Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

Vasárnap, 1977. április 10. 5 Társak a bajban MRÁZ JÁNOS RAJZA Sorok háborúról, békéről E

leven bennem ma is az emlék, ha egy évekkel ezelőtti éjszakára gondolok. Villámlás és dörgés riasztotta fel falunkat, s jégeső rémisztette az embereket. Azután szűnni nem akaró felhőszakadás zúdult a határra. Pedig a tavaszba már jócskán beleért az idő. Szedésre várt a káposzta, a karfiol, megerősödtek a paprikatövek, szépen kalászolt a gabona, s arasznyi volt a kukorica is. Napközben már az öntözőgépek megállás nélkül szórták a szomjas földekre a Tisza vizét. Egyetlen éjszaka alatt a biztató termés bizonytalanná vált Az ember mégis képes felemelni a fejét, s a közösségek összefogásával elölről kezdeni a munkát Valamikor katasztrófák között emlegették a fagyot, a belvizet, a jégverést vagy az aszályt Ma is 6úlyós károkat okoznak ezek, de minél fejlettebb a mezőgazdaság, s minél nagyobb szaktudással rendelkeznek a szakemberek, szrgosabbak a téesztagok, annál gyorsabb a regenerálódás, az újjáéledés egy-egy természeti csapás után. Sajnos, alig múlik el esztendő, hogy ne történne valami. Egyik évben a víz, a másik évben a fagy, a harmadikban az aszály és a jég keseríti dolgos hétköznapjainkat A termőföld, a mezőgazdaság legfontosabb termelőeszköze fölött nincs kifeszítve mesebeli „góliát" fólia, hogy védelmet nyútjson a szeszélyes időjárás ellen. A „csillagfedél" ezért sok meglepetést rejteget. Természetesen a tudomány és technika felvette a harcot az elemek ellen. Egyes körzetekben már sikeresen „bombázzák" a jégfelhőket. Az sem elérhetetlen cél, hogy egy-egy belvizes területet teljesen védetté tegyenek. Sajnos, ezek igen jelentős anyagi áldozatot és sok munkát kívánnak mindannyiunktól. Ismerünk többféle fagyvédelmi eljárást is. Az aszály ellen 'pedig a legjobb ellenszer az öntözés. Ezért is épülnék egyre-másra az új öntözócsatornak, és a Tiszán végig az új duzzasztóművek. Tavaly az Állami Biztosító szerint megyénkben 90 millió forint értékű mezőgazdasági termék ment veszendőbe. Ez az őöszeg egy nagyobb termelőszövetkezet teljes árbevételének felelne meg. Ebből 76 milliót a fagy, a jég és a belvíz rfiiatt fizetett ki a biztosító. Ennél azonban jóval nagyobb a károk értéke, hiszen több termelőszövetkezetben nem kötöttek biztosítást. Emellett általában a kárbecslésnél az átlagtermésekhez viszonyítanak, pedig a minőség, vagy esetleg egy kiemelkedő terméseredmény jelentősen befolyásolhatja a tényleges árbevételt. Sajnos sokszor a károkhoz más termelési területeken is visszaesések kapcsolódnak. Például ha kevesebb takarmány terem, többnyire csökken az állatállomány. Tavaly a belvízkár majdnem elérte a 40 millió forintot. Itt sem vették figyelembe a becslések alkalmával, hogy milyen elváltozásokat okoz a belvíz a talaj szerkezetében. A vízállásokon a talaj kilúgozódik és összetömődik. A levegőtlenebb talaj pedig nehezebben szárad ki, s ezért megváltozik az élővilága. Persze ezeket a károkat nehéz lenne még megközelítően is felbecsülni. A jégeső 18 millió forint értékű termést „vitt el". A tavaszi fagy is közel ugyanennyi kárt okozott Csongrád megye gyümölcsöseiben és szőlőiben. Az aszályról tulajdonképpen nincs is pontos felmérés. Mindannyian emlékezünk még a tavalyi forró nyárra. Talán a gabonatermésünk is magasabb, és több a kukoricánk, valamint jobb a takarmányunk, ha esett volna valamennyi eső a kritikus időpontban. Mindezek ellenére az idei zárszámadásokon alig hangzott el, hogy a term szeti csapás miatt rossz egy-egy termelőszövetkezet