Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-13 / 61. szám

73 1 Vasárnap, 1977. március 6. Enlíliezés Kilián Györgyre Kilián György születésé­nek 70. évfordulója alkal­mából szombaton koszorú­zási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető mun­kásmozgalmi panteonjában. A KISZ Központi Bizottsága nevében Borbély Gábor, a Központi Bizottság titkára és Silló Katalin, a Központi Bizottság tagja; a Magyar Partizán Szövetség nevében Berecz Béla nyugalmazott vezérőrnagy, a szövetség vá­lasztmányának tagja és Erdő János, a szövetség tagja — Kilián György egykori har­costársai koszorúztak!. Részt vett az ünnepségen, s elhe­lyezte a kegyelet virágait Kilián György emléktáblá­jánál a nevét viselő fővá­rosi ifjúkommunista közös­ség képviselője is. * Az évforduló alkalmából bensőséges ünnepségen em­lékeztek meg Kilián György­ről a XIII. kerületi pártbi­zottság székházában is. Az ünnepség részvevői megko­szorúzták Kilián György mellszobrát. (MTI) Ezer vagonnal több vöröshagyma Makó város négy közös gazdasága: a Lenin, az Üt­törő, a József Attila és a Kossuth Termelőszövetkezet a tavalyi 908 hektárral szem­ben az idén 1 ezer 400 hek­tárra növeli a vöröshagyma vetésterületéi Termelési rendszerben, gépesített tech­nológiával ültetik, művelik és takarítják be a hagymát. A. szakemberek számítása szerint legalább ezer vagon­nal több termést adnak a „hagymaváros" nagyüzemi gazdaságai hazai és külföldi piacra, mint az elmúlt esz­tendőben. Ezt a tervet arra is alapozzák, hogy elegendő és kiváló minőségű szaporító­anyag áll rendelkezésre. A termelési rendszer ál­landó kapcsolatot tart a Ga­bonatermesztési Kutató In­tézet makói nemesítő telepé­vel. Helyet adnak a kísér­leteknek!, kipróbálják az új fajtákat. A tudomány és a gyakorlat szakemberei köl­csönösen segítik egymás munkáját, hogy növeljék a terméshozamokat, csökkent­sék a termelési költségeket és egyben tovább növeljék a híres fűszernövény világ­piaci versenyképességét, hír­nevét. Befejeződött a szakmunkástanulók országos versenye lllll Ács S. Sándor felvétele Az eredményhirdetést hallgatják a verseny résztvevői Jó felkészülésről, alapos szakmai ismeretről tanús­kodott a Szakma kiváló ta­nulója verseny három szege­di döntője. Elhangzott e di­cséret tegnap, a Móra Ferenc Ipari Szakmunkásképző In­tézetben, az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmá­val is. Kiderült: a szegedi fiataloknak egy második he­lyezés jutott Most lássuk a végleges sorrendet! A szoba­festő- és mázolótanulók ver­senyében Szebelédi András, a 35-ös számú intézet hall­gatója győzött, második a salgótarjáni Nagy Pál. har­madik a miskolci Recskó Barnabás. Pécsi páros — Gebhart József és Podho­vácz József — nyerte az ács-állványozók versenyét, második helyen a szegedi in­tézet csapata végzett. A két fiatal a DÉLÉP-nél tanulta a mesterséget Tóth István szakoktatója Kószó András, Szilágyi Istváné Gera Fe­renc. A harmadik hely a bé­késcsabai Zsadányi János­nak, illetve Polgári Mihály­nak jutott. A kőműveseknél a következő sorrend alakult ki: első a budapesti Cseh Lajos és Cank István, má­sodik a győri Varga Csaba és Mészáros István, harma­dik a pécsi Fledrich Ferenc és Hódosi Gábor. Az ország más városaiban versenyzett szegedi fiatalok eredményé­ről még nem érkezett jelen­tés. A Szakma kiváló tanulója versenyek három szegedi döntője után a Móra Ferenc intézetben szakmunkásvizs­gát tettek a kitűnő és jeles eredményt elért tanulók. A külföldre utazók figyelmébe A Belügyminisztérium út­levélosztálya felhívja azok­nak a magyar állampolgá­roknak a figyelmét, akik európai szocialista országok­ba szóló útlevéllel rendel­keznek, hogy külföldre uta­zásuk előtt ellenőrizzék út­levelük időbeni érvényessé­gét (az útlevél 4—5. oldalán). Amennyiben annak érvé­nyessége lejárt, utazás előtt gondoskodni kell a meg­hosszabbításáról, abban az esetben is, ha az útlevélben még fel nem használt kiuta­zást engedély van. A meg­hosszabbítást útlevélkérő lap benyújtásával kell kérni: magáncélú utazás esetén az állandó lakóhely szerinti il­letékes rendőrkapitánysá­gon. Az útlevél időbeni érvé­nyességének meghosszabbítá­sáról szolgálati célú utazás esetén az utazást elrendelő szervnek kell gondoskodnia. ÚJ feladatok előtt ifjúságunk FflV'fIfthpn a Forradalmi Ifjúsági Na­Ljjy Ulfllull pok ezreket mozgósító ren­dezvényeivel, vagy néhány nappal később KISZ-alapszervezeteink megtervezik a kö­vetkező mozgalmi év feladatait, rendezvé­nyeit. Ehhez rendelkezésükre állnak köz­ponti, megyei, városi és járási terveink. Ismerjük a párttól kapott feladatainkat, egyeztettük elképzeléseinket a tanácsok-. kai, a velünk együttműködő társadalmi szervezetekkel. Á KISZ Központi Bizott­sága — az eddigi gyakorlattól eltérően — két akcióprogramot adott ki: külön a dol­gozó, külön a tanuló fiataloknak. A két akcióprogram politikai célkitűzései, elvi el­várásai azonosak, ugyanazért munkálkodik mindkét ifjúsági réteg: eleget kívánunk tenni történelmi felelősséggel vállalt forra­dalmi feladatunknak, a fejlett szocialista társadalom építésének. Az akcióprogram megvalósításának esz­közei és módszerei mozgalmi életünk né­hány területén egyformák, de nagyobb­részt különbözőek, pontosan abból adódó­an, hogy a dolgozó fiatalok mindennapi tevékenységükkel konkrétan vesznek részt a termelőmunkában, a tanuló fiatalok pe­dig erre az életre készülnek fel. A közpon­ti szinten meghatározott feladatok kiegé­szítőjére megyei bizottságunk is külön fo­galmazta meg elvárásait a két alapvető if­júsági réteg részére. A dolgozó fiatalok alapkötelessége a becsülettel, legjobb képességek szerint végzett munka. A társadalmi tevékenysé­gek csak ezután következnek, és nem az előbbi helyettesilésére, hanem a plusz fel­adatként. Az eredményesebb, ésszerűbb és szervezettebb mindennapi munkához je­lentősen járulhatnak hozzá az ifjúsági versenymozgalmak. Ezek közül megyénk­ben első ízben kerül sor a mezőgazdaság­ban dolgozó fiatalok Kiváló ifjú dolgozó és Szakma ifjú mestere címért folyó ve­télkedésére. Az ifjúsági parlamentek egyértelműen bizonyították, hogy milyen hatékonysaggal működhetnek a „Vedd észre, tedd szóvá, oldd meg!" jelszó jegyében működő KISZ Radar-csoportok. Megyénkben tevékeny­kednek országosan is legjobban a fiatal mérnökök és közgazdászok tanácsai. A jó példák tehát átvehetők és alkalmazhatók még több nagyüzemben, sőt néhány ter­melőszövetkezetben is. Üj lehetőségeket kínál ebben a mozgalmi évben is az „Al­kotó ifjúság" pályázat, amelynek megren­dezzük megyei kiállítását is. Fn'utafillir az alsyői kőolaj- és föld­I Uijfiaijllll gázlétesítmények felett vállalt védnökségünket, a húsprogram KISZ-védnöksége megyei megvalósításába bevonjuk a termelőszövetkezetek és az érintett kereskedelmi egységek fiataljait is. Ezek a keretek lehetőséget adnak arra, hogy minden fiatal gondolkozva dolgoz­zon; az alkotó ötletek és újítások, a hibák kifogásolásai meghallgatásra találjanak. A tanuló fiatalok becsülettel végzett, legjobb képesség szerinti tanulása ugyan­így alapkötelesség. A tervezett tanulmá­nyi akciók elősegítik, hogy ez a tudás mi­nél szélesebb körű, a társadalom, a megye számára is hasznosítható legyen, és ala­pot teremtsen a jövő alkotó munkájához. Az „Ismerd meg szakmád történetét" akció jó gazdái lehetnek a szakmunkásképző in­tézetek és szakközépiskolákban a honisme­reti diákkörök. Megyei fórumon cserélik majd ki tapasztalataikat a tanulmányi csapatversenyekről a középiskolai KISZ­vezetők. E területen csak nagyon sok hasz­nos újítás adhat újabb lendületet a mun­kának. Az egyetemi, főiskolai hallgatók részvétele a szakmunkástanulók kulturális és sporttevékenységének szervezésében, a klubfoglalkozások és politikai vitakörök vezetése egyaránt fontos és hasznos mind­két tanulói réteg számára. Tovább kell erősíteni azt a tendenciát, hogy a tudomá­nyos diákköri konferenciák témái kapcso­lódjanak megyénk életéhez. Ezeknek a ta­nulást magasabb szinten folytató és a tu­dományos munkát is elősegítő akcióknak nem titkolt célja az is, hogy erősítse min­den tanuló és hallgató fiatalban: a tanulás nem magánügy. Tpnn valnmk céljaink vonzóak a bi­I blfli VfllUilin, zonyításra a többre vá­gyó fiataloknak. A belvízrendezés felett vállalt védnökségünk személyes érdek is. Az itt végzendő társadalmi munkák, épí­tőtáboraink a szűkebb lakóhely gondjai­nak megoldását is segítik. A kommunista műszakok értékéből épülő óvodák és böl­csődék sokszor saját testvéreinknek és gyerekeinknek is helyet adnak már; a ke­zünk nyomán kialakuló parkok a saját környezetünket is szebbé, igényesebbé te­szik. Ha hazaszeretetről és szülőföld sze­retetéről beszélünk, nem másról, mint ép­pen ezekről a megmozdulásokról, akciók­ról van szó. Központi Bizottságunk akcióprogramja az „Edzett ifjúságért" címmel jelent meg, jelezve azt, hogy társadalmunk ügyének, személyes érdekünknek is tekintjük a fia­talok tömegsportját és turizmusát. A fej­lett szocialista társadalom építéséhez fizi­kailag is felkészült emberekre van szük­ség. Az idén tavasszal induló „Edzett if­júságért" mozgalom átfogja az úttörő kor­osztályt is minden fiatalnak lehetőséget biztosít, de a KISZ tagjainak kötelességük­nek kell tekinteni a részvételt. A rendsze­res mozgást, a mozgás életigénnyé válását, a sportoláshoz szükséges feltételek meg­teremtését és ezek elismerését is tartal­mazza az „Edzett ifjúságért" mozgalom szabályzata Ennek keretében folytatjuk tovább a „Minden iskolához sportudvart" akciót. Mindemellett természetesen nem feled­kezünk meg a szellem műveléséről sem. Üjdonság lesz a Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalattal indított „Ifjúsági könyvvá­sár" elnevezésű akció. S új formáit keres­sük meg a fiatal művészekkel, az amatőr­mozgalommal való kapcsolatainknak. Er­re jó lehetőséget ad a Szegeden néhány hete megalakult Fiatal Művészek Stúdiója. MfflVPnk ebben az évben is otthont ad incyyciin néhány országos rendezvény­nek. 1978. nyaráig készen áll már a me­gyei szintű rendezvények programja, de munkánk eredménye az alapszervezetek­ben dől el. Ezért nagyon lényeges, hogy a széles körű feladatokból és lehetőségek­ből az alapszervezetek saját tagjaik igénye alapján olyan akcióprogramot készítsenek, amelyek megvalósítását szívügyüknek te­kintik. Olyat, amilyent a mai kor fiatalja igényel, amely feladatot is ad és lehetősé­get is teremt az egyes ember személyisé­gének kibontakoztatására. BÖDI GYÖRGY, a KISZ Csongrád megyei bizottsága első titkára Újszegedi változások Újszeged arca évről évre szépül, változik. Mint ahogy a ké­pen is látható, egy új városrész nőtt ki a Tisza bal partján — befejeződött Odessza lakóházainak építése. A Tisza-part, Székely sor, Odesszai körút határolta területen most már annyi ember él, mint egy nagyközségben. A DÉL,ÉP mun­kásai mégsem vonultak el ebből a városrészből. Akik meg­kapták a lakáskulcsot, most már csak azt várják, az új üzletek, szolgáltatóegységek mielőbb felépüljenek, hogy még összkomfortosabb legyen az életük f SS. Somogyi Károlyné felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom