Délmagyarország, 1977. május (67. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-18 / 115. szám

Szerda, 1977. május 18. 5 Készülődés a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusára Fontos állomáshoz érkez­tek a Magyar Vöröskereszt ősszel összeülő V. kongresz­szusának előkészületei: má­jus 15-én befejeződtek az alapszervezeti vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlések, valamint a községekben és üzemekben — ahol több alapszervezet működik — a nagyközségi, nagyüzemi kül­döttértekezletek. A tanácsko­zásokon mintegy 20 ezer küldöttet választottak a já­rási, a városi, illetve-a kerü­leti küldöttértekezletekre, amelyek május 16-tól június végéig tartanak. A taggyűlésekről a Vörös­kereszt országos vezetőségé­nek illetékesei elmondták az MTI munkatársának: a Vö­röskereszt immár több mint egymilliós tagságának mint­egy 65 százaléka vett részt a tanácskozásokon. Az első összesítések sze­rint a vezetőségi tagoknak mintegy 30 százaléka Cseré­lődött ki, megújultak, fel­frissültek a vezetőségek, ör­vendetes, hogy sok fiatal kapcsolódott be a munkába. A taggyűlések híven tük­rözték, hogy erősödött a Vöröskereszt helyi, társada­lompolitikai szerepe; az alapszervezetek eredménnyel működnek közre a szocialis­ta humanizmus szellemének erősítésében. A felszólalók felhívták a figyelmet arra, hogy a többi között hatékonyabb egész­ségnevelő munkára van­szükség; nem utolsósorban a cigánylakosság körében. Az Felavatták Lakatos Béla síremlékét A Farkasréti temetőben kedden katonai tiszteletadás­sal avatták fel az egy évvel ezelőtt elhunyt Lakatos Béla vezérőrnagynak, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend kitün­tetettjének síremlékét. Remé­nyi Gyula vezérőrnagy meg­emlékező beszéde után Oláh István altábornagy, minisz­terhelyettes a Honvédelmi Minisztérium nevében koszo­rút helyezett el. Ugyancsak koszorút helyezett el a sír­emléken Úszta Gyula, a Par­tizán Szövetség főtitkára, s a kegyelet virágaival emlékez­tek Lakatos Bélára hozzátar­küldöttértekezleteket. (MTI) -tozók és a volt munkatársak. elsősegélynyújtással kapcso­latban elmondották, hogy létre kellene hozni minden munkahelyen jól kiképzett elsősegélynyújtó hálózatot, a lakóterületeken pedig fi­gyelembe kell venni az egész­ségügyi ellátottság szintjét. Az V. kongresszus előké­szítéseként augusztus 15-e és szeptember 20-a között tart­ják meg a vöröskeresztes megyei, illetve budapesti Kiállítási napló Kortárs művészet magángyűjteményekben A székesfehérvári István király Múzeum által szerve- ket, és nehezebben tölthetik zett Kortárs művészet magán gyűjteményekben című kiál- be funkciójukat Befejezésük lítás vasárnap délelőtt nyílt meg Szegeden, a Móra Fe- után már feleslegesek a mű­renc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. A tár- teremben, aktív hatóerejüket latot Kovalovszky Márta művészettörténész, a tárlat ren- csak a közönség eleven kö­dezője nyitotta meg. Alábbiakban részieteket közlünk zegében fejthetik ki, de még megnyitójából. nem múzeumi darabok. Va­lahol félúton helyezkednek A kiállítás annak a soro- a kortárs művészet alkotásai- ei az aikotó és a néző között, zatnak második része, ame- nak gyűjtését és egységes A kortárs művészetre specia­lyet 1975-ben kezdett el a együttessé fejlesztését tekin- lízálódó magángyűjtemények székesfehérvári István király tik feladatuknak. Tevékeny- egyfajta közvetítő szerepet Múzeum. A kortárs európai ségük szinte pótolhatatlan: a játszanak a mű és a befoga­művészet bemutatása iránti régi, nagy művészeti korok (jó, az alkotás és az újraal­igény hívta életre az első ki- emlékei már régen múzeum- koió szemlélet között, állítást. A folytatást — 'az ban vagy gyűjteményekben A mostani kiállítás művei igényen túl — egy eddig is- találhatók, múzeumi tárgy- közül a legrégibb 1965-ben, meretlen forrás gazdagsága gyá, történeti Ismereteink és legfrissebbek °1976-ban ké­tette lehetővé: azoké a ha- szemléletünk részévé váltak, szültek. Joggal mondhatjuk zánkban található magán- A nap mint nap készülő új tehát, hogy lényegében az gyűjteményeké, amelyeknek művek azonban sokkal nehe- utóbbi évtized, még ponto­mégterémtői szinte kizárólag zebben találják meg helyű- sabban a 70-es' évek európai mmrnm^mmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmm^^mmmm^^^m művészetéről adnak képiét. Ez Megkezdődött a Magyar Képzőművészek Szövetsége X. közgyűlése Kedden a MOM Szakasits Árpád művelődési ház évvel ezelőtt megválasztott nagytermében megkezdődött a Magyar Képzőművészek elnökség beszámolóját. Szövetsége X. közgyűlése. Több mint 700 festő, szobrász, A főtitkár részletesen szólt grafikus, iparművész és képzőművészeti Író vitatta meg a vezetőség legutóbbi köz­a csaknem ezer tagot számláló szövetség utóbbi négy gyűlése óta végzett munká­évben végzett munkájának tapasztalatait, eredményeit, járói. Rámutatott, hogy az gondjait és feladatait. utóbbi időben jelentősen fo­kozódott á művészeteknek a A közgyűlést — melyen a Ezután Kiss István Kos- társadalom iránti felelőssége, többi között megjelent Pozs- suth-díjas szobrászművész, a aTnely növelte a szövetség gay Imre kulturális minisz- szövetség elnöke emelkedett művészeti-esztétikai felada­ter — Somogyi József Kos- szólásra. tait is. Ezek megoldásában suth-díjas szobrász, kiváló Kiss István bevezetőben komoly elvi és ideológiai se­művósz, a képzőművészeti fő- szólt arról az eredményes al- gítséget nyújtott az MSZMP iskola rektora, a tanácskozás kotómunkáról, amely az xi. kongresszusának határo­soros elnöke nyitotta meg. utóbbi négy esztendőben jel- zata. A szövetség ennek szel­lemezte művészeti életünket, lemében vett részt egyebek A legjelentősebb eredmény között a közművelődési tör­azonban a kultúra iránt egy- vény előkészítésében, amely re erőteljesebben megnyilvá- a korábbiaknál tágabb lehe­nuló igény, amely egyben jel- tőségeket és feltételeket te­zi a képzőművészet előtt álló remt a közművelődési felada­feladatot is. Azt, hogy a mű- tok megoldásához. Ennek veszetnek mindenek felett a egyik legfontosabb területe a nép felemelekedését kell szol- vizuális esztétikai nevelés, az gálnia. ezzel összefüggő tennivalók Kitért az elnöki referátum tisztázására és kutatások a képzőművészetnek a taná- megszervezésére külön bizott­csokkal kialakuló újszerű ságot hoztak létre, kapcsolataira is. Aláhúzta, A továbbiakban többek hogy a tarsadalml tamoga- közt a képzöművészet eivi, asnak ezek az uj forma, ku- ideoló }a, és szakmai prob. Ionosén fontos szerepet tói- lémáiról szólt^ és hangsúlyoz­ója aJ"íve oíe,bef' ta, hogy ezek megoldásában a Kezdeti eredményeik az al- művészeti írók eddigieknél kototelepek munkájanak ta- nagyobb segítségére és akti­mogatásában, műtermek épí- vitására lenne szükség. Vé­tésében, helyi és országos Je- gezetül köszönetet mondott a lentőségű kiállttások, bienná- Művészeti Dolgozók Szak­Május 22-től perc­Szeged­Űj vasúti menetrend Európa valamennyi vas- Szegedről hétfőn reggel 6 a vonat 7 óra 16 útján egy időben, így a óra 20 perckor indul a gyors- kor érkezik majd MÁV-nál is 1977. május vonat és 9 óra 20 perckor re., 22-én 0 órakor lép életbe érkezik Budapestre. Az új A helyi személyvonatok ez új menetrend. A MÁV az gyorsvonaton, amely Kis- közlekedését az expressz-, a előző évek tapasztalatai alap- kunfélegyháza, Kecskemét, gyors- és a távolsági sze­ján az 1977/78. évi időszak- Nagykőrös és Cegléd állo- mélyvonatokhoz igazítva ban közlekedő személyszál- máson ls megáll. helyjegy alakították kl, ezért né­lító vonatok menetrendterve- megváltása nélkül lehet hány perces eltérés talólha­zetét is több nemzetközi, or- utazni. tó mostani menetrendjük­szagos és megyei értekez- Megváltozott a Szeged— ben. Említést érdemel, hogy leten egyeztette a külföldi Pécs és a Szeged—Miskolc Szentes térségében új Die­vasutakkal, a