortárs gra­góglai missziót. Nem könnyű fikánk legújabb — szép re­íeladat 140 művész több ményekre jogosító — törek­mint 230 sítenl, erővonalaikat' meg- névsor: Szabados Árpád, egyedül Pataki Ferenc méltó önmagához, aki elsősorban Ady triptichonjával bizonyít­valamiféle — méi új fes­tői ség megteremtésén mun­kálkodik, mely szerves szin­múvész inkább zavaros, a leginkább tté.z'st teremt gondolati tar­Ui/AUiA. nuritui.n „a.,- talom ps sokféle eszközzel kifejezésmód között. A kiállításról szóló sorok Egy idős férfi és egy fiatal vényességi óvásra, a Legfel­házaspár három évvel ez- sőbb Bíróság mindkét alsó­előtt öröklési szerződést kö- fokú bíróság ítéletét hata­tott. Ebben az öregember lyon kívül helyezte és a já­úgy végrendelkezett, hogy rásbíróságot új eljárásra kő­házát és ingóságalt a flata- telezte. lak öröklik, ők viszont köte- Az indoklás szerint az lezték magukat, hogy laká- öröklési szerződésekre is al­sában élete végéig eltartják, kalmaznl kell a törvénynek gondozzák, betegség esetén azt a rendelkezését, hogy ha ápolják az öreget. A szerző- valamelyik fél magatartása dést az államigazgatási vagy körülményei folytán a hatóság jóváhagyta. Néhány kötelezett háztartásában va­hónappal később a házaspár ló ellátás lehetetlenné válik, beköltözött a házba. Egy mindegyikük kérheti a bíró­év múlva azonban a viszony ságtói a szerződésnek élet­már annyira megromlott kö- járadéki szerződésre való zöttük, hogy az idős ember átváltoztatását, ha pedig ez nem fogadott el semmiféle nem valósítható meg, a szer­szolgáltatást, sőt, el is köl- ződés megszüntetését tözött, s azóta ismerősöknél, Olyan esetekben pedig, rokonoknál lakik. amikor a tartásra jogosult Ilyen előzmények után az idős kora és hanyatló egész­Idős ember az öröklési szer- ségi állapota miatt gondozás­ződés megszüntetéséért a já- ra és ápolásra is szorul, a rásbíróságon pert indított. A bíróságoknak különös gond­bíróság ítéletében az őrök- dal kell vizsgálniuk, hogy lésl szerződést úgy módosí- életjáradék fizetésével a totta, hogy a házaspár ter- szerződés betölthetl-e ere­mészetbeni tartás és gond- deti célját és rendeltetését, viselés helyett, havi 800 fo- Az új eljárás során ezért rint életjáradékot vköteles fi- részletes tényállást kellmeg­zetni. Fellebbezésre ezt az állapítani, hogy az idős em­ítéletet a megyei bíróság ber életkorára, egészségi ál­jogerőre emelte. Egy év lapotára, személyes körül­múlva az idős ember a já- menyeire tekintettel, a mó­rásbíróságtól ismét az élet- dosítás után a szerződés járadéki szerződés megszün- fenntartható-e, avagy meg­tetését kérte. Arra hlvatko- szüntetése indokolt. Ennek zott, hogy 78 éves, önma- érdekében szükség esetén or­gát ellátni nem tudja, gond- vosszakértőt kell meghall­viselöre van szüksége, aki gatni. Figyelembe kell ven­természetbeni ellátást is ni, hogy a szerződés megkö­nyújt részére. A járásbíró- tésekor már idős, beteg em­ság a keresetet azzal az in- ber volt az örökhagyó, a há­doklással utasította el, hogy zaspárnak tehát számolnia a szembenálló felek között a kellett azzal, hogy nemcsak viszony az első per óta to- élelmezni, hanem szükség vább nem romlott. A városi esetén gondoznia és ápolnia tanács szociálpolitikai osztó- is kell őt A jogvita rende­lya térítés nélküli ebédje- zésénél azt is szem előtt kell gyet ad a felperesnek, reg- tartani, hogy a szerződés geliről, vacsoráról pedig ma- esetleges megszüntetése — a ga gondoskodik. Tehát szük- házaspár lakáskörülményei­ségletei a havi 800 forinttal vei kapcsolatos problémák fedezettek. miatt — ne hozza hátrányo­A megyei bíróság ezt az sabb helyzetbe az idős em­ítéletet is helyben hagyta. bert a jelenleginél. A jogerős döntés ellen, tör- K. S. Idő kell a madárnak, míg berepüli a távolságot. Beté­vedt az Aida díszletvárosá­ba egy galamb; negyvenkét méteres úton követi a tekin­tet, amely aztán a lépcső­soron szinte önkéntelenül in­dul meg fölfelé. Magasra. Fölül — száz méternyire — a kettős dómtorony. Radames a páholysorból a távolságokat méregeti; kós­tolgatja az arányokat. A ze­nekari árokban egyelőre egyetlen zongora; a bevonu­lási jelenetet próbáló sta­tisztéria még civilruhában. Radames mozdulatlan arc­cal figyeli a sürgés-forgóst. Pár perc még. és a rendező őt is színpadra hívja. Estre Madurából való. Madridban, majd Valenciá­ban tanult énekelni. Tudá­sát Itáliában tökéletesítette aztán. Első nagy sikerét afféle ország nélküli király Nizzában aratta, Bellin! ope- ként ott áll már a pulpitus, rájában, a Normában Mont- nál. Az egyszemélyes zongo. serrat Caballé partnereként, rát vezényli, beint az éneke, öt; évvel ezelőtt történt ez, seknek. akkor kapta szárnyéra a hír. Radames énekelni kezd. Énekelt mér Párizsban, Lon- * alkotását szembe- véseinek. Íme a nem teljes érvényén reagál - az intellektuális hatasokra, rajzolni, üzeneteiket fogni és Banga Ferenc, Nagy Gábor, kísérletcző kedve lankadat" feldolgozni, rejtjeleiket meg- Püspöky István. Wahorn And- an' s , .. fejteni. rás, Babos László, Kovács Jjg» Az idei tárlat nagy ígérete Peter, Almásty Aladár... volt az az előzetes hír, hogy A festészeti anyag a leg­soha ennyi fiatal nem szerepelt még a kiállttá- parttalan. Sok olcsó gesz­sok során, mint most. Per- tus és faktúrajáték között ™egf.r sze a fiatalság önmagában mindössze néhány igazán se nem erény, se nem bűn, emlékezetes mű sorakozik a még akkor sem, ha másként, falakon. Elsősorban Kárpáti nem érhetnek véget a leg­ösztönzőbb szemüveggel néz- Tamás gyöngyház fényű-szi- kiemelkedőbb művészek és zük ls alkotásaikat. A tehet- nű, romantikus hangulatú alkotásaik értékelése nél­ség, a felkészültség, a belső képei, Leitner Sándor, a len- kül. Nem véletlenül kapta az egyik alkotói díjat Nagy Gábor grafikusművész, aki néhány éve diplomázott. Négy tusrajza — Tiszagáti történetek — példázza, ho­gyan lehet magas művészi szinten ötvözni élményt és véleményt, intellektuális töl­tést és realista fogalmazás­módot, virtuóz rajztudást és tartalmas mondanivalót-. (Festménye is az anyag egyik erőssége.) A festmény­anyag két kimagasló egyéni­sége Lóránt János és Ve­csési Sándor. Lóránt kimere­vített filmkockaszerű képein drámákat sűrít, életeket jel­lemez, sorsokat világít meg és tesz továbbgondolhatóvá. Eszközei puritánok, mégis nagyon festőiek. Két figura vagy egy vetett ágy elegen­dő motívum, a szürke ár­nyalatai elegendő színek ah­hoz, hogy drámákat, expresz­sziv, indulatokat sűrítő üze­neteket fogalmazzon. Vecsé­si Sándor Kertünk című festménye ember és termé­szet harmóniáját jeleníti meg. Humánus, nagy mes­terségbeli felkészültséggel megoldott kép, s kell-e iz­galmasabb, szebb és értel­mesebb felületjáték, mint amit Vecsési produkál?! A Az Aida vendégművészei Radames és Amonasro Francesco Ortiz ydmm Nikoia Szmocsevszki nevet nagyot -. bár annak szoboranyag ket legszebb es idején, ötvenkettőben, ott egtnrtalmasabb müvet a voltam Helsinkiben az olim- *>atal Tóth Juluinna keszi­pián, és láttam az arany- Jftten Szántás <nmö kdn> =tukat a döntő merkő- Aratfc című ^ zesen' , , , . márványból készült) téma­— Az énekesnek, ha eny- választásával, újszerű bátor donban, Nyugat-Berlinben, Amonasró tovább ül a pá- nyit szerepel, rendkívüli erő- fogalmazásmódjával biztos New Yorkban, Frankfurtban holysorban. Van még ideje állapotra van szüksége... plasztikai érzékeivel, jó rit­és Genfben színre lépni. Az Operaház- _ Nem tudonii ki hogyan musával emelkedik áz anyag — Es szabadtéren? — kér- "ak jégl vendége, Szegeden csinálja jógázom tizenöt fölé. Mellette említést érde­éve. mel Fritz Mihály reneszánsz Szmocsevszki hét éve tag- hangulatú, szép portréja ja a Szófiai Operának, azt A j8 Szegedi Nyári Tárlat megelőzően a Szófial Szatíra hiányai elgondolkodásra Színházban énekelt musical- késztetnek. Bizonyára nem­szerepeket. A leghosszabb csak engem. Az életkorbeli időt Plovdivban töltötte még fiatalodás — tanú rá a tár­pályája elején, tizenhárom iat festményanyaga — ön­dezem. most jár először. — Legutóbb másfél évvel — Első élménye? ezelőtt léptem fel tető nél- — A paprika. küli teátrumban az Egyesült Csodálkozásomat látva. Államokban. harsogó nevetéssel kezdi ma­— A mi színpadunkról mi gyázni: a legelső benyomása? — A világon ez az egyet­— Ültében tesz egy fél- len hely, legalábbis azok kö­fordulatot. Hétramutat a zül, amelyekben megfordul nézőtér felé. tam, ahol piros paprikával évig volt az ottani opera- magában meg nem felfns­— A méretek hökkentett szervírozták a hemendek- társulat sülés. az Üjonti hév még ték meg —- szól közbe ma- szet. (Nikoia Szmocsevszki — Eddig mindig egyedül nem szellemi izgalom. An­gyarázólag Francesco Ortlz Japántól Amerikáig bejárta Jártam Magyarországon. Most nak a néhányjelentős mes­tolmáesS. . a világot!) is elma- ötvenedik évéhez közele­Aztán a művész gyarázza: — Nem ismerem még az eltagadhatna belőle. Napbar. itteni akusztikai viszonyó- nított. karcsú, izmos. kat... — Tudja, hogy alkata és — Slgnor, Ortiz, prego... arcvonásai kísértetiesen em­— Mikó András kérése vet lékeztetnek Grosics Gyulára, véget a rövid beszélgetés- a hajdani labdarúgó-kapusé­nek. ra? A karnagy, Pál Tamás, — Nem, nem tudtam — velem jött a feleségem is. ternek a távolmaradása, akik aki kalauzom itt, hiszen eddig a tárlat törzstagjai dik, de tizenötöt nyugodtan gyermekkorában évekig Bu- voltak. azt eredményezte, dapesten élt, jól beszéli a hogy súlyából, jelentőségéből nyelvet. és hiteléből veszített a kiál­— Az itt szereplökkel ene- .... „ , , , kelt-e már együtt? lltas' Erre az sem lehet meg" - Ma reggel találkoztunk vigasz, hogy a gra­először. A bemutatóra együtt flkai anyag igazi művészi él­lesz az előadás. mény. Petri Ferenc Tandi Lajos i

Next

/
Oldalképek
Tartalom