Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-20 / 67. szám

Vasárnap, 1977. február 20. 22 Emlékidéző J

egyzetelmet rendezve akadtam rá azokra a noteszlapokra, amelyek dr. Gyetval János elvtárssal, a Tanácsköztársaság katonaújsága, a Vörös Katona egykori szerkesztőjével folytatott beszélgetés monttatait őrzik. Az emlékidéző beszélgetésből akkor nem lett újságcikk; néhány nappal később hallottam a hírt: Gyetvai elvtárs meghalt... Most, újraolvasva a sorokat, ismét felvillannak előttem a dicsőséges 133 nap felejthetetlen epizódjai, a hősök' portréi. Nem folytatom tovább a bevezetőt: beszéljen az egykori szemtanú, a dicső napok tevékeny részese... — Zsúfolásig megtelt az Újvárosháza nagyterme a választmány, a munkás- és katonatanács tagjaival. A mély csöndben így kezdte az előadó, Garbai Sándor: — A Vyx-Jegyzéket a kormány nem fogadhatta el... Nyugatról semmit, csak diktatórikus békét várhatunk. Nem maradt más hátra, mint elfogadni a diktatúrának egy más fajtáját... A feszültség, amellyel hallgatták a bejelentést, felrobbant: — Éljen a proletariátus diktatúrája I Garbai folytatta: — Amit Nyugatról nem kaphattunk meg, azt Keletről akarjuk megkapni ... Száz torokból tört fel: — Éljen Szovjet-Oroszország! Amikor hajnalban kikerültek ezek a szavak az utcára, földrengés rázta meg az országot, es belerendült Európa is. Végül Bolgár Elek bejelentette: — Ma a Gyűjtőfogház egyik cellájában történelmi jelentőségű okmány született: egyesült a kommunista és a szociáldemokrata párt, megegyeztek a proletárdiktatúra kikiáltásában... , A katonák a győzelem üdvlövéseit küldték üzenetül az országnak, és a fegyvert simogatva mondták: — Amit az urak elárultak, mi megvédjük! Es a munkások jöttek a „Fegyverbe! Fegyverbei" felhívásra. 48 óra alatt több tízezer ember lépett a Vörös Hadseregbe, hogy megvédjék' azt, amit az urak elárultak... De jött az ellentámadás is! A romén burzsoázia csapatai Szolnok és Budapest ellen indultak, északon a cseh burzsoázia hadai Pellé francia tábornok irányításával támadásra készültek. Tűzkeresztség előtt állt a fiatal, munkásokból, parasztokból, toborzott Vörös Hadsereg. Gyetval elvtárs akkor már a Vörös Katona szerkesztőjeként lankadatlanul Járta a frontot, küldte a Jelentéseket A szolnoki csatára fgy emlékezett: — Szolnoknál a Tisza-hídfő egyik szakaszáról jöttem éppen, ahonnan az első tűzkeresztségben megszülető Vörös Hadsereg zászlóaljai árasztották el pergótűzzel a túlsó parton gyülekező ellenséges csapatokat. Az egyik tiszt ram nézett és bizonytalanul mosolygott: — Újságíró? Megírhatja, hogy nem jönnek át a Tiszán. Szavaiból éreztem a kérdést: bírja-e majd a harcot a kiképzetlen munkáshadsereg? Bírta! A tüzérségi össztűz után az ellenséges seregek a hídfő előtt rendezetlen összevisszaságban menekültek vissza. A munkásezredek látva a viszszavonulást, egetverő hurrába törtek kl... — Mostmár valóban megírhatja, hogy az ellenség itt sohasem Jön átl — Szamuely hívott, hogy nézzem meg. mi történik a front mögött. A megyei bírósági épület tárgyalótermébe mentünk. Szamuely intésére jól öltözött urakat vezettek be. Csöndesen odaszólt az egyik vadászkalapos Úrnak: — Maga Görgényi Endre Abonyból? Annak hívnak bennünket ötszáz év óta, amióta nemesi családfámról történetet írnak ... — Maga k'üldötl jelentéseket Titulescu ezredesnek? — Én nem! Osz, hajlott hálü Idős ember jött be. — Igaz-e Csordás József, hogy Görgényi úr adta magának pa rancsba, hogy vigyen át az ellenséghez egy levelet? — kérdezte Szamuely. — Én vittem azt a levelet és odaadtam az első munkáskatonának, mert mostmár nekem is elég volt a korbácsolásból! — Korbácsolta magát a Görnyi uraság? — Nem is egyszer. De úgy hallottam, most már a béresek is emberek lesznek. — Emberek, szabadok — mondta biztatóan Szamuely. — Földjük és jobb életük lesz. És legyen nyugodt, Csordás elvtárs, ez az úr nem fogja magát megkorbácsolni többé.,. Amikor vége volt a tárgyalásnak, Szamuely fáradtan, de keményen mondta nekem: — Láttad? Ügy marnak belénk, mint az alattomos ordasok, kifelé pedig árulják az országot. — Tudod fiam — mesélte egyszer Landler Jenő, ahogy Léváról a hadtestparancsnoki autón visszafelé siettünk Kassára —, ha nem találkozom a munkásosztállyal, ha nem ismerem föl hivatását, már régen elpusztultam volna. A régi világ értelmiségi kiszolgálója voltam. Kerestem embervoltomat, az élet mélyebb értelmét, de nem találtam... S akkor, a nagy vasutassztrájk idején, miközben perükben védtem őket, megtaláltam az új embereket, tiszta, arany embereket, akik szabadságra és életre vágynak. Akkor találtam meg én is önmagamat, az élet legnemesebb tartalmát és célját. Azok vezettek ki a mocsárból, akik itt harcolnak és véreznek mostmár az egész világért. Az én vasutasaim. Elzülöttem, elpusztultam volna nélkülük. Hát látod fiam, ez az én utam, és ezek itt a mi drága fiaink! Nem tudtam mit mondani. Csak hallgattam és néztem vastag szemüvege mögött boldogan villogó tekintetét. A dicsősséges Tanácsköztársaság elbukott. Az utolsó napra fátyolos hangon emlékezett Gyetvai elvtárs. — Az Újvárosháza nagytermében, ahol 134 nappal előbb kihirdették a forradalom győzelmét, utolsó alkalommal gyűlésezett a munkás- és katonatanács, valamint a kormány. Kun Béla tette meg a jelentést, és közölte az elhatározást: a tanácskormány lemond, helyét a Peidl-kormány veszi át... Kun Béla szavai elcsuklottak, leborult az előtte levő szék támlájára, és néhány pillanatig csak a teste rázkódását láttuk ... De aztán lassan fölemelte a fejét és jövőbe nézve acélkeményen mondta: — De a harcot folytatjuk! — Visszajövünk! — lobogott arcukon a harag és lelkükben a törhetetlen hit... BRACSOK ISTVÁN A

kórház szülészeti osztályának vezetője, dr. Bódis Lajos főorvos telefonélt szerkesztőségünkbe: ha érdekel bennünket, siessünk, még ott találjuk Farkas Aronnét, aki a napokbar 10. gyermekének adott életet Édekelt, és odasiettem. Hivatása: anya Boldogság Hát ismét ott fekszik a fehér kórházi ágyban, ismét a kezébe adnak egy pólyába bugyolált, öklét harapdáló, bőgő kis élőlényt. Ismét magához öleli a már ismert mozdulattal, s megjelenik arcán a ránccá konzerválódott mosoly. Amely csak az újonnan érkezőnek, az anyjára szoruló, tehetetlen kis idegennek jár. „Ez a Krisztina életrevaló lesz, majd fölfalja az öklét. Igaz, a terhesség, a szülés is sima volt — 3 kiló 40 is szép súly." Az orvosok azonban nem voltak olyan nyugodtak, mint ő: a sokszor szült asszonyoknál fokozott a szövődmények lehetősége. „Nem számítottunk újabb gyermekáldásra, becsapott egy kicsit a természet. De boldogok vagyunk. mint minden gyermekünknek, Krisztinának is örülünk. Fölneveltük egészségben, becsülettel a nagyobbakat, ezt tesszük a kicsikkel is." Orgonasíp Nyolc lány és nyolc fiú sarjadt a házasságból. Az asszony 18 éves volt, amikor 1951-ben megszületett. Judit. A legidősebb lany leérettségizett, most a DÉLÉP-nél dolgozik segéd tervezőként. De tanul ls: kalkulátori iskolát végez. „Hát ő is még ^darabban* van, egyelőre férjhez sem akar menni, mondom is neki, megrögzött vénlány." Egy évre rá született Sándor, 6 már nős, egy gyermek apja, gépkocsivezető. Katalin is leérettségizett, ő meós, Aron katona, felesége végzi a tanítóképzőt, s várják a babát. Zoltán 1955-ben született, most katona Pesten, a díszszázadban. „Szép, 180 centi magas gyerek. A tévében, sajnos, többször látom, mint idehaza." Utána következett az első „pihenő év", majd sorban született három gyerek: Irén, aki a nyomdában dolgozik és emelt szintű ipari iskolát végez Pesten, László asztalos egy ktsz-ben, Ernő a Volánnál fényező, mázoló. Utána a harmadik évben jött Éva, a Radnóti gimnáziumba jár, orosz—testnevelés szakos tanár szeretne lenni, Péter VII., Zsuzsa VI. osztályos. Tamás negyedikes, Gábor másodikos. Annamária ötéves, óvodás, Editke hároméves lesz, bölcsődés. „Vele van a legtöbb gondom, nem akarják fölvenni az óvodába. Ennyi segítséget kérek csupán, semmi mást. Gazdálkodás „Ami ekkora család tisztességes megélhetéséhez kell, magunk előteremtjük." Hogy miként? Ennyi ember eltartása jó gazdasági érzéket, szervezőkészséget igényel. Nemcsak pénzt. A családfő a konzervgyárban brigádvezető. Minden másnap 16 órát dolgozik. A közbeeső napokat kertművelésre fordítja. A fizetésen kívül — 3200 forint — 2600 forint családi pótlékot kap. „Az utóbbi időben magam is dolgoztam a József Attila Téesznél, 1600—1800 forintot vittem haza havonta." A kereső, otthon lakó gyerekektől (három fiú nincs a szülői házban) fl—700 forint kosztpénzt kér, a többivel maguk gazdálkodnak. A mama úgy tartja: spóroljanak úgy, ahogy akarnak, ők isszák meg a levét, ha rosszul gazdálkodnak. Mert öltözködni, üdülni mindegyik szeret, a három legnagyobb lány nyáron Romániába készül. És igényelték a tévét, hát megvette a család. „Ne járjanak a szomszédba a gyerekek, ha látni akarnak egy filmet." A tévé őt nem köti le. Csak ha valamilyen tudományos előadás van, akkor ül le, hogy meghallgassa. A családban mindenkinek jár valamilyen lap, a mama a Képes Újságot szereti. Hetente 30 forint megy el különböző lapokra. Nemegyszer jön a postás nagy csomaggal: 500—600 forint értékű könyv van benne. A gyerekek szeretnek tanulni, s a fiúk, lányok szinte kivétel nélkül sportolnak. Családi asztal A régi nagycsaládosok meséiben vissza-visszatér a közös ebédek varázsa, s kicsit nosztalgiával gondolok a körbeült asztalnál folytatott meghitt beszélgetésekre. Farkasék vasárnap délben sincsenek valamennyien otthon: a sport, a különböző programok szétszórják a nagyobbakat. Mi kerül az asztalra egy 18 tagú családban? „A gyerek mindig éhes, a bőséges ennivaló az első." A kert létkérdés. Négykilós csirkék szaladgálnak az udvaron, főzelékféléért, gyümölcsért is a kertbe kell menni. Milyen egy reggeli Farkaséknál? 25 zsömle, 3 liter kakaó, 2 liter tej, 2 vaj, fölvágott. „A lépcsőzetes munkakezdés" családon belül már létezik, így reggelente nincs tumultus a fürdőszobában, a konyhában. A dolgozók kezdik a napot, s mielőtt elmennek, rendbe rakják a szobájukat, s ugyanazt teszik a legkisebb iskolások is. Mire a mama egyedül marad, rá a mosogatás, főzés vár. Délután 3 és 5 óra között „csöpög" haza a társaság. A korai vacsora után ki-kl kimossa a maga holmiját — a fiúk isi Ilyenkor még tanulnak, olvasnak, — Én bezzeg nem tudok leülni olvasni. Pedig én is szeretnék. Félnapokig tanulmányozhatnám a sajtót, azt is elolvasnám, ami alig-alig érdekel, csak ülhessek a fotelban, mint apád. Hogy olvassam csak el ezt az indiánkönyvet, amit úgy szeretsz? Mikor, kisfiam, mikor...? A fiú elhallgat. Előre tudja már. mi következik: anyunak rengeteg a dolga a gyárban, itthon a mosás-főzés-takarítás, a gyerekek ... arra sincs ideje, hogy barátnőjével szót váltson. Hogy lemenjen sétálni a kicsivel, hogy ... szóval semmire. Most végig se mondja: szalad, nehogy odaégjen a sütemény. A fiú azt hitte, legalább a hét végén lesz pár perc ideje szüleivel beszélgetni. Miről? Mindegy. Szinte mindegy. Könyvről — ez, íme, nem sikerült —, madarakról, a Pántya Zoliról, aki jó barátja, az elszakadt bicikliláncról. Vagy akármiről. Mikor, kisfiam, mikor? Kifut a leves. 7,e kell törülgetni a bútorokat. A szőnyegeket ki kell porolni. Üzletbe futni. Cipőiteket kitisztítani. öcsi ruháját megvarrni. Osztható és oszthatatlan munkák. Tervek és elmaradt, megoldatlan feladatok sora. Gondok fejünk fölött lebegő halmaza. Mikor, mikor...? Tudom, nem beosztás dolga csak, legtöbb asszonynak annyi a dolga, hogy észre se veszi a rohanásban, hogy eltelt a nap, a hét, az év. Az élet. A gyerek már nem az indiántörténeteket olvassa. A szerelmes könyvet. Meg lányok után jár. (Mindennap tisz'a ing? Már megint új cipó? Hogyhogy megkérdezem, hogy van-e zsebkendőd?!) Beszélgetni még nem volt idő. A gyerek már rég nem kérdez. — Nem is szólsz hozzám. Azt se tudom, merre jársz, mit csinálsz. Nem beszélsz anyáddal. Pedig értetek áldozom az életem. Miattatok nem érek rá semmire. Mártírok. Fáradt, ideges anyák. Véget nem érő feladatok. — Te mindig menekülsz hazulról! — kezdetű könnyes vádak. Férjhez, gyerekekhez címezve. S eltelik közben az élet. Nem a napi kétszeri portörléstől lesz otthon az otthon. Az anyák, a feleségek mártíromsága nyomasztó. És — felesleges. A gyerek is tud cipőt pucolni. Csinálja. A férj is tud porszívózni — csinálja! Nemcsak egymás mellett, egymásért is tudnak élni a családtagok. Mosolygós feleséget és mosolygós anyukákat! Inkább maradjon el valami a sok munkából. Sz. M. a kisebbek játszanak. Olykor ő is leül velük, erre is kell, hogy maradjon idő. A lecke ellenőrzésére is. A perceket csak a tévétől sajnálja. Addig nincs nyugta, amíg a lakás, a gyerekek nincsenek rendben. S addig eszébe se jut, hogy fáradt. Este 11 körül csöndesül el a ház. Olykör a konyhában még ég a villany, Éva tanul. Napközben sok Időt elvesznek az edzések és a versenyek. Nevelés Farkasék úgy tartják, a jó példa a legsikeresebb nevelési módszer. „Koptatjuk a nyelvünket, igyekszünk szavakkal érvelni. Néha azért odacsapunk." Az édesanya képzeletben végigfut az orgonasípon: „Jók a gyerekeim. Szégyent még nem hoztak a fejemre. Mondhatom: örömömre voltak." Büszke arra, hogy ők tizenöt emberkét kézben tudtak tartani. S nem értik, sehogy sem értik, egy-két gyerekes családok sarja hogyan kerülhet a rendőrségre. Szigorúak, de megértők. Úgy tűnik, ez a módszer bevált: a diákok 4-es, 5-ög tanulók. A jó jegyekért azonban dicséreten kívül nem jár semmi ellenszolgáltatás. Talán a légkört is szeretik a gyerekek, végül is maguk teremtik meg. A harmadik fiú egyszer „fellázadt", elment albérletbe. Elengedték. Maga látta be: jobb odahaza. És visszatért a szülői házba. Alkalmazkodó, jó fiú ő is. Tervek Az apán, anyán kívül a nagy gyerekek is törik a fejüket a család jövőjén, és segítenek a megvalósításban, felnőttként. Munkát ad a 800 négyszögöles bérelt kert és az egy hold háztáji. A négyszobás ház szűk egy kicsit, a tetőtérben két szobát alakítanak ki közös erővel. Sietnek, mert az édesanyának és Krisztinának kell a külön szoba. A diákok is erről álmodoznak, de egyelőre ez csak; álom marad. Az OTP-nek még 60 ezer forint építési kölcsönnel tartoznak. Minden esetre ott van a távlati tervek között egy Trabant is. Érzékenység A család szeretettel, izgalommal várta Krisztina érkezését Igaz, a nagyobb gyerekek meglepődtek először a hír hallatán. Az egyik flű például korábban beharangozta, disznóvágásra jön, hozza a barátját is. Később visszakozott. A várandós mama magába roskadt: „biztos engem nem akart bemutatni." Levélváltás: félreértés, „drága mama, repülök haza." És az ismerősök, a szomszédok? Segítőkészek. „Nekem elég annyi, hogy nem bántanak." Keserűen hangzó mondat..És ami mögötte van: egyszer megjelent már egy cikk róluk. Csúnya hangú leveleket is kaptak utána. Nagyon bánkódott a család emiatt. S amikor erről beszél, könnyel gyűlik meg a szeme. Hogy kí hány gyereknek ad életet — magánügy. Hogy kl hogyan neveli fel az egyetlent vagy a tizenhatot — mar közügy. Társadalmi normák; törvények is kötelezik a szülőket, hogy gyermekeik egészséges testi-lelki fejlődését biztosítsák. Hogy valaki csecsemőt hoz a világra, egyszer vagy tizenhatszor — önmagában még nem érdem. Az emberséget a vállalkozás teljesítésével mérik: a gyermeket képes-e elkísérni a felnőttkorig szülője, vagy sem. Aki önként, a maga diktálta erkölcsi normáknak engedelmeskedve sem szán kakukkfíóka-sorsot övéinek, aki tisztességgel formál embert belőlük, azt csak tisztelet, elismerés illeti meg. Akár tizenhatszoros is. CHIKAN ÁGNES