Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

Vasárnap, 1977. április 10. 5 lápéi népéleti napok Kiállítások, folklórműsor, táncház Somogyi Károlymé felvétele Részlet a tápéi népéleti kiállításból Tápé, az immár Szeged városrészévé vált, de önálló történelmi és néprajzi múlttal rendelkező település mutatja föl hagyományait, népszokásait és mai mindennapjait, jelenét azon a háromnapos rendezvénysorozaton, amely tegnap, szombaton délelőtt dr. Koncz Jánosnak, az MSZMP Csongrád megyei bizottsága titkárának ünnepi köszöntőjével és előadásával kezdődött. Az MSZMP és a Hazafias Népfront II. kerületi bizottságai, a városi tanács II. kerületi hivatala, valamint Tápé állami és társadalmi szervei gazdag programot állítottak össze. A tápai népéleti napok ünnepélyes megnyitója után — melyen ott volt Rigó Szilveszter, a városi pártbizottság osztályvezetője, Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese és Molnár Sándor, a megyei népfront titkára is — a tanácsháza nagytermében dr. Juhász Antal nyitotta meg a Móra Ferenc Múzeum és a tápéi honismereti szakkör anyagaiból rendezett népéleti kiállítást. Az öltözködési kultúra, a gyékényszövés tárgyi emlékeit, a tápéi használati tárgyakat bemutató kiállítás a múltat, a háziipari szövetkezet klubtermében tegnap délután megnyílt bemutató pedig a múltat őrző, s feldolgozó jelent szemlélteti. A szövetkezet termékeinek kiállítását Bernula Mihály, a háziipari szövetkezet elnöke mutatta be a népéleti napok vendégeinek. A Csongrád megyei honismereti és néprajzi szakkörvezetők ugyancsak tegnapi konferenciáján Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei titkára köszöntötte a résztvevőket, akik meghallgatták dr. Morvay Péternek, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott osztályvezetőjének az 1962-ben indult néprajzi és nyelvjárási mozgalom, valamint a tavaly meghirdetett helytörténeti pályázat módszereit, eredményeit összefoglaló előadását. A tápai népéleti napok mai programja 10 órakor kezdődik a művelődési házban, ahol Szeged II. kerületének felszabadulási ünnepségén Török József, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára mond ünnepi beszédet, majd a tápéi népi együttes ad műsort. Ma. vasárnap délután 2 órakor fotókiállítással és a tápéi szocialista bri- j gádok találkozójával folyta- ' ódik a program a Tiszatá Termelőszövetkezetben. Este 3 órakor a deszki pávakör i déls'láv népi együttes, a öszkei pávakör, a zákányszéki paraszt kórus és a tápéi népi együttes találkozójára kerül sor a művelődési házban. Holnap, április 4-én délelőtt fél 10-kor koszorúzás lesz a tápéi Szovjet Hősi emlékműnél, délután 3-kor — kedvező időjárás esetén — az úttörők sportműsort adnak a sportpályán. Holnap este 7 órától pedig táncház lesz a művelődési házban, az ÉDOSZ együttes és a tápéiak közreműködésével. A népéleti kiállítást, a háziipari szövetkezet bemutatóját, valamint a Vártó utca 4. szám alatti Lelegyűjteményt naponta 10-től 17 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Diák képzőművészek országos találkozója Második alkalommal ad otthont az Országos Diáknapok keretében Szeged a képző- és iparművészettel foglalkozó középiskolások és szakmunkástanulók legjobb munkáinak. A KISZ Központi Bizottsága a megyei KISZ-bizottságot és a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskolát bízta meg e kétévenként megrendezésre kerülő országos találkozó és kiállítás szervezésével. A pályázati felhívás kapcsán az ország mintegy hatezer diákja fogott munkához, s küldte el alkotásait a megyei kiállításokra. Onnan a legsikerültebb munkák kerültek Szegedre, az országos bemutatóra. Tizenhét megyéből száz fiatal 120 alkotása érkezett, ebből az anyagból rendeztek reprezentatív kiállítást a Bartók Béla Művelődési Központ termeiben. Ugyanakkor háromnapos találkozóra hívták a legsikerültebb munkák alkotóit. A sokszínű és gazdag kiállítás ünnepélyes megnyitására és a díjátadásra tegnap, szombaton délelőtt került sor. Az ünnepi eseményen megjelent dr. Sebe János, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, Deák Béla, a városi pártbizottság titkára, Müller Józsefné, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese. Ott volt Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára és dr. Dékány Klára, a városi KISZ-bizottság első titkára is. A kiállítást dr. Diós József, a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója nyitotta meg. Kilenc intézmény és vállalat ajánlott fel különdíjakat a jók közt is legjobbaknak. A Csongrád megyei tanács művelődésügyi osztályának különdíját Kicsiny Balázs (Tömörkény gimn.) kapta. A városi tanács művelődésügyi osztályának különdíja Váradi Gáboré (Radnóti gimn.) lett. A KISZ Csongrád megyei bizottsága különdíjának nyertese Csuta Anna (Tömörkény gimn.), a KISZ városi bizottsága által fölajánlott különdíj Máté Jánosé (Tömörkény gimn.) lett. A Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola különdíját Tóth Péter (Gyöngyös) kapta. Az olajipari KISZ-bizottság különdíja Fuchs Tamásé (Hódmezővásárhely, 602. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet), a DÉLÉP KISZ-bizottságának különdíja Szabó Zsuzsannáé (Mór), a KSZV újszegedi szövőgyára KlSZ-fiataljainak különdíja Perez Zoltáné (Hódmezővásárhely, 602. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet), a FIM Alföldi Porcelángyár különdíja pedig Szilágyi Margité (Budapest) lett Az Országos Diáknapok szegedi programja közös sportversennyel és baráti találkozóval ért véget ma este. Az emléket egy idő múltán fölitatja a jelen, a régit a valóságos, hogy a képzeletben dúsítani, erősíteni tudják egymást. Nem tudom miért, de a várost még sokáig a maga „ódonságaival" hordozom belül, noha hétről hónapra új meg új arcát mutatja, a jellegzetesen kamaszos tüneteket, ahogyan pattanásokban rügyező arcáról a hamarosan beérő férfikor kemény, karakteresen szép vonásai árulkodnak. Szeged alighanem a kamaszkorát éli. Miként Magyarország. Ifjú éveit, ahonnan marad még fölitatni való emlék a gyermekkorról. Nekem Dunaújváros ma is fölidézi Dunapentelét, a szegedi Rákóczi tér egyszerre a hajdani grundfoci zöld füves paradicsomát a megyei tanácsház büszke székházával. Ha irodáit megjárom, az ablakból mintha ma is látnám odalenn a barátomat (irodalomtörténész azóta), aki húsz évvel fiatalabban magányosan dobálta a súlygolyót, miközben önkéntes ügyeletben rugdalta vissza nekünk, focistáknak, az eltévedt, mellé lőtt gumilabdát. És a rókusi pályaudvar felé robogva, a bogárhátú fölüljárón át, eszembe jut a régi Izabella, merthogy az elkészülő új tiszai hídról valóságosan is látni majd a régit. Tarjánban kószálva nem tudok szabadulni a hőskor emlékeitől, (nincs évtizede sem) a villamos végállomásától caplattunk mezítláb, föltűrt nadrágszárral nyáridőben, a munkagépektől behordott sártengeren át, friss honfoglalók — a lakáshoz. Mennyien élik át naponta ugyanezt Szombathelytől Békéscsabáig, Pécstől Salgótarjánig? Egyetlen nap a távolban elég ahhoz, hogy hazafelé vonatablakhoz csaljon a Fehér-tó nádvilága. Míg a vasparipa széles ívben kanyarodik az állomásra, a gumigyár és a temető után, a Pick-toronytól elterülőben, széles a rendetlenség, a városperem szokásos lerakata ez, nekem mégis a rend képzetét kelti. Talán, mert fölötte látszik a város. S a rend természete, hogy szuggesztív: ha jellemzővé, áthatóvá válik, magába itatja a nem jellemzőt, az átmeneti fésületlenséget, kuszaságot is. Mi, akik naponta itt élünk, örülünk és bosszankodunk, boldogok vagyunk és zsörtölődünk, külföldre kerülve alig hisszük, udvarias gesztusnak véljük, ha kollégák és ismeretlenek — megfordultak nálunk, pár napot töltöttek el — ájultan lelkendeznek, jóleső irigységgel tudakolva: hogyan, mitől ilyen szép az ország. Azt hiszem, a rend okán. Minap autóbuszra szálltam, végig a szegedi nagykörúton, s a nyílegyenesen befutó sugárutak és utcák, a régi épületeket benövő modern házak: a fák és a beton, a fű és a kő olyan fegyelme suhant el, tapadt egybe megnyugtató és lélekmelengető látványképben. hogy az ok-okozati összefüggések végső tanulságaképpen a rend rögződött bennem. Szeged szépségét, Budapestét, az országét — a rend garantálja. Harminckét esztendeje, hogy Rend van minálunk. Szocialista rend. Igazságos rend, hiszen a többségé, a párt és a munkásosztály szövetségi politikája révén azt diktálja, szabályozza. A Rend áttekinthetővé teszi a dolgokat. Biztonságot ad. Mérhetőséget, méltányos arányokat, törvényességet és jogot, hitet és perspektívát. Ezt a rendet mi vigyázzuk, s ilyenkor, április 4-én, arra is emlékezünk, hogy nincs magától, meg kellett teremteni. A dátum tehát annak jelképe, hogy a rend lehetőségét úgy kaptuk a Szovjetuniótól, véres napokból ocsúdó szabadság ajándékaképpen. S mert a rend is történelmi kategória, mában él a múltunk, egyszerre jelenti április negyedike Dózsát. Bocskait, Rákóczit, Kossuthot, Kun Bélát, de a forradalom dicső nemzetközi hagyományait, Spartacust, Egmontot, Cromwellt, Robespierre-t, Lenint is. Hazafiságot és internacionalizmust tehát. A rend biztosítéka a fejlődésnek. A rend teszi, hogy a mennyiség szaggató szükségletingereit lassacskán feledteti a minőség kényelme, hogy a ma társadalomépítő derékhada, mely fekete kenyéren gyarapodott fölnőtté, fiainak-lányainak változatos étrendet kínál az asztalon. S jóllehet a népgazdaság fejlődése (külső és belső, objektív és szubjektív körülmények miatt, tudjuk, hisz eleget beszélünk róla) valamelyest lelassult napjainkra, azért kinek jut eszébe egyáltalán firtatni is, a minőségért folyik a küzdelem. A miből éljünk tegnapi kockázatát mára a hogyan éljünk nyugodtabb dilemmája váltotta föl. A kerékpárt az autó, a széncsatát a közművelődési program, a békekölcsönt a takarékbetétkönyv. Az újjáépítésnek, az ország testi-lelki konszolidációjának mohó türelmetlenségét, az igényeknek gazdag (hovatovább illúziókig felhőző, lehetőségeiben mégis nyitott) kívánságóhajtása. Az elmúlt napokban vetítették a moziban Szabó István új filmjét, a Budapesti meséket. Bő három évtizedünk, legfrissebb történelmünk küzdelmeinek szigorúan kirajzolt, szimbolikus ívelésű grafikonját. A film hétköznapi hősei, a háború végnapjait megszenvedett túlélők, erdők és tanyák vadondmenedékeiből előtápászkodva, csoportba verődve, találnak egy elhagyott, fölborult villamost. Talpra állítják, sínre teszik, elindulnak rajta a városba, a remízbe. Nincs könnyű dolguk. Sokan érkeznek útközben, mennének velük. hely mindig akad, csakhogy a rend, a célra tartó közösség vastörvénye szigorú parancs: a hamisak, a kapzsik, az önösen bitangolók leszakadnak, mert a közösség ereje nagyobb. És útközben maradnak áldozatok is, a menet mártírjai, hiszen az életösztön kegyetlen; előbb cselekszik, aztán gondolkodik. Az utolsó filmkockákon hőseink révbe, jutnak. S csak akkor látszik, mennyi még a villamos, mi sokan indultak, szenvedtek, érkeznek velük. Tegyem-e hozzá, jelkép a villamos, és jelképes a város, a cél, a remiz is. Lehet behelyettesíteni. Ezerkilencszázhetvenhétben a Remízben vagyunk. Nikolényi István ünnepségek Budapesten Acs S. Sándor felvétele A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékműnél, valamint a Hősök terén; a Magyar Hősök Emlékművénél. A koszorúzási ünnepségeken megjelent Apró Antal. Benke Valéria, Huszár István, Nemes Dezső, Németh Károly és Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai: Borbély Sándor, Gyenes András és Győri Imre. a Központi Bizottság titkárai; Brutyó János, a KEB elnöke, továbbá a Központi Bizottság, az ülnöki Tanács és a kormány számos tagja, politikai, gazdasági és kulturális életünk sok vezető személyisége. Az ünnepségen részt vettek a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői is. A szovjet és a magyar Himnusz elhangzása után megkezdődött a koszorúzás. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a PB tagja és dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke; az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János, a KB első titkára és Biszku Béla, a KB titkára, a PB tagjai- a Minisztertanács nevében Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a PB tagjai helyeztek el koszorút az emlékművek talapzatán. Ezután a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nagykövetségének nevében V. J. Pavlov nagy követ, F. B. Bodanov követtanácsos és D. I. Oszadcsij vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé helyezték el a koszorúkat. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a HNF Országos Tanácsának főtitkára és dr. Szentistványi Gyuláné, az országos tanács titkára helyezett el koszorút. A Szakszervezetek Országos Tanácsa nevében Földvári Aladár elnök és Herczeg Károly főtitkárhelyettes koszorúzott. A magyar fegyveres erők nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter. Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád vezérőrnagy, a Munkásőrség országos parancsnoka koszorúzott. A Magyar Partizán Sző. vétség nevében Fehér Lajos elnök, Rostás István országos bizottsági tag és Dékán Sándor, a választmány tagja koszorúzott. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága nevében dr. Maróthy László, a Politikai Bizottság tagja, a KISZ KB első titkára és Szűcs Istvánné, az Üttörő Szövetség főtitkára; a Magyar—Szovjet Baráti Társaság nevében Veres József alelnök és Regős Gábor titkár; a fővárosi tanács nevében Szépvölgyi Zoltán elnök és Farkasinszky Lajos elnökhelyettes helyezett el koszorúkat. A főváros dolgozói a hála és a megemlékezés virágaival borították az emlékmű talapzatát. A koszorúzási ünnepségek — az Internacionálé hangjai után — a katonai díszalakulat elvonulásával értek véget