pénzügyi mérlege. Inkább azt vitatták mindenütt a tagok, vajon helyesen választottak-e, mir:or ezt vagy azt a növényt vetették el pótlólag a veszteségek csökkentésére. A legtöbb mezőgazdasági üzemben igyekeztek a másodvetés területét megnövelni, a szakszerűséget betartani, a takarékosságot jobban előtérbe helyezni, és nem utolsósorban minőségileg jobb munkát végezni, hogy mindezekkel hozzájáruljanak a jobb gazdálkodási eredményekhez. A megélhetés kívánta mindenkitől az összhangot, és az új lendületet. Ezért történhetett meg, hogy Csongrád megyében minden eddiginél több másodvetés került a földbe. Ezzel az üzemek lényegesen csökkenteni tudták veszteségeiket. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a különböző természeti csapások ellenére is képes volt mezőgazdaságunk tavaly elérni a kedvező időjárásúnak számító 1975-ös év eredményeit. A mezőgazdasági termelés még ma is sok kockázattal jár. A korszerű technológiák, a jobb fajták, az újabb gépek és a nagyobb szakértelem lehetővé teszik, hogy az egyes károk után a termelés ne csak egy év elteltével induljon újra, hanem korábban. A múlt évi másodvetések fellendülése Is ezt bizonyította, örvendetes volt az is, hogy a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok a bajban igyekeztek összefogni, s közösen megvalósítani a célkitűzéseket. Szaktanácsokat, gépeket, segitő kezeket, vagy ha kellett vetőmagvakat adtak egymásnak. Könynyebb a károkat kiheverni, a termelést újrakezdeni kisebb és nagyobb közösségekben egyaránt, ha a bajban társakra találunk. RADICS FERENC A

családi fényképalbum homályos kockái között külön helyet foglalnak el a frontképek. Az alacsony, fekete bajuszos hadapród őrmester Ukrajna erdősegeinek tisztásán, zavaros csoportképen erőltetett mosolyok, távházasság a tábori lelkész előtt... Aztán az itthon maradott kedves álma: végtelen fehér folyosók. fehér lengőajtók léghuzata, tejüveg ablakok, kórtermek sora, a legvégső ágyon átvérzett gyolcspólyóban a kis fekete bajuszos sebesült — az ő embere... A szabolcsi dombok között harmonikázik a front. A kis fekete bajuszos férfi két mankója kopog az útmenti tanyai iskola tanítói lakásának korhadó padlóján. Közeledő harci zajokra neszez. Ki számolta, hányszor cserélt vendéget az utóbbi néhány napban a ház? Asszonya az ágy alatt kivájt földkoporsóban fekszik, gerincének nyolcadik csigolyáját harmadik napja nyomja egy göröngy ... Harminckét éve már, hogy fellélegzett az ország. Az emberek nagyot kortyoltak a friss áprilisi szelekből, kitisztították szívüket, tüdejüket Először várták, virrasztották szeretteiket, aztán elsiratták, eltemették az elmaradókat nagy hősi emlékműveket emeltek nekik, vagy szívek emléktábláira vésték neveiket A nagy sebeket begyógyította az idő, az új, nagy feladatok sora — az újrakezdődő élet. Egy generáció érett felnőtté azóta, egy olyan korosztály, melynek történelmi lecke a háború — dokumentumfilmek hátborzongató képsorai, Radnóti-verssorok, áradó regények, egyenemlékművek. A nagy sebek begyógyultak, a mi generációnkat apáink sántító ritmusképletei, anyáink meszesedő nyolcadik csigolyája figyelmezteti az át nem élt szenvedésekre. Mert apám minden biccentése • egy „nem" a háborúra, anyám roppanó csigolyája tiltakozó „jaj"-szó! * A világon ma béke van. Béke van, azaz nincs világháború. De múlik-e el nap, hogy ne ropogjon géppisztoly a föld valamely sarkában? Ezek a béke napi sebei. Ilyen hírekkel injekcióz bennünket. a század nap mint nap. De hogy az emberek milliói békét áhítanak, bizonyítják a tárgyalóasztalokhoz ülő diplomaták százai, az államfői találkozók, az üzenetek és jegyzékváltások, a felhívások és békemenetek, a világméretű események, és a néhány száz fős nagygyűlések. Az emberek fejében az elmúlt harminckét esztendő alatt átrendeződtek az agysejtek. A legvérmesebb háborús uszítók is tudják, egy világégés mindannyiunk pusztulása lenne. A fölhalmozott nukleáris töltetek soha nem tapasztalt borzalmak — reméljük örök — burkai. Azt a bizonyos gombot nem szabad, nem lehet megnyomni! * A gyerekek katonásdit játszanak a téren. Egyiknél parittya ipszilonja, másiknál fakard, szögekkel kivert pisztolytáska, villogó-kelepelő géppisztoly. Mellettük katonák dolgoznak ásóval, lapáttal, gereblyével. Az ötévesek háborúsdit játszanak, csatakiáltások hangzanak, reped fenekükön a tavalyi rövid nadrág, térdükön, könyökükön esések plezúrjai. .A srácok katonásdit játszanak, háborúsdit. A katonák virágokat ültetnek, parkot ásnak. Béke van, 1977. tavasza. • A béke nem csend, nem puszta tunya nyugalom- A béke maga a munka, a kéz és értelem mindennapi diadala, a boldogság elsőrendű záloga, az emberi öröm lehetősége — maga az élet. A békét mi, harmincasok és fiatalabbak kaptuk. Ajándékként, lehetőségként, életünk közegeként. Apáinktól, barátainktól, elvtársainktól, elődeinktől. Nekünk kell megtartani és véglegesíteni. Prolongálni a világ végezetéig. Munkánkkal, napi tetteinkkel, hűségünkkel, mai forradalmiságunkkal. Méltó módon. A háborúról, az emberiség történetének drámai felvonásairól kötetek hosszú sora, műalkotások ezrei, dokumentumok milliói tájékoztatnak. Megrendülünk a felkavaró, döbbenetes élményektől. De eszünk ágába sem jut, hogy ez ma is így lehetne. Ezsünkbe sem jut, hogy ez a béke nem olyan természetes, mint a levegő. Hogy ezért mennyi vér hullott, mennyi könny csordult, mennyi szálfa tört derékba. Pedig számunkra természetes. Legyenek bár fegyverropogásról tájékoztató híradások, döbbenetes képsorok — a béke a mi lételemünk. Ami ellen nemcsak az ember követhet el merényletet. Békénk sebei a föltámadó földrengések. sodró áradások, hurrikánok és repülőszerencsétlenségek, nagy tragédiák és személyes gyászok. Ám csak a béke adhat orvoslást, csak a biztonság nyújthat vigaszt ilyen helyzetekben. * Nagyapám doberdói lövészárkokban dörzszölgette fagyott lábujjait, apám sántán jött a háborúból, de engem egyenes járásra tanított, engem apám minden bicegő lépte figyelmeztet, de az én gyerekemet, aki háborúsdit játszik a paneldzsungel szűkre szabott gyepén, mi és ki döbbenti rá arra, hogy a béke, a szabadság, a biztonság létezésünk, élees szépülésünk alapja? • József Attila sorát módosítva Ez is a mi munkánk, és nem is kevés! TAN Dl LAJOS S

ötétkék munkaköpenyén apró, fehér pihék. Szép fazonra vágott szőke haján nem látszik, hogy most szaladt fel a fonóból. „Nagy ott a zaj, üljünk le itt beszélgetni" — és várakozva néz rám: ugyan miért és mire vagyok kíváncsi. Ülünk a tanácsteremben — ott akadt egy időre hely —, s be-benyitnak, szemináriumra készülődnek, megfordul ott adminisztrátor és üzemvezető, fonónő és szövőnő, neki munkatársai, ismerősei, barátai. Kézfogás és nekikezdünk a beszélgetés lépcsőfokainak. Fáradtság ül a szemében — messzebbről indulunk a lényeg felé. Mészáros Zsuzsa, a textilgyár technikusa, harmadéves műszaki főiskolás. Volt már a gyárban meós, gyártásközi ellenőr, főmesteri adminisztrátor, segédművezető, öt évig ezt a „férfimunkát" gyúrta, már amennyiben elfogadjuk, hogy ügyes gépszerelő csak férfi lehet. Csak a betegsége hagyatta vele abba, most „fehérkezű", most üzemtechnikus. Három éve még kérdezgették, ugyan mi akarsz lenni, hogy nekifogsz a főiskolának. Mások pozícióra gondoltak, ő a tudásra. „Az ember hozza ki magából, amit csak lehet, ha egyszer lehetősége van rá" — mondja. De most már nem kérdeznek tőle ilyet. Meg azt se nagyon: na, hogy megy a tanulás? Pedig megy az, megy! Én megkérdeztem. S a sok nevetős mondat után elkomolyodva felel: — Büszke vagyok rá, hogy első nekifutásra felvettek. S hogy utóvizsgám nem volt még az öt félév alatt. Talán nem haragszik meg Zsuzsa, ha leírom: könnyű őt megismerni. De valószínűleg könnyű félreismerni is. Mindenen átsüt vidámsága, humora. Nevetve csinálja Közvetlen, pajtáskodó. „Azt mondták rám évekig, komolytalan vagyok. De a munkám ellen nem volt kifogás — akr kor meg nem jobb, ha nevetve csinálom?" Pedig fáradt. Jó, mióta beteg volt, meg újból tanulni kezdett, egyműszakos lett. De hatkor Indul Kiszomborról, fél nyocltól négyig dolgozik, este 6, negyed 7, mire hazaér. Szüleivel él, nem sikerült házassága óta nem vezet háztartást, nem jár sehová. Esténként tanul. Mire pihen egyet munka után, öreg este van. Mire becsukja a könyvet ... A reggel mindig korán érkezik. — Szeretnék Szegedre költözni. Lakásra gyűjtök. Elképzelem, hogy fogom berendezni. Hatalmas könyvszekrény kell majd, sok könyvem van. Virág, mindenütt virág lesz. Erről álmodozom, amikor a fejem tele van az éppen soron levő tananyag problémáival. Könnyen tanul. Csak rossz vizsgázó. „Drukko6" — ahogy mondja. Pedig most már módszere is van, eleinte nem látta a fától az erdőt, pláne, ha pár napja volt csak 400 oldalas jegyzetekhez. — Négyen indultunk, most hárman vagyunk „menetrend szerint". Nagyon összetartunk, sokszor tanulunk együtt. Ha egyik csügged, biztatja a többi. Nehéz, persze nagyon nehéz munka mellett. De azt se felejtheti az ember, hogy mibe kerül ez a gyárnak. Kitartó, céltudatos ember Zsuzsa. Nevetve beszél nagyon komoly dolgokról, s elkomolyodik, amikor ellágyul. Amikor a családjáról beszél. Rokkant nyugdíjas edesapjáról. Dolgos-szorgos édesanyjáról, aki azt mondta: „tied a háztáji idei haszna, hogy lakást vehess". Mert nemcsak a gyárnak, Zsuzsának is sok pénzbe kerül a főiskola, a Pestre járás. A fizetésből nem tudna annyit félretenni, hogy lakást vegyen. — Sokat,, nagyon sokat köszönhetek a családnak. Azt is, amit szorgalomnak, kitartálsnak neveznek, hazulról hoztam. A falusi gyerekeknek korán kell dolgozniuk, a ház körül felelősséggel segíteniük — én ennek nagy hasznát láttam az életben. Magam körül csak dolgos embereket láttam, akik semmit se kaptak ingyen. Már tegeződünk, s egymást faggatjuk régen. Szavaiból kiderül, milyen olvasott, művelt, ezer dolgot kérdez, s nem kerek-perec feleleteket vár. Nagyon őszinte, de tartózkodó, ha kényes területre érünk. Hogy sok mindent dolgozott már a gyárban, de S06em volt könnyű becsületet szerezni munkájának. Ha ketten Szereltek egy férfikollegával egy gépet, s odajött a harmadik, biztos, hogy a fiúk ügyesebbek voltak. A „borítékról" nem hajlandó beszélni. Én azért értem, hogy miért. A fonóban évekig ő volt az egyetlen nő, aki segédművezető. Mindig kétszeresen kellett bizonyítania. Hisz a barátságban, hisz az egymást becsülő munkatársi kapcsolatban — de mások mintha nem hinnék, hogy nő is lehet teljes értékű szakember műszaki pályán. Csak humora segíti át, hogy legnagyobb elismerését se szemtőlszembe kapta, csak a pillanat fonáksága hozta neki. Beteg volt, beszaladt a gyárba. „Gyere már, csináld meg ezt a gépet!" — kapta el a főmester. Egyetlen férfi kollega se hiányzott pedig aznap ... SZŐKE MARIA