helyi közigaz- között közlekedő gyorsvona- sel-mozdonyok beállításával gatási szervekkel, a nagyobb tok indulási ideje is. Sze- megszüntetik a gőzvontatást, vállalatok, intézmények, gedről Pécsre a jelenlegi s ezzel a Szolnok—Szentes— üzemek képviselőivel és a indulásnál 15 perccel ké- Hódmezővásárhely vonalon területileg illetékes Volán- sőbb, vagyis 6 óra 05 pere- a helyi személyvonatok me­vállalatokkal. Az ott elhang- kor, Miskolcra pedig koráb- nettartama átlagosan 10—20 zott észrevételek, javasla- ban. 17 órakor Indul a gyors- perccel megrövidül. Hason­tok nagy részét — termé- vonat. Változás még a me- lóan a Szeged—Békéscsaba szetesen a műszaki és anya- gye területén, hogy a Bu- között közlekedő személy­gt lehetőségek figyelembe- dapest és Makó között köz- vonatok többségét is motor­vételével — megvalósítót- lekedő gyorsvonatot a jövő- kocsikkal továbbítják gőz­tók. ben korszerű Diesel-moz­Az új menetrendben —, dony vontatja, amely 1978. május 27-ig Az űj menetrendben a lesz érvényben — több vál- Budapest és Szeged között tozás található, ezek közül közlekedő távolsági személy­a szegediek érdeklődésére vonatok menettartama út­számot tartókat .ismertet- lagosan 15—20 perccel meg­jük. Az új menetrendben a rövidül. Változás, hogy a belföldi expressz- és gyors- Budapestről eddig szomba­vonatok Budapest centrikus ton 13 óra 12 perckor In­rendszere továbbra is meg- duló közvetlen szegedi sze­maradt. Az eddig közlekedő mélwonatot —a kevés utas­járatokat új vonatpárok be- . ra való tekintettel - meg- futási ^u^^Monert"" ta állításával bővítették. Meg- szüntettek. A jovőben Ceg- ^ Csomorkány Hód változott a Napíeny expressz iéden való atszallassal le- meztivásárhely és Szentes indulási tde.1e. A vonat ma- het utazni Szegedre. Ugyan­jus 22-től Szegedről reg- csak megváltozott a Szeged­gel 6 órakor indul és Buda- röl eddig délután háromne­pestre 8 óra 37 perckor ér- gyed 5 előtt Induló személy­kezik, vissza 18 óra 25 perc- vonat ideje, az új menet­kor indul. Az expresszvo- rendben — az utasok igé­natok hétvégi zsúfoltságát nve alapján, 17 óra 05 csökkentette a MÁV azzal, perckor indítják. A Szeged- hivatalos menetrendkönyve hogy Budapest és Szeged kö- reggel munkába, illetve ad amelyet az idén 150 zött új gyorsvonatpárt állí- iskolába bejáróknak sok ezer példányban készítettek tott be. Az új gyorsvonat bosszúságot okozott a 722. el, ára változatlanul 40 Ft. Budapest, Nyugati pályaud- számú vonat, amelynek ed- A MÁV Szegedi Igazgató­varról vasárnap 17 óra 15 digi érkezése 7 óra 26 perc sága az idén is kiadja kivo­perckor indul és Szegedre 20 volt. de többször késett, natos zsebmenetrendjét, 5 óra 12 perckor érkezik. Most a menetrend szerint forintos áron. mozdonyok helyett. A MÁV Szegedi tósága az elmúlt rendi időszak alatt matosan vizsgálta a Igazga­menet­folya­megál­lóhelyek utasforgalmát, s most, az új menetrend élet­be léptetésével több megál­lóhelyet, kihasználatlanságuk miatt megszüntetett. Így 1977. május 22-től a Sze­ged—Békéscsaba vonalon a között a Tiszai út, Szentes­Orosháza között Kórogy. Lapistó megállóhelyeken a vonatok nem állnak meg. A menetrendváltozásról bő­vebb felvilágosítást a MÁV a kép természetesen nem le­het teljes. Nemcsak a ma­gángyűjtemények nyújtotta lehetőségek csökkentik teljes­ségét; de az a tény is, hogy a kortan? művészet rendkívül bonyolult fejlődésű, szerte­ágazó, vagy párhuzamosan futó útjai, egymásnak ellent­mondó, egymást tagadó tö­rekvései csupán a napi mű­vészéti gyakorlatban, a mű­vészet eleven közegében, azaz a valóságban élnek egyide­jűleg egymás mellett. Ehhez képest minden kiállítás tu­datos szűkítést jelent; válo­gatást, lemondást bizonyos művészetről és irányzatokról mások kedvéért. Bármilyen gazdag is a be­mutatott anyag, bármilyen meggyőzőek is az egyes mű­vek, a kiállítás egészét in­kább tekinthetjük helyzet­képnek, pillanatfelvételnek, mint összefoglaló és végér­vényes panorámának. Bizo­nyos azonban, hogy azok az alkotások, amelyek e különös átmeneti korszak végére megszületnek — talán a nem is olyan túlságosan távoli jö­vőben —, az itt alkalmazott módszerek tanulságaira, a ma Ingatagnak látszó részered­ményeken, a holnapra ér­vénytelenné váló, mégis nél­külözhetetlen töredékeredmé­nyeken épülnek majd. ,,, , , ..,.. .. szervezetének a szövetség lek megrendezéseben kulono- munkójahoz nyújtott segitsé­sen vidéken biztatóak. géért. támogatásáért. Ezután Mlkó - Sándor fő- A tanácskozás ma folytat­titkár terjesztette elő a négy ja munkáját. A műszaki hónap eseményei A Technika Házában tar- 11-kor Kállai Ferenc beszél tandó korrózióvédelmi ankét arról, hogy milyen módsze­ígérkezik legérdekesebbnek, reket alkalmaznak a MÁV a mai, szerdai rendezvények vontatási főnökségén a jár­közül. Délután 1-től dr. Hor- müfenntartás fejlesztésére. váth József Inhibitoros kor- Ezután Bdcskay Miklós és rózióvédelem lehetőségei és Vig Ervin a vontatójármű, eredményei az olaj- és vegy- vek meghibásodásáról veze­iparban, Gál Tamás Festék- tett számítógépes statlszti­és vastagbevonatok alkalma- kai rendszert ismerteti, zása vegyipari körülmények Ugyanott, délután fél három­között, Pásztor Gyula Vas- kor Köteles János előadást és acélszerkezetek korrózió- tart Kapacitásveszteségek a védelme, vízzel hígítható fes- cipőgyárban címmel. A sze­téssel, végül Felcser Béla gedi textilművekben délután Gépkocsik alvázvédelme fes- 2-kor Mészáros János igaz­tékbevonással címmel tart gató ismerteti a gazdasági előadást. Ugyancsak a Tech- hatékonyság növelésének le. nika Házában délelőtt fél hetőségeit. Tanácsok, újítóknak Iparjogvédelmi napot, újí- si felelősök. szakszervezeti tási szaktanácsadást tartót- tisztségviselők. Részt vett az tak tegnap, kedden Szege- eseményen dr. Ágoston Jó­dén, a Szakszervezetek zsef, az SZMT vezető titká­Csongrád megyei Tanácsé- ra is. nak Eszperantó utcai szék- Tanulságként megállapít­hazaban. Dr. Szilvassy Zol- h(Jfiy* az elmúlt*két ben számottevően fejlődött az újítómozgalom, a megyé­ben az országos átlagnál is erőteljesebben. A szabályok, szabályzatok általában jó­nak, serkentőnek bizonyul­fán, a Találmányi Hivatal elnökhelyettese tartott elő­adást az iparjogvédelem és az újítómozgalom időszerű kérdéseiről, majd kérdéseket tettek föl a megyei szakem­berek. Harminc vállalattól J™™ érkeztek érdeklődők: gazda- nak' ennek ellenére m<*f°­ságl, műszaki vezetők, újítá­Nemzetközi geodéziai tanácskozás Pécsett kedden nemzetközi Ilyen most a távérzékelés geodéziai tanácskozás kezdő- problémája. Ez azt jelenti, dött a Technika Házában, hogy a legkülönbözőbb légi amelyen Bulgária, Csehszlo- felvételek, mesterséges hol­vákia, Magyarország, az dákról készült felvételek NDK, Lengyelország és a alapján történik a felszín Szovjetunió geodéziai és kar- különböző adottságainak fel­tográfiai egyesület vezetői, tárása. Ennek fontos szerepe valamint a szaklapok főszer- van a geológiai, növényföld­kesztői vesznek részt. . . . ,.., , . . , . ,. , Az egyesületek programja- rajzi" ^földrajzi kutatások­ban kiemelt helyet kapnak ban- A tanácskozás pénteken a legidőszerűbb kérdések, fejeződik be. galmazták a résztvevők azt az igényüket, amely szerint erősíteni kellene a munka­védelmi, szervezést (azaz nem kalkulálható) újítások anyagi ösztönzését. Ez mind­össze a vállalati gyakorlat módosítását kívánná. Több konkrét kérdéssel is fordul-' tak a megyei szakemberek a Találmányt Hivatalhoz, például szakmai útmutatást, elméleti normatívákat kértek az anyagi érdekeltség mun­kakörönkénti ösztönzésére. Néhány, költségvetésből gaz­dálkodó intézmény (így az orvostudományi egyetem) nem tudja már díjazni az újításokat, ezért újabb kere­tet kívánnak. A kérdések né­melyikére szóban válaszolt dr. Szilvássy Zoltán, többen később kapnak feleletet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom