Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-10 / 135. szám

8 Fenteit, T977. június 10. HSBjflraEGj Szegedi úttörők a Duna-kanyarban Bscgedi pajtások a börzsönyi úttörővasút utasai Száraz idő A várható időjárás pén­tek estig: kevés felhő, me­leg és túlnyomóan száraz idő, a délutáni órákban né­hány helyen zivatar, általá­ban gyenge, változó irányú szél. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. ZENEI TÁBOR A Jeunesses Musicales — az ifjú zenebarátok — ma­gyarországi szervezete egy­éves technikai jellegű szü­net után újra megrendezi a nemzetközi ifjúsági zenei tábort Pécsett. A mecsek­aljai város immár a kilen­cedik alkalommal látja ven­dégül a fiatal hazai és kül­földi muzsikusokat. A VANDORÉNEK című folytatásos regényünk mai számunkból anyagtor­lódás miatt kimaradt. A fárasztó gyalogtúra után jólesik a pihenés FALUMÚZEUM A Zselicség egyik leg­szebb részén, a Somogy me­gyei Szenna községben a re­formátus templom melletti téren épül a szennai falu­múzeum. Itt hat portát ál­lítanak fel 1980-ig: somogyi tájjellegű Dráva menti, víz­vári, kisbajomi és egy bel­só-somogyi parasztudvart berendezéssel. Az építkezés jól halad: egy szegénypa­raszti, füstös konyhás, zsúp­fedeles tornácos teljes lakó­épület már készen áll. A templom melletti műemlék­jellegű paplak helyreállítási munkai is folynak, amelyet néprajzi berendezésekkel lát­nak eL ELSZÓRAKOZTA A RÁBÍZOTT PÉNZT Orbán Béla 27 éves. Buda­keszi, Vörös Hadsereg utca 169. szóm alatti lakost az idén márciusban a szegedi járásbíróság visszaesőként el­követett sikkasztásban mond­ta ki bűnösnek. Orbán Béla, a Budapesti Vízgépészeti Vál­lalat múvezetőjeként egy íz­ben azt a megbízatást kapta, hogy a vállalat algyői telep­helyén fizessen ki a dolgozók részére 1080 forintot. A pénzt felvette, el is utazott. Az összeget azonban elszórakoz­ta, s ezután már nem jelent meg munkahelyén. A szegedi járásbíróság jogerősen tizhó­napi szigorított börtönbünte­tésre ítélte, s egy évre eltil­totta a közügyek gyakorlásá­tól. A TERHES NŐK VÉDELME Az Egészségügyi Minisz­térium szakmai irányelveket adott ki a terhes nők kere­sőképességének elbírálásá­ról. Az Egészségügyi Köz­löny 13. számában megje­lent elvek — figyelembe vé­ve az egészségügyi törvény előírásait és a tudományok legújabb megállapításait — segítséget és nagyobb lehe­tőséget adnak az orvosoknak a színvonalasabb és a be­teg állapotát az eddiginél is jobban figyelembe vevő gyó­gyító munkához. Legfőbb céljuk a terhes nő védelme, maga és megszületendő gyermeke érdekében. Tudatosság Laci a főnökéről be­szél: — Ö, el sem. tudja képzelni, milyen alapo­san tanulmányozza a tényeket, mielőtt dönte­ne. Üjra meg újra fon­tolóra vesz minden ér­vet és ellenérvet — és csak azután dob fel egy pénzdarabot, hogy el­döntse, mit kell tennie! VADASZPARADICSOM A Szovjetunió távol-keleti része valóságos paradicsom a vadászok számára. A te­rületnek körülbelül két­harmad részét erdők borít­ják, amelyek tele vannak mindenféle állattal. A va­dászati szezonban nem nehéz szemtől szembe kerülni egy vaddisznóval, vagy egy med­vével. Ugyancsak sok va­dász járja bőrrel bevont hóléceín a Szovjetunió tá­voli északi területét, a hó­val borított tajgát. Gyászközlemények Szomorúan tudatjuk, hogy ÖZV. KELLNER RÁLMANNÍ 87 éves koriban elhunyt. Temeté­se Június lí-én, vasárnap délben 12 órakor lesz. 'Gyászoló csa­ládja. . Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett édcsapank temetésén megjelen­tek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkon enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló Szekeres család — Röszke. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a szeretett férj, édesapa, nagyapa, NAGY DEZSŐ életének 74. évében rövid, súlyos szenve­dés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyá­szoló csalad — Pusztaszeri u. 4/A. 19 569 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagy­apa, 11AJAb ENDRE hamvasztás utáni búcsúztatása június 14-én 11 órakor lesz a Belvárosi teme­tő ravatalozójából. A gyászoló család — Tabán u. 40. 19 587 Tudatjuk, hogy I.ENARD FE­RENCNÉ hamvasztás utáni bú­csúztatása junius 13-án 12 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló család. 19 584 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik szere­tett halottunk, DÉR JÓZSEF te­metésén megjelentek, részvétük­kel fájdalmunkat enyhítették. — A gyászoló család. 19 559 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, ÖZV. BITO ISTVANNÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Hétvezér u. 17. 13 555 MAGVAR ÖTVÖSMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS JAPÁNBAN Először rendez Japánban magyar ötvösművészeti ki­állítást a kulturális kap­csolatok intézete. Június 16. és 27. között Tokióban, jú­lius 14—26. között Kumamo­tóban mutatkozik be a ma­gyar ötvösművészet. IPARI KUKTA Ipari kukta gyártásának licencét vásárolta meg NSZK-beli és holland cé­gektől a villamos berende­zések és készülékek pápai Elektherrnax gyára. A nagy konyhai berendezések gyár­tásában nagy hagyományok­kal rendelkező pápai gyár most egy olyan túlnyomá­sos edény gyártását kezdi meg, amelyben egyszerre több száz adag étel elké­szíthető. A szocialista orszá­gokban ilyen típusú nagy­konyhai berendezést még nem gyártanak. Így a hazai éttermeknek nem kell va­lutáért nyugati országokból az ipari kuktát megvásárol­niuk. Az Elektherrnax a li­cencért termékkel fizet ÖKÖLCSAPASOKKAL ÉRVELT Súlyos testi sértés miatt indított eljárást a rendőr­kapitányság Szilágyi Ferenc 19 éves, Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72/B. alatti lakos ellen. Szilágyi a róku­si étterem előtt szóváltást kezdeményezett egy ven­déggel. A nyomaték kedvé­ért öklével kétszer úgy ar­cul ütötte, hogy annak orr­csontja eltörött A MOSZKVICS VIZET TANKOL A jelenet szinte utópiszti­kus volt: a vízcsap mellett megállt egy Moszkvics. A vezető kiszállt és autója benzintankjába közönséges vizet eresztett. Ezután visz­szaült a volán mellé, indí­tott és már messze járt... Ez talán fantasztikusan hangzik, de egyáltalán nem utópia: a szovjet kutatók, akik hatékony és ugyanak­kor a természetes környe­zetet nem fenyegető üzem­anyag előállításán kísérle­teznek, szintetikus mód­szerrel készítettek egy pre­parátumot, amit EAW jel­zéssel láttak el. A prepa­rátum a vizet oxigénra és hidrogénre bontja. A 02—04 számú kísérleti Moszkvics motorja hidrogénmeghajtású, és üzemanyagát a közönsé­ges vízből nyerik az EAW­preparátum hozzáadásával. Bizonyos, hogy a találmány­nak nagy jelentősége van az autózás jövője szem­pontjából, annak ellenére, hogy kidolgozása még kí­sérleti stádiumban van, és, hogy az EAW-preparátum előállítási költségei is egye­lőre még igen magasak. Esküvő után Az utónevekről Melyek manapság a „leg­keresettebb" utónevek? — érdeklődtünk két illetékes­től: Horák Lászlónétól és Makiári Ferencnétől, a VIII. kerületi Tanács anyakönyv­vezetőitől. (A Józsefváros ugyanis nemcsak Budapest, hanem szinte az egész or­szág egyik legnagyobb szü­lészeti centruma: az utób­bi évtizedekben átlag, évi 9—10 ezer újszülött látja meg a kerület két nőgyógyá­szati klinikáján, illetve Kór­házaiban a napvilágot.) — A felszabadulás utáni években az egyszerű, meg­szokott nevek voltak a leg­népszerűbbek. A sok László, János, György, Ferenc, Má­ria, Erzsébet, Katalin és Ilo­na között csak elvétve tűnt fel egy-két ritkább kereszt­név. Az ötvenes évek végén kezdődött a régi magyar utónevek: a Zsolt, az Atti­la, a Csaba, az Ildikó, a Ré­ka és a Tünde reneszánsza. S ez a divat — csökkenő tendenciával ugyan —, még napjainkban is tart. — Az utóbbi években ér­dekes változások tanúi va­gyunk. Az egyik, hogy el­tűnőben van a szokás; az, tudniillik, hogy a szülő ke­resztnevét kapja a gyermek. Valaha az elsőszülött gyer­mekek az esetek 30—40 szá­zalékában az apa, illetőleg az anya nevét kapták. Ma ez az arány alig éri el a 10 százalékot. Az utóbbi években a kü­lönleges, ritka nevek jöttek divatba. Felkapott lett a Bar­bara, a Beatrix, a Johanna, a Mercédesz, a Zsanett es a Zsaklin. (A szülők nagy bá­natára ez utóbbi kettőt csak fonetikusan lehet anyaköny­vezni.) A fiúknál a Krisz­tián, az Edmond és a Bence a divatnév. Íme, néhány az utóbbi pár hónap névter­méséből : Zoárd, Morgan. Koppány, Omar, illetve Zoé, Vilja, Leila és Bí­bor. TÜZ A GUTENBERG UTCÁBAN Tegnapra virradó éjjel tűz ütött ki a Műszaki Kerá­mia Ipari Szövetkezet Gu­tenberg utca 10. szám alat­ti telepén. A szomszédos la­kásból valaki az udvarra do­bott egy, még égő cigaret­tát, amitől felgyulladt az ott bálákba rakott szalma. A lángok átterjedtek az üze­mi helyiség födémére, tető­zetére, az üzem udvarán tá­rolt tűzifára. A kiérkezett tűzoltók már lényegében csak a tűz továbbterjedését tudták megakadályozni an­nak ellenére, hogy a szom­szédok időben riasztották őket. SVÁJCI GLECCSEREK Svájcban egyre több glecs­cser fordul elő. Az ottani ter­mészetkutató társaság meg­állapította, hogy a gleccse­rek száma a korábbi 30-ról 50 fölé emelkedett és ter­jedelmük is egyre nagyobb lesz. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Eoszerk esztő: F. NAGY ISTVÁN Koszerkesztó-helvottes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8710 Szeged, Tanácsköztársaság utja 10. — Telefon: 12-833. Felelös kiadó: KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegődi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 23, Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy Uúnapra 20 forint. - Index: 23 053 ISSN; 01W-CCJ x Szabatos-e a szavatosság? Azt mondják, a számok nyelvén szinte mindent ki lehet fejezni Még­hozzá pontosan. A jámbor honpol­gár tehát bízik a számokban. Azok­ban is, amelyek a szavatosság idejét fejezik ki. Például a szőlőcukor dobozán. Hát nem a pontosság csimborasszója, ahogy odaírják: jótállási idő 180 nap. Se több, se kevesebb. Fél esz­tendő. Eheti bizalommal a sportoló, a fejlődésben levő gyermek, s még sokan mások. Az ám: de honnét kell számítani a 180 napot? — Ez — milyen furcsa feledékenység — már lemaradt a do­bozról. Lehet, hogy nem is véletle­nül? l-együnk rosszmájúak: lehel Aztán itt vannak a gyönyörű szép tejestasakok. Egy időben azon bosz­szankodhatott mindenki, aki szereti a friss tejel hogy elmosódott le­nyomatok voltak a zacskó oldalán: kivehetetlen számokról tűnődhetett — vajh, hanyadikát is jelölnek. Nos, ettől újabban megkímélik. Mert el­tűntek az olvasható, el a homályos jelzések a zacskóstejről. Sólyom- és sasszeműek azonban rájöhettek röpke nyomozás után: ma is megjelölik a tasakokat. Fehér szá­mok vannak a fehéren, ez ugyan csak nagyítóval látható, ámde: így nem mósodik, homályosodik el a fes­ték. Egy probléma tehát — kipipál­va. Marad a másik: böngészni kell. Szemüveget a vásárlónak, hadd bön­gésszen, ha annyira érdekli a gyár­tási idő. Fent említett honpolgárt, érdekli, Ezért alaposan megnézte azt a két tejestasakot, amit vasárnap tett le az asztalra a gyerek. Hozta pedig a közeli cukrászdából. Vasárnap, júni­us 5-én. Ám a zacskók, fittyet hány­va a naptárnak, e napon a követke­ző jelzésekkel ékeskedtek: 06 01; 06 03. A zacskók tartalma savanyú volt. További meglepetések: a Június 6­án hozott tejecske zacskóján sem 06 06. hanem 06 04 ékeskedett Ezt vi­szont föl lehetett forralni. Ered­mény! Mindazok viszont, akik nyer­sen is szívesen isszák a tejecskét, hát... szóval, bizalmatlanok lettek. És joggal. Már most én nem tudom, mi len­ne a teendő ebben az. ügyben. Ta­lán van valamiféle „lemaradás" a tejüzemben, talán az én naptáram és igényességem jár „előrébb"? Nem tudom. Nem értem. Az ember egész elbizonytalanodik. Valami hiba talán mégis csak van a kréta körül. Akörül, amivel fehér zacskóra fehér lenyomattal ilyen össze-vissza dátumokat nyomnak. S az ember eltöpreng: vajon ilyen „külcsínbeli" fogyatékosságok után mi jót várhat a „belbecstől"? Most, mikor kitörőben a nyár, pláne jogos kérdés. Es persze más szavatossági le- és feliratoknál is. Iksz esetben csak sejthető a jelzés — termékek egész során —, máskor diszkrét hallgatás­ba burkolózik az áru. Kinek az ér­deke, hogy igy legyen? Egy bizonyos: nem a miénk, fo­gyasztóké ! A kenyérnél — egy-egy ünnep után — azt a gyomorkímélő módszert találták ki, hogy az ünnep(ek) előt­ti vekniket, cipókat is megvetetik velünk, nem lévén más a boltban. Mondják, ez népgazdasági érdek. Bennem még eléggé él a kenyér tisztelete ahhoz, hogy ezt el is fo­gadjam. No meg a népgazdasagi ér­dek tisztelete is. Jó, rendben, ebbe bele lehet nyugodni, ha muszáj. Mert nem árthat meg senkinek. De ott, ahol már bajt és kárt okozhat a romlott élelmiszer, meg kell állni. Ez a határvonal, amit ki­szabni és tisztelni — továbbá: pon­tosan tájékoztatni róla a vásárlót — nem akarás vagy jóindulat dolga. Hanem: elemi kötelesség. Simái Mihály Bzeged és környékéről érkezett úttörőktől volt hangos három napon át a verócemarosi Express nemzetközi üdü­lőtelep. A 760 úttörő különvonattal érkezett a Duna-ka­nyarba. A gyerekeknek gazdag programról gondoskodott az Express utazási iroda Csongrád megyei kirendeltsége: meg­tekintették a nógrádi várat, Törökmezőt, Zebegényt, hajóki­ránduláson vettek részt, ellátogattak a visegrádi felleg­várba, megismerkedtek Esztergom nevezetességeivel. Az utolsó napon az Edzett ifjúságért mozgalom jegyében Ki­rályrétről kisebb-nagyobb túrákat tettek. Az úttörőelnöksé­gek kezdeményezése és a jó szervezés azt igazolja, hogy eaután is létjogosultsága lesz az efféle kirándulásoknak. Bi­zonyára az úttörők is arra szavaznának, hogy váljék ha­gyománnyá ez a tanév végi program.

Next

/
Oldalképek
Tartalom