Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

A szívvel játszani... Munkásmozgalmi kiállítás A szív: motor. S a szív: jelkép. J- jóság, a szereiet — az élet jelképe. Közhellyé vált mondások óva intenek: a szív a legfőbb kincs, a szívvel játszani nem szabad... És tényleg nem szabad. A motort kell okosan, jól karbantartani, hogy minél tovább funkcionáljon jelképként is. Egészsége megőrzéséért ki-ki maga munkálkodhat: az orvostudomány nemcsak gyógyítani képes, jótanácsokkal segít a betegségek, így a szívinfarktus megelőzésében is. Új népbetegség Az Országos Kardiológiai Intézet tudományos osztályvezetője, dr. Gyárfás Iván egyik fő kutatási területe: a koszorúér-megbeiegedések és megelőzésük elvi lehetőségei. A SZAB-ban tartott előadása, a vele folytatott beszélgetés, valamint tudományos dolgozatai alapján gyűjtöttem össze mindazokat a tudnivalókat, amelyek közreadva talán elgondolkodtatnak mindenkit saját maga iránti felelősségéről, és egyben receptet is szolgáltatnak az egészséges életmód kialakításához. S hogy erre szükség van, mi sem indokolja jobban, mint az a megállapítás, hogy az infarktus: népbetegség. Sőt, az ilyen betegek száma egyre növekszik. noha bizonyára a fertőző betegségek viszszaszorítása miatt meghosszabbodott életkornak is van valami köze ehhez. Mégis figyelmeztető a szám: hazánkban minden tizedik ember szívinfarktusban hal meg. Arra utalnak azonban a statisztikai adatok, hogy ez az arány nem törvényszerű, s a világ különböző országaiban szélsőségesen eltérő képet mutat előfordulásuk: Finnországban, az USA-ban, Skóciában 100 ezer 50 —54 éves férfi közül 500 hal meg infarktusban, Japánban alig 50. Valószínű, nem valami nemzeti predesztinációról van szó, a különbségekért inkább életmódbeli eltérések lehetnek a felelősek. A betegséget előidéző okok, az úgynevezett rizikófaktorok ismeretében újabb lépéseket tehet a tudomány a gyógyítás és a megelőzés érdekében. A kardiológiai intézet munkatársai több mint tíz éve a lakosság egészséges csoportjai körében is fölmérést végeznek, hogy bővítsék a betegség okairól eddig szerzett ismereteiket. Ezek a vizsgálatok egyébként részei a szívbetegség elleni nemzetközi küzdelemnek is. Ki mint él Melyek tehát azok az okok, amelyek felelősek az új népbetegségért? Először is a helytelen étrendet kell megemlíteni. A nemzetközi adatok megegyeznek abban, hogy a telített zsír-, cholestrin- és a kalóriafogyasztás növekedésével párhuzamosan emelkedik a középkorú férfiak halálozási grafikonja. Az adatok összevetése kimutatta azt is, hogy gyakoribb azoknál a népeknél a súlyos szívbetegség, amelyek táplálkozási szokásai a zsírban gazdag étrendet „írják elő". A Csongrád megyében szerzett adatok szamunkra külön is figyelmeztetőek: nálunk mérték a legnagyobb cholesterinszintet, a testsúly is nagyobb az átlagosnál. (A japánok napi elfogyasztott kalóriájában mindössze 9 százalék a zsirkalória, a finneknél 40, Magyarországon, Csongrád megyében 40—15 százalék!) A magas vérnyomásról régóta tudják a klinikusok, hogy súlyosbítja a koszorúér-betegséget. Állatkísérletek is bizonyítják, hogy meggyorsul kialakulása, ha magas zsír- és cholesterintartalmú anyagokkal etetik őket, ugyanakkor magas vérnyomást idéznek tlő szervezetükben. Meg kell jegyezni azt is, hogy az emelkedett vérnyomás nem növeli föltétlenül az infarktus veszélyét, jLA japánoknál gyakori például a magas vérnyomás, mégis viszonylag kevés az infarktusos beteg.) A szívinfarktushoz vezető veszélyek között külön fejezet lehetne a dohányzás. A világszerte tömegesen végzett vizsgálatok csaknem mindegyike határozott összefüggést mutatott ki a cigarettázás és az infarktus között. A koszorúér megbetegedésének veszélye a cigaretták számával nő,' függ a dohányzás idejétől, s at-i tói, mélyen szívják-e le a füstöt vagy sem. A legnagyobb „esélyük" a betegségre azoknak a fiatal dohányosoknak van, akik napi 40-nél több cigarettát szívnak. A cigarettafüst megvastagítja a vérlemezkéket, és a vér hamarabb alvad meg egy cigaretta elszívása után, mint előtte. Számontartják még a rizikófaktorok között a cukorbetegséget, a köszvényt, bizonyos EKG-elváltozásokat. Az orvosok hangsúlyozzák a mozgáshiány hátrányait. Különösen az iparilag fejlett országokban „kényelmesednek" el az emberek. s ott fordul elő gyakrabban az infarktus is. A rendszeres testmozgás javítja a keringést, csökkenti a szív munkáját, elősegíti a szívizom jobb széndioxid kihasználását. Régóta gyanítják, hogy öröklődhet a betegségre való hajlam is. A legújabb kutatások alapján összefüggés van az ivóvíz keménységi foka és ennek a betegségnek a kialakulása között. A lágy ivóvizű vidékeken többször fordul elő halálokként az infarktus, mint máshol. Önvédelem — receptre Milyen tanácsokat ad tehát az orvostudomány az „önvédelemhez" ? Az ötvenes évek második felében egyszerre indult egy kísérlet Los Angelesben, Helsinkiben és New Yorkban. Férfiak százai vállalkoztak arra, hogy évekig diétás koszton élnek: étrendjükben a telített zsírokat telítetlennel helyettesítették. Nemrég közölték az eredményeket, amelyei megegyeztek abban, hogy a kontrollcsoporthoz képest közöttük kevésbé fenyeget az infarktus veszélye. Ne együnk tehát zsíros ételeket! Ajánlatos idejében gyógyszerrel kezeltetni a magas vérnyomást, megakadályozhatjuk késleltethetjük ezzel az infarktust. Hagyjuk abba a dohányzást! Ússzon, fusson, evezzen, sétáljon sokat, különösen az, akinél félő, hogy az ülő életmód már egy-két rizikófaktorhoz társul. Sajnos a kísérletek nem vezettek bizonyítható konklúzióhoz — a résztve^ vők álhatatlansága miatt Ezek tehát a tanácsok, amelyeket szívünk, életünk érdekében, jó, ha megfogadunk. Az orvostudománynak van még bőségeseni feladata, míg a megelőzés igazolhatóan hatásos programját át tudja nyújtani. Mindenesetre nem lehet elég hamar elkezdeni a védekezést. A koszorúér-meszesedés hosszú folyamat, amely igen korán — feltehetően a méhen belül is — elkezdődhet. Küzdeni ellene mar a gyermekkorban kell, a helyes életmód, a táplálkozási szokások kialakításával. A serdülőkorban folytatódjék a dohányzás elvetésével, és a sportolás tartósításával, később pedig — rá kellene nevelni a felnőtteket — gyógyszer szedése még nem indokolja a betegségtudatot — vegyék be az orvos javasolta orvosságokat. A szívet is karban kell tartani, akár a motort, ha azt akarjuk, tökéletesen, sokáig működjék. Ha az orvos megelőzést szolgáló tanácsára fittyet hány valaki, mondván: jogom van az önpusztításhoz — nincs igaza. Ha az orvos ebbe mégis beletörődik, mondván: arra esküdtem, hogy szenvedő embertársaimon segítek — neki sincs teljesen igaza. A dohányos, a zsíros ételek megszállottja nem szenved ugyan — de egészséges-e? CHIKAN ÁGNES L

assan már megszokottá és természetessé válik, hogy legnagyobb és legjelentősebb kulturális centrumunkban, a Budavári Palota múzeumokkalközgyűjteményekkel folyamatosan benépesülő épületkomplexumában mindig történik valami említésre érdemes, vagy akár világraszóló esemény. Sorrendben a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria beköltözésére, állandó és időszaki kiállításaikra, valamint a nevezetes gótikus szoborleletre gondolunk, amelyet televízióból, újságból, szakpublikációkból ország —világ megismert, és amely éppen a Munkásmozgalmi Múzeum tőszomszédságában bukkant százados kényszerrejtekhelyéből elő. Mintegy jelképezve a történelem kontrasztjait és folyamatosságát. A Munkásmozgalmi IVTúzeum viszontagságos hányódások után vette birtokába jelenlegi vári épületét. A József Nádor téri, majd a Szentháromság téri bájos kis paloták ugyan szemet gyönyörködtetőek voltak, de múzeumi tudományos gyűjtő, vagy közművelő-kiállító munkára teljességgel alkalmatlanok. A múzeum személyzete és gyűjteménye a nagy sikerű 1969-es jubileumi tanácsköztársasági kiállítással — amelyet vendégként a Budapesti Történeti Múzeum termeiben rendezett — bizonyította be végképp az önálló intézményi lét jogát, és a saját, megfelelő épület elodázhatatlanságát. A mostani, végleges otthon hagyományos külseje nemcsak a belső terek alkalmazkodó és mégis modern építészeti bravúrját takarja, hanem a raktárak és dolgozószobák tucatjai mellett immár a magyar munkásmozgalom történetének teljességét felölelő állandó kiállítást is. Az annak idején jelentős szakmai és látogatói elismerést szerzett első rész (A magyar munkásmozgalom története a Tanácsköztársaság leveréséig) után, végre április elején megnyílt a napjainkig terjedő további korszakokat bemutató második és harmadik is. * Az új kiállítás rendezői az előző kotszak bemutatásának tapasztalatait is hasznosítva végeztek eredményes munkát. Sikerrel kerülték el az újkori történeti kiállítások buktatóit, és nem fulladtak a papírok, az okmányok és fényképek tengerébe. Tárgy- és enteriőr központú minden terem, majd minden vitrin. Vagyis a kiállítás nemcsak tanít, nemcsak informál, hanem látványnak is kellemes. De további eredményeket is felmutatott ez a most megnyílt kiállítás. Olyan kor, a két világháború közötti időszak történetében segít eligazodni, az arányokat és a fontossági sorrendet egyaránt betartva, amikor a munkásmozgalom reformista és forradalmi, legális és illegális, hazai és emigráns stb. szárnyakra oszlott. A korszak nagy részében legalabb két munkáspárt működött., nem számítva az erős és befolyásos szakszervezeteket. A kiállítás muzeológus és grafikus tervezői mindezt reálisan, a köztörténetbe ágyazva mutatják be. * A felszabadulás utáni fejlődésünk érzékeltetésével sem marad adós a Munkásmozgalmi Múzeum. A történelmi távlat és a megfelelő múzeumi anyag hiánya ugyan a legközelebbi múlt ábrázolását nem könnyíti meg, azonban különösen a népi demokratikus korszak első évtizedéről ad sokat és sokunknak még emlékeiben élőt a kiállítás. A magyar munkásmozgalom történetének teljessé vált állandó kiállítása méltó sikerre számíthat a látogatok körében. D. M. Ne bántsuk a bürokráciát, mert azzal is csak szaporodik. Tanácsiak mondjak ezt, és a maguk munkáját értik rajta. Tudják, a közvélemény általában őket marasztalja el. Ezt fájlalják legjobban, mert a bizalmat ingatja meg, a lakosság bizalma nélkül pedig a tanácsi intézmény nem létezhet.. Gyakran vagyunk mi magunk is ügyfelek, a pult innenső oldalát elég jól ismerjük. Most Zákányszéken arra kértük a tanácsiakat, mondják el ők, mit tartanak fölöslegesnek, vagy egyszerűbbel fölválthatónak. Az első példa azt mondja, hogy egy határozottan jószándékú intézkedés is könnyen válthat ki kedvezőtlen visszhangot, ha útközben valaki átgyúrja azt. A kisgazdaságok bátorítására illetékesek kimondták, hogy sem a háztáji állattartás, sem a zöldségtermesztés révén nem emelkedik idén az adójuk. Hasznos intézkedés volt, bar hamarabb jött volna! De olyan k'sérőszöveggel érkezett, hogy minden adózót határozottabban kell erről értesíteni. Nyilván azért, hogy nagyobb legyen a nyomatéka. Csakhogy amit néhány sorban világosan, közérthetően lehetett volna elmondani mindenki megnyugtatására, az a határozat szabályai szerint bonyolult lett, és igen sok embert egyáltalán nem nyugtatott meg. Benne volt az is tételesen, mennyi lenne a lóadó, ha volna ló, vagy a szőlő adója, ha lenne szőlő. Kimutatták pontosan, mennyi lenne a fizetendő összeg egy hektár után, és mennyi 400 négyszögöl után, ha annyi van. Egy pontos példa a tanácsi visszajelző műszer tárából. Megkapta az egyik házigazda a határozatot, és azonnal őszszeveszett élete párjával. — Azt mondtad, befizetted tegnap az adót. — Be is fizettem. — Akkor nem küldték volPapírok na ma az értesítést. Hová tetted a pénzt? Időbe telik a szitkozódás is. a lecsillapodás is, amíg végre át nem megy a szomszéd tanyába az iilető, és meg nem tudja, hogy oda is küldtek ilyen papirost, de ott 6e értik, összevetik a kettőt, következtetnek, bort is hoz a szomszéd közben, és aznap alig dolgozott valaki a széles határban. Pedig éppen arra való volt a biztatás, hogy dolgozhasson mindenki nyugodtan. Tegyük hozzá azt is, hogy ezt a kavarodást kényszerűségből, megfeszített munkával érte el a tanács, 1600 adózó összes ügyét mérlegelnie kellett, figyelembe véve azt is, kötött-e értékesítési szerződést valaki, vagy nem, túl van -a hatvan éven, vagy innen. Vegyük csak azt a munkát, hogy összesen 12 ezer nevet kellett leírniuk, pedig borítékot sem használtak, mert az is pénz. A tértivevényről azonban nem mondhattak le, mert tanácsi határozatról van szó. Igaz, annyi pénze nincs a tanácsnak, hogy postán küldjön ennyi tértivevényes iratot, megszervezte tehát a háztól házig szállítást határidőre, pontosan. Legalább százan jöttek utána megkérdezni, miért nem igaz, amit egy héttel azelőtt nyilvános gyűlésen mondtak. Pedig valójában ar.nak a megerősítéséről volt szó. Érdeklődtünk a megszüntetett járlatírás következményeiről, és az apaállatokról is. Kiderült, hogy a marhalevelek régi rendszere fölösleges és tarthatatlan volt, ezért egyszerűsödött az ügymenet, önkiszolgáló lett az ügyfél, kap egy papirost, neki' kell kitöltenie. Elvben valóban egyszerű, a gyakorlatban nem. Megkapja ugyan az állatkísérő lapot az állattartó, de vissza is adja, hogy azon eligazodni nem tud. Mit tehetne mást, megkéri a tanácsiakat, töltsék ki helyette. A mindenféle ívekhez jól hozzászokott tanácstitkár maga is kitöltött próbaként egyet, de kiderült, hogy az sem volt jó. Nyugodt lélekkel mondja tehát, elhiszi, ha a hivatalos ügyekben nála sokkal járatlanabb emberek nem igazodnak el rajta. Nyugtalan viszont abban, hogy az új szisztéma dotációs visszaélésekre is alkalmat adhat. Egyetlen sort írtunk ki az új nyilvántartási lapról: „szarvasmarha esetén a krotália (fül, szarv) száma". Nem csodálkoznánk rajta, ha valaki utána írná: kettő. Mert két füle és két szarva van. Hogy a krotália mit jelent? Talán a „billog" számát. Az idegen szavak szótárában nem akadtunk rá, kerestük a lexikon pótkötetében is. Lehet, hogy műveltségünket is kutatja a marhalevél utóda? A kutyák nyilvántartása körüli zűrzavart sikerült megszüntetni, az ebadó azonban még mindig nem szerepelhet az adóív egyik tételeként. Külön határozatban kell azt is kivetni. A szövetkezeti tagok SZTK-hozzájárulásáról szóló határozat három példányban készül, a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás határozata öt példányban. Az itteniek szerint mindkettő mehetne az adóívre. Ráadásul úgy tudják, az is lázadozik ellene, ahová a példányokat küldik: nem tudnak mit kezdeni a sok papirossal. Az íróasztal másik oldalán is vannak tehát gondok, és az onnan fölszálló fohászok szinte szóról szóra egyeznek az innen levőkkel: drága a munkaerő, drága a papiros és az idegnyugtató sem ott, sem itt nem megoldás. Valóban egyszerűsíteni kellene a hivatali ügymenetet. Mindkét fél közös érdeke. HORVÁTH DEZSŐ