Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-30 / 75. szám

VILÁG PROLETÁRJALEGYESÜLJETEK! 67. évfolyam 75. szám 1977. március 30.. szerda Ara: 80 fillér A szegedi eszmecserén az ifjúsági szövetség megyei bi­zortságának tagjai és a KISZ KB itteni tagjai vettek részt Bódi György tájékoztatójá­ban elmondotta, hogy me­gyénkben a 35 ezres KISZ­tagság a szocialista építő­munka lelkes segítője. Me­gyénkben a 14—29 évesek számához viszonyítva csak­nem 30 százalékos a szerve­zettség és ezzel Borsod, va­lamint Nógrád megyék után a harmadik helyet foglaljuk el országosan. A KISZ-tagok sorában a dolgozók vannak többségben, számuk jelenleg 18 ezer. Utánuk következnek a tanulók, 16 ezres létszám­mal. Ez a helyzet közvetle­nül összefügg azzal, hogv me­gyénkben öt város található. A szervezett fiatalok 90 szá­zaléka a városi alapszerveze­tekben tömörül. Tapasztalataikkal és konk­rét példák, adatok segítségé­vel erősítették meg e meg­állapításokat a hozzászólók Szegeden és Hódmezővásár­helyen is, ahol dr. Szalontai József, a városi pártbizottság első titkára és Kerekes Ist­ván, a városi KISZ-bizottság titkára tájékoztatta a Politi­,kai Bizottság tagját. A hoz­zászólásokban mindkét he­lyen a munka tartalmi szint­jének emelése és a nem utol­sósorban a létszám növelése szerepelt első helyen. Többen kritikusan és önkritikusan elemezték azokat a törekvé­seket, amelyeknek célja szé­lesíteni a mozgalmat helyi­leg főként a szegedi meg a hódmezővásárhelyi nagyüze­mekben, a munkásifjúság kö­rében. Ezzel kapcsolatban dr. Ma­róthy László felhívta a fi­gyelmet a türelmes nevelés­re, a megfelelő programokra és különösen a mozgalom emberi momentumaira. Mint mondotta: az ifjúsági szövet­ség legyen még inkább em­beri arculatú. Egyik fő kér­désünk legyen az, hogyan ér­zik magukat a tagok, vala­Megbeszélés a megyei pártbizottságon. Dr. Maróthy László (balról) Bódi György, a KISZ megyei bizottsága első titká­rának tájékoztatóját hallgatja. Jobbról dr. Németh Lajos, a megyei pártbizottság titkára Jobb munkaszervezés — kevesebb hibás termék Tapasztalatok a kábelgyárból mint az, hogy mit jelent ez a mozgalom az ő személyes életükben? Dr. Maróthy László rámutatott: az is eredmény és nagyon jó, ha jó programokkal, a klubok sokszínű tevékenységével be­vonjuk a fiatalokat akkor is, ha nem tagjai szövetségünk­nek. Természetesen fontos, hogy állandóan vizsgáljuk: miként lehet eredményeseb­ben foglalkoznunk a fiata­lokkal a tagok táborának nö­velése szempontjából. Az ifjúságpolitikai eszme­cserét követően este aktíva­ülés zajlott le Szegeden, a megyei pártbizottság Okta­tási Igazgatóságán. Az ülé­sen dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első tit­kára elnökölt. Vele együtt foglalt helyet az elnökség­ben dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács el­nöke, dr. Koncz János, a me­gyei pártbizottság titkára, dr. Németh Lajos, a megyei pártbizottság titkára, dr. An­talffy György, a JATE, dr. Petri Gábor, a SZOTE rek­tora, dr. Szilágyi Júlia, a pártoktatási intézmény igaz­gatója, valamint dr. Vastagh Pál, a KISZ KB Intéző Bi­zottságának tagja és Bódi György, az ifjúsági szövet­ség megyei első titkára. Dr. Maróthy László tájé­koztatójában a nemzetközi helyzetről, gazdasági éle­tünkről és a fiatalságról, az irányított elhelyezés kérdé­séről szólt. Arra az időszerű kérdésre válaszolva: mi lesz majd Belgrádban, folytatódik-e, ami annak idején Helsinki­ben megkezdődött, rámuta­tott: a remény és a bizako­dás jogos abban, hogy Belg­rád újabb előrelépés lesz a nemzetközi haladásban. Ami a gazdasági életet il­leti, az előadó utalt az idei első hónapok jó tapasztala­taira. Megállapította, hogy igen jó egység erősödésének lehetünk tanúi abban a kér­désben is, hogy belső tarta­lékainkat felszínre hozzuk, és hasznosítsuk országosan és helyileg. A fiatalság és az irányí­tott elhelyezés kérdésében, amelyek fontos belpolitikai kérdések és gazdasági éle­tünkkel szoros összefüggés­ben vannak, az előadó kije­lentette: feladatunk, hogy minden fontos kérdésben rendet tegyünk, így a mun­kaerő vonatkozásában is. Az aktívaülést követően dr. Maróthy László megyénk párt- és tanácsi vezetőivel folytatott megbeszélést. Dr. Szalontai József, a vásárhelyt pártbizottság első titkára (balról a második) Vá­sárhely életéről tájékoztatja dr. Maróthy Lászlót. Jobbról dr. Németh Lajos Célja minden vállalatnak, üzemnek, hogy a gyártmá­nya egytől-egyig értékes, fel­használható legyen. Olyan üzem nincs, ahol ne lenne . hulladék, hiszen a legprecí­zebben beállított gép is né­ha elvéti a folyamatot, nem is beszélve az emberről. Mégis feladat, hogy ne ke­rüljön ki a gyárból hibás termék. Tpbb .oldalról is- ká­ra származik az üzemnek, ha nem a megfelelő módon, nem az előírtak szerint ter­mel. Elég, ha csak a fölös­legesen elpocsékolt energi­át, vagy a felhasznált nyers­anyagot számoljuk, amiért semmi ellenérték nem jár. A szegedi kábelgyárban éppen nem dicsekedhetnek, hogy százalékra kiszámol­va, arányaiban nézve keve­sebb a selejtes áru, mint tavaly. De ha csak a száza­lékot nézzük! A selejt érté­ke tavaly 3 millió 797 ezer forint volt, ami az évi ter­melésnek 0,24 százaléka, mindez 824 ezer forinttal ha­ladja meg az előző évit Ha tekintetbe vesszük, hogy a kábelgyár évi termelése egy­milliárd 261 ezer forint nem is tűnik hatalmasnak ez a szám. — Magyarázattal tarto­zunk, mert a számok meg. tévesztik az embereket — mondja Fenyvesi József, az üzemgazdasági osztály ve­zetője. Ügy kell értelmez­nünk, ha nem is lesz meny­nyiségileg évről évre keve­sebb a selejt ez még nem azt jelenti, hogy több is a selejt. Ugyanis, ha évről év­re többet termelünk, több selejtnek is kellene lenni. S ilyenkor már az is ered­mény, ha csak minimális mennyiséggel emelkedik a hulladék. Nálunk megegye­zik a tavalyival, annak el­lenére, hogy 20 millió fo­rinttal növekedett összter­melésünk. Külön növeli ná­lunk a selejt értékösszegét, hogy közel 1 millió forintot fordítottunk az új munká­sok betanítására, vagyis se­lejttel fizettük a tanuló­fánzt. Amint ismeretes, átvették k HÓDGÉP kisteleki üzem­egységét, s bizony 250 em­bert nem lehetett rászok­tatni egyből a hibátlan gyár­tásra. Örömükre szolgál, hogy ezt a gyár nem érez­te meg. Hiszen az elmúlt év­ben eladott 15 ezer tételből csak 30 reklamáció érke­zett. Útnak indítottak ta* valy 197 ezer kilométer gyengeáramú, valamint 131 ezer kilométer erősáramú és 28 ezer kábelkilométer erő­átviteli kábelt. S mindezek minőségére nem volt pa­nasz, inkább küllembeli hi­bák fordultak elő. Az üzemgazdasági osz­tály vezetője elmondta. a gyáron belüli átszervezés je­lentősen segítette, hogy ösz­szességében ne növekedjék nagy mennyiségben a se­lejt. Korábban ugyanis a gyártásközi ellenőrzés az üzemrészek vezetőihez tar­tozott. Ilyenkor bizony elő­fordul, hogy a minőségvizs­gálat nem volt megfelelő. Alkalomadtán több áru ter­melése volt a cél. Ha a me­ós szólt, utóbb megbánta, mert anyagilag függött a részleg vezetőjétől. Most már ez nem így van. Központi meós-részleg őr­ködik az áruk minőségére. Annak ellenére, hogy jó úton indultak a szegedi ká­belgyárban, hogy a mennyi­ség növeléséve! együtt a mi­nőséget is javítják, van még bőven tennivaló, s mutat­ják ezt • szocialista brigá­dok vállalásai is. A techno­lógiai fegyelem maradékta­lan betartása például a rá­tömlőzésnél kevesebb pvc­hulladékot eredményez, vagy ha kevesebb átállással old­ják meg az üzemszervezést, bizonyára ésszerűbben tud­ják használni a gépeket. Az­tán: ha pontos méretre szab­ják a kábeleket, kevesebb lesz az úgynevezett rövid­hossz ami abból adódik, ha hosszabbra mérik a szabvá­nyosnál a kábelt, mindig marad egy kis rövid rész, ami veszteség). A szocialista brigádok odaadó, lelkiismeretes mun­kájukkal hozzásegítik a gyá­rat ahhoz, hogy az 1850 ton­na hulladék ne szaporodjon a jövőben, hanem a növek­vő termelés mellett egyre csökkenjen. M. T. Somogyi Károly ni fölvétele Berta Antalné ügyel a 16 orsós Wardwell szövőgépre, ne­hogy hibás kábelt gyártson Lázár György Veszprém megyében Lázár György, az MSZMP tömegszervezetek vezetőinek. Politikai Bizottságának tag- képviselőinek aktívacrtekez­ja, a Minisztertanács elnöke létén tájékoztatót tartott az kedden kétnapos látogatásra időszerű politikai és gazda­Veszprém megyébe érkezett, sági kérdésekről. A megyeszékhelyen Pap Já- A Minisztertanács elnöke a nos, az MSZMP Veszprém késő délutáni órákban felke­megyei Bizottságának első reste a Veszprémi Vegyipari titkára és dr. Radnóti István, Egyetemet. Tájékozódott az a megyei tanács elnöke kö- egyetem életéről, a Magyar szöntötte. Ásványolaj- és Földgázkísér­A miniszterelnök ezután a leti Intézet, a Műszaki Ké­veszorémi nártházba látoea- miai Kutató Intézet, vala­veszpremi partnazDa latoga min(. a Nehézvegyipari Ku. tott, ahol a megye vezetői- Intézet munkájáról, nek jelenlétében Pap János majd a tanárokkal, a kuta­iájékoztatta Veszprém me- tokkal eszmecserét folytatott gye politikai, társadalmi és az oktató-, nevelő- és a tó­gazdasági életének fejlődésé- dományos munkáról. rőL Lázár György délután a Lázár György ma ipari és Veszprém megyei párt- ésta- mezőgazdasági üzemekbe lá­nácsi apparátus, valamint a togat. Maróthy László szegedi látogatása Tanácskozás párt- és ifjúsági vezetőkkel Csongrád megyébe látoga­tott tegnap dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára. Szegeden, a megyei pártbizottság székhá­zában dr. Németh Lajos, a megyei pártbizottság titkára és Bódi György, a KISZ me­gyei bizottságának első tit­kára fogadta az ifjúsági ve­zetőt, aki megyénk ifjúsági mozgalmának helyzetével, a KISZ-munka tapasztalataival ismerkedett. Erről folytatott megbeszélést ifjúsági veze­tőkkel Szegeden és Hódme­zővásárhelyen. Munkavédelem a vasútnál Kedden a MÁV-vezérigaz­gatóságon tartották a vas­utas szakszervezeti bizalmik küldötteinek országos ta­nácskozását A MÁV veze­tői e testületnek első ízben adtak számot a vasutasok kollektív szerződésének vég­rehajtásáról, a szociális és a munkavédelmi tervek teljesítéséről. A tanácskozás megvitatta a vasutasok kol­lektív szerződésének idei mó­dosítására vonatkozó terve­zetet is. Gulyás János vezérigaz­gató-helyettes beszámolt ar­ról, hogy a vasút a szociális feladatok ellátására az V. öt­éves tervben 3.6 milliárd fo­rintot fordít, 50 százalékkal többet az előző tervidőszak­ban előirányzottnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom