Délmagyarország, 1977. március (67. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-19 / 66. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 67. évfolyam 66. szám 1977. március 19., szombat Ára: 80 fillér Népünk cselekvő egysége a párt politikája iránti bizalom kifejezője Apró Antal előadása a Csongrád megyei pártaktiva-értekezleten Gazdaságpolitikai kérdé- évi fejlődésének fő iránya Csongrád megyei vállalatok, sekkel foglalkozó aktívaérte- megfelelt gazdaságpolitikai gazdaságok eredményei meg. kezletet rendezett pénteken céljainknak. Mértékét te- haladták az országos átladélután a megyei pártbizott- kintve néhány területen el- got. Hozzáfűzte: minden reság. Szegeden a megyei párt- maradtunk a tervezettől. Tö- ményünk megvan arra, hogy és tanácsszékház nagytermé- rekvéseink megvalósításában valóra váltsuk 1977. évi népben tartott tanácskozás akadályoztak bennünket a gazdasági résztvevőit és az előadót, bonyolult és nehéz világgaz- ötödik tervünket, amely ötéves tervünkkel Apró Antalt, az MSZMP Pa- dasági körülmények. Mező- összhangban a népgazdaság litikai Bizottságának tagját, gazdasági termelésünkben ki- dinamikus fejlődését és a az Országgyűlés elnökét esést okozott a szeszélyes lakosság életkörülményeinek dr. Komócsin Mihály, a me- időjárás. De nemcsak raj- további javítását irányozza gyei pártbizottság első tit- tunk kívül álló tényezők, ha- elő. Ezzel kapcsolatban megkára köszöntötte. Az értekez- nem munkánk gyengeségei is említette, hogy július 1-ével let elnökségében foglaltak fékezték a helyet dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke, dr. Koncz János, dr. Németh nálni lehetőségeinket a haté- gozók alapbérét. Lajos és Szabó Sándor, a konyság fokozásában, a tar- ja a munka szerinti elosztás megyei pártbizottság titkárai, talékok feltárásában és hasz- javítását, a termelés és a jönosításában, a minden pia- védelem növelését. Hangcon jól eladható áruk termegyorsabb előre- rendezik a műszakpótlékot, haladást. Hangsúlyozta, hogy emelni fogják a villamos1977-ben jobban kell kihasz- energia-ipari és ruházati dolEz szolgáiElőadása bevezető részében Apró Antal részletesen lésének növelésében, foglalkozott a pártélet közelmúltban történt eseményeivel, a pártszervezetekben oldani "az V. ötéves tervbői daságpolitíkáját. tartott beszámoló taggyűlé- ez évre kijelölt feladatokat. súlyozta, ha egységesek vagyunk, együtt cselekszünk, Majd arról szólt Apró An- eredményesen valósíthatjuk tal, hogy az idén meg kell meg terveinket, pártunk gazsek tapasztalataival. Hang- s részben pótolni szükséges a , súlyozta, hogy a vezetőségek múlt évi elmaradást. Ebben ket:dé,sek,rf., valxasz°lva ^ Végül a hozzá eljuttatott beszámolói, a felszólaló párta munkában jelentős feladat * belpolitika és a nemzet. tagok, helyesen értékelték hárul n Pcnne-ráH mwiv.i munKaSm zzgaiom ne.. a Csongrád megyei közös munkájuk eredmé- vállalatokra, termelőszövetnyeit, kritikusan, önkritiku- kezetekre, állami gazdasásan elemezték az adott mun- gokra. Elismeréssel szólt arbány eseményéről, ezek tapasztalatairól. A pártaktíva-értekezlet munkáról, amelynek dr. Komócsin Mihály zárkahelyek gazdasági tevékeny- rój a ségének eredményeit, a termelőmunka fogyatékosságait. Elsősorban azt vizsgálták, mit kell lenniök a nehézségek elhárításáért, 1977. évi feladataink megvalósításáért. Szólt a vállalati termelési tanácskozások, majd a szocialista brigádvezetők ágazati értekezleteinek jelentőségéről. Kiemelte, hogy e fontos fórumokon is kifejezésre jutott a dolgozók helyes törekvése a szocialista munkaverseny kiszélesítésére; az az elhatározás, hogy méltó módon akarják köszönteni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. Igyekeznek mindent megtenni a népgazdasági, a vállalati tervek valóraváltásáért, a társadalom szocialista tudatának