Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-13 / 37. szám

MAGAZ nEH 10 Vasárnap, 1977. február 13. ti hl . •" : U i , I Húsz év múltán... Pannó a gyárban E

gy közösségi képzőművészeti alkotás megszületése önmagában is ünnep. Különösen az, ha munkáskörnyezet gazdagodik vele, s értéke még inkább növekszik akkor, ha egyesztendős munkás-művész kapcsolat termékenyítette, s bábáskodott fölötte. Ezért is érdemel Zombori Lászlónak a Szegedi Ruhagyár ebédlőjében felavatott pannója a szokásosnál néhány gondolattal többet. Hisz egy városi akciósorozat tanulságokkal szolgáló, további lépésekre serkentő első eredménye. 0 A közművelődés egyre Inkább közügy. Az utóbbi években társadalmunk műveltségével való törődés dolgaink homlokterébe került. Ma már törvény foglalata Ismeri cl rangját, fontosságát. S tartalmát már nemcsak olvassuk és értelmezzük, hanem gyakoroljuk ls több-kevesebb sikerrel, keresünk, kutatunk, kísérletezünk újabb és újabb, mind eredményesebb módszerek, formák után. A törvény megfogalmazza, a társadalom elvárja a művészektől, hogy e társadalomban élve. e társadalom mecénást gavallériájdt élvezve mindinkább hűségesen tükrözzék mindennapjaink eredményeit, örömeit, gondjait. Elvárja a művészektől. hogy mind nagyobb teret kapjon alkotásaikban társadalmunk vezető osztályának, a munkásosztálynak élete. A törvény megfogalmazza, s tudjuk, hogy a köz művelődése, műveltségének, ízlésének fokozása óriási társadalmi feladat. E két dolog azonban nem futhat két vágányon. Egymástól függetlenül se az alkotóművész munkásportréja nem lesz hiteles, s a közönség sem lesz műveltebb önmagától. A tévéhíradókból és újságcikkekből megismert munkáskörnyezet legfeljebb felszínes vázlat, hiteltelen illusztráció lehet. S a munkások gyakori zsörtölődése egy-egy újszerű alkotás láttán ls hitel nélküli. mint ahogy az a merev elutasítás páncélja, vagy az értetlen-bántó lándzsadöfés Is. Munkás és művész, gyér és művészkollektíva közös akarata győzheti le a fokokat e tudati lajtorján. Tavaly. így év elején adtunk hírt arról, hogy a városi tanács kezdeményezésére néhány szegedi üzem szocialista szerződést kötött képzőművészekkel. A munkának e Janus-arcú foglalata egyszerre figyelt a munkások tömegeire, az alkotóművészekre. Célja is kétirányú: a gyárakhoz kötődő képzőművészek megfordulva az üzemcsarnokokban, brigádgyűléseken, vállalati ünnepségeken, tárlatot vezetve, kiállítást rendezve, előadásokat tartva és alkotásokkal gazdagítva a munkahelyet, alakítani, formálni igyekszik a munkáskollektívát, művészeit tamet c lekkel gazdagítja őket, formálja környezetüket. Ugyanakkor maga is új, számára eddig ismeretlen élménnyel töltődik fel, művészete megtermékenyülhet részint egy ismeretlen világ újfajta vizualltásával, részint személyes ismeretségeket kötve, a munkások örömeinek, gondjainak személyes és élményközeli megismerésével tartalmilag is gazdagodhat művészete. Egy év nem nagy idő, kísérletinek is nevezhetnénk. Néhány kiállítás, tárlatvezetés, műteremlátogatás, előadás és beszélgetés mellett az első, városszerte is figyelemre méltó eseménye ennek az akciónak Zombori háromrészes pannójának felavatása volt. 0 váráson, gyerekszületésen, a családon és a munkán át a békés öregkorig, a nemzedékváltásig. E belső résznek is van szinte Jelképes idézőjel-motivuma, az indulásnál egy felröppenő madarat festett Zombori László, mely madár a képsor végén a székben ülő idős asszony kezében-ölében pihen meg. A festő az alakok csoportjainak horizontális és vertikális ritmusával és a meleg színek harmonikus akkordjaival festőileg is izgalmas feladatot oldott meg. A fő motívumként ábrázolt figurák előttmellett megjelenik néhány szegedi és gyári motívum is. Biztos vagyok benne, hogy ez a fajta elbeszélő Jellegű, ugyanakkor jelképes, de nagyon is valós élményekből és elemekből táplálkozó kifejezésmód a legalkalmasabb arra, hogy híveket szerezzen a képzőművészetnek a munkások soraiból. Zombori Lászlónak e mű saját alkotói pályáján is Jelentős és fontos állomás, mert Igényes szintézis. Zombori László háromrészes, lemezre festett nagyméretű temperaképet készített a ruhagyár ebédlőjébe. E nagy igényű kompozíció első pillantásra is bizonyítja, hogy az elmúlt évben Zombori nem felületes szemlélőként fordult ,meg a ruhagyár üzemcsarnokaiban, műhelyeiben, s nemcsak a gyári környezet külsődleges Jegyét alkotta képpé. A háromrészes pannó két szélső képe keretbe foglalja a középső, nagyobb méretű részt. E keret a gyári környezet: a bal oldali a szabászatba vezeti a nézőt, míg a jobb oldali a varrodarészt Jeleníti meg. Mindkét részlet geometrikus elemekből építkezik, precízen, pedánsan, követve a termelés logikájának szigorú szabályalt, idézve a környezet elemeinek szükségszerű láncolatát, s színeinek hideg-kék és szürke árnyalataival ennek a gyári környezetnek lombik-voltát is. Az általuk közrefogott középső rész viszont az emberi élet logikai során, állomásain vezet végig bennünket. A ruhagyár dolgozóinak nagy többsége nő. így a kép a nő életének stációit jeleníti meg. a felnőtté éréstől a szerelmen, házasságon, gyermek0 Felmerülhet a kérdés, mit várhatunk ettől a „fehér holló"-alkotástól, miért jelentős eredmény? Eredmény, mert a ruhagyár dolgozói valamennyien naponta találkoznak vele. Magukénak érzik, mert róluk szól. Mert nemcsak ebédelnek ebben a teremben, hanem itt rendezik politikai és társadalmi ünnepeiket. Mert nemcsak szebb ez a nagy fal a pannó által, de új tartalmat is kap tőle minden elhangzó szó. Nemcsak hitelt és keretet teremt az eseményeknek, de önmagában is gondolatokat ébreszt, esztétikumot jelent, szép percekké teszi a zakatoló gépek közül feljövő embereknek az itt töltött időt. S egy kicsit szellemi követ is, példája társadalmi erőfeszítéseinknek azon külföldi megrendelők szemében, akik tárgyalásaik, üzletkötéseik során itt ebédelnek. A ruhagyár és Zombori László erre az évre is megkötötte a szocialista szerződést. Most már valóban elmondhatják a ruhagyáriak: „A mi pann&nk, a mi festőnk festette." TANDI LAJOS A

gondolatok szárnyán viszszatekinteni a múltba, azokra a mozgalmas időkre, jóleső érzés. Még ma is úgy cikáznak emlékeim ezekről a napokról, mint a színes kaleidoszkóp, melyben több volt a sötét, mint a világos szín. 1956 ősze mementóként állt előttünk a maga fájdalmas tanulságaival — amikor az egész szocializmushoz hü társadalom egy emberként azt kívánta: soha többé ilyet 1 A kibontakozás nehéz volt. Mindenki azt várta: hogyan tovább? Szenvedélyek. nézetek, politikai felfogások csaptak öszsze, mígnem a párt megmaradt, egészségesen gondolkodó vezetői álljt parancsoltak a káosznak. Tulajdonképpen 1956. november 4-e volt az az időpont, amikor Kádár János elvtárs és a köréje tömörült politikai vezetők szolnoki felhívása megadta a jelet a munka és a harc megindítására. A szó jól felfogott értelmében meg kellett tisztítani ezt az országot a zűrzavartól, az abban lappangó káros politikai nézetektől, melyek ebben az időben terhelték az emberek gondolkodását. A történelmi szükségszerűség megkövetelte ezt az erélyt, a kemény kezet. Ma már — több mint két évtized múltán — akadnak olyanok, akik az októberi, valamint az azutáni eseményeket szemlesütve, egyszerűen meg nem történtnek szeretnék nyilvánítani. Ezekkel a nézetekkel nem érthetnek egyet azok az emberek, akik küzdelmes, nehéz harcot vívtak azért, hogy sorainkba még egyszer ne vessen üszköt az árulás. Nem engedheti meg ezt a sok-sok hősi halottunk emléke sem, akik életüket áldozták e politikai fertő megakadályozásáért. Nem feladatom ezeknek a nehéz napoknak történelmi igazságkeresése, de feltétlenül idősze. rö idézni azt, amit Kádár János elvtárs az 1957. június 27-29-1 országos pártértekezleten mondott, Gorkij egyik tézisére hivatkozva: r;.az osztályharcban, a proletariátus harcában az ellenséget — ha nem teszi le a fegyvert — meg kell semmisíteni!" Ilyen célok érdekében hozták létre annak idején a munkásőrséget. Az ország egészségesen gondolkodó társadalma követelte abban az időben egy ilyen fegyveres testület létrehozását. És ez megtörtént. A magyar nép történelmében példátlan volt ez az eddigiek során. Fegyvert kaptak a kezükbe azok a munkások, parasztok, és értelmiségiek, akik közvetlenül a munkapadoknál, az eke szarvánál, az íróasztalnál vagy a tanári katedrán álltak illetve dolgoztak. Mérhetetlenül fontos jelenség volt ez abban az időben. Hallatlanul nagy volt a forradalmi lelkesedés ezekben az emberekben. Égett mindenkiben a tettrekészség, amin nem is lehetett csodálkozni. Szinte leolvastam az elvtársak arcáról a kérdést: „hogyan tudtunk idáig eljutni V' Ha kell, fegyverrel, harccal kell megtorolni ezt a gyalázatot. Igen, ez a nézet uralkodott az országban, de így gondolkodtak Szegeden is. Ilyen politikai előzmények hatására Szegeden is megindult a munkásőrség szervezése. 1957 februárjában kaptam a megbízást hivatalosan a párt városi vezetésétől az egység megalakítására. őszintén Szólva, a személyi állomány megszervezése és alegységekbe való tömörítése nem okozott számomra különösebb problémát, bőven állt rendelkezésre parancsnoki káder, akik az Idők szavát megértve, szinte órákon belül felállították az alegységeinket, a központi irányelveknek megfelelően. Igen Jó volt az egységek összetétele, kormegoszlása. Szerencsésen ötvöződött az öregek és a fiatalok, vagy ahogy akkor sokszor mondottuk, a magyar munkásmozgalom első és második generációja. Egyik a másikat egészítette ki tapasztalatban, forradalmi lendületben. A fiatalok lelkes találékonyságával hatalmas energia szabadult fel, melyet a katonai fegyelem keretében nagyszerűen fel tudtunk használni a nagy cél érdekében. Még ma ls a tisztelet legmagasabb fokán tudok visszaemlékezni ezekre az idős veteránokra, akik korukat meghazudtoló erővel, lelkesedéssel sajátították el az ő számukra már bizony abban az időben is magas szinten álló katonai tudományokat. Már sokszor és sok helyen megtettem és kijelentettem, amit most ls megteszek és leírok: büszke vagyok arra, hogy ezeknek az embereknek lehettem valaha a parancsnoka. De úgy gondolom, hogy ezt megtehetem az akkori parancsnoktársaim nevében is. Bizony, mi abban az Időben hozzájuk képest „tejfölös szájú legények" voltunk, és mégis elfogadtak minket, mert érezték, hogy mi az 6 neveltjeik vagyunk, mert tudták, hogy mi már olyan katonai képzettséggel rendelkezünk, amely az 6 forradalmi lelkesedésükkel egészül ki igazán. Mi, az akkori fiatalok, akik a Magyar Népköztársaság különböző fegyveres testületeinek megalakításában és munkájában részt vettünk, sokszor érthetetlenül álltunk ezek előtt az emberek előtt, akik a katonai terminológia fokozatosságait mellőz, ve, szinte órák alatt tanultak meg olyan fogalmakat, melyeket mi, mint tisztek, más csapattesteknél napokig oktattunk a sorkatonáknak. Ezek a sorok a munkásőrség ünnepi évfordulójára íródtak, de kimondhatatlanul felemelő érzés, hogy ml, akik még visszatekinthetünk az eddig megtett útra, emelt fővelt állhatunk a társadalom színe előtt. Amivel annak idején megbíztak bennünket, azt becsülettel végrehajtottuk. KELEMEN SÁNDOR, a Szegedi Munkásőrség nyugalmazott parancsnoka Petri Csathó Ferenc Szerelem Ezen a világvégi műtőasztalon ebben a félig tetszhalálban nem hallok mást csak a lélegzeted Suhog fölöttem mint az angyal [szárnycsapása Hóesés Egy hete szülni ment a nő Hóesést álmodsz éjszakánként és benne Józsefet kinek lassan fehér szakálla nő Petrőczi éva Hármashangzat Szerető harag érlelt meg végre, még szép Időmben, asszonyi sorsra. méltó, fegyelmet tűrő menedékre. Megkívánt szentje vérébe mártja kezét a síró, hétfátyoltáncos balga Salomé — távolodik a lehúzó, lázas tegnapi téboly, s fájdalmaiban felnövekedvén bölcs látszótársam, hívlak béklyóttan, ritka örömre. Kandi Heródesek közé szorítva, véges köznapi kegyelemnek ennyi elég. f t