Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-19 / 116. szám
Csütörtök, 1977. május 19. 3 Megyei népfront-delegáció utazott a Vajdaságba Á vajdasági Dolgozó Nép gyei elnökség tagja és JuSzocialista Szövetsége tartó, hász Tibor, a népfront mamányi választmányának kói városi bizottságának titmeghivására megyei nép- kára. Céljuk, hogy tanulmátrontküldöttség utazott teg- nyozzók a szocialista szövetnap, szerdán a Vajdaságba. A ség munkáját és megbeszédelegáció vezetője Szabó léseket folytassanak a két Gábomé, a népfront megyei mozgalom közötti együttműbizottságának alelnöke, tag- ködésről. a határmenti kapjai: dr. Gyányi Lajos, a me- csolatokról. Országgyűlési bizottság ülése Szerdán Debrecenben ülésezett az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A napirenden az egészségügyi intézmények integrációjának Hajdú-Bihar megyei végrehajtása, tapasztalatai szerepeltek. A dr. Pesta László elnökletével megtartott ülésen a Hajdú-Bihar megyei tanács egészségügyi osztálya által előterjesztett anyagot vitatták meg a résztvevők. Az Országos Béketanács ülése Szerdán — az Országház Trautmann Rezsőnek, az El- megőrzéséért, a helsinki radásztermében — ülést tar- nöki Tanács helyettes elnö- konferencián elfogadott eltott az Országos Béketanács. kének beszámolóját a béke- vek megvalósításáért. A május 6—U. között Varsó- építők nagy találkozójáról. Az ülésen felszólalt Sarlós ban járt magyar békemoz- küldötteink cselekvő részvé- István, az MSZMP Politikai galmi küldöttség beszámoló- teléről a világközgyűlésen. Bizottságának tagja, a Hazak^ffiSSlAS - A békeépitók világköz- Népfront Országos Tamunkáját. Boldizsár Iván, gyűlése — mondta dr. Tra- nacsanak fotitkara. Szólt az OBT alelnöke vezette a utmann Rezsó — méretetvei arról, hogy szerdától hatanácskozást. Részt vettek az és egész munkájával jól tük- zánk vendége Luis Corvalán, ülésen a hazánkban tartóz- rözte azt az igazságot, hogy akinek a fasiszta chilei junkodo — a vilagkozgyülésen a Jelenlegi világhelyzetben, . ^ ...... .... , is jelen volt - vietnami, ar- a kétségtelenül fellelhető el- ta 001101161301 val° kiszabagentin, mexikói, kolumbiai lentmondások ellenére is, úitásáért világméretű akciót es panamai békemozgalmi változatlanul az enyhülés bontakoztatott ki, eredmédelegációk is. korunk meghatározó irány- nyesen fogott össze a békeBánffy György színművész gj ^ S'ágg a haladó nemzetelszavalta Radnóti Miklós amelyek a párbeszéd egy- közi közvélemény. Himnusz a békéhez és Vár- más kölcsönös megértése, az . , , nai Zseni A béke című ver- együttműködés és az akció- tert arr*' hogy a bekes sét, majd a résztvevők meg- egység jegyében küzdenek a «Bymás mellett élé6 elvét hallgatták a Varsóban járt nemzetközi enyhülési folya- gyakorlattá kell tenni a delegációnk vezetőjének, dr. mat folytatásáért, a béke nemzetközi élet egészében ^^^^^^^ma^^mm^^rn^mmmmmmm^mmmmmmt^m^mmm csak így oldhatók meg az Ahol lehet, öntözni kell Öntözés-üzemelési értekez- vékenységre összesen 29,5 letet tartott tegnap, szerdán milliárd forintot irányoztak a Csongrád megyei tanács „ . _ vb mezőgazdasági és élei- e16' Gwurts S2!Ít'es2ter' a mezésügyi osztálya és az megyei tanács vb mezÓgazAlsótiszavidéki Vízügyi Igaz- dasági és élelmezésügyi 06zgatóság vízrendezési és me- tályának helyettes vezetője zőgazdasági vízhasznosítási megállapította: fokozható az osztálya. Értékelték az 1976. öntözési kapacitás-kihasz. évi öntözést és ismertették náltság, s erre a jövőben az öntözésre való felkészülés több gondot kell fordítani, időszerű problémáit. Ahol lehet, mindenütt önTavaly Csongrád megyé- tózni kell. Bejelentette, ben a nyilvántartott, öntöz- hogV június 15-ig az illetéhető 33 ezer hektárnyi területből 21 ezer hektárt öntöztek, ami mintegy 66 százalékos kapacitás-kihasználást keseknek írásban kell jelezniük : hogyan használták ki az öntözési lehetőségeket. Az értekezlet a szakembejelent. 1977-ben beruházási, rek hozzászólásaival ért véfenntartási és üzemelési te- get. Á műszaki hónap eseményei Az zatra a megye ma küldött munkákból ma, csütörtökön délután 3-kor nyitnak kiállítást Szegeden. a pasztalatok, a termesztés jöKSZV Viktor Ilugo utcai vője címmel, klubjában. A kiállítás má- ^ Alkotó Ifjúság pálya- tart előadást. A vöröshagyvárosaiból ma termesztésének problémái, betegségei, kísérleti tajus 28-ig naponta tíztől délután hatig tekinthető meg. A Technika Házában délután kettőtől Járfás László tart előadást A korszerű energiagazdálkodás követelménvei címmel. A gazdasági hatékonyság növelésének lehetőségét a KSZV újszeged! szövőgyárában fél 3-kor Frányó József, a Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalatnál fél 2-kor dr. Jáksó László ismerteti. Csongrádon, a Felszabadulás utca 6. sz. alatt délután kettőkor dr. Varga József beszél azokról a városfejlesztési irányelvekről és tervekről, amelyeket az ezredfordulóig Csongrádon kívánnak követni. Makón, a Vásárhelyi Kálmán utcai művelődési házban délután kettőkor dr. Szalai Ferenc Árkonferencia Kecskeméten Kétnapos országos árkonferencia kezdődött szerdán Kecskeméten, az érintett minisztériumok, továbbá a fővárosi és a megyei tanácsok mintegy 250 képviselőinek részvételével. Az időszerű árhatósági, árellenőrzési krédéseket megvitató tanácskozás plenáris ülésén Vallus Pál, az Országos Anyag- és Arhivatal elnökhelyettese tartott tájékoztatót az árpolitika az árhatósági munka növekvő Jelentőségű feladatairól. emberiség nagy sorskérdé6ei. És ebből mindenki részt vállalhat: munkájának becsületes elvégzésével, a népek közötti barátság ápolásával, a hazája iránti szeretet elmélyítésével. Az OBT-ülés Boldizsár Iván zárszavával ért véget. (MTI) Pártoktatás ipari szövetkezetekben Az MSZMP Szervezeti Szabályzata kimondja a párttag kötelességei között: „Sajátítsa el a marxizmus-leninizmus alapjait, rendszeresen fejlessze elmé'eti, politikai tudását, gazdagítsa műveltségét; erősítse és védelmezze a párt eszmei és politikai, szervezeti és cselekvési egységét.. között szerepelt: a szocialista társadalom fejlesztésenek kérdései; gazdasagpolilika; társadalom- és államelmélet; a magyar forradalmi munkásmozgalom; világnézeti és etikai kérdések. A szemináriumi hallgatók zöme — 114 párttag mellett — pártonkívüli fizikai dolgozó, s közel ötvenszázaléka nő volt. A pártonA Szegedi Ipari Szövet végzettségtől függetlenül — kezetek Pártbizottsága ebből fejlesszék tovább ideológiai a tételből indult ki, amikor ismereteiket (egyéni tanuöt évre szólóan megtervezte lássál isi), terjesszék a a hozzá tartozó alapszerve- marxizmus—leninizmus eszzetek tagjainak eszmei, po- méjét; tudatosan alakítsák kívüli hallgatókból mintegy litikai képzését. Különösen önmaguk és munkatársaik százan közvetlenül a termevonatkozik ez az elnökök- ideológiai fejlődését. lés irányításában dolgozre, főkönyvelőkre, műszaki Kétséatelen hoev a DOÜ- nak" Tobbsege a haUga:ók" vezetőkre, a termelést köz erőtSL 30"50 de a vetlenul iranyitokra. El kell sen kihat a munkahelyek érniük, hogy az otodik év környezetére. Az ipari szövégére szerezzék meg a ko- vetkezetek pártalapszervezezepfoku politikai iskolai teiben is általanos a véle. vegzettseget, a termelést irá- mé h a p^jt^j ok_ nyitók pedig rendelkezze- tató, tervszerűségében szánek alapfokú politikai is- mottevő a javulás az utóbbi vo"/ kólával. Időszerű több Ipa- időben. A kampányszerűen 1Cs/'t rí szövetkezetben, hogy azok szervezett oktatások helyett , • i i .1 a i előtérbe került a tudatos, a a párttitkarok, akik rendel- tervszerű politikai képzés. keznek már középfokú po- Ezen alapul az általuk el- TÁ-h T • ,A „_ ina.„ litikai iskolával. lépjenek készített középtávú oktatá- nf^hl "fűszerezzenek maga- si terv, amelytol nem tér. nek el. Minden pártalapszer30 éven aluliak is több mint 300-an tanúsítottak érdeklődést a különböző oktatási formák iránt. Legtöbb hallgatója — 386 — a gazdaságpolitikai tanfolyamnak volt. Közel ennyien vettek a szocialista társadalom fejlesztésének kérdéseit tárgyaló szemináriumokon. A számokat ismerve hozszövetkezetek pártbizottságának titkára, hogy a követlehetőségeik a politikai okla, , ,..,,, . , ., .. tás különböző fórumain. le- ta középiskola kihelyezett ta- Esztendök óta tartó nagy ie. tovább, sabb politikai képzettséget. 1>™J1 V^"1™ ^alámüTen kezó evekben lobbak a , . ., vezet reszt vesz vaiamiiyen u„tj5„A„„n, „ „„utiiroi Az alapszervezetek vezető- oktatási formában. Marxisségeinek tagjai szintén gyenek iskolázottabbak, ed- gozata például négy helyen dlg megszerzett tudásukat "X "iuk. Pártbizottságuk gyarapítsák alap- vagy ko- ipari szövetkezetből tevőzépfokon. maradást kell nekik behozközel két évvel ezelőtti létrejöttekor első teendői közé tartozott az eszmei-politikai dik össze. A marxista—leniMindezzel egyetértettek nista esti egyetem általános színvonal, az ideológiai munaz ipari szövetkezetek párt- tagozatán öt elsőéves tanul, ka hatékonyságának em/alapszervezetei is, amikor usvanennvien vesznek részt lése- Ehhez minden seS"taggyűlésen sorra napirend- ugyanennylen veszneK leszl séget megkaptak az MSZMP re tűzték az eszmei-politikai két-, illetve negyeves szako- Szeged városi bizottságától, oktatás kérdését, s e telein- sítón, speciálkollégiumon pe- Az is igaz, hogy az ipari tetben felmérték soraikat, djg ketten gyarapítják tudá- szövetkezetek dolgozói KÖés megállapították: a poli- gukat rében megélénkült a tanutikai tudás és műveltség lási kedv, éppen a nagyobb alapvetően befolyásolja az A szegedi ipari szövetke- lehetőségek láttán. Vezető emberi cselekvést és gon- zetek 9500 dolgozója közül beosztású dolgozók közül dolkodást. A szocialista épí- 959.^ vettek részt az 1976/ Például a következő tantőmunka megköveteli és a ' . , ... évre 19-en nyertek elfogapárttagok fontos feladatává /,"es oktatasi evoen natte- dást íelvételre a marxista— teszi, hogy — pártiskolai le szemináriumon. Ezek leninista egyetem esti általános tagozatára. Szakosítóra Az új híd krónikája baleset nélkül Az árhullám levonultával, s hogy már a Tisza jobb mért. a hídépítők biztonságapartján is megindulhat hamarosan a cölöpözés, különösen ért is felelős vállalati vezeidöszerűvé vált az SZMT munkavédelmi osztályának kéré- tők számára milyen hasznos se: számoljanak be a Hídépítő Vállalat műszaki és szak- egy-egy ilyen beszámoló készervezeti vezetői, milyen intézkedésekkel biztosítják a szítése, a belső tapasztalatok munkavédelem szervezeti és személyi, valamint tárgyi fel- összegezése, bizonyítja, hogy tételeit, mit tettek-tesznek a munkakörülmények javítására, az SZMT munkavédelmi Az SZMT székházában tegnap, szerdán rendezett és Vincze vizsgálatának máris számos József munkavédelmi osztályvezető elnökletével lezajlott javaslatát foganatosították a beszélgetésen a hídépítőket dr. I^oykó Miklós műszaki igaz- hídépítők. A tegnapi ülésen gató. Magyari Vilmos, szb-titkár és Apáti Endre, a szegedi — melyen többek között szó északi Tisza-híd építésvezetője képviselte. A Hídépítő Vállalat jelen- őrzésből pedig a nyolc szoleg 208 dolgozóját foglalkoz- cialista brigád is részt váltatja a Tisza két partján fo- ial. lyó munkálatoknál, dolgozóik létszáma „csúcsidőben" is legfeljebb 250—280 között mo- k _ ,j . . .--t. -xi. mara kuloi.-oc. zog majd. Azt hihetnénk te- munkaterület védelmében, a hát, gondtalanul megszervez- balesetmegelözési munkában heto a viszonylag kis csapat fontos sze jut az elöké_ munkavédelmi biztonsaga. szítesnek annak tehát mi_ Az építőanyagak, nagy éra kívülálló számára különösen e ,, , . ... . . atucaiicii. cl 111 iv Am a hídépítés, a parton fo- ként alakitják ki> lyó épitkezes es a víz feletti, sőt víz alatti munkafolyamatok sora szokványosnak éps bekerítik-e az építkezési területet, hol tárolják az anyagokat, a lehetséges tervezői megoldávol a balesetek utáni kártalanítási ügyintézésről, a szociális létesítményekről és szolgáltatásokról is — az SZMT munkavédelmi szakemberei és a Hídépítő Vállalat vezetői megállapodtak: veszélyes legközelebb a munkaterületen, tehát a gyakorlatban nézik meg: van-e még közös tennivalójuk, hogy Szeged új hídja biztonságosan, s lehetőleg súlyos baleset nélkül épülhesseq fel. P. K. heten mennek, speciálkollégiumon pedig 14-en vesznek majd részt. • Ilyen arányban nem kerültek még ipari szövetkezetekből marxista—leninista egyetemre, szakosítóra és speciálkollégiumra, mint most. Ennek előzménye az is, hogy az ipari szövetkezetek pártvégrehajtó bizottsága egy korábbi ülésen állást foglalt az ideológiai munka javítására. Kimondotta, hogy valamennyi alapszervezet vezetősége tudatosan és következetesen törekedjen növelni tagsága ideológiai képzettségét, felkészültségét. Tóth László, a kedvező eredmények ismeretében Is csak megkezdettnek tekinti azt a szervező- és tervszerű munkát, amely már érezteti hatását az ipari szövetkezetekben. Az alapszervezetek titkárainak mintegy kétharmada rendelkezett eddig politikai iskolai végzettséggel. A terv az volt, hogy a többiek ez év végéig végezzék el a marxista középiskolát. Ezt hamarabb megszerezték, valamennyien most tesznek vizsgát a tanultakból. A vezetőségi tagoknak is mintegy a fele áll ugyanezen követelmény előtt, ami elérhető, teljesíthető. Lődl Ferenc pen nem nevezhető. Szigorú SQk közül mel iket választ. mT'ki al'kXias'erre a Já lák' s hogy bl*ositottak-e a meg, Ki alkalmas erre a pa- technológiai utasítások végrekCi! hajtásúnak feltételei. A gépesítés magában hordja az előnyökkel járó veszélyeket — igy például a május 13.-ai munkavédelmi szemle után a ellenőrzésre jelentkeznie. A munkavédelmi oktatás rendszerességét is kötelezően meghatározza a vállalati munkavezetői ellenőrzések rend jé re, a védőberendezések, -eszközök, -ruhák használatára is. A vállalat ötnapos munkahéten, többnyire egy műteleinek módosítását. Az idegen szakember szeme ugyanis felfedezi az ott dolgozók figyelmét elkerülő hiányosságokat is — az ügynevezett szakban foglalkoztatott dol- „üzemi vakság" miatt bekögozóinak épségére mindkét vetkező balesetek többek küparton biztonságtechnikai zött tehát külső ellenőrzéssel megbízottak ügyelnek, a tár- is megelőzhetők, sadalmi munkavédelmi ellen- S hogy a munkavedele-1 Magyar—jugoszláv vasúti tanácskozás Nemzetközi határforgalmi tanácskozást tartottak tegnap, szerdán Szegeden. a MÁV-igazgatúság épületében: Lovász Lázár szegedi vasűtigazgató jugoszláv szakemberekkel tárgyalt, akiknek vezetője Fiiipovics Ljubomir, a jugoszláviai vasutak belgrádi forgalmi igazgatója volt. Értékelték a közös határállomások idei, eddigi munkáját, s megállapították, hogy mindinkább növekszik a határforgalom. Április végéig Kelebián 23Ucal több tehervonatot számláltak, mint tavaly, a hasonló időszakban* Jelentős szerep jutott a Röszke— Horgos vonalnak is. A tanácskozáson megbeszélték a menetrend változásából adódó feladatokat, azt, miként irányítják a Szabadka—Kelebia és a Röszke—Horgos utvonalak forgalmát I 4