Délmagyarország, 1977. június (67. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-21 / 144. szám
2 Kedd, 1977. június 21; A Győrbe vezető Ml-es autópálya legnagyobb műtárgya lesz a Nagyigmánd határában épülő völgyhíd. A 100 méter hosszú, több mint 80 pilléren álló vasbeton szerkezet egy vasútvonal és a Conco-patak felett halad majd át. A Hídépítő Vállalat dolgozói először a bal pályát készítették el, s innen építik majd a híd másik oldalát. Képünkön: épül a völgyhíd Villany- és gázszerelés — ajándékba Ötvenezren dolgoztak társadalmi munkában A társadalmi segítség szép nyújtás kiterjed az iskolák idén szervezettebb és tervpéldáiról, a parkosító-faülte- korszerűsítésére; a patronáló szerűbb, mint tavaly, ma tó, várost szépítő akciókról szocialista brigádok több he- már nincs bölcsőde, melymár többször hírt adtunk la- lyen felújították a gáz-, vil- nek ne lenne állandó segítőpunkban. A társadalmi mun- lany- és vízhálózatot. Sok is- je. Ily módon a kisebb-nakákat szervező szakbizottság kólában társadalmi összefő- gyobb karbantartási munkátevékenységéről, tapasztala- gással tornaterem, sportpá- latok, javítások, takarítások tairól is tájékoztattuk olva- lya épült. Majd 9 millió fo- stb. alkalmával nem kell sóinkat. Mielőtt a legújabb rint értékkel gyarapodott a pénzért az állam kasszájába eredményekről szólnánk, nem gyakorlati oktatáshoz szük- nyúlni. A példák sorából árt néhány, önmagában is séges szemléltetőeszközök tá- csak egyet említve: a Töltés sokat mondó adatot feleieve- ra. Egyre több iskolával és utcai csecsemőotthon felújíníteni. Tavaly Szegeden a óvodával létesítenek az üze- tásában több vállalat is részt közvagyont gyarapító társa- mek kapcsolatot. Ma már 52 vesz. A DÉGAZ a gázhálózat dalmi munka értéke 46 mii- óvodának van vállalati pat- korszerűsítésére 60 ezer fólió forintot tett ki, majd 8 rónusa, az alkalmi kapcsola- rint értékű, a DEMASZ a millióval meghaladva az elő- tok mellett örvendetesen sza- belső elektromos hálózat szező évi eredményt. A vállala- porodott a szocialista szerző- relésére 150 ezer forint értok, szövetkezetek, intézmé- déssel állandósított együtt- tékű társadalmi munkát nyek dolgozói ezen túlme- működési megállapodások ajánlott fel. A belső helyisénöen 2.3 millió forintot fi- száma. Vannak óvodák, ame- gek kőművesmunkáit, a feszettek be a fejlesztési szám- lyeket 5—6 üzem is támogat, tést, a mázolást a DÉLÉP Iára. A különböző akciókban de nem hallgathatjuk el, végzi: 180 ezer forintos érközel 50 ezren vettek részt, akad olyan is, amelyet egyet- tékben. kétmillió 346 ezer társadalmi len vállalat sem patronál. A Az üzemek, az iskolák, az munkaórát teljesítettek. társadalmi munkát szervező óvodák és a bölcsődék együttTovább búvárkodva a albizottság a jövőben na- működése tehát jó úton haszámadatokban, megállapít- gyobb gondot fordít az lad. A következő évekre szóló ható. hogy a művelődésügyi aránytalanságok kiegyenlíté- társadalmimunka-felajánláés az egészségügyi intézmé- sére. sokat most gyűjtik össze a nyekben végzett társadalmi A bölcsődékben, a szociá- szervező szakbizottságban. A munkák értéke jelentősen lis és gyermekotthonokban is koordináló szerv igyekszik a növekedett az utóbbi egy-két egyre bővülnek a társadalmi hasznos tapasztalatokat közévben. E két területről ezút- segítés formái. Egy-egy in- zétenni, s ezáltal a még tal ragadjuk ki az oktatási tézményt általában 8—10 szo- visszahúzódó vállalatokat tárIntézmények, az iskolák, óvo- cialista brigád támogat, a tár- sadalmi segítségnyújtásra, dák és bölcsődék patronálá- sadalmi munkák értéke ta- kapcsolatok létesítésére sersának eredményeit! A társa- valy elérte a 866 ezer forin- kenteni. dalmi munkát szervező szak- tot. A bölcsődék patronálása L 7,s. bizottság napokban rendezett •^••••MH^^^^MMi^HMMaB in értéke s veszelye unkája, teendői, szakmája sokféle na elrendelni, s azzal együtt mérlegelni csínja-bínja között gyorsan és nagy a víz megváltozott áramlási irányát, habiztonsággal igazodik el az, aki tását. már gazdag tapasztalatokat szerzett, aki- Keserves tanulság, s persze, tapasztalat, nek a döntésben, cselekvésben rutinja még pedig arra, bizonyos helyzetekben van. Űj munkatársat kereső hirdetések, csak a korábbi ismeretekre nem lehet hapályázati kiírások ismert, ismétlődő kikö- gyatkozni. A megváltozott, vagy ismerettése: nagy gyakorlattal rendelkező... Ne len körülmények a tapasztalatok értékét tagadjuk: a rutin érték. Annak is, aki — használhatóságát — is módosítják. Az•zert tett rá. s azoknak is, akiknek hasz- az a rutin nem olyasfajta, tetszés szerint nára van. Megkockáztatjuk azonban a tágítható, szűkíthető, alakítható ruha, ami kérdést: bizonyos esetekben nem válhat mindenfajta figurára ráhúzható, hátránnyá az, ami legtöbbször előny? Az átlagos esetek döntő többsége átlaNaponta döntések ezreit hozzák a mun- 8°s elhatározásokkal rendbe tehető. Nem kahelyeken. Hiszen döntés — lehetőségek szükséges sokat fontolgatni^ merlegelessel közötti választás —. amikor a művezető tölteni az idot. biztonsággal megjelolheto, szétosztja embereinek az elvégzendő fel- mi a helyes cselekedet. Jol neznenek ki adatokat, amikor az anyaggazdálkodási ott> aho1 uíra meg újra elolrol kezdeneosztály előadója megrendelő levelek tucat- nek mindent, mivel felrelolnak a rutint, jait diktálja le, s amikor a gyárigazgató a A rutin kell> elengedhetetlen, megbecsukülkereskedelmi vállalattal megköti az lend°- Egy-egy nagy tapasztalatú szakúgynevezett bizományosi szerződést. Kü- munkást surun három másik, kevesbe lönböző megoldásokat latolgat a gyárt- gyakrolott sem tud pótolni. Ami ugyanmányfejlesztő, a karbantartó lakatos, akit 'SY igaz tervezomernok, vallalati irányító most hívtak egy „bedöglött" géphez, s a P°szt betöltője esetében. Tudományos rakodómunkás is, mivel az üres gépkocsi vizsgálatok igazolták, közepes nagyságú bendője sokféleképpen megtömhető. Az vállalatoknál is legkevesebb masfel, ket ilyesfajta elhatározások túlnyomó része a esztendő telik el addig, amíg az uj uzemtapasztalatra, a korábban szerzett ismere- vezető, osztályvezető megfelelően feldoltekből levont következtetésekre támasz- Sozza a frlss ismereteket; tapasztalatot kodik. Rutinjellegű, persze, csak azoknak, szerez. Rutinja még ekkor sem nagy, de akiknek már van összehasonlítási alap- mar van, s bővíthető, gazdagítható. juk, s itt lelhető az első félreértés Sűrűn ondoljuk csak végig, mekkora veszugyanis olyanoktol varjak el a rutint ki- ^ J kincs pazarlasa vano cselekedeteket, akik meg nem sze- VJ ezek'ismeretében - a rutinos szakrezhettek kellő tapasztalatokat. ember munkahely-változtatása! Az értékFélreértésnek tekinthető az is, például, kel érték módjára kell bánni, óvni, őrizamikor mindenható erőt tulajdonítanak nj( gyarapítani, s természetesen hasznoa tapasztalat gyúrta bölcsességnek. Meg- SI'tani, minél nagyobb eredménnyel. Az történt eset szemléltető ábrájáért nyúlva: egyik oldalon ez áll a jelentós beruházás egyik részlegénél sok másikon viszont'annak veszélye, hogy gondot okozott a íeltoro víz. Vegul, az al- „„„„„,,„ „ - „ . ., landő szivattyúzásra ráunva, az építésve- ggg^ TzXtt Sldások kényei: zető, aki jó nehany hasonlo munka irá- szeretetére Akik így gondoD nyitója volt már, kiadta az utasítást: tő- kodna^ azok sok esetben a rutinhoz fomedekeljenek es falazzanak. Ami megtörtént. A vizet, úgy tűnt, száműzték, s lyamodnak akkor is, amikor új gondovele az építés ismétlődő akadályát. Más- latra, friss értékelésre, az átlagostól elütő fél hónapig semmi baj. Akkor hirtelen, jelek fölfedezésére lenne szükség. A szokmegsüllyedt a szomszédos építési blokk, ványt akarják ráerőszakolni a nem szokMint a vizsgálat kiderítette, nagy vízho- ványosra, s ez, érthetően, gyakran feszültzamú forrás rejlett a mélyben. A vfz út- ségeket teremt. Tetézi a bajt, ha a bölcs jának a falazásnál történt megváltoztatá- olyannyira annak érzi magát, hogy a hasa egyben az addig szunnyadó forrásnak úszni tanítja, mások tapasztalatát semkiszabadulási lehetőséget kínált, s emiatt minek, a magáét mindennek tartja, nem valóságos tó keletkezett a megsüllyedt véve észre: ismeretei elavulnak, megkopblokk alatt. Elkerülhették volna mindezt? nak, mert nem újította meg azokat, míg Természetesen. A rutinból hozott döntés mások ezt tették. helyett újabb talajvizsgálatot kellett vol- Lázár Gábor Tévétalálkozó Veszprémben A veszprémi Dimitrov művelődési központban hétfőn, tegnap megnyitották a VII. veszprémi tévétalálkozót. A találkozót Radnóti István, a Veszprém megyei tanács elnöke és Nagy Richárd, a Magyar Televízió elnöke nyitotta meg. Többek között hangsúlyozták, hogy az idén nemcsak drámai művek kerülnek a zsűri és a közönség elé. hanem szórakoztató alkotások , és úgynevezett vegyes művészeti műsorok is. A tévétalálkozó iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. A találkozón csaknem valamennyi európai tvtársasag képviselteti magát összejövetelén is e témát vi-. tatták meg. A városi tanács vb művelődésügyi osztálya felügyelete alatt álló oktatási intézmények és a patronáló üzemek, vállalatok kapcsolata egyre teljesebbé válik. A művelődésügy területén végzett társadalmi munkák értéke 1976ban az előző évihez képest .173 százalékkal emelkedett, meghaladja a 15 millió forintot Az együttműködésnek köszönhetően az iskolákban és az óvodákban javultak az oktatási, nevelési körülmények. A társadalmi segítségUj bauxitlelőhelyeket tárnak fel A balatonalmádi Bauxitku- kezésére. Ez idő alatt kilenc bauxitlelőhelyeinken. így tató Vállalatnál befejeződött modern fúróberendezéssel, s megkezdték az ígéretes Baa nagyszabású rekonstrukció öt hagyományos szovjet be- konyoszlop környéki lelőheés bővítés. Mindehhez 75 mii- rendezéssel bővítették gép- lyek feltárását, duplájára lió forint állami támogatást parkjukat. Ezzel megkétsze- emelték a kutatófúrás menykaptak. A Magyar Alumíni- rezték a bauxitkutatás kapa- nyiségét Iharkút környékén, umipari Tröszt további 30 citását. ahol a múlt években gazdamillióval járult a költségek- Számottevően nőtt az egy ságosan — külszíni fejtéssel hez. munkásra jutó termelés. A is — kitermelhető bauxitot Az új fúróberendezések megnövekedett kapacitás leltek. Ugyancsak megkétszebeszerzésére, a munkások to- máris lehetőséget adott arra, rezték erőiket a kiváló mivábbképzésére gyakorlatilag hogy növeljék a kutatófúrá- nóségű bauxitot adó nyírádi fél év állt a vállalat rendel- sok számát a legfontosabb körzetben is. (MTI) Nők a hadseregben Az MSZMP KB és a kor- lődik. A hadsereg nagy mány nőpolitikái határozata, mértékben segíti a nők s a végrehajtására kiadott munkakörének ellátásához honvédelmi miniszteri uta- szükséges politikai, szakmai sítás jelentős változást ho- és állami iskolai végzettség zott a néphadseregben dol- megszerzését, gozó nők élet- és munkakö- A néphadseregben a kulrülményeiben. A nők teljes turális, a művelődési igéegyenjogúságának megváló- nyek kielégítésére igen jó sítását a hadsereg vezetői lehetőséget biztosítanak minis igen fontos feladatnak denütt a * fegyveres erők tartják. Intézkedéseikre igen klubjai: a helyőrségi éstárnagy szükség volt és van, sadalmi klubok a nők száhiszen a hadsereg polgári al- mára tanfolyamokat, a szakalmazottainak jelentős szá- bad idő kulturált eltöltését zaléka nő, s a tiszti és tiszt- elősegítő rendezvényeket helyettesi állományban is szerveznek, szakmai és pomegtaláljuk a lányokat, asz- litikai vetélkedőket tartaszonyokat. nak. országjáró kiránduVannak közöttük orvosok, lásokat kezdemenyeznek. A mérnökök, jogaszok, közgaz- néphadsereg valamennyi dászok, egyetemi és főisko- egységenel szervezetten folai tanárok, óvónők, egész- lyik a könyvterjesztés, a ségügyiek, nyilvántartók, színházi közönségszervezés, szak- és betanított munká- jól felszerelt szépirodalmi és sok, étkezdei dolgozók és szakmai könyvtárak vantakarítónók. A nódolgozók- nak. nak több mint fele már A munkakörülmények az megkapta az ötéves mun- elmúlt években a néphadsekaviszony után járó törzs- regben is jelentős mértékgárdatagságot. Nagy többsé- ben javultak. Több új obgük felelősséggel, kellő fel- jektum épült, a régieket felkészültséggel és lelkiismere- újították, a használt bútotesen végzi munkáját. rokat modernekre cseréiKözmegelégedéssel nyűg- ték, korszerűsítették a fűtázták a lányok és az asz- tést. a világítást, szonyok azt a tényt, hogy A nőpolitikái határozat azokon a munkahelyeken, megjelenése előtti helyzetamelyeken többségükben nők hez viszonyítva jelentős midolgoznak, az elmúlt évek- nőségi változás tapasztalhaben növekedett a női veze- tó a nők bérezésében, értők száma. A vezető be- kölcsi és anyagi megbecsüosztásban dolgozó nők mun- lésében. Az utóbbi években kája, irányító tevékenysége sokkal több nő kapott kifokozatosan, politikai és tüntetést, jutalmat, prémiuszakmai képzettségük nö- mot, jutalomszabadságot, vekedesének arányában fej- mint korabban.