Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
10 Vasárnap, 1977. április 17. 10 A szegediek taktikai sikere Vízilabda SZEOL AK-FTC 1:1 (0:1) m*** a nyitányon Az NB lll-ban Sz. Dózsa— Jánoshalma Nagy küzdelmet ígért) összecsapásra kerül sor ma, vasárnap délután a Hunyadi téren. A Szegedi Dáma ellenfele a Jánoshalmi Spartacus együttese les?. A két csapat mindig izgalmas, változatokban bövelkedé mérkőzést vívott. szinte kivétel nélkül minden atkalommal nagy csata után dőlt el a pontok sorsa. A Dézsa háza tájon baljós előjelekkel várják a mérkőzést, ugyanis Pécsik, Csömör, Nyári és Szeghalmi beteg, dr. Remény tk I. ász lé edző nem tudja, melyikük Játékára számíthat. Ződl makacs húzódással bajlódik, szereplése bizonytalan csakúgy, mint Piplczé, aki három hétig tartó betegségéből nem régen épült fel. Nagy István eltiltás miatt nem állhat csapata rendelkezésére. Mindezek ellenére a Dézsa edzője bizakodó. Mint mondta, itthon akarják tartani a két pontot. A betegek állapotátél függően, csak a mérkőzés előtt hirdet csapatot a kővetkező keretből: Tóth, Nagy A., kapusok, Kakuszt, Biré, Magyar, Emődi dr., Pécsik, Csömör, Nyári, Szamosszegi, Szeghalmi, Veres. Kanász. Piplcz, Ződl, Frányé, Pikó, Bogdán, mezőnyjátéikosok. Törött ujjal a kapuban Acs S. Sándor fel vet ele A SZEOL AK egyenlítő gólja. Jernci labdája a jobb sarok felé tart Bizonyára sok szurkolónak feltűnt, hogy lapunk szombati számában megjelent, A Ferencváros ellen... cimfl riportból Himer István értékelésénél kimaradt Nagy István neve. A SZEOL. AK csapa (kupi tanyáról, most már bevallhatjuk, miért nem Irtunk. Egyrészt azért, mert Nagy István március 28-án. hétfőn, edzésen njjtörést szenvedett. Ennek ellenére Csepelen, aztán a Haladás VSE ellen Szegeden, majd Kaposvárott és most az FTC ellen Is vállalta a játékot. Másrészt azért nem Irtunk róla, mert ügy gondoltuk Hlmer István edzővel, hogy nem szükséges erről a sérülésről tudomást szerezniük a ferencvárosiaknak. A Ferencváros elleni t:l után mindenki egymásnak gratulált a SZEOL AK öltözőjében. Nagy István óvatosan lehúzta kezéről az átnedvesedett kesztvüket, aztán a forró viz alá tartotta elgémberedett ujjait. V Jobb kéz gyűrűs ujja vastagabb volt a megszokottnál. l assan megpróbálta behajlítani, de az Ínszalagok most nem engedelmeskedtek úgy, mint egy hónappal ezelőtt, önkéntelenül is sérülésé került szóba. —A Csepel-mérkőzés előtt. a hétfői edzesen a beívelt labdák hárítását gyakoroltuk. Egyszer rosszul ütöttem a labdába, és a gyűrűs ujjamról letört egy csontdarab. Kedden sínbe tették a kezem, másnap volt a Cseuel elleni találkozó. Bencze és Merley is sérült volt, így hát nem volt más választás mint. bogv törött ujjal vállaljam a védést. Azóta is néha csillagokat látok egy-egy lövés után. de úgy gondolom, megér! ez a fájdalom, hiszen a csapatnak ls szüksége van rám, no meg nekem iá s bajnoki mérkőzések izzó hangulatához. Nem hőssé akarjuk avatni Nagy Istvánt, csupán említést kellet tenni erről a szokatlan esetről. H'-szen manaoság ritkaság számba megy ehhez hasonló történet. Benne van ebben a esanatkapitány példamutatása, a labdarúgás, a Játékostársak és az egvesület szeretete is. Hogy a fájdalom megéri-e? A válasz, azt hiszem, teljesen egyértelmű . . . B. L. Tisza-parti stadion, 15 ezer nézö. Vezette: Tátrai. SZEOL AK: Nagy l. (—) — Kádár (5), Egervári (7), Forgács (5), V. Tóth (5) — Hajszák (5), Birinyi (8). Kozma III. (7) — Kozma II. (4), Hegedűs (6), Jernei (9). FTC: Hajdú (6) — Martos (4). Bálint (6), Vépi (5), Megyesi (6) — Nyilasi (5), Ebedli (5), Mucha (6) — Pusztai (6), Vad (5), Pogány (6). A mérkőzés előtt az öltöző folyosóján Dalnoki Jenő, az FTC vezető edzője szokatlan nyugalommal sétálgatott. Amikor megkérdeztük tőle, mit vár a találkozótól, olyantermészetességgel vágta rá, hogy győzelmet, mintha arról érdeklődtünk volna. hogy zöld-fehérben játszanak-e. Hát a győzelem elmaradt, sőt a szünet után azt hiszem Dalnoki Jenő az l:l-gyel is elégedett lehetett. A második 45 percben ugyanis a ferencvárosi játékosok egyszer sem lőttek kapura. A szegediek öltözőjében idegesen készülődtek a játékosok. Kádár ugyan vállalta a játékot, Hegedűs azonban belázasodott. Ennek ellenére a középcsatár ott volt a pályára lépő 11 között. Nagy ováció fogadta a csapatokat. „Tiszán innen, Dunán túl — Fradi. Szeged 3:0" zengte a Fradi szavalókórus. (Ez a nóta nem megy — SZEOL, Fradi 1:1) válaszolhatták volna a szegediek a mérkőzés végén. Szemerkélő esőben, csúszós, vizes pályán, a SZEOL AK széllel szemben kezdte a játékot. Az 5. percben Hegedűs ugrott ki a bal oldalon, Jernei elé játszott, aki a 16-os vonalánál egy cselt csinált, majd hajszállal a léc fölé lőtt. Négy perc múlva megszerezte a vezetést a Ferencváros. Pusztai húzott el a jobb oldalon, belül Vad teljesen egyedül futott az akcióval, a kapu elé kanyarított labdát aztán elörevetödve a jobb sarokba fejelte, 0:1. A 17. percben Ebedli szabadrúgás után indította a bal szélen Pogányt, ő középre ívelt, és Nyilasi nagy gólhelyzetből, az ötösről kapu fölé fejelt. Egy perc múlva Pogány gurított vissza a 16-os vonalára, és az érkező Mucha hatalmas lövését Nagy István bravúrral hárította. Ezekben a percekben beszorult a SZEOL AK. A széltől támogatott Ferencváros nagy erővel rohamozott. Fél óra elteltével rendezte sorait a SZEOL AK, és átvette a játék irányítását. A 34. percben Hegedűs mesterien átemelte a labdát Bálint feje fölött, kapura tört, a labda azonban leakadt a 6árban, és a keresztező Mar. tos szerelni tudott. A 37. percben Hegedús lövését védte elvetődve Hajdú. A 41. percben Pusztai összecsapott Kozma III-mal, a ferencvárosi szélső megsérült, helyére Takács (4) állt. A 43. nercben Birinyi mintegy 18 méterről lövésre szánta el magát, a jól eltalált labda már túljutott Hajdún, de a felső kapufa mentett. Szünet után fordult a kocka. Az erős szél most a szegedieket segítette. Lendületbe jött a hazai csapat. Az 54. percben Hegedűs helyére Vass dr. (6) állt. Hat perc múlva kiegvenlített a SZEOL AK. Bal oldali szabadrúgás után Hajdú röviden öklözte ki a labdát, Jernei a ll.es ponton átvette, majd o bal felső sarokba helyezett, 1:1. A 64. percben Hojszók labdáját védte elvetődve Hajdú, majd Kozma III. fejese zúgott el a léc fölött. Eleredt az eső, a hideg, télies időben a játék mégis tűzbe hozta a közönséget. A 75. percben Kozma III. meredeken ívelt kapura, a léc alá tartó labdát azonban Hajdú szögletre tenyerelte. Két perc múlva az FTC kapujától mintegy 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak a szegediek. Hojszák jobb sarokra tartó labdáját Hajdú bravúros vetődéssel hárította. A 78. percben Vass dr. pazarul lőtte kapu elé a labdát, Jernei azonban az ötösről kapu mellé lőtt. A 85. percben Kádár lövését védte a ferencvárosiak kapuvédője. Egy perccel a találkozó befejezése előtt Birinyi lőtt mellé. Most kiderült, hogy egy taktikai elképzelésnek nem kell hétpecsétes titoknak lennie, mert ha azt a játékosok maradéktalanul végre tudják hajtani, csakis sikerhez vezethet. És most ez az 1:1 Szegeden sikernek számíthat. A találkozó sorsa tényleg a középpályán dőlt el. Sokan hihetetlen és mondjuk ki, megalapozatlan nyilatkozatnak vehették Himer István kijelentését, mely szerint a Hojszák—Birinyi kettős jobb lesz, mint az Ebedli—Mucha duó. Pedig, akik látták a mérkőzést, eldönthették. A szegediek edzőjének igaza lett. Sőt abban is, hogy Kozma III- keményebb diónak bizonyul majd Nyilasinak, mint a lengyel Wyrobek. Nagy Istvánnak egyetlen lövést kellett hárítania. A gólról nem tehet. A közvetlen védelem legjobbja Egervári volt, hatalmas munkát végzett. Forgács az FTC vezető gólja előtt megfeledkezett Vadról. A két szélsőhátvéd váltakozó sikerrel oldotta meg feladatát. Kozma III. jelesen oldotta meg taktikai feladatát, Nyilasi egy fejestől eltekintve kapuközeibe sem került Birinyi szervezte a támadásokat, szinte az egész pályát bejátszotta. Hojszák a mérkőzés finisére elfáradt. A csatársorban találjuk a mezőny legjobb emberét, Jernei személyében. Erőszakos, lendületes, szellemes volt. Gólja önmagáért beszél. Hegedűs rengeteget dolgozott, annak ellenére, hogy lázasan vállalta a játékot. Kozma II. alig vétette magát észre. Vass dr. hasznosan játszott. Bagaméry László Tegnap, szombaton a reggeli órákban megkezdődött a Dobó István vízilabdakupa küzdelemsorozata. Délután a Tisza Szálló tükörtermében ünnepélyes fogadáson vettek részt a csapatok vezetői, edzői, valamint a játékvezetők. Az eseményen többek között megjelent Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese, Mari Kálmán, a megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke, Borbély András, a városi sportfelügyelőség vezetője és dr. Nagy Lajos, a SZEOL AK elnöke. Bányainé . dr. Birkás Mária köszöntötte a jelenlevőket. Az első játéknapon — a lapzártáig lejátszott mérkőzéseken — nem született meglepetés. Az esélyes együttesek magabiztos játékkal, nagy gólarányú győzelmeket arattak. Eredmények: MVSC—Egri Vízmű 7:2, KSC —CVSE 8:3, Hódmezővásárhelyi VSE—PMSC 9:2, TBSC —BVSE 18:1, SZEOL AK— KSC 11:4. Ma, vasárnap a második játéknapon újabb tizenkét mérkőzésre kerül sor. Különösen az OB l-es csapatok egymás elleni mérkőzése ígérkezik érdekesnek, izgalmasnak. Ezen találkozók párosítása, illetve időpontja a következő: SZEOL AK— Szolnoki Vízügy, 10.30. Eger SE—Szentesi Vízmű, 11.20. Eger SE—Szolnoki Vízügy, 16.20. SZEOL AK—Szentesi Vízmű, 17.1f Továbbképzés edzőknek A Csongrád megyei Labdarúgó Szövetséghez tartozó edzőknek április 18-án, hétfőn délután fél 4-kor a SZEOL AK Tisza-parti stadionjában gyakorlati bemutatóval egybekötött továbbképzés lesz. A bemutató edzést Himer István vezető ed-zö tartja. A megye területén működő edzők részére a megjelenés kötelező. Sakkcsapat EB Románia ellen vezetnek a magyarok További eredmények Rába ETO—MTK-VM 1:0 (1:0). Győr, 5000 néző. Vezette: Kuti. Góllövő: Mile. Vasas—Ü. Dózsa 4:1 (3:0). Népstadion, 30 ezer néző. Vezette: Hámori. Góllövök: Izsó (2), Zombori, Váradi, illetve Nagy L. Az NB I állása: I. P. Dósoa 25 15 * 5 70—30 30 2. FTC 25 15 7 3 51—23 37 3. Bn. Honvéd 25 16 5 4 00—27 17 4. Vuu 25 17 2 « 74—34 88 5. Haladás 25 15 5 7 40—20 31 t. Videoton 25 11 5 9 49—35 87 7. Rába ETO 25 12 3 10 75—33 27 8. MTK-VM 25 12 8 10 30—35 37 s. i>ié»erör 25 10 3 12 31—30 23 18. Tatabanya 25 10 2 12 30—43 28 11. Békéscsaba 25 7 8 10 28—37 22 12. ZTE 25 1 5 12 31—34 31 12. Kaposvár 25 7 5 11 27—35 10 14. SZEOL 25 6 7 12 23—51 10 15. Oonaújváms 25 « 8 13 20—44 18 IC. SBTC 25 7 4 14 30—55 18 17. Csepel 25 4 1 13 25—42 10 18. Dorog 25 8 < 15 20—55 12 Salgótarján—Videoton 0:0. Salgótarján, 6000 néző. Vezette: Marton. Dunaújváros—Békéscsaba 0:0. Dunaújváros, 3000 néző. Vezette: Lauber. Budapesti Honvéd—Csepel 2:0 (1:0). Népstadion, 15 ezer néző. Vezette: Muncz. Góllövők: Weimper, Póczik. Dorog—Kaposvár 2:1 (1:0). Dorog, 3000 néző. Vezette: Győri. Góllövők: Peszeki I., Szabó, ill. Zentai. DiÓ6gvőr—Tatabánya 1:1 (1:0). Tatabánya. 3000 néző. Vezette: Nagy B. Góllövők: Fekete, ill. Nagy I. Haladás—ZTE l.ű (1:0). Szombathely, 13 ezer nézö. Vezette: Palotai. Góllövő: Pusztai (öngól). Röplabda NB \, női Külker SC—Sz. Spartacus 3:1 (-13, 12, 11, 5) Rókusi Tornacsarnok, vezette: Bogyó, Szekér. Sz. Spartacus: Kovács A., Molnárné, Wirthné, Piukovics, Lengyel, Feketéné. Csere: Nagyné, Kállai. Nagv küzdelem és szoros eredmény jellemezte az első szettet. Már 8:5-re a hazaiak vezet1 ek. amikor egymás után értek el pontokat a vendégek. Két jó leütés és 13—13-ról nyerte a játszmát a Spartacus. A második szettben 4:0-ra és 8:4-re is a Spartacus vezetett. Ezután sorra hibáztak el nyitásokat és visszaNyolctáblas csapatok részvételével megkezdődött a sakkozók Kurópa-bajnokságárnak csapatküzdelme. A versenyen a szovjet, a magyar, a jugoszláv, az angol, a román, a bolgár, a csehszlovák ás a nyugatnémet csapat vesz részt. Az esélyeket latolgatva, könnyen meglehet, hogy az előbbi felsorolás adja a végső sorrendet is. A magyar csapat ezüstérme nagy sikernek számítana, hiszen legjobb sakkozóinknak csak egyszer sikerült a szovjet csapat mögött az Európa-bajnokság második helyén végezniük 1810-ben Kapfenbergben. A többi összecsapáson a Jugoszlávok szerezték meg az ezüstérmet, a magyar csapat harmadik volt. A sorsolás szeszélye folytán az első mérkőzésen a magyar csapat (Portisch, Ribli, Sax, Csom, Adorján, Faragó, Vadász, Bárczay. Tartalék: Lukács, Hazai) éppen a rivális jugoszláv csapattal (Ljubojevics, Gligorics, Matanovics, Parma, Ivkov, Kulák, Velimirovics) került össze. 3,5:3,5 állásnál függőben maradt a Csom—Velimirovics játszma, melyet aztán Csom további játék nélkül feladott. Egyébként a szovjet csapat is legerősebb összeállításában kezdte meg a küzdelmet, mégpedig Karpov, Tál, PeU roszjan, Szmiszlov, Balasov, Romanyisin, Cseszkovszkij, Gulko, Dorfman, Szvesznyikov. Izgalmas, színvonalas mér* kőzések várhatók a moszkvai Krilja Szovjetov sportpalotában a VI. sakkcsapat Európa-bajnokságon. A jugoszlávok elleni vereség után Románia volt a következő ellenfél, és a magyar csapat 4:2-re vezet. A mezőnyt két forduló után a Szovjetunió vezeti. Liebmann Béla Sportműsor esett a mezőnyjátékuk is, minek 8:12 lett az eredménye. 12:12-re sikerült a felzárkózás. de a szett a Külker SC-é lett. Nyerési lehetőség maradt kihasználatlanul a 3. szettben. 6:2 es vezetés után érthetetlenül visszaesett a Spartacus. Baj vo't a nyitásokkal, a sánccal és 15:ll-re a Külker nyert. Az uto'só szettet jobb elfelejteni. Csak vergődtek a lányok a pályán és biztos 10 pontos győzelmet aratott a vendégcsapat VASÁRNAP Atlétika Szeged város serdülő A és B összetett bajnokságának második napja, tanárképző főiskola Topolya sori pályája, 9. Birkózás Országos kötöttfogású juniorverseny, Bebrits L. Közúti és Vasútforgalmi Szakközépiskola tornaterme. 10. Kajak-kenu Kőolaj Kupa, Ifjúsági Vizitel ep, 9-30. Kosárlabda NB H. Férfiak: Sz. PostásKecskeméti MFSC, Rókusi Tornacsarnok. 10.40. Vízilabda Dobó Kupa, újszegedl versenyuszoda. 8 órától 18 óráig. Labdarúgás NB III. Délkeleti csoport: Szegedi Dózsa—Jánoshalma, Hunyadi tér, 16, Pató. TörökszentmlklósSZVSE, Törökszentmiklós, 16, Kólóknál. Megyei I. osztály: Csanád palota—HODIKOT. Csanádpalota, 16, Bajnóczl. Mindszent—Apátfalva Mindszent. 16, Mihály J. HMSEDELEP, Hódmezővásárhely, 16, Szekeres. Sándorfalva—KinizsiHúsos, Sándorfalva, 16, Börcsök. Makói SVSE-C mng'ád. M kő. 16, Szolnok m. jv. KSZV pE-Klskundorozsma, Kertétz u., 16. Pál S Alsóváros—H. Porcelán, Szabadság tér 16. Bubori. Sz. SoartacusSzentesi Kinizsi, volt SZAK-pálya, 10, Bács m. jv. Az első csapatok mérkőzése előtt - a Spartacusnál az első csapat mérkőzése után — az ifjúság: :k Játszanak. Megyei IL osztály: Ktstel«k-Ferencszaliás. Kistelek, 16, Fartca*. . Szóreg—Tápé, Szőreg, 16, Seres Sz. Tanárképző—Fábiánsebestyén, Kertész utca, 11, Kérdő. Bordány -Pitvaros, Bordány, 16. Kovács H. Derekegyház—Székkutas, Derekegyház, 16, Köböl. NagymágocsSz. Volán, Nagymágoes 16, Jakus. Móraiialom—Aigyő. Mórahalom. 16, Szvétécz. Az első csapatok mérkőzése előtt az Ifjúságiak Játszanak. Megyei III. osztály: Kuzsa-Ül. lés, Rúzsa, 16, Bende. Zákányszék —Asotthalom. Zákányszék, 16, Horváth M. Pusztaszer—Szatymaz, Pusztaszer, 16, Megyeri. RöszkeDomaszék, Röszke. 16. Kocsis J, Kübekhaza-Forráskút, Kübekhá. za, 16, Herczeg. Ojszentíván—Balástya, Ojszentíván. 16, Pördi. Baks—Tiszasziget. Baks, 16. Szécsl B. Domaszék—Ottömös, Domaszék, 16, Bende. Opusztaszer—Dóc, Opusztaszer. 16, Halász. Országos ifjúsági bajnokság: Sz. Dózsa—Nagyszénás. Hunyadi tér. 14.30, Papp J. SZEOL AKSZVSE, Vasutas-stadion, 10.45, Kovács. NB-s tartalékbajnokság: Sz. Dózsa—Nagyszénás. Hunyadi tér, 12.30, Németh. SZEOL AK-Szegedi VSE. Vasutas-stadion, 9 Varró HETFO Labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvarán: SZAK öregfiúk—TIpográfia, 16.30, Jung. FC ACCY-DELEP öregfiúk, 17.30, Kubatovics. Sándorfalvá—Csillag FC. 18 30, Köböl. Honvéd tér-VETERESZ, 19.30, Rácz J. Kozmosz—Alíökti Vendéglátó, 20.30, Kiss J.