Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-01 / 50. szám

Kedd, 1977. március í. 5 Kettes helyett 22-es MyÉaverssny az ipari, szövetkezeiekben „A jegyet az utazás megkezdésekor — az utasnak — a jegykezelő készülékkel érvényesítenie kell. Így érvényes egyszeri utazásra." A kis zöld cédula, a villamosjegy hát­oldalán olvasható néhány mondat tegnap, hétfőn délután nem fedte a valóságot a 2-es, petöfitelepi villamos vona­lán. Lyukasztásra nem volt szükség, ellenőr sem kérte senkitől az érvényesített menetjegyet — az utazás ingyenes volt. Így búcsúzott a közel 70 év alatt sok millió utast szállító és ma hajnaltól megszüntetett Tisza-parti járat. A Szegedi Közlekedési Vállalat dolgozói tegnap délután 2 órakor — ekkor készült felvételünk — a petőfitelepi vég­állomáson búcsúztatták el a feldíszített, s jelképesen utolsó kocsit, amely a -késő esti órákig ingyen hozta-vitte utasait, s ma reggel átadta a „stafétát" a 22-es autóbusznak Csongrád megye ipari szö­vetkezeteiből 266 brigád 2546 dolgozója vett részt tavaly a szocialista munkaverseny­ben. Megállapítható, hogy mind a vállalások tartalmá­ban, konkrétságában, mind a feladatok megoldásában előbbre léptek a szövetke­zetek közösségei. Az átlagos­nál is eredményesebb mun­kát végeztek a Szeged já­rási Ruházati és Szakipari Szövetkezetnél, a Makói Építő Szövetkezetnél, a HÓD­ClSZ-nél és a Szentesi Ci­pőipari Szövetkezetnél. Nem csupán rájuk, valamennyi szövetkezeti dolgozóra vo­natkozik': kommunista mű­szakokon, gyermekintézmé­nyek támogatására, környe­zetünk szépítése érdekében 150 ezer óra társadalmi munkát végeztek, 2 millió 300 ezer forint értékben. A tavalyi munkaversenyt értékelte az Ipari Szövetke­zetek Csongrád megyei Szö­vetségének elnöksége tegna­pi ülésén, s jelölte meg a teendőket. Nehéz óráink Lottótárgynyeremény-sorsolás Hétfőn a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság budapesti, Münnich Ferenc utcai központjában kisorsolták a lottó feb­ruári tárgynyereményeit — az 5. hét szelvényeire. Az alábbiakban közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén eladott és nyereménnyel kisorsolt 5. heti szelvényeinek számait és a nyereményeket. 4 133 609 5000 Ft-os tetőtől talpig ut. 4 135 261 9000 fo­rintos ki mit választ utalv. 4 136 399 7000 Ft-os tetőtől talpig utalv. 4 141 398 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 4 142 826 színes tv. 4 150 323 4000 fo­rintos konyhafelsz. utalvány. 4 152 872 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 4 162 963 zenesarok ut. 4 176 655 10 000 Ft-os vás. ut. 4 182 359 10 000 Ft-os vás. ut. 4 194 877 4000 Ft-os kony­hafelszerelési utalvány. 4 217 964 50 000 Ft-os ötlet­utalvány. 4 235 326 5000 fo­rintos vás. ut. 4 248 738 10 000 Ft-os vás. ut. 4 254 438 5000 Ft-os vás. ut. 4 257 076 televí­zió I. 4 260 575 3000 forintos textilutalv. 4 268 574 10 000 Ft-os vás. ut. 4 274 658 10 000 Ft-os vás. ut. 4 275 582 10 000 Ft-os vás. ut. 4 279 922 "hűtő­gép II. 4 283 883 9000 forintos ki mit vál. ut. 4 328 770 5000 Ft-os vás. ut. 4 341 210 10 000 forintos vás. utalv. 4 343 620 7000 forintos tetőtől talpig utalvány. 4 349 184 3000 Ft-os textil­utalvány. 4 353 226 7000 fo­rintos tetőtől talpig utalvány. 4 357 045 10 000 Ft-os vás. ut. 4 360 507 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 4 364 136 9000 forin­tos ki mit vál. ut. 4 383 482 10 000 Ft-os vás. .ut. 4 393 887 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 4 417 764 5000 Ft-os vás. ut. 4 421 129 táskarádió. 4 422 624 hűtőgép I. 4 425 517 televízió II. 4 425 671 televízió II. 4 426 338 7000 Ft-os tetőtől talpig utalvány. 4 438 815 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 4 439 766 4000 Ft-os konyhafelsz. ut. 4 440 385 5000 Ft-os vás. ut. 4 440 038 9000 Ft-os ki mit választ ut. 4 455 749 5000 Ft-os vás. ut. 4 466 074 4000 Ft-os konyha­felsz. ut. 4 467 331 5000 Ft-os vás. ut. 4 492 870 4000 forin­tos konyhafelszerelési utalv. 4 505 619 4000 Ft-os konyha­felsz. utalvány. 4 527 605 4000 Ft-os konyhafelsz. utalvány. 4 533 495 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 4 533 607 5000 Ft-os vás. ut. 4 536 190 10 000 Ft-os vás. ut. 4 538 812 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 4 565 766 te­levízió II. 4 566 352 5000 fo­rintos vas. ut. 4 566 707 Ott­hon lakbererendezési utalv. 4 584 678 hűtőgép II. 4 598 702 10 000 Ft-os vásár­lási utalvány. 4 626 632 4000 Ft-os konyhafelsz. utalvány. 4 632 795 3000 Ft-os textil­utalvány. 4 642 129 4000 Ft­os konyhafelsz. utalvány. 4 678 736 7000 Ft-os tetőtől talpig utalvány. 4 691288 10 000 Ft-os vásárlási ut. 4 695 124 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 4 714 500 4000 Ft-os konyhafelsz utalvány. 4 719 519 színes tv. 4 739 673 hűtőgép II. 4 746 666 7000 Ft­os tetőtől talpig utalvány. 4 753 950 3000 Ft-os textil­utalvány. 4 768 271 5000 Ft­os vásárlási utalv. 4 774 578 5000 Ft-os vásárlási utal­vány. 4 779 328 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 4 807 342 10 000 Ft-os vásárlási utal­vány. 4 814 875 10 000 Ft-os vásárlási utalvány. 4 815 102 10 000 Ft-os vásárlási utal­vány. 4 815 254 10 000 Ft-os vá­sárlási utalvány. 4 823 755 5000 Ft-os vásárlási utal­vány. 4 850 819 10 000 Ft-os vásárlási utalvány. 4 855 656 3000 Ft-os textilutalvány. 4 859 775 10 000 Ft-os vásár­lási utalvány. 4 862 849 te­levízió I. 4 864 513 otthon lakbér, utalvány. 4 871 771 táskará­dió. 4 877 069 háztartási félsz, utalvány. 4 878 411 7000 Ft-os tetőtől talpig utalv. 4 878 946 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 4 879 311 otthon lakbér ut. 4 888 763 4000 Ft-os konyha­felszerelési ut. 4 839 516 10 000 Ft-os vásárlási utalv. 4 902 846 10 000 Ft-os vás. ut. 4 932 789 7000 Ft-os tető­től talpig utalvány. 4 933 132 3000 Ft-os textilutalvány. 4 934 124 10 000 Ft-tc vás. ut. 4 948 545 televízió II. 4 969 238 9000 Ft-os ki mit választ ut. 4 979 392 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 4 984 808 4000 Ft-os kony­hafelszerelési utalv. 4 985 805 9000 Ft-os ki mit választ ut. 4 990 177 10 000 Ft-os vás. ut. 4 998 647 4000 Ft-os kony­hafelszerelésí utalv. 4 998 993 4000 Ft-os konyhafelszerelési utalvány. 7 022 093 5000 Ft-os vás. ut. 24 383 293 3000 Ft-os textil­utalvány. 44 442 913 5000 fo­rintos vás. ut, 44 477 420 5000 Ft-os vás. ut. 44 728 867 10 000 Ft-os vásárlási utalv. 55 453 427 hűtőgép II. 55 454 936 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 55 456 245 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 55 700 342 4000 forintos konyhafelszerelési utalvány. 55 722 525 táskará­dió. 55 738 930 táskarádió. 55 748 411 5000 Ft-os vásárlási ut. 55 748 436 4000 Ft-os kony­hafelsz. ut. 55 753 022 3000 forintos textilutalvány. 63 062 067 4000 Ft-os kony­hafelsz. utalv. 63 073 222 3000 Ft-os textilutalv. 63 074 322 3000 Ft-os textilut. 63 074 329 9000 Ft-os ki mit választ út. 63 081 754 10 000 Ft-os vás. ut. 63 088 818 4000 forintos konyhafelsz. ut. 63 104 677 5000 forintos vásárlási utalv. 63 107 287 10 000 forintos vá­sárlási utalv. 63 123 160 50 000 Ft-os ötlétutalv. 63 138 221 10 000 Ft-os vásárlási utalv. 63 146 893 5000 forintos vás. ut. 63 149 566 10 000 Ft-os vás. ut. 63 153 326 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 63 186 903 10 000 Ft-os vás. ut. 63 201688 10 ezer forintos vásárlási utalv. 63 206 488 7000 Ft-os tető­től talpig utalvány. 63 215 628 3000 Ft-os textilut. 63 207 221 3000 Ft-os textilut. 63 221402 3000 Ft-os textilut. 63 241402 3000 Ft-os textilut. 63 241 718 9000 Ft-os ki mit választ ut. 63 250 030 hűtőgép I. 63 252 481 4000 Ft-os konyhafelsz. ut. 63 261 881 10 000 forintos vá­sárlási ut. 6.3 269 112 3000 fo­rintos textilutalv. 63 274 774 3000 Ft-os textilutalvány. 63 321 319 hűtőgép I. . , „ 63 335 256 10 000 forintos " épphogy vás. ut. 63 339 931 9000 Ft-os ki mit vál. utalv. 63 339 823 10 000 forintos vásárlási ut. 63 385 277 3000 Ft-os textil­utalvány. 63 391 159 10 000 Ft-os vás. utalvány. 63 395 288 7000 Ft-os tetőtől talpig utalvány. 63 401 554 9000 Ft-os ki mit választ utalvány. 63 402 761 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 63 410 238 9000 Ft-os ki mit választ utalvány. 63 416 297 5000 Ft-os vás. utalvánv. 63 420 599 hűtő­gép II. 63 430 078 10 000 Ft-os vásárlási utalvány. 63 445 701 3000 Ft-os textilutalvány. 63 446 026 9000 Ft-os ki mit választ utalvány. 63 446 058 7000 Ft-os tetőtől talpig ut. 63 461954 3000 Ft-os tex­tilutalvány. i 489 814 4000 Ft-os konyhafelsz. utalvány. 63 501 529 9000 Ft-os ki mit vál. ut. 63 497 822 7000 Ft-os tetőtől talpig utalvány. 63 517 771 7000 Ft-os tető­től talpig utalvány. 63 524 654 5000 Ft-os vásárlási utal­vány. 63 536 038 4000 Ft-os konyhafelszerelési utalvány. 63 538 895 9000 Ft-os ki mit választ utalvány. 63 544 300 10 000 Ft-os vásárlási utal­vány. 63 544 940 10 000 Ft-os vásárlási utalvány. 63 566 545 10 000 Ft-os vásárlási utalv 63 575 295 táskarádió. 63 605 492 5000 Ft-os vásár­lási utalvány. 63 607 425 7000 Ét-os tetőtől talpig utal­vány. A jó filmek egyik fontos tulajdonsága, hogy hatásuk sokáig él. Biztosan megtör­tént már valamennyiünk­kel, hogy egy-egy filmkocka, képsor, amely megrendítő hatással volt ránk, időről időre újra játszódik „lelki szemeink" elótt, az élmény emlékének sok áttételen ke­resztül változott gondolko­dás- és érzelemvilágunk ré­szévé vált elemei látszólag a legváratlanabb pillana­tokban törnek újra és újra a felszínre. Kinek-kinek per­sze eltérő tárgyúak és jel­legűek lehetnek ezek a „kí­sértő" élmények. Számomra ilyenek: az ember kiszolgál­tatottságának drámáját ér­zékeltető képek (olvasmá­nyok, festmények, zenék stb.), a gúzsbakötöttség, a szellemi és gyakorlati tehe­tetlenség ábrázolásai. A Rosenberg-házaspár című 4 részes francia film torokszo­rító képei nyilvánvalóan egyetlen nézőre sem marad nak hatástalanok. Nemcsak azért, mert Stel­lio Lorenzi rendező olyan két kitűnő művésznek adta a főszerepeket, mint Marie­José Nat és Gilles Segal, akiknek minden művészi esz­közük megvan, hogy a tény> szerűségükben is drámai események hatását felfokoz­zák. Hanem azért is, mert a nézői, befogadói reakci­ók egyáltalán nem függetle­nek meglevő, személyes él­ményvilágtól. Sokkal na­gyobb az esély valamely mű viszonylag teljes „elsajátítá­sára", a gondolati és érzel­mi azonosulásra, ha „közünk van hozzá", ha tapasztalata­ink köre hasonló az alkotóé­hoz, ha életpraxisunktól nem teljesen idegenek a felmuta­tott helyzetek. A félelem lég­köre pedig csak a legifjabb nemzedék számá­ra teljesen ismeretlen — nálunk. A tömeg „nyájszel­lemétől", mesterségesen fel­korbácsolt hisztériájától, egymást letaposó eszeve­szettségétől és az elidegenült hatalom félelmetes mecha­nizmusaitól lényegileg azo­nos hatások rögződtek az emberek történeti tudatában, rosszabb esetben pedig a máig nyílt sebek fájdalmas emlékeztetők. A múló idő mindazonáltal a legjobb or­vos, az életösztön új „talál­mánya" a felejtés. De az el­mébe idézés is egyúttal. Pszichológusok (vagy művé­) szek) a megmondhatói, hogy az egyszeri rossz visszaté­résének milyen erős gátja | lehet, ha felemlegetik. Az nyiladozó értelmű kisgyerek is egyszavas fi­gyelmeztetésre megtorpan a gödör előtt, amibe egy­szer már beleesett. A fel­nőttekkel persze nem ilyen egyszerű. A Rosenbergékről szóló film — és a sok ha­sonló — nyilvánvalóan nem mindent érő ebben a figye­lemhivó védekezésben, de olyan a természete, hogy nem igen lehet nélkülözni. Egészen más természetű „nehéz óráink" is vannak képernyő előtt. Állítólagos időben. Sokáig azt hittem, a közjó érdekében cselek­szünk, ha „vasárnap kirán­dulunk" — családdal, béké­ben, nyugalomban. A termé­szet lágy ölén pihegjük ki a múlt napok izgalmait, fá­radtságát, és persze fölte­kerünk az elkövetkezendő munkás hétköznapokra. Ha pedig az időjárás nem en­gedi az egyéni és közhasz­nú túrakúrát, és a lakásba szorít, jól tesapm, ha köny­nyed szellemi kalandozásban keresem a felüdülést. Hiszen ott a tévém, kérem, hogy kisegítsen, mert a műsor­szerkesztők is emberek, ők is tudják, hogy a pihenőnap mitől nem munkanap. Mos­tanában egyre bizonyosabbá válik: valaki tévedésben van. Vagy a néző, aki a fen­tieket vallja, vagy a műsor­szerkesztők, akik viszont azt tartják: a vasárnap a ke­mény munka napja. Délelőtt ezért nyelvtanfolyamra, majd Mindenki iskolájába járat­nak minket; ismeretterjesztő előadásra invitálnak, majd felszólítanak, hogy Mozdulj! Kora délután játszhatnánk — matematikát! Ha egész héten nem lett volna sze­rencsénk, a következőben pedagógusokkal találkozha­tunk, akik eszmét cserél­nek arról, mit tanuljunk ez­után. Kisvártatva a Magyar Televízió Szabadegyeteme tudásra szomjú hallgatóiként ismerkedünk az ásványkin­csek keletkezésével, majd fő a fejünk, hogyan kéne se­gíteni az utóbbi idők leg­fárasztóbb vetélkedősoroza­tán. Mire az este jő, ha­lott fáradtan zuhanunk ágy­ba. Hétfőn bemegyünk a munkahelyünkre kicsit szó­rakozni végre. Talán nevez­zük ki pihenőnapnak a hét­főt. Akkor nincs adás. Sulyok Erzsébet Bourgue koncertje elé Maurice Bourgue nevét európai rádióállomások először 1970 őszén hallották fesztiválok vendége. a fúvóshangszerek kedvelői. A budapesti nemzetközi ze­nei versenyen nagy feltűnést keltett egy különös arcú, vékony, francia fiatalember, aki teljesen azonosulni lát­szott hangszerével, hangja hajlékony és finom, érzékeny és érzelemteli, virtuozitása nem a nehézségek felett ara­tott verejtékes diadal, ha­nem a könnyed játék sugár­zó öröme. Hangszere az oboa, mely­nek ma az egész világon egyik legkiválóbb művésze Maurice Bourgue, az Or­chestre Paris első szólistá­ja; a párizsi egyetem pro­fesszora, a legjelentősebb es Bir­mingham, München, Prága é6 Budapest versenyeinek el6ő helyezettje. Bourgue holnap, szerdán Szegedre lá­togat, és kísérőjével, Colotte Klinggel a zeneművészeti fő­iskola hangversenytermében este fél nyolctól koncerten mutatkozik be. Műsora J. Chr. Bachtól Schumann, Do­nizetti, Dutilleux és Britten egy-egy művén át a japán Shinoharáig széles spektru­mát adja az oboa szólóiro­dalmának. A zeneművészeti főiskola szegedi tagozatának Jennesses szervezete szíve­sen lát mindenkit, aki ko­runk egyik kiemelkedő hang­szeres egyéniségének művé­szetével találkozni kíván. A nyertes szelvényeket 1977. március 20-ig kell a totó­lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. pihenőnapunkon. < Vasárnap. jószerint az egész műsor­Miskolcon beton­gyárat építenek Nyolcvanmillió forlnt ér­tékű beruházás kezdődik a Beton- és Vasbetonipari Művek miskolci gyárában. Az elavult gyár helyett épül a korszerű, hazai ter­vezésű üzem. kapacitása óránként 60 köbméter be­ton lesz. A háromhajós, 3800 négyzetméteres csarnokban 24-féle különleges vasbeton födémelemet készítenék majd univerzális gépsoro­kon. Terveznek lap- és rúdsze­rű elemeket is, a kislakás­építőknek. (MTI) Közlekedési balesetek Az elmúlt hét végén több mint 90 súlyos közúti bale­set történt az országban, ebből három Csongrád me­gyében. Makón, a Vörös csillag utca 39/A számú ház előtt Kiss József 47 éves helybeli (Deák F. u. 33.) lakos sze­mélygépkocsit vezetett a város külterülete felé, s el­Pályázat a szegedi általános iskolai diákotthoni felvételre A Csongrád megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztá­lya az 1977/78. tanévre pá­lyázatot hirdet a tanyai fia­talok diákotthonába felvétel­re. Elsősorban azok az általá­nos iskolás 4—8. osztályos fiú- és leánytanulók jelent­kezhetnek, akik Csongrád megyében tanyán és kisköz­ségben élnek, jó tanulmányi előmenetelűek, szüleik fizi­kai dolgozók, s akik diákott­honi elhelyezésük révén kö­zépiskolában szándékoznak továbbtanulni. Pályázhatnak továbbá a tanyai lakossággal kapcso­latban álló értelmiségi és alkalmazotti 'foglalkozású szülők gyermekei is. A di­ákotthonba felvett tanulók­nak 100—200 forint havi té­rítési díjat kell fizetniük, amely alól kiváló tanulmá­nyi eredmény elérése esetén felmentést lehet kérni. A tanulók iskoláztatásáról — érdeklődési körüknek megfelelően — Szeged város általános iskoláiban gondos­kodnak. A tanulóknak általános is­kolájuk igazgatójénái lehet jelentkezni 1977. március 20-ig. ütött egy kivilágítatlan gép­pel és ittasan közlekedő ke­rékpárost. A biciklis, Szélt János 61 éves helybeli (Kés­márki u. 4.) lakos súlyosan megsérült. Az E5-ös fő úton Balástya felől Szeged irányába mo­torkerékpározott Szabó Ist­ván, 21 éves balástyai (Gaj­gonya 67.) lakos, s a 150. ' kilométerkő 6. szelvényében levő balra ívelő kanyarban leszaladt a jobb oldali fü­ves útpadkára, felbukott, és súlyosan megsérült. A II. számú szegedi Sebészeti Kli­nikán az ügyeletes orvos ál­lapította meg, hogy ittasan közlekedett. Szegeden, a Tolbuhin su­gárúton a Moszkvai körút felé haladt személygépkocsi­jával Lévai István, 20 éves szeged-mihályteleki (Vörös Hadsereg u. 44.) lakos. Ami­kor mintegy 50 méternyire* volt a Nagykörúttól, még zöld jelzést mutatott a for­galomirányító lámpa a jobb­ra kanyarodó sávban. Mire 15 méternyire megközelítet­te, már átváltott sárga fény­re, ő viszont tovább haladt, fékezés nélkül. így elütötte a körúton a zebrán, a gya­logosoknak már zöld jelzést mutató lámpa mellett átin­duló Forró Antalné, 28 éves szegedi (Faragó u. 23.) lakost, aki súlyosan megsérült

Next

/
Oldalképek
Tartalom