erősítéséért. Ezek a tanácskozások tanúsították, hogy mind szélesebb méretekben bontakozik ki a közös szemlélet és felelősség. Hangsúlyozta az előadó, hogy népünk cselekvő egysége a párt politikája iránti bizalom kifejezője. Majd az 1976. évi munka tapasztalatairól beszélt. Kiemelte, hogy . , . ,, a magyar népgazdaság múlt Képünkön: az aktivaertekezlet résztvevőinek egy csoportja Átadták az új távbeszélő-központot A berendezések hibátlanul működnek Ünnepélyes esemény színhelye volt' tegnap, pénteken az új postapalota hatszintes szárnya: a szegedi távbeszélőközpont avatására gyűltek össze tervezők és kivitelezők, a posta dolgozói, a megye és a város vezetői, valamint a meghívott vendégek. A kapcsolóteremben rendezett gyűlés elnökségének tagjai voltak: Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság első titkára, Horn Dezső, közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a Magyar Posta vezérigazgatója, dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke, Török József, a szegedi városi pártbizottság első titkára, Papp Gyula, Szeged tanácselnöke, valamint Jankó Pejanovic, a Jugoszláv Posta szabadkai igazgatóságának vezetője. Az úttörők versmondása utan Nagy Albert, a postaigazgatóság párttitkára üdvözölte a megjelenteket, majd Rózsa István, a szegedi postaigazgatóság vezetője emelkedett szólásra. Az ' új távbeszélőközpont kéthónapos próbaüzemelése bebizonyította: a berendezések megállják helyüket. Már majd a tervek szerint 1300 szavakkal méltatta mindazok nem várunk hosszú, idegesi- lakásba kapcsolják be az munkáját, akik részt vettek tö perceket a tárcsahangra, idén a telefont, jövőre az új központ létrehozásába felemeljük a kagylót, ugyanennyien jutnak készü- ban. Okos előrelátásként Megkönnyebbült a lakosság, lékhez. Különös figyelmet könyvelte el, hogy csak aks bizonyára megérzi á nép- fordít a posta arra, hogy a kor adták át ezt a nagy hfrgazdaság is a gyors telefoná- mindenki által elérhető le- közlési együttest, amikor lás pénzben is mérhető kö- hetőségeket bővítsék: a je- már kiderült, hogy minden vetkezményeit. A bemutat- lenlegi 73, helyi beszélgetés- műszaki feladatát teljesiti. kozás tehát jól sikerült. re alkalmas nyilvános állo- További sikereket kívánt az Í Január 21-én, délután 4 számát további 26-taI, itt dolgozóknak, s azt, hogy őrskor láttak hozzá a szak- a 18- távhívásra használha- örömük teljék új munkaheemberek az átkapcsoláshoz, tót nyolccal szaporítják még lyükben. Ezután átnyújtotta s mindössze 42 percre volt ebben az évben. _ Lengyel Sándor gazdaságiszükség ahhoz, hogy mind- Az új távbeszélőközpont műszaki tanácsadónak a Posegyik alállomás az új, cross- előnyeit azonban nemcsak a ta Kiváló Dolgozója kítünhelyi lakosság érzi, hanem telést, miniszteri dicséretben javultak a postai dolgozók részesült Papp János és Vojmunkakörülményei is. nár László csoportvezető. Végül Rózsa István jelen- Ugyancsak kitüntetéseket, tette: a berendezések kifő- jutalmakat adták át dolgogástalanul működnek, s zóiknak a DÉLÉP. a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, a Helyközi Távbeszélő IgazHorn Dezső megadta az gatóság. valamint a szegedi engedélyt, majd elismerő igazgatóság vezetői is. Srcntusn Karolyné felvétele Apró Antal a tudakozó dolgozóinak munkájával, az új, mikrofilmes berendezéssel ismerkedik Enyém z.cutan felvétele Magyar-finn megbeszélés # Budapest (MTI) A kereskedelmi akadályok kölcsönös megszüntetéséről Magyarország és Finnország között 1974-ben kötött megállapodás keretében március 15—18. között tartotta meg Budapesten második ülését a magyar—finn vegyes bizottság. A vegyes bizottsági ülés jegyzőkönyvét pénteken írta alá a Külkereskedelmi Minisztériumban Rácz Péter osztályvezető, és Pauli Opas nagykövet, a finn külügyminisztérium igazgatóhelyettese. Befejeződtek a magyar—görög külügyminiszteri tárgyaiások Pénteken délben Athén- ként rövid ünnepség kereban befejeződtek a magyar tében aláírták a két ország —görög külügyminiszteri közötti konzuli egyezményt, tárgyalások. Délelőtt Púja valamint a kulturális és a Frigyes külügyminiszter és közúti szállítási megállapogörög kollégája, Dimitri Bi- dást, ami komoly előreléciosz négyszemközt folytatta pés az egyezményes kapcso-/ szik a közérdeket: elsőként a bar rendszerű, automata központ egységeként működjön. Addig a rég várt pillanatig azonban sok gonddal kellett megküzdeniük a posta ter: vező intézetének és a generálkivitelező, a DÉLÉP dol- egyben engedélyt kért a véggozóinak, s nagy segítséget leges üzembe helyezéshez. nyújtottak munkájukban a megye tanácsi és politikai szervei is. A szerelést a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár szakemberei végezték. Az eredeti határidővel csúsztak ugyan, de munkáiuk minősége elismerést érdemel Köszönet illeti a félmilliárd forintos beruházás tervezésében részt vett 12, a megvalósításért munkálkodó 26 vállalatot. a beruházókat és a berendezéseket szállító külföldi cégeket is. A szegedi lakosságnak pedig türelméért. megértéséért jár köszönet. Az új létesítmény azonban további feladatokat is teremt. A cél az, hogy hosszú ideig lehetőleg zavartalanul szolgálja a várost. Az ehhez szükséges, megfelelő „bánásmódhoz" előbb meg kell ismerni a berendezést: jelenleg is vizsgálják, milyen terhelést bír el. A 6000 régi állomáson kívül 3200 új bekapcsolására lesz lehetőség. A sorrendnél figyelembe veaz eszmecserét a közös ér- latok terén, dekű nemzetközi kérdésekről, a kétoldalú kapcsolatokról. Szakértői szinten folytatódtak a Jár gv a] ások, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról. Magyar részről hangsúlyozták, az új hosszú lejáratú kereskedelmi egyezmény megkötésének fontosságát. A tárgyalások eredményeközületi igényeket elégítik ki, Tejfogyasztás Magyarországon az átlagos tejfogyasztás fejenként 1980ban eléri a 165 litert. Az ötéves terv végére a felvásárolt tej mennyisége mintegy félmilliárd literrel több lesz. A nagyobb mennyiség feldolgozására, s a választék bővítésére új üzemek épülnek. (MTI) Tavaszi műtrágyázás és talajvizsgálatok Az egyik legfontosabb ta- ból előnyös, hogy tavaly az vaszi mezőgazdasági mun- egy évvel korábbinai 1,2 ka, a műtrágyázás, a talaj- millió tonnával több szererő pótlása jó ütemben ha- ves trágya került a földbe, lad. A földeken zavartala- és ennek jó része szintén az nul dolgoznak a nagy tel- idei termésnél fejt ki kedjesítményű gépek, amelyek vező hatást, tartályaikból vegyszerek- A növénytermesztők műnkéi, tápanyaggal töltik fel káját a MÉM új szervezete, a talajt. a növényvédelmi és agroAz idén országosan — ha- kémiai központ hatékonyan tóanyagban számolva — 1,7 segíti. Országszerte talajminmillió tonna műtrágya fel- ta-ellenőrzéseket tartanak, használását irányozták elő. ezzel segítve a termelőket a Ha a rendelkezésre álló műtrágyafajták helyes mcgkészletet a gazdaságok meg választásában. A laboratóis vásárolják, úgy az idei riumi munka lehetővé teműtrágya-„fogyasztás" 300 szi a vegyszerek egymáshoz ezer tonnával lesz több a viszonyított arányának pontavalyinál Ennek a meny- to6 meghatározását, a pazarnyiségnek csak mintegy fe- lás megelőzését is. le értékesül az idei ter- A rendelkezés szerint mésnél — a másik részére 1978-tól valamennyi nagyősszel, a jövő évi termés üzemben legalább hárommegalapozásához van szük- évenként el kell végezni a ség — de még az idén pél- talajvizsgálatokat. Ezekkel dául a kukoricában érvé- nemcsak a legfontosabb nyesülő műtrágyatöbblet vegyszerek jelenlétét — több százalékkal is javíthat- esetleges hiányát — deríja az országos termésátla- tik ki, hanem a míkroelemegot A talajerő szempontja- ket is mérik.